Az új életem nemcsak a személyiségemen változtatott, a huszonéves külsőmet is ennek köszönhetem. Megjelenésemet a kor divatjának megfelelően alakítottam, figyelembe véve, hogy a legkevésbé a társadalmi elvárásoknak akarok megfelelni. Saját kényem és kedvem szerint formázhatom a hajam, sminkelhetek, ha úgy tartja kedvem. Úgy nézek ki, mint bármelyik korombéli lány, akinek hullámos barna haja és mogyorószín szeme van... És a kedvencem az egészben, hogy senki nem riad meg, és kiált rám kígyót békát, ha a szoknyám nem söpri a földet. De még akkor sem, ha alig takar valamit a combjaimból. Ezt az évszázadot nekem találták ki. Eleve ide kellett volna születnem. Megkímélhettem volna magam attól a sok fájdalomtól, ami önhibámon kívül ért. Itt van csak igazán létjogosultságom, megmutathatom, ki vagyok valójában s nem az alapján ítélnek meg, hogy kit szeretek. Nem leszek bűnösnek titulálva, mert barátnőm van, a jogok rám is érvényesek. Végre megkaptam azt az egyenlőséget, amire mindig is vágyott a lelkem. Csodálkozik bárki is, hogy pozitívan és nyitottan állok mindenhez, ami új reményeket kelt bennem? Persze akárhogy is legyen, az elmúlt egy évszázadnyi bebörtönzés rajtam is nyomot hagyott. Csak addig vagyok barátságos, míg nem érzem azt, hogy veszélyben lennék. Ha fenyegetve érzem magam, mindent elkövetek a saját és a családom biztonsága érdekében. Most kaptuk vissza, amit elvettek tőlünk, s bebizonyosodott, hogy ebben a világban megvan a helyünk.

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

"You can be anything you want. Don't let society tell you differently."

Megkaptam, amire egész életemben vágytam. A szabad akaratot. Nincs többé bennem egy szemernyi bűntudat sem amiatt, hogy egy kicsit is másabb vagyok, mint a többiek. Hogy nem felelek meg az elkorcsosult társadalom elvárásainak. Az anyám okozta tátongó űrt, amit a szülői szeretet hiányának tulajdonítok, végre képes betölteni az, hogy önmagam lehetek. Magam mögött hagyhatom a keserűséget, hisz nincs már semmi az életemben, ami ezt táplálja. Lily és az új családom tett róla, hogy ne érezzem magam kevesebbnek. A kor eszméi ellenére is támogatták a kapcsolatunkat Mary-Lou-val. Persze akkor még nem vállalhattuk ország-világ előtt, hogy mit érzünk egymás iránt. Abban a szent pillanatban meg lettünk volna bélyegezve, ugyanúgy mintha forró billogvassal égettek volna a bőrünkre. Csak ez még fájdalmasabb volt és nem múlt el. Most viszont sokkal toleránsabbak az emberek. Foghatnám a kezét, sőt meg is csókolhatnám őt bármikor, ha kedvem tartja.. De ahogy a világ kitárult előttem a szerelmi életem úgy omlott össze. A kedvesem elárult, vagy legalábbis úgy érzem, hogy minden lehetséges módon faképnél hagyott. Előbb a féltékenységi rohamaival, később azzal, hogy Juliant választotta helyettem. Úgy tűnik, a 133. év lett a vízválasztó, hisz a börtönévek után a 21. század annyi újdonságot hozott magával, amihez egyedül is nehéz alkalmazni, nem hogy párban. Viszont most sem voltam hajlandó átadni magam a fájdalomnak. Nem hagytam, hogy Mary-Lou összetörjön. A bánatomat olyasmibe fojtottam, amit ezelőtt sosem kíséreltem meg - nem is tehettem volna.
Főiskolára jelentkeztem, ajándékokat osztogatok a rászoruló gyerekeknek, süteményt sütök és azt hiszem azon vagyok, hogy barátokat szerezzek. Talán így mutatkozik meg, milyen lettem volna, ha az életem nem siklott volna ki. Végre teret nyertem az önmegvalósításhoz.