Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 03, 2015 11:17 am
Ugrás egy másik oldalra


Family like branches on a tree

Mindig is azért éltem, mert valakitől függöttem. Ha nem is láttam ezt be, így volt. Hol egy zsarnoktól, aki ott húzta keresztül a terveim, ahol tudta, Julian viszont csak egy volt Lily kedvencei közül, akik közé én is tartoztam. elvakultan igyekezett védeni és újra a közelébe kerülni, míg én minél távolabb akartam tőle kerülni, és a kis hajtóvadászatából épp annyi részt kivenni csupán, amennyi elég, hogy az említett férfi iránti utálatom ne legyen túl szembetűnő. Hiába volt kényelmes az ágy és egész elviselhető a világ, amibe nem vágytam vissza, ott lebegett a levegőben mindig az a lehetőség, hogy Oscar felbukkan, és mellette ott fog állni a rémálmaim forrása. az éhségem felerősödik és próbálom legyőzni, üres, semmit mondó gondolatokat keresve, hisz Lily figyel, még ha azt is hiheti, hogy nem veszem észre. Mindenki alszik, csak én és ő nem. azt, hogy én miért nem, tudom. Soha nem voltam jó alvó, sajnálatos módon ez azóta sem változott, hogy vámpír lettem. Inkább a konyha adta lehetőségeket térképezem fel, készítek némi korai reggelit, elsősorban magamnak, majd társaság révén Lily-nek is. Beszélgetésbe kezdek, aminek fonalát ő is felveszi, így gondolataim kicsit kikapcsolnak. Mivel sok időt töltök a házon kívül, én gyorsan beletanulok alap dolgokba, bár a telefonok és az autók használata azért még távol sem a legjobb képességeim közé tartozik, de minden csak idők kérdése. amiből szeretném azt hinni, hogy még sok van, s nem azzal foglalkozni, hogy bizonyos személy megjelenésével akár el is búcsúzhatok a fejemtől, mondjuk úgy, hogy örökre.
Végül semleges vizekre evezünk, reggeli és kényelem szempontjából nézve a ház minden adottsága előnyös volt számunkra, bár ez a bujkálás nem minden itt élőnek tetszett. Beau a maga magányosságával nem vitt túl sok színt az életbe, pedig mindig is kedves és egyedi személyiséggel megáldott férfinak ismertem, de a lányok... Na, ők fékezhetetlenek voltak és sokszor magam is abba a hibába estem, hogy a kis játékaikba belesétáltam, s részesévé lettem azoknak. Bár manapság én vagyok a szálka a szemekben, amiért, bár nem repesek az ittlét örömének, nem is siratom a dolgot és kicsit szabadabban mozoghatok, mint ők. Kíváncsi vagyok, Lily ebből mit érzékelhet, s mit nem.
-Valóban, minden más.-bólintok, tőlem megszokott módon nem mosolygok nagyon, inkább csak kényszeresen felhúzom a szám széleit, mintha valóban örülnék a dolgoknak, a kényelemnek. Eme jól kifejlesztett módszer már-már természetes volt nekem, mindenki másnak viszont fel sem tűnt a különbség a mosolyom és e között, hisz azt hitték, ez az. A napját sem tudom, mikor tudtam utoljára önfeledten nevetni egyet.-Igazából csak nekünk más. Gondolkodj úgy, ha a mi korunkba küldenénk a most élőket, nekik az lenne a más. Ez egy elkényelmesedett világ, amibe mi kívülállók vagyunk és talán nehezen fogunk beleszokni. Vagy nehezebben. Olyan ez, mint amikor a kómából ébredsz. Pontosan olyan.-hangom egy pillanatra többet árul el rólam, mint máskor, mintha búskomorságomnak adnék jelet, de ez csak egy szempillantásnyi idő, ahogy jön, úgy el is tűnik, és ismét semleges hangnemben folytatom a mondandóm.
Nagyot nyelek, de hátat fordítva neki, míg előkeresek még ezt-azt a fiókokból, így észrevétlenül foghatom vissza a rémületem arcomra való kiülését, és a dühöm, ami miatt Lily ennyi idő után is naiv maradt a témában. Elfogult, nekem is annak kellene lennem, s talán az is vagyok. De én csak egy szörnyet látok, nem az ő nagy szerelmére érdemes férfit, aki elvette tőlem az egyetlen lehetőséget, hogy boldog legyek, s megtört bennem valamit, ami miatt most már közel sem vagyok olyan, mint régen voltam.
-Oscar nem olyan, mint mi. Őt nem tarthatod vissza, soha nem volt olyan, mint mi, mindig is egy gyermek, kalandvágyó lélek volt, felnőtt testbe zárva. Ha rá bízod ezt a feladatod, és már megtetted, azt is be kell látnod, hogy nem ő lesz az, aki bármelyik percben felbukkanhat, hisz eddig sem jelentkezett.-hívom fel figyelmét arra, hogy Oscartól ne várjon olyasmit, ami rövid időn belül bekövetkezhet, mert ő csak ahhoz értett, hogy mindent húzzon, halasszon, amíg lehet. Nem direkt, szimplán ilyen volt a természete.
-Hát ne akard őket ellenőrizni!-csattanok fel hirtelen, aztán megrázom fejem.-Sajnálom, nem akartam ennyire kikelni magamból. Csak azt akarom veled megértetni, hogy egyikünk sem gyerek már. Soha nem voltunk azok, és attól, mert itt tartod őket, semmi sem fog változni. A négy fal között persze, hogy minden más. Itt nincsenek emberek, soha nem fogják megszokni azt, hogy milyen, ha egész nap a fülükben dobol más szívverésének hangja. És értem én, hogy időt szeretnél velünk tölteni, de szabadságot is kell adnod mellé, különben szerezni fognak maguknak, és tudjuk jól, hogy az milyen lenne.-nem bírtam elviselni a húgaim nyávogását, amikor tudtam jól, hogy minden Lily-n múlik, és az ő hibája, hogy képtelenek uralkodni magukon. Hisz ő volt az,a ki ilyenné tett minket, és tessék, most egy olyan világban élünk, ahol muszáj némi visszafogottság, így is egyedibbek vagyunk neki köszönhetően minden fajnál. Szerintem nem kellene ezt tetézni azzal, hogy idegessé és dühössé teszünk két elég labilis nőszemélyt, akik mindig is szabadak akartak lenni, mint a madarak.
Miután mellém lép és megölel, viszonozom, igyekszem visszafogni a zsigereimbe vágó félelmem. Olyan vagyok, mint egy szobor, és senkinek még csak fel sem tűnik, mert természetesnek veszik a viselkedésem. És ez az évek múltával sem változott szerencsére. Könnyed mozdulataim, irányítható mimikám mind-mind adottságok egy remek színjátékhoz, amibe néha én is teljes mértékben beleélem magam. Visszafordulok a tűzhelyhez, s mikor a pirítós is elkészül, egy tányérra pakolom, a zöldségek mellé és az asztalra teszem, majd két tányért is, két bögrével, mind a kettőben ízesítetlen, forró teával, ami mellé a cukrot és a citromlevet helyezem. Bár a magaméba tejet teszek, ahogy régen is ittam mindig, amolyan angol szokásként. A gyökreit az ember sosem áshatja elég mélyre.
-Remélem ízlik. Mindig csak figyeltem a konyhában, hogy a szolgák mit csinálnak, így megeshet, hogy elrontottam valamit.-ülök le vele szemben, a teába kortyolva, aztán elveszek egy aranybarnára sült szelet kenyeret és megvajazom. Ideje lenne tényleg így, normálisan viselkedni mindenben, amihez nem kell megjátszanom magam, hisz éhségem mondhatni valódi, igaz csak részben. De ő ezt akarja látni, az emberi énünk, hát tessék, én nem fogom az ő terveit keresztül húzni. Az nem én vagyok. Legalábbis még...

