Hálószoba

Lassan lekóricáltunk a lépcsőn, csak óvatosan, hiszen "nem szabad szaladgálni, anya tanította"! Betértünk a konyhába, és már tettem is ki az asztalra mindent, amiből válogathatunk reggeli gyanánt. Nyilvánvaló volt, hogy Delilah nem fog szendvicset kérni, ha van kakaó meg nutella.

- Tessék, életem. - tettem le elé a tányért és a bögrét, amikor kész lett a pompás reggeli. - Mit szeretnél ma csinálni? Menjünk ma a játszóra? - kérdeztem úgy, mintha olyan nagyokat tudnék társalogni vele, de mégis azon a cirógató anyai hangon, ami melengeti a szívet.

Ház

Miután Emily lelépett, nekiálltam Delilah-val játszani. Azon gondolkoztam, hogy vajon kinél helyezhetném őt biztonságba, amíg ez a farkasos hülyeség nem csitul el. Annyira azért nem vagyok ostoba, hogy egyedül hagyjam őt itthon...
Miután a szokásos bébisintér mellett raktam le a voksomat, egyeztettem vele. Nála fog Delilah aludni. Ez lesz a legjobb.

Lefürdettem, és előkészítettem őt az indulásra, majd egy aprócska bűbájjal elértem, hogy bármi baj történjen vele, azonnal érezzem meg. Így már sokkal szívesebben adtam őt át, mikor eljött az ideje. Ezután... nem volt sok időm már nekem sem, elkészültem és indultam is.

Elhagyatott templom

- Bármit kérj, meglesz - bólogattam, kíváncsian figyelve Őt. Az érzékeim azt súgták valami gond van Yve-ék háza táján... azt súgta a szimatom... Főként abból éreztem amikor elmondta mit is szeretne még tőlem. - Csak kérned kell, segítek, természetesen - egyeztem bele habozás nélkül a kérésébe. Nem is lehetett kérdés hogy segítek, és... hát ahogy elnéztem Őt, azt hiszem akkor is biztosan segítettem volna, ha nem épp az adósa vagyok.
- Ha túl leszünk a varázslaton, bármikor hívhatsz, segíteni fogok, ahogy csak tudok - mondtam biztatóan.
A falon függő órára pillantottam, és eszembe jutván hogy nem érünk rá, felálltam a helyemről.
- Akkor... én most elköszönök, és találkozunk legközelebb. Utána pedig mindent megbeszélünk a viszonzást illetően - mondtam őszinte komolysággal. - Maradj csak, én kitalálok - mosolyogtam rá. - Szia Yve - köszöntem el, majd sietős léptekkel hagytam el a konyhát, azután pedig a házat is, hogy Niah keresésére induljak.

(folyt. köv. Rét)

Így sokkal macerásabb az ügy. Bólintottam egyet, hogy elfogadom az ajánlatát. Nekem is vannak ilyen ékszereim, amiket még... Em-től kaptam anno. Amikor még nem volt olyan, mint most... ilyen vadállat.
- Viszont kérnék még valamit, az ékszereken kívül. A segítséged kell, ahogyan régen is segítettél már egyszer. Meg kell tudnom a legtöbbet valakiről. A lelkéről, tulajdonképpen... De ez ráér később is, ha letudtuk ezt a balhét. - egyeztem végül teljesen bele az egészbe. Ha a segítsége kell, akkor nekem is bele kell mennem ebbe az egészbe. Delilah érdekében... Nem nőhet fel egy olyan városban, ahol minden alak vámpír..

Izgatottan vártam mit is felel a helyzetre, s közel is voltam az ujjongáshoz amikor igent mondott, de... már csak a neveltetésem miatt is visszafogtam magam.
- Tényleg? Jajj de jó, nagyon örülök, és... természetesen ezzel le is kötelezel, szóval az adósod vagyok, bármikor ha bármiben tudok neked segíteni, csak kérned kell - mondtam boldog mosollyal, de komolyan bólogatva a saját szavaimra.
Követtem a pillantását, amikor a nappali felé nézett, s megpillantottam ott nyilvánvalóan Yve babáját.
- Nézd... nem akarok hazudni neked, nem veszélytelen a dolog. De óvatosak vagyunk. Titokban tartottuk a dolgot, csak azok tudnak róla akik ott lesznek. Sem farkas, sem vámpír, nem tud a tervről. Ha mégis bárkinek ellenére lenne a dolog, elegen vagyunk ahhoz hogy megvédjük magunkat és egymást. Tudom... hogy a holdátkot egyedül nem tudtam megtörni, de erős vagyok. Ha szükség lenne rá, később... esetleg bárki ellenünk lenne, bármikor bármiben segítek, megvédeni akár a kisbabád is... - mondtam komolyan és gyorsan. Féltem, s nem akartam hogy a lehetséges veszély miatt szálljon mégis ki... - Ha szükségesnek tartod, tudok készíteni védelmező ékszert a gyermekednek, ami megvédheti Őt olyanoktól akik ártani akarnának neki, vagy rajta keresztül neked. Van benne gyakorlatom, többször is csináltam már ilyeneket - emlékeztem vissza arra amikor a Saltzman gyerekeknek, vagy akár Pearl kislányának, vagy az alapítócsaládok tagjai közül néhánynak készítettem efféle ékszereket...

Figyelmesen hallgattam szavait, és a tervét arról, amihez nekem igazából semmi közöm nincs. Engem semmiben sem érint, hogy melyik vámpír hisz túlzottan sokat magáról. Bár én is eben a városban lakok, és már nem egyedül. Delilah-ra is gondolnom kell. A vámpírok meg a farkasok ellesznek egymással, nem lesz idejük ránk, boszorkányokra.
- Benne vagyok... - feleltem, majd a nappaliban található kiságyra vándorolt át tekintetem. Felsóhajtottam. Ez nem kis döntés, de legalább megtudom, hogy most mire vagyok képes, mit nyertem Godfrey erejével. - Persze csak akkor, ha nem veszélyes. A kicsi miatt már nem vállalhatom úgy be. - tettem még hozzá.

Beinvitált a lakása, majd egyenesen a konyhába. Leültem vele együtt, majd kérdésérem megráztam a fejemet.
- Nem, köszönöm nem kérek semmit, inkább csak a lényegre térek. Tudod... arról lenne szó, hogy én és egy barátom, egy nagy, és nehéz varázslatra készülünk, most teliholdkor. Mi... a Hold átkát szeretnénk megtörni, hogy a városban élő vérfarkasok tudatukra ébredjenek, és... így erősebbé váljanak. Tudod, mostanában a vámpírok úgy vettük észre túlságosan is elkanászodtak és mi szeretnénk visszabillenteni az egyensúlyt az erőviszonyokban. Ha már egyszer a vámpírok napékszerekkel járnak, a farkasoknak is kijár egy kis segítség - magyaráztam, egy füst alatt az egészet. - A múlthónapban már megpróbáltuk ezt véghezvinni, de akkor csak én próbáltam egyedül a barátommal. És túl... gyenge... emberi volt a testem ahhoz a hatalmas erőhöz amit uralnom és tartanom kellett volna, túlerőltettem magam és elájultam... nem sikerült a dolog - mondtam bűnbánón, hisz még most is a saját gyengeségem hibájának éreztem ami történt... vagyis nem történt. - De újragondoltuk a barátommal. Úgy gondoltuk, talán ha több boszorkány fogna össze és adnánk össze az erőnket, és... több testben oszlana meg az erő, akkor bírnánk a dolgot. Ezért most felkeresünk pár boszorkát, hogy megkérjük hogy segítsenek. Eddig velem együtt hárman vagyunk, te a negyedik leszel, ha... vállalod hogy segítesz - hallgattam végül el, amikor a mondókám végére értem.

A ház


Leültem egy székre, aztán megvártam, hogy Emily is ezt tegye.
- Megkínálhatlak valamivel? Aközben is tudod mondani, hogy mi szél hozott erre. - pattantam fel, hátha már hozhatok is neki valamit egyből. Roppantul érdekel, hogy én miben lehetek az ő segítségére, hiszen tartozom neki..

...konyha...