Magam is felnevettem, ahogy közölte, hogy alig talált ide.
- Köszi, éés.. Én a szomszéd városból jöttem, szóval javarészt ismerem a helyet. De be kell vallanom, megijedtem egy percre, rég nem jártam itt, nehogy egy másik Grill is épüljön azóta, én meg rossz helyen várjalak.. - égettem be én is magam. Legalább titkolóznom nem kell előtte. Még mindig mosolyogtam az előbbi kijelentésén, amikor eszembe jutott még valami.

- Mielőtt elfelejteném... Tudnod kell, hogy van egy rossz szokásom. - néztem rá komoly arccal. - Kétbalkezes vagyok.

-Bár, mondjuk nem tűnik olyan nagy városnak, hogy elvesszek benne. Majd hozzá szokom idővel.-támasztottam meg fejemet mosolyogva a pulton.
Amikor azt mondta, hogy van egy rossz szokása, az elején picit megijedtem de aztán amikor kimondta elmosolyodtam.
-Óóó, engem az nem zavar.-mosolyogtam továbbra. Tényleg nem zavart, én életemben csak egyszer voltam kétbalkezes, de az elrontott mindent.

- Igazad van. Könnyű megszokni, szerintem egy hónap múlva már jobban fogod ismerni, mint én magam. - vicceltem el a dolgot. Ha jóban leszünk, talán néhány helyet együtt fedezünk majd fel. Ki tudja? Ez akár egy életre szóló barátság kezdete is lehet...
- Na, oké... Nem bírom tovább! Te láttad már a házat? Mert én majd meggebedek, hogy végre megnézhessem! - vallottam színt csillogó szemekkel, ahogy a házra gondoltam. Még csak a képzeletbe is beleborzongtam, hogyha nem is túl messzire, de sikeresen kirepülök a szülői fészekből.

-Meglehet.-nevettem el magamat. Egész jól kijöttünk egymással, szerintem az együtt lakással sem lesz gond, aminek nagyon örülök. -Nem még nem láttam, de megöl a kíváncsiság.-mondtam izgatottan. -Akkor....mehetünk megnézni? -kérdeztem széles és boldog mosollyal az arcomon. A pincérnek is kifizettem a kólámat és már fel is álltam a pulttól, mivel gondoltam, hogy erre a kérdésemre nem fogok nemleges választ kapni.

Ráharapva alsó ajkamra, hatalmasra nyitott szemekkel bólogattam kérdésére, miszerint megnézhetnénk-e a házat?! Felakartam ajánlani, hogy kifizetem a kóláját, mivel én hívtam meg, így értelemszerű lett volna, de megelőzött. Így rendeztem a saját számlámat, majd követtem őt a grill kijárata felé.

- Te is kocsival vagy? - álltam meg tanácstalanul a parkoló kellős közepén. - Mehetek elől, ha gondolod. Elvileg tudnom kell a helyismeretemből adódóan, hogy melyik az a ház.

-Igen, kocsival vagyok.-bólintottam egy halványabb mosollyal-Az jó lenne, mivel fogalmam sincs, hogy mi merre van.-nevettem el magam és előkotortam a táskámból a kocsikulcsot. -Akkor indulás!-mosolyogtam és elindultam a kocsim felé, majd beszálltam. Megvártam amíg ő is beszáll és elindul.

[folyt. April és Nathalie lakása]

Főtér

Végig Tyler mellett sétáltam, közben pedig memorizáltam az utat, hogy legközelebb ezzel se legyen problémám. Azért nem szerettem költözködni, mert elveszettnek éreztem magam az új helyeken és én gyűlöltem ezt az érzést. Ha elveszett vagy, akkor sebezhető, ha pedig sebezhető, akkor bármi megtörténhet. Na ez az, amit én nem hagyhatok.
- Ez lenne az? - Eléggé hülye kérdés volt ez részemről, hiszen a helyre nagy betűkkel volt kitéve a GRILL felirat, úgyhogy valószínűleg nem lehet más. Benyitottam az ajtón és valahogy sejtettem, hogy ez a látvány és ez a hangulat fog fogadni. Tipikus kisvárosi szórakozóhely.

