Az első találkozás kétség kívül tényleg izgalmasra sikerült, lövöldözés, üldözés, és Ő. Nem volt időm akkor alaposabban megfigyelni őt magamnak és ez nagyon bosszant, mert látni szerettem volna teljes valójában, ehelyett csak egy pillanatra tudtam megnézni őt, utána a helikopter már a magasba is emelkedett nekem pedig mással kellett foglalkoznom, nem bámészkodhattam tovább a kedvemre. Hegyes orr, vörös bunda, vastag farok, egy róka lett az üldözőmből.
- Jobban élveztem volna, ha van időm megcsodálni a látványt. Mikor láthatom újra? - igyekszem elnyomni a hangomban a gyermeki lelkesedést és talán valamennyire sikerül is. Ha szeretném, elő tudnám belőle kényszeríteni az alakváltást, de jobb szeretném ha önszántából mutatná meg a másik oldalát. Talán ezért is próbáltam meg neki kedveskedni a képpel és az itallal, hátha cserébe én is kapok valamit azon kívül, hogy nem riasztja az embereit és rontanak rá a házamra.
Ő is cirkuszi mutatványost játszik az állásával és én is az enyémmel. Milyen irónikus, hogy ugyan azt csináljuk, mégis teljesen ellentétes dolgot. Lehet segítenem kéne neki azzal, hogy lelépek egy időre, vagy legalább felhagyok a munkásságommal, hátha így elfogadhatóbbá válok a számára, de nem. Azt hinné hogy képes vagyok megváltozni pedig ez nincs így, neki kell majd valamilyen szinten alkalmazkodnia, különben nem hiszem hogy sokáig bírjuk majd egymás mellett és hamarosan mind a ketten azon leszünk, hogy a kettőnk közötti köteléket megszűntessük, már ha lehetséges egyáltalán az ilyen. Remélem nem, olyan régóta szerettem volna már valaki állandót. Ezt persze soha a büdös életbe nem mondanám el senkinek sem. Még magam előtt is sikerült eddig eltitkolnom.
Nem tetszik neki, hogy újra meg akarom ismételni a tettemet, és fogalma sincs arról, hogy nekem mennyire tetszik az, hogy ilyen makacs és magabiztos.
Ha már a tetszésről van szó… nem. Nem szabad ezzel foglalkoznom, még a végén eltereli a figyelmemet, pedig most száz százalékig rá kell összpontosítanom. Arra amit mond és amit tesz, nem pedig a külsejére, pedig az is számos dologról árulkodik. Gyorsan végig futtatom rajta a tekintetemet és próbálom elraktározni a látványt, hogy majd később kielemezhessem.
- Valóban nem tudhatom, ezért mesélj el valamit. Mire számíthatok mikor tényleg el akarsz érni valamit? - Nem fog mesélni, hiszen akkor oda lenne a meglepetés, de remélem azért elárul pár példát amire számíthatok. Amiket már véghez vitt, hiszen így is csak jobban megismerném őt és azt, ami hajtja őt. Az előbbi mondatát szeretném félre érteni, nagyon is, de a tettei észhez térítenek, most csak felmérjük egymást, felszínesen ismerkedünk. A lehető legmesszebb ült le tőlem, vagyis még tart tőlem, vagy éppen magától? Lehet ha túl közel jönne megint eluralkodna rajta a vágy az alakváltásra.
- Igazad van, hajlamos vagyok lebecsülni az embereket, hisz eddig nem igazán foglalkoztattak közülünk valókat, most már erre is jobban kell figyelmen. Mennyi idősnek gondolsz? - Kíváncsi vagyok, hogy a kutatása erre irányulóan mit mutatott, de egy közelítő értéket talán tud mondani ha jól össze teszi az aktív éveimet.
Csendesen és figyelmesen hallgatom, az elhangzottak alapján tényleg nem volt olyan nehéz össze tenni a puzzle részleteit, hogy végül eljusson hozzám, vagy legalább a nevemet megtudja. Ostoba kölyök voltam amikor megnyílt az első kiállításom, a saját nevemet használtam mert azt szerettem volna, ha mindenki tudja ki is vagyok, nem gondolkodtam akkor még abban, hogy miből is fogok megélni a későbbiekben.
- Vagyis a társaid is tudják a pontos nevemet. Ennek nm örülök, hiszen így kénytelen leszek új okmányokat beszerezni, ami mint tudjuk nem lehetetlen, de nem is egy kellemes procedúra. Tele van buktatókkal, de ezt csak magamnak köszönhetem és az ifjú kori nagyra vágyásomnak. - Az egy cseppet sem zavar, hogy megtudta okmány hamisítással is össze lehet kapcsolni a nevem, ugyanis bízok abban, hogy nem fog ezzel különös képpen foglalkozni. Sőt, egyre inkább bízok abban, hogy egyáltalán nem fog a bűneimmel foglalkozni, vagy ha mégis akkor csak segíteni szeretne nekem. Bevezethetném őt a tényleges bűnösök világába és rájöhetne, hogy sokkal élvezetesebb, mint amit elsőre gondolnának az emberek róla.
– Ezek szerint nem tudják, hogy mi is vagyok valójában… ez dicséretes, így minden sokkal szebb és könnyebb. - bár ez lehet nem sokáig lesz így. Zavar, hogy nem ismerem. Rettenetesen idegesít az, hogy nem tudom mi lehet a következő lépése. Lehet az lenne a leg célravezetőbb ha elkülöníteném őt mindentől és megfigyelném a viselkedését. Hmm… Stockholm szindróma… igen, még az is szóba jöhet.
Ez a légből kapott gondolat egyik pillanatról a másikra lesz egyre vonzóbb, de még türtőztetem magam.. de ki tudja, lehet egyszer csak levadászom. Eddig ő kergetett engem, most talán rajtam lesz a sor.
- Miért nem tetszenek a módszereim? A nézőközönség számára mindig hagyok hátra egy az eredetivel szinte teljesen hasonló műalkotást, még az avatott szemeknek is nehéz rájönni, hogy nem az eredeti Mona Lisát csodálják, hanem az én kezem munkáját. Nem veszem el tőlük a szépet, hanem inkább csak megóvom, hogy örökre fent tudjanak maradni. Ez miért baj? Azért mert néha több másolatot készítek? Valamiből nekem is meg kell élnem, tehetséges művész vagyok, de a képeim, mint a legtöbb festőnek, csak halálom után érnek majd valamit, egy ideig pedig még nem tervezek elhalálozni. - felelem, és úgy hiszem ez az amiben sohasem fogunk egyet érteni.
- Engem a természet felettiek ügyes bajos dolgai nem érdekelnek, amíg nem állok velük üzleti kapcsolatban. Tőlem nem kell félteni senkit sem… kivéve ha valaki az utamba akar állni, mert azt nem szeretem. De te nem fogsz az utamba állni ugye?

Halvány mosoly látszik ajkaimon, hiszen észrevett engem, ha nem is a szemeivel, hanem egy titkos hatodik, hetedik vagy sokadik érzékkel. Csalódtam volna benne, ha teljesen észrevétlen maradtam volna a számára, hisz akkor az érzékei nem olyan kifinomultak, mint amit gondoltam, vagy ha mégis akkor csak szimplán nem törődött volna velem amit pedig sértésnek vettem volna. Az utóbbival járt volna rosszabbul, mert akkor sajnos kénytelen lennék őt megbüntetni, de szerencsére így nincsen erre semmi szükség.
- Arra számítottál, hogy majd eléd állok és kezet nyújtva bemutatkozok? Az túlságosan is unalmas lett volna, így legalább már az első benyomásod rólam sokkal izgalmasabb. - Nem tudom mi lett volna ha egyszer csak nem vagyok elég óvatos és tényleg követni kezdett volna. Valószínűleg megpróbáltam volna lerázni, és ehhez minden általam rendelkezésre álló módszert bevetettem volna. Még nem álltam készen a találkozóra, de ő sem. Még nem kapta meg a festményt, utána pedig mérges voltam rá amiért nem a megfelelő módon kezelte az ajándékomat. A legjobb időpont a találkozásra tényleg a ma esti volt. Legalábbis remélem, hogy nem kapkodtam el semmit sem.
Örülök, hogy tetszik neki az ital amit talál, és remélem sikerült a kedvében járnom. Más típusú „frissítőt” is talál, de tudom, hogy neki ez a kedvence, a többit az egyéb vendégek számára tartogatom. Na nem mintha ide eddig rajtam kívül más is betette volna a lábát, de igyekszem mindig jó házigazda lenni, és készen állni a hívatlan vendégekre, akikről az ember feltételezi, hogy innának is valamit.
Nem lepődök meg azon, hogy nem foglal helyet, én sem tenném, előbb jobb felfedezni a helyet, és ha már minden egyes részlet megvan csak utána lehet kényelembe helyezni magamat. Egészen biztos, hogy örülne annak, ha körbe vezetném a házban és erre talán ma este még sort is kerítünk, de egyelőre inkább ismerjük meg egymást valamennyire, utána megmutogathatom neki, mit merre is talál.
- Utána járok majd jobban az anyai ágadnak, köszönöm a tippet. Ha eszedbe jut még valami mindenképpen tudasd velem, vagy ha megtudsz valamit ezzel kapcsolatban. - Azt nem mondom, hogy ő meg nézzen utána az én őseimnek. Nem bízom benne annyira, hogy erre felhatalmazást és megfelelő mennyiségű információt adjak át neki. Lehet öt perc múlva besokall és már rohan is, hogy feljelentsen vagy minden információt átadjon a feletteseinek, igaz utána meg magyarázkodhatna hogyan is jutott hozzájuk.
Alaposabban megnézem az arcát, keresek egy ismerős vonást benne, de nem, életem során eddig senki olyannal nem találkoztam akire hasonlítana. Nagy kár.
- Tőlem nem fogja megtudni senki sem, hogy itt jártál, emiatt ne aggódj, nem zsonglőrködsz az állásoddal, legalábbis én nem fogom azt egyelőre befolyásolni, hogy mivel is foglalkozol. - Egyelőre… mert lehet, hogy egyszer fogom, sőt, ha a kötelékünkkel tényleg foglalkozni fogunk és nem próbáljuk meg elnyomni valahogy, akkor kénytelen lesz valamelyikünk pálfordulásban részt venni. Én nem fogok változni, túlságosan is régóta csinálom és még annál is jobban szeretem csinálni a munkámat. Nem tudom mennyire lesz kezelhető közöttünk ez az ellentét, de már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudunk majd együtt működni. Maximum ha sehogy és én húzom a rövidebbet majd bejöhet meglátogatni a börtönbe.
- Ezzel megbántasz és egyáltalán nem értek egyet. - közlöm vele egészen egyszerűen, mikor mondja, hogy a múzeumban jobb helye van a műveknek, mint az otthonában. Nekem számos eredeti darab díszíti a falaimat és biztos vagyok abban, hogy nálam sokkal jobb helyen vannak, mintha bárki másnál lennének.
- A múzeumokban az a jó, hogy árki megnézheti őket, szeretem ha valaki tudja értékelni a művészetet, jómagammal is előfordul, hogy egy kép előtt képes vagyok órákat eltölteni csak azért, hogy a legapróbb részletet is kielemezzem. A múzeumban ez nem áll lehetőségre a rengeteg ember miatt illetve míg biztos lehetek abban, hogy nálam semmi bajuk sem eshet egy egy műalkotásnak, egy múzeum ezt nem tudja garantálni. - mondom neki, majd egy kis szünetet tartva folytatom.
- Egy múzeumban senki sem tudja megakadályozni, hogy egy hozzá nem értő kiskölyök elővegyen valamilyen ragacsos üdítő italt a táskájából és ne öntse a képre, vagy direkt vagy véletlenül. - fejezem be és azt már nem teszem hozzá, hogy egy ilyen gyermek vagy felnőtt igen csak hamar végezné a kezeim között. Nem sok minden szent a számomra, de a művészet az. Az élet múlandó, de egy szépen megmunkált szobor vagy festmény örök.
A fenyegetésre élesen villannak a szemeim, nem tetszik amit mond, a saját házamban nem fenyegethet meg, és bár ő lehet csak tényeket közöl, akkor is vérig sért ezzel.
- Próbálkozni lehet, de nem fogsz sikerrel járni sohasem, ha ilyen szándékaid vannak, hisz emlékeztetlek, most is csak azért vagy itt, mert megkönnyítettem a dolgodat. - Nem okoz gondot várost, országot vagy kontinenst váltani, elmehetek olyan helyre is ahová az ő keze már nem ér el.
Szavai ezúttal meglepnek, és ez nem egy megszokott érzés, igen csak zavar, hogy erre képes volt.
- Hol láttad a képeimet? Vagy az általam készített másolatokra célzol? Ha igen, honnan tudod, hogy azok az enyémek és nem máséi? - kérdések, kérdések. Tudni akarom honnan ud a képeimről. Lehettem volna óvatosabb és kitalálni egy álnevet, de nem voltam hajlandó. Úgy gondoltam, hogy a régi képeimmel már nem fog össze kötni senki sem, még akkor sem, ha továbbra is vannak kiállításaim. Azt hihetik, hogy egy más őszülő, vagy bottal járó festő kezei közül kerülnek elő River Maldonado képei, nem pedig az enyémek közül, hiszen River Maldonado már negyven éve fest aktívan én pedig szemmel láthatóan nem vagyok annyi.
- Azért csinálom, mert megtehetem és mert jó vagyok benne, plusz a korábbi indok. Te miért nem akarod ezt csinálni? Miért célod az, hogy a rács mögé juttass egy olyan embert aki csak vigyázni akar a műkincsekre? - Jó, nem tagadom van amit eladok, de a szívemnek kedveseket mindig megtartom.

Sok szempontot át kellett rágnom, mikor eldöntöttem, hogy mégis melyik lakásomban fogadjam majd Őt. Olyan kellett ami viszonylag központi helyen van, mégis vannak benne terek, egy kisebb méretű garzonban ugyanis rövid távon megbolondultam volna, illetve fontos szempont volt az is, hogy ha rosszul alakulnának a dolgok, akkor legyen egér utam.
Ezek mint fontosak, de a legfontosabb szempont teljesen más volt, mégpedig az, hogy melyik az az ingatlan, amit a továbbiakban könnyedén nélkülözni tudok majd. Ha rám talált akkor itt már többé nem leszek biztonságban, hiszen bármikor eljárhat a szája vagy önként vagy ha kényszerítik rá.
A lakás bejárata az utcáról nyílik, belső kétszintes sok hálószobás, amiből én csak párat használok. Az alsó szinten van a nappali, konyha és egy műterem meg persze egy fürdőszoba, a felső szinten pedig a további hálók és vendégszobák és műtermek, mikor minek használom őket. A műterem ajtaját nyitva hagytam, ha elmegy mellette és benéz könnyedén megláthatja azt, hogy min is dolgoztam éppen, amikor megérkezett.
A berendezés mindenhol modern és a sötét színek dominálnak, amit elvár az ember egy agglegény lakástól. A többi lakás nem ilyen, de azokat egy jó darabig még nem fogja látni.
Némi idegességre számítottam tőle, de ezt egyelőre sem a hanglejtése sem a mozgása nem adja át, inkább tűnik magabiztosnak és kíváncsinak.
- Az elmúlt heteket ebben az ingatlanban töltöttem, úgy vélem így könnyebben megtalálhattál, mintha folyamatosan költöztem volna. Mivel zavartalak össze? Szívesen elmagyarázok mindent, ha kíváncsi vagy. - Az utóbbi időben csak a festményemmel és vele voltam elfoglalva, bár lehet, hogy a neki küldött képre céloz. Az lehet, hogy tényleg össze zavarhatta egy kissé, hiszen egész sok mondanivalója van annak a képnek.
Sikerült kiismernem a szokásait valamennyire, a kedvenc italát legalábbis sikerült kiderítenem és be is szereztem rögtön három üveggel belőle.
Követem őt és figyelem a mozdulatait, egyelőre úgy tűnik, hogy a kíváncsiság hajtja nem pedig az, hogy rácsok mögött tudjon, vagy a harag hiszen én vagyok a felelős pár társa haláláért vagy sérüléséért, ami az üldözésem során történt.
- Nem szoktam alkoholt fogyasztani, köszönöm. - számos alkohol tartalmú ital van itt, sőt saját boros pincével is rendelkezem, de nem szoktam alkoholt inni, elködösíti a fejemet és még a végén valami meggondolatlant vinnék véghez, ami az én szakmámban egyáltalán nem megengedett. Nem szeretnék egyszer sem úgy felébredni, hogy a fejem hasogat a macskajajtól és egy zárkában vagyok. Valószínű ki tudnám magam dumálni egy ilyen helyzetből, de jobb nem kockáztatni.
A nappaliban leülök a kanapéra és intek, hogy ő is nyugodtan foglaljon helyet ha ehhez van kedve, bár állva is maradhat, engem az sem feszélyezne különös képen.
- Szerintem pontosan azért, amiért most itt vagy nálam mindenféle erősítés nélkül. Kíváncsiságból, tudni szerettem volna, hogy ki vagy, mik vezérelnek. - felelem neki röviden.
- Kerestem a kapcsot de még nem leltem rá, te talán tudod kinek köszönhetjük ezt? - nem tudom melyik ősünk hozta létre a köteléket ahogy azt sem, hogy miért most, hiszen ha hagyom magam megöregedni akkor már régen bottal kellene járnom, vagy ami még rosszabb már csak a föld alól tudnám szemlélni a világot.
Kíváncsi vagyok, hogy a kutatásával meddig jutott, mert abban biztos vagyok, hogy minden tőle telhetőt megtett azért, hogy megtudja ki is vagyok én valójában, de vajon mire juthatott? Igyekszem póker arccal ülni, ha kell egy apró mosoly megjelenhet az arcomon, de ennél többet egyelőre nem engedhetek meg magamnak. Amíg nem ismerem ki és nem bízhatok meg benne addig minden  mozdulatomat, és tettemet komoly kontroll alá kell vonom.
- Miért nem tartottad meg a képet? Azt neked szántam nem másnak. Vissza fogják tenni a helyére, megerősített biztonsággal, így nehezebb lesz újra a tulajdonodba juttatnom. Nem szép dolog egy ajándékot tovább adni, ezt akár sértésnek is vehetem. - Szándékomban áll újra eljuttatni hozzá a festményt, viszont lehet, hogy csak egy nagyon jól sikerült másolatot fog kapni, ha már az eredetit nem hajlandó a magáénak tudni. Mindennél nagyobb örömmel töltött volna el, ha elfogadja és megtartja az ajándékomat, sőt ha kitette volna valahova repesni tudtam volna a boldogságtól, ehelyett megpróbálta felhasználni ahhoz, hogy elkapjon engem. Nem valami szép dolog tőle.

Két apró rezgés, és egy felvillanó telefon képernyő. Nem nézem meg mi történt, hiszen pontosan tudom, a célszemély megkapta a csomagot, a kezdő lépés tehát megtörtént, innentől minden csak rajta múlik és be kell valljam nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire ugrik rá a „csalira”. Lehet, hogy megnézeti szakértővel a képet, de az is lehet, hogy keretbe foglaltatja és kiteszi az otthonában. Ami engem illet, én az utóbbinak örülnék, hiszen ez az első ajándékom a számára, nem szeretném ha csak úgy tovább adná valakinek. Előbb vagy utóbb a kép úgyis vissza kerül majd hozzám, tőlem pedig ismét Jameson birtokába vándorol majd.
Feketét veszek fel, majd elindulok a szokásos esti sétámra. Nagyon ritka az, amikor éjjel nem kerekedek fel, csak akkor hagyom ki, amikor egy kis szabadságot veszek ki, de erre már jó ideje nem került sor. Elsétálok a kedvenc ékszer üzletem mellett, ahonnan már számos gyönyörűség került a kezeim közé a tulaj tudta nélkül. Köveket nehezebb hamisítani, mint festményt, jóval több eszközre és időre van hozzá szükség, de ha hoznak valami egészen különlegeset a városba, akkor még én is elcsábulok.
A tetőtől talpig feketébe öltözött egyéneket az emberek elkerülik, nem nézik meg maguknak annyira, így én is könnyedén a feledés homályába veszek az emberek emlékezetében, ami nem árt, hisz a séták alkalmával a biztonsági intézkedéseket ellenőrzöm.
Általában egy sétám végén nem ugyan oda lyukadok ki, mint ahonnan elindultam, de most Jameson kedvéért kivételt teszek, hogy könnyebben rám akadjon. Számos ingatlannal rendelkezem, és mindegyiknek megvan a maga előnye, a mostaninak az, hogy a középosztály a szomszédságom, és a maguk pletykás módján a segítségemre vannak, hiszen pillanatok alatt megtudom, ha valami történt a környéken.

Telnek az órák és a napok is csak úgy röpülnek, de még mindig nem akadt a nyomomra. Én követem az ő életét és látom, hogy keres amivel mosolyt csal az arcomra. Kíváncsi vagyok, hogy vajon végül feladja-e a kutatást, vagy tényleg a nyomomra akad valamilyen csoda folytán? Akarom, hogy megtaláljon? A válasz egészen egyszerű, akarom, különben nem küldtem volna neki el a képet, de ha sokáig várat még a végén még bosszús leszek amikor eljön a találkozás pillanata és azt nem köszönné meg ő sem és én sem. Még a végén valakinek bántódása esne, de még igyekszem türelmesnek lenni és figyelem elterelés miatt új projektbe fogtam bele. Ezúttal nem egy múzeum lesz a célpont, hanem egy magánszemély esik majd áldozatomul, úgy, hogy még csak nem is fog róla tudni. A kutatásaimnak hála nem kell élőben látnom a képet, pontosan tudom, hogy milyen kellékekre lesz szükségem, csak a beszerzésük lesz kissé nehézkes, de nem lehetetlen. Már szinte nincs olyan kellék amit számomra lehetetlen lenne beszerezni, pedig van egy két dolog ami megnehezíti a dolgokat. A lényeg az, hogy végig inkognitóban kell maradni és nem szabad semmilyen nyomot sem hagyni magam után.

A kép aprólékos és rengeteg szín található benne. Vihar a Galileai-tengeren, egy bostoni múzeumból lopták el, és azóta sem találják, de én megleltem, és hamarosan ténylegesen az enyém lesz.  Gyönyörű kép és lehet, hogy ez tényleg nálam marad majd és nem adok tovább rajta, maximum a másolatokat fogom értékesíteni, és mivel az eredeti hiányzik, sohasem fogják tudni megmondani, hogy melyik az igazi és melyik a hamisítvány.
A festészet koszos művelet tud lenni, és ha belemerülök, akkor nálam is előfordul az, hogy nem csak a vászonra kerülnek a különböző árnyalatok, hanem a kezemet vagy a ruhámat is össze piszkolom, és ez most sincsen másként. Apró kék és fekete pettyek jelennek meg eredetileg hófehér ingemen, és sötét nadrágomon, bár azon nem annyira feltűnő. A festékes palettát fogva a kezemre is kerül bőven anyag, de nem foglalkozom semmivel sem, csak azzal, hogy a vonások precízek és tökéletesek legyenek, és hogy a saját stílusom még véletlenül se lehessen megtalálható a képen.
A kép egyharmada van készen, amikor kopogtatnak, én pedig egyből a fürdőszobába megyek, hogy lemoshassam magamról, legalábbis a bőrömről a festéket, majd az ajtóhoz megyek kinyitni azt.
Egy pillanatra meglepődök, majd egy elégedett mosoly terül el ajkaimon, hiszen végre megtalált. Hosszú időbe telt, de lehetett volna hosszabb is. Örömmel tölt el, hogy végül nem adta fel a keresésemet.
- Mr.Walker, kérem fáradjon beljebb. - Veszem fel az úri modoromat és állok félre az ajtóból, hogy be tudjon lépni.
- Azt hittem már sohasem talál meg, pedig még meg is könnyítettem a dolgát. - nézek végig rajta, és legszívesebben hozzá érnék, remélem hamar elmúlik majd ez a késztetés.
- Jobbra a második ajtón ha bemegy, talál jó minőségű whisky-t. Úgy tudom ez a kedvence.