-Kétlem, hogy ő lenne az oka. -ráztam meg a fejemet. Bár fogalmam sem volt, hogy ki az a Tatia, de nem is nagyon érdekelt. Most csak egy kellemetlen dolog lebegett a szemem előtt.
Már indultam volna az ajtó felé amikor eszembe jutott, hogy fogalmam sincs hol keressem és hülyeség lenne azért kimenni, hogy meghalljak úgy, hogy nem is találtam meg Klaus-t.
-Fogalmam sincs hol keressem.. -fordultam vissza Erin felé tanácstalanul.
-Nincs valami ötleted esetleg, hogy hol lehet? Mert nem lesz sok időm kint, hogy megtaláljam. Minél gyorsabban kéne cselekednem..

Oké, egyik sokk ért a másik után. Azt tudtam, hogy kötődik a teremtőjéhez... de ilyen szinten? Hogy ha ilyesmit érez, mennie kell, mert ez "kötelesség"? Kirázott még a hideg is... főleg mikor azt mondta, hogy meg is halhat, ha Klaus meghal.
- Dehát Klaust nem fenyegeti a halál... Tatiával van, ő pedig nem bántaná. - ráztam a fejemet, bár erről már magam sem voltam túlságosan meggyőződve. Mert... ahogy visszaemlékeztem... Klaus nem volt sehol, és Tatia sem. De... Mikael sem. Ő is eltűnt. Talán Ő... de nem, az teljességgel lehetetlen. Mit árthatna ő neki?
Valami furcsa érzés kezdett kavarogni a gyomromban, és összeszorított szemekkel köszörültem meg a torkomat. Furcsa égést éreztem, és fejfájást, ami elvette minden eszemet.
- Akkor menj, én nem tarthatlak vissza. - ráztam meg a fejemet. Igazából ha az ő dolga ez, akkor... tényleg nem tehetek semmit. Én mindenesetre még az előbbi eshetőségben hiszek. Csak akkor tudnám, mi ez a facsarás a szívemben...

-De muszáj megkeresnem! -mondtam már kissé fennhangon, de nem bántásképpen.
-Az életemet is fel kell áldoznom érte hogyha úgy adódik és most azt hiszem eljött ez a pillanat. Nem akarok menni, de muszáj. Gyűlölöm őt, de hálás is vagyok neki.. -jelentettem ki már a saját akaratommal harcolva. Hogy én mennyire utálom ezt az egészet...
-Akkor keressük meg együtt.. -vetettem fel ezt a lehetőséget, ha már ennyire nem akar engedni.
-Ha Klaus meghal én is megfogok és az összes többi hibridje is.. -tettem még hozzá keserűséggel a hangomban.

Meglepődötten húztam fel a szemöldökömet. A tekintete... most jött el az a pillanat, hogy tényleg átfutott rajtam, hogy Klausnak valami baja lehet. És szinte villámszerűen jött, hogy valami beleállt a mellkasomba is, valami eszméletlen fájdalom, aminek nevet sem tudtam adni. De éreztem, hogy a hideg is kivert, és nagyot nyeltem.
- Nem, nem mész sehová! Amíg a holdfogyatkozás tart, nem lépsz ki a házból. - néztem rá ellentmondást nem tűrve. - Ha gondolod, innen nyílik a fürdő. Vegyél egy zuhanyt. - adtam a tippet. Igazából csak... muszáj volt telefonálnom. Mindezek mellett meg nem akartam most egydül lenni.

-Nem, ezt te nem értheted... Kötődöm hozzá valamilyen szinten és most szerintem nem az a legnagyobb problémája, hogy milyen durván szereti.. -sóhajtottam egyet eléggé feszülten és felálltam az ágyról.
-Lehet, hogy jobb lenne hogyha elmennék. -álltam meg vele szemben most már biztos lábakon.
-Én sem fogom hagyni, hogy ő szabja meg mikor láthatom és mikor nem.. Ezt neki is megmondtam, de úgy látszik ha a szóból nem ért akkor tennem kell valamit.

Hallottam, mit mondott Klausról, és erre csak felmordultam. - Biztosan az a legnagyobb baja ebben a pillanatban, hogy Tatia durvábban szereti. - rántottam egyet a vállamon. Már most kizártam, hogy bármi baja lenne az egyiknek is. Maximum az okozhat gondot, hogy ki mit és hová dugjon, de... ettől még a hányinger is elkapott.
- Oh... nem túl szép történet. - mondtam mosolytalan arccal, de valami furcsa együttérzéssel. - Van jogod a gyerekedhez, emiatt nem kellene beparáznod. Nem én mondom, hanem a törvény! - vigyorodtam el.

-Nincs jó érzésem ezzel kapcsolatban. Valami nincs rendben..-ráztam meg a fejemet. Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak úgy lépett le a buliról, hanem történt valami.
-Igen..-bólintottam egyet. És amikor rákérdezett, hogy miért történt ez kissé elkomolyodtam.
-Minden úgy kezdődött, hogy Caroline minden ok nélkül eltűnt és csak egy levél maradt utána, de nem is ez a lényeg. Ennyi idő után visszajött és az állította, hogy egy boszorkány elrabolta és kínozta. Én meg tovább akartam lépni, de pont rajtakapott, hogy egy másik lánnyal vagyok. Pluszba meg még azt is kijelentette, hogy terhes. A gyereket meg nem láthatom. -vontam egyet a vállamon mintha nem is érdekelne a dolog, pedig nagyon dühített.

- Igen, ő. De ha rajtam múlik, többet ennek a háznak sem lépi át a küszöbét, nem árulok zsákbamacskát. - fortyogtam a méregtől, mint valami hisztis liba, és egy apró sóhajjal vontam fel a szemöldökömet.
- Most a fiatalabbik Salvatore-ról van szó, nem az idősebbikről. - jegyzeteltem magamnak, mert csak így lehetett. Kétlem, hogy a hasonmás férje csak úgy hagyná ott a fenébe.
- Mi volt a bűnöd, hogy így jártál? - vettem le róla a kabátját, mint egy óvodásról. Ami biztos, hogy ma éjjel én már nem engedem el. Talán anyáskodás, talán nem, de... már csak azért sem akartam, hogy baja legyen, mert ő egy hibrid. És Klausnak kell. És én még mindig szem előtt tartom azt a felfújt hólyagot.

-Klaus? -torpantam meg egy pillanatra- Akkor ő volt az aki csak úgy otthagyott. -jelentettem ki feszülten. Pont beletrafáltam a közepébe, ha ezt esetleg megtudja nekem annyi..
Amikor lenyomott az ágyra nem is tudtam volna szabadkozni, mivel úgy rogytak össze a lábaim, de már határozottan jobban éreztem magamat.
-A volt barátnőm és a leendő jelöltje. Az a rohadt Salvatore..-mérgelődtem- Ha nem jött volna közbe egy másik ember esküszöm, hogy megöltem volna..

- Én... majd utána nézek ennek a holdfogyatkozásnak... meglehet, hogy Klausnak ezért volt rossz érzése. - suttogtam, de rögtön el is tereltem a gondolataimat róla. Olyan mérges voltam még mindig, hogy majdnem felrobbantam a haragtól. Velem nem szórakozik senki, ő sem fog. Csak azért, mert ő a hatalmas, arrogáns hibrid, még nem jogosult fel arra, hogy így átverjen. Jön még ő az én utcámba, és akkor kő kövön nem marad.
- Gyere, ülj le. Nem hiszem, hogy most jó lenne, ha elmennél. A hold eléggé furcsa hatással van rád. - motyogtam, lenyomva őt az ágyra, és hoztam egy bevizezett törülközőt, hogy letöröljem vele az arcát. Tessék, már kezdek szánalmas lenni, és törődő. De messze áll ez tőlem!
- Miért voltál feszült ma? A barátnőd?

Az elmúlt pár percben szinte minden kiesett csak a fájdalmat éreztem, még az se nagyon tűnt fel, hogy elindultunk valahová.
Akkor eszméltem fel amikor becsapódott mögöttem egy bejárati ajtó. Próbáltam a saját lábaimon megállni ami valamennyire sikerült is mivel már kezdett eloszlani a fájdalom.
-Azt hiszem..-böktem ki még mindig zihálva. Gondoltam, hogy az ő házában vagyunk, bár ez most nem is volt annyira lényeges.

- Temető -

Bevágtam magam mögött a bejárati ajtót. Nem tetszett, hogy éreztem karjaim alatt Tyler testének lüktetését, az meg főleg nem, hogy a fájdalom hullámait is.
Szembe fordultam vele, és a verejtékes arcára néztem. Legalábbis azt hiszem, hogy verejtékben úszott... talán a fájdalom miatt, amit még láttam az arcán.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle.

- Behajtom az ígéretet, és nem felejtek - emeltem fel az ujjam. - Azt hiszem, minden megvan. Pénz nem kell, de viszünk, ilyenkor mindig szednek. Tudod, jótékonyság, meg hasonlók - legyintettem. - Enni ettünk, kocsikulcs itt van. Bár elég illúzióromboló lesz, ha autóval érkezünk. Stílusosabb lenne úgy, hogy rárontunk a tömegre, de félő, azonnal ki is lennénk dobva. Menjünk, édesem - csókoltam meg Erint.

(Lockwood birtok)

Klaus felé fordultam és elmosolyodva hallgattam, amit mondott. Nem mondom, jól esett, méghozzá nagyon jól. Nem is tudom, hogy... mégis mivel érdemeltem ki én magam ezt az egészet, de bizonyosan van valami oka.
- Ne légy féltékeny, ezeket a lábakat közelebbről csakis te láthatod. - kacsintottam rá. - Nos... megvan minden? - néztem végig rajta.

Végignéztem, ahogy Erin felöltözött, és a végeredményt látva leesett az állam, pedig láttam már néhány dolgot ezer év alatt.
- Azt hiszem, elő fog fordulni az a lehetetlen tény, hogy szívrohamot kapok - motyogtam, bámészan nézve. - Gyönyörű vagy, Erin! Egyszerűen.... álomszép. Én meg egy büdös mázlista. És már most rohadt féltékeny, hogy ezeket a lábakat más is láthatja - sóhajtoztam.

- Nem, tényleg nem. Ez az egy szerencsém. - sóhajtottam, majd amint ő kényelmesen elnyúlt az ágyon, én hajoltam le a jelmezemért, és lehúztam róla a cipzárat. Igaz, ez inkább szexi volt, mintsem hátborzongató, de én nem akartam ijesztő lenni, csakis a magam módján. És ez nem a tipikus "két szarv, konzervatív" ördög jelmez piros köpönyeggel... nem-nem, akkor inkább már a halál.
Nem tulajdonítottam nagyobb figyelmet annak, hogy Klaus végig figyelt, hiszen a cél most az volt, hogy gyors legyek. És mikor begomboltam az utolsó kis gombot is a fűzőn a felső résznél, elengedtem a hajamat.
- Nos, nem érdekel, hogy ki mit mond ma este, nekem ez tetszik. Az ördög... a saját stílusában. - vigyorodtam el.

- De nem vagy ember - öleltem át Erint. - És az ilyen gyönyörű, okos nőket a zombik sem tépik szét - vontam fel a szemöldökömet. - Akkor viszont rajtam a mozi gondolata. Most te öltözöl, édesem. Peep show indul - vetettem le magam az ágyra, és néztem, mikor és hogyan kezd Erin öltözni.

- Hát, a eddig rád akartam volna vetni magamat, ezzel a mondatoddal elvetted volna tőle a kedvemet. - vontam egyet a vállamon, közben összefűzve a térdeimen a kezemet, hogy így várjak türelmesen.
- Öhm... ha ember lennék, most körülbelül hűlt helyemet látnád itt. - köszörültem meg a torkomat, ahogy végigmértem. - Ma este valakit tutira halálra fogsz ijeszteni. - nyeltem egyet, már felállva a fotelból.

- Rendben, de ha lehet, ne vesd rám magad, mert sosem érünk el a bálba - rángattam magamra a - szerencsére már kitisztított - ruhákat. A külső megvolt, de legalább az iszonyatos bűz eltűnt róla.
- Hogy tetszem? - fordultam Erin felé, majd begörbített ujjakkal, merev léptekkel elindultam felé.

- konyha -

Kinyitottam a szekrényt, hogy kivegyem onnan a jelmezeket, és Klaus-ét a karjai közé nyomtam, miközben én ledobtam magamat a fotelba.
- Naaaa... hadd nézzem végig, míg felveszed. - pislogtam rá nagyon szépen, mint egy kislány. Ennyit hááátha megérdemlek.

Felvontam a szemöldökömet, miközben csak egy ingbe bújtam bele. - Hm.. ne aggódj, fél óránként foglak figyelmeztetni, hogy már csak öt perc. - kacsintottam rá, az öltözködős illúzióira visszatérve, majd megfogtam a kezét, miután magára kapott valamit.
- Akkor hát együnk. Az én gyomrom is korog így délután tájékán már. - sóhajtottam.

- Konyha és nappali -

- A fenébe - ültem fel, megpróbálva életet lehelni magamba. - Van két óránk az indulásig... - nyújtóztam nagyot. - Bár sok dolgot nem kell tennünk. Öltözni, ennyi. Igaz, ez nektek nőknek el is tart ennyi ideig - mosolyogtam. - Előtte viszont nem árt enni valamit, bár jelenleg csak tasakból. Jobb ez így, mintha ott a bálon esünk neki valaki torkának - tápászkodtam aztán fel.

Egy hangra lettem figyelmes. Nem, szerencsére nem az úr hangjára, mert az eléggé morbid lenne egy vámpír esetében. Bár attól függ, honnan nézzük. Klaus úrnak képzeli magát, ha már itt tartunk.
Álmosan nyitogatni kezdtem a szemeimet, és levontam a következtetést, hogy ha nem ébreszt fel most, hát lehet, hogy nemcsak majdnem alusszuk át az egész napot, hanem biztosan. Én magamtól száz százalék, hogy nem tértem volna észhez.
Lassan felültem, és az órára néztem. - Ez igaz... - ásítottam. - Így jár az, aki annyi mindent csinál egy nap alatt, mint mi tegnap - mondtam fáradt mosolygással, miközben kikeltem az ágyból.

Kinyitottam a szemem, és a félhomályból először nem jöttem rá, milyen időpontot is írunk. Egészen addig, míg a tekintetem rá nem tévedt a falon lógó órára.
- Mmmm.... - mormoltam, majd áthajoltam a másik párnára, és félresöpörtem Erin haját az arcából.
- Erin - suttogtam - ébredj. Átaludtuk szinte az egész napot.

Halványan elmosolyodtam, ahogyan azt mondta, hogy élvezi, ha feleselek vele. De most mit is tehetnék, én nem vagyok egy engedelmes forma...
- Nem haragszom. Már nem fáj. - néztem le a csuklómra, majd kedvesen megcsókoltam még egyszer, és bólintottam. - A tanulásban benne vagyok. Úgyis régen jártam már iskolába. - kuncogtam fel, újra bebújva a takaró alá, és őt is magammal húztam.
- Ideje lesz aludni. Nem akarom, hogy holnap kimerült légy, és ebből kiindulva, türelmetlenebb is. - sóhajtottam, és a füléhez hajoltam. - Jó éjszakát!