Éppen valami jókinézetű kaját nézegettem, mikor megütötte a fülemet Danielle néhány szava. Erinnek vallott be valamit. Most mi van? Megint miről maradtam le? Végül sóhajtottam, és inkább Danielle felé fordultam, hogy így nézzek rá kérdőn. - Mégis, mit vallottál be neki? Amiatt romlott meg a kapcsolatotok? - kérdeztem, a számba emelve egy süteményfalatot.
Az arcom egy pillanatra lefagyott. -Megölted?-Néztem rá kérdően ám a szám sarkában ott volt az a halvány mosoly Aztán megpillantottam a szemeit ami ugyan úgy csillogtak, mint annak ideljén. -Nem nem ő nem nagyon tudom ki volt talán az aki Erint is. Erin inkább megölt volna, mint örök élettel ajándékoz meg szerintem főleg a vallomásom után- majd nem kikotyogtam neki a kis titkom. Nem tudhatja meg mit éreztem annak idején. Elle fogd be a szád! Gondoltam magamban.
- Fogalmam sincs, hogy mi a baja. Talán az, hogy hidegre tettem átmenetileg, nem tudom. - vontam meg a vállamat mintha tényleg olyan egyszerű témáról lenne szó, közben nem is engedve el Danielle tekintetét. Már nem számítottam arra, hogy életben találom. Vagy látom, mert őszintén szólva, én keresni se kerestem. - Erin.. változtatott át téged? - kjérdeztem tőle őszinte szemekkel.
Úgy megörültem Chrisnek, hogy eddig fel sem tűnt nekem, hogy véres az ingje. -Úristen!-Mondtam majd körülnéztem. -van pár pincér itt, ha akarod szerzek neked egy kis vért. De miért? Mi a baja már megint Erinek?-Vontam össze a szemöldökömet. Elegem van már ebből a némberből. Legszívesebben megfolytanám egy kanál vízben. Amilyen jóban voltunk annyira gyűlölöm most. -kezdem unni a játékait!-Mondtam, majd újra Chrisre néztem, hogy biztos rendben van e vele minden. Próbáltam úgy állni, hogy mások ne lássák a véres ingjét.
Nem volt túl szívélyes, ahogy Erinről beszélt, de meg is tudtam érteni. Biztos nem szívlelték egymást az utóbbi évszázadokban, mert mindketten lobbanékonyak, az meg nem kamatoztató egy barátságban. Felsóhajtottam, megfogtam egy pohár pezsgőt, és iszogatni kezdtem. - Nem, semmi nincs rendben. Erin átszúrt a gyomromon egy karót. - sziszegtem döhösen, de a vérfoltot ő is láthatta az ingemen.
-Én is örülök, hogy újra látlak-Mondtam majd engedtem el egy gyengéd mosolyt. -Én is eddig abban a hitben voltam, hogy halott vagy, hála a drága Erinnek.-Hosszú évszázadokon át azt hittem, hogy halott már nem láthatom többé és olyan jó volt most újra viszont látnom őt. Tudom, hogy Erin azért hazudott nekem, mert szerinte hátba szúrtam azzal, hogy bevallottam neki, hogy mind végig szerelmes voltam a férjébe. -Minden rendben?-kérdeztem, mert láttam rajta, hogy kissé zaklatott volt.
A hozzászólást Danielle R. Hemingway összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 03, 2013 3:03 pm-kor.
Úgy jöttem be ide a hátsókertből, mintha üldöztek volna... mégis, hogyan lehetséges, hogy Erin itt van? Hogyan jutott ki? Be sem tudott volna menni hozzá senki! Ekkor már kezdett valami körvonalazódni a fejemben. Sébastien... átvert engem. Szinte teljesen bizonyos voltam ebben. Becsapott a hitvány csaló, annyi év után, és azok után, hogy megmentettem a nyomorúságos életét! Meg fogja bánni... megbánja még. Úgy, ahogyan az én történetemben még nem bűnhődött senki sem. Hang ütötte meg a fülemet, ami ismerősen csengett. Nem tudtam, honnan, de amint odafordítottam a fejemet, rögtön rájöttem, és majdnem leesett az állam. - Danielle... - néztem rá megdöbbenve. - Te.. meg.. mi a fenét keresel itt..? Te halott vagy! - tágultak ki méginkább a szemeim. Ma estére ez nekem túlzottan is... sok.
Nem akartam semmiről se lemaradni így én elindultam a bálba. Tudtam, hogy a professzor jön utána, vagy ha nem így lesz megölöm. Belibegtem az ebédlőbe és akárhova néztem csak vámpírokat és egyéb teremtményeket láttam. Meg ragadtam egy poharat és körül néztem. Igazán szép háznak bizonyult ez a hely és irigylem is ezt nagyon. Bár az én házam a legjobb. Ahogy körül néztem megláttam valakit. -Úristen!-fagyott arcomra a döbbenet, majd gyorsan a mosoly vette át a helyét. Oda mentem mögé és a fülébe suttogtam -Hogy lehet, hogy egy magadfajta férfi hölgy társaság nélkül van?- Hirtelen megfordult és akkor a szemébe néztem Ő volt ott az én szerelmem akibe annyi éven át szerelmes voltam és szenvedtem, mert nem mondhattam el neki. -Helló Chris.-Mosolyogtam rá csillogó szemekkel.
- Képzelem. - Húztam össze a szemeimet, de aztán elmosolyodtam és ismét elvettem egy ilyen kis kaviáros falatot, hogy aztán beleharapjak és elismerően bólintsak. Tényleg finom volt, hiába nem szerettem az emberi ételeket. - Hogy mit szólok hozzá? Azt, hogyha a hasonmásom megásta magának ezt a gödröt, akkor megérdemli, hogy mással lássa a férjét. Mila pedig azt érdemli meg, hogy egy kicsit olyasvalakivel kapcsolódjon ki, akihez tényleg vonzódik. - Mondtam el a véleményemet. Igazából még örültem is, hogy Mila befűzte Damont, legalábbis a bálra biztosan... és azt kizártnak tartottam, hogy megigézte volna. Nem látszott Damon tekintetén. - De akármit is csinált Mila, nem bánthatod őt. Azt nem engedem. - Mondtam Klaus-nak komolyabban, majd a bálterem felé kaptam a fejem, ahonnan már zene hallatszott. - Menjünk. Jössz nekem egy tánccal. - Mosolyodtam el ismét halványan.
- Pontosan ezekről - biccentettem, ahogy az ebédlőbe átkerülve megláttuk a Lockwood-féle terülj terülj asztalkámat, aztán elvettem Tatia ujjai közül a falatot a számmal, persze nem mulasztottam el megcirógatni ajkammal az ujját is. - Csak hogy tudd, sok dicséretet kaptam már azért, amit ez a száj képes művelni - súgtam évődve, aztán kifelé intettem. - Mit szólsz Salvatoréhoz, meg a barátnődhöz? Megjegyzem, ha Milena megigézte Damont, én magam csinálok balhét.
A tájékozódási képességeim eléggé jók voltak, így nem kellett sokáig kóborolnunk, míg megtaláltuk az ebédlőt. A büféasztalt meg volt terítve, miközben pedig oda sétáltunk lehúztam a pezsgőmet. Bár a gyomrom kissé össze volt szorulva, mivel még mindig bennem volt egyfajta rossz érzés, de megpróbáltam nem foglalkozni vele. - Ezekről beszéltél? - Pillantottam Klaus-ra és elvettem egy kaviáros falatkát a tálcáról, majd mosolyogva a szájához tartottam.
Megkönnyebbültem, és átöleltem a nyakát, ahogyan megsimogatta az arcomat. - Akkor meg vagyok nyugtatva. De félek, hogy nem fogja feladni - ráztam a fejemet, majd halvány mosolygást erőltettem magamra. - Menjünk a bálterembe? - fogtam meg a kezét.
- Tényleg azt hiszed, hogy engem egy Curtis-féle pofázása elválaszthat tőled? - emeltem fel Elena fejét az állánál fogva, és mosolyogtam rá. - Kis buta. Ahhoz túlságosan szeretlek - kacsintottam rá, majd megcsókoltam. - És most, hogy végre ez a skizofrén őrült elhúzta a belét, táncolni is szeretnék veled. Mit szólsz hozzá?
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
- Soha nem engedném, hogy bajod essen... - ráztam a fejemet, és átöleltem a nyakát. - Hiszen annyira szeretlek... és annyira féltem, hogy valamivel most elválaszt tőled. Hogy talán valami olyat mond, ami rosszul esik neked és... elveszítelek... nem tudom, hogy miért csinálta, de... de én nem kívánom ezt senkinek - kezdtem el könnyezni. Hormonok... még érzékenyebbé teszik az embert.
- Gyere ide - húztam magamhoz Elenát, és úgy fogtam, mintha a testemmel kellene megvédenem a külvilágtól. - Jól vagy? Ugye téged nem bántott? - tapogattam végig a testét, de nem éreztem sehol vért. - A mocskos rohadék... azt hitte, mondhat olyat, amivel engem elválaszthat tőled? - ráztam a fejem, majd a vállam fölött megpróbáltam a hátamra nézni. - Kösz, hogy gyorsan kapcsoltál - mosolyogtam. - Megmentettél.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Legszívesebben a nyakát is leütöttem volna a helyéről, de nem tehettem, nem mertem mozdulni Damon mögül. - Ezzel most... mit akar elérni? Hiszen soha nem feküdnék le vele... - ráztam a fejemet jeges döbbenettel.
Nem vált be a hergelésem, pedig bíztam benne, hogy úgy lesz. Elvégre csakis azért vagyok most itt, hogy elpattanjon valami. De a kettejük kapcsolatába semmivel nem tudok belerondítani. Odébb vágtam a fecskendőket, és nagyot sóhajtottam, elindulva kifelé, de a neje mellett megálltam. - Ha gondolod, nekem is szabad az estém. - suttogtam ravasz vigyorgással. - Tudod, hogy hol találsz. - néztem a dekoltázsába, majd még azelőtt kiiramodtam, mielőtt Damon elérte vlna a nyakamat.
- Eszemben sincs rá hallgatni - morogtam, kezem további ütésre készen tartva Curtis felé. - Leszarom, hogy mit gondolsz - vetettem felé megvetően. - Elena a feleségem, akit szeretek. A gyerekeim anyja, és nem vagyok kíváncsi rá, hogy te mit gondolsz róla. Elkövetett hibákat, igen. De azért vagyunk család, hogy túltegyük magunkat ezen. Én megtettem, és megbocsátottam. Ha a fejedre állsz, akkor sem fogok másképpen nézni rá. Miattad meg aztán főképp nem.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Meg kell hagyni, totőálisan tisztában volt mindennel, ami velünk történt. De hát... mégis honnan tudott rólunk mindent? - Damon... ne hallgass rá... - ráztam a fejemet félően. Mintha Curtis valami ráhatást akart volna gyakorolni rajta... ellenem fordítani, vagy valami ilyesmi...
- Mit mondtam, mit mondtam? Azt, hogy egy ribanc. Az, nem? Hát te is tudod, hogy akárhányszor alkalma adódik rá, csak úgy félremegy. Ugyan, barátom... ez a hűség? - kérdeztem szánakozó fejjel. A szerelem még hülyévé is teszi, gratulálok! Ekkor már éreztem az öklét a képemben, és felnyögve odakaptam. Éreztem vért kisercenni az orromból.. egy csíkban folyt ki, de még ez sem tűntette el a vigyoromat. - Ja, vagy úgy.. te már nem vagy képes megvédeni a kicsi családot, mi? Csak valami nagyobb és hatalmasabb? Már értem, miért cuppant rá a nejed. Máshol is nagyobb és hatalmasabb? - gúnyolódtam vele.
- Mit mondtál a feleségemre? - tört fel belőlem az eszeveszett harag, és kivillantottam a fogaimat. - Menj ki... menj ki innen... az emberek közé, biztonságba! - mondtam Elenának, a következő pillanatban pedig kilökődött az öklöm, bele Curtis arcának a közepébe. - Nem kapsz meg tőlem semmit, te mocsok! Se a kocsit, sem mást. És a helyedben távol maradnék tőlünk, hacsak nem akarsz ujjat húzni valaki sokkal erősebbel és hatalmasabbal!
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Igazából már hozzászoktam a rágalmakhoz, amiket illetett felém. Mert... én majdnem minden férfi szemében hol ribanc vagyok, hol ringyó... lassan már egyre megy, nem? Megfogtam Damon vállát, éreztem, hogyan száguldozik a vér az ereiben, de közben én is remegni kezdtem, mint a kocsonya. - Ne... ne, ezt ne... - ráztam a fejemet, amikor valami ördögi vigyorral kérdezett rá a kisbabánkra. És valami nagyon rossz kezdte uralni az egész testemet.
Gondolhattam volna... ez a ribanc sem tud a fenekén maradni. Milyen szeszélyes érzelem ez a szerelem...! Még a legnagyobb, legborzongatóbb fenyegetés ellenére is leüt... szép... de fájt. Pár másodpercig csak úgy feküdtem, tarkóra szorított kezekkel, ahol ért az ütés. - Ó, te rohadt ringyó! - szisszentem felé, mint egy mérges kígyó, és rögtön talpra is vergődtem, de nem tudtam neki rontani a kislánynak, hiszen már ott állt a férje mögött. - Nem élhetsz örökké a férjed háta mögött. Megbánod még ezt! Pedig adtam lehetőséget, hogy elsétálj. - mondtam hörögve, majd Damon szemeibe néztem. - És te szerinted én beérem ezzel a magyarázattal? Elvetted az életemet... most én veszem el a tiéteket! - köpködtem feléjük a szavakat, majd gonoszul elvigyorodtam, - Hogy van a kisbaba? - néztem a lány hasa felé ördögien.
A számba haraptam, hogy kiserkedt a vérem, és körmömmel kapartam a padlót, mikor még mélyebbre nyomta a karót a hátamba. A vérem a fülemben dobolt, de ezen keresztül is hallottam, mivel fenyegeti Elenát ez a beteg, perverz rohadék. - Menj ki... - nyögtem Elena felé, de nem tudom, hallotta-e egyáltalán... mert nemsokára sietős léptek hangzottak fel, hangos csörömpölés követte, majd egy ordítás után a karó eltűnt a hátamból, és a fájdalom abban a pillanatban múlni kezdett. - Ó, te mocskos szemét... - magasodtam Curtis felé, kirúgva a kezéből a fecskendőket. - Te semmit nem változtál - néztem rá megvetően, a hátam mögé tolva Elenát, hogy őt ne bántassa. - Két év után azért akarsz bosszút állni, mert a gonoszságoddal elérted, hogy megöljelek?
Kezdőlap
