/ Semmi /

nem volt ismerős az alak, aki előtt találtam magam. De azt tudtam hogy hatalmas erő birtokában van, ha képes volt engem visszahozni abból az állapotból, amibe Klaus a mérgével juttatott engem.
- Ki vagy te? - kérdeztem színtelenül, és nem tudtam letagadni a döbbenetet arcomról. Várva vártam, hogy valaki magyarázza már el nekem a helyzetet, de a vigyora árulkodott. Céllal hívott engem ide. A pokolból.. a semmiből, vagy ahogy jobban tetszik. Nekem az a pokol volt. Mindenhol semmi volt.. én voltam ott egyedül valami..
- Bocs, erre nincs időm. Dolgom van. - mondtam ekkor már a régi Oliver stílusában, s úgy döntöttem, itt is hagyom. Vámpírsebességgel iramodtam a kijárat felé.

/ Nappali /

Elment, én pedig máris időt fordíthattam arra, hogy tovább keresgéljek, de gyorsan megtaláltam a varázslatot. Majdnem ötszáz év... ennyi idő van a fejemben, nem lehet, hogy pont ne most működjön. Ez nem szellem... ez egy halott. De a lelke még él, ezeket biztos forrásokból lehet tudni.
Nagy nyelés, és nagy sóhajtás. Az ajtó ugyan nyitva maradt, de egy rövidke koncentrálás után elintéztem azt, hogy ne tudjon kijutni a házból. A nappaliba kirohanhat, a konyhába is, de... nem fog innen kijutni. A bálig nem. Igaz, talán Klaus cimbora majd néha befut ide, ahogy ismerem őket... Tatia biztosan a karjai közé fog ugrani. Már nincs Erin, nincs akadályozó tényező... megint mehet minden a régi kerékvágásban.
Halkan mormolni kezdtem... és tudtam, hogy... ha nem most, hát... máskor már nem lesz rá alkalmam. A gyertyák fellobbantak, és tudtam, tudtam, tudtam, eljött az idő... lehunytam szemeimet, és koncentráltam. Oliverre. Akit soha nem láttam, soha nem ismertem, de... most eljött annak a pillanatnak az ideje, hogy újra itt legyen közöttünk.
És ekkor szellő tört be a kis ablakon, ami volt a helyiségben. Nem volt túl nagy, de... még azon is képes volt beszellőzni. És mikor kinyitottam a szemeimet a magas hangok után, már tudtam, hogy nem vagyok egyedül. A gyertyák elaludtak... és Ő ott állt a gyertyák gyűrűjének közepén...

Istenem, mibe keveredtem?! Ez a pasi nem százas, az egyszer már biztos. Láttam azt a gonoszkás fényt megcsillanni a szemeiben és mivel eleve már nem a jóságáról árulkodik, hogy vissza akar hozni egy ősvámpírt a halálból, ezért tudtam, hogy valami ocsmányságra készül. De vajon mire?
Bólintottam. Ez a kis kaland viszont megfelelő lesz azon, hogy ilyen idős vámpíron is kísérletezhessek. - Nemsokára visszajövök. - Mondtam és elindultam kifelé a házból. Ennek nem lesz jó vége...

Cassidy lakása

- Nos, kedvesem... tudom, hogy nem erre készültél. De amíg én ezt elintézem, és szabok egy kis gátat abban, hogy ki tudjon menni a bejárati ajtón... addig menj csak a holmidért. Mire visszaérsz, már be is tudlak neki mutatni - kacsintottam rá gonoszkás fénnyel a szememben. Az a Curtis, aki nemrégiben élt bennem, most már nem volt sehol. Nem volt kiért gyengédnek lennem. És jó sem akartam lenni soha. Egy gonosz mágus vagyok, akinek törvényszerűen ítélkeznie kell emberek és nem emberek sorsáról. És így is fogok tenni, nincs apelláta senki számára.
- Mint mondottam, hozd csak a holmid. Gondolom, a városban élsz.

- És mégis mire gondoltál, hogyan nyugtassam le? Elég ha odaadom neked a dolgokat és te majd elintézed vagy csörögjek majd mellette ebben a pincében, míg úgy nem döntesz, hogy kiengeded. Megjegyzem, hogy a második lehetőség eléggé korlátozná az életemet. - Megforgattam a szemeimet, de aztán nagyra nyitottam őket. Most rögtön? Na erre nem voltam felkészülve. Nincs is nálam semmilyen olyan cucc, amellyel ki lehetne ütni egy ősi vámpír. D enm baj, meg lehet oldani... azt hiszem.
- Akkor addig én csinálok valami... ütőset. Hátha az segíteni fog. - Nyeltem egy nagyot és azon kezdtem el gondolkozni, hogy mégis miket kellene összekevernem ahhoz, hogy az jó legyen egy ilyen vámpír ellen.

