Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 23, 2017 5:11 pm
Ugrás egy másik oldalra

Gratulálunk, elfogadva!
● ● üdvözlünk a diariesfrpg oldalán! ● ●

Kedves Elias! Smile *ráz tőled a hideg, te gyerek!*

Nos, eljött ez a pillanat is, az elfogadásod küszöbén táncolsz, most már semmi sem állhat az utadba, hogy beugorj a játéktérre, csupán az én néhány szavamnak az elolvasása. Már az arcodból sejtettem, hogy nem egy romantikus ifjú lapját fogom elolvasni és hát... így lenne ötösöm a lottón! Üzletember vagy, ezt nem tudnád elintézni? Wink

Évszázadok óta élő vámpír vagy, akiről ugyan nem tudtuk meg, hogy születésedtől kezdve olyan vagy-e, amilyen képet most elénk tártál, de a lényeg, hogy jelenleg egy magabiztos, magával tisztában levő, kissé tisztességtelen férfit láttam magam előtt, akinek dicséretére váljon, hogy a kishúgáért úgy tűnik, bármit megtenne. Érdekes személyiségetek van nektek kettőtöknek, egyikőtök sem most jött le a falvédőről és nem kell a szomszédba mennetek egy kis vérengzésért és gonoszkodásért, már előre félek attól, hogy mi lesz, ha ti ketten összetalálkoztok. 27

Nem tartalak fel tovább, menj, foglald le végérvényesen az arcodat, aztán irány a játéktér! Jó szórakozást! Smile


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Vas. Okt. 08, 2017 11:55 am
Ugrás egy másik oldalra

Elyas Syden
● ● nomen est omen ● ●

601

The rich boy

Seattle

Bill Skarsgard

Vámpír

Csak Elias

üzletember, bróker, konsumboy

a karakterem keresett


Születési idő, hely  1416 Dánia, Bornholm
Első átváltozás   1448, Párizs
Család  London, 1666
Nézem, ahogyan az éjszakai égbolt nappalivá válik, gyönyörű vörös fényével szinte földöntúli szépségében pompázik - negyedik napja tombol már a városban a halál, az ördög évének ezen időszakában. Narancsszínű és bíborvörös lángok keverednek a füst feketéjével, fölöttük a csillagos ég dereng, és a telihold kereke világít: csodálatos látvány a szépségre fogékony szemnek. Ha festő lennék, ecsetemre kívánkozna eme apokalipszis. Ha festő lennék, talán nem hallanám az égő házakban rekedt emberek sikolyait, haláltusájuk hörgését, amint épp a pokol irtózatain át távoznak a mennyországba. Zavar a hang - nem azért, mert szánom őket, hanem mert megzavarja belegyönyörködésemet a ma éjszakába.
A déli negyed már megsemmisült, és a lakásom erkélyén állva hallgatom az alant elsietők szavait: a sekélyes óvintézkedések nem szolgáltak sikerrel: a lángok a keleti negyed felé sietnek, hogy martalékukká változtassanak mindent. Alig egy-két nap, hogy ott is minden üszökké váljék, és halottak százai heverjenek mindenfelé - feltéve, ha nem válnak fekete hamuvá.
Magamra rántom a kabátomat, majd az erkélyről leugrova, kecses vámpírmozdulattal landolok az utca kockakövein. Ezúttal nem kell félnem a lebukástól: teremtett lélek sem jár az utcán, csak az én lépteim koppannak magányosan, ahogy sürget a bennem gyökeret vert félelem, és gondolat. Nem érdekel, hány ház válik még rommá, hányan halnak iszonyú halált a tűz fogságában - addig nem érdekel, míg ő maga nem tartozik az áldozatok közé.
Nagyon szűk utcákon rohanok át, meszelt falak és nagy kapuk mellett, menekülő embertömeg hömpölyög szembe, mígnem megkerülve őket, egy hátsó utcáról végre meglátom a házat, amit kerestem. Szemmel láthatóan lemondtak már a tűz közepette álló épületek megmentéséről: a vizet a szomszédos házakra locsolják, reménykedve abban, hogy így megállíthatják a tűz terjedését. Egy pillantással végigmérem a vöröslő gyehennát, majd egy lendülettel a közepébe vetem magam. Csak egy ugrás az erkély, és egyetlen erőteljes mozdulat, hogy kiszakítsam keretéből az ajtót. Egy lángnyelv azonnal felém csap, a tűz a ruhámat perzseli, mikor berontok a szobába, ahogy Orfeusz Eurüdike után.
A recsegés, a ropogás, az étvágy, amivel a tűz falja a bútorokat, egyszerűen iszonyú, és fület siketítő. A szoba égő pokollá változott, és nem látom, csupán tapogatom az utat, keresve ŐT.
Egy halk, halvány köhögés... halandó füle talán meg sem halloná volna, de nekem a fényt jelenti a fekete-vörös halál közepette - alig egyetlen perc kell, hogy máris karjaimba ragadjam őt. Ruhája szegélyébe máris belekapott a tűz, letépem hát a kabátomat, és azzal csapdosok a lángokra, és szinte önkívületben rohanok le vele a lépcsőn. Odakinn, a szabadban emberek futnak felém, elrohanok mindannyiuk mellett, nem törődve kérdéseikkel, átfurakodva közöttük, szétválasztva őket egymástól. Vaktában rohanok  be az első sikátorba, meg sem állok, amíg minden zaj meg nem szűnik, csupán saját lépteim hangja jut el a fülemig. Lenézek a kezemben tartott, lélegző testre, és gyengéden végigsimítom vonásait. 225 év telt el azóta, hogy utoljára láttam ezt az arcot, de a hozzá köthető szeretet nem szakadt meg egyetlen percre sem az elmúlt századok alatt - nem is fog sohasem. Megmentettem őt - és már nem érdekel sem a halál, sem a város pusztulása. Ott álltunk mi ketten, két kárhozott lélek, megperzselve, sajgó testtel és mélyen lélegezve az éjszaka csendjében - az én csodálatos, gyönyörű, imádott hugom, és én.  

 

A hotelszobám ablakához állított íróasztal gondoskodik róla, hogy munka közben is képes legyek elgyönyörködni San Francisco városában - az éjjeli fények gondoskodnak is róla, hogy a látvány lélegzetelállító legyen. Épp eléggé el is vonja a figyelmemet a laptopon pörgő számsoroktól. A telefonom megcsörren, a személyi asszisztensem hívja fel a figyelmemet a másnapi napirendi pontokra. Megkérem, hozzon össze egy találkozót az RCI gazdasági igazgatójával, megbeszélni a piacra dobott részvényeik eladását, és a következő pénzügyi évre vonatkozó támogatást. Átfutok még néhány mailt, jóváhagyva vagy épp vétózva őket, majd kihasználom az este végre beálló csendet - a mai munkanapnak a tervek és jelek szerint vége. Kinyújtózom a székben ülve, és elgondolkodom, mit végeztem aznap. Tulajodnképpen lezártam az életem itt töltött részét - a holnapi nappal lezárom a friscoi projektet, hogy áttelepüljek Seattle városába.
Keverek magamnak egy martinit, és az ablakhoz lépve figyelem a szemközti épületen villódzó reklámot, mikor a telefonom életre kel. Sarah keres, az általam kinevezett városi igazgató - legalábbis holnaputántól.
- Hallgatom, Sarah - nyomok rá a kihangosításra, és közben a tekintetemet nem szakítom el a kinti éjszakáról.
- Mr. Syden, a Wolthed hajlandó a részvényeit rendkívül kedvezményes áron felajánlani nekünk - hallom a kimérten udvarias hangot.
- Mennyit akarnak? - érdeklődöm.
- Kétezret darabjáért.
Hümmögök. Nem a legszolídabb ár egy bukás közelben álló cég helyzetében, de nyilván ők is tudják, hogy még mindig jobban járnak így - én magam is - mintha a részvények piacra kerülnek. Ők is kasználnak, és némi taktika bevetése után én is fogok.
- Adjuk meg - vonok vállat. - Önre bízom. A legjobb alkalom, hogy beleszokjon az új pozíciójába.
- Köszönöm, Mr. Syden - hallom a meglepett, de örömteli választ, majd bontja a vonalat. Tudom, hogy nem fogok csalódni Sarah rátermettségében. Azért választottam őt, mert rendkívül meggyőzően és roppant sikeresen érvelt bizonyos beruházások érdekében.
A telefon ismét felberreg, és mikor meglátom a hívót, bosszúsan rántom össze a szemöldökömet. Irene az, a tegnap esti partnerem - az üzletasszonyok tipikus prototípusa. Negyvenes, gyönyörű, még tudja, mitől döglik a légy - és a férje által meglehetősen lehanyagolt. A tegnapelőtti parti után eltöltöttem vele egy éjszakát, és azóta is kitartóan próbálkozik, annak ellenére, hogy az elején közöltem vele, nem lehet szó sem többről, sem ismétlésről. Igazából örüljön, hogy életben hagytam - egyik üzletem szorosan hozzá kapcsolódott, és elvem, hogy az ember nem szarik a saját fészkébe. Háromszor nyomom ki a telefont, majd megunva kikapcsolom. Két nap, és megszabadulok ettől a kötöttségtől is.
Seattle vár. Az Államok legészakibb városa. A Starbucks, és a grunge városa. És a hugom városa. Látni fogom őt - visszatérni az életébe. Feltéve, ha ő is akarja. A vér szava széttéphetetlen kötelék. Századok múltán is közelebb húz bennünket egymáshoz.


Vissza az elejére Go down
 

Elias Syden

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Halhatatlan évek :: Vámpírok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3