Mindig is imádta a vérfarkas létet, a fájdalom ellenére is. Átváltozás után szabadnak érezte magát, mintha ő uralná az egész világot. Minden egyes teliholdkor az erdőbe menekült, s láncok nélkül élte meg az átváltozást, még a gyilkolás sem rettentette el, sőt, ha valaki arra tévedt, örömmel tekintette vacsorájának. Valami azonban történt, elérkezett a telihold, s ő hiába várta az átváltozást, nem történt semmi. Nem nyugodott bele, minden természetfeletti kapcsolatát értesítette, kutakodott, érdeklődött, míg végül ki nem derítette az igazságot. Néha úgy érzi, kezdi elveszíteni a józan eszét, hiszen elveszíteni a vérfarkast olyan érzés számára, mintha kitéptek volna egy darabot belőle. Mindenképp tenni akar a varázslat ellen, ami elvette tőle valódi énjét, de úgy tűnik, még inkább lecsúszik a lejtőn a terv készítése közben.