Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 03, 2012 8:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Láttam, hogy ideges volt és én is az voltam legszívesebben fogtam volna magam és első vámpírnak oda vetettem volna magam.
-Aszt hiszem jobb lesz, a én kiveszek egy szobát, majd eladom apám karóráját vagy valami.-Sóhajtottam és összepakoltam sebesen a cuccaimat.
-Majd hív vagy keress fel, ha kell egy barát vagy valami.-Mondtam és kiviharzottam a Gilbert házból. Kicsit feldúlt voltam és ideges még mindig nem ment ki a fejemből az első gondolatom.
Hiba volt lefeküdnöm Jeremyvel? talán soha többé nem látom viszont majd?

[Folytatás. April lakása]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 03, 2012 6:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Sóhajtottam egyet és a hajamba túrtam. Nem akartam megbántani, de talán másképp nem tudja felfogni. Egyszerűen képtelen vagyok megnyílni az embereknek. Általában ha megteszem rövid időn belül elvesztem őket. Hiába ígéri meg azt, hogy nem hagy el. Ők sem akartak mégis valaki más közbe avatkozott és eltűntek. De Anna.. újra itt az esély és mégis ellök. Pedig őt tényleg szerettem.
- April, nem akarok róla beszélni. Ennyi. Tudom meghallgatnál, de sajnálom nem megy. - Sóhajtottam egyet, majd gyorsan összekaptam magam, majd felöltözve kirohantam a szobából.

/ Folyt. valahol /
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 01, 2012 9:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Mikor felállt már kezdtem én is ingerült lenni.
-Jó nem erőltettek semmit-tettem tértemre a kezem egy csattanós hang kíséretében. Néha már kezdtem azt érezni, hogy már barátságomat se fogadja el. Rámenős voltam igen, mert azt akartam, hogy legyen vele valaki akinek ki mondja mit érez.
-Tudod mit Jeremy nem tartozik rám jó, bocs hogy fagatlak csak akartam, hogy kibeszéld magadból, de lehet én vagyok a rossz.-Fogtam meg az arcom és visszavettem magamból. Minek mondtam ilyet? De már késő elhagyták a számat a szavak. Nem akartam megbántani nagyon nem tényleg, de szerintem ez sikerül vagy most ebből veszekedés lesz nem tudom. Szeretném, ha bízna bennem, de nem tudom hogy érjem el ez. Szerelmének nem fogad el akkor legalább barátjának fogadjon!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 01, 2012 7:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
-April...Hagyjuk ezt az egészet. -csúsztattam le kezeimmel az övéit az arcomról és felálltam az ágyról.
-Elég zűrös mostanában minden, és kezdem azt hinni, hogy már én sem vagyok önmagam.-dörzsöltem meg a tarkómat.
-Tudom, hogy erős vagy. Efelől nincs is kétségem, de ez igazán nem tartozik rád, se senki másra. -mondtam már kissé ingerülten, majd megráztam a fejemet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 30, 2012 3:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Ahogy kimondta a lány nevét éreztem, hogy tényleg nehézségekbe botlott és fáj még a neve is. Tényleg nem kén eröltetnem semmit.
-De én akarom Jer kérlek!-mondtam feljebb hangon,de még mindig egészen halkan és két kezem közé fogva arcát.
-zúdítsd Jer..El se tudod hinni milyen erős vagyok.-Mondtam még fogva az arcát és mélyen szemébe nézve.
-Megérdemled, hogy kiad magadból!-suttogtam ismét csak.
-A kedvemért..-tettem hozzá.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 30, 2012 3:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Amikor leült az ágyra automatikusan húzott magával engem is mivel még egymás kezét fogtuk.
-Nem lehet mindenben őszinte veled és ezt sajnálom is, mivel nem ezt érdemled. -simítottam meg az arcát. Minden tekintetben jobb lesz ha nem számolok be neki minden titkomról.
-Nem..Nem ő..-ráztam meg a fejemet- Hanem Anna...Anna Johnson..-böktem ki nagy nehezn, elhalkuló hangon. Biztos voltam benne, hogy ismeri őt mivel egy iskolába jártunk.
-Nem akarok több problémát a nyakadba zúdítani. -néztem szemeibe.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 30, 2012 2:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Sóhajtottam egyet és vissza nyeltem a többi sírásom. Maradjunk barátok rendben ez járt a fejemben. Legalább nem vesztem el. Hisztis picsának tűnhettem ezért leültem az ágyra és magammal húztam őt is hiszen fogta még a kezemet.
-Rendben.-Suttogtam a barátra. A karkötőmre pillantottam és azon merengtem, hogy elöbb még neki akartam vágni, de haragom elszállt.
-Kérlek légy velem őszinte..-Simogattam meg az arcát.
-Hogy érted az a lány hallott és, hogy?-próbáltam tapintatosan fogalmazni.
-Viki Donovan volt az?-Kérdeztem suttogva. Mikor elmentem halálossan kereste annak a lánynak a társaságát és gondoltam ő volt az.
-Jer..-vettem egy mély levegőt.
-Szeretném, ha tudnád, ha már barátokban egyeztünk ki nekem akármit elmondhatsz nem kell többé magadban tartanod.-Suttogtam majd lágy puszival illetem selymes kis arcát.

/Ugyan semmi baj, mindenkinek lehet dolga. Wink/
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 30, 2012 10:58 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
-April...-simítottam végig az arcán- ..Én tényleg nagyon sajnálom és hidd el, hogy tudnálak szeretni csak nem most hanem csak idővel. -mondtam ki őszintén és sóhajtottam egyet.
Amikor kissé felemelte a hangját kezeim közé vettem az arcát és úgy néztem a szemeibe.
-Nyugodj meg. Rám számíthatsz. Még akkor is ha csak barátként..-
-Marad nyugodtan. Örülnék is neki. -mosolyodtam el őszintén.
-Nem fog senki megölni. Emlékszel? Épp azért adtam neked azt a karkötőt. -simogattam a hüvelykujjammal a kezét.
-Talán....Csak egy a gond vele..-sóhajtottam- ...hogy már halott.

/bocsi a megkésett válaszért. /
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 29, 2012 4:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
-Miért teszi velem ezt az élet?-sóhajtottam fel majd mélyen a szemébe néztem.Talán még se volt jó ötlet kimondanom,hogy szeretem így viszonzatlanul üresnek hangzott.Nem volt hova mennem így hálás voltam a fel ajáláson,de nem tudtam mi lenne a legjobb.
-Nincs senki már árva lettem a ház ahol felnőttem darabokban.-kezdtem el hangosabban beszélni majd lejebb vettem, hiszen ezekről ő nem tehet
-Fogalmam sincs mi lenne a legjobb döntés.Marhatnék pár napra még nem szerzek egy hotelben lakást?-Fájt nagyon az, hogy látnom kell majd őt, de szeretem elmenni nem tudnék nélküle sehova ,ha egy kívánságom lehetne az ő lenne. Rá pillantottam a karkötőre amit tőle kaptam és megszorítottam ,majd Jeremy kezét fogtam meg.
-Miattad érdemes sírni, ha te nem lennél és elvesztenélek mit kezdenék?Árva vagyok ahogy te is és félek érted egyszerűen rettegek ettől a világtól, ha te rólad tunám, hogy más vagy nem félnék de így ki megyek az utcára és megölhetnek.Félek érted?-mondtam utolsó mondtatom, majd számhoz emeltem a kezem és próbáltam vissza fogni a bőgést ami sikerült is. Ne higgye, hogy csak sírni tudok.
-Szerencsés lány az akit te szerethetsz!-Mondtam gyengéd mosollyal és le néztem a földre.Persze nem volt ez őszinte mosoly inkább próbáltam elfogadni a tényt, hogy ő még nem lehet az enyém.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 25, 2012 6:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
-Kérlek ne sírj! Hidd el miattam nem éri meg. -toltam el magamtól gyengéden és letöröltem a könnyeit. Ha tudná, hogy én sem vagyok teljesen átlagos talán nem is szeretne, meglehet, hogy neki jobb lenne úgy.
A következő mondata miatt viszont egy hatalmas nagy súly kezdte nyomni a szívemet. Nem akartam, hogy kimondja, mert én még nem jelenthetem ki, hogy ugyanígy érzek.
-Sorba veszítem el azokat akiket szeretek. Nem akarom, hogy te legyél a következő. Ezért kérlek ne menj el. Nyugodtan maradhatsz. Ha kell leköltözöm a nappaliba vagy akárhová és aludhatsz a szobámban. -győzködtem. Nem akartam, hogy elmenjen, ebben talán az is közrejátszott, hogy féltettem. Bűntudatom lett volna ha történik vele valami azután, hogy ennyire megbántottam.
-És én nem fogok eltűnni. Még ha most el is mész akkor is ott leszek neked, csak hívj ha kellek. -mondtam ezzel a kezébe adva a döntés jogát.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 25, 2012 4:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Sírásom nem maradt abba, gyengéden öleltem és hallgattam őt kezd érezni valami?Vissza tért a remény, de féltem és be vallotta, hogy valaki mást is szeret.
-Köszönöm, hogy ezt el mondtad nekem!-suttogtam és még öleltem őt.
Most mi lesz istenem menyek el? Várjak rá? Féltem nagyon is féltem.
-Jeremy én .. én..-csuklott össze a hangom, majd be vallottam amit lehet nem kellett volna, de nem bírtam ki.
-Szeretlek!És megértem, ha nem vagy képest te most engem szeretni, de félek attól, hogy elvesztlek, hogy egyszer csak el tűnsz majd!-Vallottam be neki a szemébe nézve mélyen. Örültem, hogy őszinte velem és nem volt bunkó, vár tudtam, hogy ez lesz majd.Talán Vikyt szereti még? Nagyon rég nem jártam már Mystic Fallsban nem tudtam volt-e neki még valakije. Még fájt még is ez a mondtad egy együtt töltök órák után ,hogy maradjunk barátom. A szívem hevessen vert és tudtam érzi hiszen mellkasa az enyémnek támaszkodott. Bárcsak elfeledné azt a lányt és szeretne, de nem vagyok erőszakos nem kényszerítem rá semmire.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 25, 2012 4:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Nem akart elszakadni tőlem, és én se tőle. Amikor táskája a földön landolt szorosabban, de ugyanakkor gyengéden öleltem továbbra is magamhoz.
-Én tényleg nem akartalak megbántani, és fogalmam sincs, hogy miért tettem azt amit. Egyszerűen két külön világ közé szorultam. -suttogtam füleibe miközben a haját simítottam.
-Kezdek érezni irántad valamit, de még bennem vannak a régi érzelmek is. -nyeltem egyet- Mást is szeretek és addig nem akarom belevetni magam egy kapcsolatba ameddig nem verem ki őt a fejemből..Nem akarlak még jobban megbántani azzal, hogy járni kezdek veled és közben még mindig más van a fejemben. -vallottam be őszintén mielőtt azt hinné, hogy alapjáraton vagyok ekkora seggfej.
-Én egyszerűen csak sajnálom és te lennél az utolsó ember akinek fájdalmat tudnék okozni, de most még is megtettem. -mondtam már szinte alázattal.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 24, 2012 11:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Átölet én meg szorossan fogtam,mint ha ez lenne utolsó ölelés.Én már tudom,hogy szeretem.
-Jeremy én megértem tényleg, mindenkinek vannak ilyenjei most mi kavartunk össze, én is itt leszek neked bármikor csak..csak...megviselt,de megértem-suttogtam a nyakába majd öleltem tovább és sírtam eldobtam a táskám a földre és nem eresztettem el őt.Mit tettem? Nem tudtam eldönteni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 24, 2012 11:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Végül is azt tettem most amit el akartam kerülni ezzel a dologgal. Összetörtem, de egyáltalán nem ezt akartam. Mellette akarok lenni, de nem vagyok még túl Annán és ez így nem jó. Még mindig szeretem Annát, de egy bizonyos szinten őt is. Tudnám szeretni vagyis azt hiszem tudnám. Nem vagyok biztos semmiben jelenleg. Teljesen össze vagyok zavarodva. Nem akartam megbántani, tényleg nem. Most mégis sikerült. Miattam sír amikor nekem megvigasztalnom kellene nem megsiratnom. Ahogy felöltözött nem néztem rá, majd amikor megtorpant előttem, már nem bírtam tovább felálltam és elé álltam.
- April én tényleg nagyon sajnálom. - Töröltem le a könnycseppeket gyönyörű arcáról. - Magam sem tudom, mit miért csinálok. Kérlek csak ne sírj. Nem hagylak el ugyanúgy itt leszek neked. - Gyengéden magamhoz húztam, hogy átöleljem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 24, 2012 11:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Ahogy hallgattam őt egy világ omlott össze bennem, ordítani tudtam volna, de nem ment.Csalódtam benne és nagyon fájt iszonyatosan fáj, könnyek gördültek le az arcomon, hangtalanul sírtam csak bámultam rá és potyogtak a könnyeim. Össze szorítottam az ajkam, majd bólogattam lassan.
-Hát igen egyből sejtettem, hogy ez lesz-Suttogtam nagyon halkan, majd vissza gondoltamApril maradjunk csak barátok!Nem akar hiú ábrándokat keríteni bennem, de még mondja, hogy lehet lenne valami? Rám hárítja, hogy megsajnált. Akkor jeremy Gilbertett egy más fényből láttam, de nem tudtam utálni őt.Megtörtént ő is itt hagy.
-Persze megértem-kezdtem vékony kis hangon majd megköszörültem a torkom és elkezdtem öltözni csendben.
-Legjobb lesz, ha én most elmegyek, ha nem bánod?-Néztem rá és megdörzsöltem a szemem. Egy apró remény csillant meg előttem mikor egyé váltunk, hogy talán nem leszek egyedül, de hamar el is illant.
-Én sajnálom, ha olyanra csábítottalak vagy vettelek rá vagy nem is tudom amit nem akartál vagy megbántál-Mondtam felhúzva a nadrágom és összekötve a hajam.És törölgettem a könnyem. Istenem mekkora barom vagyok gondoltam majd össze szedtem a cuccaim és Jeremy előtt megtorpantam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 24, 2012 9:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
/Fürdő/

A szobába belépve lassan az ágyhoz vonszoltam magam, majd leültem a szélére és belekezdtem a kisebb előkészített monológomba.
- April. Én sajnálom, ha félreérhető jeleket küldtem. Vagyis túlságosan is egyértelmű voltam egy olyan irányba ami nem igaz rám. Én csak ott akartam lenni neked, de azt hiszem ezt rossz irányból közelítettem meg, mert egy kapcsolatra én nem állok készen. Az érzéseim össze vannak kuszálódva és nem szeretnélek semmiféle hiú ábrándokba ringatni téged. Talán jobb lenne ha megmaradnánk egyszerűen csak barátoknak és később meglátjuk, hogy alakulhat ebből valami más is, mert jelenleg nem vagyok képes többre. - Lehajtottam a fejemet ahogy befejeztem és vártam a válaszát habár tudtam, hogy nem lehet valami pozitív és valószínűleg most eléggé megbántottam, ha még nem is mutatja ki akkor is.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 24, 2012 4:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Még mindig éreztem valami furcsa rezgést Jeremy felől és nem értettem mi az.
-Egy másodpercig sem bántam meg-Engedtem el egy gyengéd mosolyt.Zavart volt,de úgy tettem, mint aki észre sem veszi.
-Ha te most nem lettél volna ezektől a lényektől zárdában kötöttem volna ki szerintem.-Mondtam miközben felültem az ágyon. Jeremy elindult a fürdőben fel merült, hogy utána lopózom, de nem tettem, hiszen elég furcsa lehetett ez a helyzet számára, hogy egy régi lány vissza tér és imádatot vall neki.Egyre jobban kezdtem félni attól, hogy csak pillanatnyi zavartság volt neki ez a szex, de reménykedtem abban, hogy végre nem leszek egyedül. Féltem a magánytól nagyon hiszen, mikor felbukkant Megan megfordult bennem, hogy talán lehetnek ismét barátaim, mikor jeremy az fordul meg, hogy talán nem maradok egyedül. Gondolkozás közben a hajamat csavargattam és hallottam amikor Jeremy már a vizet engedi.Mi lesz, ha vissza tér vissza mondja az ajánlatát, hogy lakjak itt?Vagy talán nem látom többet és úgy tér vissza, hogy maradjunk barátok April! Gyorssan megráztam a fejemet, ilyenekre nem gondolhatok most.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 24, 2012 1:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Nem és remélem te sem. - Tekintettem a plafonról rászegeztem. Nem tudom mit akarok most. Ki kellene tisztítani a fejemet, mert nem akarok hiú ábrándokat ébreszteni benne. Össze vagyok zavarodva. Most lehet azért voltam vele, mert megsajnáltam. Vagy pedig azért mert szükségem volt valakire Anna után. Vagy egyszerűen szükségem volt rá. Erre rá kell jönnöm. Méghozzá minél előbb.
- Köszönöm. És hidd el te is fantasztikus vagy. Mások a helyedben már teljesen összetörtek volna, de örülök, hogy így kitartasz. - Elmosolyodtam, majd kimásztam mellőle és a fürdő felé indultam. Egy kis ébresztésnek ebből az álomszerűségből az is megfelel. Talán segít, majd gondolkodni.

/ Folyt - Fürdő /
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 24, 2012 12:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
-Nem bántad meg ugye?-Néztem rá miközben ő a plafont bámulta.Bújtam hozzá és öleltem.Bárcsak bele látnék a fejébe. Én tudom mit akarok..ŐT! Dolgok csak úgy cikáztak a fejemben, mikor még kisebbek voltunk egy gyengéd arcpuszitól többet nem kérhettem volna.és most itt fekszem vele mezítelenül,de éreztem, hogy valami itt nem lesz rendben.Ha úgy dönt nem kellek neki elfogadom a tényt, nem vagyok az a hisztis lány, de fájni fog még se kényszeríthetem őt semmire. Megsimogattam az arcát és gyengéd csókot leheltem rá.
-jeremy tudom, hogy te is sok minden átmentél ahogy én és szerintem fantasztikus vagy, hogy így bírod-Mosolyodtam el és ismét meg simogattam őt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 24, 2012 12:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Igen az volt. - Vigyorodtam el és mélyedtem a szemeibe miközben gyengéden simogattam a karját és az oldalát.
- Majd meglátjuk. - Elmosolyodtam aranyos nevetésén, majd csókját viszonoztam miközben gyengéden cirógattam az arcát. Utána pedig a plafont kezdtem bámulni. Fogalmam nem volt, hogy mit akarok.. Mi lesz ezután. Egy dolgot biztosan tudtam, hogy ez így volt jó ahogy volt.. Most. Csak a jelenre tudok gondolni.. A jövőre még nem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 24, 2012 12:42 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
A hideg rázott engem, élveztem minden egyes mozdulatát és lökéseit soha életemben nem éreztem még ilyet.Nem ő volt az első nekem, hanem a második és igazat megvallva ezt jobban tekintettem elsőnek.Szinte sikítoztam az élménytől és akkor jeremy is elérte a csúcsot.Mezítelen testéhez bújtam magamra húzva a takarót. Lihegtem, mint egy verseny ló.
-Ez öhmm... csodálatos volt.-Néztem a szemébe miközben feküdt mellettem.
-Többször is lehet több ilyen örült ötletünk-Nevettem fel halkan és megcsókoltam majd fejemet megtámasztva mutató ujjam hegyével apró köröket rajzoltam mellkasára.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 23, 2012 9:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Kezeimmel az egész testén végig simítottam, miközben nyelvünkkel egymásét masszíroztuk. Az időérzékem teljesen elszállt fogalmam sem volt, hogy pontosan mennyi ideje lehetünk már együtt csak azt tudtam, hogy nagyon élvezem. Hogy később mi lesz? Miért csinálom ezt? Ez majd mind kiderül később.
Már kezdtem fáradni, ezért még mielőtt a csúcsra értem volna löktem pár mélyebbet, majd mikor elérkezett a várva vállt pillanat hátradőltem vele az ágyon.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 22, 2012 6:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Érintésétől a hideg is kirázott, halkan nyögdécseltem miközben mozgott bennem és éreztem lágy keze simogatását. Szememet le nem vettem övéről és mikor ajkamba harapott furcsa önelégült mosoly csillant meg arcomon. Vadul nyelvemmel az övét masszíroztam és magamhoz húztam. Ülve egymással szembe folytattuk a takaró már teljesen körénk volt csavarodva. Bele túrtam a hajába és szorosan öleltem, nem akartam el ereszteni őt. Meleg, izzat testünk egymásnak feszült.Számolni se tudtam hányszor, de hányszor jutottam már el a csúcsra. És láttam neki is tetszik a dolog.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 22, 2012 4:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Nem tudom mit érzek és nem tudom mi lesz ezután. Most jelenleg azt hiszem csak azzal kell törődnöm ami itt és most van. Semmi mással.
Ahogy felülkerekedett rajtam kezeimet a csípőjére csúsztattam és gyengéden kezdtem simogatni. Volt egy pillanat amikor tekintetünk egybefúródott aztán felső testemet kezdte csókolgatni, majd mikor újból összeforrtunk egy szenvedélyes csókban gyengéden harapdálni kezdtem alsó ajkát.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 21, 2012 6:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Csókjaitól még jobban lázba jöttem,majd felül kerekedtem rajta és én kerültem felülre.
Csípőmet előre és hátra mozgattam és mélyen a szemébe néztem.Felső testét csókoltam miközben arcát simogattam majd ajkát csókolgattam.Mi lesz ezek után?Szerintem az idő eldönti.Szenvedélyes volt a csók és vad.Fantasztikus együttlét volt az.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Jeremy szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Gyerekszoba :: Jeremy szobája
» Jeremy Gilbert
» Jeremy Gilbert
» Delena szobája / Farrah szobája
» Jeremy Gilbert - Átvételi szándékát az adminnál lehet jelezni

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Gilbert ház-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •