Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 28, 2013 5:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Ugyanúgy feláldozható bábu volt a sakktáblán, ahogy sokan mások is. A különbség csak annyi, hogy ő ezúttal a te bábud volt. Ne mondd, hogy egy percig sem élvezted, ami a hatalommal jár - vetek még egy pillantást a hibrid testére, aztán intek Hayleynek, hogy várjon. Vállamra kapom a tetemet, és kisétálok vele a hátsó ajtón, majd kinn a park fái alatt hagyom. Valaki majd csak megtalálja. Innentől mosom kezeimet. Ha a házban bukkan rá valaki, talán anyám, biztos frászt kapott volna. Vagy dührohamot, mit műveltem már megint.
- Nos... - verem össze a két kezem gépiesen, ahogy visszatérek - egy fürdő gondolata jó ötlet. Rám is rám férne. Még mindig érzem a láncok szagát a kezemen - fintorodom el a rozsdás szag nyomán. - Mellesleg, ha nem nyírom ki a pasidat, a kádba is utánad menne? - dünnyögöm még mindig kissé zsörtölődve, aztán intek Hayleynek, hogy gyerünk... áztassuk le magunkról a mocskot.

(Klaus fürdőszobája)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 28, 2013 5:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]

Elképedve meredek rá. Ezt nem gondolhatja komolyan. - Túl sokat tudott... igen. Épp ezért volt értékes nekem, mert nyilvánvalóan többet tudott az én családomról is, mint mi, de ahhh. Komolyan nem hiszem el. Hibrid szolgák... - fújok egyet ingerülten. - Hidd el, rohadtul nem hiányzik nekem sem, hogy egy pincsi loholjon utánam, de azért akkor jól jött, amikor a bőrödet kellett megmenteni, nem igaz? - forgatom a szemeimet. - Egyébként meg épp a kötődése miatt nem jelentett már rám veszélyt. És a nadrágot... azt én adtam neki - a végét már egész emberi hangnemben teszem hozzá. - Nem hiányzott, hogy egy pucér pasas kísérgessen, amíg utánad nyomozok - vonok vállat elvigyorodva. Most komolyan ez volt a nagy problémája? Klaus néha rosszabb, mint egy fárasztó vicc. De szerencsére hamar megenyhülök. Igaza van, a fontosabb dolgokat már kiszedtük a hibridből, a többit remélhetőleg sikerül majd kiderítenem New Orleansban.
- Érdekelne, amit Marcelről akarsz mesélni, csak... - a folyosó felé pislogok. - Még mindig csupa vér meg kosz vagyok, és ez az éjszaka... Csak jól esne végre egy fürdő. De csatlakozhatnál is - fordulok vissza felé elmosolyodva.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 28, 2013 4:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Hogy miért? - nézek a kanapé előtt felakadt szemmel heverő hibrid testére. - Sorolhatnám az okokat. Egyrészt túl sokat tudott. Veszélyes is lehet ránk. Másrészt megtámadott téged. Harmadrészt bocsáss meg, de nem tűröm, hogy bárkinek is hibrid szolgái legyenek rajtam kívül. Negyedszer meg, azért mert az én nadrágomat viselte - vonom meg a vállamat, aztán elgondolkodva nézek ki az ablakon.
- Marcel. A volt szolga... akit megmentettem - morgom. - Azt hiszem kis farkas, New Orleans többet tartogat nekünk, mint várjuk. Mellesleg, rá már nem volt szükség. A legfontosabbakat megtudtuk, nem? - vigyorgok. - Akarod, hogy meséljek Marcelről, vagy máris csomagolni rohansz?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 28, 2013 4:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]

