- Hogyhogy kinek? - tártam szét a karomat. - Bárkinek. Bár az első számú jelöltjeim Mikael, meg a hasonmás. Imádom bosszantani Salvatorét. Könnyen felfortyan a fickó, és olyankor képes végzetes hibákat is ejteni. Majd kitalálok valamit, amivel a szívébe férkőzöm - vigyorogtam, aztán megláttam egy taxit, ami a hotel elé hajtott, egy hordár pedig felemelte a táskáinkat.
- Nos, azt hiszem, az ötletbörzét elnapolhatjuk. Gyere bébi... vár minket Bulgária - nyújtottam a kezem Erinnek.

(repülőtér)

Elgondolkodva hallgattam, de vigyorral az arcomon. A kalamajkákat mindketten szeretjük, ezen nincs mit tagadni.
- Nos, én semmi jónak az elrontója nem leszek és nem vagyok. - kacsintottam rá, és közelebb húzódtam hozzá. - Kinek akarsz borsot törni az orra alá? - mosolyogtam ravasz kis fénnyel a szememben.

- Akkor pezsgőt nem kérünk, ennyi lesz - nyújtottam át a hitelkártyámat, majd Erinre néztem.
- Nem is tudom. Igen, valahol hiányzik. Nem maga a város, hanem hogy valakinek borsot törjek az orra alá úgy istenigazából - vontam vállat. - De szerintem erre akkor is lesz idő, ha visszaérünk. Illő lenne a hazatérést valami kis kalamajkával indítani, nem? Csak hogy mindenki tudja, hogy Niklaus Mikaelson visszatért. Ja, és hogy nem lett szelídebb.

- Igen, a temető még a vártnál is jobban tetszett. - helyeseltem Klaus szavait mosolyogva, de azonnal rázni is kezdtem a fejem.
- Nem, részemről nem kérek pezsgőt. Nem akarok a gép ablakából három szárnyat látni egy oldalon. - fintorodtam el mókásan. Igaz, hogy nem lehet bajunk, de mégsem így kellene befejezni egy párizsi utat.
- Hiányzik már neked Mystic Falls? - kérdeztem Klaustól, mikor a recepciós már kissé arrébb sétált.

(lakosztály)

A recepcióstól elkértem a számlát, és rendeztem a fogyasztásainkat, meg a szobát.
- Azt hiszem, ide még visszatérünk. A kiszolgálás remek, és a város gyönyörű. Különösen a Pére Lachaise temető tetszett - mondtam ártatlan fapofával. - Kérem, hívjon nekünk egy taxit. A reptérre megyünk. Van még valami, amit szeretnél? - fordultam Erin felé. - Pezsgőt a kocsiba?

- Ez a helyes hozzáállás - biccentettem, majd bejelentkeztem, és átvettem a kulcsokat. A recepciós csaknem földig hajolt előttünk, majd a hordár máris cipelte a cuccunkat a lift felé.
- Látod? Ez az a bánásmód, amit elvárok Mystic Fallsban is - vágtam zsebre a kezem a liftajtó előtt. - Mindjárt úgy érzem magam, mint egy igazi... Első - tátogtam Erin felé, elvégre nem akartam felhívni a figyelmet magunkra. - Nézzük a szobát. Remélem, királyi lakosztály lesz.

(hotelszoba)

- Ha holnap nem tervezel kitenni az életedből, akkor azt hiszem, lesz időm kitanulni, mi tartozik nálad a fontosabb kategóriába, és mi nem - kacsintottam rá, majd megálltam mellette, amikor a recepcióhoz értünk.
- Ez a te ügyed, intézd te. Már semmin nem fogok meglepődni. És amúgy is... ahogy mondtad. Én már megkaptam a legjobbat. - mértem végig eléggé pimasz szemekkel, majd visszapislogtam a szemeibe, ezzel fejezvén ki elégedettségemet.

- Már megszokhatnád, hogy van amikor viccelek, és van, amikor komolyan beszélek. Ami a kényelmet illeti, az mindig a komoly kategóriába tartozik - szálltam ki én is, a bejáratnál álló egyenruhás férfi pedig megmozdult, hozzánk loholt, majd egy meghajlás után elfutott hordárért. Nemsokára meg is jelent egy pelyhes képű kölyök, aki felnyalábolta a csomagjainkat, és az előtérbe vezetett minket.
- Csak hogy a továbbiakban le lepődj meg, az elnöki lakosztályt kértem magunknak - fordultam Erin felé, miközben megálltunk a recepciós pult előtt. - Az én nőm kapja a legjobbat, és kész! Már rajtam kívül legalábbis - tettem hozzá.

- Repülőtér -

Nem voltam az a vámpír, akit könnyű volt meglepni, de amikor egy eléggé hatalmas épület előtt állt meg a taxi, egy pillanatra Klaus felé fordultam.
- Nem hittem, hogy komolyan gondoltad Párizs legelőkelőbb hotelét. - kuncogtam fel, miközben kilöktem az ajtót, és kiszálltam egy elégedett sóhajjal. Egy ideig nem akarok se repülőt, se autót látni. Alig járattam még ma szegény lábaimat.