Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 19, 2018 8:42 pm
Ugrás egy másik oldalra

Gratulálunk, elfogadva!
● ● üdvözlünk a diariesfrpg oldalán! ● ●

Kedves Tatiana! 40

Elnézést kérek, amiért megvárakoztattalak! Reméltem, hogy kicsit hamarabb eljutok az elolvasásodig, hiszen már az arcválasztásod is lenyűgözött, megrögzött Supernatural-rajongóként egyszerűen csodálatosnak tartom és örülök, hogy nem egy agyonhasznált nő képe párosult ehhez az eredeti történethez. :033:

Mert azért ilyet nem olvashatunk minden nap! Azért szeretem a boszorkányokat, mert számos módon kifejeződhet az erejük és csakis rajtuk múlik, hogy a mágiájukat jóra vagy rosszra használják... ugyanakkor a te esetedben ez nem teljesen igaz. Nekem úgy tűnt, hogy a Sötétség születésedtől fogva a részed volt és téged, mint egyszerű, ártatlan gyermeket szinte a karmai közé kapott, irányított és elindított egy úton, amire lehet, hogy magadtól nem léptél volna rá. Talán alattomosan, de hozzájárult ahhoz, hogy milyen ember, milyen nő vált belőled a későbbiekben, arról nem is beszélve, hogy neki köszönheted, hogy megismerted a férfit, aki megdobogtatta a szívedet. A kapcsolatotok igazi tiltott gyümölcsnek tűnik, de hát mindannyian tudjuk, hogy ezek a legjobb sztorik. Wink Már csak reménykedem abban, hogy a Sötétség nem szeretné elvenni őt tőled.

Nem is tartalak fel tovább, menj, foglald le az arcod, aztán irány a játéktér! Jó szórakozást! Smile


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni



A poszt írója Tatiana Shelley
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 19, 2018 12:00 am
Ugrás egy másik oldalra

Tatiana Shelley
● ● nomen est omen ● ●

29

The darkness

New Orleans

Emily Swallow

boszorkány (később vadász)

Tati, Tia, Tiana, Ana

halandó életet élni

a karakterem saját


Születési idő, hely   1989. 11. 17. Idaho, USA
Első átváltozás   -
Család   Sosem ismertem a vér szerinti családomat, egy árvaházban nőttem fel. Ők lennének a családom? Na ne nevettess! Amint betöltöttem azt a kort, mikor már nem kötelesek eltartani egyből kidobtak. Ha jobban belegondolok világ életemben egyedül voltam.  Egészen addig, míg nem találkoztam vele...

 

Üdvözöllek!
Ha mindenképpen tudni akarsz valamit az életemről, akkor kénytelen vagyok elmesélni egy történetet, ami nem a legbarátságosabb. Így is hallani akarod? Biztos? Na jó, legyen! De én figyelmeztettelek előre...


1. Fejezet
A kislány, az árvaház és más egyebek

Az árvaház nem a legjobb hely egy gyermek számára, aki több vele egykorúval van összezárva egy szobába nap mint nap. Egyetlen szóval leírva; borzalmas. A nevelők nagy része inkább teherként tekintett ránk, nem mint édes kis csemetékre, akiket szeretni kell. A szeretetet sosem ismertem igazán, a fogalommal tisztában voltam, de az érzés távol állt tőlem. A szobatársaimmal az elején nagyon jó viszonyt ápoltam, mondhatni barátok voltunk már majdnem a testvéreimnek hittem őket. Egészen addig, míg nem kezdtek el kiközösíteni, fogalmam se volt miért tették ezt, de félelemmel és vegyes utálattal bámultak rám minden egyes alkalommal, mikor közeledni próbáltam feléjük. A nevelők szerint alvajáró voltam, de én semmit se vettem észre ebből az egészből. Az életem mondhatni maga lett a pokol, így apránként a mindig mosolygós, dalolászó kislányból egy csendes, furcsa könyvmoly lett, akit messziről el kell kerülni. Az olvasás révén hatalmas tudásra tettem szert egészen fiatalon, valamiért érdekelt az okkultizmus és a boszorkányság, ahogy a természetfeletti lények is vonzottak.

2. Fejezet
Leszünk barátok?

Nagyjából 12 éves lehettem, mikor az egész életem megváltozott. A szobánk egyik sarkában egy hatalmas tükör helyezkedett el, minden reggel a tanórák előtt belepillantottam, hogy fest rajtam a ruhám. Valamiért aznap elaludtam és sebtiben magamra kaptam egy vérvörös ruhát és rutinosan a tükör elé léptem. De akkor valami megváltozott és a saját képmásom helyett fekete, gomolygó füsttel találkoztam, ami fokozatosan oszlott el, ezzel megmutatva nekem egy fiatal nőt. Ismerősnek tűntek a vonásai, miközben tisztában voltam vele, hogy életemben nem találkoztam vele. Mégsem ez a történet érdekessége, hanem az, amit mesélt nekem. Azt mondta különleges vagyok, más mint a többiek, az én véremben boszorkány erők csörgedeznek. Ha megtanulom használni őket, akkor nagyon sokra vihetem még. Valamiért hittem neki és biztos voltam benne, hogy ez egy új élet kezdete is egyben. Onnantól kezdve mindennapos vendég voltam a városi könyvtárban, olvastam, hogy minél többet tudhassak meg a fajtámról és ezáltal magamról is. Könnyebb lett volna megkeresni a szüleimet? Megpróbáltam. Vérmágia segítségével. Egyáltalán nem használt, ebből tudom, hogy mind halottak. Az árvaház udvarán kialakítottam magamnak egy kisebb bunkert, amiben gyakorolhattam a különböző technikákat. Megtanultam hogyan lebegtethetek különböző tárgyakat, a cél érdekében több kismadár életét is kioltottam, szervei segítségével varázslatokat hajtottam végre. Mi történt a nővel, akit a tükörben láttam? Mellettem maradt, a fülembe sugdosott mindenfélét, hogyan lehetek erősebb és hatalmasabb. Nevet kellett adnom neki, valamiért sötétségnek neveztem el, azt gondoltam ez tökéletes név lesz.

