Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 23, 2015 12:20 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
A régi helyünk... még mindig megvan. És talán az egyetlen hely, amit nem szennyeztem be sem vérrel, sem szexxel, hanem megmaradt majdnem olyan régi valójában, mint ezer évvel ezelőtt. A fák változtak: mindegyik helyére új nőtt, a virágok szintén, de ezer év változása sem tüntethette el azoknak a perceknek az emlékét. Egyetlen bökkenő volt benne... a verbéna. Tudom, hogy nem kevés nő belőlük azon a környéken, és bár az én testemet nem fojtogatja úgy, mint a többi vámpírét, azon a környéken különösen legyengülök tőle. Mintha a természet akarna furcsa játékot űzni velem.
- Hát persze, hogy odamegyünk, szépségem - simítottam végig az arcán. Az egyetlen olyan emberi lényen, akinek soha többé nem szeretnék ártani. - Egyébkééént... remélem nem viselsz alsóneműt - kacsintottam rá, mielőtt villámgyors pakolásba nem kezdtem. Kell pokróc, takaró, víz, Freya, meg én. Tiszta sor, meg persze a csillagos ég és a régi hangulat. Na jó, majdnem, mert most nem kell senki elől bujkálnunk, nincs akitől Freyának félnie kéne, amíg én itt vagyok. Tőlem fél mindenki, a családomat és őt kivéve. - Tudod mind gondolkodtam el a minap? - érdeklődtem dolgom végeztével, indulásra készen állva. - Életem ezer éve alatt volt pár alkalom, mikor elmentem a tisztásunkra, de egyszer sem érzékeltelek. Merre járhattál akkor? -Ez a kérdés felettébb érdekelt. Talán ezer érzéketlen évnek kellett eltelnie, hogy végre láthassam őt, vagy neki kellhetett ezer év ahhoz, hogy megbocsásson nekem? Bármi is történt, talán jobb is így. Főleg, mert ha a drágalátos apja annak idején nem fogja olyan vasmarokkal, és elmenekültünk volna, sose élek ennyi ideig, sose lett volna ekkora hatalmam, sosem lettem volna senki. Igaz, legalább a varázserőm megmaradt volna...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 20, 2015 1:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Nem akartam neki elmondani, hogy Michael újra a színen van. Egyáltalán szóba se akartam hozni, ezért is igyekeztem elhitetni magammal, hogy a világon semmi, de tényleg semmi jelentősége nincs a mi találkozásunknak, mert ha a fene fenét eszik, akkor sem képes elszakítani minket egymástól, ha már ennyi idő után végre ismét rátaláltunk a boldogságra. Igen ám, na de mi van akkor, ha a tudat, hogy ő is él, megmérgezi az én boldognak hitt perceimet?! Lehet, hogy ostobaságot követek el ezzel, de nem bánom, legyen. Legalább még egy kicsit abba a hitbe akarom ringatni magam, hogy csak mi vagyunk. Ezer év ide vagy oda. Az pedig, hogy azt hiszi, miatta vagyok még mindig zaklatott, jócskán a kezemre játszik..
- I-iigen.. Nekem ez az egész, nem olyan egyszerű... - értek vele egyet némi hezitálás után. Voltaképp nem mondok én butaságot és nem állítok valótlant. Tényleg kell ahhoz idő, hogy én megszokjam a világot, amit immár nem szellemként látok, hanem ténylegesen is a része vagyok. Élő, hús-vér emberként.
- Mehetünk.. - vágom rá gondolkodás nélkül, amint elválnak egymástól ajkaink. Egyetlen csók elég ahhoz, hogy meggyőzzön. Habár nagyon jól tudja, hogy én kislány koromtól kezdve mindig a csillagokban leltem vigaszt. - Esetleg a régi helyünkre? - vetem fel az ötletet, nem tudom, hogy ő milyen helyet ismer. Természetesen én a városnak ebben az új formájában nem találnám meg a mi tisztásunkat valószínűleg most, hogy már nem élvezem a szellemlét előnyeit. Mondjuk a mostani helyzetben, nem valami jó ötlet csak úgy kószálni, miközben ki tudja merre jár az én megtagadott férjem. Igazából mindig ott fog motoszkálni a fejemben ez, csillagok ide vagy oda... Nem fogok szabadulni az átkozott gondolattól, hogy bánthatja Kolt. Ezer halált halnék, ha történne vele valami.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 03, 2015 12:25 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
BOlond lennék? Érzem, hogy nincs rendben, de ahogy a szemembe néz, és megerősít abban, hogy nincs semmi baj, szinte már el is hiszem neki. Sőt! Biztosan csak én zaklattam őt fel, amiért olyan csúnyán váltunk el még legutóbb. Eh, biztos csak ennyi. Legalábbis nagyon remélem, de elbizonytalanított. Bakker, életem szerelme képes teljesen hülyévé tenni.