- Bíztam benne. Bár azt hiszem, eleinte eléggé indulatos lesz. Mindenesetre... a házat nem tudja elhagyni, erről gondoskodni fogok. És remélhetőleg mindketten életben maradunk - sóhajtottam fel, beletúrva a hajamba, de következő kérdésére máris vigyorogni kezdtem.
- Most... most rögtön - vettem elő a pince egyik sarkából a kellékeimet. Igen, jómúltkor, miután a szellem-dolog kudarcba fulladt, csak levágtam ide a holmimat, hogy látnom se kelljen azt, amit elcsesztem.
- Remélem, nincs programod. - nevettem fel,elővéve pár gyertyát is.

Egy birtokhoz érkeztünk, amelynek még a közelében sem jártam soha. Az tény, hogy jó nagy volt és eléggé kifinomult, de mivel a pince felé tartottunk, nem volt sok időm körülnézni. Közben pedig azon gondolkoztam, hogy mégis hogy gondolja ez a pasi a felügyeletet? Költözzek be ennek a háznak a pincéjébe vagy mi?
- Hidd el, van néhány olyan dolog a tarsolyomban, ami eléggé nagyot üt. - Vámpírvadász vagyok már évek óta, szinte minden eshetőségre fel voltam készülve. Lehet, hogy ez az feltámasztani kívánt személy egy ősi vámpír volt és félni kellett volna tőle, de remélem, hogy ettől függetlenül képes vagyok megfelelően szedálni őt. - Mikor akarod csinálni ezt a... hozzuk vissza a túlvilágról a nagy, gonosz vámpírt projektet?

- Jaj, rádjött a havibaj? - néztem utána vigyorogva, végül vontam egyet a vállamon. Itt tényleg nincs maradásom. Jobb lesz elindulni a hotel felé. Ott még van egy lakásom. Elviekben.

(Hotel)

Damon távozott és valószínűleg vele együtt az a Miranda is, akihez beszélt, de Benjamin itt maradt. A nyakamon hagyták koloncnak. Sóhajtottam egyet és felkaptam a piszkavasat, mert az jó helyen volt az én kezemben. inkább, mint a Benjaminéban.
- Nagyon jól sejted. Ha nem akarsz még néhány hónapot itt tölteni, most tűnj el innen. Dolgom van. - Én magam is elindultam felfelé, csak morranva egyet a farkasra. Még mindig nagyon utáltam.

A birtok

- Na mi van? Már meg is bolondultál, hogy magadban beszélsz? - töröltem le a képemről a saját véremet, és elléptem a közeléből, hogy ne egy jobb egyenessel búcsúzzon el tőlem, mielőtt menne. - Add át üdvözletemet a nejednek. Ha majd ismét életben lesz, valamelyik este átmennék, hogy... kifejezzem örömömet a visszatérésében. - kacsintottam rá szemtelenül, de már ott se volt.
Nagy sóhajjal Tatia felé fordultam. - Gondolom, most húzzam el a belemet, igaz? - vigyorogtam rá.

Hallottam a hangot, aztán magam is rohanni kezdtem a pince ajtaja felé. Egy pillanatra visszafordultam... láttam még egy pillanatra Tatiát és Benjamint... de már nem érdekelt. Csináljanak egymással, amit csak akarnak...

(Damon és Elena háza)

Figyeltem az eseményeket, és a szívem belesajdult hogy ilyennek kellett látnom a lányom szerelmét. Mennyire fájdalmas is tud lenni ez.. egy ember halála.. egy szerelmes halála, akit mindenki szeret.
- Megyek. - szólaltam meg végül, mikor felém címezte a szavakat, majd már ott se voltam.

[Damon és Elena háza]

- Egy hibrid vére.... - suttogtam döbbenten. - Ez nem lehet igaz... - emelkedtem fel Ben Lockwoodról. Az sosem gondoltam, hogy a sors nemcsak kegyetlen tud lenni... de néha kegyes is. Én roppant jól keveri a kártyákat.
- Ezt elvisszük - vágtam zsebre a könyvet. - Miranda, itt van még? Kérem... menjen előre. Mondja el, hogy megvan. Megvan a megoldás... és sietek, ahogy csak tudok - néztem a levegőbe.

Lihegve néztem fel a sarokból, onnan ahová küldött, és nagyot nyelve végül vontam egyet a vállamon. - Kell hozzá... egy erős boszorkány. A hasonmás vére... És egy hibrid vére. Tudod, a hibrid azt jelenti, hogy vérfarkas meg vámpír egyszerre. Ha te találsz ilyet ebben a városban, hát... sok sikert. - vigyorogtam. - A többit a boszorkány tudni fogja... - néztem rá úgy, mint egy őrültre.

- Inkább itt verem agyon - hörögtem, és nekiugrottam Benjaminnak. Nem néztem mit tettem, ütöttem, rúgtam, haraptam, karmoltam egészen addig, míg be nem zuhant véresen a sarokba.
- MI EZ A VARÁZSLAT? HOGY LEHET VISSZAFORDÍTANI? - üvöltöttem szó szerint habzó szájjal a képébe, és tudtam, ha most nem válaszol, megölöm.

Ha ezek így folytatják, tényleg összeverekednek vagy kárt tesznek a berendezésben. Hiába csak a pincében voltunk, azért a borosüvegeimet sajnálnám, sőt, még a falat is. Nem kel nekem ide még egy igazi hulla is.
- Én tényleg nem akarok beleszólni, mert távol álljon tőlem, hogy siettessem a hasonmásom megmentését, de nem gondolod, hogy siethetnél egy kicsit? Egyszerűen csak kapd fel és vidd innen. - Címeztem Damonnek az ötletet, hátha vevő lesz rá.

- Nem értelek én titeket. Téged meg főleg nem. Abból a nőből van még kettő. Bármelyiket megkapod egy csettintésre, amekkore ribanc mind a kettő! - méltatlankodtam, és nagyot sóhajtottam. - Áh, de bocsánat. A feleséged se különb. Ő is olyan, mint az ősei. Egy szajha, aki ha teheti, hát kihasználja a lehetőségeket. - hergeltem tovább. - És gyere, ölj meg. Velem együtt a nejed is halott marad.

- Tudod mit? - acsarogtam Lockwoodra. - Ha nem segítesz jószántadból, itt hagyunk ebben a pincében. Tatiának dolga van... ki tudja mikor látod legközelebb. Én pedig nem fogok ide jönni, abban biztos lehetsz. Kellemes lesz majd éhen vagy szomjanhalnod. Akarod kipróbálni? - kérdeztem, és éreztem, hogy ha továbbra is szívózik, el fogom veszteni a fejem.

- Istenem, még nézni is rossz titeket. - Sóhajtottam egyet már kínomban. Egyikőjüket sem szívleltem, erre most itt állnak a pincémben és még veszekednek is. A fejem beléjük fájdult, főleg, hogy a hasonmásomról volt szó. Jobb témát keresve sem találhattak volna, legalábbis olyat nem, ami nekem ennyire tetszett volna. - Nem beszélnétek meg ezt valahol máshol? Nekem dolgom van. -

- Hmm... - sóhajtottam, mikor megragadta a gallléromat. - Egyezzünk meg valamiben. Ha én is elmehetek veled, hogy egyszer láthassak egy halott hasonmást, lehet szó róla, hogy segítsek. - vontam egyet a vállamon, így bámulva a szemeibe. - Nos? UGye nem hagysz itt engem ezzel a gonosz nővel? - biggyesztettem le a számat.

- Elena halt meg! - üvöltöttem, és megragadtam fél kézzel az inge gallérját, fél kézzel meg a piszkavasat lóbáltam. - Oliver meg a te idiótasága miatt! Mondd el mi ez, és hogy kell visszacsinálni, különben mész vissza a másvilágra! - kiabáltam magamon kívül, és felemeltem a kezemben tartott vasat. - Szóval?

- Én is szeretlek, Tatia. - sóhajtottam, és kényelmesen elfeküdtem a padlón, míg Salvatore az orromba nem nyomta a naplómat. - Huh... találtál benne valami izgit? Általában nem írtam szaftos pornóregényeket, ha azokat kerestél benne - vigyorodtam el, és felültem, hogy leporoljam a hátamat is. - Vagy találtál izgalmasabbat is? Nos nézzük, mi ez... - sóhajtottam, és talpra állva átvettem tőle a füzetet, hogy bámuljam a szöveget rajta. - És ki halt meg? - kérdeztem feleslegesen, de semmi érzelem nem volt a hangomban.

Néztem, ahogy Benjamin megmozdul, és az első mondata után nem is hagytam neki több időt a hülye megjegyzéseire.
- Mi ez? - pattantam oda, és beleráztam a kis könyvet a képébe. - Ez egy varázslat? Hol a vége? Hol a befejezés? Hogy működik? - árasztottam el kérdésekkel. - Válaszolj!

Nem kellett sok idő, talán két perc és Benjamin falfehér arca színt kapott, lehetett hallani a szívdobbanásait, aztán meg is moccant. Pedig én olyan szívesen hagytam volna benne azt a piszkavasat, hogy az elképzelhetetlen! Nem érdemelte meg, hogy kihúzzam belőle.
- És az áruló újra az élők sorában. Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad. - Morogtam rá nézve, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Egy büdös kis farkas, semmi egyéb... de idegesített, hogy megpróbált átverni.