Töprengve meredek magam elé, talán ezért nem tűnik fel időben Klaus vészjósló tekintete, ahogy Adamhez lép. Csak egy pillanat, és a hibrid szíve máris kívül kerül a testén.
- MI A FRANC?! - pattanok fel ingerülten. Legalább még ezer kérdésem lett volna Adamhez, bár ha csak a felére választ kaptam volna, már akkor is elégedett lennék. Életemben először érzem úgy, hogy végre jó nyomon vagyok, erre tessék!
- Erre most miért volt szükség? - kérdezem legalább olyan idegesen, amilyen kétségbeesetten. Klaus utóbbi kijelentése azonban ledöbbent annyira, hogy dühösen villogó szemek helyett tátott szájjal meredjek rá. Egy mondatban hallva azt, hogy megyünk New Orleansba és ezt a nevet... Uhh, sokkoló.
- Inkább maradnék Hayley, ha nem gond - motyogom, de még mindig elképedve pislogok. Mintha a kimondatlan vágyam vált volna valóra egy pillanat alatt. Nem értem pontosan, Klaus miért is döntött így - még mindig nem tudom, ki az a Marcel, és miért ilyen fontos - de örülök a lehetőségnek, hogy elhagyhatom ezt a hülye porfészket végre, és elkezdhetek nyomozni a családomról.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 28, 2013 4:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Felkelek, és fel-alá sétálok a szőnyegen. Alig hiszem el, amit most hallottam. Töltöttünk időt New Orleansban, és nem hallottam Marcel nevét emlegetni. Persze, ha ő megneszelte, hogy ott vagyunk, nyilván gondoskodott róla, hogy ez így legyen.
- Tehát Marcel kiskirályt játszik New Orleansban, ha jól értem - meredtem Adamre. - Remek. Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna - morogtam, majd odaugrottam a hibrid mellé, és néhány másodperc múlva már a véres szívét tartottam a tenyeremben. Még néhány másodpercig láttam a meglepett tekintetet, aztán összerogyott, mint egy zsák.
- Nos... - dobtam a szívet a kandallóba, és megtöröltem véres kezeimet. - Azt hiszem, kirándulnunk kellene újra egyet New Orlenasba... Andrea - tettem hozzá apró mosollyal.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 28, 2013 4:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Te ismered őt? - Kérdezem felvont szemöldökkel Klaust. Halhatatlan, szóval egy vámpír. Adam gyanakvón méregeti az idősebb hibridet, de szerencsére egy pillantásom elég, hogy megválaszolja a feltett kérdéseket.
- Marcel jelenleg a természetfelettiek királya New Orleansban. A vérfarkasokat elüldözte, nagy részüket le is mészárolta. A boszorkányokat a markában tartja valamilyen titkos fegyverrel, ha a pletykák igazak... a vámpírok pedig lesik minden óhaját - magyarázza Adam, nekem pedig az állam egyre lejjebb csúszik. Hogy a francba lehet valakinek ekkora hatalma, még ha vámpír is? Boszorkányokon uralkodik? A banyáknak nem szokása behódolni a vérszívóknak. Arról meg nem is beszélve, hogy az a nyomorult kiírtotta a fél családomat, ha jól értem. Igen, azt hiszem szeretnék tudni még róla, sőt... legszívesebben most azonnal felkerekednék, hogy elinduljak a családommal kapcsolatos nyomon. Csak hogy ezt Klaus engedélye nélkül nehezen tehetném, vagy ha mégis... annak nyilván meginnám még a levét. Ki kell találnom valamit...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 28, 2013 4:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Hayley egy pillanatra megérinti a kezemet, aztán el is engedi, én pedig elszakítom a sajátomat a hasáról, és újra öntök magamnak egy italt, majd az italos szekrény mellett állva hallgatom a férfi szavait. Már azt hittem, néma a nyomorult. Bár talán jobb volna, ha az lenne.
A szemöldököm felhúzom a szavai hallatán. Hayley... egy királyi család sarja? Nos... kissé megmosolyogtat a tény. Ezek után mondja valaki, hogy a gyerekem nem fog igazi uralkodóként születni. Egy ilyen apától és anyától.
- Marcel... - kapom fel a fejem a névre, és New Orleans említésére. - Fekete bőrű, határozott, és halhatatlan. Ugye így van? - kérdem Adamet, aki bólint.
- Azt hittem, halott - dünnyögöm az orrom alatt, és visszaülök Hayley mellé. - Ez kissé megváltoztatja a dolgokat. Főképp, ha ilyen hatalomra tett szert... hogy lehet ez? - kérdezem félig önmagam, félig a hibridet. - Mikor utoljára láttam, akkor nem volt más, csak egy halhatatlanságra ácsingózó szolga. Aki mellesleg beleesett a hugomba. Ha Marcelről akarsz hallani, mesélhetek. Viszont nem tudom, hogyan űzhette ki Marcel a vérfarkasokat bárhonnan is.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 28, 2013 3:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]

Tekintetemmel követem Klaus kezét a hasamig, majd kicsit félrebiccentett fejjel figyelem az arcát. Kezdi érezni, látom rajta. Kezdi érezni, érteni, hogy mit jelent ez, a gyerek, szülőnek lenni, aggódni érte, óvni... és a felelősség... Olyan ijesztő kuszaság van még mindig a fejemben ezzel az egésszel kapcsolatban, most mégis kicsit megnyugvással tölt el, hogy látom rajta ezeket. Hogy nem csak egy eszközként néz erre a kis csöpségre. Ujjaimat óvatosan érintem a hasamon pifenő kézre, de csak egy pillanatra, és aztán el is engedem, mielőtt elhúzhatná.
- Adam említett valamit a származásomról - kapom fel aztán a fejem egyenesen a férfi szemeibe nézve. - Mit tudsz a családomról? - teszem fel az egyértelmű kérdést. Arról már megbizonyosodtam, hogy bármi köze is van neki a felmenőimhez, az szerepett játszott a tegnap esti támadásban is.
- Tényleg nem tudsz róluk semmit? - kérdezi meglepetten Adam, kinek hangja az eddigi szótlansága után most kicsit regedten csendül. - A New Orleans mellett tanyázó eredeti farkasfalkától származol, egy mondhatni királyi falkától. - Hangzik a válasz, amitől homlokráncolva nevetem el magam. Ez egyszerre meglepő és nevetséges. - Ott Andrea Labonair néven ismernek téged. Bár a családod elnyomásban él jelenleg, kiszorulva a mocsár mellé, mert Marcel kiüldözte őket a városból - tetézi tovább Adam a döbbenetemet.
- Ki a fene az a Marcel? - Teszem fel a legkevésbé ide illő kérdést, de a többi annyira sokkol, hogy nehezen tudom összeszedni a gondolataimat. Marcel... miért ismerős nekem ez a név?
- Sosem ápoltunk baráti viszonyt a falkátokkal - jegyzi meg Adam - megkerülve a költői kérdésemet - furcsa megbánással a tekintetében. Épp ahogy sejtettem...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 28, 2013 2:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Segítőkész. Hm. Elég finom megfogalmazás. Tudom, hogy mivel jár a hibridek léte. Kötődés, ezt egész pontosan így hívják. Ahogy hozzám kötődnek és kötődnek a hibridek, ugyanúgy ez a férfi is készséges szolgájává vált Hayleynek. A tény egyszerre megdöbbentő, aggasztó és megmosolyogtató. Úgy tűnik, a kis farkas ízelítőt kapott a hatalomból. Talán már kissé jobban megérti, én miért is kedvelem annyira.
Aztán a szemem akaratlanul fordul Hayley hasa felé, mikor mellém ül, majd megforgatom a szemem. Miért is gondoltam, hogy anyám ebből kimaradt volna? Bár ezúttal azt hiszem, köszönettel tartozom érte, hogy megmentette a családomat. Családomat.... te jó ég. Elég borzongató egy szó. Bármilyen értelemben is nézzük.
- Mindig tudtam, hogy különleges lesz a... a lányom - mondom, ezúttal először beszélve a kicsiről úgy, hogy nem fiú. Ki tudja, talán Hayley jól érzi. Én pedig büszke vagyok. A gyerek már most bebizonyította, hogy nem lesz hétköznapi. A szívdobogás pedig erősebb, mint valaha, ettől elmosolygom magam, és óvatosan Hayley hasához érek.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 28, 2013 2:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]

Felpattanok, amikor Klaus elkapja Adamet, de nem megyek közelebb, nem teszek semmit. Ez inkább csak egy reflex volt, hisz egyébként se tehetnék sokat, és talán nem is árt, ha Klausnak sikerül kicsit levezetnie valakin a feszültséget. Adam egyébként is megérdemli, tekintve, hogy egész éjjel terrorba tartott bennünket a falkájával, és a mostani kötődés dolog sem teszi azt jóvá. De ettől függetlenül sem örülnék, ha idő előtt meghalna.
Amint Klaus kicsit lehiggad, lassan ő is kapisgálni kezdi, hogy mi Adam történetéből a tanulság. Már nyilván senki nem kérdőjelezhetné meg, hogy az ő gyerekét hordom a szívem alatt.
- Igen, nagyon úgy tűnik. Ráadásul... Adam azóta nagyon - keresem a szót, hogy óvatosan fejezzem ki magam. - ... segítőkész lett - fejezem be végül így. Aztán Klaus mellé sétálok, és én is leülök a kanapéra.
- Ami pedig még a kicsit illeti - simul a kezem a hasamra. - Azt hiszem, nem Adam volt az egyetlen, akit megmentett a vére. Neki köszönhetem, hogy ilyen hamar meggyógyultam. Bár a haláltól nyilván nem ő mentett meg, hanem... hanem édesanyád varázslata. Tudod, nem sokkal az után, hogy Mystic Fallsba jöttünk, megkértem, hogy használjon rajtam valami védővarázslatot. Kicsit aggódtam - vallom be, és remélem, hogy nem fogja bánni, hogy a háta mögött ilyet tettem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 27, 2013 6:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Levetem magam a fotelba. Inkább nem magyarázkodok, hogy a morcosságom igazából nem Hayleynek szól, meg a haverjának, bárki is az. Sokkal inkább magamra vagyok dühös, hogy besétáltam egy csapdába. Viszont ha magamra dühös vagyok, annak mások isszák meg a levét.
- Szóval ő volt, aki... ? - szorul ökölbe a kezem. Eddig tartott az, hogy magamra vagyok dühös. Ezúttal már adódik is más célpont. Legszívesebben felugranék, és kitekerném a nyakát, de Hayley kérésére nem teszem. Annyit mindenesetre azért nem hagyok ki, hogy meg nem ragadjam a férfi haját, aki térdre rogy a kanapé előtt.
- Majdnem megölted! - ordítom, és Hayleyre mutatok. - Őt is, és a gyereket is! - nyomatékosítom, míg a férfi meg sem moccan, de úgy néz Hayleyre, mint a kiskutya, aki a szőnyegre pisilt, és várja, hogy megmentsék az agyonveréstől.
Egy mérges fújással elengedem a férfit, és újra visszaülök a kanapéra. Legalább a dühöm egy részét sikerült kifújni, aztán lassan eljut az az információ is az agyamig, amit eddig a harag háttérbe szorított.
- Azt mondod... a véreddel hibrideket tudsz gyártani? Úgy értem... az ő vérével? - bökök a hasam felé, aztán büszke mosoly szalad szét az arcomon. Az én fiam, vagy lányom...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 27, 2013 6:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]

Korábban a goromba kérdésére nem reagáltam semmit, hisz legalább beleegyezett, hogy Adam velünk jöjjön, de most bokán tudtam volna rúgni azért a modorért, ahogy velünk beszélt. Nem ezt vártam volna tőle, miután loholtam utána, hogy kihúzzam őnagysága hátsóját a bajból, és ezért még képes voltam összefogni valaki olyannal is, aki korábban majdnem halálra kínzott a harapásaival. Persze az utóbbiról Klaus nem tud, és nem is tudom, elmondhatom-e neki az előtt, hogy megtudnám, amit akarok. Félek, hogy ha Klaus rájön, hogy ő volt az alfa, akkor kinyírja Adamet, én pedig soha nem kapok válaszokat.
- Megtennéd, hogy legalább egy kicsit... lehiggadsz? - sóhajtok, majd leülök a kanapéra. - Épp most húztunk ki a sz*rból, ha nem tűnt volna fel, nem mi vagyunk a rosszfiúk. Ezúttal legalábbis nem - szúrós pillantásom Adam felé irányul, ugyanis korábban igenis ő volt bűnös.
- Csak ígérd meg kérlek, hogy nem teszel semmi elhamarkodottat, mielőtt választ kapnék a kérdéseimre - pillantok ezúttal könyörgőn Klausra. Ez az egyetlen esélyem már nagyon rég óta, hogy bármit megtudhassak a családomról.
- Adam az alfa... akinek kitekerted a nyakát. Előtte eléggé belakmározott a véremből. Szóval... azt hiszem... azt hiszem, a vérem tette hibriddé. A vérem, ami egyezik a gyerekünk vérével jelenleg. Azt mondja, tudták, hogy ez lesz - bökök Adam felé a fejemmel. - És valamit említett a családomról. Szeretnék többet megtudni - állok fel, és sétálok közelebb a férfihoz.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 27, 2013 6:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
(romos templom)

A hátsó ajtón tereltem be Hayleyt meg a hibridet a dolgozószobába, aki úgy követte a nőmet, mint egy pincsikutya. Már vártam, hogy lekuporodik a kanapé elé, és cukorkáért pitizik.
- Na oké, halljam - álltam meg előttük, bár szükségem volt egy jókora italra, hát közben a bárpulthoz léptem. Hayley nem ihatott, a hibrid meg csak ne ácsingózzon az én készletem után. Örüljön, hogy leereszkedtem odáig, hogy beengedjem a lakásba.
- Hogy élted túl? Mi ez az egész? És őt ki teremtette? - villámlott a szemem. Úgy éreztem, csúnya játékot játszanak a hátam mögött, azt pedig sosem szerettem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Egyelőre Hayley vigyáz rá. Nála jobb helyen van, mint nálam lenne - mondtam, aztán kaptam egy csókot búcsúzóul, és Elena már el is tűnt, mint a kámfor. Mindig ezt csinálja....

(nappali)
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Pihenőszoba Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Csak hívj, ha szükség van valamire, jó? Mert ahogy látom, elkél majd néhány jó tanács neked a kilenc hónap alatt - mondtam apró mosollyal, majd odaléptem elé, és gyengéden végisimítottam az arcán. - Vigyázz a gyerekedre. Ő akkor is a tiéd lesz, mikor... semmi mást nem mondhatsz majd a sajátodnak - suttogtam csendesen, majd odahajolva egy apró csókot leheltem ajkaira. Nem tudom, honnan jött... mindig jólesett megcsókolni búcsúzóul.
De mielőtt bármit is mondhatott volna, kiviharzottam.

(Bevásárlóközpont)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Oké, oké... - morogtam, ahogy csitítani próbált. - Ha akarsz, menj csak. Én megleszek. Azt hiszem, kicsit jobb kedvem lett. Nem jöttél hiába, kis hasonmás - ugrottam le az asztalról, aztán a kezem nyújtottam Elenának, és lesegítettem.
- És ha lehet, ne terjeszd egész városszerte, hogy Klaus Mikaelson épp maga alá csinált egy tehetetlen gyerektől. Rendben?
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Pihenőszoba Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Nem ismered Damont. Egy ilyen dolog után nem hiszem, hogy... az elkvöetkezendő néhány napban akár rám is akarna majd nézni, mert azt hiszi, hogy... öhm... lerágom róla még a húst is - sóhajtottam fel kicsit ironizálva, de... most legalább nem féltem attól, hogy kibuknak belőlem a gondolatok. Itt fortyogjam ki magamat, és ne Damon előtt.
- Hé...! Egyrészt: Hayley nem olyan, hogy lelép. Legalábbis ha megígérte, akkor biztosan visszajön. És egy orvosi vizsgálat nem két perc - tettem még hozzá. - Van, hogy várni kell, és... ez az első vizsgálat, nem? Akkor meg főleg ne pánikolj. De... akkor én megyek, nemigen van már szükséged az én társaságomra - mondtam egy kis mosollyal.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Viszont talán most nem lenne ellenvetése a drágalátos férjednek - vontam vállat. - Egyébként, ha úgyis bevásárlásra indulsz, vannak olyan segédeszközök, amik megoldhatják a problémáidat - röhögtem hangosan. - A fenébe is, jöhetne már Hayley. Ha lelépett a városból... - szorult ökölbe a kezem, aztán némi balsejtelem költözött a helyébe. - És mi van, ha azért nem jön, mert... baj van? - néztem Elenára. - A gyerekkel...
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Pihenőszoba Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Nos, csak tőled függ. Én szívesen maradok, nem fűlik a fogam egy újabb vitához Damonnel, amiben megint neki lesz igaza, és nem nekem... - sóhajtottam fel, majd oldalba böktem.
- Kicsit sem lenne gyanús, ha az állítólagos bevásárlásomról totálisan begerjedve érnék haza... - forgattam a szemeimet kuncogva.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Ez célzás akart lenni, hogy már menni akarsz? - lőttem vissza csípőből a kérdést. - Egyébként igen, megparancsoltam. A térden állva kérlelés nem az én műfajom. Még így is kimondottan kedves voltam, hiszed vagy nem. Szóval, menni akarsz? Hátha Salvatorénak megjött a kedve némi hancúrhoz, és kiélheted rajta a vágyat, amit felgyújtottam benned.
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Pihenőszoba Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Megparancsoltad neki... - forgattam meg a szemeimet, majd felálltam ismét, és felsóhajtottam.
- Ez célzás akart lenni, hogy ideje mennem? Mert ha igen, csak szólj és itt sem vagyok - suttogtam. Ha már Damonnek azt írtam, hogy bevásárolok, csak valami holmival kellene hazaérnem, nem?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Nem, gyerekcuccot nem! - tiltakoztam. Mystic Fallstól New Orleansig mindenki rajtam röhögne, ha bemennék vásárolni valami bababoltba. Isten ments ilyen húzástól. Nem vallana rám. A végén azt hinnék, Klaus Mikaelsonnak ezer év jócskán betett agyilag.
- Csoki. Hát jó... bár félő, hogy akkor nemsokára külön szobát kell építtetnem Hayleynek, dupla szárnyú ajtóval, amin még befér - nevettem fel, és az órára néztem. - Elég régen elment. Lassan már haza kéne érnie. Megparancsoltam neki, hogy igyekezzen.
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Pihenőszoba Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- azt hiszem, Damon visszasírja azokat az időket... még a terhesség alatt sem voltam olyan, mint mostanában voltam... - sóhajtottam fel, majd halványan elmosolyodtam.
- Egy terhes nő mindig örül a csokoládénak, ha engem kérdezel. Azt nem tudom kinézni belőled, hogy veszel egy kiscipőt, vagy bármi gyerekholmit, viszont a nők ilyenkor... elég édesszájúak. A helyedben süteményt vennék süteménnyel.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Akkor már várom azt a bizonyos negyedik hónapot - vigyorogtam. Különös, de jobb kedvem lett egy kissé, csak ettől a puszta beszélgetéstől. Hát, a fenébe is... ha Salvatore képes rá, hogy három gyerekkel bánjon, akkor nekem egy csak nem okozhat akkor problémát... meg amúgy is, javarészt Hayley fogja nevelni.
- Hayley orvosnál van - mondtam Elenának, és mellé ugrottam a biliárdasztalra. - Talán vehetnék valamit neki, nem gondolod? Nem tudom.. valami ajándékot. Tipp?
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Pihenőszoba Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 2:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Elengedtem őt, és visszasétáltam a biliárdasztalhoz, hogy feldobjam magamat rá, és úgy nézzek ismét rá.
- Nos... ha a barátnődnek van esze rendesen, akkor tudja, hogy orvoshoz kell járnia. Ő mindent el fog mondani nektek. De... - köszörültem meg a torkomat, hiszen rettentő kínos volt erről beszélni neki, annak ellenére, hogy én is megosztom vele néha a titkaimat. - ha minden a rendes kerékvágásban megy, akkor egészen a huszonnyolcadik hétig lehet... - néztem sejtelmesen a szemeibe. - Az a hetedik hónap kezdete. De a lényeg, hogy... a negyedik hónaptól kezdve a hormonjai miatt elképzelhető, hogy meglesz az igénye rá... viszont ha kezd elmúlni, akkor ne erőltesd amit ő már nem akar, vagy nem tud teljesíteni - néztem kérlelően a tekintetét.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Vissza az elejére Go down
 

Pihenőszoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

 Similar topics

-
» Pihenőszoba
» Pihenőszoba

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Mikaelson villa-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •