Úgy éreztem magamat, mint egy kislány, aki azt sem tudja, hogy mi hogy zajlik és mi miért történik. Zavarban voltam a helyzettől az nem is kérdéses. Valahogy sokkal jobban érzem magam úgy, ha a törölköző elfedte a testemet. Nem szégyellem testemnek egyetlen pontját sem. Nincs olyan dolog, amit kifogásolhatnék benne. De azért mégis.. Nem vagyok hozzászokva, hogy férfiak bámuljanak meg. Ahogy azt ő tette valami más volt. Furcsa bizsergés járta át a testemet a puszta tekintetétől.
– Szóval engem? – Kérdeztem kacérkodva. Nem igazán csináltam többet srácokkal, mint puszta szórakozás. Nem igazán tartottam fontosnak a kapcsolatot. Általában az ilyesmi a szerelemről szól meg minden olyanról, amire én nem vagyok képes. Egyszerűen nem menne. Mondjuk még egyszer sem próbáltam meg, de valahogy nem is akarom megvagyok nélküle.
Magamra hagyott vagyis inkább visszament a fürdőbe, hogy kicsit összepakoljon. Remélem nem túlságosan rendmániás. Én pedig álltam a szobájában, mint egy idióta és vártam arra, hogy csoda történjen. Az meg is történt, mert hamarosan vissza is jött, majd megragadta a csuklómat és magához rántott. Eleinte meglepődtem, de valljuk be nagyon is tetszett ez a lépése. Szerintem egyikőnk sem gondolta volna, hogy ez lesz a kávés incidens után.
Ajkai betapasztották az enyémet és annyira leblokkoltam, hogy még viszonozni sem tudtam, mert hamar el is húzta a fejét. Nem hagyhatom ennyiben. Késztetését éreztem arra, hogy megcsókoljam. Nem is álltam ellen ennek az ingernek megragadtam a tarkójánál fogva és magamhoz húzva csókoltam meg.

Igen, a számára ez az egész nem több egyszerű munkánál. Nekem sokkal többet jelent. A testvérem életéért állok bosszút. Nem telik el nap úgy, hogy ne hiányozna. Fájdalmas. Ezért van szükségem erre a burokra. Mert amíg ebben a burokban tartózkodom senki nem bánhat. Maximum én másokat. Nem is akarok kiszakadni ebből. Soha egy pillanatra sem. Senki nem tudna rávenni arra, hogy magam mögött hagyjam. Még a saját bátyám sem volt képes arra, hogy kimásszak ebből a burokból.. Teljesen bezárkóztam. Még előle is. Ha ő nem volt képes erre, akkor senki sem. Mert ő volt az, akit én tényleg szeretem. Megtanultam értékelni a dolgokat a szüleim halála után. Még ha ki sem mutatom ezt.
Aranyos volt tőle, hogy azt hitte valamit levertem. Bár lehet, hogy azzal több figyelmet szenteltem volna magamnak, mert különösebben nem érdekelte, hogy most meztelenül állok előtte vagy törölközőben.
– Eléggé furcsa is lett volna, ha ez lenne az első. – Forgattam meg a szemeimet és jobbnak láttam, ha az első megjegyzését most elengedem a fülem mellett. Képes lennék a torkának ugrani, már azokért a kötekedésekért, amit rövid ismertségünk során a fejemhez vágott. Aztán inkább lehajoltam a törölközőmért és újból magam köré tekertem. Azért nem fogom órákon keresztül mutogatni itt magam.
– Te mit akarsz? – Ő volt az, aki most kiborult hát nekem komolyabb indok kell a nem akarok pofára esni szövegnél. Jól esett az érintése, de ezt szokás szerint lepleztem, mintha semmit nem váltott volna ki belőlem.

Nem hiszem el, hogy egyetlen pillanat van, amikor valamennyire jól kijövünk vagy éppenséggel haladunk egy ilyen úton erre most ő az, aki eltávolodik. Oké, ez az ismertségünk első napja és nem is igazán szokványos ilyenkor már a közös fürdőzés, de egész jó móka volt.
– Hát számomra ez nem éppenséggel számít munkának. Munka, amiért fizetnek. Egyszerű egyezség van közöttünk. – A bosszúmat egyáltalán nem sorolnám „munkának”. Jó az ő szempontjából az, de imádok kötözködni és nem bírtam most sem megállni. Meg hát már az egész dologhoz nincsen kedvem. Ha nem akkor nem.
– Pofára esés? – Kérdeztem felemelt szemöldökkel. Na nehogy már igazam legyen abban, hogy ő az a nagy szerelmes típus. Hát pont ilyen embert kellett kifognom? Na mindegy.. Nem bírom ki, hogy ne játszadozzak.
Elengedtem a törölközőmet, ami nemes egyszerűséggel hullott a földre. – Upsz. – Mondtam picit elpirulva. Szükségem volt a figyelmére. Nem tudom miért, de szükségem volt rá. Remélhetőleg így elérem azt, hogy megforduljon.

Nem értettem, hogy mi változott meg az egyik pillanatról a másikra. De valami egyértelműen. Mert fogta és kiszállt a kádból aztán pedig kinyögte, hogy „Nem kell ezt csinálnunk.” Most akkor hivatalosan is megállapíthatom, hogy nem csak én vagyok ilyen hormonzavaros személyiség. Hanem ő is. Pedig már tényleg kezdtem ellazulni. A francba. De talán jobb most, mint később. Soha nem voltam az a szerelmes típus. Róla meg hát.. El tudom képzelni. De magamról? Semmiképpen ég is föld.
Nem túl hosszú ideig ücsörögtem a kádban, hamar kipattantam és én is egy törölközőt csavartam magam köré. Meg kell mondjam, hogy eléggé meglepődtem a reakcióján. Ha én csinálom ezt akkor még megértem.. De ő miért?
Gyorsan kisiettem a fürdőszobából és mikor a szobájának az ajtajához értem kopogtattam az ajtófélfán.
– Mi a franc bajod van? – Kérdeztem már nem éppen a kedves „üzemmódomban”. Igen egyértelműen a fürdőnek volt köszönhető.

Felkuncogtam, ahogy lefröcskölt és rám fújt egy keveset a habok közül. Természetesen nem hagytam annyiban. Én is visszafröcsköltem és kezdtem rájönni, hogy talán több időt kell eltöltenem tőle távol. Lassan már azt sem fogom tudni, hogy ki is vagyok én valójából. És hát valljuk be.. Az nem vezet semmi jóra. Természetesen a célomat egy pillanatra sem felejtem el.. Csak egy kicsit lazulok el.. Nem túlságosan.. Csak egy picit.. Azért még résen vagyok.
– Meg, persze. – Nyugodtan engedtem neki, hogy megfogja a kezemet. Ennek a kérdésnek lehetett volna egy teljesen más értelme is, de szerencsére semmi ilyesminek nem járunk még csak a közelében sem. Nem is fogunk mondjuk..
– Most már tudom. – Mondtam mosolyogva. Most én tényleg normálisan viselkedem? Meg kedvesen? Remélem, hogy ez csak egy pillanatnyi elmezavar, mert eszem ágában nincs megváltozni. Az önző céljaim érdekében viselkedek így. Ez az egyetlen ésszerű magyarázat. Más nem is létezik. Pontosan erről van szó. Semmi más még csak szóba sem jöhet. Így kell lennie.. Muszáj.

– Pontosan. A te hibád lesz, ha valami bajod is esik. – Most kivételesen valamennyire értem a poénjait. Vagy csak kezdünk egy frekvenciára hangolódni? Nem tudom. Valami ilyesmi lehet. Vagy csak szimplán arról szól az egész, hogy viseljük el egymást a lehető legjobban. Mondjuk azon se csodálkoznék, ha a fürdőnek lenne hozzá valami köze. Sokkal nyugodtabbnak érzem magam mióta beszálltam. Teljesen ellazított a víz. Ne meg persze a lábam masszírozása is segített abban, hogy ellazuljak.
– Ó, dehogy semmi ilyesmi.. – Jól esett a simogatása meg úgy minden. Kényelmesebb lett volna, ha a karjaiban fekszem, de hát ne lépjük át túlságosan a határokat. Már ez is bőven elég, hogy itt fürdünk együtt, ahhoz képest, hogy még csak ma ismerkedtünk meg. Ez egy nagyon nagy lépés mindkettőnk részéről. Össze költözünk az első nap után. Aztán még ezt meg is „ünnepeljük” egy közös fürdéssel. Azt már biztosan kijelenthetem, hogy elment az eszünk. Ő sem tudja, hogy mit csinál és én sem. Látszott rajta. De mindegy is. A lényeg, hogy most jelen pillanatban nincs az az érzésem, hogy legszívesebben átharapnám a torkát.

Tudom, hogy nem sok értelme van annak, hogy megkértem forduljon el. Mert amint beszáll a vízbe azt néz, amit akar. Meg éppenséggel a hab sem tart örökké szóval.. Mindegy is. Bolondság volt a részemről, de hallogatni akartam azt a bizonyos pillanatot. Nem vagyok szégyellős.. Csak.. csak most találkoztam vele. A fejére borítottam egy kávét és most mégis itt vagyunk. Mindegy így alakult a dolog és valamennyire örülök is neki. Elvisel! Egyszerűen még mindig annyira hihetetlen. De talán, mert azt akarom, hogy elviseljen. A bátyámért. Kénytelen vagyok vele így viselkedni. Valamennyire kedvesen. Nehezemre esik, de néha azért mégis csak tudom irányítani a viselkedésemet.
Olyan érzékien mondta ki a nevemet, hogy utána percekig csengett a fülemben. Egyáltalán nem zavartatta magát azzal, hogy meztelen avagy sem. Nem akartam leskelődni ezért inkább egy pillanatra lesütöttem a szememet, hogy inkább ne is lássak semmit. Istenem mi a fenét csinálok? Olyan vagyok, mint egy szégyellős kislány. Pedig még közöm sincsen hozzá. Hát az már egyszer biztos, hogy nem vagyok normális. Az átlagnál is szeszélyesebb vagyok.
– Nem terveztem, de most, hogy mondod. – Mondtam kuncogva. Oké.. Ez már kicsit sok lesz. Vagy csak kezdenék feloldódni a társaságában? Fogalmam nincs, hogy mi zajlik itt éppen, de tetszik. Vagy csak úgy gondolom? Kezdek megőrülni vagy legalábbis valami olyasmi.
Szükségem van rá.. Ezért viselkedem úgy ahogy. Nem utáltathatom meg magam vele, mert abból talán még én jönnék ki rosszul.

Kijelenhetem, hogy egy valamiben nem különbözök jelenleg a többi lánytól. Hogy szeszélyes vagyok. Legalábbis most nagyon. Lekezelően viselkedtem vele, mert mindenkivel így viselkedem. De nem lehetek mindig egyedül. És ha folytatom ezt a viselkedést, akkor valószínűleg egyedül fogok maradni. Azt pedig nem akarom. Túl unalmas az egyedüllét. Tudom, hogy abban lelem örömömet, ha másokat piszkálhatok, de mindig jó ha van egy ember, aki elvisel. Meg kell próbálnom normálisan viselkedni.
– Oké, akkor ezt megbeszéltük. – Örültem, hogy végül is beleegyezett, hogy közösen megyünk el, majd vásárolni, mert hát nőből vagyok.. Szeretek vásárolni, ha nem is vagyok az a plázacica, de vásárolni szeretek. Mindig is szerettem az új dolgokat. Ami megtetszik, azt általában meg is veszem. Ez vagyok én.
– Menjünk. – Mondtam mosolyogva közben követtem őt az emeletre, majd be a fürdőszobába. Jobban belegondolva nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt-e ez az egész, de mit számít. Egy kis őrült pillanat mindenkinek kijár.
– Nem vagyok szégyellős, de azért nem szeretném, ha rajtam legeltetnéd a szemedet szóval inkább fordulj el. – Öltöttem ki rá a nyelvemet, majd a kád mellé érve vetkőzni kezdtem, amikor megbizonyosodtam arról, hogy elfordult. Mikor már teljesen meztelen voltam elmerültem a kellemesen meleg vízben.
– Megfordulhatsz. – Szóltam oda neki.

El sem hiszem, hogy én vagyok az, aki úgymond erőlteti a dolgokat. Simán elmehettem volna arra a bizonyos nyugtató fürdőre egyedül is, de ehelyett idejövök és próbálom finoman rávezetni arra, hogy szeretném, ha velem tartana. Ha már beleegyeztem ne a rossz kedvem miatt hátráljon vissza. Vagyis nem rossz kedv ez. A kisugárzásom és a stílusom. Néha már rossz, ha kicsit ilyen taszító személyisége van az embernek. Bár nem fogom magam most emiatt megutálni. Mindig is képes voltam elfogadni, hogy az emberek többsége nem kedvel engem.
– Egy szóval nem mondtam ilyet.. És bevásárolni együtt is elmehetünk. Mert azért ott is a közös érdek az első. – Nem tudjuk, hogy a másik éppenséggel mire allergiás vagy mi az, amit nem szeret. Szóval sokkal egyszerűbb lenne, ha közösen rendeznénk le a bevásárlást. Amúgy is bőven elég időt töltöttem már egyedül ahhoz, hogy most kihasználjam, hogy valaki nagyjából elvisel.
– Nem félek attól, hogy bárki is pont ide akarna betörni. Vagy úgy egyáltalán be mernék tenni ide a lábukat. Ők járnának rosszul. Elég nagyot tudok harapni.. – Bár már a puszta viselkedésem elég taszító tud lenni. Szóval nem hiszem, hogy bármennyire is erőlködnöm kellene azon, hogy valakit kijjebb tessékeljek a lakásból.

Láttam rajta, hogy lelomboztam, mert egyik viccét sem úgy vettem le, ahogy kellett volna. Vagy éppenséggel, ahogy szerette volna. Én úgy gondolom, hogy felesleges jó pofiznunk egymással. Ki kell bírnunk a másikat, de ez nem rögtön jelenti azt, hogy jóban is kell lennünk. Én azzal is teljesen megelégszem, ha reggel köszönünk egymásnak. De így idő után azt hiszem teljesen boldogan fogja összeszedni a dolgait is lelépni. Nincs olyan ember, aki hosszabb időre bírná mellettem. Őszintén nem is vágyom erre. Mert egy idő után én is kötődni kezdenék ahhoz a bizonyos személyhez, aminek az eredménye az lenne, hogy félnék az elveszítésétől. Ilyet meg nem akarok még egyszer átélni..
Elkezdtem kipakolászni a bőröndjeimből mindent olyan rendezetten, ahogy otthon is tettem. Azért szerettem egyfajta rendszert tartani magam körül. Na meg hát nem elég, hogy már a kisugárzásom és a viselkedésemmel is taszítom magamtól legalább egy jó benyomása legyen rólam. Hogy a szobám legalább rendezett. Nemsokára meghallottam a hangját magam mögül, ami valljuk be nem volt túl vidám. Meg sem közelítette azt, ahogy előtte beszélt.
Nagyon sóhajtottam, mert tudtam ezt még meg fogom bánni. Utána mentem vagyis azt hiszem, hogy utána de végül is a konyhában megtaláltam. – Akkor nincsen közös fürdés? – Kérdeztem miközben oldalra döntöttem a fejemet mosolyogva.

Arckifejezésén látszott, hogy az ő tetszését is elnyerte a ház. Hát fejbe is vágtam volna, ha valami negatív megjegyzése lett volna a lakásra. Örüljön, hogy ilyesmit tudtam szerezni. Nem, hogy még majd panaszkodik valamiért.
– Kölykök? Ezt te sem mondtad komolyan. – Nem vagyok az az anyatípus. Nem igazán tudnék egy gyereket felnevelni. De most miért is gondolkozom ezen a hülyeségen, amikor megint egy poén akart lenni az egész. Bár mondjuk elég gyenge.. Na mindegy. Próbálkozik szegény. Csak tudnám miért. Talán, hogy könnyebb legyen együtt élni.
– Nyűgözz le. – Válaszoltam egyszerűen, majd elkezdtem körbejárni a lakást, mikor ő újból kiment. Hamar visszatért az én bőröndjeimmel a kezében. Felsétáltam előtte az emeletre és kiválasztottam magamnak az egyik szobát. Természetesen azt, amelyik a legközelebb állt a stílusomhoz.
– Akkor az enyém ez lesz. – Jelentettem ki felé fordulva. Ellenkezni nem lehet. Ne is próbálkozzon. Úgy is veszítene.

– Egyáltalán nem vagyok ideges. – Látszik, hogy nem ismer, mert ha ideges lennék vagy éppen valami más, már rég nekiestem volna és éppen darabokra tépném. Milyen jó is lenne az. Valószínűleg, ha nem lenen rá szükségem már rég megtettem volna. De szükségem van rá jelenleg jobban, mint bármi másra. Ezt nem azt jelenti, hogy hosszútávon tervezek vele egyezséget. Mondjuk mindig jól jön, ha van egy boszorkány ismerőse valakinek.. Meg hát jó kapcsolatot sem ártana ápolni vele.. Viszont én megelégszem csak azzal, hogy segít nekem. Mindenféle kedveskedés és ilyesmi nélkül. Már rá kellet jönnöm, hogy én nem igazán tudom megjátszani magam.
– Micsoda lovag. – Most hisztizhetnék arról, hogy nem kell az én csomagjaimat cipelni, hiszen erős vagyok. Ez már a farkas énemből is adódik. De hát, ha őt ettől erősebbnek érzi magát akkor legyen.
– Ha ettől boldog leszel, hát nyugodtan. – Rántottam egyet a vállamon, majd kinyitottam az ajtót és kitártam és beljebb sétáltam. Nekem tetszett belülről is, ha neki nem.. Hát akkor sajnálom, de így járt. Teljesítettem kérésének azon részét, hogy a várostól eldugott helyen legyen. Amit valljuk be én sem bánok. Itt talán nem fog minket zaklatni senki sem.