Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Éloise & Ebony ◆ Brüsszel

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Éloise & Ebony ◆ Brüsszel Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Kedd Május 26, 2015 7:59 am
Ugrás egy másik oldalra

Éloise & Ebony

she says, you don't want to get this way

Újabb nap ért véget vagy ha úgy nézzük, még csak most kezdődött igazán. Az óráimat végigültem, ínhüvelygyulladást kaptam a jegyzeteléstől, mert egyedül én lehetek annyira bolond, hogy kézzel próbálok lekörmölni mindent, mialatt figyelek a tanárra és a kötelezővel is szeretném összekötni a szavait. Lehetetlen vállalkozás, ennyire komolyan sem kellene vennem az egészet, csinálhatnék úgy, mint mások, hogy be sem járok az egyetemre, elcsellengem az egész napot és élem világomat… de én itt érzem jól magam. Ez a világom. Azt hiszem megtaláltam a közeget, ahová tartozom. A barátaim mellettem, az óvodáskoromban megismert barátnőm fecsegését egész nap hallgathatom, ugyan néha a hajamat tépve, de örömmel olvasom mindazt, amit kell és amikor már nem látok a fáradtságtól vagy ledöntök még egy kávét vagy azzal nyugtatom magam, hogy szenvedni muszáj, ha a legjobb akarok lenni. Ez általában ismét felpörget, a mókuskerék újra elindul, ekkor kénytelen vagyok keresni valamit, ami kirángat a jegyzeteim közül, mielőtt teljesen megőrülnék. A mai este is ilyen valami lesz.
A lányokkal megbeszéltük, hogy kikapcsolódunk a vizsgák előtt és csapunk egy „menjünk amerre látunk és érezzük jól magunkat” estét. Jelen pillanatban ez a terv volt az egyetlen, ami életben tartott, na meg természetesen a kávé, ami a kezemben gőzölgött és annak ellenére, hogy a papírpohár majdnem szétégette a kezemet úgy gondoltam, hogy belekóstolok, minél előbb érződjön a koffein hatása. Felszisszentem a forró folyadék erőteljes tiltakozása miatt, de ennyiből is megállapítottam, hogy a kávé pocsék. Vagy új kávéfőzőt vettek vagy az új alkalmazott nem szerette az előző kávéfőzési technikáját, mert eddig, ha finomnak nem is mindig nevezhető, de iható energiabombát adtak a büfében. Teljesen mindegy, valami kell a szervezetembe azelőtt, hogy állva elaludnék.
A telefonom megcsörrent, a másodikra vezető lépcsőkre léptem és feltett szándékom volt, hogy felveszem a készüléket, miközben a súlyemelők irigyelte nehézségű táskámmal egyensúlyozok a vállamon és megtartom a kezemben a forró löttyel teli igen instabil poharat. Muszáj voltam megállni, kikapartam a táskámból a mobilt és eldöntöttem, hogy amint minden kezem szabad lesz csengőhangot változtatok, mert a mostani már eléggé irritált. Az egyik esti tettestársam hívott, elmosolyodva emeltem a fülemhez a mobilt, hogy meghallassam felpörgött hangját. Vajon mit szed, hogy délután háromnegyed háromkor is ilyen jól érzi magát?
- Nem, még itt vagyok az egyetemen. - Válaszoltam a kérdésére, miszerint reméli, hogy régen a bulira készülődök. - Mondtam, hogy hegedűórám lesz. Beugrok a könyvtárba, utána megyek át a másik épületbe. - Leraktam a táskámat a másodikon először megtalált asztalra és megforgattam az elállt vállaimat. - Nem fogom azért kihagyni, mert szerinted nem fogok elkészülni. Szuper gyors tudok lenni, ha akarok. - Általában nem siettem sehová, pontosan beosztottam az időmet, de kivel nem fordult már elő, hogy kicsit megcsúszott? Velem tuti most fog, amikor várni fognak rám. - Figyelj, tényleg ott leszek kilencre, de negyed óra múlva… - Éppen a szemetestől sétáltam vissza a cuccaimhoz, ám sajnos eléggé magammal voltam elfoglalva, így amikor megfordultam, hogy irányt váltsak sikeresen beleütköztem valakibe. Persze, hogy a kávémat nem engedtem ki a kezemből, míg megtettem három lépést… ellopták volna vagy mi, ha leteszem? Szegény szerencsétlen, akinek nekimentem… eltátott szájjal észleltem, hogy a fekete folyadékból jócskán csöppenhetett rá is, ha már az én felsőm ujja is abban úszott és megperzselődött a csukóm bőre. - Most leteszem.
Bontottam a vonalat és a frontális ütközés másik résztvevőjére emeltem a tekintetemet. Csodálatos, ennyire ügyetlen nem lehetek!
- Nagyon sajnálom. - Kezdtem el szabadkozni, de a gondolataim között máshol kutattam. A nő felettébb ismerős volt, mérget vettem volna rá, hogy láttam már valahol, de hirtelen semmi konkrét sem ugrott be, még a bocsánatkéréseim igen széles tárházának tagjai sem. - Ma nagyon lyukas kezű vagyok, mindent elejtek. Ne haragudjon. - Néztem rá őszinte sajnálattal, hátha egy ilyen, enyhítőnek szánó gesztus miatt nem akarja elválasztani a nyakamat a fejemtől.

▼607▼  ▼yellow flicker beat▼  ▼remélem kezdőnek jó ^^▼  




A hozzászólást Ebony Tate-Smith összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 17, 2015 10:08 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 26, 2015 10:28 am
Ugrás egy másik oldalra
accidents happen ... sometimes
ebony & éloise
Néha betévedek Bryan-hez az egyetemre, ahol órákat tart, mert egy igazán fantasztikus ügyvéd, akivel régen annyira, de annyira jó volt együtt lenni, minden percet együtt töltöttünk.. Csak most az egész dolog kezd széthullani. Hanyagolni kezdett minket, egyre több időt tölt máshol, otthon pedig aligha tartózkodik. Tudom, a hivatása nagyon-nagyon komoly, hiszen a jog világa nem egy estimesés kaland. Mégis, valami van a háttérben, és ez nem a munkája.
Most is hozzá indultam, szeretnék vele beszélgetni, mivel otthon sosincs erre idő, innen meg nem tud előlem elrohanni. Ma szabadnapom van úgyis, szóval tökéletes az időpont. Végigballagtam némán, néha ide-odaleselkedve, csak akkor véletlenül nem, amikor valaki összeütközött velem. Szerintem egyikünk sem figyelt, és ez csupán a véletlen egyik katasztrófája.
- Bárkivel megesik az ilyen, nem történt semmi... - ezután befejezetlenül hagytam mondatoma, mert megláttam, ki is az, aki előttem álldogál.. Nem kellett sokat erőltetnem magam azon, honnan is ismerem őt, mert az arcmemóriám túl jó. Ő az a kis diáklány, akivel Bryan az irodájában egy pici meeting-et tartott. - Jogot hallgatsz, ugye? - próbáltam normálisan beszélgetni vele, de már látom, hogy ez a fiatal lány biztosan a férjem fejét is elcsavarná, vagy már el is csavarta. - Múltkor láttalak Foster tanár úr irodájában, és ezért sejtem azt, hogy jogi karon tanulsz. Éloise vagyok - hát, persze, hogy ott tanul, ebben biztos vagyok, direkt öntöttem olajat is a tűzre a bemutatkozásommal, mert tuti tudja, a nevemet, mert Bryan mesélt neki rólam már.


©
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Éloise & Ebony ◆ Brüsszel Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Szer. Május 27, 2015 4:41 pm
Ugrás egy másik oldalra

Éloise & Ebony

she says, you don't want to get this way

Ha velem történik ilyesmi, vagyis én lennék az ütközés igazi elszenvedője, akkor nem rendeznék jelenetet. Mindenkivel előfordulhat, hogy pár pillanatra nem fókuszál teljes erővel mindenre, ami körülötte van, sajnos nálam most jött el az a kritikus periódus, amikor csak forgatom a fejem akármerre megyek és mindössze a mániás hárításaim tartanak egyben. Szerencsére a nő arcán sem láttam eszméletlen erővel feltörő haragot, dühöt vagy ölni akarást, de ki tudja, egy burkolt megjegyzésre bármikor számíthat az ember. Nincs rosszabb, mint az irónia és a titkolt, mosolygós gyilkos-szerű megnyilvánulások, amitől engem kivétel nélkül a borzongás jár át. Talán azért, mert nem vagyok éppen az a túlságosan szurkálódó fajta, inkább kifejezem a véleményemet vagy ha nem illik a helyzetbe, akkor megtartom magamnak ügyelve arra, hogy majd később megfelelőbb keretek között adhassam elő.
Mintha egy kicsit meglepődött volna, de ezt betudtam a rá fröccsenő kávénak. Szavait meghallva, miszerint nem történt semmi baj fellélegeztem, halvány mosoly rajzolódott az ajkaimra, de nem is én lettem volna, ha nem engedem a meglepődésemet is becsempésződni a mimikámba. Persze, hogy meglepődtem, ki ne tenné abban az esetben, ha egy számára idegen rákérdez és pontosan bele is talál abba, hogy mit tanul, egyáltalán mit keres az épületben. Éppen levegőt vettem, hogy válaszoljak, de ismételten megelőzött, ezzel talán akaratlanul is segítve az én emlékezésemet. Felrémlett előttem egy viszonylag nem is olyan régen történt találkozás, amit nem gondoltam, hogy úgy fog végbemenni, ahogy lejátszódott, hiszen a délutáni órákban azokon kívül, akiknek előadása volt csak a legelvetemültebbek tartózkodtak az épületben, ahol a joghallgatók oktatása folyt, én is csak… maradtam. Egy szimpla kérdést tettem fel Bryan-nek, aztán azt vettem észre, hogy egyre beszélünk és beszélünk, majd benyit a felesége. Ő az, Éloise. Hát persze!
- Elnézést, hirtelen nem ismertem fel. Mostanában nem sok minden marad meg a fejemben. -A vizsgák előtt örülök, ha a saját nevemre emlékszem, viszont szerencsére értelmet nyert, hogy miért volt ismerős számomra a nő arca. A mosolyom szélesebbé változott és a kezemet nyújtottam felé. - Ebony vagyok és igen, jogot tanulok. - Bólintottam. Húsz évesen már a harmadik évemet tapostam a jogi karon, lehet, hogy túl hamar adtak iskolába a kortársaimhoz képest.
- Látogatóba jött? - Le kellene szoknom arról, hogy rákérdezzek olyan dolgokra, amikhez lehet, hogy nem sok közöm van vagy csupán nem kellene egyébként nem hozzám közel állókkal és azokkal, akik valószínűleg nem is fognak a későbbiekben kapcsolatot ápolni velem megpróbálni elkezdeni beszélgetni.

 ▼yellow flicker beat▼  ▼  40 ▼  


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 28, 2015 1:25 pm
Ugrás egy másik oldalra
accidents happen ... sometimes
ebony & éloise
Nem siettem, mert tudtam, hogy még biztosan nem ér rá Bryan, így nosztalgiáztam kicsit itt, hiszen egykor én is idejártam. Talán pont ez, amiért történt egy apró baleset a fiatal lány és köztem. Egyikünk sem volt a helyzet magaslatán, mert figyelmetlenek voltunk, ha őszinték leszünk, ez csak egy pici dolog a sok nagy dolog mellett...
- Nem csodálkozom így a vizsgák közeledtével - tudom, miről csicsereg, én is átestem sok évvel ezelőtt ezen, olyankor nem bírtam ránézni még a kajára sem, mert inkább erre koncentráltam. A kezét felém nyújtotta, hogy egy gyors kézfogással is erőltessük meg magunkat, ami csak illemtudás egyik pontja. Viszonoztam, és én is nyújtottam a kezemet felé, közben pedig láttam benne valamit, ami bármelyik férfi érdeklődését felkeltené. - Örvendek, Ebony - egy haloványabb mosollyal mondtam ezt ki. - Nem a legkönnyebb szak, ezt jól tudom, de ha valaki eléggé rátermett, akkor ez bizony nem fontos, mert ha igazán szeretné az álmát az ember, eléri egyszer - akár a lányom is lehetne ez a lány, mondjuk elég korán lettem volna anya, ha ő az enyém lenne. Aztán rákérdezett, miért is jöttem. - Igen, de még biztosan nem nem ér rá... - böktem ki gyorsan, mert biztosan órán van még, csak mivel itt vagyok, ezért inkább elbújdos előlem. - És milyennek találod őt? A jog a mindene - a kérdésem nem teljesen a munkájára való célzás volt, hanem burkoltanakartam kitudakolni Ebony-tól, hogy mennyire ismerheti őt, vagy simán csak gyanakvásra ad okot mindez.


©
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Éloise & Ebony ◆ Brüsszel Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Pént. Május 29, 2015 7:35 pm
Ugrás egy másik oldalra

Éloise & Ebony

she says, you don't want to get this way

Azt sem tudom, egyáltalán miért tettem fel a  kérdésemet, hiszen nem ragadhatok le itt. Körülbelül egy perc múlva el kellene indulnom, hogy mindent befejezzek, amit az elkövetkező negyed órában terveztem, megigyam a balesetet következtében megcsappant, de a létfenntartáshoz szükséges kávémat, lekapkodjam a könyvtár polcairól a könyveket, amelyek az egy hét múlva esedékes vizsgához szükségesek és csak egy bőröndben férnének el kényelmesen a méretük miatt, aztán átvergődjem magam a másik épületbe, ahol még egy óra hosszán keresztül koncentrálnom kell a kezemben tartandó vonóra. A végén fekélyem lesz, bár nem sajnáltattam magam: szerettem az életemet, a pörgést, amiben részem volt és mindent azért csináltam, mert úgy tartotta kedvem. Ha pihenésre is vártam azt is csupán maximum egy napig tudtam művelni, azután már úgy éreztem, hogy szükséges tennem valamit ahhoz, hogy elkerüljem a semmittevésből adódó őrületet.
Visszaengedtem magam mellé a kezemet és meglepődtem hallgatva a nőt. Nem gondoltam volna, hogy hasonló eszmefuttatáshoz lesz szerencsém a mai napon, ám megmosolyogtatta a szavai. Igaza van, az álmok éltetnek bennünket, ösztönöznek arra, hogy csináljuk, amit akarunk, menjünk elejébe a saját életünknek. Vajon az egész Foster család eredetileg ilyen inspiráló vagy egymástól lesték el azokat a fortélyokat, amelyekkel ha pár pillanatra is, de képesek elhitetni az emberrel, hogy mindenre képes?
- Nem mindig olyanok a napjaim, mint ahogy az emberek gondolják azt egy egyetemistáról. - Szélesebb mosolyra húzódott a szám, de eléggé meglepődtem azon, amit kérdezett, így emiatt kicsit elkerekedhettek a szemeim, viszont próbáltam magam kontrollálni és nem nagyon hangot adni a meglepetésemhez. Miért ne válaszolhatnék a kérdésére? Az én gondolatfuttatásom alanya sokkal inkább az volt, hogy miért tőlem kérdezget a férjéről.
- Igen, azt már én is észrevettem. Szerintem mindenkinek feltűnik rögtön azután, hogy két percet beszélt vele. - Reagáltam. Kicsit zavarban éreztem magam, hiszen mit is mondhatnék a tanárom feleségének? Annak a nőnek, akit jobban belegondolva a világ egyik legszerencsésebb személyének gondolhatnék és... gondolok is. Mióta velem szemben állt láthattam milyen gyönyörű, kedves, barátságos és olyan férje van, akiért akárki könnyűszerrel ölni is képes lenne. Minden túlzás nélkül. - Amikor tavaly csak harmadjára engedett át büntetőjogból, akkor annyira nem kedveltem. - Vallottam be mosolyogva az emlék hatására, enyhén, alig láthatóan megvontam a vállamat.
- Ettől függetlenül az egyetem örülhet, hogy itt tudja tartani. Kiváló a szakmájában és... emberileg is. - Nem tudtam, mit mondhatnék, elvégre ő csak jobban ismeri a férjét, mint én. Nekem megvolt róla a véleményem, kendőzetlenül is elmondhatnám, ám az illem nem ezt kívánja. És az igazat megvallva vissza is akartam fogni magam, szerencsére jól neveltek fel ahhoz, hogy képes legyek a gondolataim megtartására és egyébként a racionalizálásukra is.


 ▼yellow flicker beat▼  ▼  40 ▼  


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 30, 2015 6:10 pm
Ugrás egy másik oldalra
accidents happen ... sometimes
ebony & éloise
Csak elmosolyodtam a mondatán, mert végül is egyetemistaként sem szabad mindig a tanulásra koncentrálni, hanem sok mindenre lehet. Én is pont így voltam, nem voltam az az igazi stréber kölyök, inkább csak magamba szippantottam a témaköröket.
Kérdeztem a férjemről is, mert valami vagy épp valaki biztosan jobban ismeri már őt, mint én. S hát, amit legutóbb láttam, ők ketten nagyon jól kijönnek. Már alig ismerem Bryan-t, úgy érzem, hogy kezdek kisiklani, és nem tudok kapaszkodni semmibe sem.
- Ő ilyen, és nem is lehet eltántorítani őt ettől az egésztől - mondtam ki őszintén, de nem csillogó szemekkel beszélek már róla, mert tudom, valami elromlott kettőnk között, és ez nem tesz jót. Amikor elmondta, hogy nem engedte át büntetőjogból, egy apró vigyor megjelent arcomon azért. - Nos, biztosan ez is csak egy trükk volt, mennyire bírod a negatív élményeket, hogy feltudsz -e állni újra, és mit jelent a kihívás számodra - vagyis gondolom ezért tette ezt, de nem tudhatom, én mindenesetre ezt tanultam meg, ha elesünk, akkor újra fel kell állni, és végigmenni az úton. - Ez is a törődés egyik formája. Szeretné, ha jó lennél ebben - mondtam Ebony szemébe nézve.
Bólintottam arra, amit mondott az egyetemről és arról, hogy milyen jó, hogy itt van Bryan és tanít. Igen, megnyerték vele a főnyereményt. Csak én kezdem elveszíteni. Mostanában kaptam az alkalmon, amikor is egy régi ismerős felbukkant az életemben, és vele beszélek meg olyanokat, amit mással nem tudok jelenleg. Nagyon rég volt közöttünk fellángolás, de ennyi. Most jólesik a társasága, a beszélgetések...
- Az egyetemen kívül is... találkoztatok már? - böktem ki hirtelen, és eszement módon. És az ideg marja lelkemet. Kihat rám az, hogy mennyire nincs rendjén az életem, életünk Bryan-nel. - Bocsánat, hogy ily' módon kérdeztem meg, csak... csak mostanság kicsit feszült vagyok - nyeltem egy nagyot, de figyeltem a lányra.


©
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Éloise & Ebony ◆ Brüsszel Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 04, 2015 6:13 pm
Ugrás egy másik oldalra

Éloise & Ebony

she says, you don't want to get this way

Miről másról lehetett volna szó, mint a tanáromról, aki történetesen az ő férje? Attól függetlenül, hogy Éloise arcán mosoly uralkodott és kedves szavakat intézett felém a szemében valami megmagyarázhatatlan tükröződött. A szavaival dicsőítette a párját, de a szemeiben nagyon nagy jóindulattal is csak egy kis tompa fényt véltem felfedezni, mintha mindössze a postásról beszélt volna. A kérdései gyanúsak voltak és nem akartam annyira belemerülni a beszélgetésbe, hogy abból bajom származzon. Bajom? Nekem már az sem esett jól, ha az emberek csúnyán néztek rá, nem is akarta soha okot adni senkinek arra, hogy összesúgjanak a hátam mögött. Az, hogy mennyire tiszteltem és kedveltem Bryan-t az én személyes ügyem volt. Régen nem éreztem már magam bugyuta kislánynak, aki nincs tisztában a saját határaival és kompetenciájával, éppen ezért hagytam meg magamnak a gondolataimat. Nem a férfi feleségének fogom ecsetelni, hogy mennyire lenyűgöz a férje azzal, hogy csupán megszólal, hogy szinte magamba szívom a szavait és hogy tisztában vagyok azzal, hogy imponál neki az érdeklődésem. Nem tehetek róla, megszerette velem azt, amit ő is csinál és amit én is csinálni akartam kiskorom óta, de megerősítésre volt szükségem. Ő lett az egyik támaszfalam, aki ugyanúgy élvezi a társaságom, mint én az övét. Nem vagyok vak, de normaszegő és túlgondoló sem. Megelégszem azzal, hogy van az életemben valaki, akinek talán túl nagy jelentőséget tulajdonítok, de ha el kellene tűnnöm mellőle, azt nagyon nehezen viselném.
- Elég lett volna annyi, ha máshogy hozza a tudtomra a motivációs szándékát. Abból is értettem volna. – Elmosolyodtam. Egyik diák sem szeretné, ha egy vizsgát meg kellene ismételnie, nemhogy kétszer, ugyanabban a szobában, ugyanabból a tárgyból, ugyanannál a tanárnál. A lelkesedésem cseppet letört abban az időszakban, az önbecsülésem megcsorbult és még néhány könnycsepp is legördült az arcomon az éjszaka közepén annak ellenére, hogy erős személyiségnek tartottam magam, akinek meg sem kottyanhat egy ilyesfajta megmérettetés. Elvégre szerettem, amit csináltam, hogyan ríkathat meg a szenvedélyem?
Éppen annak közlésén kezdtem volna el fáradozni, hogy sajnos sietnem kell és igaz szívemből szerettem volna kikerülni ebből a helyzetből annak ellenére, hogy a nő felettébb barátságos volt, de elkövetkezendő kérdése annyira meglepett, hogy szinte lefagytam. Nincs benne sok távolságtartás és visszafogottság kíváncsiság terén, rajtam is jócskán túltesz. Egy pillanatra azt sem tudtam, mire gondoljak, de rájöttem, hogy a meglepődésem olyasmit vonhat maga után, amit nem szeretnék, úgyhogy összeszedtem magam és megcsóváltam a fejem. Kezdetnek jó lesz, a szavak majd csak jönnek.
- Nem, én… - A fülem mögé tűrtem a hajtincseimet, amelyek egyébként szokásuktól eltérően nem kuszálódtak össze, ám feszültséglevezetésnek éppen jó volt ez a mozdulatsor. – Nem szokásom találkozgatni a tanáraimmal az egyetemen kívül. – Nem csak saját magát, hanem engem is nyomottá tett a feltételezéssel. Komolyan azt hiszi, hogy van valami közöm a férjéhez? A tekintete, a kérdései, a hanglejtése, mint egy mosolygó gyilkos vallatása… ez a család tényleg ért pókerarccal való gyilkoláshoz.


 ▼yellow flicker beat▼  ▼  40 ▼  


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 11, 2015 4:10 pm
Ugrás egy másik oldalra
accidents happen ... sometimes
ebony & éloise
Az életem mostanság kesze-kusza, sokat fordul a kocka, és mintha nem akarna megállni, csak forogni, és forogni. Ennyi lenne az ő hobbija. Már-már alig élek, inkább csak létezem. Ez is lassan szétesik, és totális káosz fog előtörni. Régen semmi nem tudott engem kiugrasztani, semmi miatt nem voltam ideges, most viszont csak egy apró hangulatváltozás, s máris nekitámadok szavakkal valakinek, akit igazából alig ismerek. Egyszeri találkozás, most pedig viszontlátás.
Az arcomon a mosolyom hűvössé változott, tán már olyan volt az egész lényem, mint aki megtudna gyilkolni valakit... Ebony válaszát is ilyen jelleggel fogadtam, a szemébe néztem közben, hátha valamit még kibök azon kívül, hogy ő nem találkozik tanárokkal a sulin kívül.
- Elnézésedet kérem, amiért én... én ezt kérdeztem tőled - a szavak jelenleg nem találtak meg engem, és éppen ezért inkább leültem a padra, amely ott volt közel hozzánk. - Csak úgy érzem, hogy valamit titkol előlem Bryan, és a kimaradásai... - nem volt szándékomban kimondani ezt hangosan, de ahogy ott ültem, a lábaimmal hevesen dobolni kezdtem, és ezúttal a szemkontaktust is befejeztem a lánnyal néhány másodperc, de lehet egy perc is volt az, majd pedig újra megszólaltam. - Biztosan van más programod, órád... menj csak. Ne késs miattam  - nem szerettem volna, ha miattam elkésik valahonnan, de azért némi drámai hatást is el akartam érni ezzel, hogy valami miatt marasztaljam őt, mégpedig azért, hogy valamiféle információt szerezzek tőle. Kezdek instabillá válni, túl sok alkalommal magam sem tudom, kedves vagyok -e, vagy inkább zavarodott.


©
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Éloise & Ebony ◆ Brüsszel Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Kedd Jún. 23, 2015 7:55 pm
Ugrás egy másik oldalra

Éloise & Ebony

she says, you don't want to get this way

Ha ijedős típus lettem volna, akkor valószínűleg meg sem álltam volna tizenöt kilométeren beül, addig futottam volna a nő elől. Nem gondoltam volna, amikor először ránéztem, hogy ilyen. A szavai kedvesek, barátságosak, a gesztusai nem fenyegetőek, de a mimikája, a tekintetéből áradó hidegség és ridegség elemi erővel csapott le rám, mintha képes lett volna átfűrészelni a csontjaimat. Kissé kellemetlenül éreztem magam, mégis volt valami, ami nem engedte, hogy a vállamra kapjam a táskámat és elinduljak abba az irányba, ahol dolgom lenne. A kettőség, ami a nőn látszódott és szinte hangot adott annak, hogy lejátszódott benne kényszerített arra, hogy maradjak, válaszoljak a kérdéseire vagy egyáltalán mondjak neki valamit. Azt hiszem, sajnáltam. Itt állt velem szemben úgy, hogy sikeres – természetesen a mi szakunkon is mentek a pletykák, mindenki tudott mindent mindenkiről vagy legalábbis azt hittük -, gyönyörű, szép családja van, ennek ellenére kétségek mardossák. Bele sem mertem gondolni a helyzetébe akkor sem, ha úgy éreztem magam, mintha engem gyanúsítana vagy vádolna azzal, hogy problémái vannak, nem érzi jól magát.
- Ugyan, semmi baj. – Mit reagálhatnék arra, hogy szerinte a férje mostanában kimaradozik otthonról? Mit mondjak neki? Hogy utánajárok a dolognak, esetleg rákérdezek vagy kémkedek, ha már így kitárta nekem a bajait? Nagy bajom volt, sokak szerint az egyik legjobb, de egyben legrosszabb tulajdonságom, hogy mindig segíteni akartam az embereken akkor is, ha tisztában voltam azzal, hogy képtelen vagyok jobbá tenni mások ügyeit. A biztatása, miszerint menjek nyugodtan nem volt túl meggyőző, úgyhogy csak megcsóváltam a fejem, bár elképzelésem sem volt arról, mit mondhatnék, mivel nyugtathatnám meg vagy mit csinálhatnék, ami beletartozik a jó kategóriájába. Lehet, hogy még nem is realizáltam magamban, hogy annak a férfinak a feleségével beszélgettem, aki bár magam számára volt a legnehezebb bevallani, de sokkal több volt nekem egy egyszerű tanárnál.
- Tehetek valamit Önért? – Kérdeztem hirtelen. – Nem is tudom… ha van ideje, akkor igyunk meg egy kávét. Ígérem, azt nem öntöm magára. – Mosolyodtam el halványan. Most már a tanáraim nejeivel fogok kávézgatni? Van még valami hasonló briliáns ötletem vagy mára ez lesz az utolsó?

 ▼yellow flicker beat▼  ▼  40 ▼  


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 26, 2015 10:53 am
Ugrás egy másik oldalra
accidents happen ... sometimes
ebony & éloise
Szeretem előhívogatni magamból a picit színészkedő nőt is, hogy beletegyek valami pluszt abba, amit szeretnék mondani. Főképp ennél a fiatal leányzónál, aki nem mellesleg gyönyörű is. Mondjuk, nincs vele semmi baj, nem is őt akarom bántani, egyáltalán nem. Talán egy picit felzaklatom őt, de az én kisstílű arroganciám nem vészes.
- Köszönöm a segítséget, de azt hiszem.. ezt nekem kell megoldanom, már ha találok néhány percet beszélgetésre szánva Bryan-nel.. - kedves gesztus, de talán tényleg nekem meg Bryan-nek kell ezt valamilyen úton-módon helyrehozni, vagy még jobban szétcincálni.
Rideg a tekintetem végig, közben ezer dolog cirkál a fejemben, mert jómagam sem tudom, mihez kellene kezdenem. Enyhe flörtölésbe kezdtem az egyik kollégámmal, aki mellett azokban a pillanatokban tök jól érzem magam. Nem vihet el a gondolatom most semerre sem, hanem maradnom kell a valóság zord világában. Először nem is igazán reagáltam le, hogy mit kérdezett, majd néhány kósza gondolat után magamhoz tértem, és válaszoltam neki.
- Hát, mint látod... most van időm elég sok, mert úgy érzem, szándékosságból követi el Bryan azt, hogy velem találkozzon, főleg itt és most - vázoltam fel a tényt, ami ennél már nem is lehetne reálisabb. - Most jól is fog jönni valami erős, ütős erejű kávé, ami nem tartozik a pocsék kategóriába - ezután én is kicsit vigyorogtam, amin mondott, hogy nem fogja rám önteni... - A szerencsétlenségek után valami szerencsés dolog következik, de persze, ezt is csak mindenki reméli, a végén nem mindig történik ilyesmi - régi mende-monda ez a baljós történések utáni jó szerencse. - Nem szoktam kíváncsiskodni, de mesélhetnél kicsit magadról... mindig itt éltél? Vagy csak a suli miatt vagy itt? - szeretném megismerni őt, belelátni kicsit.


©
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Éloise & Ebony ◆ Brüsszel Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Szer. Júl. 08, 2015 4:12 pm
Ugrás egy másik oldalra

Éloise & Ebony

she says, you don't want to get this way

Volt benne valami, ami nem hagyott nyugodni. Szerettem az emberekbe látni, tudni, mit gondolni, érezni, amit ők éreznek, egészen mélyen a veséjükig megismerni őket akkor is, ha csak futólag találkoztunk és nem volt rá sok esély, hogy a későbbiekben komolyabb kapcsolatot alakítunk ki. Ez volt az én egyik tragédiám, mindig túl sokat akartam tudni, nem érdekeltek a nézőpontok, mindössze annyi gátoltságom volt, hogy nem szerettem beleszólni abba, ami nem az én dolgom volt attól függetlenül, hogy érdekeltek azok a szituációk is. Persze csak ha tényleg érdekfeszítőek voltak, ennek a tulajdonságnak a megítélése pedig felettébb hangulatfüggőnek mutatkozott nálam. Attól függetlenül, hogy temérdek dolgom lett volna és a telefonban pár perce halálos fenyegetést kaptam, miszerint időben készen kell lennem, hogy elindulhassak a barátnőmmel abba a buliba, amihez az igazat megvallva semmi kedvem nem volt, maradni akartam. Éloise megtörtnek tűnt, olyannak, aki szeretné elrejteni, hogy hatalmas harcok dúlnak benne, mégsem jó ennek a titkolózásnak a mechanizmusában, mert kiütközik az arcára, hogy problémái vannak. Akár egy idegen előtt is képes összeomlani a tekintetet, jelen esetben rajtam volt a sor, hogy sóhajtva egyet megpróbáljam jobb kedvre deríteni. Vagy legalább meghallgassam. Nem mehetek el mellette csak úgy egyetlen szó nélkül, magára hagyva a folyosón a gondolataival. Rosszul éreztem volna magam, ha ezt teszem.
A helyzet groteszk voltáról igyekeztem nem tudomást venni, arról pedig főleg nem, amit Bryan-ről mondott. Melyik világban lenne nekem jogom beleszivárogni az ő házasságukba, főleg a válságába? Mibe keveredtem?
A vállamra csúsztattam a táskám pántját és elindultam a lefelé vezető lépcsősor felé, hogy a későbbiekben megcélozhassuk a kijáratot. A kinti kávézóban jobb kávét árultak, mint a földszinti büfében, ezért gondoltam megtenni úti célul azt a helyiséget.
- Itt születtem, egész életemben Brüsszelben éltem. – Válaszoltam a kérdésére. – Nem is terveztem elmenni az egyetem miatt sem. Ide jártak a szüleim is, úgyhogy igazából magától jött, hogy én is itt tanuljak. – Mondtam elmosolyodva, majd felé fordultam.
– És maga? Szintén ide járt? Esetleg követte a férjét és itt tanít? – Nem voltam tisztában a foglalkozásával, csak annyit tudtam róla, amennyit most láthattam belőle.

 ▼yellow flicker beat▼  ▼  40 ▼  


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 18, 2015 12:01 pm
Ugrás egy másik oldalra
accidents happen ... sometimes
ebony & éloise
Szeretek az emberekkel foglalkozni, holott az én munkámból adódóan aligha találkozom velük, hiszen egy kutatólaborban mindig ugyanazok az ismerős arcok jönnek szembe velem. Sosem hittem volna, hogy pont emiatt vágyom majd arra, hogy kiismerjem az emberiséget, ki milyen, mit és miért csinál.
Nálam most egy újabb válság állt be, most ez is arra sarkall, hogy valakivel muszáj beszélgetnem, különben baj lesz. Nagy baj.
Szerencsémre összefutok egy fiatal lánnyal, akiről mint kiderült, hogy Bryan egyik diákja. Nos, nem pont neki kellene elmondanom mindent, megnyílnom a a férjemmel való kapcsolatom jelenlegi, szakadék szélén álló helyzetével. És még kávézni is fogok vele.
S rávettem, hogy beszéljen magáról, mert én aztán nagyon kíváncsi vagyok rá. Most tényleg az vagyok. Nemcsak a látszat kedvéért, hanem őszintén. Ő is itt élt mindig, jogi karos, és a szülei is itt tanultak. Apróságok, de megfelelnek a célomnak.
- Igen, én is itt születtem. Szeretem ezt a várost - röviden válaszoltam először, majd pedig kibővítettem azért. - Nem, nem. Kémia szakon végeztem, és az egyik kutatóintézetben dolgozom - enyhén mosolyogni kezdtem, nehogy már azt higgye, hogy túl depressziós vagyok. - És aztán merre tovább? Ügyvédként fogsz tevékenykedni? Vagy inkább a tárgyalótermek másik részén az ügyészség oldalán fogsz részt venni a perekben? - kérdeztem tőle, hogy megtudjam, melyik az, ami érdekli, mert sok-sok lehetőség nyílik a jogi egyetem után. Én sosem tudtam volna elképzelni magam ilyen helyen, de amilyen helyzetben állunk Bryan-nel, nagyon is sok esély van arra, hogy az útjaink és életünk hivatalos papírok aláírásával véget ér.


©
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Éloise & Ebony ◆ Brüsszel Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 12, 2015 8:10 pm
Ugrás egy másik oldalra

Éloise & Ebony

she says, you don't want to get this way

Régen láttam már hozzá hasonló lehengerlő jelenséget. A mosolyát hiába nem éreztem teljesen őszintének, mégis volt benne valami, ami szerintem minden embert megfoghatott: természetesség, modorosságtól mentes és emberi nő volt, aki hiába nem ismert engem, mert még soha nem találkoztunk, megmutatta azt az emberi oldalát, amit esendőnek is lehetett volna nevezni. Én is szétszórt voltam, ő pedig nem is tagadta, hogy ő sem élete legszebb napjait élte. Kíváncsi volt és bár ez elsőre furcsának tűnt, elvégre miért is érdekelném én, akivel egyetlen közös pontja sem volt, legfeljebb annyi, hogy a férje tanított, ettől függetlenül érdeklődött. Olyan érzésem volt, mintha le akart volna kötni magát, hogy ne gondoljon arra, ami igazából nyomta a lelkét és én mindig is vevő voltam arra, hogy segítsek az embereknek… legyen szó akármiről, figyelemelterelésről is. Emiatt mosolyodtam el és ajánlottam fel azt a kávét, szinte kötelességemnek gondoltam, hogyha csak egy kicsit is, de magam mellett tartsam. Fel kellene keresnem egy szakembert a túlzott, mindenki iránt tanúsított aggodalmam miatt.
- Kémia? Mindig is érdekelt, de beszélni már kisiskolás koromban is jobban tudtam, mint később elmerülni a periódusos rendszerben. – Vallottam be. A palettán szereplő összes foglalkozást magaménak szerettem volna tudni egy időben, voltam orvos és annak minden fajtája, fodrász, tanár, talán csak politikus nem, végül itt kötöttem ki. Nem bántam, de nem is gondoltam volna, hogy a gyermekkori szerelemből megvalósítás lesz, persze ki tudott volna ellenállni nagyapám történeteinek és tapasztalatairól szóló meséinek? Olyan képet festett le nekem erről a világról, amiért muszáj volt ide találnom. És utána lett más, aki terelgetett az utamon.
- Őszintén szólva, még nem tudom. – Néztem Éloise-ra apró, bizonytalan mosollyal. – Nem biztos, hogy lenne gyomrom akárkit védeni, főleg ha ordít róla, hogy bűnös. Úgyhogy valószínűbb, hogy a jobb oldalt választom. – Elérkeztünk a kávézóig, belépve az ajtón egyenesen a pulthoz léptem és rendeltem magamnak egy tejes ébresztőt, amire igazán szükségem volt tekintve, hogy a napom korán sem közeledett a végéhez, bőven volt mit csinálnom. Például belekezdeni a kötelezők feldolgozásába, amit előszeretettel halogattam, de most elhatároztam, hogy legalább egy bizonyos százalékukat elolvasom. Sajnos ismertem magam annyira, hogy tudjam, ez nem fog összejönni.

 ▼yellow flicker beat▼  ▼  40 ▼  


Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Éloise & Ebony ◆ Brüsszel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Ebony & Bryan || Brüsszel, 2013.
» Éloise Foster
» Talya & Bryan || 2014. Brüsszel
» Ebony szobája
» Ebony és társai

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Múlt-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •