Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 21, 2012 5:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Gyengéden mozogtam benne, csak akkor diktáltam gyorsabban a tempót amikor lábait a derekam köré fonta.
Apró csókokkal hintettem be a nyakát, majd percek múlva találtam csak vissza ajkaihoz. Nem tudtam volna most megmondani, hogy mit érzek, mert magam sem tudtam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 20, 2012 5:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Testünk össze olvadott és olyan érzéki pillanat volt ez amit szavakba önteni nem lehet.Gyengéden mozgott bennem és forrón csókolta egész testemet.Vele együtt mozogtam és végig szemét néztem.Fel-fel nyögtem és át adtam magamat a gyönyörnek végig csókolgattam és simogattam.Nyakamat csókolta én meg összekulcsoltam a lábam dereka körül és még mélyebben magamban éreztem.Vágytunk egymás testére és ez csodálatos volt.Végre nem kellett attól félnem,hogy ha megteszek valamit rosszul érezné magát,bátran csókolhattam és meg is tettem azt.Reméltem,hogy ennek az élménynek nem lesz vége sose.Bárcsak bele látnék a fejébe,hogy mit gondol rólunk.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 17, 2012 9:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Egyre jobban kezdett bevadulni, karmolászni kezdte a hátamat, a vállamat pedig harapdálni. Mondjuk egyáltalán nem volt ellenemre a dolog. Szerintem ha vámpír lett volna akkor már rég nem élnék.
Ujjaimmal még egy darabig elidőztem ott lent, majd ajkait kezdtem vadul csókolni, majd egy határozott de ugyanakkor gyengéd mozdulattal váltam vele eggyé, miközben még mindig nem eresztettem ajkait.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 17, 2012 7:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Vadul csókoltam és haját túrtam,majd végig nyaltam a nyakát és vállába haraptam.
Felnyögtem mikor elért ahhoz a ponthoz és meredtem rá.
-Te ne beszélj imádom ezt az éned-kacsintottam rá majd hagytam,hogy kényeztessen olyan jól csinálta én csak élveztem közben hátát karmolásztam és ajkát harapdáltam.Nem tudtam ezek után mi lesz köztünk össze jövünk-e valaha,de reméltem ő csak az enyém lesz.Mióta meghalt apám azóta nem éreztem ilyen boldogságot eddig apu jelentette nekem az örömöt,de már ő kellett nekem.És ebben a városban főleg neki aki annyi borzalmas ment át,megérdemel némi mámort és szerelmet.Nem tudtam ő vajon érez-e valamit még én sem volta benne biztos,de kezdtem egyre jobban biztosnak lenni a dologban.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 17, 2012 7:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Elképesztő volt amit művelt, sosem láttam még ilyen felszabadultnak mint most. Örültem, hogy végre ezt az énjét is megismerhetem.
Percek kérdése volt, hogy a nadrág is lekerüljön rólam. Megelőzve engem megszabadította magát is a felesleges ruhadaraboktól. Kívántam őt és ezt érezhette is mivel testünk szorosan egymásnak feszült. -Elképesztő vagy. Mindig tudsz valami újat mutatni. -szakadtam el ajkaitól egy elégedett vigyor erejéig, majd tovább csókoltam miközben az egyik kezemmel teste legforróbb pontja felé haladtam, hogy kényeztethessem azt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 16, 2012 10:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Bele túrtam a paplanba majd ajkaiba haraptam életem legforróbb éjjele volt ez.Ledöntöttem magamról majd lehúztam nadrágját és izgattam.Végig csókoltam izmos felső testét és nyakát is lassan,de szenvedélyesen.Meredtem szemébe és az a csillogás felejthetetlen volt amit benne láttam,majd összekulcsoltam kezünket és csókoltam tovább.Ismét lejeb haladtam ajkammal és kezeimmel is.Nem tudom mi lelt engem kijött belőlem az "állat".Lehúztam magamról többi alsó neműmet is és messzire el hajítottam azt. Néha fel fel mosolyogtam pimaszul.Forró kívánatos teste az enyémnek feszült.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 16, 2012 10:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Lassan lekerült rólam a póló és én sem tétlenkedtem tovább. Egy gyengéd mozdulattal szabadítottam meg a felsőjétől, majd ismét az ajkait faltam, miközben az egyik kezemmel cirógattam formás testét.
Elszakadva ajkaitól a nyakát csókolgattam, majd áttértem a melleire. Percek múlva találtam csak vissza ajkaihoz, hogy hevesen csókoljam azt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 16, 2012 7:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Csókja elvarázsolt,majd végig tapintotta a testem és ágyra döntött.
-Nem-pirultam el és csókoltam tovább, majd benyúltam pólója alá és levettem azt végig néztem rajta ez volt minden vágyam hányszor képzeltem el ezt és itt van gyengéd volt velem amit imádtam.
Beleharaptam gyengéden ajkába.Tudtam nem lesz olyan,hogy magamra hagy és csak egy játék vagyok éreztem a csókjaiban,hogy vágyakozik utánuk.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 16, 2012 7:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Egyre jobban belemélyedtem a csókba, végtelennek tűnt a pillanat. Fogalmam sem volt, hogy miért csináltam ezt megint, de jólesett és talán éreztem is valamit.
A csók közben kezeimmel végigpásztáztam a testét, majd óvatosan az ágyra döntöttem.
-Remélem nem bánod.-szakadtam el ajkaitól egy pillanatra, úgy nézve csillogó szemeibe.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 15, 2012 10:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-Hála istenek-nyugodtam meg.Jól esett a simogatása,érintése.
-Nem is fogsz neked jó lelked van jeremy!-suttogtam majd ajkai ismét édesen csókoltak beletúrtam a hajába és lágyan ,de egyre vadabbul csókoltam.Nem tudom mi lelt a vágy erős lett bennem.Téma váltásnak ez nagyon is tetszett és apró csókokat leheltem nyakára majd vissza tértem az ajkaihoz és csak úgy összeforrtunk.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 15, 2012 10:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-Egyszer volt csak rá példa, de túléltem és itt vagyok.-mosolyogtam rá és közben az arcát cirógattam.
-Épp ezért nem akarok vadász lenni. Nekem ez nem menne. Nem akarok ártani senkinek..-ráztam meg a fejemet.
-De szerintem most váltsunk témát, vagy csináljunk mást!-vigyorodtam el és egyből ajkaira tapadtam. Egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy April többet jelent nekem mint egy sima barát.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 15, 2012 10:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Kicsit urrá lett rajtam a vágy mikor az együtt alvást emlegette,de gyorsan észhez tértem,majd átkarolt és tovább vizsgáltam a két dolgot ide oda cikázott a szemem.Halálból gondoltam magamban.
-Jeremy mi az,hogy halálból.Úristen bántottak ne!-néztem rá ,majd megfogtam a kezét.Szeretteimért ölni is tudnék hiába látszom kedves aranyosnak,de tudok rossz is lenni.
-Az igaz barátok nagy kincsek,ne érdekeljen ha vámpírok!-mondtam neki teljes komolysággal.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 15, 2012 9:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-Én is úgy gondoltam. -vigyorogtam és átkaroltam ahogy egyre szorosabban bújt hozzám.
A gyűrűmet kezdte vizsgálgatni, amit még anno örököltem és sokszor vettem hasznát.
-Ez segít abban, hogy a halál után is vissza tudjak jönni. -néztem én is a gyűrűre, majd April-re aki a karkötőjét vizsgálgatta.
-Van egy pár Gilbert aki vámpírvadászattal foglalkozik. -tettem még hozzá, valószínűleg nekem is ez lesz a sorsom, de nekem nem menne a gyilkolászás, főleg, hogy egy-két vámpír a barátom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 15, 2012 9:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Jól esett minden mozdulata majd szorosabban bújtam hozzá és egy kicsit meglepődve kérdésén,de örültem neki majd pimaszul annyit feleltem.
-Csak ha veled aludhatok!-mosolyogtam el és nézni kezdtem a gyűrűét ami olyan csodás volt
-Ez micsoda?-kérdeztem értetlenkedve,mint ha egyszer johnon is láttam volna e fajta gyűrűt.
majd ismét az én karkötőmre néztem és próbáltam összefüggést keresni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 15, 2012 9:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-Megígérem. -simítottam végig az arcán és egy biztató mosolyt vetettem felé. Szorosan hozzám bújt és egy puszit adott az arcomra, jól esett, hogy végre valakitől ilyen fajta szeretet is kapok.
-Van kedved itt aludni?-simítottam hátra a haját, majd a szemeibe néztem. Nem akartam egyedül lenni itthon. Bár hallottam mintha valaki megjött volna, de nem túlzottan izgatott, biztos csak John az.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 14, 2012 8:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Nevettem vele,milyen édes volt ahogy nevetett.Majd elhúztam a szám és végig gondoltam milyen lenne jeremy vámpírként örülök,hogy ember inkább.
-De ígérd meg,hogy velem leszel..-csillant fel az arcomon egy kis félelem ,de palástoltam azonnal.Majd hozzá bújtam szorosan és arcára apró puszit leheltem.Reméltem nem veszi zokon közeledésemet,de egyszerűen nem tudtam mást testem követelte az övét.Féltem,hogy soknak tart és nyomulósnak,vagy talán nem tudja mit érez,de lehet nem merte elmondani,hogy csak pillanatnyi zavartság volt az a mesébe illő csókja amit rá égetett az ajkamra.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 14, 2012 8:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-Na majd pont az ő véleménye fog engem érdekelni..-nevettem fel. Mindig is Elena volt a kis kedvence olyankor én megszűntem létezni, de őszintén szólva nem is nagyon bántam.
-Hát az akarok legkevésbé lenni. -fintorogtam-Nekik aztán tényleg nincs jó dolguk. Ilyenkor becsüli meg igazán az ember, hogy ebben a világban milyen jó embernek lenni. -vontam egyet a vállamon, majd April szemeibe néztem.
-Semmi..Nincs semmi baj..-tértem hirtelen észhez és megtámaszkodtam a kezemmel az ágyon.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 14, 2012 4:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-Igazán nem akarok zavarni főleg nem Johnt még emlékszem rá-nevettem hiszen nem éppen volt a Gilbert család kedvence,de volt pár vicces történet róla.
Felnevettem ismét és rá néztem Jeremyre.
-Szexi normális pali,de ha ufó lennél az se zavarna akkor nem fogsz nekem itta holdat ugatni vagy nem is tudom mit csinálnak a vérfarkasok.-Próbáltam viccelődni,hogy jobb kedvre derítsem.Úgy tűnhetett nem fáj ez az egész ami ebben a városban folyik,de nem érdekelt ebben a pillanatban.Csak ő mást nem volt most!Rá néztem Jeremyre és láttam,hogy a kézfejét vizsgálja ,majd befogtam az állát és elfordítottam a fejét,hogy a szemébe tudjak nézni.
-Mi a baj?-kérdeztem komolysággal
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 14, 2012 3:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Felérve a lépcsőn becsuktam magunk mögött az ajtót, nem akartam, hogy bárki is zavarjon főleg nem John.
-Még mindig meg van valahol a pincében..-vigyorodtam el- Ha gondolod ide is jöhetsz, van egy szabad szobánk és még fizetned sem kéne érte.-vontam egyet a vállamon és levágódtam mellé az ágyra.
-Hmm..-dörzsöltem meg az államat-..Nem tudok róla, hogy ufó lennék. -nevettem el magam, majd a kézfejemre pillantottam, mostanában nem éppen voltam a toppon.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 13, 2012 10:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
[Ház]

Felmásztunk a lépcsőn és beérkeztünk a szobába körbe fordultam és megjegyeztem.
-Itt még sose jártam!De emlékszem a belépni tilos tábládra-nevettem el magam majd lehuppantam az ágyra és vártam,hogy Jeremy is bejöjjön a szobába majd még jobban körbe néztem.
-Az én szobámat imádtam,de ugye a gázbalesetben az már semmivé vált,ahogy a lakó helyem is.-Húztam el a számat,lehet egy hotelba kéne költöznöm vagy valami.Ráadásul még munkám sincs...gyorsan megráztam a a fejem ilyenekre nem gondolok most.
-Szóval te tudsz a vámpírokról,de ugye te nem vagy ufó vagy valami egyéb meglepetés-nevettetni próbáltam a fiút ahogy közeledett felém.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 04, 2012 6:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
- Jól van kicsi fiú. A konyhában foglak várni. Remélhetőleg már józan fejjel jössz. - vontam egyet a vállamon vigyorogva.

(Konyha)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 04, 2012 4:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-Már várok egy ideje arra, hogy rendbe jöjjön az életem. -húztam félre a szám, majd felültem az ágyon. -Most csak egy frissítő zuhanyra lenne szükségem. Utána szívesen megkóstolnám a teádat. -mosolyogtam rá halványan és felálltam az ágyról, majd a fürdő felé vettem az irányt.

(Fürdőszoba)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 04, 2012 6:54 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
- Kis bánatos kisfiú... - biggyesztettem le a számat, de vígasztalóan megcirógattam a haját, mintha érdekelt volna, hogy mi van vele. - Amit erre mondani szoktak, hogy egyszer minden rendbe jön, csak ki kell várni az időt.. - kacsintottam rá széles vigyorgással már most és felpattantam mellőle.
- Nos, óhajtasz egy kis... teát, esetleg? Igazi orosz teát tudok csinálni... drog és pia nélkül is. Attól majd magadhoz térsz - büktem a konyha felé.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Okt. 03, 2012 7:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-El..-mondtam halkan már szinte suttogva. -Meghalt...de már nem is lehet mit tenni ellene valószínűleg halála előtt is Tyler-re gondolt. Én csak egy másodrangú szereplő voltam az életében vagy még annyi se. -jegyeztem meg egy kis felháborodottsággal és csalódással a hangomban. Sokat jelentett nekem, de ezt nem volt alkalma megtudni tőlem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Okt. 02, 2012 1:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Nem igazán hatottak meg a szerelmi drámák, és most is így voltam ezzel. Biztosan szép volt, meg jó, de engem hidegen hagyott az egész. Mert... mégis mi értelme van a szerelemnek, ha egyszer úgyis végetér? Vagy így, vagy úgy, az már mindegy.
- És elveszítetted őt örökre... - jegyeztem meg mellékesen, mert gondoltam, hogy ez volt a következménye. Bár mi más lehetne a halál után...
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Jeremy szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Gyerekszoba :: Jeremy szobája
» Jeremy Gilbert
» Jeremy Gilbert
» Delena szobája / Farrah szobája
» Jeremy Gilbert - Átvételi szándékát az adminnál lehet jelezni

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Gilbert ház-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •