Bíbor zuhatag reppen a széllel, ahogy elhagyja a kórházat. A tanítványa szerencsére megúszta pár könnyebb karcolással - bár a kolléga biztosan kapni fog, amiért nem figyelt eléggé a fiúra. Most, hogy a szülők már átvállalták a felügyeleti joguk, Scarlett csendes árnyékként vonul a parkolón keresztül, hogy hazatérhessen. Hosszú nap volt a mai, a nap sugarai már lemenőben. Szeretne megpihenni, elfeküdni az ágyában és szemet hunyni afölött, hogy miféle trükkel gyógyította meg a gyermeket.
A legutóbbi kórházlátogatása jut eszébe - amikor megbotránkoztatta a férfit. Szörnyű baleset áldozata lett, mégis karcolások nélkül feküdt benn. Természetes, hogy a halandó szemeivel nem értette sértetlensége okát. Ahogy emlékeiben lubickol, mintha csak kiszaggatná onnét a férfit, ugyanis pontosan ebben a pillanatban pillantja meg. A parkoló túl oldalán caplat valahová. Elég figyelmetlenül - ha a nő gondolhat ilyesmit. Szét sem néz, s az aggodalom virága kinyílik a vörös mellkasában, csak annyira megzavarva járását, hogy lelassítson, s ebből a pontból figyelje némán. Van valami elbűvölő abban az emberben, valami kivételes és különleges. Már épp abbahagyná a révedését, mikor egy kerék csikorgása  vonja magára lankadó figyelmét, s csapódik pontosan arra a sávra, amin a férfi is halad. Scarlett reflexeinek köszönhetően hamarabb észleli a veszélyt, mint bárki, s hamarabb is reagál, mint bárki...
Lábai önálló életre kelnek, teljes sziluettje áthasít a távolságon, hogy időben a férfi oldalára érkezzen, akit valószínűleg már megbénított addigra az autó sebes közeledte. A nő tenyerét neki feszíti annak, ami egy horpadás következtében megálljt parancsol a lendületének, s le is pattan róla a négykerekű. A nyomás miatt a légzsák persze rögtön arcon csapja a sofőrt. A vörös nő valamelyest a férfi fölé tornyosul, valamelyest pedig az autónak áll ellent. Talán nincs túl sok szemtanu, talán csak káprázatnak hiszik majd, ha kell, majd bűvölettel elfeledteti alakját. Lényegében nem számít, mert a férfi épségben van. Lassú, vontatott a pillantása, amivel végül megjutalmazza az alatta elterülőt. Ezer érzelem fut át rajta, egyszerre aggodalmas, számonkérő, de csendesen némító és sejtelmesen mosolygó is.
- Nem tanították meg magának, hogy nézzen szét? – kérdi halkan, mintha csak becézné a férfit. A sötétedő égbolt a tanu rá, hogy szemei ragyogva néznek vissza a kék íriszekből. Kipirult kissé a hirtelen lendület és cselekedet lenyomata végett, de arcjátéka azért kedves, hiába a csípős nyelve. Illő volna a férfi hogyléte felől érdeklődnie, mégis fellökte, ahogy az autót pályájának állt ellent - de a fenébe is, nagyon is pislog, nagyon is figyeli őt.
- Hova jár gyúrni? – a kérdést meghallva elkerekednek szemei, szemöldökei felfutnak homloka közepéig. Ajkai elnyílnak, mosolyt formálnak majd lágy nevetésbe tör fel, fejét csóválva. Bizonyosan beverhette a fejét a férfi.
- Ahhoz képest, hogy orvos, nem sok értelem szorult magába. – mint, aki beviszi a kegyelemdöfést, úgy fordul teljes törzsével felé, elégedett mosollyal és arcjátékkal ábrázatán. Megmentette. Túlélte. Ennyi elegendő. S lerí a pasasról, hogy nem tudja, nem érti, honnan tudja a vörös, hogy orvosként dolgozik. Aztán a felismerés árnyalatai lassan keresztül osonnak arcán.
- Várjunk! Maga az a nő... – a férfi arcán látszik, mennyire megviseli a tudat. A boldog tudatlanság medrében még kényelmesebben viselhette el a vörös mentőakcióját, ez most nehezebb. A nő lefojt egy nevetést, majd megcsóválja a fejét.
- Nem tudom miről beszél, Mr. Holmes. – enyhén csücsörítenek ajkai, játékos grimaszt ejtve löki még odébb az autót, mintha csak tolatásra késztetné. A következő pillanatban lassan felegyenesedik a férfi fölül, elhúzódva szilluetjével tőle. - Azért óvatosan Csipkerózsika, nehogy kivasalják! Nem mindig lehetek itt, hogy megmentsem. – vállat ejt puhán, rendezgeti öltözékét, leporolja magát. Pillantása visszatér a férfi arcára, de azért próbál nem túl látványosan szórakozni a reakcióján.
- Hogy csinálta?! Mi maga? – a betonon fekve kérdezi a férfi, s ahogy Scarlett már állva - lehetősége nyílik valamennyire körbe pillantani, nem csak a szemtanuk között, de a férfi körvonalán is, lát-e bíbor pettyeket, vagy megúszta-e. Nem érzi a vére illatát, de nem jelenti, hogy nem üthette be magát. A kérdést hallva beletúr vörös loboncába, majd állát enyhén emelve ismételten vállat ránt.
- Nyugodtan hívjon csak Csodanőnek, magának engedem. – somolyogva néz le a fickóra, majd egy kacér kacsintást követően már el is fordul tőle, hogy a járda felé vegye a célirányt, távolodva a baleset helyszínéről, az oda tóduló csonka tömeg elől.
- Szép próbálkozás! Nem ver át a trükkjeivel!!! – hallja, hogy a férfi nem adta fel és kiabál még. A nőnek igazából mindegy mit hisz róla, megmentette és ez a lényeg a számára. Mosolyra rándul ajkai szeglete, ahogy kitalálja, hogyan vágjon vissza, s már fordul is a járdáról a pasas felé, kezeit mellkasa előtt drámaian összefűzve.
- Olyan aranyos, szerintem kérjen egy nyalókát valamelyik kollégától, ha megvizsgálták! – dallamosan nevet bele a kora esti szellőbe, hogy aztán végleg búcsút mondjon, hátat fordítva neki, felvéve egy közepes tempójú lépésritmust. Nem veszi észre, hogy mikor pattan fel a betonról a doktor, de meghallja kifinomult érzékeinek köszönhetően, hogy mit motyog mögötte.
- Nem mész te sehova... – dörmögi, ami felettébb mulattatja a nőt. Hallja, hogyan növekszik a szívverése, miféle férfias lihegéssel próbálja utól érni őt.
- Ha kergetni akar, nem ártana gyúrnia kicsit... – válla fölött szól hozzá, de lelassít. Teret és lehetőséget nyújt. Hagyja, hogy csuklójára marjon a férfi meleg tenyere és megpróbálja megállítani, de még mielőtt azt hihetné, hogy nyeregben van - Scarlett sebesen felé fordul, megadva neki, amire vágyott, magát. Szembe áll meg vele, elég közel húzódva hozzá ahhoz, hogy légvételnyi maradjon a távolság közöttük. Megbűvölhetné, elfeledtethetné vele mindazt, ami történt, de helyette csak a vonzó íriszekbe bámul, hogy aztán magabiztos mosollyal hozzáfűzze a férfi riadt arcát látva: - Szívesen! – utal a korábbi mentésre. Meg sem próbál elhúzódni, a férfi gyenge fogásából rögtön kitéphetné karját, de nem teszi. Farkasszemet néz vele, hol íriszeibe, hol ajkára, arcának vonásaira, megfigyeli őt. A doktor az autó felé fordul, ahogy kapcsol, mi is történt - s látva az arcán felvillanó érzelem kavalkádot arra vonatkozóan, hogy a baleset tényleg megtörtént, nem csupán képzelete szüleménye, Sclarlett ezt a pillanatot használja ki, hogy elillanjon, s köddé váljon. Így is tesz, sziluettje messzire elhúz őtőle.

Lehetséges, hogy nem most találkoztunk utoljára, igaz?