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 02, 2015 12:07 am
Ugrás egy másik oldalra
Lily & Valerie
I love you my child and I will always love you!

Sose gondoltam volna, hogy könnyű lesz minden, nem, egyáltalán nem. A gyermekeim nem ehhez az élethez vannak szokva, mindig is szabadok voltak és akkor étkezhettek, amikor csak szerettek volna. Nem szabtam meg nekik régebben, de mikor a börtön világba kerültünk, akkor szükség volt a szabályokra. Nagyon sok mindenen vagyunk túl, de számomra itt még nem ért véget az egész, még meg kell találnom Juliant és a Főnix követ. Oscar nyomozik Julian után és remélem, hogy hamar sikerrel fog járni és újra teljesen együtt lehet a családunk. Juliant mindenki szereti és ő is szeret mindenkit, tökéletes férfi, akit csak szeretni lehet.
Még álmomban is gondolkodom, teljesen a gondolataim rabja lettem, melyektől nem tudok szabadulni. Elindultam hát a konyha felé, eddig egyetlen kicsikémmel sem találkoztam, gondoltam Noraék alszanak Beau meg valahol egyedül van, nagyon sajnálom hogy olyan magányosnak érzi magát, de reménykedem benne, hogy mikor Julian visszatér, akkor újra megtalálja benne azt a társat, akivel feltétel nélkül jól érezheti magát. Megtorpanok, mikor látom hogy Valerie a konyhában tevékenykedik és kiváncsian várom, mihez kezd a vért tartalmazó tasakkal, vajon széttépi a fogaival, vagy figyelnem kívül hagyja, ahogy mi arról megegyeztünk. Szükség volt a szabályokra, szükség volt mindenre, hogy ne hívjuk fel magunkra a figyelmet és ne történjen semmi rossz. Megkönnyebülve sóhajtok egyet, mikor képes magán uralkodni és nem esik neki a vérnek, benne sose kell csalódnom, Valerie az én megbízható kislányom és pont ezért jutalmaztam meg nagyobb szabadsággal, ezzel próbáltam ösztönözni a többieket is, de sikertelenül.
Mikor megkér, hogy foglaljak helyet, úgy is teszem, kényelembe helyezem magam a széken, mely a konyha közepén lévő részen van… jajj, nem jut eszembe a neve, pedig mikor a ház hirdetését olvastam, akkor láttam a nevét, valami konyha szeglet? Konyha hírek? Konyha szi… szi… sziget! Igen, konyha sziget. Muszáj lesz memorizálnom eme dolgokat, hisz a korral haladni kell, de oly nehéz ez számomra, teljesen más világba nőttem fel.  Majd gondolkodásomból Valerie hangja ránt ki. - Próbáltam a legkényelmesebb ágyakat kiválasztani, tudom hogy mennyire kellemes érzés, minden annyira kényelmes és… MÁS. - mosolygok rá és az előző halvány mosolyára is így cselekedtem, hisz boldog voltam hogy újra együtt lehetünk. Tényleg mindig annyira más, nem véletlenül emeltem ki azt a szót. Annyira kényelmetlenek voltak az ülő és fekvőalkalmatosságok, hogy a mostani ágyak, valami álomszetű képek, nem is csodálom hogy a többi kicsikém olyan sokáig alszik. A hajókaniban lévő ágyak tényleg nagyon borzalmasak voltak, de az már a múlt és a jelenben minden sokkal jobb.
Majd rátérünk egy olyan témára, amire talán nem is tudom. Még kissé felkavar és csalodóttsággal tölt el, ha életem szerelméről kell beszélgetnem, hisz hiányzik, nagyon is hiányzik, de tudom hogy Valerienek és éppúgy hiányzik, mint nekem. Tudtommal mindig is Valerie volt Julian kedvence. - Hamarosan itt lesze velünk, ne aggódj akkor végre minden a régi lesz. Oscar meg tudtommal hamarosan visszatér, hiányzik már az állandó mókamester gyermekem. - mondom neki csilongelő hangon és reménykedem benne, hogy velem együtt fog örülni. Oscart ismerve pedig nem fog nagyon haza sietni, szereti élvezni az életet és tudom, hogy jogosan nézem el neki, hogy késlelteti Julian hazatérését, de megérdemli azt a kis boldogságot. Annyi ideig voltunk bezárva, hogy szerintrm a kis árváim elfelejtették milyen is az, mikor jól érezhetik magukat. Julian pedig nagyon jól eltudta rejteni a nyomait, pont ezért megy nehezen a keresés.
- Gyermekem, de olyan nehéz féken tartani őket odakint! Ott nem tudom ellenőrizni őket úgy, mint itthon. Meg… szeretnék jóval több időt veletek. - mondom neki és egy apró sóhaj is elhagyja az ajkaimat, amikor elmondom a lányomnak, hogy más szándékom is volt ezzel a sok megkötéssel. Valerie nagyon okos és hamar tanul, hallhatóan sokat fejlődőtt és gyorsabban fejlődőtt, örülök annak, hogy ő aztán tényleg próbálkozik. - Ti vagytok a gyermekeim éd a családom, bármit megtennék értetek. - a másodperc tört része alatt termek mellette, hogy megölelhessem és kifejezhessem neki, hogy mennyire is szeretem. Nyomok egy gyors puszit a feje búbjára és hagyom tovább ügyködni.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 31, 2015 3:31 pm
Ugrás egy másik oldalra


Family like branches on a tree

Jól tudtam, mi forog kockán. Mi forog kockán a saját titkaimnak köszönhetően, így a kártyákat úgy forgattam a kezem között, hogy Lily szemében minta lány legyek, bár Nora és Mary tudták jól, hogy én rosszabb vagyok bármelyikünknél. Én vissza tudtam fogni magam, beosztani a naponta esedékes étkezéseket, s ennek a jutalma a lett, hogy a külvilágban járhattam, kelhettem. Bár nem tartottam beszámolót arról, hogy mit és hol csinálok. Csak az volt a baj, hogy a szabadidőmben, amikor nem őriztek vigyázó szemek, akkor is a múltamon rágódtam és gondoltok során írtam egy naplóba, aminek létezéséről senki sem tudott, és olyan helyen volt, olyan varázslattal elzárva, hogy csak én érinthessem, olvashassam és írhassam. Nem volt szükségem rá, hogy bárki is tudomást szerezzen róla.
Beilleszkedni nem volt annyira nehéz, de nem ez volt a világ, amiről álmodtam, s ennek bár nem adtam hangot, minden arckifejezésem bizonyos részében kiült a világ felé tanúsított utálatom és megvetésem. Persze erről Lily tehetett a legkevésbé, de elég volt őt okolnom magamban a múlt miatt, amikor nem adott esélyt rá, hogy az életemről döntsek. Bár nem emlékszem pontosan, hogy tudta e, mire készülök, már nem is gondoltam arra az éjszakára. Vagyis kevesebbet, mint a börtönvilágban.
A reggelit készítve elgondolkodom a lehetőségeimen. Nagyot nyelek, mert a vér tasakokban áll a hűtőben, még több pedig a pince helységben lévő két hűtőben. Az biztos, hogy a lehetőség megvan rá, hogy olyasféle diétán éljünk, amiben első helyen nem az élvezettel eltöltő öldöklés áll. Kár... Végül megérzem, hogy figyelnek, magamra parancsolok, hogy ne tegyek hülyeséget és folytatom a tojások és egyéb hozzávalók kipakolását. Fontos a jó látszat!
-Ülj csak le, még kell neki egy kis idő.-mosolyodom el haloványan, engem ugyanis senki nem látott még vigyorogni órákig. Még Lily sem. Csupán boldognak, de az nem ugyan az. És én tudom, hogy a természetes örömből fakadó mosoly, mint fogalom mikor került ki a szótáramból.
Tudom, hogy hiába próbálkozom mással, a gondolatait nem fogom tudni elterelni, ismét előáll a remek ötlettel, a kicsit dilis kutatóval, akit a nagy szerelme felkutatásáért küldött. Jegyzem meg meggondolatlanul, hisz fogalma sem volt róla, hogy ez a férfi is csak újabb ballépés az életében, ahogy a fiai apja volt pár száz éve. Kellemetlen, de igaz tény volt ez, amit ő vak volt látni.
-Szinte el is felejtettem, milyen kényelmes ágyban aludni.-mondom,nem igazán a kérdésre válaszolva, de ha egyszer ez volt az igazság. Úgy is meg fogja érteni, mire gondolok. A hajókabinokban lévő ágyak többsége tollból készült dunyhákkal és párnákkal "kényelmesített" összeszögelt fadarabok együttállása volt, kínzás az ember minden testrészére nézve. A föld sokszor kényelmesebbnek bizonyult.
És tessék... Itt is van, pontosan az a téma, amire a legkevésbé sem akarok reagálni, de muszáj. A villa az edény oldalához csapódva nyekergő hangot ad ki, ahogy kicsivel erőteljesebben próbálom a tojásokat felverni. Próbálok felhőtlen kipihentséget mutatva jó képet vágni, míg a tojást a felforrósított olajt tartalmazó serpenyőbe öntöm.
-Tudjuk milyen. Plusz Julian jól el tudja rejteni a nyomait.-a hangomban elnyomom a gúnyosságot és a gyűlöletet, helyette zavartalan könnyedséggel szólalok meg, magamat is meglepve, milyen jó színésznő lettem, vagyis vagyok még mindig. Megkeverem a tojást, ami elkezd sercegve sülni, és közben Lily-re nézek. Kérdésére vállat vonok és elgondolkodva merengek el a tojást bámulva.-Nem haragszanak, inkább rám, amiért nem vagyok olyan, mint ők. Mary és Nora sosem volt könnyű eset, ezt tudjuk jól. De meglesznek idővel. Plusz lássuk be, nem gyerek egyikünk sem, muszáj a saját lábukra állni a maguk érdekében alkalmazkodni a jelenhez. Csak az nyomasztja őket, hogy a börtönvilág után egy börtönházba kerültek, és utálják a négy falat bámulni. Vagy mondhatjuk úgy is, nehezen bírnak a seggükön maradni.-máris látszik rajtam, hogy az emberek között töltött napoknak köszönhetően a beszédem jóval modernebbé vált, bár az akcentusomon van mit javítani, a felmenőim kiejtését ugyanis le sem tagadhatnám.-Ne vedd a szívedre, amit mondanak neked, nem gondolják komolyan. Mind hálásak vagyunk neked azért, amit értünk tettél.-engedek meg magamnak ismét egy halovány, biztató célú mosolyt, aztán előveszek két tányért és az egyiket elé tolva szedek a rántottából egy keveset, majd a sajátomra is egy halommal merek. Az evés az egyetlen jó ebben a reggelben, s be kell látnom, Lily még mindig ért hozzá, hogy az étvágyam elvegye pusztán egy ember emlegetésével.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 31, 2015 12:37 am
Ugrás egy másik oldalra
Lily & Valerie
I love you my child and I will always love you!

Végre újra együtt van a családom, kijutottunk, azonban egyáltalán nem könnyű így sem. Ahhoz voltunk szokva, hogy ott gyilkolunk, ahol akarunk, azonban ez ebben a világban nem müködik. Muszáj visszafogni magunkat, muszáj átlagodnak tünnünk, még ha nehéz is. De sajnos a picikéim sem könnyítik meg a dolgomat, hisz általában nem fogadnak szót és szeretnek titokban ellenszegülni. Annyival könnyebb lenne, ha végre belátnák, hogy nekem van igazam és teljes mértékben hallgatnának az anyjukra, mint a normális gyerekek, de legalább Valerie hallgat rám és szót fogad, eddig nem tett semmi rosszat és meg is kapta érte a jutalmat, hisz nagyobb szabadsága van, mint Noranak és Marynek. Ha ők is jól viselkednének és betartanák a szabályokat, akkor ugyanabban a jutalomban részetsíteném őket, mint Valeriet.
Épp indulok a konyhába, mikor megpillantom a példamutató kislányomat, ahogy reggelit készít elő. Figyelemmel követem minden egyes lépését és várom, hogy enged e a kísértésnek és tojásrántotta helyett, inkább választja a vért, de szerencsére folytatta a reggeli készítést én pedig büszkén mosolyogtam, benne nem csalódom, ő a biztos pont az életemben.- Neked is jó reggelt kislányom! Persze, kérek egy keveset. - mondom mosolyogva, azonban mosolyom ellenére mégsincs olyan jó kedvem. Mikor ránézek eszembe jut Julian, hisz neki Valerie volt a kedvence és egyértelmű,hogy ha meglátom a kedvencet, akkor ő is eszembe jut. Annyira hiányzik már, hogy el sem tudnám mondani, Oscar kapta eme megtisztelő feladatot, hogy keresse fel és hozza vissza hozzánk az apjukat, de eddig semmi sikert nem ért el. Épp gondolataimban voltam elmerülve, mikor visszaránt a valóságba a kérdésével, hogy hogyan aludtam? - Egészen jól, de csak keveset.. Na és te? - kérdezek vissza anyai mosollyal az arcomon. Öröm ránézni a csodálaros gyermekeimre, mindegyiket annyira szeretem és mindegyik annyira más, valami egyedivé teszi őket és pont ezt szeretem bennünk a legjobban, hiába eretnekek, teljesen mások, nem hasonlítanak. Bár még mielőtt válaszolhatna arcomról eltünik a mosoly, arcom élei megkeményednek és tekintetem komollyá válik. - Már olya rég elküldtem Oscart, és még semmi hír róla. - mondom neki és egy apró sóhaj is elhagyja az ajkaimat, amikor elmondom a lányomnak, hogy mi nyomja a szívem.
- A többiek nagyon rosszul viselik a kötöttségeket? Haragszanak rám? - teszem fel neki a kérdést és szememből sugárzik, hogy őszinteséget várok el. Tudom, hogy nem tetszik nekik ez a sok szabály, de vajon haragudnak rám e miatt?

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Okt. 30, 2015 11:33 am
Ugrás egy másik oldalra


Family like branches on a tree

Már nem abban a világban voltunk, ahol eddig, és a reggeli készítése sem a szolgáktól függött, hanem tőlünk. így ahogy reggel felkelek és felöltözök, a konyhába megyek. Lehet, hogy a vér volt az elsődleges táplálék, de a boszorkány énem emberi mivoltjából fakadóan vágyott némi szilárd ételre is. Előveszek egy serpenyőt, hogy a tojásokat meg tudjam sütni, aztán a hűtőhöz lépek, és kiveszem a tojásokat. De a tekintetem útközben megakad a zacskókon és nagyot nyelek, hogy a hűtő ajtaját be tudjam csukni, mielőtt meggondolatlanul keresztülhúznám a terveim és azt, ahová jutottam. Hogy ne gyilkoljak éhségből és meg tudjam állni, hogy ne táplálkozzak, még zacskós vérből sem. Nem könnyű feladat, de Lily ezt várja el mindegyikünktől. Én voltam a mintagyerek, ha úgy nézzük. A magam módján tetszett az, amilyen életet szánt nekünk, és ha ki is bújtam a szabályai alól, legalább úgy tettem, hogy ne tudjon róla. Nem úgy, mint a húgaim. Na, őket annál nehezebb fékezni. Viszont én voltam a nagy titoktartó is, amiért hoznom is ellett a minta két lábon járó szerepét. Így nem vontam magamra feleslegesen a figyelmét, sem neki, sem másnak és biztonságban tengettem a napjaim. Plusz, mivel én szerettem nem feltűnően vagy éppen láthatóan sétálgatni a városban, nagyobb mozgásteret is kaptam. Szerencse.
-Ó, jó reggelt! Kérsz te is?-érdeklődöm, mikor anyám megjelenik a konyhában, de a gondolataimnak köszönhetően fogalmam sincs, mióta tart szemmel. De ha valami nem tetszik neki, azt hamarosan úgy is megtudom.-Jól aludtál?-kezdeményezek beszélgetést, amíg a tojásokat feltöröm, felverem őket és olajat hevítek a serpenyőben. Napját sem tudom, mikor tettem utoljára ilyesmit, de esküszöm, még jól is esett ilyen földi dolgokkal foglalkozni. Aztán ahogy megvagyok mindennel, a tűzhelyre teszem a reggelit, had süljön, és a pultnak dőlök, hogy mellkasom előtt keresztbe font kezekkel figyeljem a történéseket, várom, hogy Lily megszólaljon végre. Megnyugtató volt a jelenléte, ahogy az is, hogy éjszaka kényelmes ágyban aludhattam. Utóbbi még mindig újdonság volt, mert anno a hajó gyomrában a tengeri betegség bár nem csapott le rám, imbolyogni egy hajó gyomrában éjszaka, azt kevésbé szerettem. Plusz ott voltak olyan személyek, vagyis egy olyan személy, akit nem akartam a közelemben tudni, s lehunyni sem mertem a szemem. Várom, hogy Lily is ismét előrukkoljon ezzel a témával, és még túl korán volt ahhoz, hogy jó képet vágjak a terveihez. Ehhez az egyhez legalábbis nagy erőfeszítések árán tudtam csak mosolyt varázsolva arcomra helyeselni, hogy milyen jó ötlet lenne, ha ő is visszaköltözne hozzánk. Ha még egyáltalán él.. Senkinek sem kívánom a halált, de neki gondolkodás nélkül megadnám azt.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Okt. 30, 2015 11:33 am
Ugrás egy másik oldalra
***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Konyha

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» A konyha
» Konyha
» Konyha
» Konyha
» A konyha

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Eretnekek rejtekhelye-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •