A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Ápr. 03, 2014 7:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Egy furcsa mosoly kúszott arcomra, mikor azt mondta, hogy rajzoljam le. Hát, ezen már ne múljon!
A zsebembe csúsztak ujjaim, és előhúztam egy papírfecnit, majd egy tollat. Milyen mázlista vagyok, és előrelátó, hogy a táskámban mindig van minden. De szerettem művészkedni is, ha eddig még nem említettem volna. Általában rajzokat készítettem.. és ez feloldozást nyújtott minden alól. Jóleső feloldozást.
- Szóval... itt elmész egyenesen. - húztam egy vonalat felvont szemöldökkel, ahogyan rákoncentráltam a feladatra, közben pedig egy apró mosoly jelent meg rajtam, hiszen szemmel láthatóan tetszett, ahogyan próbál minden négyzetcentire figyelni. Igencsak... szemrevaló a hölgy, ha ezt szabad így mondanom.
- Így már talán világos. - adtam át neki a papírlapot, miután elkészítttem egy jól ábrázoló rajzot, és egy halk sóhajjal ismét hátradőltem, de reménykedtem még abban, hogy nem fog magamra hagyni. Kezdett tetszeni a társasága, s azt hiszem, hogy régen mulattam már ilyen jól, mint most. Főleg női társaságban, hiszen engem ők általában elkerülnek.
- Kíváncsivá tettél. - suttogtam, ahogy nógatva beszélt és beszélt, és hívogatott... kíváncsivá tett. Tényleg.
Kezemet felé nyújtva próbáltam rájönni, hogy mi is a célja ezzel. - Mit is szeretnél? - billent oldalra a fejem.  
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 03, 2014 12:26 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3


Sébastien & Eli


B ár általában egy túlpörgött csiga vagyok, mint most is, de azért a sok nemtetszés nyilvánítás az én hangulatomnak is tud adni rendesen. NA nem leszek depis és vágok eret magamon, de elég könnyen tovább állok. Mások örömére persze, de attól még soha nem jutottam előrébb, mert hagytam másoknak azt, hogy egy undok elutasító dögként viselkedjenek. Bár lássuk be, ha önzetlen tennék valamit, azt sem hinnék el ma már. Mondjuk… nem is csodálkozom rajta, én sem hinném el. Szerettem mások életébe némi vidámságot csalni, annak ellenére, hogy olykor előítéletes tudok lenni. Pont ezért volt az, hogy tudtom ellenére mikor Sébastian nevetni kezdett íriszeimben a már meglévő vidám csillogás mellé még több kélt. Bár a kifejezéseimen nem látszott, de a tekintettemben ott volt, hogy ezaz egyetlen mosoly mennyire, hmm… boldoggá (?) tett. Igen, talán ez a megfelelő szó. S mind ezt annak ellenére, hogy nem tudtam, hogy most gúnyolódik vagy valódi. Végül is, nekem aztán mindegy. Nem ettől fogok magamba fordulni. A válaszára csak felkaptam a fejem, vagyis csak abba az irányba amibe mutogatott, hogy hol balra, meg egyenesen meg bah…*
- Nem tudod, inkább… lerajzolni? A magyarázás nem megy… remélem nem tanárnak készültél. * Ajkaim szeglete megrándul halványan, mely jelzi, hogy csak ugratom és a nevetésem is nehezen bírom vissza fogni. Nem vagyok hülye, sem szőke… csak néha úgy teszek, szóval teljesen értettem, hogy mit magyarázott meg hol kéne felfordulnom… akarom mondani, befordulnom.*
- Na látod, legalább van bennük valami közös. Én sem vagyok térkép, sőt GPS sem. Egy percig sem hittem, hogy ismered Seant vagy tudod, hogy hol találom. Pusztán csak a kérdésedre válaszoltam, mind a „mit” és a „kit” kérdésre egyaránt. De mért nézel rám így? – vontam össze a szemöldököm – Úgy nézel, mintha legalább az életed kértem volna vagy óriási bűnt követtem volna el azzal, hogy válaszoltam. * Fogalmam sem volt, hogy mi baja van… ezek a kitágult szemek, mintha valami intimet kérdeztem volna egy prűd embertől vagy az életét kérném. Pedig aztán semmi hátsó szándékom nem volt. Néha kell segítség ez tény, de Richard önállóságra tanított vámpírként is. Szóval próbáltam a minimális segítséget elfogadni és vagy kérni. Minden segítségnek ára van… ezt nagyon is jól tudtam. Adós meg sosem szeretek maradni és fiatal vámpírként vajmi kevés dolog van amivel kompenzálhatok bármit is.
Egy hírtelen ötlettől vezérelve felpattantam, mint egy túl eleven gyerek. Óvatosan megragadtam Sébastian kezét, mikor szembe kerültem vele. De a mozdulatban nem volt semmi támadó, csak egy ökör vagy egy mániákus és pszichológiai esett érthette félre aki egy kis üldözési mániában szenved és túl teng benne a félelem. Testtartásom barátságos és nyílt, ahogy a mozdulataim bár közvetlenek de nem tolakodóak. Az ajkaimon megpihenő mosoly pedig vidámságról árulkodhat, míg íriszeim némi szeleburdiságról és csalafintaságról. *
- Van egy ötletem… gyere… * Vontam óvatosan, hátha így feláll de erőszakos közel sem voltam, pusztán kissé határozott márha nem kapta el a kezét. Ha elvonta, akkor csak a saját mancsom nyújtottam felé a levegőben.*
- Jól fogsz szórakozni… naaa… gyere… * Eszemben sem volt kihasználni a másikat, sőt… jelenleg csak adni akartam és mélyen imádkoztam, hogy Richard az ilyen apró közvetlenségeimről nem szerezz tudomást. Mondjuk kétlem, hogy előtte titokban van bármi is.*

zene: Carnival of Rust| megjegyzés: Nem ismerem a karaktered, így nem mertem tovább vinni. Nem tudtam, hogy jössz vagy sem. De igyekszem "kiismerni" oc, hogy ilyenből ne legyen gond. Bocsi. Sad| szószám: 522| ©

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 01, 2014 9:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Szavai még inkább arra sarkalltak, hogy ne akarjak túlzottan figyelni arra, mit beszél. Mert ha nálam valaki elvágja magát, az egyszerűen elvágja, és kész. Mit tehetnék? Egy ilyen modorú nő... pedig milyen csinos, milyen szép... s nem tehetne azért hogy méltó legyen ehhez a szép külsőhöz?

Felsóhajtottam, és szavait érelmezvén próbáltam épkészláb feleletet kovácsolni, de nem jutottam túl nagy eredményre, míg be nem fejeztr a szövegelést. - Milyen igaz...! Milyen szürke lenne a világ, ha nem lennének hozzád hasonló lányok. - forgattam meg a szemeimet, de a végén már elmosolyodtam, és elnevettem magam. Kezdett átjönni valami a személyiségéből, ami nagyon tetszett, és kezdtem belátni, hogy nem minden fekete és fehér, jó és rossz. A kettő között van még egy kategória: szórakoztató.
- Értem , és értem... azt hiszem. - bólogattam, aztán megköszörültem a torkomat. - Nos, a hotel itt van a közelben. A város szívében, ha így mond valamit. - böktem egy hosszú útra, majd annak a végére. - ott balra fordulsz, és el is találsz a főtérre. - tettem le a kezemet. - Az online áruházban nem tudok segíteni. Ahogy... a barátod megtalálásában sem. Nem vagyok térkép. - lepődtem meg kitágult szemekkel. Na várjunk... most nem a boszorkányságomat akarja kihasználni, ugye?
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 04, 2014 10:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3


Sébastien & Eli


N em volt újdonság számomra az, hogy meglepem az embereket. Valahogy ez velem járó tényező lesz mindig is. Csak van kit pozitívan s van kit negatívan. Az már ember és egyén függő, hogy kiben melyik kél életre. Így nem is foglalkoztam különösebben azzal, hogy a másik milyen képet vág hozzám.*
- Ami késik az nem szalad el… csak legfeljebb nem jön időben. * Ez egy válasz volt, ami a nemet takarta. Legalábbis nekem nem rémlik a fazon, de ki tudja… nem vagyok én fényképezőgép, hogy minden arcot megjegyezzek és tisztán emlékezzek rá. Viszont a monológomra tett válaszára abba hagytam a lábaim lóbálását és hátradőltem a padon. Azt hiszem, nem érek célt a következő órában.*
- Mért, jobbak az ártatlan nők akiknek utána hallgathatod a hisztijét arról, hogy kipukkasztottad a rózsaszín lufijukat? * Kérdeztem vissza, ámbár nem vártam én el semmit a másiktól. Még csak azt sem, hogy segítsen de attól még egy próbált megért a dolog.*
- De… lássuk be, hogy a szórakozás mindenkinek mást takar. Neked mit? * Kérdeztem rá, ha már ennyire savanyú, talán egy picit lehet változtatni ezen. Bár közel sem biztos, hogy mondjuk az én szememben az szórakozás, ami neki. Vadászat, motorok, játékok, pengék… hmm… így végig szedve, igencsak elfuserált vagyok én magam is. De ez még közel sem azt jelenti, hogy romlott… na jó, ez meg röhejes. A nevére elmosolyodtam ám az utána tett megjegyzésére elnevettem maga.*
- Ugyan már Sébastian… nem azért születtem, hogy jó benyomást tegyek másokra. Én magam is tudom, hogy kissé hmm… érdekes a viselkedésem és a stílusom is. De nem lehet mindenki elárvult jó kislány és/vagy olyan, akinek zabszem van a hátsójában. * Kevesen képesek elfogadni s sokszor én magam is csodálkozom, hogy Richard hogyan volt képes elviselni a tanuló időszakom vagy Sean az élete háromnegyed részében. Nem udvariaskodok… de legalább ha megteszem, annak oka van de nem én vagyok. Minek játsszam meg magam. Azért mert nem álltam meg, hogy Hello-szia, ne haragudj blabla még igenis kedves voltam. Elvégre nem a torkánál fogva próbáltam megtudni, amit akarok és még csak nem is vérzik a másik. *
- Elsősorban egy Hotelt, aztán egy online áruházat, hogy ne kelljen a sok Miss Madam közé mennem vásárolni. Aztán meg… egy barátomat. Sean Willingham. * Csak a nevét mondtam. Azt sem tudom, hogy most Sean mivel foglalkozik, és mint ismertető jegyként nem mondhattam azt, hogy ja, és teliholdkor nyüszít, meg túlszőrösödik. Bár kételkedtem abban, hogy első alkalommal pont egy olyan emberbe futok, aki ismeri. Nem szoktam ennyire mázlista lenni. Bár az agyam az vészesen nyöszörgött ahogy járt, hogy mégis mi legyen tovább. Na nem Seannel és még csak nem is Richarddal, hanem Sébastiennel. Hogy miért? Majd még kitalálom azt is.*
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 04, 2014 10:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Nem voltam itt törzsgyökeres tag, de mióta Molly eltűnt Mystic Fallsból, úgy döntöttem, hogy inkább nem fogok neki keresgélni. És nem fogok neki a tervemnek. Jobbnak láttam, ha pihentetem még egy kissé az ügyet, aztán majd meglátjuk, hogy mi merre hány méter és a többi és a többi.

Csak hervadoztam egy padon, figyeltem az előttem zajló eseményeket, bár nem volt azon mit figyelni úgy igazából. Néha elsétált itt néhány személy, de hát az volt a ritkább eset. Nem volt túl népes a hely, és ami azt illeti, most nem is volt túl sok kedvem az emberekhez. JObban voltam nélkülük.
Meglepve kaptam fel tehát a fejemet, mikor valaki csak úgy odapattant mellém, rögtön keresztbe fonta a lábait, majd elkezdett vidáman csacsogni.
- Öhm... bocsánat, talán ismerlek? - kérdeztem rá felvont szemöldökkel, de persze egészen emberi hangnemben, és nyeltem egyet.
- Áhááá! - bukott ki aztán belőlem, ahogy egy kisebb monológ hagyta el ajkait. - Remélem, nem várod el tőlem, hogy elnézésedet kérjem, amiért csak romlott nőket látok nap mint nap, és velük szórakozni sem ép a legjobb. - jegyeztem meg vállat rángatva, majd felsóhajtottam.
- Sébastien. És nem tettél rám túl jó benyomást. - tettem aztán még hozzá. - Egyébként mit vagy kit keresel? - kérdeztem.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 31, 2014 7:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3


Sébastien & Eli


Este van, este van ki-ki nyugalomban… énekelhetném, mert jó a hangom. De nem fogom, az nem rám vallana, inkább csak leszállok a buszról, bár van egy olyan érzésem, hogy valaki félre vezetett, mert hogy itt nem csak, hogy Hotel nincs, de még a madár sem jár. Najó, én… de nekem meg nincsenek szárnyaim. Csak egy magas sarkú csizmám, ami minden lépésemnél visszhangot ver a sikátorban.  Hogy bánom-e? Könnyed lépteim egyáltalán nem erről árulkodnak, hanem arról, hogy eléggé magabiztosan járok s a mosolyom sem árulkodhat másról. Nem, nem féltem. Mitől tettem volna? Bár nem tudom minek, de a csizmám szárába volt két penge és én sem vagyok egy elveszett teremtés. Önvédelemnek hívják.  Pár méter után, mégis csípőre tett kézzel álltam meg és forogtam körbe mint aki jól végezte a dolgot, közben meg csak  elveszett voltam, amiről egész jól árulkodott ahogy a hajamba túrtam. A vicces az, hogy csak ez árulkodott és ezt is inkább nevezném lassan éledő dühnek, mintsem kétségbeesésnek.*
- Egy, két, há… egy – két – há… * Szökdécseltem tovább vidáman, megpróbálva nem foglalkozni azzal, hogy azt sem tudom, hogy hol vagyok nem még azt, hogy merre megyek. Viszont pech vagy sem, de hallottam valami egészen elevent. Igen, egy szív dobogott a szabadban. Pontosabban a teste börtönében… én szívesen megszabadítom béklyóitól. De akkor meg nem fog dobogni… bah, ha a nőket nem érteni, akkor a szívet meg még annyira sem. De azért felkerestem a forrását és örömömre épp egy padon ült. Lehuppantam mellé és a lábaim kezdtem el lóbálni, amit persze a fekete farmernadrágom takart. Bár a fehér kabátom miatt kiló méterekről kiszúrni. *
- Játsszam meg az eltévedt, szende szűz kislányt vagy segítesz anélkül is? * Mosolyogtam rá miközben enyhén felvontam a szemöldököm, jelezvén, hogy a kérdésem komoly és választ is várok rá.*
- Vagy itt maradsz, én sem érek célt de te meg visszasüppedhetsz az önsajnálatodba vagy az ég tudja midbe, ami miatt itt ülsz a kihalt utcán egymagad, ahelyett, hogy otthon lennél egy nővel. * Oké, azt hiszem kicsit éles indítás. De mosolyom talán kompenzálja a nyers szavaim, vagy a vidáman csillogó sötét íriszeim megnyugtatják, hogy…  nem tudom. Nem is akarom.*
- Egyébként Eli… * Nyújtottam felé a kezem, hogy ne mondja már rám senki azt, hogy tahó vagyok. Pedig az vagyok. *
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
• new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
• seaching something
† Humor :
• wonderful... or maybe not!



Vittor C. Selwyn ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 23, 2013 3:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3


Anna && Tracy




Sötét van... némi félelem vegyül belém, ahogy végigsétáltam a sikátor szomorú, poros, és keskeny járdáján, néhol rálépve egy csomó szemétre. Csodáltam, hogy nem épp egy hajléktalan tenyerén taposok. Hiszen legyen ez akár New Orleans, cseppet sem különbözik azoktól a helyektől, ahol a hajléktalanok ugyanúgy az utcán, a sötét sikátorokban, kukák mögött találják meg a helyüket. Ez normális emberi szokás. Normális?! Na jó, ezt én sem gondolhatom komolyan, sőt!
A cipőm sarka kopog. Még mindig a bátyámat keresem, és az apámat. De Mystic Fallsban nem találtam őket, akkor hol máshol lehetnek? Egyszerűen... nem tudom. Olyan sötét minden, annyira szeretném, mégsem találok nyomot. Nem találok én semmit sem. Olyan kegyetlen volt velünk az élet. Csak a féltestvérem, és tudom, hogy találkoztam már vele, szinte érzem! Mégsem tudom, hogy... ki ő. Kit kell keresnem. Hogyan néz ki... csak azt tudom, hogy már volt a közelemben. De nem itt. Hanem Mystic Fallsban. Akkor mégis mit keresek én itt? Remek kérdés egy okos kislánytól, nemde?
Nagyot nyeltem, mellkasomra fontam karjaimat, és így vonultam tovább előre. Nem tudtam, mi vár rám az utca másik felében, csak ki akartam már jutni a világosra. Az utcalámpák alá. Mégis megütött egy olyan érzés, hogy ez nem fog megtörténni.
Léptek... a hátam mögött... és valami furcsa félelemmel fordultam hátrafelé.
- Ki az? - kérdeztem riadt hangon. Nem voltam félős, nem! De ez meg tudott rémíteni. Nem ismerek itt senkit. Egyedül Kellyt, de ő boszorkány. Nem akarok vámpírokba futni! És előlük sem akarok. Tettem talán valami rosszat, hogy bűntessenek? Nem használom az erőmet, nem akarok ellenük véteni, mert túl fontos ahhoz az életem.
Nagyot nyelve álltam még mindig, vártam, hogy a sötétből kibukkanjon valami... de nem tudtam, hogy nem-e képzelődöm...
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 27, 2013 8:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
.
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 1:25 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Vissza az elejére Go down
 

Sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-