3. fejezet
A legnagyobb sötétség

A kamaszlányok olykor nagyon gonoszak tudnak lenni, főleg egymással szemben. Mindenre képesek azért, hogy elnyerjék az általuk kiszemelt fiú kegyeit. Mikor szerelmes egy fiatal lány, akkor teljesen megbolondul vagy a hormonoktól vagy alapból elmegy a lányok esze, ha meglátnak egy helyes srácot. Fogalmam sincs róla melyik történt velem. De az első szerelem rám talált a nevelőotthonban. Joshnak hívták a fiút, gyönyörű kék szemei rabul ejtettek, édes mosolya engem is arra késztetett. Alig beszélgettem vele, hiszen mikor megláttam vörössé váltam és inkább elmenekültem előle. De elterveztem, hogy az évzáró bálra el fogom hívni, legyen a kísérőm. Arra az időre még a gyakorlást és a boszorkánykodást  is hanyagoltam, gyönyörű csillogó ruhát varrtam magamnak, kézzel hímeztem rá a csipkét. Tökéletes volt az egész. Emlékszem egy szerdai nap volt, az ebédszünetet választottam időpontnak, úgy gondoltam elég sokan vannak ahhoz, hogy ne legyek annyira zavarban, de mégis tudjak vele beszélni. Épphogy beléptem a terembe egyből megpillantottam őt, de hiba csúszott a számításaimba. Arra nem gondoltam, hogy más is szemet vet rá. Cassidy volt az, talán két ággyal arrébb feküdt mint én. Láttam, amint édesdeden vigyorognak egymásra, Josh óvatosan összekulcsolja a kezeiket és egy apró puszit ad a szájára. Teljesen összetörtem, sarkon fordultam és kifutottam az udvarra, ott a földre rogyva sírtam. Mikor elapadtak a könnyeim a rejtekhelyemre siettem, ahol mérgemben cafatokra téptem a ruhát, amin heteken keresztül dolgoztam. A nap hátralevő részében a sötétség megállás nélkül sugdosott a fülembe. Azt akarta, hogy öljem meg a lányt, amiért elvette tőlem Josh, ha kikerül a képből, akkor minden a helyére kerül és az enyém lehet. Nem kell mást tennem, csak elvégezni egy-két varázslatot vagy fogni a féltve őrzött késemet és elvágni a torkát. Pofon egyszerű az egész. Valamiért most először nem hallgattam rá, mégis csak egy emberi életről volt szó. Aznap este nagyon nehezen tudtam csak elaludni, nem hagyott a hang, se a gondolataim. Végül nagy nehezen szememre jött az álom, de egyetlen pillanatnak tűnt számomra az alvás, mivel nem sokkal később - ami valójában 4-5 óra lehetett - sikításokra ébredtem. A folyosó kellős közepén álltam, az éjszakai ügyeletes éppen próbált visszatessékelni az ágyamba, mikor megláttuk őt. Cassidy teste kitekert pózban, fejjel lefelé lógott a falon elég közel a plafonhoz, testéből tucatnyi éles eszköz állt ki. A nagy ijedtségre mindenki felkelt, rohangálni és sikoltozni kezdtek, míg én ott helyben összerogytam. Kezeimmel eltakartam az arcomat úgy zokogtam némán. Hiszen tudtam, hogy ki volt a tettes. Én öltem meg őt! Ha nem is lett volna egyértelmű a sötétség megmutatta nekem mi történt, míg "aludtam". Onnantól kezdve gyökeresen megváltoztam, semmi sem érdekelt, minden figyelmem a tanulásnak szenteltem. Valamiért mégis a fekete mágia vonzott magához, minduntalan azon kaptam magam, hogy olyan könyveket olvasgatok. Az egyik alkalommal arra eszméltem, hogy ismeretlen szavakat mormolok egy tál felett, amiben különböző állati csontok és szervek vannak. Másnap ebéd közben egyszer csak kiabálásra lettem figyelmes, a hang irányába kaptam a fejemet, mire csak annyit láttam, hogy Josh a tányérja felett öklendezi ki a saját fogait, miközben füléből és orrából szakadatlan folyik töménytelen mennyiségű vér. Ő volt a második ember, akivel végeztem, pedig alig múltam el 18. Egy-két nappal később egy férfi jelent meg az árvaházban, aki azt mondta FBI ügynök és a furcsa halálesetek ügyében nyomoz. Hiába senki se tudja, hogy én tettem egy részem megijedt. Nem akartam börtönbe menni. Mindenkit kikérdezett, mielőtt rám került volna a sor bevettem pár bogyót - Ja igen, azt kihagytam, hogy 9 éve szedek különböző gyógyszereket az alvajárásom miatt. Az egyik "nagytudású" doki írta fel, akihez kéthetente kell járnom. Szerintük ez el fog múlni csak idő kérdése, de ők nem tudnak róla, aki a fejemben van... -, amit egy kis töménnyel öblítettem le. A kérdésekre illedelmesen, mégis titokzatosan válaszoltam, elmondtam, amit hallani akart anélkül, hogy magamra tereltem volna a gyanút. Legalábbis ezt hittem, mikor hirtelen stílust váltott. Féloldalas mosolyt villantott - tudjátok, azt amitől minden női bugyi magától lehullik - és kiterítette a kártyáit. Elmondta, hogy ő egy vadász, aki természetfeletti lényeket öl meg, pont olyanokat mint én. Azt hittem itt a vég, ez a nyomorult életem utolsó napja, pedig még nem is csókolóztam. Abban az időben ilyen gondolatok foglalkoztattak és ilyen pitiáner dolgok miatt aggódtam. Valamit láthatott bennem a fickó, mert megkímélte az életemet, azt mondta ad még egy esélyt, mivel fiatal vagyok és utálna megölni egy kislányt. Persze erre felhördültem, ugyanakkor fel is lélegeztem. Ezt követően elnyomtam magamban a sötétséget és a boszorkány énemet is, minden másra koncentráltam. Aznap, mikor betöltöttem a 21. életévemet hozzám vágtak egy bőröndöt és közölték velem, hogy egy órám van összeszedni a legfontosabb holmijaimat aztán takarodjak. Ők többé nem fognak etetni még egy éhes szájat. Egy tele tömött bőrönddel léptem át a küszöböt, egyből be is vágódott mögöttem az ajtó. Egy mosollyal az arcomon elindultam egy parkon keresztül a nagyvilágba. Egyszer csak letettem a földre a táskámat és egy hatalmas levegőt vettem, mire egyetlen pillanat erejéig elsötétül az ég, aztán a földön keresztül sötétség kúszott fel a mellkasom közepéig. Újra kiengedtem a bennem lévő sötétséget, régi jó barátként üdvözöltem őt. Hiányzott az erőm, a hatalmam, hogy bármit megtehetek. Talán egy óra telt el és az árvaház lángokban égett, a lángcsóvák az égig szöktek, az egész kóceráj a porral lett egyenlő az összes lakójával együtt. Vigyorogva néztem végig a jelenetet. Az ottlétem alatt majdnem mindennap felakartam gyújtani és lám, ennyi év után csak sikerült.

4. fejezet
Meglehet látni a sötétségben a fényt?
- 4 évvel később -

Az első szabad években kitomboltam magam szerencsére. Azóta benőtt a fejem lágya, hidegvérűvé váltam, megfontolttá és gyönyörű érett nővé, aki után a legtöbb férfi megfordul. Éppen időben döbbentem rá, hogy ha túlzásba viszem az erőm használatát, akkor a visszájára sülhet el az egész és elveszítem az egyetlen dolgot, ami megkülönböztet az emberektől. Így kénytelen voltam elvégezni magamon egy apró varázslatot, aminek köszönhetően elzártam a mágiám nagy részét, éppen annyit hagytam, amivel képes vagyok végrehajtani kisebb varázslatokat. A varázslat sikerült. Hogy honnan tudom? Van egy heg a kulcscsontomon, ami olyan akár egy fordított F betű. Ha szükségem van az erőmre feloldom a bélyegemet, szerencsére erre elég kevésszer került sor. Jobb is, mivel a varázslat elvégzése elég fájdalmas, olyan érzés, mintha egy forró, tüzes billogot tennének rám, jobban belegondolva úgy is néz ki a sebem. Egy jel, ami sosem fog begyógyulni, egy intő jel, hogy vigyázzak mit teszek az erőm segítségével. Az időm nagy részét utazgatással töltöttem információk, különleges tárgyak és varázslatok után kutatva. Az egyik ilyen alkalmával éppen egy motelban szálltam meg, mikor megláttam Őt. A vadászt, aki egykor elengedett. A legfurcsább az egészben mégis az volt számomra, hogy egyetlen percet sem öregedett, pedig évek teltek el azóta, hogy nem találkoztunk. Tudni akartam a titkát, mindent róla. Követtem egy bárba, ahol meghívtam egy italra, kellemes beszélgetést folytattunk. A kocsma zárását követően a szobájában kötöttünk ki, de semmi sem történt közöttünk. Nyílt lapokkal játszottam, ahogy ő tette  egykoron, beismertem neki, hogy mi már találkoztunk a múltban. Nem fogadta a legjobban a hírt, fél órán keresztül fel-le járkált a szobában válogatott káromkodások közepette. Láttam rajta, hogy érzi, amit én is. Nem véletlen, hogy újra találkoztunk. Végül az esze győzedelmeskedett. Megfenyegetett, ha nem megyek el most rögtön, akkor itt helyben megöl. Búcsúzóul megcsókoltam, senki se tudja, de ez volt az első csókom. Abban a pillanatban valami különlegeset éreztem, a mellkasomban lévő létfontosságú szerv hevesebb ütemre váltott, melegség járta át a testem. Olyan volt ez az egyetlen pillanat, mint a pislákoló fény a sötétségben. Fél évig bujkáltam előle, aztán valami átkattant odabenn és úgy döntöttem, hogy felkeresem.
I don't know when
I don't know how
But I know something's starting right now
Watch and you'll see
Some day I'll be
Part of your world

- Napjainkban -

Két éve a nyomában vagyok, láthatatlan árnyékként követem mindenfelé, ha nem is vagyok a nyomában, de információim vannak a tartózkodási helyeiről. Kezdem megunni a játszadozást, ezért nagyjából egy hónappal ezelőtt apró jeleket hagytam neki. Kisebb varázslatokat végeztem el, semmi komolyat, nehogy más vadászok is rám akadjanak. Kifejezetten neki készítettem őket. Macska-egér játékba kezdtem. A nyomok New Orleans-ba fogják vezetni, ahol éppen most tartózkodok. Szükségem van rá, ő az én fényem, ami a felszínen tud tartani...

...De ami téged illet kedvesem, egyetlen dolog maradt hátra. Most hogy tudod az összes titkomat nem hagyhatlak életben. Milyen édesek vagytok mikor könyörögtök! Kezdelek megszánni. Jó, jó mindketten tudjuk, hogy ez egy hazugság volt.

Viszlát a pokolban!


A boszorkány kimondta az utolsó szavakat, mire a hallgató teste fejjel lefelé elkezdett felfelé kúszni a mennyezetre, egy ponton megállt. A nő felemelte a kezét, mire egy tucatnyi kés állt a szerencsétlenbe. Mint, aki jól végezte dolgát a Sötétség távozott a tett színhelyéről.

Vissza az elejére Go down
 

Tatiana Shelley

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Halhatatlan évek :: Boszorkányok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3