*Ahova nyáron előszeretettel jár a fiatalság szórakozni, fürdeni, piknikezni*
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Dec. 17, 2015 11:54 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
M. Sabriana & Darius
••••Why am I always thinking about you?••••
Régóta nem láttam már Darius-t, de ez talán nem is meglepő, hiszen egy farkas és egy vámpír nem éppen jól jön ki egymással. De így se unatkoztam, hiszen a testvérem is felbukkant a színen. Régóta nem láttam már, de mindig is volt valami fura kapcsolat közöttünk, így nem csoda, hogy időről időre egymás mellé sodort minket az élet. Mind a ketten úgy gondoltunk, hogy el vagyunk átkozva, hogy valaki szórakozik velünk, de tudomásunk szerint egyetlen egy felmenőnk se élt már, így nem tudtuk azt, hogy ki lehet. Fogalmunk se volt arról, hogy a nagymamánk nagyon is él, s csöppet se a kedves fajtából való. Kezdett már hidegre fordulni az idő, de farkas lévén sokkal jobban viseltem a hideget is, mint az átlagemberek. Amikor pedig túl sok időm maradt gondolkozni, akkor pedig újra és újra eszembe jutott az az este, s úgy éreztem, hogy nem az utolsó pillanat volt az, amikor találkoztam vele, de ha a bárban keresett, akkor már nem talált ott. Egy irodát béreltem és ügyeket vállaltam el. Tovább vittem az ügyvédi karrieremet itt. Tény, hogy New York se mondott le rólam, de nem is zavart. Legalább több ügyön dolgozhattam. Néha ingáznom kellett, de egész jól viseltem az utazásokat is, illetve teliholdkor meg kerültem minden bajosabb helyet. Szerettem higgadtan átvészelni azokat az időket. Nem voltam hozzákötve, de attól még hatással volt rám. Sokak számára már hidegnek gondolta ezt az időt, de engem nem zavart. Sietve hullott le a ruha a testemről, majd lassan elindultam a víz felé. Úgy éreztem, hogy muszáj kicsit megmártóznom, megfagyasztanom az ereimben dübörgő véremet, hogy visszafogjam az egyre inkább felszínre akaró farkasomat. Tombolt, valaki piszkálta őt, mintha csak mágia keze lenne benne. Pillanatok múlva már tényleg körbe ölelt a kicsit hideg víz, majd elmerültem benne. Nem mozdultam meg, csak elmerültem benne és minden rám törő emlék ellen küzdtem. Mintha csak a víz hatása lett volna, hogy hirtelen ennyi kép, soha nem látott emberek arca kúszott be elmémbe, végül sietve bukkantam elő. Ziháltam, de nem a hidegnek köszönhetően. Sokkal inkább a látottaknak köszönhetően. De szép lassan a szellő is ismerős illatot sodort felém. - Előbújsz, vagy inkább tovább leskelődsz? – kérdeztem kíváncsian, hiszen ismertem már az illatát, talán már túl jól is. S kíváncsian fordultam abba az irányba, ahonnét Darius érkezése várható volt. A hangom vidáman, játékosan csendült, pedig a lelkem legmélye olyan volt, mint egy viharos tenger.
Kezdett mérhetetlen módon elegem lenni a tétlenkedésből. Egyre inkább monotonná váltak a napjaim, amit a legkevésbé sem néztem boldogan. Philip folyton elfoglalt volt, én pedig e mögött egy nőt sejtettem. Vagy az újdonsült ember családját. Szívesen téptem volna ki mindegyiknek a szívét, hogy miattuk kell az örökkévalóságot ilyen unalmasan eltöltenem most. Még mindig nem tudtam feldolgozni teljesen azt, hogy a gyilkos, akit megismertem az most kis híján olyan, mint egy kertvárosi apuka. Lemerem fogadni, hogy még a legmodernebb fűnyírót is rég beszerezte már. Nevetséges. A halhatatlanság megkímél a család okozta nyűgtől, mégis miért keresi akkor ezt? Ha a nők érthetetlenek, Philip egyszerűen csak ostoba. A vadász mindig megérzi a préda közeledtét. Nem nagyon volt más dolgom, igyekeztem minél inkább megnehezíteni a saját dolgom egy-egy ember megölésekor, de csalódnom kellett, kiderült ugyanis, hogy az ember valamiért nem erőlteti meg magát túlzottan, ha a túlélésről van szó. Ez pedig szörnyen lehangoló. A préda kétségbeesett kapaszkodása az életbe, ez teszi élvezetté a vadászatot, emiatt imádom úgy ezt. Most pedig olybá tűnik, hogy az a kevés dolog, amit szeretek ezen a világon, szép lassan kihal. El kéne gondolkodnom azon, hogy mi értelme van az örökkévalóságig élni, ha nem tehetem azt, amit a legjobban szeretek. Orrfacsaró bűzt éreztem, ami annyira kellemetlen volt, hogy el is vesztettem a préda nyomát. Nem gyakran fordul elő, de mostanában egyre nehezebben veszem rá magam amúgy is arra, hogy végezzek velük. Sokszor úgy érzem, hogy még erre sem jók. A világ hivatalosan is megérett a pusztulásra, attól tartok. Követtem a szagot és elhúztam a számat mikor megpillantottam az ismerős alakot. – Még mindig orrfacsaró szagod van. Ide valami erősebb kell, mint a víz. – jegyeztem meg. Kicsit közelebb mentem, de nem léptem a vízbe. – A halálra fagyáson kívül van bármi más célod ezzel? – pillantottam rá érdeklődve. – Mert, ha nincs, akkor rosszul csinálod. A fejednek is a vízben kell lennie. – és még rám mondják, hogy soha nem segítek senkinek.
Egy kis magányra vágytam, semmi többre. Mindenkinek szüksége van arra, hogy kicsit egyedül legyen és hiába mondják azt, hogy a farkasok társas lények, mert nem teljesen van igazuk. Lassan haladtam az erdőben, majd egyszerűen az egyik tót találtam megfelelő helynek és hogy kicsit lehiggadjak, a vért az ereimben picit megfagyasszam, mert nem szerettem volna senkiben se kárt tenni, de még is egyre nagyobb késztetést éreztem rá. Tudtam jól, hogy valami nem stimmel, hogy valaki fogságban tart, irányít, ha úgy tartja kedve és ez igaz volt a nővéremre nézve is. Már csak azt kell majd kitaláltunk, hogy ki az. Alig merültem el még csak a vízben, amikor már megéreztem az illatát. Messziről meg tudom már különböztetni a többi rothadó szagtól, ami részben jó, másrészt meg nem. Alig ölelt még csak körbe a hideg víz, még elmerülni se volt igazán időm, így csak a hajam alja volt vizes, ami így a bőrömhöz tapadt, eltakarva a kíváncsi szempár elől a halmaimat, ha esetleg kiemelkednék a vízből. Mosolyogva figyeltem őt, majd a szavaira egy apró mosoly jelent meg ajkaimon. - De ennek ellenére is itt vagy. Akár tovább is sétálhattál volna, de nem tetted. – szólalok meg mosolyogva, majd kicsit kijjebb úszok, közelebb hozzá. Mosolyogva figyelek, de a víz még mindig elfedi a testemet. – Farkas vagyok, így jobban bírom a hideget. – adok válasz könnyedén, mert ez az igazság. Nem olyan könnyű kifogni rajtunk. Szép is lenne, ha a farkasok a 40 fokot imádnák, amikor nem is olyan területről származik a nagyja a fajunknak. Nincs bajunk a hideggel, de a meleggel se, bár előbbit jobban bírjuk, mint az átlagember. – Miért nem mutatod meg? Esetleg félsz a víztől? – kérdezem játékosan, majd bolondozva kicsit lelocsolom őt, majd picit kiemelkedek, de ahogy sejteni lehetett, a hajam mellkasomra tapadt. – Gyere, annyira nem hideg. Ne lény nyuszi. – bár sose gondoltam volna azt, hogy nyuszi, de ennek ellenére szerettem volna húzni őt és becsábítani ide. Hogy miért? Magam sem tudom. – Ígérem nem lesek. – s azzal a lendülettel újra elmerülök a vízben, kisebb hullámokat hagyva magam körül.
Fintorogva ültem le a part mentén egy kidőlt fa törzsére. Nem a helyzet miatt viszolyogtam, hanem amiatt, ami az elmúlt időben történt. Egyszerűen… kihal szép lassan minden, ami miatt élni lehetne. Azt pedig soha nem fogom megérteni, hogy egyesek miért éreznek késztetést, hogy kád helyett egy tóban fürödjenek meg. Igen, valószínűleg meg is fogom ezt bánni. – vontam meg a vállamat. Ez is hűen tükrözte azt, hogy mennyire semmi dolgom nincsen, ami undorító egy érzés. Alapjaiban véve az unalom nem lenne rossz, de ha tehetetlenséggel is párosul, akkor már-már gyilkos erejűnek is lehetne nevezni. Ezen az ember mit sem segít. Legalább megnehezítenék a dolgomat. – Még megtehetem. – és meg is fogom tenni, ha úgy érzem, hogy itt is csak az időmet fecsérlem. Nagyon kevés ember van, akit tartok annyira, hogy kicsit is érdekeljen. Most éppen bővült a lista egy emberrel, mert szükség van rá. Még szerencse, hogy Philip éppen vele volt. Bár, szívesen elfelejteném örökre, amit akkor ott láttam. – Akkor végképp nem értem, hogy minek mentél oda be. – feleltem kissé unottam. Soha nem volt jellemző rám, hogy csak úgy lubickoltam volna a barátokban. A farkasokat különösképpen rühellem. A harapásuk rám nézve halálos, úgyhogy jobbnak látom megölni őket, ha megköveteli a helyzet. Az ők, vagy én összehasonlításból nem tudom nem saját magamat kihozni győztesként. – Nem. – ráztam meg a fejemet a kérdése hallatán, de nem mozdultam meg. – De semmi kedvem hozzá. Négyszáz éves vagyok, nem tíz. – ráztam meg a fejemet. Semmi kedvem megmártózni a vízben. Arról nem si beszélve, hogy undorító már csak abba is belegondolni, hogy hányan voltak már benne előtte. – Tulajdonképpen mit is akarsz ezzel? – pillantottam rá kíváncsian, miközben rágyújtottam egy szál cigarettára. Ez egy olyan dolog, amit szeretek ebben a korban. Nem mintha bármiféle hatást gyakorolna rám a dohányzás, de legalább a látszat meg van. Imádom látni mások döbbent arcát, mikor elnyomom az alkaromon a csikket.
Figyeltem Mr. Ficsúr tetteit és néha még a szemeimet is megforgattam. Nem értettem, hogy miként képes így viselkedni. Főleg azt nem értettem, hogy miért tesz a farkasok szagára megjegyzést, amikor ő se panaszkodhatott illatok terén. Mindegyik fajnak meg volt a maga jellegzetes illata, amit csak az emberek nem érezhettek, meg a boszorkányok, de a legtöbb másik faj előtt nem maradt rejtve az eme illatbomba. Nem húztam fel a szavain az orromat, miért is tettem volna? Ő csak egy volt a sok és bosszantó vámpír közül, akivel túl sokszor botlottunk egymásba. - Vigyázz, mert még a végén egyszer egy farkas fog fenékbe harapni. – szólaltam meg egy angyali mosoly keretében, hiszen nem mindenki van a hold kegyetlen játékához kötve. Én se vagyok, így bármikor megtehetném és ki tudja, egyszer talán meg is fogom, ha már túlzottan az agyamra ment. – Ezt vegyem fenyegetésnek? – rántottam meg a vállaimat, majd kicsit távolabb úsztam a parttól és élveztem a hideg víz gyógyító és nyugtató hatását is. Farkas vagyok, így könnyebben elpattannak húrok bennem és az szerintem egyikünknek se lett volna rossz. – Ohh, jesszusom. Ez most komoly? – kérdeztem vissza egy kisebb szemforgatás keretében, amikor azt mondta, hogy nem érti mit is keresek itt. Nem fogom ezt túl ecsetelni, használja kicsit azt a több száz éves eszét, vagy esetleg ennyi idő alatt már sorvadásnak indult és szép lassan nem is lesz mit használni? Lehet, hogy gonosz gondolat, de jogos, legalábbis szerintem. – Látom, a humorérzékedet is elhagytad. Akkor miért nem mész keresni valami könnyű vérű nőcskét, esetleg pincérnőt, akit kedvedre megidézhetsz és a szolgáddá teheted? – a hangom talán picit gúnyos volt. Végül egyre kijjebb és kijjebb úsztam, míg végül majdnem teljesen kiértem a partra. Sietve csavartam ki a hajamból a vizet. – Még is mivel mi volt a célom? – kérdeztem tőle, majd elvettem mellőle a ruháimat és elkezdtem bele bújni, s úgy viselkedtem, mintha nem is fedetlen lenne a testem miután kijöttem a vízből.
Megpróbálták már egy páran. – rántottam meg a vállamat. Nem valami nagy titok az, hogy sokan akarják a halálomat, szívesen látnának egy koporsóban. Nem, tőlük még az sem telne ki, hogy vegyenek nekem egy koporsót. A lényeg, hogy van elég ellenségem, sokuk halott, sokuk él… még. – A titok annyi, hogy ne teliholdkor akard őket megölni. – a telihold nálam nem játszik, ostobaság akkor kikezdeni egy farkassal. Csakis akkor halálosak rám nézve, jobb szeretem őket megölni a hónap többi napján, ha már odáig fajulnak a dolgok, hogy erre van szükség. Az a baj a farkasokkal, hogy falkában járnak, megölök egyet és hat ugrik rám. – Vedd, aminek akarod. – vonom meg a vállamat. Nem különösebben izgat. Az, hogy itt vagyok, csak annyit jelent, hogy nincs jobb dolgom. A világ már nem állít kihívások elé, úgy látszik valaki odafent úgy döntött, hogy megvonja tőlem az élet azon élvezeteit, amit megérte vámpírként átélni. Emberként amúgy sincsen már semmi, csodálom, hogy még ennyien vannak. Nem tudom, te, hogy vagy vele, de jobb szeretem a zuhanyzót. na persze régen én is rá voltam erre kényszerülve, amelyik korból jövök, ott nem volt zuhanyzó, sőt, a kereket is csak kezdetlegesen ismerték. Szörnyen ostobák voltak akkoriban az emberek. Nem mintha most sokkal okosabbak lennének. – Vagy soha sem volt. Bár mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. – nem tartottam magamat a végletekig komolynak, ami azt illeti, szerettem, ha másokat fel tudtam bosszantani annyira, hogy ne tudjanak tisztán gondolkodni. Megtanultam, hogy egy harc inkább dől el fejben, mint külsőségekben. Ha az ellenfél fejében vagy, nyertél is. – Na és, ha pont onnan jövök? Bár a pontosság kedvéért: nem szoktam őket megigézni. – csóválom meg a fejemet mosolyogva. Abban mégis mi az élvezet? Ennyi erővel elmehetnék egy prostihoz is, nem? Néha megesik, valamiből nekik is meg kell élniük, nem igaz? Ezen a téren nincsen túl sok megkötés az életemben. Ami jó, az jó, és kész. – Hagyjuk. – rántom meg a vállamat mosolyogva, miközben figyelem őt elgondolkodva. – Ha már úgy is itt vagyunk, akkor meg kéne beszélnünk ezt-azt. Nálad kell lakjak, amíg meg nem győzök valaki mást, hogy fogadjon be. Tudod… régi barátság, amit megmérgezett egy nő. – nem kell magára vennie. Nem nézem le őt, mert nő. Szeretem a nőket, csak azután van belőlük elegem, hogy megszólalnak. Philip pedig amilyen hülye, még képes is őket végighallgatni.
- Ne feledd, hogy nem mindegyikünk van teliholdhoz kötve. Egyszer talán mellényúlsz, és eléggé szenvedni fogsz akkor. – mosolyodtam el ártatlanul, hogy utána újra elmerüljek a vízben. Én is bármikor belémélyeszthetem a fogaimat, ha egyszer már megunom a dolgait. Nem vagyok én máltai szeretet szolgálat és sose fogok azzá válni. Nem segítek meg mindenkit, főleg nem vámpírokat. – Milyen nagylelkű ma is valaki. Szerintem még egy sündisznó is kedvesebb, mint te, de szólj ha tévednék. Viszont, ha nem akarsz a fogaimmal találkozni, akkor erőltess magadra egy kicsit kedvesebb modort. – szóltam ki a vízből és nem tréfáltam. Lehet, hogy beengedtem már a házamba is, de könnyedén kizárhatom belőle. Elég csak másik névre íratnom és többé be nem teszi a lábát oda. Az élet már csak kegyetlen, de csöppet se izgat, hogy ez mennyire nyerné el a tetszését. Nem vagyunk mi egy pár, hogy a tetteimmel meg kelljen felelnem neki. - A kettő nem ugyanaz, de azért gratulálok eme értelmes megszóláshoz. – s játékosan még meg is tapsoltam, hiszen ez nem ér fel egy zuhanyzással, ahogyan zuhanyzás se egyenlő ilyen hülyeséggel, de néha erre is szükség van, mert különben anélkül rohadhatunk meg, hogy észrevennénk. – Nos, akkor talán ideje lenne lemosni a vért magadról. – mosolyodom el, majd szép lassan egyre kijjebb úszom, míg végül a lábam le nem ér. Lassan pedig elkezdek kisétálni a partra, mintha nem lennék meztelen. Biztos vagyok abban, hogy már sok nőt látott, illetve azt is tudom, ha megkértem volna, akkor se fordult volna el. Így inkább csak felesleges köröket spóroltam meg mindenkinek. Hamarosan pedig elkezdek felöltözni, miután végre megtaláltam a takarásában a ruháimat, a szavaira pedig kíváncsian kapom fel a fejemet és elnevetem magamat. A hajamból kicsavarom a felesleges vizet, s megrázom picit a fejemet is. – Miből gondolod, hogy befogadnálak? Miért akarnék egy magadfajtával egy házban élni? – pillantottam rá kíváncsian, miközben szép lassan egyre több ruhadarabba bújtam bele. – Nem akarlak kiábrándítani, de eddig fogalmam sincs arról, hogy miért is lenne főnyeremény veled együtt élni. Múltkor is csak a szád volt nagy. – s ajkaim gonoszkás mosolyra húzódnak.
Feltéve, ha előtte nem választom el a fejed a nyakadtól. – vonom meg a vállamat egy mosolyszerű grimasz kíséretében. Őszintén, soha nem kedveltem senkit sem, aki nem hasonlított rám. Philipet is csak azért nevezem barátomnak, mert van bennük közös. Ha nem lenne, egyikünk már rég halott lenne. Engem az olyan dolgok, mint az… ártatlanság és a szeretet nem különösebben hatnak meg. Akkor villantsd csak meg a fogaidat. Vagy fogd be. Aranyom, csak mert beszélő viszonyban vagyunk, nem jelenti, hogy nem ártanék neked. Szóval tegyél valamit, vagy hallgass! – túlértékelik a tűrőképességemet. Nem szeretem, ha bárki azt hiszi, hogy van ellenem bármilyen apró esélye. Azt főleg nem, hogy azt hiszi, erkölcsi gátba ütköznék, ha ártok neki. Nálam ilyen nincs, ha rám támadnak, én is a másikra támadok, és általában meg is ölöm. Aki egyszer rád támad, az másodjára is meg fogja tenni. Ami egyszer jó volt, nem feltétlen lesz következőleg is az, úgyhogy én hiszek az első és egyben utolsó alkalmakban. Ahogy akarod! – sóhajtok fel fáradtan. Nem különösebben volt kedvem a vitához vele, főleg nem ilyen egyszerű és gyerekes dologban. Elképzelni sem tudom, hogy mi vesz rá bárkit is arra, hogy csak úgy egy tóban úszkáljon, de azt hiszem nem is kell értenem. Mások hülyeségének nem az én asztalomnál van a helye. – Együtt élni? Nem. – rázom meg a fejemet mosolyogva. – Csak laknék ott. Elkerülnénk egymást, én vadászok, te dolgozol, azt csinálsz, amit akarsz, engem pedig cserébe nem érdekel. Lényegében nem is látnánk egymást. – nem szeretek egy helyen túl sokáig lenni, úgyhogy nem valószínű, hogy sokat járnék oda, de egyszer-kétszer talán megeshet. Akárhogy is, Philip be fog engem fogadni. Vagy befogadtatom magamat a szomszédjával. Azt nem akarhatja, oda lenne a tökéletes kertvárosi apuka álcája. – Mégis miben? – ötletem nincs, hogy mi a tökömre gondol, de előre érzem, hogy meg fogom bánni azt, hogy egyáltalán rá kérdeztem a dologra. – Azon kívül, hogy a rémunalmas életedben történne valami érdekes? – ha nem hozzá, hát megyek máshova. Szükségem van egy helyre, ami amolyan… központja lehet a világomnak. Nem sokat lennék ott, de az állandóság fontos, igaz? Még, ha ez esetben ez csak átmeneti is.
- Ha meg akartad volna tenni, akkor már rég megtetted volna. – mondom neki komolyan és mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy lenne rá esélye. Ugyan már, ennyire még én se most jöttem le a falvédőről, hogy tudjam, ha az lett volna a célja, akkor nem tette volna már meg. Ennyire azért hülyének se kellene néznie. Lehet, hogy farkas vagyok, de attól még nem jótündér keresztanya, s ezt végre felfoghatná, mert ha így folytatja, akkor tényleg kizárom az életemből és többé nem fog érdekelni. Aztán majd megszáll ott, ahol akar, vagy ott köti fel magát, ahol éppen jól esik neki. Pillanatok múlva már a vízből sétálok ki, hogy utána magamra öltsem a ruháimat, hiszen tényleg nem értem, hogy mit akar itt, meg ennyire finnyás személlyel se találkoztam még, mint amilyen ő. Ohh, komolyan mondom, hogy szerintem még a hercegek is jobb fejek, mint ez a ficsúr. Nem is értem, hogy miként keveredhettünk egymás életébe. Értem én, hogy ő besétált a bárba, majd pedig a lakásomba állított be fél hullaként, ami annyira nem is meglepő, hiszen ő részben már eleve hulla és halott. Mindegy is, elég a szagát elviselnem. Lehet, hogy még a halottaknak is jobb az illatuk, mint neki. Kicsit még az orromat is megmozgatom, mint amikor az ember olyat szimatul ki, amit baromira nem akar érezni. Kíváncsian figyelem őt, majd a szavaira egy nevetés hagyja el az ajkaimat. – Egy szóval se említettem együttélést, de szólj, ha rosszul emlékeznék a korábbi szavaimra. – mosolyodom el gonoszkásan, majd nedves hajamat kezdem el babrálni, s közben őt figyelem továbbra is. Néha kicsit feljebb szökik a szemöldököm, majd megrázom a fejemet, hogy ez tuti csak valami vicc. Ma van április elseje? Vagy előrébb hozták azt a napot? – Az én házam, s ne felejtsd el, hogy bármikor könnyedén kizárhatlak belőle, hiszen elég csak átíratnom a nevet a lakás felett és te már nem léphetsz be, így jobban tennéd, ha kicsit visszább fognád a nyelvedet. Harmad részt, meg nem fogom miattad kerülgetni a lakásomat, se miattad abbahagyni a magánéletemet. – s hozzá tündéri mosoly jár, hiszen ő se gondolhatja azt, hogy apácaként élek. Meg amúgy se érdekel, hogy mit hall vagy mit nem, ha nem tetszik neki valami, akkor kereshet másik odút. – Miért is én mondanám meg? Te akarsz nálam sátrat verni, így neked kellene valami okod adnod arra, hogy befogadjalak, mert se a jellemed, se a nézésed nem hat meg. – s egy lemondó sóhaj is társul a szavaim mellé. – Az életem egyáltalán nem unalmas, de drága vagy, hogy azt hiszed nélküled mindenki élete unalmas lehet. – majd felkaptam a kabátomat és lassan távolodni kezdtem, hogy utána neki dőljek az egyik fának és onnét figyeltem őt.
Jogos, ezzel nehéz lenne vitatkozni. – húztam el a számat kissé csalódottan. Igaz is. Ha valakit meg akarok ölni, áltálában meg is ölöm. Ez nem jelenti azt, hogy ez később ne változhatna meg a véleményem. Fenntartom a változás jogát, vagy mit. Akárhogy is, nem szeretek túl sokat agyalni a dolgokon, én jobb szeretem gyorsan elintézni őket, főleg, ha egy-egy élet elvételéről van szó. Kinőttem én már rég abból a korból, hogy megviseljen ez. Szólok. Rosszul emlékszel. –rántom meg a vállamat. – Nem mintha számítana. – legyintek aztán végül a dologra. Velem is megesik, hogy nem figyelek oda rá, ezért nem ítélkezhetek, igaz? – A lényeg az, hogy ez tulajdonképpen… már-már inkább különélés. Te akkor jössz, mikor én megyek, én meg akkor megyek, mikor te jössz. Persze, csak átmenetileg. – Philipet ideje, hogy valaki felkeltse a kis álomvilágából. Nem tudom, miért hiszi azt, hogy ha embernek tetteti magát, akkor az is lesz. Gyerekek… de ők a kisebbik baj. A nagyobbik az önelégült picsa, aki azt hiszi, hogy csak úgy félreállíthat. – Oh, ez esetben bocsánatodért esedezem! Nem tudtam róla, hogy van magánéleted. – őszintén bocsánatkérő volt a tekintetem, habár erősen eltúloztam a dolgot. Ki hitte volna, hogy tudja, mi az a magánélet? – Felőlem azt hozol fel magadhoz, akit akarsz. – remélem, ha nála is ezt jelenti a magánélet. - bár, ha nő, akkor nem tudom megígérni, hogy békén hagyom. Nem egy kapura játszunk, ugye? – én nem ítélkezem, sok dolgot láttam már az életem során, megtanultam, hogy mindenkinek van egy sötét, perverz, undorító énje, amit jobb, ha soha nem mutat meg másoknak, mert soha véget nem érő rémálmokkal fogja az illetőt a halálba hajszolni. Még mindig kiráz a hideg attól, amit Philip-nél láttam. – Nem kell a házad, megtarthatod! Csak egy szoba kell.– még a ruháimat sem kell kimosnia. Majd megigézek valakit, hogy játssza el a bejárónőmet. Nem ez lenne az első eset. – Hát, ha olyan elképesztően izgalmas lenne, nem hinném, hogy itt lennél. – mondtam közömbösen, miközben körülnéztem a helyen, hátha találok valami szörnyen érdekest, ami megcáfolhatna. Mondanom sem kell, hogy nem találtam szart sem. – Huh, ez aztán nehéz! Mondjuk… mit szólnál, ha kapnál egy guminőt? Párnának nem olyan rossz. – az van raktáron. Elég sok haszontalan szart halmoztam fel az évek során, ezek főleg mások cuccai, amik hozzám kerültek, miután megöltem őket. Az összes be van dobálva egy bérelhető raktárba. Nem bérlem, hülye lennék fizetni érte. Megigéztem a biztonsági őrt, hogy verjen mindenkit félholtra, aki megpróbál bemenni oda. Nem mintha lenne ott bármi értékes, de az én a helyem, az én helyem.
A kijelentésére csak egy „Na, én megmondtam” fejet vágok csak, de nem fecsérelek rá több szót. Teljesen felesleges lenne. Eddig se túl sokra mentem szavakkal, legfeljebb néha igazat adott és ennyi. Nem is értem, hogy miért nem boldogít inkább mást és miért engem örvendeztet meg az ellenállhatatlan stílusával. Meg tényleg semmire se menne azzal, ha megölne, mert akkor nincs hova mennie, de számomra meg annál inkább jobb lenne belemélyeszteni a fogaimat, hiszen legalább a bolha üzemmódja megszűnne és tőlem függene az is, hogy életben marad vagy nem. Milyen mámorító gondolat. - Rosszul emlékszem? Mire is? – kérdezek vissza kíváncsian, hiszen tényleg érdekel, hogy szerinte miben tévedek. Lehet még a végén egyszer igazat adok neki, majd az újabb kijelentésére csak feljebb vonom a szemöldökömet és egy kisebb gúnyos nevetés hagyja el az ajkaimat. – Különélés? Lassan kezdem azt érezni, hogy olyanok leszünk, mintha a lakásomból valami kolesz alakulna. – s mellé még egy kisebb szemforgatás is társul, hiszen láthatja, hogy nem rajongok eme ötletért. Sose szerettem, ha a házam inkább hasonlít egy átjáró házhoz. – Amúgy meg mivel az én házam, így inkább nekem kellene megszabnom azt, hogy mikor jöhetsz és mikor nem, vagy tévedek? Szerintem én még mindig akkor jövök és megyek, amikor akarok. – pillantok rá komolyan. – Azért mert téged senki se képes elviselni a másiknak még lehet magánélete. – pillantok rá egy grimasz tekintetében, hiszen ő vagy megeszi a társaságát vagy pedig képtelenség elviselni. – És ha igen, az zavarna? Esetleg ártana az egódnak? – kérdezek vissza pimaszul, majd kicsavarom szőke tincseimből a vizet. – Amúgy előre szólok, ha felhozol valakit a lakásomra, akkor azt megcsócsálom és elüldözöm onnét. – s hozzá egy ártatlan mosoly dukál. Ha meg akar valakit fektetni, akkor ahhoz keressen másik helyet. Nem bordélyházban élek. Meg amúgy se érdekel a szexuális élete, miért is érdekelne egy felfuvalkodott hólyag ilyen jellegű élete? Szerintem senkit se érdekelne, s a történetei fele meg tuti csak a képzelete szüleménye. - Semmi sincsen ingyen, vagy ebben az állomban élsz? Ne felejtsd el, hogy engem nem tudsz megigézni, de annál könnyebben lehet a reggeli itókádban verbéna. – azt hiszem ez nem lesz egyszerű menet és még sok érdekes pillanatban lesz részünk. Én veszélyes vagyok ránézve, ő meg rám nézve az. Bár utóbbi kizárt, hiszen ha bánt vagy megöl, akkor repült a szoba lehetősége is mehet valami lepukkant hotelbe. Ott talán még el is viselik. – Jesszusom, ez most komoly? Ennyire magadnak való csak nem lehetsz, vagy mégis? Gyerekként sose jártál el úszni? Komolyan rosszabb vagy, mint egy vénség! – jegyzem meg bosszankodva, majd az újabb kijelentésére újra csak a szemöldököm szökik kicsit feljebb. – Kac-kac. Most röhög a vakbelem, nem hallod? Mennyit fizetsz a szobáért? Főzni tudsz? – kérdezem tőle könnyedén, miközben az egyik fának dőlök és onnét fürkészem őt.
-Arra, amit mondtál. Csak válogasd meg a szavaidat, rendben? Akkor nem kell erről beszélnünk, felettébb kiábrándító, hogy elvárod, odafigyeljek helyetted is magadra. Érted, ugye? - ennél talán egyszerűbben is kifejezhettem volna magamat, de bízok benne, hogy megérti mire gondoltam. Nem várhatja el tőlem, hogy odafigyeljek minden egyes szavára. – És az olyan szörnyen rossz lenne? –kérdeztem vissza mosolyogva. Meg van mindennek a maga szépsége, annak is, ha az ember ajtaján csak úgy ki-be járnak a nők. Az én esetemben legalábbis, ő feltételezem nem nőkkel osztozik az ágyán. Habár, én aztán nem ítélkezem felette, ha mégis, sok furcsa dolgot láttam már, ez a legkevésbé számítana annak. – Hát, így is nézheted a dolgot végül is, de… nem hinném, hogy sokat érsz vele. – vontam meg a vállamat. Persze, próba szerencse, de naiv dolog azt hinni, hogy kicsit is érdekel mikor enged be oda, vagy mikor nem. Nem a postás vagyok, és nem is az asszisztense, hogy betartsak bármit, amit kijelent? – Jól van, ha ettől boldog vagy, elhiszem, hogy van magánéleted! – abban már a legkevésbé sem értek egyet, hogy kibírhatatlan lennék. Illetve… van, hogy ez a helyzet, de sokkal könnyebb magad megutáltatni a nővel, mint megkérni arra, hogy lépjen le. Valamiért sokan hiszik azt, hogy a szex több, mint szex. Nem, én rettentő elfogadó vagyok! A kurvák és leszbikusok védőszentje, úgy jobban tetszik. – soha nem voltam olyan ember, aki megvetette volna az… ilyesfajta dolgokat. Én kedvelem a nőket, még akkor is, ha azok egymást kedvelik. Ítélkezni nem az én tisztem, annál sokkal jobb dolgokat is tehetek. – Ha az után csinálod, hogy végeztem vele, engem nem érdekel a dolog. – rántottam meg a vállamat. –Sőt, talán még meg is köszönném! – elvégre, kiakarja, hogy visszajöjjön hozzá egy olyan nőm akivel csak egy éjszakára tervezett? Tehát, Sabriana-nak még hasznát is vehetem majd. Remek! Féltem tőle, hogy a gyűrűmet kéne mutogatnom. Kérlek, volt, hogy verbénát hugyoztam! Szar, de meg lehet azt is szokni. –ráadásul a piám közelébe sem engedném őt. Nem vagyok egy reggelizős fajta, az egyik nagy előnye a vámpírlétnek az, hogy tökéletes vagy. Azt eszek és iszok, amit csak akarok, és ott, ahol csak akarom. Ez a hely pedig nem az ő konyhája lesz. – Az én gyerekkoromban egy náthába belehaltak az emberek, nem volt túl nagy kedvem úszkálni egy tóban, amibe előttem mások beleszartak. Gondolom ezt megtudod érteni. – éljenek az olyan modern találmányok, mint a zuhanyzó! Régen a helyzet a higiénia terén igencsak kezdetleges volt, néha eltűnődöm azon, vajon hogy éltem túl? – Főzni? – kerekedett ki a szemem a kérdése hallatán, majd felnevettem. – Főzni… megigézhetek végül is valakit, hogy főzzön. – találgattam. Nem lenne olyan nehéz. Az első étteremben megkeresném a szakácsot és megigézném. – Pénz, mi? Nocsak, milyen anyagiasak vagyunk! Tudod, a pénz olyan dolog, amit a hozzám hasonló könnyen megszerez. Az nem okoz gondot. – csak megölök valakit és már van is pénzem. Esetleg az életét meghagyom, de a pénzét elveszem… bár ennek semmi értelme sincsen.
- Ohh, milyen fennhordja az orrát valaki. Vigyázz még lassan rosszabb leszel, mint egy-két mesebéli ficsúr. – pillantok rá ártatlanul, hiszen pont nem érdekel, hogy ő mit akar. Mármint főleg olyan téren, hogy miként is beszélek vele. Nem érdekel, hogy mit vár el, mert nem fogom magamat azért törni, hogy őfelségének megfeleljen. Ő is elég tapló tud lenni, így mit várt, hogy majd babusgatom? Szerintem már múltkor is rájöhetett arra, hogy téved és rossz lány társaságába szegődött, ha arra vágyik, akkor keressen mást és hagyjon békén. – Még szép, mert semmi kedvem bordélyházat csinálni a lakásomból. Ha kufircoli akarsz, akkor vegyél ki valami hotelt, vagy különben téged is megeszlek a lánnyal együtt. – pillantok rá komolyan, hiszen nincs kedvem Miss univerzumot felvonultatni a házamban. Nem vagyok se madame, se idegenek ne járkáljanak a házamban, vagy megtapasztalja azt, hogy milyen egy dühös farkas, illetve mennyire hitelesen tudom adni a dühös mennyasszonyt, aki éppen rajta kapja a vőlegényét mással. – Én jól járnék, mert nem kell téged elviselni, meg a hülyeségeidet se. Szállj le a magas lóról, mielőtt túl nagyot zuhansz, Darius! – mondtam neki teljesen komolyan, mert fájni fog neki, ha nagyot koppan és nem akarok a közelében lenni, amikor rájön arra, hogy nem ő a mindenség ura és nem azért él mindenki, hogy őt szolgála, vagy kielégítse a vágyait. A magánéletes dologra nem mondok semmit se, de ostoba, ha azt hiszi, hogy másoknak nincs élete, csak neki lehet vagy másoknak csak akkor lehet, ha ő becsöppen az életükbe. – Ohh, milyen szerencsések, hogy Mr. Tapló urasággal hálhatnak együtt és ő megtiszteli őket a társaságukkal. – gúnyos voltam, de nem is én lettem volna, ha nem így teszek. Mit várt, hogy majd megdicsérem? Esetleg megtapsolom? Majd ha piros hó esik, akkor talán, de előtte tuti nem. – Miért? Ennyire béna vagy, hogy még egy kalandot se tudsz lerázni? Már ehhez is segítség kell? – billentem oldalra a fejemet egy önelégült mosoly keretében. El se hiszem, hogy tényleg erről beszélünk. Majd ha talán térden csúszva könyörög, akkor segítek neki, de ennyire béna csak nem lehet. De milyen poén lenne, ha a lányokba verbéna kerülne és nem tudná megigézni őket. Hmm, nem is rossz ötlet. Legalább végre valaki móresre tanítaná őt. - Vigyázz még a végén megsajnállak! – jegyzem meg egy fintor keretében és szemforgatás kíséretébe. Majd neki dőlök az egyik fának, majd megrántom a vállaimat is. – Szerintem azóta is sír az anyatermészet, hogy te valahogy életben maradtál. – mondom neki unottan és még egy aprót ásítok is. Lehet, hogy a lelkébe gázoltam, de még mindig nem lett belőlem úri nő. – Akkor milyen hasznodat venném? – kérdeztem tőle kíváncsian. – A legutóbb is csak a szád járt. – tettem hozzá egy sunyi mosoly keretében, hiszen hogy bizonygatta, hogy ő mennyire remek az ágyban. Nos, azóta is csak szájhős maradt. Ha meg főzni se tud, akkor mi haszna lenne? – Nekem a te pénzed kell, amit nem igézéssel szereztél meg. – nem mások pénze kell nekem, hanem az övé. Valamiből fent is kell tartani azt a házat. S ha már ott lakik, akkor hozzájárulhat. Végül lassan elindulok vissza a városba, hiszen ideje lenne hazamenni. – Jössz, vagy maradsz? – pillantottam hátra rá, majd ha mellettem termet, vagy megemelte a nagy valagát, akkor csak egy lemondó sóhaj hagyta el az ajkaimat.
Hogy mi van? – nézek rá értetlenül? Ez meg mit jelent? Mesebéli ficsúr? Honnan jött, Csodaországból, vagy mi a franc? Fogalmam sincsen, hogy ezzel mégis mit akar. Nem olvastam soha sem gyerekmeséket, valahogy nem vagyok oda a mézeskalács házért, meg a két hülyegyerekért, akik annyira hülyék, hogy még be is mennek oda. Azt hiszem valahogy így van. – Nektek huszonegyedik századi embereknek mégis mi bajotok van a kurvákkal? –az én időmben nem voltak ilyen gondok. Szerettük őket, csak miattuk háborúztunk. Megadták azt, amit más nem. Szar dolog, hogy most meg ennyire lenézik. Ha valaki wc-t pucol az nem megalázó, de ha dugják, az már igen? Hol itt az igazság? – Tényleg, mert ott van magánéleted! Tudod, ez még mindig sántít. – de nem mondom tovább, hogy miért. Annyira nem érdekel azért a dolog, hogy még emiatt is vitatkozni akarjon. Mivel nő, szinte mindenért képes lenne szerintem nekem esni. És mindennel. Mondjuk ez aligha számít, tekintve, hogy mi vagyok. – Valahogy úgy. Bár előadhatnád ezt kevésbé irigykedve is, jobban állna. – megint az előítéletek. Először elítéli a kurvákat, most pedig védené őket, csak mert nők? Ez a baj a világgal. Igazságot kiált és az ellenkezőjére gondol. Ennél sokkal egyszerűbb a helyzet, ha nem lenne enyire túlgondolva ez az egész, előrébb tarthatnánk. – Nem lerázni szoktam őket, hanem megölni. Könnyebb, mint összetörni a szívüket. – egy pillanatra még talán úgy is tűnhet, mintha érdekelne a dolog. A szív bekaphatja. Túl van értékelve, nem számít. A legjobb dolgok a szerelemtől távol állnak. A szerelem igazából egy betegség, és mint majdnem minden betegség, ez is tömegsírba vezet. Csak nyugodtan! – vonom meg a vállamat. Én aztán nem állítom meg benne. Sokkal embertelenebb korban születtem és éltem, mint ő. Nem értheti meg azt, hogy milyen volt régen, ez persze nem az ő hibája. De mivel más nincs itt, akit hibáztathatnék ezért, így marad ő. – Így járt. – válaszolom minden további nélkül. Nem igazán hat meg az, amit mond. Sem az anyatermészet, sem az, hogy sír valaki. Ami azt illeti, nem hinném, hogy van olyan ezen a világon, ami megtudna hatni. Sok szar dolgot láttam, és még több dologra teszek magasból. – Már megint ez! – sóhajtottam fel a szavait hallva. – Remélem azért nem okozott lelki traumát, hogy nem dugtalak meg. – mert azt szörnyen a szívemre venném. Vagy mégsem. Úgy beszél, mintha kötelességem lett volna. Na és mi van akkor, ha semmi kedvem hozzá? Áldozzam be magamat csak azért, mert bántja őt a dolog? Ugyan. Még ahhoz is indok kell, hogy megdugj valakit. –Van olyan pénzem, amiért megöltem valakit, ha ennyire ragaszkodsz a részletekhez. – rántom meg a vállamat. Nem értem, hogy miért ilyen lényeges, miből van az a pénz. A lényeg, hogy van, igaz? – Megyek. – válaszoltam, ahogy felálltam a farönkről. – De nem veled. – köszönés helyett csak intettem egyet az irányába és pillanatok múlva már hűlt helyem is volt. Túl sokat vár el. Főzni, aztán meg fizetni? Viccnek is rossz.
▲ music: Phenomenal▲ ▲Words: xx ▲ ▲Note: Köszönöm a játékot! ▲
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 20, 2016 6:32 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
M. Sabriana & Darius
••••Please, burn in the Hell...••••
Szavaira csak megrántom a vállaimat, de nem túlzottan érdekel a döbbenete, se a kiakadása, hiszen miért is érdekelne? Jelenleg olyan számomra, mint egy kellemetlen növés, akitől nem tudok megszabadulni. Figyelem őt, majd hangosan elnevetem magamat. – Szerintem semmi, legfeljebb nem hirdeti senkise hangosan, hogy lefeküdt egy kurvával, meg nem is nagyon szokás hazavinni az ilyen személyeket. Hotel vagy bordélyházak alkalmasabbak ilyen alkalmakra. – szólaltam meg könnyedén. Nem érdekel az, hogy ki kivel fekszik össze. Csak ne az én házamba tegyen, hiszen farkas vagyok és akár akarnám hallani, akár nem, nem sok választásom lenne. Utáltam azt, hogy ennyire jól hallom a dolgokat. Másrészt meg semmi kedvem ahhoz, hogy ádámkosztümben szaladgáljon ő, vagy az éppen aktuális libája, aki pár óráig jó, de utána már nem. Komolyan, szerintem még az alsóját se cseréli ennyire gyakran, mint a kalandjait cserélgetheti. – Nem tudom mi sántít ebben, de attól még, hogy nem tudod mivel töltöm a szabadidőmet, nem jelenti azt, hogy nincs. – pillantok rá komolyan. Szavaim mellé pedig egy apró lemondó sóhaj is társul, hiszen semmi kedvem ehhez a ping-ponghoz. Nem tartozik rá a magánéletem, se az hogy éppen kivel milyen kalandba keveredek és kinek az ágyából esek éppen haza az éjszaka közepén és soha nem is fog. – Irigykedve? Biztosan valamit szívtál. – állapítom meg csöppet se kedvesen. Fogalmam nincs, hogy a drogok milyen hatással vannak a vámpírokra, de az tuti, hogy józanul ilyet nem mondana. Nem irigykedem én senkire se. Miért tenném? Nekem tökéletesen megfelel az életem úgy, ahogyan van. Legfeljebb az ő nyakát törném ki néha, hogy egy pillanatra az önelégült képe kicsit eltűnjön a szemeim elől. – Ohh, ezért összetöröd a barátai és a családja szívét. Milyen nagylelkű vagy, de elárulok egy titkot. A kurva sose fog beléd szeretni, mert ő csak a pénzért van veled. – lehet, hogy kegyetlenek a szavaim, de akkor is ez van. Nem rejtettem sose véka alá azt, amit gondolok és továbbra se fogom. Nem látom értelmét annak, hogy bármi miatt is aggódnom kellene. Ha megöl, akkor majd a testvérem bosszút áll, engem pedig visszahoz. Nagy bumm! Mindig is én voltam a könnyebb vérű és a felelőtlen, de én vagyok a kisebb is, így nem csoda. Szavaira csak a szemeimet forgatom meg, de nem mondok már semmit se. Felesleges lenne, mert szerintem akkora az egója, hogy még a fákat se látja tőle. Kész csoda, hogy nem megy nekik. – Ez most komoly? Tudod nem mindenkinek tőled nedvesedik be a bugyija, ahogyan az enyém se. S még egyetlen egy könnycseppet se ejtettem miattad. Egyszerűen csak arra utaltam, hogy inkább tartalak szájhősnek, mint a tettek emberének. – jegyzem meg minden kedvesség nélkül, majd amikor végzek a hajamból a víz kicsavarással elindulok vissza a városba. – Pá! – morgom utána, s még magamban azt is hozzáteszem, hogy „Remélem a pokol ura utánad jön és elvisz magával.” Mindenkinek jobb lenne akkor, de biztos voltam abban, hogy nem most látom őt utoljára.
Kezdőlap
•••
