A személyiségem mostanában változásokon megy keresztül, de nem is csodálom hiszen több, mint 100 évig a börtönvilágban voltam. Ott megtanultam milyen igazán egy családhoz tartozni és szeretni valakit. Mindig is erre vágytam, tartozni egy olyan csoporthoz, aki nem néz ki azért, ami vagyok és megért.
Nem vagyok tökéletes és nem is szeretnék azzá válni, mert a tökéletesség unalmas. Szeretnék új dolgokat kipróbálni ebben az új világban, és zavar az a tény, hogy Mary-Louise próbál megakadályozni benne. Élvezni akarom az életet, azt hogy végre nem csak 5-6 másik emberrel tudok beszélgetni egész álló nap. Vágyom az újdonságra, a kalandra, lelépni egy időre és a magam ura lenni anélkül, hogy valaki megmondja, mit tegyek és mit ne. Ugyanakkor szeretnék a családom mellett maradni, részese lenne annak, ami megvolt nekünk a börtönvilágban. Értük igazán mindent megtennék, és ha valaki bántani meri a szívemhez legközelebb állókat, akkor harapok, mély sebet ejtve, hogy lehetőleg megbánja kivel húzott ujjat.
Kinézetem igen egyszerű, hátközépig érő hosszú barna hajam van, amit általában kiengedve hordok. Hullámos tincseim keretezik be tökéletes formájú arcomat, melyen egymástól egyforma távolságra ülnek a zöldes íriszeim, piros, csókra hívogató ajkaim és karakteres szemöldököm. Testalkatom nőis, 163 centi vagyok, amit magassarkúk hordásával próbálok kiegyenlíteni. Ott domborodok ahol kell, mostanáig nem volt senkinek se baja az alakommal, nem hiszem, hogy most kezdődne el.
A ruházatom az már más helyzet, sokáig éltem abban a börtönvilágban, ahol ugyanazt a ruhát viseltem így igazi felüdülés volt mikor kikerültem és bepillanthatok a mostani divatba. Szeretem, egyenesen odavagyok ezekért az apró, színes mégis klasszikus ruházatokért. A kiegészítőkről nem is beszélve, és azok a cipők…

Név » Lou
Kor » 19
Multik » -

Ez nekem nem megy. Nagyon nem, túlságosan megszoktam azt a tényt, hogy a családom a hátam mögött állt minden egyes percben és számíthattam rájuk. A szokás nagy úr nekem meg volt rá bőven időm így most nem tudom mi tévő legyek. A büszkeségem nem engedi, hogy visszatérjek Mary-Louisehoz és bocsánatot kérjek, amiért otthagytam és hittem abban, hogy esetleg barátok tudunk lenni Lily fiaival. Nem tehetem, gyengének hinne és amúgy is én voltam az, aki elküldte a múltkor… Mit tettem?
Azt hittem másmilyen lesz, ha végre kikerülünk a börtönvilágból és megkóstolhatjuk milyen az igazi élet. Reméltem azt, hogy itt lesz alkalmunk kamatoztatni azt, ami odabent kialakult mindenkivel, de nem így lett. Ahogy kiléptünk úgy kezdődött a családunk szétesése és úgy romlott a kapcsolatom. Elrohadt, tönkrement és további negatív jelzők melyekkel tudnám illetni a kapcsolatomat, de inkább nem teszem. Az a legrosszabb, hogy még mindig ugyanúgy odavagyok érte, mint ezelőtt, és ez nem fog elmúlni. Ő az egyetlen, az igazi, de idegesít, hogy ennyire a régihez kötődik, mikor annyi lehetőségünk lenne az új világban. Itt már elfogadott az, amit mi képviselünk és ez igazán nagy haladást jelent az emberiségnek.
Sóhajtok, majd a kezemre néztem, ahol pár napja még a kapott gyűrű díszelgett, amit még aznap vissza is adtam életem szerelmének. Hiányzik, és szeretném rendbe hozni a dolgokat hiszen nála fontosabb ember nem létezik számomra, de nem lehet… Tovább léptem, és egyúttal kettőt vissza is. Hiba volt hátat mutatni a családomnak a Salvatore fivérek miatt, de megtettem. Meg is lett az eredménye.
Előkapom a Lilytől kapott telefont és a kedvenc névjegyemhez pörgetek, hogy felhívjam. Talán, most kezdhetünk valamit ezzel a helyzettel. Remegő kézzel emelem a fülemhez és várom, hogy felvegye, de amikor beleszól az ismerős hang egyből leteszem. Nem tudom, hogy mit tegyek. Talán csak élveznem kéne az egyetem által nyújtott lehetőségeket és élvezni az életet.
Felállok. Otthagyom a padon a közös képünket és inkább elindulok órára. Erről már nincs mit beszélni, itt a vég…