- Freyacica... nagyon sajnálom, ahogy viselkedtem veled. Tudom, hogy neked nem könnyű, hisz én ezer év alatt beleszoktam a világba, és igyekszem türelmes lenni, csak... - Most mit mondjak, amivel enyhíthetnék a rossz hangulatán? Őt nem vihetem el étterembe, nem kenyerezhetem le drága ajándékokkal, nem hazudhatom le a csillagokat is az égről számára... CSillagok! Hát persze, még valamikor régen imádtuk a csillagokat nézni, és a jövőről beszélhetni. Erre a gondolatra azonnal ezer wattos mosoly telepedett az arcomra, majd hirtelen, minden fesztelenség nélkül hatalmas csókot nyomtam az ajkaira. - Menjünk el csillagokat nézni. Biztosan tetszeni fog, és ismerek egy jó helyet, ahol senki nem zavar meg minket. Persze csak ha szeretnéd... - simítottam végig az arcán. Szeretném kiengesztelni, vagy legalábbs elterelni a figyelmét a problémájáról, ha esetleg mégsem csak ennyiből állna. Na meg persze a senki nem zavar gondolata egyenértékű azzal, hogy esetleg egy kis kósza szeretkezés is belefér a dologba,,,,
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 21, 2015 9:00 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Most, hogy már biztonságban tudom magam, egyáltalán nem is tűnik olyan borzalmasnak az a néhány kelletlen perc, amit kénytelen voltam Michael társaságában eltölteni... Vagy legalábbis nagyon igyekszem ezt elhitetni magammal, mert tudom, hogy Kolt átverni szinte képtelenség. Még legrosszabb formájában is könnyedén átlát a szitán, és nem segít a helyzetemen, hogy sosem tudtam őt sokáig az ingoványos talajon tartani, hadd tapogatózzon.
Kénytelen vagyok a szemébe nézni, bár egyáltalán nem füllik hozzá a fogam, hogy engedjem neki, hogy belém lásson. Ez általában nem szokott zavarni, mert előtte nincsenek titkaim. Vagy legalábbis nem voltak. Egészen eddig. Ezért szerettem belé.. Mert neki bármit elmondhattam, nem viselkedett velem másképp, mint.. Igen, szeretem, szívem szerelmének minden cseppjével, ő adja nekem az erőt ahhoz is, hogy most ne bukjon ki a számon a lehetséges végzete.
- Semmi komoly, tényleg.. Pár perc és jól leszek.. - bólogatok magamat megerősítve, de igazán én sem hiszem el, hogy ennyivel lezárhatjuk. Nem szokta annyiban hagyni, csak az a kérdés, mennyi ideig vagyok hajlandó és képes kitartani ahhoz, hogy Kolt már ne is érdekelje, hogy mi váltotta ki nálam ezt az állapotot. - Hidd el, hogy jól leszek.. - erősködöm most én, ahogy ő szokta, ha érvényesíteni akarja akaratát. És ebben a pillanatban azt hiszem, hogy tudom tartani a szám és képes vagyok arra, hogy egy nyikkanást se tegyek a férjemről. Persze az elmém ezt másképp gondolja és a Koltól kapott eljegyzési gyűrűm mint izzó parázs, úgy kezdi égetni az ujjam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 18, 2015 5:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Tudom, hogy hazudik, és nincs minden rendben. Furcsa, de emberi korom foszlányai egyre jobban kezdenek kirajzolódni, és emlékszem, akkor remegett így, amikor fázott, vagy valamitől félt. És most határozottan éreztem, hogy fél. A szíve majdnem olyan hevesen vert, mint azon a végzetes éjszakán, és a tekintete meg elég zavart volt. De hogyan vehetném rá arra, hogy elmondja nekem, amikor ezeket az apróságokat már rég elfelejtettem.
- Szépségem... ezer év alatt nem találtam hozzád hasonlót. És tudod miért? - Óvatosan megemeltem az állát, hogy a szemébe nézhessek. - Mert te mindig is értettél hozzá, hogy majdnem elhitesd velem, minden rendben van. Van sok egyéb is, amiért senki nem ért fel hozzád. De most kérlek, mondd el, mi zaklatott fel ennyire. - Igazán aggódok érte, főleg mert nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel. Ezer év alatt minden empátiát hanyagoltam, most meg nehéz visszaszoknom arra, hogy normálisan oldjam meg ezeket a dolgokat. Most is csak arra tudok gondolni, hogy mondjon egy nevet, csak egyetlen nevet, és akkor az illető akárkicsoda is, pár órán belül holtan fog heverni valami pöcegödörben. Vagy ha vámpír, akkor a lehető legkegyetlenebb módon ölöm meg csak és kizárólag azért, mert lelkileg fel merte kavarni az egyetlen élő lényt, aki iránt képes vagyok igazi érzelmeket táplálni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 24, 2015 7:51 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Szinte már tehetetlennek érzem magam, ahogy hagyom, hogy magával vigyen. A karjaiban minden sokkal egyszerűbbnek tűnik. Nincs semmi, ami jobban foglalkoztatna, mint az, hogy velem van és nem engedi, hogy bántódásom essen. Megvéd engem. De őt ki fogja megvédeni Michaeltől? Alighanem ez az a kérdés, amire akkor sem tudnám a választ, ha mindenható lennék. Azt viszont még ezer év után is pontosan tudom, hogy ha Kol tudomást szerez arról, hogy az a mocsok él és ezek ketten egymásnak esnek, akkor valamelyik meghal. És valahogy nem vonz a gondolat, hogy én is megéljem, milyen volt Kolnak, mikor a karjai között fekve ért véget evilági létem.
