- Szavadon foglak. - Kacsintottam rá miközben ő még végighúzta kezét a mellkasomon, majd tekintetemmel végig követtem ahogyan az ajtóhoz sétál.
- Majd találkozunk. - Szóltam utána, majd nagyot sóhajtva még egyszer megigazítottam magamat, majd én is elhagytam a szobát azután pedig mivel már sok értelmét nem láttam maradásomnak a birtokot is.

(Forbes ház)

- A lehető leghamarabb! - Mondtam halkan, és nagy nehezen én is elengedtem őt. Még utoljára végighúztam kezemet mellkasán, majd el is távolodtam tőle, egy halvány mosolyt erőltetve arcomra. Nem volt kedvem elmenni, még itt akartam maradni, már csak azért is, mert ha visszamegyek Victor-hoz, akkor megint csak a veszekedés lesz, és arra most nincs szükségem megint. - Akkor majd találkozunk! - Mondtam az ajtóhoz lépve, de még visszafordultam, míg ezt mondtam. Ezután kiléptem az ajtón, és egyúttal, a birtokot is elhagytam, nem volt értelme tovább itt maradnom.

Katherine búvóhelye

- Alig várom a következő alkalmat. - Tényleg így volt, hiszen bármit is csináljunk együtt teljesen mindegy. Valahogyan már a puszta közelségétől jobban érzem magam.
- Remélhetőleg lehető leghamarabb. - Suttogtam ajkaira, majd nagy nehezen lefejtettem róla a kezeimet. Nem tudom miért, de nem akartam még elengedni. De már tudtam, hogy épp eléggé megvárakoztatta a partnerét akiről nekem fogalmam sincs, hogy ki de biztos szeretne azért vele is időt tölteni. Ha már nem is itt a bálon.

A kezei rögtön derekamra tévedtek, én pedig halványan elmosolyodtam. - Igazán? Akkor majd később még ennél is jobban megköszönöm! - Mosolyogtam, és azt a kevés kis távolságot is áthidalva köztünk, megcsókoltam. Erre volt szükségem, és igazából nem is tudtam megmagyarázni, hogy miért, csak azt tudtam, hogy ez kell nekem! Hogy vele legyek néha, mert jól érzem magam vele ezt nem tudom letagadni, csak azt nem tudom miért. De talán nincs is oka, csak az, hogy egy kis szórakozásra vágyok vele.
- De majd máskor! - Suttogtam ajkaira még az előzőkhöz hozzátéve.

- Én személy szerint nem is akarok kifogyni belőle. - Megmagyarázhatatlan okokból újra akarom látni Katherinet. Nem csak egyszer jóval többször. Lehetőleg minél előbb. De igazából nem is érdekel, hogy miért. Jól érzem magam a közelében ez az az amit számít.
- Nem mondtam, hogy nem megy, de igazából nem sok kedvem van az ilyen dolgokhoz. - Rántottam meg, majd felhúztam a zakómat is.
Mikor felém fordult és karjait a nyakam köré fonta automatikusan átkaroltam a derekát. - Igazán van mit. - Mondtam egy hatalmas vigyorral az arcomon.

- Egy biztos. Az okokból sose fogunk kifogyni ha így haladunk! - Haraptam ajkamba mosolyogva, és fél szemmel figyeltem ahogy Ő is felkapja magára a megmaradt ruhadarabokat. Még egy kis időt biztos szívesen eltöltenék Stefan-al, de hát mindenkinek kell mennie a maga útjára, még akkor is ha kevés időre, mert ha rajtam múlik elég hamar fogunk találkozni.
- Igen ezt szeretném! Ha már lehúztad, akkor vissza felé is kell mennie, még akkor is ha ez nem olyan jó, mint mondjuk lehúzni. - Mosolyogtam, és éreztem, hogy a nyakamba csókol. Megfordultam, hogy vele szembe legyek, és karjaimat körbefontam nyakán, és úgy közelítettem felé. - Köszönöm! - Mondtam halkan, szemeibe nézve.

- Aztán még egy pár. - Kacsintottam rá, majd miután végzett az ingem begombolásával a nadrágom után nyúltam amit gyorsan felkaptam magamra.
- Lehúzni sokkal érdekesebb volt, de hát ha ezt szeretnéd.. - Húztam el a számat, majd odaléptem hozzá és felhúztam a cipzárját. - Tessék. - Suttogtam a fülébe, majd a nyakába csókoltam.

- Az ingedet bármikor szívesen begombolom, szóval inkább még egy ok. - Vigyorogtam, és miután végeztem az utolsó gombbal is, elengedtem őt, és a ruhám után nyúltam. Belebújtam, és elölről magamhoz tartottam a ruhámat, mert különben leesett volna rólam azzal a lendülettel. - Felhúznád nekem a cipzárt? - Kérdeztem, és előre húzva hajamat fél kezemmel, hátat fordítottam neki, hogy felhúzhassa nekem a ruha cipzárját.

- Talán mert te már kiismertél. - Viszonoztam a csókját miközben gyengéden végigsimítottam a testén ebben a rövidke pillanatban. - Reménykedem benne, hogy jó sokszor. - Elég sok időt töltöttünk el itt kettesben már a tömeg is hallhatóan sokkal kevesebb lett. Lassan már el kellene indulnunk innen.
A kezembe nyomta az ingemet amit szépen lassan felhúztam, majd mikor a gombokhoz nyúltam volna eltolta a kezemet, majd ő maga kezdte el begombolgatni.
- Egyre több okunk van arra, hogy találkozzunk. - Vigyorogva figyeltem ahogy begombolta az ingemet.

- Miért sejtettem, hogy ezt fogod mondani? - Vigyorodtam el vissza lépve hozzá, és lehajolva megcsókoltam. - Még látni fogsz nélkülük, nem kell aggódnod! - Távolodtam el tőle, kacsintva egyet, továbbra is mosolyogva. Már elég sok idő eltelt, így talán lassan indulni kellene. A bálnak is lassan már vége van. Elég gyorsan eltelt ez a kis idő, de hát semmi sem tarthat örökké. Felvettem a földről az ingjét, és kezébe adtam, míg én is elkezdtem keresgélni további ruhadarabjaimat, de már nem kellett sokáig keresgélnem.
- Majd talán meghívlak, még meglátom hogy lesz! - Mosolyogtam, és ahogy magára vette az inget, eltoltam kezét a gomboktól, és én magam kezdtem begombolni az ingét.

- Számomra ez is tökéletesen megfelel. - Miután lemászott rólam, felültem az ágyon majd a hajamba túrtam. Már teljesen megfeledkeztem arról, hogy hol is vagyunk. Miközben ő felvette a fehérneműét én magamra húztam a boxeremet. - Sokkal jobban néztél ki nélkülük. - Mondtam vigyorogva.
- Hát igen.. Az is jó móka lehet főleg az arca amikor megtudja..Ha lehet a műsorra majd hívj meg. - Ez is egyfajta büntetés talán még felírhatnám a jó pár napos kínzás után ezt is a listára. Azt akarom, hogy szenvedjen.. Hiszen megérdemli.

- Legyél is megelégedve ezzel az énemmel, mert nincs másik! Nincs ennél jobb. - Mondtam, és lemásztam róla, majd az ágyból is kimásztam. Felvettem fehérneműimet, és felvettem ruhámat a földről, habár még nem vettem fel, inkább csak ledobtam az ágy végébe.
- Én ennél jobbat fogok vele csinálni! Olyanná változtatom ami nem akar lenni, hogy utálja magát. Egy vadásznak az a legnagyobb szenvedés, ha olyanná kell válnia ami ellen küzd. Hogy vámpír legyen! - Mondtam el az én ötletemet, mert arra a vadászra aki engem meg akart ölni, az erre a sorsra fog jutni amint megtalálom. Nem érdemel mást, mint hogy vámpír legyen Ő is. Legyen az a szörnyeteg, ami ellen harcol.

- Amint mondtam reménykedni szabad. De azért ne hogy azt hidd, hogy a mostani éneddel nem vagyok megelégedve.. - Őt is tudja az ember szeretni azért amilyen. Mert nem mindenkinek az esetei a törékeny, ártatlan lányok. Bár mindegyikükben ott rejlik a vadság csak félnek a felszínre hozni.
- Nekem is volt ilyesmiben részem az utóbbi napokban. De nem fogom csak úgy megölni azt a szerencsétlen vadászt. Kínozni fogom aztán még mielőtt meghalna megitatom a véremmel és minden kezdődik elölről. Csak úgy kedvességből. - Azok után amint Carolinenal tett ez a legkevesebb azt hiszem. Az a rohadék képes volt megölni egy gyereket.. Aztán még ők azt mondják, hogy mi lennénk a szörnyetegek.. Amikor az összes emberben ott van.

- De nem alakultak jól a dolgok, így nem hiszem, hogy egyhamar megtudod.. - Mondtam elhalkulva a végére. El sem tudom képzelni, hogy milyen lenne, ha mondjuk jól alakult volna az életem. Ha nem veszik el a lányom, vagy ha mondjuk együtt maradtunk volna Victor-al. De ez mind szinte lehetetlen lett volna, mert hát mégis hasonmás vagyok/voltam, így ha akartam se lett volna normális életem.
- Nem mondtam, hogy ijesztőek lennének, csak nem olyan jó érzés ha halálközeli helyzetbe sodornak. - Vontam meg vállamat. Eddig mindig sikerült magamat megvédeni a vadászoktól. Vigyáztam arra, hogy ne kerüljek össze eggyel, és próbáljon megölni. Életemben egyszer nem figyeltem oda, és akkor talált meg egy vadász. De végül is túléltem, így igazán továbbléphetnék ezen. Egy biztos! Azt a vadászt még kifogom nyírni egyszer.

- Nem így értettem. Hanem kíváncsi lennék, hogy milyen lennél ha nem úgy történnek az életedben a dolgok ahogy. - Tudom, hogy lehetetlen dolgokról beszélünk, de azért jó dolog kicsit elképzelni. Milyen lenne ha minden elveszne a múltjából.. Nem megtörténté válna.
- A vadászok se olyan ijesztőek ha odafigyelsz. - De azt hiszem egyre nagyobb számban vannak. Vagy lehet, hogy csak a város csalogatja ide azt a párat ami van. De nem hiszem, hogy kevesen lennének. Az emberek többsége előbb vagy utóbb tudomást szereznek a létezésünkről. Egyesek megijednek mások pedig valamilyen okból kifolyólag vadásznak állnak. Épp ezért kell nekünk is résen lennünk.

- Reménykedni? Nem tudtam, hogy ilyenekben reménykedsz... - Kerekedtek el szemeim. Hát reménykedhet még jó ideig, mert nem fog egyhamar bekövetkezni, ezt én magam tudom. Mondjuk én azért eltudom képzelni magam jónak, mert ember koromban az voltam, de Stefan ezt nem ismerhette, de már nem is fogja.
- A tengernél is több... hacsak nem jön egy csúnya vadász, aki vámpírokra vadászik. - Nevettem fel halkan, mert nem is olyan rég ez megtörtént velem. Alig két perc alatt, már csak 3 napom maradt az életből. Annyi szerencsém volt, hogy valaki rám talált.
Ahhoz képest, hogy nem együtt jöttünk a bálra, egész jól eltöltjük az időnket egymással. Persze én ezt nem bánom, sőt még jó, hogy összetalálkoztunk így a bál folyamán.

- Igen, feltűnne. Azért reménykedni még szabad. - Kíváncsi vagyok a jó oldalára is. Amikor tényleg kedvesen viselkedik mindenkivel. De azt hiszem egy örök álom marad. Katherine Pierce, mint a jó lelkűség mintaképe. Egyszerűen elképzelhetetlen.
- Gondolkozz csak nyugodtan. Időnk mindkettőnknek még a tengernél is több. - Nem is együtt jöttünk a bálra még is azt hiszem mind a ketten több időt töltöttünk el egymással, mint a saját partnerünkkel. Hiszen Elenát én nem sokkal a bál kezdete után hazavittem aztán pedig Katherinet elraboltam erre a kis kalandunkra. Aztán még szerencsémre nem ez az utolsó alkalom.

- Hát neked biztos feltűnne, hogyha változnék szánt szándékkal. De erre nincs túl sok lehetőség. - Annyira azért senkit nem akartam meglepni, azzal, hogy kedves legyek, és nem csak azért mert nem megy nekem... Ember koromban voltam talán utoljára igazán kedves... azóta csak elvétve nagyon, de nagyon ritkán.
- Rendben, akkor még ezen gondolkodok. - Mosolyodtam el szemeibe nézve, és az arcvonásait kezdtem fürkészni. Jelenleg még Victor sem érdekel, pedig Ő hozott ide a bálra. Ő is megfogja találni a maga kis szórakozását. Én megtaláltam Stefan személyébe, még akkor is ha nem számítottunk erre a találkozásra. Ha máshogy alakultak volna a dolgok, talán unalmas lett volna az estém.

- Lehet, hogy mások ezt nem vennék észre. Hiszen nekünk megvan a múltunk ebből kifolyólag amennyire lehet ismerlek. - Nem tudnám elképzelni őt kedvesnek. Az olyan természetellenes lenne, bár talán egy kis részem örülne is ennek. De ez is a lehetetlen dolgok egyike amikkel nem érdemes foglalkozni.
- Nem tudom.. Az ízlésedre bízom. - Vigyorogtam rá, miközben szemeibe mélyedtem és végigsimítottam tökéletes arc bőrén. Amikor eljöttem erre a bálra nem gondoltam volna, hogy ez lesz. De most már tényleg megérte.

- Azért nem gondoltam volna, hogy ennyire látszik! Kifordulni önmagamból, végül is sokakat meglepnék vele! - Haraptam ajkamba. Azért sosem fordulnék ki magamból teljesen, mert az egyet jelentene a jósággal, ami elég messze áll tőlem, így maximum csak akkor lennék újra kedves és jóságos, ha újrakezdeném az életemet, vagyis akkor ha a nulláról kéne indítanom emlékek nélkül.
- Temetés a szürke hétköznapoknak? Milyen virágot hozzak? - Nevettem fel halkan, és viszonozta csókomat, de úgy hogy közben magára húzott.

- Valamit már csak azért is csinálnál, hogy meglepj valakit. Nem bírnád sokáig. Inkább teljesen kifordulnál önmagadból, de semmiképpen se akarnál kiszámítható lenni. Látszik rajtad. - Talán a legnagyobb meglepetés az lenn, hogy mindenkivel kedves lesz és segítőkész. Na azzal elég sok embert lepne meg valószínűleg.
- Majd rendezek nekik egy temetést. Te leszel az egyetlen ember akit meghívok rá. - Mondtam nevetve, majd mikor odahajolt hozzám és megcsókolt készséggel viszonoztam és magamra húztam. Nem akartam még, hogy elmenjen. Túlságosan is élvezem ahhoz a társaságát. Amúgy is.. abban a pillanatban, hogy itt hagyom visszacsöppenek a tömérdek unalomba.. Ha már nem is túlzottan sokáig.

- Nem tudhatod! Lehet már egyszer már nem tudok meglepni senkit.. - Vontam meg a vállamat felkönyökölve, kibújva karjai közül, és úgy néztem rá. Nem nevezném ezt félelemnek, de megvan annak a lehetősége, hogy egyszer túlságosan is kiszámítható leszek. Olyankor kell olyat tennem, amire még magam sem gondoltam, hogy meg tudom tenni. Néha olyan döntéseket kell hozni amivel mást meglepek, de ugyanakkor talán magamnak teszek rosszat vele.
- Várjad is, mert az unalmas hétköznapjaidnak vége! - Vigyorodtam el, és odahajolva hozzá megcsókoltam. Más esetben nem szoktam csak úgy kirángatni valakit az szürke hétköznapokból, de ez a valaki most Stefan volt, és ha neki segítek, azzal csak én is jól szórakozok.

- Ezt is tudom jól, de hidd el még képes vagy meglepni. - Kiismerni valakit teljesen.. egyszerűen lehetetlen. Mindig az adott pillanatban dönti el, hogy hogyan fog reagálni. Egy kicsi sejtésünk lehet arról, hogy pontosan mit is fog tenni, de van olyan is, hogy még saját magát is meglepi. Katherine meg eleve nem szereti ha valaki kiismeri. Talán ez a legfőbb céljainak egyike, hogy megmaradjon valamennyire titokzatosnak.
- Már kíváncsian várom. - Vigyorogtam rá jókedvűen. - Ha már a te fejedből fog kipattanni.. Biztos vagyok benne, hogy jó lesz. - Az már biztos, hogy ő ki fog rángatni a szürke hétköznapokból.

- Nem szeretek kiismerhető lenni. De ezek szerint már ismersz annyira, hogy ne tudjak meglepetést okozni. - Húztam el szám szélét. Stefan már jó ideje ismert, így azért nem is csodálkozom, hogy ismer annyira, hogy tudja tudjon egy-két dolgot arról, hogy mit fogok, vagy akarok tenni. Nem lehetek örökké kiismerhetetlen, de ez azért sosem tetszett annyira.
- Akkor kifogok valamit találni, és ha meglesz az ötlet elmondom. Addig is marad az az ötlet, hogy élvezzük egymás társaságát alkalmanként! - Jelent meg egy huncut mosoly az arcomon. Egyelőre még nincs ötletem, de rajta leszek ezen a témán. Egy biztos! Nem fog unatkozni

- Vágyhatsz rá, de sosem lesz az. - Ez olyan, mint amikor az embernek jó kedve van.. Pár percig azt hiszi minden tökéletes és teljesen boldog aztán jön valaki aki tesz róla, hogy meggondolja magát.
- Azért hiába próbálsz kiismerhetetlen lenni.. Ennyire azért még ismerlek. - Mondtam egy halvány mosollyal az arcomon. - Még szép, hogy szeretném. Bármilyen ötleted van rá.. Benne vagyok. - Kíváncsi vagyok, hogy mit talál ki.. Bár az is lehet, hogy valami már megfogalmazódott a fejében. Bármi is az tudom, hogy jó lesz.