- Öhh... engem nem, nem zavar, alkalmazkodó típus vagyok - feleltem, s kissé megkönnyebbültem, amikor a pólója végül a testén kötött ki. Nem kell elsietni a szoktatásom... lehet azt szépen lassan is... végülis majdnem örök életű vagyok, van időm... a megszokásra.

Elfordult és indulásra készült, én meg fejben igyekeztem leküzdeni a rendrakási kényszerem, de már majdnem meg is fordultam, amikor Joshua hangja utolért...
- Rendben... - mosolyodtam el, s zavartan nevettem kicsit fel, s zavaromban a hajamat turkálva a fülem mögé, pedig már elsőre is ottmaradtak a tincsek.
Vettem egy nagy levegőt, és amint elindult Ő, én is követtem ki a szobából. Bár először csak lassan lépkedtem mert nem voltam biztos benne hogy lenne illőbb. Előbb rendbe szedni magam és aztán utána menni, vagy előbb lemenni, és aztán visszajönni... De aztán gondoltam hogy nem vagyok én olyan sokáig piperészkedős típus, szóval elkanyarodtam a fürdő felé, egy "mindjárt megyek én is" kijelentéssel a lefelé haladó Joshua felé, majd betértem oda hogy megmossam az arcomat.

Amikor ez megvolt, visszasiettem a szobámhoz, és felkaptam egy másik felsőt meg nadrágot, miután végigszaladtam a fésűvel a hajamon. Nézzek már ki valahogy, ha már egyszer férfivendégem van...
Aztán mikor kész voltam, már mentem is Joshua után, azonban Ő már nem volt a házban mire leértem. A tornácról beszűrődő zene alapján már elkezdte a szokásos "szertartását." Mivel nem akartam csak úgy közbezavarni, gondoltam előbb a konyha felé veszem az irányt...

(folyt. köv. Konyha)

- Engem nem zavar. - követték a lábaim a testemet és fordultam már egész testtel felé. - Ha téged nem zavar... - folytattam az előbbi gondolatmenetet, mire észbe kaptam, és lerakva a mellettem fekvő szekrényre a csörgőt, és a dobot, magamra rántottam a pólómat. Azt hiszem így tisztességesebb.

- Lenn megtalálsz! - mosolyogtam bólintva a szemeibe, azzal újra az ajtó felé léptem. Aztán mégis vissza. - Az ágyat meg eszedbe ne jusson megvetni. Én túrtam össze, majd én megcsinálom. - kacsintottam rá viccesen, azzal egy újabb mosoly kíséretében újra tovább folytattam az utamat.

(Ház és elősz.)

Bólintottam a kérdésére, s lassan csúsztam át az ágy széléig, hogy lábaim a földre tegyem. Éreztem egy leheletnyi pírt z arcomon, ahogy a fedetlen mellkasára néztem, de hamar feljebb kormányoztam a tekintetem, így a szemeibe tudtam nézni. Nehogy már szende szűznek nézzen, hisz... rendben hogy más időknek szülöttje vagyok, de itt az ideje beleszokni, hogy itt ez... egyáltalán nem ok a pirulásra, meg... hát látványnak sem volt utolsó...
- Semmi baj, nem... gond - ráztam meg kissé a fejem, és ásítva álltam aztán fel. - Tényleg. Úgyis... illene nem egész nap heverészni. A nőnek illik mindig találni elfoglaltságot magának, főleg a ház körül - tévedt példának okáért pillantásom az ágyra, bár volt a fülemben egy kis tündér aki sugdosott hogy ez ma már nem feltétlen az én dolgom, de hát én is itt aludtam, szóval igazán nem okoz gondot hogy rendet is tegyek magam után.
- Haa... esetleg gondolod, maradj nyugodtan, nem kell elmenni ha nem akarsz. Tetszett a múltkor is amikor hallottalak. És... esetleg ha nem zavar, meghallgatnálak újra szívesen... - vetettem fel a gondolatot. Érdekes volt amit csinált. Nálunk már réges-rég nem voltak ilyen szokások, pedig nagyon is okos gondolat.

Megtorpantam. Nem is tudom mi késztetett erre, hisz egyáltalán nem követtem el semmi törvénytelenséget, mégis úgy éreztem, hogy valamit elrontottam. Lassan fordultam hátra, és most sajnáltam, hogy a póló ottmaradt a kezemben. Gondoltam majd... lenn.

- Felébredtél? - kérdeztem mint egy kisfiú aki rossz fát tett a tűzre éppen.- Sajnálom... én nem akartalak felkelteni. El is akartam menni ide a ház mögé az erdőbe, hogy... - mutattam a kijelölt irányt, de aztán félbehagytam az egészet. - Tényleg sajnálom. - estek vissza beletörődően a kezeim.

Motoszkálásra ébredtem. Először csak hallottam a lépteket, mert nem akaródzott kinyitni a szemem, ám aztán ahogy éreztem hogy hiányzik mellőlem a második test melege, szemeim rögtön kinyíltak, és érdeklődve néztem fel kócosan, csipás szemekkel a távozni készülő Joshuára. A kezében tartott tárgyakból ítélve a minap látott reggeli "éneklésre" indult...
- Jó reggelt - köszöntem neki, miközben szemeimet dörgöltem.

(vendégszoba)