Végig szótlanul sétáltunk egymás mellett, de nem is nagyon akartam megzavarni, mivel gondoltam, hogy próbálja bevésni a memóriájába az útvonalat. -Igen, ez az.-bólintottam és amint belépett az ajtón követtem.
A megszokottnál most valahogy többen voltak. A bárpulthoz sétáltam és leültem az egyik székre megvárva Cassidy-t. -Egy whiskyt.-szóltam oda a csaposnak- És te mit kérsz? A vendégem vagy.-néztem rá kérdően egy mosoly kíséretében.

Leültem Tyler mellé a bárpulthoz, innen pedig belehetett látni az egész helyet. Igazán hangulatos volt, a fiatalok többsége itt lézengett, de persze szinte az összes korosztálynak akadtak képviselői. Tényleg ez a hely volt a város lelke, mint ahogy az a kisvárosokban lenni szokott. Ehhez még hozzá kell szoknom.
- Nekem is jó lesz a whisky. Azt hiszem, most megengedhetem magamnak, hogy valami erősebbet igyak. - Mosolyogtam rá. Csak néha ültem be bárokba, mert általában valami nem jól sül el az ott tett látogatásom után. Vegyük azt a példát, amikor összefutottam Klaus-szal. Az is egy bárban történt.
- Mesélj magadról, Tyler. Szeretném megismerni az ittvlakókat és ha már összefutottunk, akkor veled kezdeném. - Kacsintottam rá, amikor kézhez kaptuk a poharakat. Belekortyoltam az italba, majd meglötyögtettem azt, így figyeltem a fiúra.

-Mit mondhatnék?!-gondolkodtam el egy pillanatra-Hát átlagosnak cseppet sem mondhatnám magamat, se az életemet...De egy-két dolgot leszámítva és azon kívül, hogy a polgármester fia vagyok, nem nagyon tudnék mást mondani. Mindenkinek vannak titkai.-kortyoltam bele az újonnan kihozott italomba-Akkor most te jössz!-mosolyogtam rá-Gondolom, hogy nem csak Elena rokonát tisztelhetem benned. -vontam fel a szemöldökömet és lehúztam a pohár maradék tartalmát.

Elmosolyodtam. Hát persze, hogy mindenkinek vannak titkaik és úgy látszik, hogy ez a fiú sem kivétel ez alól. Bár az én "pittyegőm" csak vámpírokra volt bekalkulálva, volt valami olyasmi sejtésem, hogy... ő sem teljesen emberi lény. De ki tudja, ez lehet, hogy már csak az üldözési mániám miatt van.
- Pontosan mire gondolsz? Vagy miből gondolod? - Válaszoltam kérdéssel az ő kérdésére, de cseppet sem idegesen, hanem teljesen nyugodtan, mindenféle kerülgetés nélkül. Kíváncsivá tett, hogy vajon mit gondol rólam.

-Talán csak megérzés...-vontam vállat, mivel én csak abból tudok kiindulni, hogy Elena is tisztában van az itteni dolgokkal és Jeremy is, de ezt inkább nem tettem szóvá. -Még két whiskyt.-szóltam oda a csaposnak. -De pontosan nem tudom. Mond el te, hogy miért lehet veled kapcsolatban ilyen érzésem.-vontam fel a szemöldökömet.

Még két italt rendelt, én pedig biccentettem a csaposnak, ahogy letette elénk. Milyen kíváncsi ez a fiú, de hát én magam is az voltam, úgyhogy emiatt senkit sem hibáztathatok.
Belekortyoltam az italomba, így húztam mosolyra a számat, de Tyler-re már kissé komolyabban néztem. Nem tudtam, hogy most el kellene-e árulnom neki vagy sem. Hiszen nem is ismertem.
- Te itt laksz, mióta megszülettél. Mit tudsz a városi mendemondákról? A...természetfelettiről? - Kérdeztem tapogatózva. Ha erre válaszol és jól válaszol, akkor jöhet a következő menet. Addig nem mondok semmit.

A következő kérdéséről már sejtettem, hogy tudhat valamit..Ezek szerint nem csaltak az érzéseim vele kapcsolatban. -Vámpírok, boszorkányok, vérfarkasok és egyéb megmagyarázhatatlan dolgok?!-kérdeztem vigyorogva és belekortyoltam a whiskymbe-Mindig van alapja a mendemondáknak.-válaszoltam kissé visszafogottan..Részemről elég nagy hülyeség lett volna rögtön bevallanom, hogy mi vagyok..

Szóval ő is hallotta ezeket a "meséket", de valószínűleg minden itt lakó így van ezzel. Elvégre még a külsősök is tudnak az állítólag itt ólálkodó szörnyekről és természetfeletti lényekről, az itt lakók miért ne tudnának?
- Igen, pontosan. Farkasok, boszik, vérszívók és a többi, és a többi. - Helyeseltem, majd újabbat kortyoltam az italomba, aztán Tyler szemeibe néztem. Valami furcsa volt a tekintetében, mintha sokkal többet tudott volna erről az egészről, mint az átlagos polgárok. Legalábbis ezt a benyomást keltette. Mintha titkolna valamit. - Nekem személy szerint a vámpírok a kedvenceim. Persze csak idézőjelesen. - Vontam vállat, de még nem akaródzott bevallani, mi is a hobbim vagy a munkám, vagy ki hogy szereti nevezni. Nekem igazából a hivatás szó tetszett a legjobban. - Nem szeretem őket. És ha tudsz róluk, valamint ismered a Gilberteket, akkor tudod, hogy sokan közülünk mivel foglalkoztak. - Még mindig burkoltan beszéltem, jobbnak láttam így. Hátha ebből is rájön.

Amikor a tekintete az enyémbe szegeződött szinte rögtön lesütöttem a szememet..Nem vagyok valami profi hazudozó.. Lassan kortyolgattam az italomat, közben figyelmesen hallgatva amit mond. Ahogy hallgattam egyre jobban bizonyosodott meg bennem, hogy tudja és érti az itteni dolgokat. -Én se vagyok oda értük. Bár tisztelet a kivételnek.- gondoltam ezzel Caroline-ra..őt már megszoktam. -Ha jól sejtem akkor a vámpírvadaszatra célzol, nem?-néztem rá felvont szemöldökkel. Hallottam egy-két dolgot róluk, de most speciel Alaric jutott az eszembe mivel ő is vámpírvadász ha jól tudom, és valamennyire köze is van a Gilbertekhez.

- Nos, nálam egyik sem kivételes. Mindegyik ugyanolyan. - Tettem hozzá hirtelen felébredt utálattal a hangomban. Még jó, hogy nem fogok kedvesen beszélni róluk, elvégre azzal magamra hoznék szégyent. Egyébként is egyszerűen utálom őket és kész, ezen nincs mit feszegetni.
Újabb korty, közben pedig bőszen bólogattam, aztán elégedett mosolyra húzódott a szám. Nem is rossz ez a fiú, egész ügyesen megtalálta a válaszokat.
- Okos vagy te, Tyler. - Motyogtam elismerően, hogy a pultra könyököljek és ránézzek. - Ha már tudod, hogy a Gilbertek szerettem vadászgatni a vámpírokra, én pedig Gilbert vagyok, akkor már meg is van, hogy miért vagyok itt. - Kacsintottam rá, viszont már én is nagyon kíváncsi voltam az ő történetére és titkára. Mert volt neki az biztos, kiolvastam a szemeiből. - És te? Te mi vagy?

-Megértelek.-bólintottam egyetértően. -Minden vámpír egy gyilkos, még ha el is tudják nyomni azt az énjüket, de én se vagyok különb náluk.-néztem rezzenéstelen arccal a szemeibe. -A mi családunkban van egy öröklődő átok, amit sajnos én is magammal hordoztam és ki is váltottam. -mondtam komolyan és ebből már szerintem tudhatta is, hogy mi vagyok. Csendbe burkolóztam és iszogatva a maradék whiskymet vártam a reakcióját.

- Pontosan. Tehát tudod, hogy miért is vagyok az ami és miért vélekedek így róluk. Az apámat is ők ölték meg, ezért csinálom ezt. - Ez csak kicsúszott a számon, nem akartam őt ezzel terhelni, sem magyarázkodni, mert azt mért is tettem volna? Csak...jól volt még ha hirtelen is, de valakinek elmondani ezt. Nem nagyon közöltem még a vámpírvadásszá válásom okát senkivel.
Egy pillanatra elgondolkoztam. Átok, ami a családban öröklődik. Tehát vérfarkas, legalábbis nekik van átkuk, senki másnak. Akkor Tyler-nek is kijutott a "jóból", ha már itt tartunk. - Mióta vagy... vérfarkas? - Az utolsó szót csak suttogtam, mert elvégre csak egy nyilvános helyen voltunk, úgyhogy nem nagyon kellene hangosbemondóba kiabálni ezeket a szavakat.

-Így utólag is sajnálom az apádat.-mondtam és egy biztató mosolyt vetettem rá.
-Elég régóta vagyok ahhoz, hogy megutáljam.- fagyott le a mosoly az arcomról. Hát igen... még emlékszem milyen volt az első alkalom onnantól kezdve rühelltem a dolgot, de mára már együtt tudok vele élni. -De a többi vérfarkassal ellentétben én akkor változok át amikor akarok, vagy hogyha a szükség megkívánja. -magyaráztam.

- Köszönöm. - Reagáltam én is enyhe mosollyal a részvétnyilvánításra. Hét éve történt, de még mindig olyan volt, mintha tegnap temettük volna el és mintha csak tegnap hallottam volna azt az ominózus beszélgetést azt anyám és a többi családtag részvételével. Tényleg repül az idő.
Végighallgattam őt, de valami miatt felkaptam a fejem. Akkor változik át, amikor akar? Ez mégis hogy lehetséges? Ilyenről még nem hallottam, bár én nem a vérfarkasokra szakosodtam, hanem a vámpírokra. - És mégis miért vagy te más?

-Kijátszottam a hold átkot. .....De hosszú történet épp ezért nem is akarok belekezdeni. -ráztam meg a fejemet- És azon kevesek közé tartozom akik átváltozáskor tudják is kontrollálni magukat..-tettem még hozzá és azt a pár korty whiskyt ami a poharam alján volt egy laza mozdulattal lehúztam.

- Pedig érdekesen hangzik. Nem sok mindent tudok rólatok, de azt igen, hogy a Hold miatt vagytok kénytelenek átváltozni. Ha ezt az átkot kijátszottad, akkor tudsz valamit. Főleg, ha még a kontrollra is képes vagy. - Kacsintottam rá elismerően. Hát, én magam még nem hallottam olyan vérfarkasról, akinek ez sikerült volna, vagy aki egyáltalán megpróbálkozott volna az ilyennel. De úgy látszik, hogy ilyen is van a világon.
- Akkor hanyagoljuk ezt a témát. - Vontam vállat hanyagul és én magam is lehúztam whiskymet. Nem nagyon voltam hozzászokva az ilyesfajta ivászathoz, de most jólesett. - Miről akarsz beszélni? - Mosolyogtam rá kedvesen.

-Legalább volt értelme annak a két hónapnak amíg kínoztattam magam.-vontam vállat. Nem volt kellemes de legalább megérte, ha másért nem is akkor Caroline miatt. -Egyébként ha kell a segítség a vámpírok megtizedelésében csak szólj nyugodtan.-ajánlkoztam fel mosolyogva. Fogalmam sem volt, hogy tud-e a vérfarkas harapásos dologról, de ha már így adódott ez az alkalom és mivel tényleg van oka vadászni rájuk ezért szívesen tettem ezt az ajánlatot.

- Ezt hogy érted? Két hónapig kínoztattad magad? - Összevontam a szemöldökömet. Nem értettem, hogy mire céloz ezzel? Talán így játszotta volna ki az átkot? Azért az nem lenne semmi, nem kis akaraterő kellene ehhez. Belegondolni is rossz, még meg is borzongtam.
Ám ajánlatára felcsillant a szeme, mint valami kislánynak, aki megkapja a karácsonyi ajándékát. - Ezt komolyan mondod? Tudod Elenáékon kívül te vagy az egyetlen, akivel találkoztam és nem vámpír, sőt, a vámpírok ellensége, úgyhogy... ez jó lenne. Lehetnél az én titkos fegyverem. - Mosolyom teljes fényében ragyogott, ahogy ránéztem. Tudtam arról, hogy a vérfarkasok harapása halálos a vámpírokra, de még nem nagyon kötöttem sem barátságot, sem szövetséget olyanokkal, mint Tyler.