Ki vagyok én? Egy egynyolcvan magas, szőke hajú, kék szemű srác az egyetemről. Meghallod a nevem, talán beugrik mellé az arcom is. Nagyképű lennék? Meglehet. Titokzatos? Annál inkább. Nem kötöm a dolgaim mások orrára, nem várok másoktól sem tiszteletet sem megértést, mert döntő többségében senkinek nincs fogalma arról, hogy mi folyik az életemben. És ha mégis lenne, sem hiszem, hogy megértének belőle bármit is. Vannak elképzeléseim arról, hogy mit akarok, vannak bizonyos álmoknak nevezett dolgok, amiket szeretnék megvalósítani, de ezek az enyémek, lássuk be, közöd nem sok van hozzájuk. Ez lennék hát én, vagyis akit meglátsz az utcán. A poénokkal mindent lerendező, nagyképű és önelégült srác, akit a lányok többsége az első pillanattól kezdve szeret. Aki lenni szeretnék, az egészen más. Gondolnád, hogy a fizika és a csillagászat megszállottja vagyok? Nem hiszem. Ahogy azt sem hiszem, hogy elképzelnéd, amint az időm könyvtárban töltöm. De ez nem is annyira fontos. A lényeg, ami lényeg, hogy nem akarom, hogy megismerj. Szeretek a sötétben meglapulva figyelni, nem gyűjtök halom szám sem ellenségeket, sem barátokat. Azzal, hogy felületesnek gondolsz és elkönyvelsz valakinek, aki nem vagyok, az nem az én hibám, a sajátod. Ha meg akarsz ismerni, akkor kopogj be az ajtómon, vagy nyomozz utánam, de vagyok olyan önző a valóságban is, hogy ne érdekeljen a véleményed vagy az érdeklődésed.  

Oszd meg velünk, ki vagy!

A szobámba sétálok, és végignyúlok az ágyon. A plafont bámulom, és úgy érzem, az elhatározásom ma meg is valósítom. Leteszem hát magam elé a kamerát, és az első percben csak a tükörbe bámulok, mintha arra várnék, hogy valaki közli: csapó, felvétel. Mégis belekezdek a kis csend után, mellőzve bemutatkozást, és egyéb felesleges, sallangnak tűnő dolgokat.

"Azt hiszem minden történetet az elején érdemes kezdeni. Nos, az enyém nem a születésemtől kezdeném, inkább onnantól, amióta valóban az eszemet tudom. Ez úgy öt éves koromra tehet. Furcsa, hogy a gyermeki agy mire képes. Voltak pillanatok, mikor a nevelőanyám mellett voltam, voltam, mikor nem. Nem kötöttek soha gúzsba, mindig szabad voltam. Azt, hogy a történetem mégis lekösse a figyelmed, azzal mégis elérhetem, már így az elején a mesének, hogy azt merem kijelenteni: isteni csoda vagyok. Miért? Nos, ahogy emberek a mindenség kezdetét kutatják, úgy egyesek a földönkívüli életet kívánják megismerni. Van, aki a lélekvándorlásban hisz, mások Isteneket tisztelnek, vagy pogányok. Nos, ha az Istenek a nőt Ádám-nak köszönhetően alkották meg, akkor engem fordított esetben, anyámnak köszönhetően teremtetett meg. Nem, nem vagyok semmi vallási fanatista csoport tagja, csupán próbálom megfejteni, hogy minek köszönhetően élek. A tény ugyanis, hogy anyámnak létezésemről fogalma sincs, elég érdekes, hisz vele ellentétben én tudom, hogy él, bár az túlzás, hogy virul a boldogságtól.
A bevezetésnek vége, evezzünk át a lényeges vizekre. Így a gyerekkoromra, abból az időből, mikor már az agy képes emlékeket gyártani. Mint említettem, amióta az eszem tudom, a nevelőanyámnak köszönhetően élek. Roselyn harcias, erős nő, ki elég idős ahhoz, hogy nehezen tudjam átverni. Szinte biztosra veszem, hogy tudta, mikor iskola helyett máshová vitt lábam, mi rosszban sántikálok. Egyszer én is azok közé tartoztam, akiknek volt bizonyos ereje a természetnek köszönhetően, Warlock-ok voltam, de úgy látszik, hogy a természet belőlem csúfot űzött, és ahogy a farkas génem egy sajnálatos balesetnek köszönhetően feléledt, hiábavaló volt minden próbálkozás, az erő elhagyott, és a Hold gyermekévé lettem. Azt hiszem, hogy ez közös bennem és anyámban. A puszta tény, hogy az erőnk egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően soha nem lesz újra a miénk. De ne szaladjunk ennyire előre. Tehát megtörtem a magam kis átkát, de ez még csak a kezdet volt. Nem akartam bajt, különösebben nem is vágytam rá, hogy vámpírrá változtassanak, de miután ezen is túlestem, hát a döntés jogát azt hiszem elvethettem az életem felett. Roselyn-nak köszönhetően képes vagyok arra, hogy ne égessen meg a nap, és a vámpír énemnek köszönhetően akkor és ott változok át, ahol én akarok. Ha már a döntési jogom elveszett, legalább a magam fölötti irányítás és uralkodás megmaradt, vagyis inkább kezembe pottyant.
Mióta vagyok hibrid? Közel öt éve. Mióta tudom, hogy az, aki nevel, nem az anyám? Egészen a kezdetektől fogva. Hogy lehetséges ez? A válasz összetett és magam sem értem, így előre elnézést kérek az esetleges zavaros fogalmazásomért. Mint már hallottad, van egy teóriám arról, hogy milyen emberek élnek és hogyan, vagyis minek köszönhetően hagyta a természet, hogy nő és férfi uralja a világot. Maybelle-ről az álmaimból tudok, ami kicsit furcsa és elismerem, hogy betegesnek tűnhet, de nem az. Olvastam hasonló esetekről, bár kétlem, hogy bármelyik igaz lenne. Na, ez meg egoistán hangzik..."
Kinyílik az ajtó és összecsukva a kamerát, hirtelen a filozofikus énem sutba dobva, visszatér a szobatársam, és meghal a magánakcióm.
-Gyere már, így is lekésted az első órád.-csapja be, válaszom meg sem várva az ajtót, mire végignyúlok az ágyon, és a kamerát a fiókos komódba téve, elnapolom az elmélkedést. Feltápászkodom, kilépek az ajtón, és elindulok a zsúfolt folyosón a terem felé, majd megpillantom a lányt, Dia-t, elmosolyodom, de minta csak szellemkép lenne előttem, eltűnik a folyosóról. Összevont szemöldökkel rázom meg fejem, és elkönyvelem: kezdek megőrülni. Vagyis inkább folytatom az őrültséget.
Leülök az egyik üres székre, a jegyzetfüzetem kinyitva, hallgatom a tanárom, de gondolataim egész máshol járnak.
-Az általános relativitáselméletet már jól ismerhetik, hisz nem most kezdtek az órámra járni.-felmordulnak egyesek, mire felkapom a fejem, de a figyelmem különösebben nem tér ki a többiekre, igyekszem a tanár szavaira koncentrálni és nem az agyamban lejátszódó gondolatokra fókuszálni.-Na mindegy is, akkor kezdjük inkább az elején, nehogy meg kelljen magukat erőltetniük némi gondolkodással. Az elmélet Albert Einstein nevéhez fűződik, aki 1916-ban írta mindezt le. Az általános relativitáselmélet alapja az ekvivalenciaelv, mely a gravitációt és a gyorsulást ugyanannak a dolognak két látásmódjaként írja le. Az elméletnek rengeteg előrejelzése van: a gravitációs vöröseltolódás, a csillagok mellett elhaladó fény meghajlása, a fekete lyukak, az idő lelassulása a gravitációs térben. Az általános relativitáselmélet első nagy elméleti sikere az volt, hogy megmagyarázta a Merkúr pályájának eltérését a newtoni törvények segítségével kiszámított pályától.-ahogy a tanár folytatja a mondandóját, engem is beszippant az idő, akár egy fekete lyuk, és arra leszek figyelmes, hogy a professzor engem, és csak engem néz, hisz mindenki más eltűnt a teremből.-Ha aludni jár be hozzám, nem szükséges a fizikai jelenléte. Aludjon az ágyában, az az a hely, ami erre a cselekvésre való.-kifújom a levegőt, hogy nem egyből azt közölte, hogy kirúg, és lapos kúszásban távozom a teremből, visszatérve a szobám édes magányába. Előveszem a kamerát és folytatom. Elindítom a filmet, és próbálom felvenni a ritmust, melyből kirángattak, de felesleges, így más irányból közelítem meg a dolgot.
"...Stephen Hawking állította azt, hogy a biológiai evolúció alapvetően véletlenszerű bolyongás a genetikai lehetőségek mezején, a változás nagyon lassú. Tehát ezen teória szerint én is véletlenszerű bolyongásból lettem az, aki. Az anyám a létezésemről sem tud, aminek miértjére pontos magyarázat nincs. Talán nem is érdemes hát ezt a kérdést firtatni, mint inkább azt, hogy honnan tudom, ő az anyám. Leginkább az álmaim utalnak erre, de ezeket szeretem titokban tartani. Mínusz azon esetek, mikor a kolesz szobámban éjszaka arra ébredek, hogy valaki figyel a sötétből...
Felesleges erről beszélni, haladjunk tovább, az anyámból, a nevelőanyámról és a létezésből elég ennyi. Dia, egy azon kevesek közül, akik emlékeztetnek valakire, a fogadott testvéremre, akivel kapcsolatunk bár nem vér szerinti, az évek során nyitott könyvek lettünk a másik szemében. Az a vadság, ami visszahúzódottsággal párosul, mondhatni tündéri, és ezt a szó szoros értelmében véve mondom. Nem lepődsz meg, ha azt mondom, hogy ezek a lények is léteznek, igaz? Hisz lássuk be, a boszorkányok, a vérfarkasok, és a vámpírok után ez aligha meglepő. De ne olyanokra gondol, mint Csingiling, vagy mint a Gyűrűk Ura könyvekben, akiknek hegyes a füle és örök fiatalságuk van. Igenis halandóak, és a vérük... Na a vérük az, ami elsőre felkeltheti egy vámpír figyelmét. A teremtésük valaminek köszönhetően olyan formában valósult meg, hogy szó szerint negédes drog csörgedezik az ereikben. Miért érdekes még ezen kívül ez a lány? Kezdek megbolondulni, és ez biztos jele annak, hogy soha nem is voltam normális. Amikor először a közelébe kerültem, vagyis szó szerint belebotlottam, a szemébe nézve lepörgött előttem az egész élete. Ezek után megszállottja lettem, próbálom a társaságát keresni, de nem tudom, hogy a vére teszi ezt, vagy a szimplán a tény, hogy többet akarok tudni a múltjáról. Belógott az egyetemre, és amit kiderítettem, az az, hogy az iskolaváltáson gondolkodik. Hát besegítettem kicsit, és némi ráhatással elértem, hogy az idei szemesztert már itt kezdje. Mit akarok tőle... fogalmam sincs, de muszáj kiderítenem.
Összecsukom a kamerát, és a fiókba süllyesztem ismét, s mivel megint elkéstem egy óráról, szerzek egy igazolást, némi rásegítéssel meg is kapom, és ahelyett, hogy visszamennék a szobámba, felkapom az edző cuccom, és a szakadó havas eső ellenére eltűnök a fák között, körbefutva szinte az egész, nem kis méretű várost.