Néztem rá, mint valami idiótára. -Komoly te vagy az akibe bele estem?-Fogtam a fejemet és mondtam suttogva. -Leszarom az ajánlatom, de tudod lehet próbálkozni én tudom, hogy mi kell hozzá te meg nem.-Mondtam szemrehányóan. Felvettem a cipőmet ami le esett rólam és néztem őt ahogy forgatja a szemét -Tudod mit Chris?-Néztem mélyen a szemébe és nyitottam már ki az ajtót. -Fordulj fel.-Mutattam jól irányzott kecses mozdulatokkal a középső ujjam, miközben kisétáltam az ajtón. Nem hiszem el, azt hittem, ha majd találkozzunk ennél jobb lesz már a csókja után reménykedtem, de most? Az lesz a célom, hogy még véletlen se lehessen ember.
- Ja, szóval nálad ez úgy működik, hogy.. öhm.. - kezdtem bele, de mélg magamnak is bele kellett gondolnom, hogy miről is folyik itt a szó. Nem tudtam rá mit felelni eleinte, de ahogy végiggondoltam. -Ez olyan.. furcsa. Csak akkor lehetek újra ember, ha te találod meg előbb a gyógyírt, ha talán veled leszek? Danielle, eléggé furcsa egy ajánlat, ebbe nem gondoltál bele? - vigyorodtam el, számomra tényleg vicces helyzet volt. Engem nem győzhet le, hiába is erőlködik. - És most NEM Erinről van szó, remélem észrevetted. - forgattam meg szemeimet, majd keresztbe fontam a karjaimat. Még mindig nem értettem hogy az előbbi nyugis szituból hogy kötöttünk ki ennél a balhénál. tényleg nem egészen értem. Felvontam a szemölödkömet, ahogyan gondolkodásmenetét zárta. Meg akarja ölni magát... jaj , ne. Most rajtam van a sor, hogy ebben megakadályozzam? - Most mire számítasz tőlem? Hogy megpróbállak lebeszélni? ebben rossz vagyok, de megpróbálhatom. - vontam meg a vállamat vigyorogva.
Az arcom lefagyott, majd felálltam és megigazítottam a ruhámat, pántomat ami lecsúszott a vállamról. Újabb pofont kellett volna neki adnom, de nem tettem. -Hát jó akkor nélküled kapom meg azt amit akarok, de ne számíts rá, hogy te is újra ember leszel- Mondtam neki csillogó szinte könnyes szemekkel. agyon megbántott ezzel a kijelentéssel. Mondjuk mit vártam? majd a karjaimba ugrik és kiáltja "Szeretlek Elle"? Nem én se lehetek ilyen naiv liba. Megtalálom a gyógyírt és ember leszek, vagy ha nem egyszerűen csak magamba döfök egy karót. Nem akarok már így élni soha többé. -Nem vagyok örült, nem erősödött semmi. Tudom mit érzek, de ha te nem így akkor ez van nem érdekelsz többé, úgy se lehetek soha jobb Erinnél, igaz?-Mondtam szét tárva aklaromat. -Mindig ő volt a jobb, a szebb az okosabb az akiért mindenki oda van akinek lett egy jó képű férje-Itt hatás szünetet tartottam. -Lett egy szép lánya és egy tökéletes élete amig tartott. Nekem mi maradt?-Kérdeztem költői kérdéssel. -Egy silány kis emberi élet, majd a vámpíiság amibe majd belepusztulok, mert reménykedtem, reménykedtem abban, hogy élsz és a reményeim sikeresek voltam, de most ismét itt a buktató.-Mondtam felhúzva a szemöldökömet. -Vagy egy karó a szívbe vagy az öregedés emberként, de sokkal jobban kezdek az előzőhöz ragaszkodni.-Mondtam, majd már szinte távozni akartam, de néztem Chris reakcióját.
Olyasmit mondott most nekem, amire nem számítottam. Ő, mint ember? És én mint ember? Együtt, emberek? Nem, nem jöhet szóba, véletlenül sem jöhet szóba. - Danielle... te emberként szerettél engem... mikor átváltoztál, nyilván ezek az érzések megerősödtek benned. De én nem tudtam, mit érezl, mikor átváltoztam. Nem éreztem irántad többet puszta barátságnál. És tudod... - köszörültem meg a torkomt. - Nincs bennem olyan már, amit lehetne szeretni - vallottam be.
Olyan aranyosan kezdett bele a mondani valójába, hogy tágra nyílt szemekkel vártam mi sül ki belőle. Megsimogattam az arcát miután elmondta az igazat és mosolyogtam. Nem tudom, hogy jó ötlet-e de végül is miatta akarok ember lenni. -Van egy titkom.-Mosolyogtam miközben megsimogattam őt újra. -Én is az akarok lenni, elegem van ebből az életből világ életemben családot akartam.-Mondtam -És én tudom is, hogy ki tud segíteni. Lehetnénk újra akár együtt emberek.-Mondtam fel csillanó szemekkel. -Ismerek egy profeszort aki elmondta nekem, hogy van egy gyógyír ami segít rajtunk. és én szeretném az életemet veled megosztani újra, mint emberként. Se vérszívás se misztikus dolgok csak a halandóság. - Mondtam reményteljesen, és néztem mélyen a szemébe. -Vállalnád ezt velem?-Kérdeztem nagyon rettegve a választól.
- Nem erről van szó. - ráztam meg a fejemet, de Őt még mindig nem engedtem el. Helyette csak mélyen beszívtam a levegőt, és hiába voltunk itt mindketten, olyan volt, mintha ezzel az egésszel egy hatalmas tátongó lyuk nyílt volna meg kettőnk között. ez régen nem így volt. De régen nem is tudtam, hogy szerelmes belém. - Az az érzés... tudod hogy mi? Az, hogy olyasvalakivel együtt halhatnék meg, akit szeretek. Talán újabb gyerekekkel... új élményekkel... ember akarok lenni, Danielle. - súgtam egészen halkan, szinte reménykedve, hogy nem nevet ki.
Nem akarta elárulni mi lenne az a nagy dolog amit akar, de én tudom mit akarok. Újra ember lenni és felhagyni ezzel a sok baromsággal. Ezért is kell nekem Shain, újra normális akarok lenni, egy lány aki voltam. Csókja édesen forrt az ajkamon, majd hirtelen le állított. Nem értettem ez, de kicsit meg könnyebbültem.Meredtem rá nagy szemeimmel. -Nem akarsz engem igaz? Sem, mint barátot, sem mit szerelmest, semmit?-Kérdeztem picit csalódottan. A szívem, ha még dobogna akkor megszűnt volna most dobogni. Mély levegőt vettem és rá néztem.-Elárulod azt azérzést vagy nem bízol bennem?-Kérdeztem. Szerintem min a kettőnket egy cél haj, Erint zaklatni. Vagy is nekem ez lett az új célom, meg persze az, hogy megtaláljam a gyógyírt amiről a Prof beszélt nekem. DE nem lehetek boldog, ha nincs mellettem az a férfi akit annyira szeretek. Kezdek kissé betegesen viselkedni, vagy úgy, mint egy mai 21. századi diák lány. Ez bosszantó.-Hát akkor mit akarsz tőlem?-Kérdeztem nem értve.
- Te nem tudhatod meg Danielle, hogy mit keresek én. Olyasmit, ami számodra elérhetetlen... én viszont egyre közelebb kerülök hozzá. Olyan csodálatos érzés vár rám, hogy... le sem tudom írni szavakkal. - súgtam neki, még mielőtt viszonozta volna a csókomat, de furcsa volt, hogy elöntött engem ez az érzés. Hogy mi tört rám, egyáltalán nem tudom már nyomon követni. A saját hülye fejem. Erin, Hayley... Hayleyhez a kelleténél jobban vonzódtam, Connie esetében még nem voltak ilyen problémák. De Hayley valamiben megfogott, talán a makacssága, a hevessége, az.. hogy ő semmit nem csinál úgy, ahogy mások.. elvarázsolt. - Danielle, nem játszatok veled. - súgtam, miközben eltoltam magamtól. Mióta vagyok tekintettel másokra? Tényleg akartam itt és most ezt a nőt, de nem akartam hogy játéknak higgye.
-Ne félj magadhoz engedni Chris kérlek, megadok neked bármit amit kérsz-Néztem rá kívánósan mélyen a szemeibe.-És mi lenne az?-Kérdeztem tőle, majd lehet megkaptam a választ hiszen csókja rá forrt az én ajkamra és felülmúlhatatlan érzés vett engem körül. nem mesze volt egy szoba belökdöstem oda, úgy, hogy egy pillanatra sem szakadtam el édes ajkától. Belöktem oda és belenéztem csillogó gesztenye barna szemeibe és végig rázott a hideg. Ő nem akar engem, viszont vagyok olyan naiv és elfuserált liba, hogy lefekszem vele? Igen vagyok, de ebben a pillanatban nem számított, megszoktam, hogy nekem soha nem jön össze amit akarok. Mindig csak erre a percre vágytam viszont nem tudom élvezni, mert tudom ami utána jön az az elválás és nem egy kapcsolat vagy egy szerelem. Lehet azért kellek neki, hogy Erint bosszantsa. Szívem szakad majd bele ebbe tudom, de mos csak az ajka volt a fontos és az, hogy ne eresszem el. Beleültem az ölébe és beletúrtam dús hajába, majd nyakát kezdtem el csókolgatni.
- Danielle, én nem boldogságot keresek... érted? - kérdeztem tőle, miközben egészen közelről néztem szemeibe. - Egyetlen dolgot keresek, de jelenleg az még nem áll rendelkezésemre. És tudod mit? Ha beledöglök, akkor is megszerzem. De nem akarok boldogságot... senkitől. - néztem a szemeibe, majd ihrtelen tapadtam ajkaira, nyelvemmel simogatva az ő nyelvét, miközben a falnak lökve simítottam végig testén.
-És talán féltem a csalódástól ahogy most is?-Néztem rá nagy szemekkel és láttam, hogy nem elég neki ezek az indokok, nem tudom mit vár tőlem mit mondjak? De ha csak rá nézek olvadok annyira szerelmes vagyok belé még mindig, hogy nem tudok mit tenni. Csak rá néztem ő pedig rám kérdésére nem tudtam mit reagálni, majd meglepődtem, hiszen a fenekembe markolt -Téged, adj nekem egy esélyt, és boldoggá teszlek!-Suttogtam lágyan nem messze ajkaitól, rózsaszín ködben úsztam és nem tudtam mi legyen, soha nem éreztem magamon a férfi kezét főleg így nem. És végre nem éreztem bűntudatot, hogy beszélek vele.
- Mert Erin a legjobb barátnőd volt... Danielle, ugye tudod, hogy ez nem éppen az a nagyon nagy indok? - kérdeztem tőle kérdőn, és láthatta rajtam, hogy ennél nyomósabb érvet is hallottam már. Erin a feleségem volt, nagyon szerettem, és még most is szeretem, volt egy kislányunk, akinek mindent megadtam volna, de mégis más lett volna a kép, ha Danielle elém áll. - Akkor most mit vársz? - kérdeztem, és nem törődtem most mással, csak az ösztönnel: a fenekébe markoltam, és magamhoz rántottam.
-Talán azért mert a legjobb barátnőm volt Erin?-Kérdeztem tőle és majdnem megint pofán csaptam mi az, hogy ne hisztizzek? Meg nem kérte, hogy gyászol. -Eddig azért nyavajogtál, hogy jaj Erin ugye nem tudta jaj ugye nem mondtad h viszonoztam? Most meg azért nyavajogsz, hogy akkoriban miért nem álltam eléd és mondtam, hogy...-Vettem lejebb a hangerőt és léptem hozzá közelebb. -Christopher én szeretlek!-Suttogtam. -Bár ez neked már nem jelent semmit.-
- Nem kértelek, hogy gyászolj, Danielle. Ahogy arra sem kértelek, hogy szeress. És tudod, hogy miért? Mert nem tudtam ,mit érzel. - vallottam be. Honnan kellett volna tudnom? - Ha elém álltál volna, talán másképpen ért volna véget a mi történetünk. Ne fogd rám, és ne hisztizz, hogy rabolod az időmet, és egyéb apróságok... annyira a te hibád ez, mint az enyém. Jól jegyezd meg Danielle... a lerágott csontot már hiába dobod oda az embernek. Már nem tud vele mit kezdeni. Ahogy én sem ezzel. Miért nem álltál a szemem elé? Mert féltél? Tudod, hogy mennyi minden múlt volna ezen? - kérdeztem némi háborgással.
-Persze nincs időd egy kisztis némberre megértem én Chris, csak nem kapom vissza azokat az éveket amikben téged gyászoltalak, de bár ne tenném, de tudod mit oké, ha akarod elmegyek és éld tovább az életed.- MOndtam neki teljes őszinteséggel ekkor a hangja kicsit megváltozott és a pofon után talán jobban figyelt rám. -Mondhatnám, hogy....téged, de mint látom ez nem igazán érdekelne téged.-Mondtam halkan nehezen préselve ki a szavakat a számon. -Városba se kellett volna jönnöm- Kaptam az arcomhoz és vettem egy mély lélegzetett. -Bocs, ha raboltam az idődet!-Mondtam neki flegmán és vártam, hogy miként reagál.
- Nézd, Danielle... nekem erre sem időm, sem hangulatom, jó? - túrtam bele a hajamba, ekkor már félretéve minden tányért a kezemből, és a kiürült pohárral is így tettem. - És most... - fordultam szembe vele, mikor elhagyta a száját, milyen undorítónak tart engem. Én ezzel nem tudok mit kezdeni, talán őrült vagyok, vagy valami, de nem vagyok képes könnyen kifejezni az érzelmeimet. - Még mindig nem válaszoltál, hogy mit akarsz most. - mondtam már némiképp több érzéssel, mint eddig.
Láttam a megkönnyebülést az arcán és nem gondoltam volna azt, hogy a vámpírság ilyeneket vállt majd ki belőle.Inkább hallt volna meg emberi halandóként, mint lett belőle ez a szörnyeteg. -Hát akkor tessék magyaráz el nekem!-Mondtam, majd remegni kezdett az állam, de nem hagytam a könnyeimet kicsordulni. -Leginkább ezt.-Mondtam, majd egy jó irányzott mozdulattal arcon csaptam. -Én kiadom neked az érzelmeimet amit már vámpírságom megkezdése óta magamba rejtettem és sírtam a nyomort életed miatt amiatt, mert halottnak hittelek és te erre csak annyit mondasz, na most mit akarsz?-Vettem egy levegőt és néztem a szemeibe. -Undorító vagy, nem is értem mit szerethetek már benned.-Mondtam dadogva és kezeimmel magyarázva.
Kellően megnyugtatott, ahogyan hallottam feleletét. Erinnek is azt mondta, amit nekem. Így már minden rendben, és nincs semmi probléma. A sóhajomon is hallhatta, hogy megkönnyebbültem. - Ne foglalkozz azzal, hogy mit akarok, és mit teszek Erinnel. A felét sem érted, Danielle. - legyintettem, miközben elengedtem a vállait, és ismét egy pohár ital után nyúltam. - És most mit akarsz? - kérdeztem hűvösen. NEm voltam olyan, aki könnyen kifejezi az érzelmeit.
Fejemhez kaptam és próbáltam nem el bőgni magamat. Most ez komoly? Inkább azzal van elfoglalva, hogy Erin mit tudott és mit nem. -Hát ez hihetetlen...-Mondtam ismét csak arcomhoz kapva a kezemet. -Azt mondtam el neki...-Kezdtem bele remegő hangon, majd meg köszörültem a torkomat és már jobb is lett. -...Azt mondtam neki, hogy én szerettelek és te nem tudtál róla, de mardosott a lelki ismeret ezért be kellett neki vallanom érted?-Magyaráztam neki. -Tudod nem értelek, ha ennyire érdekel a véleménye miért ártasz neki? Így csak jobban gyűlül majd és undorodik tőle.- Mondtam mi után az ajkamba haraptam. Próbáltam nyugotab maradni, mint szoktam ami sikerült is.
Hallottam a hangjában valamit, aminek képtelen voltam nevet adni, de bólintottam, és nyeltem egyet, közben már máson járt az eszem. Vajon mit mondott el ebből Erinnek? Felkeltett bennem valami ijedtséget, és megragadtam a két vállát. - Ugye nem azt mondtad neki, hogy viszonoztam ezt a szerelmet? - kérdeztem, fogaim között szűrve ki a hangokat.
Láttam ahogy gondolkodik. Komolyan ki nevetett? Mit is vártam tőle most úgy őszintén. Kezdek ugyan az a naiv kislány lenni aki annak idején. Ideges lettem ahogy szinte kiabált velem, hogy áruljam el amit Erin tudott. -Nem a drága Erined semmit nem tudott eről akkor tudtam meg miután vámpír volt én is és felkerestem- Magyaráztam meg szinte ideges fejjel. -Látom még mindig szereted annak ellenére, hogy éppen most mondtad, hogy hidegre tetted-Mondtam neki szemrehányóan. Olyan pofont le kevertem volna neki. El mondtam a több ezer éves titkomat és ő meg csak azt kérdezi Erin mit tudott?
Még mindig nevetni tudtam volna, de azt hiszem, hogy csak kínomban, olyan szinten nem értettem, hogy ez hogyan lehetséges. Mert hogy nem vettem én észre? Ezek szerint viszont Erin észrevette. Tessék, plusz egy ok, hogy pikkel rám, talán azt hiszi, hogy közel került hozzám már életünkben is Danielle? Ez még számomra sötét volt. - És Erin erről tudott? Mikor tudta meg, Danielle? - kérdeztem türelmetlenül. Nem akartam érzelmetlen tuskó lenni, de egyelőre az volt a legnagyobb gondom, hogy Erin mit tud erről.
Meglepődtem a reagcióján nagyon is. Kicsit csalódottan néztem rá nem ezt vártam. Jó nem is azt akartam, hogy omoljon a karomba, hogy ő is szeretett, de semmi képen sem ezt vártam. -Komolyan beszélek szerelmes vagyok....-hirtelen kijavítottam magam, bár kis bakim nagy hiba volt. -Voltam beléd. DE még is csak a legjobb barátnőm férje és apa voltál nem vallhattam be. Ezért is volt az, hogy néha nem akartam rád nézni vagy melléd ülni-Magyaráztam meg magamat.
Fel sem tudtam fogni, hogy mi lehet ilyen komoly és az egyetlen, ami ezt az egészet kétségbeejtő kategóriába sorolta, hogy velem ilyen még soha nem fordult elő. Kezdtem feszült lenni, ahogyan vártam és vártam a feleletre, de végül jött az, és szemeibe nézve, elárulta, miért gyűlölte meg őt Erin. - Öhm... ezt nem értettem kristálytisztán. Mintha azt mondtad volna, hogy szerelmes voltál belém. - nevettem el magamat hitetlen arccal. Ezt nem voltam képes elhinni. Soha semmi jelét nem láttam, hogy emberként bármi vonzotta volna hozzám ezt a lányt. Mindig távolságtartó volt tőlem.
Éppen a kaját vette célpontban. Nem tudtam mit csinálja, elszóltam magam most már nem mondhatom, hogy semmi semmi itt lesz az ideje bevallanom mindent. -Na jó ideje lesz, hogy megtudj valamit. Ez a fő fő oka annak, hogy Erin nem beszél velem.-Vettem egy mély levegőt és nem tudtam a szemeibe nézni. -Mikor még emberek voltunk és te meg Erin házasok voltatok. Én...-Nyeltem egyet hirtelen. -Szerelmes voltam beléd..-Mondtam, majd rá pillantottam, azt már nem is mertem mondani, hogy még mindig ugyan úgy szeretem, de így van ez az igazság. Reméltem nem nevet ki vagy ilyenek.
Kezdőlap
