Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Celaena Snowdon

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 27, 2015 9:05 pm
Ugrás egy másik oldalra
Celaena Snowdon


személyes információk

• becenév: Celaena, C, Laena, Lena
• születési idő: 1992. Apr. 07.
• születési hely: egy kórházban. azt hiszem...
• kor: 22
• play by: Demi Lovato
• foglalkozás: Mások lelkét küldöm a túlvilágra, függetlenül attól, hogy rászolgáltak e vagy sem. De mit is mondhatnék: ilyen ez a tápláléklánc.

• faj: vámpír
• család: Néhány mondatban összefoglaljam? Anyai ágon drogos, apai ágon csaló és kissé lopkodós géneket örököltem. Talán nem túl meglepő, ha azt mondom, hogy előbbi kidobott, utóbbi pedig... azt megtanította, hogyha senkire sem számíthatok, akkor hogy maradjak életben. A családom kimerül Rachel személyében, aki inkább amolyan pesztra, mintsem pótmama, mert ez az, amire nincs szükségem. Arra, hogy megmondják mit csináljak, hol és kivel, és arra, hogy beleszóljanak az életembe a kelleténél jobban, hogy uralkodjanak felettem. Meglepő hát, hogy épp ez a nő döntött a sorsom felett és tett azzá, amivé lettem. És most mire törekszem? Hogy elárulja, hol az apám, és eltehessem őt is láb alól. Vagyis jobb ötletem van: szeretném neki megmutatni, hogy milyen az, amikor szíjat hasítanak a hátadból. Hogy milyen érzés szenvedni annak a keze által, aki a véred.

a felszín alatt
Talán a nyilvánvalót látod te is. Barna szem, átlagos magasság, átlagos külső. Jó néhány tetoválás, és ékszer, kevés vagy több smink. A hajam, na az az, ami nem mindegy. Olyan, mint a szivárvány, kék, rózsaszín, szőke vagy barna, amilyenre éppen kedvem tartja festetni. Hol rövid, hol hosszú, hol göndör, hol egyenes, hol frufrus, hol felnyírt. Ezzel tudom jól elrejteni a külsőm mögé a valódi énem, ami látszik, hogy lázadozó, de nem látszik, hogy halálosan ki tud készíteni téged. így igaz, vámpír vagyok. Meglepetés! Apropó meglepetés. Utálom őket. Túl sok volt belőle a múltamban, és a szülinapom inkább ne említsd meg, arra háklis vagyok.
Jelentem az eszem a helyén, a tapasztalatom, a pofonoktól, amiket az élet adott, vagyis inkább amikkel az élet sorozott, megvannak, köszönöm, nem kell felvilágosítani a világ sötétebbik oldalának létezéséről. Igazat mondok e most? Kérdéses. Úgy hazudok, mint a vízfolyás, úgy verlek át, hogy észre sem veszed. Úgy loplak meg, hogy az se tűnik fel, már nem vagyok a közeledbe. Adódik a kérdés én megbízok e bárkiben is. Nem. Tartja a mondás is, a titok az, amit ha két ember tud is, az egyiknek halottnak kell lennie.
Két kérdésem van hát: hiszel a szemednek, vagy sem. Én a sajátomnak nem hiszek, kételkedő és kíváncsi típus vagyok, jó adag adrenalinnal a véremben, ami inkább vonzza a veszélyt, mintsem taszítja tőlem. De az életet élni kell, nem pedig hagyni, hogy elrohanjon felettünk. Szeretem a feltűnést, de szívesen követlek az árnyékodként, a sötétben meghúzódva, észre se veszel hát, viszont ellentétes eseteket nem szívesen kezelek le. Ahogy a meglepetések, ez is amolyan inkább ne csináld dolog, mert könnyen kitekerhetem a nyakad. Szeretném, hogy megismerj, de te ezt nem annyira hiszem, hogy szeretnéd, szóval be is fejezném a bennem történő útbaigazítást, és döntsd el te, hogy akarod e látni a mosolyom vagy sem.

user információk
Sokat nem mondanék, ha ismersz, eleget tudsz rólam. De hat év, az hat év... ha érted, hogy mire gondolok.
életem lapjai
Mielőtt meghaltam:
-Kérem mondja el újra, hogy mi történt azon az éjszakán.-hallom a nyomozó hangját, mire felemelem a fejem, és nagyot sóhajtva vállat vonok. A reakcióm ugyan az a kérdésre, hiába vagy századszor teszik fel, nem tudok mást felelni, s tudom, hogy úgy se hinnének nekem, ha mást mondanék, ha ugyan azt, amit eddig.
-Már mondtam. Bementem, mert éhes voltam. Eltettem ezt azt, de mikor távozni akartam, egy férfi, aki már előtte is a sarkamban volt, a falnak taszított. Magamat védtem, mikor fejbe vágtam a poroltóval. De gondolom, ha kiszínezném, és azt mondanám, hogy szándékos volt, amit tettem, és nem védeni akartam magam, akkor se hinnének nekem.-nézek a nyomozó szemébe, és szavaim pontosan, papírformát követve ugyan azok, ugyanazzal a hangsúllyal. A hazugságvizsgáló persze nem fordult meg a fejükben, tekintve, hogy nem ez az első eset és nem ez a számlámra írható első lopásom. De most mégis máshogy érzem magam. Míg eddig nem fordult meg a fejemben, hogy mit tettem, most elgondolkodtam, de leállítottam magam, mielőtt nagyon belemennék a dolgokba. Apám azt tanította, hogy az éli túl, aki erős marad, nem sajnálkozik, nem agyal a múltján, csak cselekszik, ahogy a helyzet kívánja. Hát ehhez ő is tökéletesen értett. a cselekvéshez, ahogy a helyzet megkívánja, de akkor is, ha indoka sincs annak a bizonyos helyzetnek. soha nem állította meg semmi. Sem az, hogy a testem kék-zöld foltok tarkítják, sem az, hogy alig bírok mozdulni. Felismerték, és odébb kellett állnunk, majd én lettem a kis kifutója, ha pia vagy kaja kellett.
-Tudjuk, hogy az apja is hasonló szakmát űz, így érthető, ha maga is erre a sorsra jutott. A sérülési viszont nem arra utalnak, hogy...-kezd neki, mire gondolkodás nélkül reagálok, szavába vágva, ezzel csendre és megdöbbenésre ösztökélve.
-Nem arra utalnak, hogy bármit is akart volna az a fickó? Remek, mégis miért nem kérdezik meg az apám, ha már olyan jól ismerik a múltját, hogy minek köszönhetem a kis sérüléseimet?-vonom fel szemöldököm, váratlan fordulatként újat mondok, mire értetlen tekintet néz rám vissza, így oldalra billentem a fejem, és elnevetem magam kínomban.-Ja, hogy úgy. Meg sem fordult a fejükben, hogy kicsit jobban megnézzék őket, igaz? Ami a szemüket kiszúrja, azt se veszik észre, csak azt, amit látni akarnak. Bizonyítsák rám. Tudja, mit? Én tettem. Szándékosan vágtam fejbe, és néztem, ahogy elvérzik előttem. Mert olyan jól esett látni, hogy végre nem én vagyok az, aki szenved. -kapom fel a vizet és fejezem be a kis gondolatot, mire lecsapja elém a kartonom, amin a nevem ott virít és az ajtót hangos csapódással bezárva maga mögött távozik.
Kényelmesen hátradőlök a széken, kiropogtatom nyakam, és veszek egy mély levegőt. Nem erőlködöm, én tudom az igazságot, máséra nem adok, csak a saját fejemre hallgatok. Talán makacsság, talán nem, de ha egy valamit megtanultam, az az, hogy csak magamra számíthatok történjék bármi. Egy anyával, aki jobban szerette a tűt a kezében látni, mint engem a közelében tudni, és a szomszédra bízott, ha éppen el akart szállni. Az apám, akiről azt se tudom, hogy az apám e vagy sem. Fétise a hazudozás, volt ezt is kitől eltanulnom, ahogy a lopást is. Na meg persze azt, hogy utáljam azt, aki jelvényt visel. Aztán jött a nagy családi szétesés, már ha ezt családnak lehetett nevezni. Anyám eltűnt, eleinte jól is viseltem, majd apám egyik napról a másikra újra feltűnt. Egy valamire tudtam gondolni, hogy anyám soha többé nem láthatom, de meglepő, nem is akartam többé látni. Nem bántam, hogy nem tudom, hová tűnt, hogy miért hagyott el, csak annak örültem, hogy betöltöttem a tizennyolcat, és ezzel vége van életem sötét korszakának. Nem is értem, hogy mi fordult meg a fejemben, mikor azt hittem, hogy majd apám segít. Csak még lejeb taszított, még inkább tökre tett.
Elviseltem, hogy szíjat hasítanak a hátamból, hogy ha nem azt hozom haza, amit akart, addig üt, míg nyöszörögni nem kezdek, és vérem nem köpöm a koszos parkettára. De arra ügyelt, hogy az arcom és a látható helyeken, amiket nem tudok kinyúlt pulóverrel sem elfedni, ne mutassa azt, hogy min megyek keresztül. A boltokról tudtam, hogy mi hol van, hogy ússzam meg a kamerák figyelő tekintetét, hogy hogy ejtsem át a pénztárost.
De tegnap éjjel valami megváltozott. Apám egyik ellensége úgy gondolta, velem mutatja meg, hogy mekkora legény. Elszámolta a lépést, ugyanis nem ma jöttem le a falvédőről, ha önvédelemről van szó. Tudtam, hogy követ, éreztem, és hiába a kapucni, amit szemem elé húztam, láttam, hogy a sarkamban van. A puszta véletlen, hogy épp a boltban ért utol, és kentem a földre a feje egy részét. A kép viszont tudatomba égett, és kavarogni kezdett a gyomrom, ahogy emlékem megelevenedett előttem.
-Nos kisasszony, most átszállítjuk egy helyre, ahol megtanítják viselkedni. Öt éve van rá, hogy változzon, de előbb is kijöhet, mert a jelek szerint a kezünkre juttatott egy bűnözőt, akit még egy darabig kómában tartanak, de fel fog épülni. Ez a mázlija.-néz rám a jól ismert fazon, mire felvonom egyik szemöldököm, és mikor két oldalamra két nálam jó pár fejjel magasabb hústorony lép, akkor fogom csak fel igazán, hogy mibe is kerültem.
A sötétített ablakok mögül bámulom a kivilágított város távolodó fényeit és úgy érzem, mintha a mellkasom valami nyomni kezdené. Ilyen lenne hát elhagyni az otthont? Hát nem kellene könnyeket hullatnom miatta, az már szent. De nem is ezért tör rám a sírhatnék, sokkal inkább a felismerésért, hogy valahol az isten háta mögött fogok elpocsékolni öt évet az életemből.

Miután meghaltam:
Az eső arcomba csap, ahogy rohanok a sikátorok között. Félek, bevallom, szinte remegek, és bár ezt nehezen látom be, nem a hűvös idő tehet róla. Az egyik sötét, szűk utcácskában a falnak támaszkodom, de lábaim felmondják a szolgálatot, és a földre rogyok. Arcomba csapódik zilált, ázott hajam. Köhögni kezdek, vérem a kezemre folyik, majd a sűrűn zuhogó csapadéknak köszönhetően tova folyik a földön. Fejem a falnak vetem, és lehunyva szemeim, próbálok megnyugodni. Öt év lett volna? Alig telt el kettő, maximum másfél. Húsz voltam, mikor bevittek, erre emlékszem. Majd a külvilág szinte megszűnt, és azt hittem, hogy a pokol apám mellett ért utol. De akkor ő csak az ördög jobb keze volt, és ez az intézet, vagy börtön maga volt a sátáni lakosztály. Felnyögök a gondolattól, és kezem továbbra is derekamra szorítom. A kés, ami megvágott még jó pár utcányira kiesett a kezemből, miután kihúztam a sebből. A nevelők arcára emlékszem ugyan, de fogalmam sincs, hogy hogy jutottam ki a kapu túloldalára, és értem el a városig. Nem is érdekelt. Fel akartam állni, de a művelet sikertelennek bizonyult, helyette a vérveszteségtől a földre rogytam ismét, fejem bevágva a kemény földbe, ájultan zuhantam egy olyan világba, ahol béke volt és jó néhányszor közel kerültem már hozzá. De ennyire közel, hogy beléphessek, soha nem értem még.
Felébredtem, és meglepően kellemes éreztem magam. Mintha meg se történt volna az egész, mintha robot lettem volna, aki gyerekkor nélkül élt eddig, és mostantól számítják az idejét. De ami ezek után jött, az meglepően kellemes volt. Persze ez is olyan dolog, amit kifelé soha nem mutatnék. A nő, Rachel, olyan, mintha az anyám lenne. Holott sokkal inkább a teremtőm. Vagy hogy is mondják ezt ebben a világban. Szóval átváltoztatott. Sokat köszönhetek neki, és a vámpírlétemnek is. Eleinte kételkedtem, most is kételkedek, ez a véremben van. De tudom, hogy mit érzek, hogy mi hajt. Vámpírként lehetősége van az embernek olyasmiket is érezni, amiket addig elnyomott magában. Rájöttem, hogy a kezdeti érzéseim a szüleimmel szemben, nem csupán felületes érzések voltak. A gyűlöletem, a megvetésem mélyről jött, kiskoromban eresztett bennem gyökeret, és erősödött, nőttön nőtt. Majd rájöttem, hogy szívem sötétebb, mint hihettem. Amikor először tapadt vér a kezemhez, napokig magamhoz sem tértem az intézet falai között. Remegtem, féltem, és olyasmit éreztem, amiről azt hittem, hogy Én, aki annyi mindenen túl van már, nem érezhet ilyesmit. De éreztem. Jobban féltem, mint valaha félhettem apám vasakaratától, ahogy lesújtott rám. Rettegtem attól, hogy mi történhet velem. Elmorzsoltam egy-két könnycseppet éjszaka, amik ezen emlékeknek az eredményei voltak, de nem tudtam, hogy Rachel tud e ezekről. Viszont zabolázhatatlan vad maradtam, akinek bármit is mondanak, nem hajlandó változni.
Hálás voltam a nőnek, aki megmentett, de nem tudtam megadni neki azt, amit akart. Nem akartam korlátok között élni, de azt akartam, hogy a világ megtudja, hogy élek, hogy féljenek a földönfutó emberek, hogy érezhessék a szenvedést, amit én egész életemben éreztem. Kivel kezdtem? A nyomozóval, aki abba a rémálomba küldött, majd a férfival, aki valahogy túlélte azt ,hogy fejbe csaptam azzal a poroltóval. Ki volt még a listán? Anyám, apám és még egy rakat ember, aki nekem ártott valaha is. Többek között megemlítendő a nő, aki az intézmény vezetőjeként mosolyogva nézte a nevelők neveltetési módszerét. Bár ő már tegnap este a kezeim között volt. Túl kegyes lettem volna vele, ha egyszerűen átküldöm a túlvilágra, hát kihasználtam az óvatlanságát, kicsit bezártam egy elhagyatott raktárépület egyik bedeszkázott ablakú szobájába, és mikor kiürült testéből a verbéna, egyszerűen megigéztem. Azt kértem, hogy rettegjen, hogy ne merjen emberek közé menni, hogy mindenkiben az ellenséget, a lehetséges gyilkosát lássa, és az emlékei a sírig üldözzék. Fogalmam sincs, hogy hol lehet, bár pár napja a hírekben szó esett egy tébolyodott nőről, én pedig az ágyamon végignyúlva mosolyogtam meg a hírt. Ha Rachel sejti is, hogy mit teszek, sem állított még meg eddig. próbálkozik, de nem akar rendszabályozni, és ez érdekel, hogy miért lehetséges. Ő miért képes átlépni mindazon a gonoszságon, amit én magamban hordozok.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 03, 2015 6:40 pm
Ugrás egy másik oldalra



elfogadva, gratulálunk!

 • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
üdv a diaries frpg oldalán!

Celaena! 31
Először is elnézésedet kérem, hogy megvárakoztattalak, de a lényeg az, hogy most már itt vagyok! Gyönyörű arcot választottál magadnak, amihez egy különleges név párosul! 40 Egy másik énemmel már régóta vártam Celaena érkezését, de azt kell mondanom, hogy megérte várni, hiszen már a jellemzésed is igazán remek mű lett, de engem az et-vel nyertél meg! 40 Mindig is szerettem azt, ahogyan fogalmazol és mindig képes vagy valami új arcodat megmutatni, s ennek igazán örülök.  Most is valami újat adtál számomra és ezt pedig köszönöm neked! 31
Még mindig nagyon szépen tudsz bánni a szavakkal és élvezet olvasni az írásaidat. Mondhatni csak úgy etetik magukat és minden egyes történeted képes beszippantani az olvasóját! 40
Nem is akarom tovább húzni az időt, hiszen már így is sokat késtem... 27 Gyorsan foglald le gyönyörű arcodat és különleges nevedet, majd mehet is  a játék! Jó szórakozást! 31

P.S: Köszönöm, hogy megalkottad őt nekem. :hug:








Vissza az elejére Go down
 

Celaena Snowdon

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Celaena Snowdon
» Celaena szobája
» Devyn Snowdon - on her way

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Vámpírok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •