Mi mást is akarhatna most Leena, mint, hogy egymáséi legyünk. Két év egymás nélkül azért két év. Hiába ő tűnt el, marja a bűntudat érzem. Egy hibám van, nem tudok rá haragudni. Már kezdtem én is felforrni. Értette a dolgát, hogy kell felizgatni. Mikor a kezemet felfeszítette, először hadakoztam vele, mert miért könnyíteném meg a dolgát, ha ő sem teszi. Amint a haja függönyként bomlott az arcomba már szinte könyörgően tekintettem rá. Érezni akartam a csókját, érezni akartam őt. Amint ajkaink összeforrtak szenvedélyesen csókoltam. Kikapcsoltam a világot és vele foglalkoztam. Kihúzva a kezem, simítottam végig selymes hátán egészen a nadrág derekáig. Mikor leszenvedte rólam a nadrágot a szoba túlsó felére elrúgva magamtól. Aztán hangosan felnevettem, ahogy belegabalyodott a saját nadrágjába. Felülve simítottam le róla. - Hercegnőcske, szűk a naci? – ugrattam, de éreztem, hogy még nedves volt az anyag. Persze, Adél hamar berontott és ideje sem volt megtörölközni, vagy megszáradni. Persze kicsit mulatott, hogy ennyire kis szerencsétlen lett. Aztán óvatosan ledöntve fordultam rá és elkezdtem csókolgatni a nyakát és a kulcscsontját. Úgy éreztem illő nyújtanom neki valami szépet, ha már ennyire rosszul jött ki a nadrággal. A haját eltűrve a füle mögé pusziltam végig az arcán. Majd a kezét megfogva csókoltam a tenyerébe. Direkt nem az ajkait, vagy más erogén zónát, ha már ő kínozhatót, akkor én is. Aztán lecsúsztam a hasábhoz és elkezdtem a köldökét körbe puszilgatni, ettől biztos, hogy ki fog akadni, emlékszem, hogy itt a legcsiklandósabb. De nem érdekelt, visszakapja, amit adott.
Határozottsága elképeszt cseppnyi hezitálása után, de nem veszítek a szenvedélyből. Hihetetlen, miket vált ki belőlem puszta lényével, és talán rémisztően hatna, ha nem tudnám, hogy ez így van jól köztünk. Jó páros vagyunk mi ketten, minden téren, és ezt számtalanszor bizonyítottuk is. Az emlékek megrohamoztak, egy egészen rövid pillanatra talán ki is zökkentem. Egy ehhez hasonló este képe vetült elém. Akkor mi veszekedtünk, bizonyára valami értelmetlen dolgon, de nem meglepő, hogy heves szeretkezésbe torkollott az éjjelünk.. Kisfiús mosolya mögött ott bujkált benne a férfi, amit ilyenkor engedett szabadjára igazán. Bárhol ért is hozzám, érezhette, hogy a bőröm szinte tüzel a pillanat hevében. Lejjebb csúszva csípőjének feszítettem az enyémet, ajkaim közül pedig vágyakozó nyögés szakadt fel. - Carpe diem! - súgtam neki latinul. Igen.. Ez volt a mottóm. Eszerint éltem mindig, mert semmit nem akartam megbánni vagy elszalasztani. Minden egyes pillanatot kihasználtam most is, vágyát érezve magam alatt. El akartam nyújtani a pillanatot, de tisztában voltam azzal, hogy régóta vágok már arra, hogy mi ketten újra együtt legyünk, és nem fogok tudni megálljt parancsolni magamnak. Ujjait elhúztam a csípőmről, majd mielőtt feje fölé emeltem volna, végigvezettem testemen.. Melleimen, hasamon, nadrággal fedett combjaimon.. Szándékomban állt teljesen kiélvezni a történéseket, hiába kínzom ezzel mindkettőnket. Édes ez a kín.. Feje fölött kulcsoltam össze ujjainkat, és egyből ajkaira hajoltam. Hajam sátorként omlott le, de ez sem érdekelt, már nem figyeltem másra. Csókoltam szenvedéllyel, szerelemmel, odaadással, végigkövetve egész testét. Végül kénytelen voltam elszakadni tőle. A nadrágja még mindig rajta volt. De már nem sokáig. Buzgón emelkedtem meg rajta, hogy némi szenvedés után legalább félig sikerüljön kibújtatnom belőle, aztán megvárjam, míg teljesen lerúgja. Az enyém már nehezebb ügy volt. A bőröm enyhén még nedves volt, mikor kapkodva lerúgtam, így a feszes anyag levétele sem egyszerű. - Segíts.. - emeltem át rajta a lábam. Nem voltam szégyenlős előtte, minden porcikámat ismerte már, ahogy én is az ő testét.. Ilyen egy jó páros..
Nem akartam tovább gondolkodni, hiszen annyiszor átrághatnánk magunkat és csak a negatív dolgok miatt meghátrálhatnánk. De én nem akarom. - Élj a mának! – emlékeztettem. Mindig ezt mondta nekem, mikor valami őrültséget akart összehozni. Persze lehet, azon kattog, hogy Adél miatt akarom. Végül is, szerepet játszik benne, a kedves hölgyeménynek ezek után nem nevezhető egyének. Mikor pajkosan elkezd vetkőzni nem habozva könyököltem fel az ágyon azt nézve, hogy szinte semmit nem változott. Gyönyörű alakja volt, a mellei csak úgy vonzották a tekintett. Mikor lenéztem a nadrágomra, szinte automatikusan már ráztam is a fejem. - Azt hiszem nem. – nagyokat nyelve ragadtam meg a csípőjét. Veszélyes vizekre csúszott és istenem, megint kezdi. Az ellenállhatatlanságát. Férfi legyen a talpán, aki egy félmeztelen nőnek, aki ott kerek, és ott szép ahol kell, ellen tud állni. Kigombolva a nadrágomat adtam át az utat Leenának. Akkor szépségem, ideje, hogy engem is kényeztessenek és olyan lánnyal legyek, aki tudja, mi kell a férfinek, nem pedig szűz leányzó, akit be kell avatni. Most nem lenne hozzá elég erőm. Most akarom élvezni az életemet, és ha már Adél kiélvezi más társaságát, akkor én is tovább lépek. Erősen tartva a csípőjét néztem igézően vad szemeibe. Éreztem a lángolást, az érzelmeket, amiket küldött. Levesz a lábamról és hajlandó elnézni minden apró hibámat. Mindenkinek kéne ismerni egy ilyen embert, hiszen ő az akiért más már régen kapálózna. De Én őt nem adom. Leena az enyém!
Tartottam javaslatától, hiszen még ott van benne a tüske, amit hirtelen eltűnésemmel okoztam, és nem akartam, hogy bizonytalankodjon.. Azt sem, hogy kényszerből ajánlja, hogy mi ketten legyünk együtt. Ám arról nem árulkodott viselkedése, hogy valóban így lenne.. Különösképpen zavartságot sem láttam tekintetében, ezért úgy döntöttem, ideje nekem is maximálisan a jelenre koncentrálnom, minden más pedig ráér.. Lesz ennél alkalmasabb pillanat is a merengésre. - Már elég régóta.. - bólintottam rá végül. Nem gondolnám, hogy meg fogom bánni, de azt sem akarom, hogy ő megbánja a döntést. Komoly lépés ez mindkettőnk számára. És hiába akartam megfontoltan haladni.. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem.. Nem lehet, mikor érzem, miként szökik az egekbe a pulzusom, csupán azért, mert bőre az enyémhez ér.. Végigsimít csupasz hasamon, én pedig annyira szeretném már újra látni azt a csillogást a szemében, amit régen. Szinte ragyogott, mikor rám nézett, mintha.. Egyenesen rajongana értem.. Földöntúli érzés. nem is hezitálok sokat, kapkodva veszem le, szinte rángatom magamról a felsőt, közben pedig halk kuncogás szakad fel belőlem. Úgy érzem magam a karjai közt, mintha az utóbbi két év meg sem történt volna. Mintha nem váltunk volna el soha.. Pedig megtörtént.. Hiába tudom, az érzéseim erősebbek minden gondolatomnál. Vágyom rá.. És arra, hogy én legyek az egyetlen az életében. - Kell ez még neked? - csúsztam lejjebb és nadrágja derekába akasztottam az ujjam. Mellkasom szaporán emelkedett és süllyedt, míg válaszát vártam és hiába nem akartam kapkodni, a szenvedély nagy úr..
Kicsit azért még belül féltem attól, hogy ő és én együtt fogunk lakni. De már egyszer majdnem kipróbáltuk. Hiszen két évig együtt jártunk. Akkor úgy, ahogy ment nekünk. Aztán lehet, hogy ezt most meg is érezte. - Egy misét azért megér, nem? Tudom, hogy ezt akarod. – mormoltam a szavakat és hagytam, hogy mocorogjon rajtam. Csinos kis boszorka, meg kell hagyni. Tudja, hogy milyen vagyok és azt is, hogy ő milyen. Ebben a kapcsolatban ismerjük egymást nem úgy, mint Adéllel. Aztán heves csók olyan volt, mint régen, mikor egy hatalmas vita után ezzel zártuk le. Beletúrva a hajába szélesen elvigyorodtam. - Tudod, nekem jól áll az a póló! – bólogattam elégedetten és figyeltem, ahogy a kezei merre siklanak. - De úgy érzem, belőled túl sokat eltakar. De igazad van, más ne nézze azt, amit nekem lehet. – helyeseltem továbbra is. Egyet tudok, hogy ő tisztában van azzal mennyire izgató és ezt ki is tudja használni. Amint kivillant a hasa, végig simítottam a selymes hasán, amint kivillant a köldöke, körbe rajzoltam. - Talán meg kéne szabadulni tőle, szerintem is. – nagyot nyelve nem tudtam levenni a szemem róla. Persze a zuhanyzóba kevesebb dolog volt rajta. De akkor nem akartam erre koncentrálni. Így pedig igen csak lekötheti a figyelmemet.
Furcsa mód várakozással töltött el, hogy ismét kettesben megyünk valahová.. Mint régen. Egészen beleborzongtam a gondolatba, hiszen ez azt jelenti, hogy újra randizunk, és bár nem az első lesz, mégis tinimódba váltottam. Próbáltam ugyan leplezni ezt, de valószínűleg Neal mellett erre nem is lett volna szükségem. Ő pontosan tudja, milyen vagyok, ha lelkesedem valamiért. Vaaagy valakiért. Ez esetben az utóbbi. - És gondolod, hogy kibírjuk anélkül, hogy megfojtanánk egymást? - vetettem rá újabb ártatlan pillantást. Nem vagyok egy egyszerű eset, és .. Ezt tudja jól, tapasztalta már. Nem változtam. Hajlamos vagyok a legapróbb dolgoknak is nagy feneket keríteni és megsértődni.. De azért ő sem panaszkodhat makacsság terén. Annak ellenére, hogy éreztem, hirtelen érte csókom, nem gondolnám, hogy letámadtam.. ha pedig mégis, hát ezért igazán nem fogok bocsánatot kérni. Nem tűnt úgy, hogy nem vágyik a csókomra, sőt.. Egészen érzékien csókolt vissza. Késztetést éreztem, hogy elmondjam neki, hogyan érzek, de nem akartam megrémiszteni, és ajtóstól rontani a házba. Most igazán szükségem lesz egy kis türelemre. Kár, hogy nem tartozik a legnagyobb erényeim közé. - Mi a baj a ruhámmal? - kaptam fel a fejem, de ahogy végignéztem magamon én is megláttam. Az ő pólója van rajtam, és nem túl nagy ugyan, de az az ápol s eltakar kategória. - Nem tetszik a pólód? - vontam fel incselkedve a szemöldökömet, és mellkasára támaszkodtam, majd végigsimítottam rajta. - Levegyem? - csúsztattam kezem végig hasán, majd a felső szegélyéhez nyúltam és feljebb húztam, hogy kivillanjon a hasam. A mozdulat közben végignyaltam alsó ajkamat, ami hirtelen teljesen kiszáradt és arra gondoltam.. Régen nem voltam már ilyen boldog.. Elég a puszta jelenléte az örömömhöz, és az, hogy nem úgy néz rám, mint egy koszos rongyra..
Meglepődött. Mondjuk én is meglepődnék, ha egy ilyennel állított volna be, mikor találkozunk. Bár teljesen nem gondoltam át, de az emlékek felkavartak. Kicsit meglepődtem, hogy ennyire ellazul, már attól a gondolattól, hogy ő és én együtt lehetünk. Talán akkor láttam rajta ilyet, mikor elhívtam a második randinkra. Emlékszem mennyire csüggedt volt, hogy az első után nem mondtam neki semmit. – Teljesen komolyan gondoltam. – bólintottam kedvesen. Ezt fel kell neki is dolgozni, és nekem is. Persze, össze akarok vele költözni, mivel nem bírom elviselni, hogy Adél itt van pár szobával arrébb. Mikor a vacsorára tértünk át, féltem, hogy elkezd ugrálni a hasamon. Nem egy mázsás nőszemély, de nem bírom, ha rajtam ugrálnak. Aztán még válaszolni sem volt időm, mert olyan szinten elhadart mindent, és megcsókolt, hogy még a szemem is nyitva maradt. Régen láttam Leenát ennyire lelkesnek és szabadon mondhatom, hogy boldognak. Aztán szépen lassan csókoltam puha ajkait, és simogattam a hátát. - Jól van, akkor elmegyünk valami szép helyre. De előtte veszünk neked egy szép ruhát. – suttogtam a csókba. Nem akartam elrontani ezt a szép pillanatot, és még ráértünk az indulással, de szeretném még jobban boldoggá tenni. Olyanná, amilyenné akkor akartam tenni, míg együtt voltam vele, pár éve. Azért néha kételkedem benne, hogy több mint négy éves. Olyan kislányos a lelkesedése. Bár meg kell vallanom még engem is feldobott ez a kis kiruccanás. Adéllal sehova nem mentünk el. Legtöbb időt az ágyban, vagy veszekedéssel töltöttük. Szeretnék kicsit nyugodt és békés lenni. És mivel már nem kellek neki a bosszújához, így még a varázslatok könyvét sem kell nyálaznom.
Sokat adtam volna azért, hogy tudjam, mi jár most a fejében, és csak remélni mertem, hogy nem az a kis dög.. Az egómon már így is komoly csorba esett, bár még mindig hajlamos voltam hiúságba esni.. Főleg, ha Neallel kapcsolatosak voltak a dolgok.. És ahogy nézem minden utam hozzá vezet, amivel semmi problémám nincs. Csak furcsa.. Egyenlőre.. Úgy érzem ismét tartozok valakihez, aki törődik velem, és.. még ha nem is teljes szívből, de szeret. Mikor megfordult alattam és hasára ültetett, megeresztettem egy mosolyt, de kedvem még mindig nem tért vissza egészen.. Bántott, hogy nem mondta ki, megbocsát nekem és hiába tűnik semmiségnek, újra és újra kétséget ébresztett bennem. Nem így a szavai.. Közös lakás? - Te.. velem akarsz.. lakni? - kérdeztem akadozva. Ez aztán a meglepetés, és hatalmas előrelépés, akárhogy is nézem. Hirtelen kissé megszeppentem, bár mindig is ezt akartam.. Igazán viszont sosem került szóba köztünk, ha pedig mégis, hát időponthoz nem volt kötve. Most pedig csak így hirtelen, minden előzmény nélkül.. - Komolyan? - pillantottam rá hitetlenkedve, megerősítést várva, bár biztos voltam benne, hogy jól hallottam minden egyes szavát. - Rendben.. - nevettem fel hirtelen, és lehajoltam hozzá, hogy azon nyomban megcsókolhassam. A gondolat, hogy együtt fogunk lakni, annyira kecsegtető volt és annyi ígéretet hordozott magában, hogy arról is megfeledkeztem, hogy ez még csak a megbocsátás egy kezdeti fázisa és sokat kell még bizonyítanom. - Menjünk. - lelkesedtem az ötletért. Habár nem azért, mert éhes voltam, hanem mert nem akartam tovább itt maradni. Ki tudja, mikor zakkan meg a csaj néhány szobával arrébb.. - De én nem ismerem a várost.. - vetettem rá egy ártatlan pillantást. Így bizony rá leszek utalva..
Épp csak ledőltem Leena már fölém is tornyosult és apró, puha kezei már tették is a dolgukat. Szerettem mikor ellazított. Olyan volt, mint egy istennő. Aki tisztában volt azzal, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy melyik pontot, hogy nyomjon. Valahogy az elmémet megrohamozták a régi emlékek. A heves veszekedések amik szeretkezésbe törtek át, a csókok amik pofonok kísértek. A közös sétánk, amiket drámaivá tudtunk varázsolni. Mennyi minden történt kettőnk között. Elégedetten felsóhajtottam és óvatosan megfordultam alatta és a hasamra ültettem. - Szóval itt maradsz, velem? – kérdeztem vissza. De elszánt tekintete miatt nem is kellet rá válaszolnia. - Mit szólnál ahhoz, ha holnap reggel elmennék megnézni pár lakást? Csak mi ketten egy lakásba.. – sejtelmesen elmosolyodtam. Mindig is arra vágytam, hogy Ő és Én együtt lakjon. Semmilyen zavaró tényező ne zavarjon minket. És igen, itt a zavaró tényező nem más, mint Adélaide. Nem is kéne nekünk egy olyan hatalmas ház, egy hálószoba, nappali, konyha egy hatalmas fürdő.. Mennyi mindent lehetne csinálni. Kezén végig simítva néztem a szemeibe. Sose láttam ennyire szépnek még őt. Lehet, a gyertyák teszik, de akkor is. - Elmegyünk vacsorázni? – pattant ki egy isteni szikra a fejemből. Úrközben veszünk neki valami szexi ruhát és mindenki engem fog irigyelni, az ő társasága miatt. A hideg is kirázott, hogy most csak ő járt a fejembe. Senki más, csak is Ő. Teljesen elvette az eszem. Bár ehhez értett, egy igazi kis boszorka volt, semmi kétség.
Éreztem hogyan kezd feloldódni, ellazulni, kicsit én is megkönnyebbültem, amiért még mindig ilyen hatással vagyok rá. Másodpercek erejéig ugyan megkérdőjeleztem mindent, ami most történik, aztán visszarángatott a valóságba. Hangja ismét kissé rideggé vált, de betudtam a stressznek, és nem a személyes hatásomnak. Tudom, hogy nem könnyű most neki, jobban mondva csak gondolom. Ha logikusan akarnám megmagyarázni, miért nem küldött el engem, azt mondanám, hogy csupán nem akar egyedül lenni, szívem mégis jobban szeretné azt hinni, hogy tényleg velem szeretne tölteni némi időt. Nem szóltam egy szót sem. Tudta mi a válaszom. Jelen pillanatban nem hiszem, hogy tudott volna olyat kérni, amit ne tettem volna meg. Persze erkölcsöm és korlátaim nekem is vannak. Ezt mindig tiszteletben is tartotta. Megvártam, míg lehúzza magáról a felsőt, így láthatóvá vált hátán néhány gyógyulófélben lévő lilás árnyalatú folt. Gyanítom zúzódás, így néhány helyen csak igazán finoman érintettem meg. Ő volt az egyetlen, akinek semmiképp nem akartam fájdalmat okozni. Kissé talán elkeseredtem, amiért nem válaszolt nekem, óhajt-e megbocsátani, vagy most csak vagyunk, mint hal a vízben.. Nem hibáztattam érte, túl nagy rajta a nyomás jelen pillanatban, épp ezért amint hasra feküdt fölé másztam és csípője két oldalán támaszkodtam meg térdemmel. Így hajoltam fölé és folytattam masszírozását. Éreztem, hogy még mindig nem engedi el magát teljesen, és bár nem volt kedvem mosolyogni, mégis megtettem, mikor néhány aprósággal ő maga is hozzájárult a hangulathoz, vagy az oldódáshoz.. Nem is tudom melyik volt a szándéka. Minden esetre nem állt szándékomban kihasználni a helyzetét, így semmi provokáló dolgot nem tettem. Ugyanakkor azt sem ígértem, hogy jó kislány leszek. Ritka furcsa dolog lenne tőlem. Nem tudtam hogyan reagálna most szavaimra, hiszen a gyertyák, a masszázs és a levendula illat terjengése is azt erősítette bennem, hogy relaxációra és egy kis kényeztetésre van szüksége, így továbbra sem beszéltem hozzá. Gyakorlott mozdulatokkal tértem át vállairól nyakára, majd hátára, végül derekára, ahol sokkal finomabban érintettem. Be kell vallanom, nekem is szükségem volt erre a meghittségre. Jobban, mint azt először gondoltam. - Most ne aggódj semmi miatt.. - búgtam halkan, közel a füléhez. - Itt vagyok és nem megyek sehová.. - leheltem újabb apró csókot bőrére, és mélyen belélegeztem fűszeres illatát, ami néhány pillanatra elbódított. Azonban ebben sem volt semmi hátsó szándék. Lelkileg talán sokkal nagyobb a trauma, ami feldolgozásra vár, mint azt én gondolom.. Ha tényleg szerette őt.. Na nem.. Erre nem akarok gondolni..
Talán nagy hiba volt, talán életem legjobb döntése volt. Még nem tudom eldönteni. Adél mikor megnyílt előttem, vagy is azt hittem, hogy sikerült kicsikarnom belőle valami emberi érzéseket. Olyan volt, mint egy félős kislány, aki az „Üss vagy téged ütnek.” elvnek él. Egy kicsit elkalandoztam, mikor hirtelen csak azt éreztem, hogy fájó pontot, nyomot meg Leena, azt sem vettem észre, mikor mászott ki a karjaimból. Halk sóhajtás szakadt fel belőlem. Igen, ehhez akkor is értett mikor együtt voltunk. Kitapintotta a görcsös izmaimat és szinte semmi perc alatt ellazított. Azt hiszem túl sok volt nekem ez a feszültség, amit keltett Adél és a viselkedése. - Ledőlök, átmasszírozol? – köröztem egyet a fejemmel és hangos ropogással jelezték a porcikáim, hogy most az ő finom kezeire van szükségem. Direkt nem adtam választ a megbocsátós kérdésére, mert még magam sem tudom, mit tegyek. Az oké, hogy most kavartunk meg volt köztünk pár csók. De erre még nem tudnék válaszolni. Az érzés, ami akkor jelent meg, mikor megpillantottam a hűlt helyét az ágyamba. Lehúztam a pólómat és ledőltem hassal az ágyra, eddig mindig megoldódott köztünk minden, azt hiszem ez is megfog. Csak kell egy kis idő, mire elrendezem magamba a dolgokat. Sőt.. egy új lakás is kelleni fog. Mivel nem vagyok hajlandó ezzel a r*banccal egy fedél alatt tartozódni. Lehunytam a szemeimet és próbáltam ellazulni, bevetettem egy csöpp mágiát és felgyulladt az összes gyertya és az egyik levendulás füstölő is életre kelt. Ez kell nekem. Egy masszázs egy jó nőtől, gyertya és ágynyugalom.
Régóta nem éreztem magam ennyire biztonságban, holott igazából nem voltam veszélyben, csak nem találtam a helyemet, mert azt Neal mellett épp bitorolni próbálták. Örültem, hogy kevés sikerrel, ahogy annak is, hogy nem ment utána, mikor felkecmergett és elvonult. Jól esett a közelsége, még azt is megkockáztatom, hogy nem örültem még neki ennyire sosem, hogy velem van. Bizalommal töltött el, de kissé meg is rémített, amiért valakit ilyen könnyen maga mögött tud hagyni, akiről azt mutatta, fontos neki. De ha nem kockáztatok, máris vesztettem,pedig pont most nyertem meg egy csatát. Ugyan a háború még nem ért véget sejtésem szerint, de ennek semmi jelét nem adtam. - Ez azt jelenti, hogy megbocsátasz? -kérdeztem halkan, miközben végigsimítottam arcán újra és újra. Feltett szándékom volt elterelni a figyelmét a történtekről. Attól féltem, hogy szóba hozzam, pedig tudtam, hogy ha nem is most, de egyszer muszáj lesz beszélnünk róla és tisztázni mindent. - Azt hiszem, van mit bepótolnunk.. - bújtam ki karjaiból, hogy mögé lépve hátulról öleljem át. Valami még mindig aggasztotta, éreztem teste feszültségét, így önkéntelenül nyúltam vállai után és óvatosan masszírozni kezdtem. Lopva csókot nyomtam lapockái közé és élveztem, hogy most én gondoskodhatok róla. - Talán pihenned kellene.. - javasoltam elnéző mosollyal. Elég kemény volt a nap, mind fizikálisan, mind mentálisan megterhelt mindkettőnket, nem csoda, hogy ekkora csomókat sikerült kitapogatnom.
Elegem volt, még mindig nem fogtam fel, hogy Adél ezt művelte. Valahogy nem így ismertem meg. Szinte égette elmémet az összes szava. Csak kihasznált. Bár … mit vártam egy olyan lánytól aki eddig várt, hogy elveszítse ártatlanságát. Leena feszült volt és elhiszem, hogy őt is bántotta ez a téma. Bár mit ne mondjak, nekem már kezd a hócipőm tele lenni. Adél elment a szobájába, én pedig becsukta az ajtót, mikor Leena közölte, hogy nem akar második lenni. Én is így vagyok. Neki én vagyok az első. Ha már így állunk és ilyen helyzetbe kerültünk, akkor nekem is. - Te vagy az egyetlen számomra. – néztem rá teljesen komolyan gondoltam. Adél teljesen elásta magát a szememben. Hogy lehet ekkora ribanc, eltűnök pár hétre és az - az első, hogy elmegy ágyba bújni valakivel, akit most ismert meg. Vajon tényleg ennyire őrült lenne, hogy a bosszúját végre hajtsa? Aztán úgy döntöttem, hogy most már csak az előttem álló szépséges lányra fogok koncentrálni. Kezemmel kisimítottam az arcába hulló tincseket. Igen, határozottan érzem, hogy bármi fog történni, újra egymásra találtunk. - Hiányoztál. – suttogtam halkan és valóban így volt, hiszen mivel csak úgy elillant, sokáig kísértett a hiánya, és felfoghatatlan volt az érzése is.
RRégebben is hazudtam már, de még egy sem fájt ennyire, mint a mostani. Komolyan.. Szinte égette a belsőmet, hogy ezt kellett neki mondanom.. De muszáj volt. Szüksége volt erre ahhoz, hogy tovább tudjon lépni. Most már semmi sem hátráltatja. Engem sem hátráltatna semmi, ha láttam volna egy női ruhadarabot a szobájában és még azt is mondta volna, hogy igen ostoba voltál, hogy nem vetted észre előbb. Hogy könnyek mardostak belülről vagy egyszerűen csak a szívem vérzett nem tudom.. Még soha nem éreztem magam ilyen szarul.. Még akkor sem, mikor a szüleimet megölték.. Furcsa módon, de az sem fájt ennyire. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a saját hazugságommal fogom magam a legjobban bántani, de ennek is eljött az ideje. El kell őt engednem. Nem voltam hajlandó tovább beszélni vele vagy egyáltalán reagálni a kérdéseire. Félek, hogy lebuktatnám magam, hogy még sem úgy érzek ahogy meg az egész hazugságom romba dőlne. Ezt pedig nem tehetem. Kivételesen nem lehetek önző. Körülöttem mindenki megsérül vagy meghal. Két lábon járó átok vagyok. Nagyot sóhajtottam, majd felálltam és láttam, ahogy megcsókolja azt a… Gyűlöltem. Nem akartam őket együtt látni, de legalább meg van az esély arra, hogy biztonságban lesz.. Plusz még boldog is, mert láthatóan még mindig érez valamit iránta. Örömmel kivonulok a képből. Most is miattam járt táncot a halállal. Nem engedhetem meg, hogy ez még egyszer megtörténjen. Hátat fordítottam nekik, majd egyszerűen besétáltam a szobámba, mintha ez az egész egyáltalán meg sem hatna. Nehéz volt megjátszani, hiába voltam mindig is ilyen, hogy nem érdekelt semmi.. Neal most túlságosan fontos volt.. Miatta megváltoztam. Az ő érdekében teszem ezt az egészet. Óvatosan becsuktam az ajtót magam mögött, majd ledobtam magam az ágyra és összekuporodva szorongattam a kispárnámat szabadjára engedve a könnyeimet.
Nem tudtam hová tenni ezt a hirtelen pálfordulást. Egyrészt örültem neki, hogy ez történik, akkor is, ha tudtam, Neal valószínűleg egy ideig sokkal instabilabb lesz, mint azt vártam vagy gondoltam volna.. Másrészről pedig meglepett, hisz nem is olyan rég komoly féltékenység jeleit produkálta. De minek, ha nem jelent neki semmit!? Viszont hallva, hogyan beszél erről az egészről.. a helyzetről, Nealről.. Egyre idegesebb lettem. De ha rafinált módon arra játszik, hogy nekiugorjak rossz ajtón kopogtat. Adott körülmények között kétségem sem volt afelől, hogy el sem moccanok Neal mellől. Látszólag nem is nagyon eresztett volna, majd szavaival is alátámasztotta, és bár nem akartam tanúja lenni ennek az egésznek, legalább biztosan tudom, hogy én győztem. A szavak eléggé bántóak tudnak lenni, és egy bizonytalan léleknek különösen gyötrelmes lehet a szakítás. Gondolom, most arról beszélnek.. Örültem neki, hogy sikerül kontrollálnom magam és semmit sem szólni ahhoz a kis.. Mondjuk nem is szólni akartam, nemes egyszerűséggel megfojtani, és még csak a kezeimet sem kellett volna használnom hozzá. Neal persze elterelte a figyelmemet, amiért hálás voltam. Pillanatnyi dühe felszállt elméjéről, amint kontaktusba kerültünk. Ezt nagyon értékeltem benne. Nem rajtam tölti a feszültséget, pedig még érzem rajta, hogy tagjai görcsösek, így reflexszerűen öleltem magamhoz, mikor derekam után nyúlt. Tudtam, hogy javarészt a sértettség beszél belőle, és nem lép túl ezen ilyen könnyen, mégis úgy éreztem, mikor megcsókolt, mint aki épp diadalt arat. Nem csupán, mert olyan finoman tette, mint már rég, hanem mert Adél előtt tette. Talán ezzel akarta felidegesíteni és csak egy eszköz vagyok a kezében, ez villant agyamba és kissé eltoltam magamtól, két kezem közé fogtam az arcát. - Itt maradok, de.. Nem leszek második.. - sóhajtottam nagyot. Jár nekem ennyi, ha már ennyire előreszaladtunk.
Nem hittem a fülemnek, most komolyan ezt tette? Forrtam és dühöngtem, úgy éreztem szét vet az ideg. Nem hittem volna, hogy ennyit jelentettem volna? Tényleg ekkora színésznő? Már a második eset, hogy bedőlök egy lánynak. - Igazad volt, egy szívtelen dög vagy. – mordultam fel és mikor körbe néztem láttam, hogy már teljesen berendezkedtek. - Minden férfivel ezt csinálod? Felcsíped, magadhoz költözteted, és jól megdugatod magad? – Nem tudtam magamban tartani, úgy viselkedett, mint valami könnyűrévű nőcske. És még én éreztem magam rosszul, azért mert beleszerettem. Hülyeség volt ez az egész. Mikor beértem Leena a pólómba volt, az volt a legkisebb gondom, hogy most az rajta van, várnom kellet pár percet, hogy ne morduljak rá. Mivel képes lettem volna, olyat a fejéhez vágni, hogy még ő is elhagyna, vagy keresne mást, aki boldoggá teheti. Ha így, akkor legyen így. Ő azzal a férfival, én pedig Leenával. - Tartsd csak meg, neked jobban. – kacsintottam egyet és szinte megkönnyebbültem, ahogy a keze a kezembe simult. Mintha elvágták volna a dühömet, megnyugodtam és magamhoz húzza néztem a szemébe. - Nem akarom, hogy elmenj. Maradj itt. – simítottam meg a vállát és úgy néztem a szemébe, végül is, még mindig érzem azt, amit régen, és csak pár nap kéne kettesben, hogy egymásra hangolódjunk. - Adél úgy is készült menni a faszihoz, aki kielégíti, ha már arra nem épes, hogy tegyen valamit, hogy a varázslója túlélje és segítsen neki. – hangom egyre inkább szarkasztikussá vált, kezemmel pedig a hátán simítottam végig, egészen a derekáig, hogy magamhoz húzzam. Ha, valaha is szeretet, ez fog neki a legjobban fájni. Oda hajoltam és egy szerelmes csókkal pecsételtem meg a mondani valómat. Én itt lezártam az Adéllal való beszélgetésemet.
Ha jobban belegondolok pont időben jöttem, ahhoz hogy megakadályozzam a dolgokat.. Mert mindennél jobban erre vágytam. De akkor nem lökném el magamtól, hanem magamhoz láncolnám. Ahhoz pedig semmi jogom. Nincs jogom ahhoz, hogy minden egyes pillanatban veszélybe sodorjam az életét. Egyszerűen nincs és kész. Elég, ha a saját életemet kockáztatom minden nap azzal, hogy kiteszem innen a lábam. Milena-val még nem végeztem és azok után, ami történt ő sem velem. Azon csodálkozom, hogy még nem kopogtatott az ajtómon. Lecsúsztam az ajtó mellett és próbáltam összeszedni a kisebb darabjait a szívemnek. Fájt. Mintha valaki újra és újra összetörte volna a szívemet, mert nagy darabkákkal nem olyan jó a kirakós. Uraltam a könnyeimet egyet sem engedtem szabadon. Nem tehetem. Ahhoz, hogy elüldözzem úgy kell tennem, mintha egyáltalán nem zavarna.. Itt volt a lehetőségem. Thayer felsője.. Már meg is feledkeztem arról, hogy itt lakik.. Ki gondolta volna, hogy félreérti a helyzetet, de ez most kapóra jött. Felkaptam a fejemet és ránéztem, mikor azt mondta, hogy az én életemért küzdött.. Szóval mégis az én hibám, hogy baja esett.. Tudtam! Éreztem! Ezért kell elengednem. Bármennyire is fáj beismerni azzal a r*banccal nagyobb biztonságban van, mint velem. – Húha, most lebuktam. Tényleg azt hitted, hogy ez az egész jelentett nekem bármit is? Csak azért használtak fel, mert szükségem volt rád a bosszúmhoz. Ilyen egyszerű. Nem gondoltam, hogy ennyire ostoba vagy. – A saját szavaim szinte marták a számat és olyan volt, mintha én lennék az a személy aki újra és újra rátapos a szívem kis darabkáira, hogy még kisebbek legyenek. De meg kellett tennem ezt azért, hogy őt biztonságban tudhassam. Jelenleg nem volt fontosabb dolog a számomra.. - Tudod itt lakom.. Többnyire ez az, ami ide vonz. Amúgy meg nem sok közöd van az életemhez. – Tudtam volna még durvább is lenni, hiszen ez voltam én. Viszont nem akartam az lenni.. Mert fájt. Égetett a bensőm. Legszívesebben sírtam volna, de akkor talán rájött volna, hogy hazudok.. Azt pedig nem engedhetem meg. Abban a hitben kell élnie, hogy soha nem szerettem. Így legalább távolabb marad tőlem. Biztonságban.
Hinni akartam neki, bolond szívem nem akadékoskodott volna, hiszen pont ezt akartam, és nem volt épp könnyű megszerezni, de elmém továbbra is a feszültség érzetét küldte a tagjaimba. Képtelen voltam ellazulni karjaiban.. Valami nem volt rendben, éreztem. Nevezhetjük akár női megérzésnek is. Hiszek benne, hogy létezik, ahogy annyi minden más is a világban.. Másrészről pedig boszorkány vagyok... Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy ilyen hamar viszont látom a lányt. Elmúlt a veszély, épp hogy rendbe jöttünk mindketten, erre felbukkan.. Ez nekem sántít valahol, nem lehet ennyire nagy véletlen.. Kedvem támadt elküldeni a francba.. Ami leginkább felzaklatott az viszont Neal reakciója volt. Most is azonnal ugrott, hátrahagyva engem és az esélyünket, amiért eddig is harcoltam. De tudtam, hogyha most vonom kérdőre, miért nem engem választott, miért nem hagyta, hogy Adél levonja a konklúziót, azzal csak elkergetném. Félek akkor is bajba kerülne, ugyanis ahhoz nagyon ért. Így hát nem tettem semmi említésre méltó dolgot. Kikecmeregtem az ágyból, és míg ők a hangos szóváltással voltak elfoglalva, a legközelebbi szekrényhez léptem, hogy kölcsönözzek Nealtől egy pólót, mivel az enyém még mindig nem volt száraz. A nadrágomat is felhúztam és próbáltam nem szívemre venni, hogy épp miattam készül kitörni a harmadik világháború odakint. Nem kell itt eljátszani a hattyú halálát, vagy valami elcseszett királydrámát.. És lehet, hogy ehhez én most nem is kellek. Nap elején még nem terveztem ekkora bombázást, amit végülis ma végrehajtottam. Neal pedig látszólag ingerlékenyebb a kelleténél.. Ő a sértett fél... Részben. Nem akartam, hogy velem is ilyen rideg legyen, mikor visszajön, így csendesen vártam. - Majd visszaadom.. - mutattam pólójára, ami már rajtam volt. Lassan sétáltam elé, próbáltam felmérni, mennyire irányul rám a haragja és mennyire a barátnőjére, de nem ment jól a becslés, vagy csak kevés időm volt rá, minden esetre óvatosan nyúltam keze után és szorítottam meg. - Szeretnéd, ha elmennék? - tettem fel a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott ugyan, de nem sok kedvem volt magára hagyni ezzel a fruskával, aki valószínűleg teletömi a fejét mindenféle hülyeséggel..
Leena sosem volt az a buta liba, és persze, hogy nem hagyta, kibontakozni férfiasságomat, mivel egyből ellenállt és felült. Én pedig amint csak lehetet a nyakát csókolgattam. - Leena, szeretlek, de el kell hinned, hogy idő kell. – simítottam ki a szeméből egy tincset. Annyira jó volt vele. Még, ha ilyen feszült is volt. Veszekedése, csókok.. pont, mint Adél. Jézus, mit csinálok?! Épp csak észhez tértem, kitárult az ajtó és Adél állt az ajtóban. Egy világ omlott bennem és benne is össze. Még is mit gondolhatott, hogy Leena fekszik alattam egy szál törölközőben. - Adél! – álltam fel azonnal és siettem ki utána. Lassan nyitottam az ajtót és ott ücsörgött. - Te vagy kibukva? Az kié? – mutattam a szobájába lévő pólóra. - Én nem hozok fel idegeneket, te meg még a pólóját is nyílt színre teszed. Szeretsz mi? És ezt el is kellet volna hinnem. Isten tudja, kivel fetrengtél, míg én az életemért küzdöttem. A te életedért. – nem tehettem róla, a hangom egyre hangosabban szólt és idegesen álltam előtte. Én legalább Leenával vagyok, aki az ex barátnőm, akivel most tisztázzuk a dolgokat. Mondjuk, nagyon remélem, hogy most nem akar neki esni, avagy Leena nem akar neki. Most valahogy nem venném jól, hogy egymásnak esnének. Bár.. Ha nem hajtépéses egymásnak esés.. hanem a másik, ami minden férfi álma. De visszakanyarodva a témához meglepett, hogy itt van. - És mi hozott haza? – kérdeztem rá, hiszen ő hagyott ott a földön, hogy ott is meghalhattam volna. De mit számít neki? Igaza volt, egy önző nőszemély. Csak kár, hogy ezt most vettem észre. Kikerültem és visszamentem a szobámba, hogy megnézzem mi lett Leenával.
Tudom, hogy nem lett volna szabad magára hagynom Neal-t, de egyszerűen beleőrültem abba, hogy tehetetlen vagyok. Arra meg inkább ki sem akarok térni, hogy mennyire idegesítő volt, hogy az egyetlen személy, aki segíthetett rajta történetesen az exe. Ha ismertem volna más boszorkányt.. Vagy bármit tehettem volna érte.. Akkor ott maradok. De felesleges kerék voltam. Gyűlölök az lenni. Plusz még ő is bizonyította, hogy mindenkinek körülöttem baja esik.. Vagy meghal. Mivel szeretem el kell őt engednem. Legalábbis ez lenne rá a logikus magyarázat. Miután találkoztam Aaron-nal hazaindultam. Fogalmam nem volt, hogy mégis mi vár rám, de nem is gondolkodtam el azon, mert biztos vagyok abban, hogy ami a fejemben kialakul az csak rosszabb lehet a valóságnál. Eléggé élénk a fantáziám. Szapora léptekkel indultam meg hazafelé és, mikor a ház elé érkeztem megtorpantam. Most teljesen mindegy, hogy most megyek be vagy órákkal később. Esetleg megvárhatnám, hogy kijöjjön valamelyikük. Mióta is vagyok ilyen beszari? Össze kell szednem magam. Vissza kell térnem a régi önmagamhoz, akit az ég világon semmi nem bánt. Hiszen nem foglalkoztam az érzéseimmel és ezt pont így volt tökéletes. Beléptem a ház ajtaján, majd meg sem álltam Neal szobájáig. Ezt abban a pillanatban megbántam, ahogy beléptem oda.. Jobb lett volna, ha előbb kicsit hallgatózok.. Bár ezt csak akkor tehettem volna lehetővé, ha halkabban jövök fel a lépcsőn, de mindegy.. Nem érdekel. Most már itt vagyok. – Ó, bocs a zavarásért. – Nyögtem ki csak ennyit, majd bevágtam magam mögött az ajtót és nekitámaszkodtam. Fájt, mint még soha semmi, de mit gondoltam..? Idióta vagyok. Viszont most esélyem nyílt arra, hogy biztonságba helyezzem őt úgymond.. Az pedig a lehető legtávolabb van tőlem. El kell őt engednem.
Csak lenne rá módom, hogy kiderítsem valójában mi jár a fejében. Ismertem már annyira, hogy tudjam, attól, hogy néha letér a helyes útról, igenis van lelkiismerete. Én pedig nem akarok egy lenni azon dolgok közül, amiket megbánt. Nem akarom sem azt, hogy sajnálatból legyen velem, sem azt, hogy valamiféle pótlékként kezeljen. Akkor inkább.. Nem tudom mit teszek. Pedig a tervem igen egyszerű volt. Letarolni mindent és mindenkit annak érdekében, hogy Nealt visszaszerezzem. De ha nem tudom őt meggyőzni, hogy minden szempontból én vagyok neki a legideálisabb, akkor veszett ügynek könyvelhetem, ami egyenlő lenne azzal, hogy feladom. És én nem adom fel. Neki kell rájönnie, milyen nélkülem, hogy ő akarjon engem.. - Azt sem mondtad, hogy az vagyok.. - vetettem ellen neki. A "minden férfi álma" jelzővel talán igencsak mellé lőtt. - Paranoiás vagy, Neal.. - húzódtam el tőle néhány centire. Nem nagyon, csak hogy legyen tere. Talán az hiányzik neki. - Elcsesztem, oké? Tudom.. - sóhajtottam nagyot gondterhelten. Nem tudom, hogyan fogom neki megmagyarázni a helyzetet, és hogy mit miért tettem, látszólag nem érti.. - Épp elég időt töltöttem nélküled ahhoz, hogy tudjam mit akarok.. - próbáltam meg hatni rá. Talán ez az egyedüli, amivel nem manipulálni akartam. - Tanultam a hibámból és még egyszer nem követem el.. - simítottam végig arcán, és megengedtem magamnak egy apró félmosolyt. - Vagy szerinted nem jár nekünk még egy esély? - ráncoltam kérdésem közben a homlokomat. Ha tényleg úgy gondolja.. Nincs elég erőm ahhoz, hogy megérezzem gondolatait, és azoknak igazságtartalmát... Különben is, vele sosem próbálkoztam még ezzel a módszerrel.. - Azt mondtad szeretsz... - tornáztam feljebb magam, félig ülő helyzetbe és alkarjaimra támaszkodva fúrtam tekintetemet az övébe. Hangom cseppet talán vádló volt, és.. Az, hogy jelen pillanatban nincs erőm, nem azt jelenti, hogy nem tudok olvasni a tekintetéből.
Fáradt voltam, meg türelmetlen, nem tetszett Leena viselkedése, főleg nem értettem mit akar azzal a pengével. Mikor végre valahára letette az éles eszközt megcsóváltam a fejem. Értem én mi a baja, de fel kell fognia, hogy két év telet el. És az nem olyan könnyű elfelejteni, sokáig kísértett, nem is akartam még egy ilyen tartós kapcsolatot. Mire nyitnék egy lánnyal, biztos, hogy felbukkan és összezavar mindent. - Egy szóval nem mondtam, hogy nem vagy jó. – jelentettem ki. Végül is ebben van igazság, nem mondtam neki, de nem is éreztettem. Azért mert megcsókoltam a barátnőmet, az nem jelent semmit. Őt is megcsókoltam. - Idő kell, Leena mi van, hogy megint ezt tervezed? Megint komolyra alakulna és lelépsz? Nem csak neked van veszteni valód. – pillantottam azokba a lángoló szemekbe, amik most a dühtől és a félelemtől éget. Hiszen mi van, ha őt választom, elmegyek, itt hagyom Adélt és ő folytatja a dolgot azzal a fickóval, akié az a póló. És ő meg megint úgy gondolja, hogy rossz hatással vagyok rá, és megint eltűnik. Egyedül maradok, Adél sose bocsájtaná meg. Mikor leült mellém zavart lett, olyan mintha vívódna magával. Tovább nem voltam hajlandó őt hallgatni, aztán csak puha kezek ragadták meg a tarkómat és heves csók zavart meg. Óvatosan hajoltam fölé s finoman csókoltam a száját. Tudtam, hogy mire vágyik, de én még kicsit hezitáltam, de nem engedtem, hogy ebből bármit is észrevegyen. Eldöntöttem az ágyon és végig siklót a kezem a kezén. Nem hagytam abba a csókolását. Még gondolkodom, hogy megtegyem, vagy még se. Hatalmas döntés van a kezemben. De nem tudom kiverni a fejemből, hogy Adél megcsalhatott. Leena beleültette a fülembe a bogarat.
Nem volt különösebb szándékom a kezemben tartott kis pengével, de úgy tűnik felkeltette a figyelmét. Vagy már a kis magánakcióm is megtette a hatását.. Nem tudom.. Hiába hiszem azt, hogy ismerem.. Sokat változott, én pedig most csak a sötétben tapogatózok. Újra rá kell jönnöm nagyon sok összefüggésre, ráadásul jó lenne minél előbb mindezt. Ahhoz viszont az kellene, hogy ne ütközzek folyton akadályokba és ne váljon számomra ez az egész elkeseredett küzdelembe olyasvalaki iránt, akit rég elvesztettem. - Neked mégsem vagyok elég.. - hervadt le arcomról minden lelkesedés. Eddig nem fordult még meg a fejemben, hogy valaha gond lehet, hogy én életemben nem Neal volt az első férfi, de kétségtelenül ő volt az első szerelmem. Köztük olyan kapocs lehet, amit talán sosem fogok tudni elszakítani, bármennyire erősen próbálom is.. Jólesik ölelése, de persze tudom, hogy ez nem tisztán nekem szól.. Az ijedtsége is nagymértékben közrejátszhat ebben. Biztos vagyok benne, pedig nem vagyok őrült.. Sem őt, sem magamat nem akarom bántani.. Vagy.. Úgy nézek ki? - Nem dobnám el az életem, mikor most kaptam vissza.. - nézek rá értetlenül. Nem akartam volna, hogy megmentsen, ha most én ölném meg magam.. És különben is aljas húzásnak tartom, gyáva dolognak a megfutamodást.. Én mindig árral szemben megyek és nem sodródom.. Kevés alkalom akad, mikor hallgatok rá, és ez tipikusan azok egyike. Vele akarok lenni. A pengét visszateszem oda, ahol találtam, dobolok párat a szekrény boltozatán az ujjaimmal, mintha csak szórakozott lennék, pedig ez nem így van. A várakozásteljesség jobban illene a mostani állapotomra, de még az sem teljesen. Utálom, hogy sok mindenre rá tud venni, mégis szeretem, hogy valakinek legalább befolyása is van rám. Egyik lábamat felhúzva ülök le mellé, kissé zavartan, mert nem vagyok tisztában azzal, mégis mit akar most tőlem. Lefektetni, utána meg kidobni? Nem viselném túl jól, mégsem törődök ezzel, mikor tarkójánál hajába túrva húzom magamhoz egy csókra. Egészen, ártatlan kis csókra...
Nem bírtam kiverni a fejemből azt a férfi pólót. Valahogy nem rá vall, hogy más férfiakat felrángat. Vagy ez csak az álca volt? Istenem, lehet, hogy jól átcseszte a fejemet? Úgy éreztem egy világ omlott bennem össze. Aztán Leena is elkezdte a hülyeségeit. De így jobban belegondolva, teljesen igaza volt. Ott hagyott, és ha nincs Leena nem is élnék. Még is mit képzeltem? Lehet, hogy azt hitte meghaltam és már a következő boszorkány nyomába eredt, hogy véghezvigye a kis tervét. Én hülye meg bedőltem neki. Amint hátra dőltem Leena haja az arcomba omlott, még kicsit nedves volt, de igen csak vadítóan tudott ránézni az emberre. Hamar csalódás lett belőle. Szememmel követtem, hogy merre megy, mit csinál. Mikor megpillantottam a pengét a kezébe, elbizonytalanodtam. Most magára érti? Vagy Adélra? Idegesen túrtam a hajamba. Nem dobhatja el az életet egy ilyen hülyeség miatt. - Ő egy kislány, akinek én voltam az első. Te egy nő vagy, minden férfi álma. Szerinted kit akarok? – lépkedtem egyre gyorsabban hozzá és a háta mögé kerülve átöleltem a hasánál fogva. Direkt nem a pengéért nyúltam, mert nem akartam, hogy azt érezze, csak ezért mondom ezeket. - De, ha te csak így eldobnád az életed, csináld. – vontam meg a vállam és hátráltam pár lépést. Nem fogok vele viaskodni, hogy adja oda nekem a pengét. Több kárt okoznék, megsérülhetne ő is, és én is. Elvarázsolni pedig nem vagyok még elég erős, és nem fogom magam kimeríteni, teljesen. Ő sem volt abban az erőben, hogy megküzdjek vele, egy hülyeség miatt. - Gyere már ide. – ültem vissza és mutattam, hogy jöjjön közelebb. Őt akarom, itt és most.
Legszívesebben lekentem volna neki egy pofont, amiért még volt képe mosolyogni. Vagy kettőt.. Utána én is mosolyogtam volna, ez nem is kétséges.. Most viszont csak még nagyobb fájdalommal töltött el. Igazából nem is értem, miért vagyok még itt hiszen látszik, hogy mindketten mást várunk a másiktól. És én nem adom lejjebb az igényeimet. Nekem nem egy éjszakára kell, nem egy kis nosztalgia a cél, hogy felidézzük a régi szép időket.. Vagyis talán.. És utána, minden értelmet nyerne. - Barátnőd van... - bólintottam és szúrós szemmel néztem rá. - Nos nem látom, merre is?! Lelépett, mikor épp a halálodon voltál.. - próbáltam bűnösnek beállítani a lányt, hátha Nealnek ez majd meghozza az eszét. - Semmit sem tudott tenni.. Megfutamodott, és áltathatod magad azzal, hogy szeret, de sosem fog annyira szeretni, mint én.. - És igazam volt. Én tudok érte áldozatot hozni, újra és újra, pedig tudom, hogy van mit vesztenem. De még mindig úgy éreztem, hogy csak bántani akar. Mi a francnak bizonygatja, hogy kellek neki, ha egyszer mindig leáll, mielőtt még érdemleges dolog történhetne kettőnk között?! Mégis melengette bolond szívemet, hogy magához ölelt. A ... Az illata, most fűszeresebb volt, de nem engedtem a kísértésnek, amit jelentett nekem. Nem akarok senkinél másodhegedűs lenni.. Lassan lépdeltem oda az ágyhoz. Nem értettem mi ez a hirtelen pálfordulás, és nem is hittem neki igazán, szinte önkéntelenül mozogtam, mintha mágnesként vonzott volna magához. Vállainál fogva löktem meg kissé, jelezve ezzel, hogy dőljön hátra, én pedig fölé másztam, vigyázva arra, hogy a lehető legkisebb felületen érintkezzünk. Térdeimre támaszkodtam, kezeimet arcára helyeztem, majd hirtelen fordultam a polc felé, ahol az imént pakolni láttam. Tudtam, mit akarok, így nem került sok energiámba, az éles kis penge a kezemben landolt. Torkának szegezhettem volna, de nem lett volna hatásos, hisz tudja, úgysem bántanám. Nem tudnám.. Mást viszont igen. - Mennyivel könnyebb lenne... - motyogtam. Hogy megőrültem-e? Nem.. Elkeseredtem? Mindennél jobban. Hogyan tovább? Fogalmam sincs, minden esetre nem leszek egy pótlék senki számára..
Kezdőlap