Nem beszélek, fektemben mellé kúszom, testem még mindig az övének préselődik, mert egyszerűen szükségem van a testi kontaktusra, de arcomat mellkasába rejtem.
- Nem érzem jól magam. - nyöszörgöm a ruhájába zaklatottan, de tudom, hogy ennyivel nem fog megelégedni. - És nem akarok még egy ilyen veszekedést.. - folytatom, hátha elhiszi, hogy az borította fel a lelki békémet, hogy mi ketten nem túl szépen váltunk el egymástól. Talán túl komoly tüneteim vannak, mert még mindig remegek.. De. Ha mégsem válik be, akkor azt hiszem borítékolhatom, hogy vér fog folyni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 22, 2014 4:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Egy pillanatra még  mindig megfeszülök ettől  a gyengéd, emberi érintéstől, de  amikor tudatosul bennem, hogy Freya az,  mindig megnyugszom. Tőle ez  az emberség  egyszerűen imádnivaló. Ő maga a  tökéletesség, amin  ezer év homályba veszettsége és tékozlása sem változtatott  részemről. Már-már szégyelltem mellette, hogy alig maradt bennem valami emberi, amit előhívhatok a közelében.
És ahogy  itt áll előttem, átkarol, testét az enyémhez préselve, hallva az emberi szívének minden nyugtalan dobbanását,  azt  kívánom, bárcsak egyszerre doboghatna az övével  az enyém, bárcsak így maradna az örökkévalóságig, ő  meg én, de  közben tudom, hogy  ez mennyire lehetetlen. Talán csak  pár évünk van... pár év  az én örökkévalóságomban, ami az ő egész élete. Halandónak lenni már csak ezért is szívás, de  kegyetlen lennék, ha rákényszeríteném  ezt az  életet, ami nekem is  jutott. Valami baja van...  ezt már  akkor is  észrevettem, amikor beléptem az ajtón, de nem akar szólni, nem mer, vagy egyszerűen csak hallgat, mert azt hiszi, nem  érdekel ami vele  történik, pedig dehogynem!
Egyik  kezem  gyengéden a térdei  alá nyúl, másik a csípőjén marad, úgy veszem a  karomba számomra pehelykönnyű  testét. Apró csókot adok a szájára, majd az ágyamra fektetem, és én is mellé fekszem.  Nem tudom, mit mondhatnék, így  csak magamhoz húzom,  és simogatni kezdem.
- Szeretlek. Ezen még ezer  év  sem fog  változtatni - szalad ki a számon végül a gondolat, amit őszintén  úgy is gondolok. - Csak mondd  el, mi bánt. Kérlek.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 29, 2014 7:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Egész addig fokozódik magányom, míg végül már az engem körülvevő csendtől is a frász jön rám. Olyan minden, mint eddig, mikor senki nem látott és senkinek nem voltam többé fontos. Most is ezt érzem, annak ellenére, hogy ez nem igazán így van. Nem teljesen így. Hiszen az életemet visszakaptam, annak ellenére, hogy nem kértem. De Kollal lenni maga a mennyország, már amikor nem becsmérli le egész fajom önnön büszkeségéből. Azzal is nehezemre esett megbékélni, hogy vámpír és nem öregszik. Nem lesz beteg, nem változik. De hogy életnek és halálnak is ura akar lenni, sőt, kihasználja a képességeit, hogy amit csak lehet saját javára fordítson.. Az a férfi, akibe én beleszerettem sosem tett volna ilyet. Nem voltam mellette, hát persze, hogy az én hibám is.. És már majdnem ott kötök ki gondolatban, hogy ha nem ellenkeztem volna annyira, hogy hozzámenjek Michaelhez, akkor most mindkettőnk élete máshol tartana. Ám a gondolatba is beleborzongtam. Ezer év távlatából még mindig nem látom járható útnak egykori sorsomat...
Arcomat Kol párnájába fúrtam és közben azon aggódtam, hogy merre járhat. Az illatát éreztem, de sokkal nyugtatóbb lenne, ha a közelségét érezném, nem egy aromafoszlányt, amihez néhány pillanat alatt hozzászokik az orrom és már el is tűnik.
Ha tudja is valaki a családból, hogy itt vagyok, nem teszi tiszteletét nálam, én pedig meg sem moccanok addig, míg nem nyílik az ajtó és meg nem pillantom a személyt, akiért az imént még néhány könnycseppet is hullattam. Igyekszem úrrá lenni érzelmeimen, de az események fényében erre alig van lehetőségem. Gyorsan pattanok fel, olyannyira hevesen, hogy bele is szédülök a mozdulataimba és szinte karjaiba zuhanok. Arra viszont ügyelek, hogy minden szó nélkül öleljem magamhoz és kapaszkodjak belé, mintha az életem múlna rajta. Tudom, hogy nem sokáig fogja hagyni, hogy titkolózzak előtte, főleg mivel sosem tudtam neki hazudni, de egyelőre nem tudok olyan mesét előadni, ami magyarázatot nyújthatna neki az állapotomra, így bölcsen hallgatok.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 20, 2014 4:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Emberek... unalmas, halandó, együgyű  emberek. Azt hiszik, elmenekülhetnek a mi tökéletes vadászösztönünk, meg a  játékaink elől.  Hát, nagyban tévednek.  Én nem változom.  Tudom,  hogy Freya ezt az oldalamat soha nem fogja elfogadni, és tudom, hogy szégyellnem kellene magamat érte, de képtelen vagyok rá. Nem tudom kikapcsolni az emberölő énemet, csak az ő társaságában. Mintha ő lenne az én fényem... és szeretem. Annyira biztos vagyok ebben, mint ahogy emberéletemben soha nem voltam. Belépve a házba, érezve az ő jellegzetes, emberi illatát pedig halvány, de őszinte mosoly kúszott az arcomra. Nem hoztam virágot: nem vagyok romantikus alkat, és semmilyen apróságot. Azt se tudom, minek örülne úgy, hogy felforgattam az addig "nyugodt" szelleméletét, belepasszírozva őt egy olyan új világba, amit nekem bőven volt időm megszokni, neki meg pár hónap alatt kell behozni ezer évet.
- Szia szerelmem - léptem be a szobába. Ő az ágyamon kuporgott, és volt benne valami... furcsa. Mintha valami zavarná, vagy ideges lenne, de eléggé elszoktam már az emberi érzelmek pátyolgatásától, úgyhogy fogalmam sincs, mi lehet. - Van valami baj? - kérdeztem óvatosan.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 27, 2014 9:40 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Michael látogatása épp annyira rázott meg, mint az, hogy Kol szemében én is csak egy ember vagyok. Halandó, múlandó, jelentéktelen. Most viszont, mikor épp újra átéltem a múltamat, ezer év után, semmire sem vágyom jobban, minthogy Kol az ölelésébe zárjon. Bár aligha mondhatom el neki, mi történt, az ő érdekében. Nem tehetem ezt, és nem kockáztathatom, hogy Michael iránt érzett gyűlölete elragadja tőlem. Most mégis.. Itt állok egy darabig a birtok határában. Az is elég körülményes volt, míg eljutottam idáig. Egyszerűen a félelem miatt leblokkoltam és hiába akartam visszaemlékezni, merről jöttem, a töredéke sem jutott eszembe. Arra viszont nem akartam újabb lehetőséget adni, hogy Michael rám találjon. Így is undorodom tőle, és magamtól is, mert hozzám ért. Gyanítom, hogy addig fogom sikálni a bőrömet, míg véraláfutásos nem lesz. Vagy még tovább.
Az pedig, hogy Kol nem jött utánam.. Nem sok jót ígér. Azt mondta vigyázni fog rám, erre az első adandó alkalommal hagyja, hogy egyedül lelépjek, annak ellenére, hogy természetesen én kértem, hogy ne kövessen. Mérges vagyok rá, kétségkívül az vagyok, de a félelem erőteljesebben munkál bennem, még akkor is, mikor átlépem a ház küszöbét. Nem találok itt senkit, vagy talán vannak és ők hallják, hogy én itt kóválygok, de nem hagyok időt arra, hogy meggondoljam magam és újra lelépjek. Egyenesen Kol szobájába megyek, lerúgom a cipőimet és Kol ágyának a végébe kuporodom. Csak remélni merem, hogy nem kell rá sokat várnom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 01, 2014 12:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
lezárt játék
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 10, 2014 4:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Épp elég nehéz volt Kolnak lecsillapodnia, talán nem kellene tovább folytatniuk ezt az eszmecserét.. Vagy le kellene csillapodni, ismét. Kár, hogy ezt így nem tehetem szóvá, és nem inthetem meg az anyját, amiért nem érti meg Kolt.. Elvégre az anyja.. Ezer év talán még neki is sok az anyaságból, bár nem ismerem őt most sem és azelőtt sem ismertem. Koltól még sem hallottam róla ezidáig rosszat. Most eszméltem csak rá igazán, mennyi mindenről maradtam le ténylegesen az évek alatt. Bepótolhatatlan hátrány ez számomra, afelől semmi kétség. Nem hiába lett úrrá rajtam a csüggedtség. Képtelenség lesz felzárkóznom, hiszen .. Nem gondoltam én ezt át akkor alaposan, csak Kollal akartam lenni. De vele egy csomagban jár az új-világ is, amit még nem tudok feldolgozni... ezért is nem értem, miért vádaskodik Kol.. Főként, hogy engem miért vádol, hiszen tudom az érveit.. Ismerem az indokait amellett, miért nem lenne okos húzás, ha újra emberré változtatná valaki, és a legfontosabb, hogy el is fogadom.
- Kolt a vámpírsága nem gátolja abban, hogy szeressen.. - vetettem ellen. Sokat mondanak sokfélét, de ezt az egyet  nem kétlem. Kol tud szeretni, csak kimutatni nem tudja az érzelmeit, ha pedig mégis, hát néha elég felemásan sülnek el a dolgok.. - És abban sem, hogy a másik érzéseit, szavait és tetteid kiforgassa.. - húztam el a számat. Mélyen megbántott.. Tényleg azt hiszi, hogy nem értem meg? Azt hiszi, hogy nekem könnyű? Mindent érte vállaltam, de lehetséges, hogy könnyelmű döntést hoztam, és az anyjának van igaza..
- Tudok mondani olyat, amit megbántál.. - bököm oda még mielőtt megszólalhatna. Övön aluli ez tőlem, tudom jól, hiszen régi dolgot hánytorgatok fel, de előbb jár a szám, és csak aztán gondolok arra, hogy ezzel én is megbántom őt. Nem szép bemutatkozás ez az anyja előtt, inkább nem is nézek felé, hogy ne lássam az arcára kiült kifejezést. Biztosan nem ilyen feleséget képzelt Kol számára, mint amilyen én vagyok.. de még szerencse, hogy ebbe neki egy cseppnyi beleszólása sincs.
De Kolra sem nézek.. Helyette inkább az ajtót fixírozom egy darabig,azon tanakodva, mennyi esélyem van arra, hogy Kol hagy elmenni.. Kevés esélyét látom, de nem kérek engedélyt tőle.. Végre nincs aki megmondja, mikor mit kell tennem.. Ő meg ezt nem érti.
- Sétálok egyet.. - indultam meg végül ki a szobából. - Ne gyere utánam.. - kértem. Nem akarok veszekedni, főleg nem mások előtt, így talán gyáva húzás is tőlem, hogy megfutamodok, és tudom, hogy lesz még ennek böjtje.
- Viszlát.. - köszöntem el Esthertől, aztán nem várva tovább léptem ki az ajtón.  Ezt Kolnak is meg kell értenie. Szükségem van a személyes térre, mikor egyedül lehetek.. De abban igaza volt, hogy már most bánom, hogy megbántottam.. Tudom, hogy fájtak neki a szavaim, de talán nélkülem könnyebben tudja tisztázni a dolgokat az anyjával.
Az már más kérdés, hogy jószerével semmit sem fogok itt megtalálni, de.. Majd igyekszem nem nagyon eltévedni.. Ha túl sokáig maradok el, úgyis utánam jön.. Semmi kétségem felőle.. Lehet, hogy még most is megpróbálná a figyelmeztetésem ellenére, ha az anyja nem lenne ott. de így is csak remélem, hogy nem veszi semmibe a kérésemet.

folyt: ?!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 07, 2014 6:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Az apánk... soha nem akarok olyan lenni, mint ő, és ezt talán anyám is nagyon jól tudja, ha ismer legalább egy kicsit is. Az apánk is meg akar ölni minket... mindenkit, aki valaha a vére volt.
- Soha nem lennék olyan, mint ő - mormogtam anyámnak. Apánk azt az egyetlen köteléket nem tartja szem előtt, ami még számomra is sérthetetlen, mégpedig a családunkét. Közben persze anyám Freyát győzködte, hogy szerinte tudnék emberként élni, vér és hatalom nélkül. A vér nélkül talán meglennék még... igaz, már nem is emlékszem az emberi ételek ízére, csak a vér édes, mámorító zamatát érzem, de a hatalom... az hiányozna. És ezért nem akarok lemondani róla. - Ti ezt nem értitek. Ti emberek vagytok, és mindig is azok voltatok. Nem tudjátok kikapcsolni azt, amit én, és meg tudjátok bánni a dolgokat, amiket én nem, és nem is akarok - léptem egy lépést hátrébb mindkettejüktől. Anyám meg fogja győzni Freyát arról, hogy jobb lenne így nekem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 02, 2014 10:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Ti vagytok Nik testvérei. Nálatok jobban senki nem ismeri őt, és nem tudja senki jobban, milyen bonyolult személyiség - léptem közelebb Kolhoz, de fél szemmel figyeltem Freya-t is. Nem akartam egyiküket sem szem elől téveszteni, és ez most pont jó hozzáállás volt. - Mindannyian van okotok gyűlölni őt. De van okotok szeretni is... Mikael az egyetlen, aki ezt nem képes felfogni. De ne legyetek olyanok, mint az apátok - nyeltem egyet, majd Freya-ra pillantottam.
- Ezer év után a sírból is nehéz felkelni, nemde? Mégis járok én magam is, jársz Te magad is. Úgy véled, ezer év után bonyolult lenne vámpírból ismét olyan ember lenni, ahol nincsen vér, de talán lenne... szeretet? A vámpírság változtatott titeket azzá, akik mára lettetek. Ez szüli a gyűlöleteket is.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 15, 2013 5:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Erőt vettem magamon, hogy ne szóljak közbe. Végül is, ez nem az én csatám, ez a kettejük ügye. Nekik kell megoldaniuk úgy, ahogy akarják.. Én pedig, nos szerettem volna csupán megfigyelő szintjén részt venni ebben az egészben. Bár a véleményem megvolt. Arra nem is számítottam, hogy kikérik..
- Nagyon szeretném, ha Kol ember lenne.. - kezdtem nagyot sóhajtva. - De tudom, hogy ő úgy nem lenne boldog. Nem tudna beilleszkedni a társadalomba, nem élne igazán, mert nem önmaga.. - magyaráztam, és bár nekem is nehéz volt elfogadnom, hátha az én érveim alapján megérti az anyja, hogy mindaz, amit a fejében forgat, lehetetlenség. - Ezer év alatt megváltozott, egy emberi élet alatt.. Kétlem, hogy ismét alkalmazkodni tudna a világhoz, főleg akkor, ha megutálja.. - Arról már nem is beszélve, hogy nem róla mintázták a jóságot. Amennyi ellensége lehet, pillanatok alatt megölnék..
Azon viszont meglepődtem, hogy.. Gyűlölik egymást?! Pont ők?! Mi történhetett, ami miatt az egymás iránt érzett szeretetük haragba csapott át? De tudtam, hogy nem kellene most megkérdeznem.. Majd, mikor magunk között vagyunk.. Kétlem, hogy az anyja előtt szívesen beszélne erről.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 14, 2013 6:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Idegesített, hogy rólam van szó, meg az emberségemről, pedig én magam jelentettem ki, hogy képtelen lennék újra ember lenni. Viszont, előre tudtam Freya válaszát, előre sejtettem, hogy azt fogja mondani igenis képes lennék, tudnék emberként élni, tudnék boldog lenni úgy is... de nem. Ebben a tekintetben még ő sem lenne képes megváltoztatni a véleményemet.
- Képtelen lennék arra, amit te vársz el tőlem, anyám, akármennyire is szeretnéd. Különben is, mi már soha nem leszünk egy család. Nézz csak rám, meg Nikre...Ő volt számomra a legfontosabb a bátyáim közül, és most gyűlöljük egymást. Ha emberek lennénk, ezt is nehezebb lenne elviselni - sóhajtottam fel. Eszembe jutott az a réges-régi, ezer évvel ezelőtti éjszaka, amikor még azt terveztük, hogy külön családot alapítunk, és elszökünk jó messzire, csak mi négyen, Nik, Tatia, Freya meg én. Milyen szép lett volna! Igaz, soha nem írom be magamat akkor a történelembe, de akkor nem követtem volna el azt a hibát, hogy megölöm, aki annyira fontos volt nekem, hogy az elmondhatatlan...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 10, 2013 8:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Kezdem eléggé eltúlzottnak érezni mindezt - jelentettem ki egyszerűen, miközben úgy néztem rájuk, mintha nem én, hanem ők lennének megáldva ezer év őrületével, hiszen ezer év a sírban... minden boszorkány hangja ott időzött a fejemben, és nem hittem volna, hogy ezt mondom valaha, de ez rendkívül bosszantó. Főleg mikor oylasmire akarnak rávenni, melyhez nekem semmi kedvem.
- Azt mondod, képtelen lennél ismét ember lenni? - néztem Kolra úgy, ahogyan már régen nem. - Erről te is így vélekedsz? - kérdeztem a lány felé fordulva hirtelen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 29, 2013 5:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Nem hittem volna, hogy Kol bárki másnak is ennyire nyíltan elmondja, mit érzett akkor és mit érzett utána folyamatosan.. Hogyan próbált túlélni engem és az elvesztésemet.. És most, hogy már teljesen tisztában vagyok a dolgok súlyával, eszem ágában sincs bármi olyat tenni, amivel ismét erre a sorsra ítélném - még ha önkéntelenül is. Kétlem, hogy ismét képes lennék itt maradni, ha történne velem valami, azt meg még inkább, hogy benne megmaradna az a kis emberség is, ami eddig ott lappangott tudat alatt.
- Nem vagy szörnyeteg.. - vetettem közbe, mintha befolyásolhatnám, hogy ne gondolja ezt magáról. Bár vámpír, és nem ígérte, nem ígérheti meg, hogy nem öl többé, én tudom, hogy nem kegyetlen sorozatgyilkos.. Ő az én szerelmem.. A heves természetével és a hirtelenségével, mindennel együtt. És úgy tűnik, most rettentően büszke, hogy kimondhatja, hogy a menyasszonya vagyok. Még.. Mindig nehéz egy kicsit elhinnem, hogy ez valóban megtörténik és a felesége leszek..
Hmm.. Én mint utolsó lehetőség.. Csak szemeimet forgattam meg Kol szavaira. Itt jön a képbe a biztonságom kérdése, és úgy tűnik néhány ponton majd változtatni kell az álláspontján...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 28, 2013 6:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Akaratlanul is megforgattam a szemeimet... nem igazán tartozok köszönettel anyámnak, amiért a pokolba küldött, ahol voltak olyan pillanataim, mikor teljesen egyedül voltam. Valahogy mégis... ahogyan Freya átölelt, ha nem is teljesen, de egy icipicit sikerült ellazulnom. Elvégre mégiscsak az anyám, akármit is tett velem.
- Ezer év... annyi ideje még szerettem embernek lenni, anyám. Szerettem ezt a lányt... de az ezer éve volt, és azóta egyedül az változatlan, hogy most is szeretem őt. Mikor megöltem, úgy éreztem, szörnyeteg vagyok, és értelmetlen az életem, de nem tudtma véget vetni neki. És aztán újra öltem... élveztem, egyre jobban élveztem, és szép lassan semmi másban nem leltem örömöt, csak a gyilkolásban, mások kínzásában, és abban, hogy ostoba módon egyfolytában eljátszottam a halálát. Már kiirtottam magamból majdnem minden emberit, anyám. Sosem fogod elérni, hogy újra emberek legyünk, mert már képtelenek lennénk ember módjára élni és viselkedni. - Erről nem igazán beszéltem még szinte senkinek, mert az ezer évvel ezelőtt volt, mikor még nem tudtam, mi történik velem, és amikor még próbáltam emberi maradni. De az emberség már régen megszűnt, és Freyán kívül senkit nem szándékozok igazán közel engedni a szívemnek nevezett akármicsodához. - Freya a menyasszonyom. Mondhatni a lehetőséged, hogy minimális emberséget mutassak bárkinek is az irányába. Én a helyedben vigyáznék rá.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 09, 2013 9:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Valamire felhívnám a figyelmedet, Kol. Én is ezer éven keresztül arra vártam, hogy újra veletek legyek. És voltak bolond pillanataim... de nem értem el azt, amit akartam. Szerettem volna, ha emberként lesünk egy család.. talán jobb lett volna végre minden - sóhajtottam fel, majd a lány felé fordítottam a fejemet.
- A fiam bizonyára másképpen gondolja - mondtam csupán ennyit. - Nem tudtam, hogy ön még egyáltalán életben van... vagyis, megakadt a két világ között, de a fiamtól feleslegesen várok ezúttal köszönetnyilvánítást. És nem is várhatom el tőle azok után, ami történt - billent oldalra a fejem. - Esetleg lenne valami bejelentenivalótok számomra is?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 01, 2013 8:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Kol tartásán, annak is feszességén éreztem, hogy ezt akarta elérni. Ez a hangvétel viszont egyiküknek sem tett jót. Az anyján - bármennyire nem volt szimpatikus, a tettei miatt - látszott, hogy bánja a múltat, Kol viszont továbbra is gúnyt űzött belőle, ami bosszantott engem. Feltehetőleg sosem volt köztük olyan szoros kapcsolat, mint az anyám és köztem, így nem is értettem a helyzetet. Én nem ehhez vagyok szokva.
- Kol.. - szóltam rá, hangom dühöt, és megbotránkozást árasztott. Csak ezután fordultam Esther felé, bár vonakodtam elmesélni neki a közös múltunkat.
- Szellem voltam.. - ráncoltam a homlokomat. Elvégre egy boszorkánnyal van dolgom, és az, hogy most hús-vér emberként állok előtte.. Nem hiszem, hogy nehéz lenne kitalálni a dolgok menetét. - és.. Azt hiszem köszönettel tartozom Önnek.. - folytattam halkan. - Ha nem tette volna azt, amit, Kol talán sosem tudja meg, hogy még mindig itt vagyok. Fogalmam sincs, miért nem látott.. - pillantottam Kolra, aztán vissza az anyjára. - Minden esetre.. Kol még most is ugyanaz, akibe ezer éve beleszerettem, és nem érdemli ezt.. Senkitől.. - sóhajtottam nagyot. Nem tudom mit gondolhat most rólam, hiszen idegen vagyok a számára, mégis kioktatom.
- Ne aggódjon.. Meg fog bocsátani.. - mosolyodtam el halványan végül. - Ha nem is most, de.. Meg fog.. - mondtam teljesen biztosan a dologban. Hiszen ha én nem vagyok képes rá, hogy rávegyem, akkor senki.
Na meg nem olyan rossz dolog az, hogyha a leendő anyósom hangyányit megkedvel..
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 31, 2013 12:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Elégedetten hallgattam, ahogy végre valahára felemeli a hangját. Pontosan erre vártam, hogy  megmutassa, mennyire frusztrálja őt a viselkedésem, és hogy végre valóban  figyeljen rám, vagy legalábbis valami olyasmit műveljen.
- Remekül vagyunk, soha jobban. Mondjuk egy ezüsttőr még hiányzik, hogy teljes legyen a jókedvem, de a vámpír  sem kaphat meg mindent, sajnálatos módon. - Még mindig gúnyos  voltam, és  bár eljutott a tudatomig, hogy ez valami megbánásféle volt  anyám részéről,  nem akartam, hogy azt higgye, azonnal el is felejtem  neki azt, amit tett, még akkor sem, ha  végül tulajdonképpen  emiatt találtunk ismét egymásra Freyával. Ah.  Freya. Nem hiszem, hogy  különösebben tetszene neki ez a fajta viselkedésem, és  tudom, miatta változtatnom knée egy kicsit, képtelennek érzem  magamat rá. Csak finoman megszorítom  a kezét, hogy  érezze, itt vagyok neki,  és vele.  - Meséld el kérlek, mit csináltál ezer évig. Mire vártál. Mit hoztál  ki belőlem, amire ő képtelen volt - jutott hirtelen eszembe  a gondolat, amivel egyszerre terelhetem el a figyelmemet, és nyugtathatom le magamat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 27, 2013 10:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- Elég ebből a hangnemből, Kol Mikaelson! - elégeltem meg azt, amit művelt, majd egy apró sóhajtással próbáltam megnyugtatni a megtépázott idegeimet. Egyértelmű volt, hogy sajnálatos módon utál engem. Nem ez a tipikus anya-fia kapcsolat, de hát... nem tudok ellene tenni. A múlt még midnig nem lehet semmis.
- Csupán látni akartam, hogy jól vagy-e. Jól vagytok-e... - tettem aztán hozzá, mikor végigmértem Freyát. - Kol, nem akarom, hogy azt hidd, hogy... nem bántam meg ezerszer azt, amit apád és én veled tettünk...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Okt. 18, 2013 6:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Szinte biztosra vettem, sőt, meg is esküdtem volna rá, hogy az anyja most valami szitkot fog köpni felém, így én lepődtem meg talán legjobban, mikor nem így lett. Nem mintha az én hibám lenne, hogy ezt nézem ki belőle, csak rá kell nézni a nőre.. Az a kimértség.. Az a rideg hangnem, ahogy a fiával beszél. Valósággal megborzongtam tőle. Mégsem tágítottam Kol mellől, ahogy Ő kérte, mikor rövid csókot váltott velem.
- Igen.. - bólintottam Esther szavaira megerősítésképp, hogy jól gondolja. - Csodálom, hogy emlékszik rám.. - Szívesen visszakérdeztem volna, valóban ismer-e engem, vagy csak erejének köszönhetően trafált bele az igazságba, de ennek nem most volt itt az ideje. A légkör nem épp alkalmas arra, hogy bájcsevejt folytassunk, főleg Kol cinikus megjegyzései miatt. Hiába álltam mellette, nem sokat nyomott a latba a jelenlétem. Talán csak épp annyit, hogy nem ugrik azonnal a nyakának.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Okt. 18, 2013 5:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Amikor megéreztem Freya közelségét, a dühöm valamennyire enyhülni kezdett. Elfelejteni persze nem igazán tudtam, de már legalább annak nem állt fent az esélye, hogy egy pillanat alatt megfojtom, vagy kitöröm a nyakát, vagy ilyenek.
- Maradj itt... - fordultam felé, egy gyors csókot nyomva az ajkaira, majd ismét az "anyám" szemeibe néztem. - Szabad tudnom az érkezésed okát? A kedvenc gyerekeid épp nem érnek rá, úgyhogy akadt egy kis időd rám? - kérdeztem nem kevés cinizmussal a hangomban. Valószínűleg úgysem fog tágítani innen, amíg el nem mondja, mit akart.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Vissza az elejére Go down
 

Kol hálószobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

 Similar topics

-
» Lucille hálószobája
» Klaus hálószobája
» Rebekah hálószobája
» Warren hálószobája
» Elijah hálószobája

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Mikaelson villa-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •