◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
A poszt írója ♛Tatia Petrova
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 04, 2017 6:44 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Frida && Tatia
Frida akkor is tudta, mire gondolok és mit érzek, amikor nekem még sejtelmem sem volt arról, mi jár a fejemben. Mintha ő is a részem lett volna, csupán egy másik testben és másik élettel. Szerencse, hogy szinte egymás mellé születtünk: ha az otthonaink nem lettek volna szomszédosak és soha nem találkozunk, biztosan állandóan magányosnak éreztem volna magam. Ő volt az, akihez bármikor jöhettem és akinek bármit mondhattam, bár a makacsságom most azt sem engedte, hogy igazat adjak neki, pedig ez nagyon ritka alkalom volt. Nem akartam beismerni, hogy még az sem az én elképzeléseim szerint alakul, hogy mi a véleményem a vőlegényemről. - Nem pirultam el és erről nem nyitok vitát. – Az arcom valószínűleg kezdte visszavenni a régi színét, már nem éreztem, hogy vöröslött volna. – És Nevena esete teljesen más volt, mint az enyém. Az ő vőlegénye… szőke volt. – Bukott ki belőlem az esetlen tiltakozás, ami miatt legszívesebben a legközelebbi fához rohantam volna, hogy belevágjam a fejem. A helyzetemet tökéletesen példázza, hogy már normális kifogásokra sem telik. Le kellett ülnöm, hogy kifújjam a felgyülemlett levegőmet. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék. - Nagyon szeretném utálni. – Néztem Fridára megrökönyödve. – Tényleg nagyon szeretném, de nincs olyan tulajdonsága, ami miatt rosszul lehetnék tőle. Jóképű, kedves, okos, megnyerő, kifinomult és igen, biztosan beleszeretnék, ha maholnap nem kellene feleségül mennem hozzá. Ez a legnagyobb bajom, érted? Hogy nem engedik, hogy megismerjem, hogy rájöjjek, tényleg olyan-e, amilyennek mutatja magát… félek attól, hogy csak egy szerepet játszik és amint kettesben maradunk teljesen megváltozik. Hogy olyan, mint az apám vagy az ő apja… nem akarok hinni abban, hogy más, hogy ő jobb és hozzám illő, mert mi lesz, ha álmodozni kezdek és a végén valahonnan a felhők közül fogok lezuhanni a földre? – Nem szerettem volna pórul járni és a képzelgéseim miatt csalódni. Jobbnak láttam tartózkodóbbnak lenni, akkor is, ha ez egyre nehezebben ment… azzal nyugtattam magam, hogyha Cedric mégsem annyira rossz, mint amilyen lehetne, arra is rá fogok ébredni rövid időn belül, de azt semmiképp sem szabad engednem, hogy úgy járjak, mint sok nő előttem, akik azt hitték, hogy csodaszép életük lesz, aztán miután rádöbbentek, hogy ennek ellenkezője valósult meg, teljesen elveszett belőlük a lélek. - Nemsokára úgyis találkozunk. Még van néhány dolog, amit meg kell beszélni az esküvővel kapcsolatban. – Megvontam a vállamat. – Apámmal majdnem egy hete nem beszélek, biztos feltűnne neki, ha hirtelen kezes báránnyá válnék, de… nem bánom, megpróbálok ha más nem, legalább egy légtérben tartózkodni vele. – Az ígéretemet úgy préseltem ki a számon, mintha a fogamat húzták volna. Nagyon nehezemre esett jó képet vágnom az apámhoz és azzal sem vállalkoztam könnyebb feladatra, hogy Frida apjának meggyőzését tűztem ki célul. - Sohasem értettem, hogy apád miért nem kedvel engem. Mindig kedves voltam vele, nem tettem ellene semmit... – Állítólag rossz hatással voltam a lányára, de én ezzel nem értettem egyet. Igazából, senki más sem. – Ma délután átmegyek hozzátok. Viszek egy kis sütit, azt mondom, hogy látogatóba jöttem az anyukádhoz és majd valahogy megpróbálom rávenni apádat, hogy ne legyen csökönyös, mert akár a felesége életébe is kerülhet. Minden rendben lesz. – Megfogtam a barátnőm kezét és biztató mosolyra húztam a számat. Ha Frida elveszíti az édesanyját, össze fog törni és én ezt képtelen lennék elviselni.
● ● coded by elena
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Dec. 28, 2016 2:42 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Tatia & Frida
Amennyire hasonlítottuk egymásra külsőségekben, épp annyira vagyunk egymás ellentétei, ha a tulajdonságainkat nézzük. De ami összeköt minket, azt nem tulajdonságokban kell keresni. A szeretet olykor erősebb kötelék, mint a vér, én már csak tudom, hisz Tatia olyan nekem, mint a tulajdon nővérem. Aminek örül, az engem is boldogsággal tölt el, ami aggasztja, az szintén hatással van rám, és tudom, hogy ez fordítva is igaz. Talán fordítva kellett volna történnie ennek, ő jobb támasz lenne nekem az én esküvőmön, mint én az övénél, hisz én lelkesedem érte, de ez nem ragad át rá. - Dehogynem, láttam, hogy elpirultál! - halkítom le a hangom és önkéntelenül észreveszek benne egy kis élt. Füllentésen kaptam őt! Hát ezt is megéltem. - Ugyan már.. Hallottál Nevena-ról meg a vőlegényéről... - rántok vállat. Ez a pletyka elég hamar elterjedt a faluban, a férfiak pedig nem arról híresek, hogy ne próbálkozzanak be hozzájuk hasonlóan még az esküvő előtt, pláne, hogy a kezdet kezdetén az a lány sem volt eltelve attól, hogy férjhez kell mennie. Nem bántásnak szántam, és ezzel ő is tisztában volt, másként nem mosolygott volna, de ennyi elég is volt ahhoz, hogy meggyőződjek arról, valóban nem történt köztük semmi erkölcstelen, különben még vörösebbre váltott volna az arca. - Tetszik neked.. - állapítom meg, ahogy az arckifejezését tanulmányozom, és a szavait hallom, amiben nem fedezek fel dühöt, inkább kétséget és zavart. - Gondolod, hogy ha több időd lenne megismerni, beleszeretnél? - kezdek el gondolkozni a lehetőségeken, amikből nincs túl sok. Eleve kevés az időnk, ezt pedig nem sok módon lehetne húzni. A legnagyobb probléma viszont az, hogy még ez sem ad bizonyosságot arról, hogy Tatia érzéseket fog táplálni a férfi iránt. - Találkozz vele ismét, de ne titokban! - ajánlom neki ezt a lehetőséget. Nem kell egyből a karjaiba omlania, de ha a szülei látják, hogy próbál a kedvükben járni ahelyett, hogy hátat fordítana nekik és az akaratuknak, akkor nagyobb sikert érhetek el az apjánál. - Ha a szüleid látják, hogy kevésbé vagy makacs, mint eddig, talán tudok hatni az apádra. Úgyis az ő szava fog dönteni. Te pedig megismerkedhetsz vele, és lesz időd eldönteni, hogy érdemes-e foglalkoznod vele. Ha mégsem, akkor... Majd kitalálunk valamit. - sóhajtok nagyot. Fogalmam sincs róla, mihez kezdenék, ha a végén kiderülne, hogy még sem olyan a férfi, amilyennek mutatja magát. Tatia szép és okos, bármelyik férfi boldog lenne, ha feleségül vehetné, szóval ebben az esetben a vőlegényen kell keresnem egy olyan szégyenfoltot, amit soha nem mosna le magáról, és amitől Tatia apja rögvest kétszer átgondolná, hogy családjába fogadja-e a férfit. - Te pedig próbálj beszélni az én apámmal.. Kétlem, hogy hallgatna rád, mert elég rossz véleménnyel van rólad, de.. Ha engedsz egy kicsit, talán jobban odafigyel majd rád a változásod miatt, mint rám.. - mosolyodom el kicsit keserűen. Fáj, hogy semmibe veszi a véleményemet és a család hírnevétől teszi függővé az anyámat, így én szinte tehetetlen vagyok. Ha barátnőm sikerrel járna, az maga lenne a csoda, amiből most épp ránk férne egy kicsi.
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
A poszt írója ♛Tatia Petrova
Elküldésének ideje ♛Szer. Aug. 31, 2016 6:48 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Frida && Tatia
i'm afraid i will change
Alig vártam, hogy találkozzak Fridával. Napok óta magamban tartottam a történteket: az anyámnak nem beszéltem arról, hogy pontosan mi játszódik le bennem, az apám szóba se jöhetett és mivel a szüleim arra sem voltak hajlandóak, hogy megajándékozzanak egy testvérrel, Frida volt az egyetlen, akire számíthattam és akit a bizalmasomnak, nővéremnek tekinthettem. Előtte nem szégyelltem magam, a gondolataimat, az érzéseimet, hiszen tudtam, hogyha nem is mindig egyezett a véleményünk, akkor is támaszra lelhetek benne. Jobb volt, mint bármelyik őrangyal a mendemondákból. Mellettem állt, amikor szükségem volt rá, ugyanakkor észhez is térített, ha nagyon elszaladt velem a ló. Bár az utóbbira még nem volt sok példa, de bevallom, voltak olyan ötleteim, amelyek nem illettek bele abba, amit elvártak volna tőlem. Néha azt hittem, nem vagyok normális, hiszen a szüleim ugyanúgy neveltek, mint más lányokat, akik a társaságomhoz tartoztak, sőt, talán jobban is ügyeltek arra, nehogy bajt hozzak a fejükre. Erre pont ők azok, akik csinálják nekem a problémát... miért olyan eszeveszettül fontos engem is belerángatni az üzleteikbe? - Dehogy pirultam. - A feltételezést is elutasítottam, pedig én is éreztem, hogy az arcom lángolni kezdett. Nem tehettem róla, a tény az tény, Cedric felettébb jóképű volt és egészen kedvesnek is tűnt. Arról nem is beszélve, hogy ő az első fiú, akivel kettesben tölthettem el egy kis időt, anélkül, hogy a szüleim rosszallva néztek volna rám. - Mégis mire gondolsz? Milyen lánynak nézel te engem? - Szavaimmal ellentétben nem rosszallásomat fejeztem ki, sőt, széles mosoly húzódott az arcomra. Ha lehetőségem adódott volna sem léptem volna semmit, mert akárhogy is nézem, nem voltam más, mint egy félénk nyuszi. Kicsit meg voltam illetődve, amikor megtudtam, hogy Cedric már igenis tapasztalt, de… nem is tudom, mit vártam. A férfiak mások, náluk nem azok a szabályok vannak érvényben, mint nálunk. – Eddig csak kétszer találkoztunk. Az első volt a… azt hiszem a hivatalos megismerkedés, másodjára pedig ő jött el hozzám. Valahonnan megtudta, hogy bezárkóztam a szobámba és meglátogatott, hogy megpróbáljon megpuhítani. – Most sem tudtam hová tenni ezt a gesztusát, ám be kellett valljam, hiába furcsállottam és szerettem volna rossz szándékot látni mögötte, nagyon is tetszett, amit tett. – Nem tudom, mit gondoljak róla. Az lenne a legjobb, ha lenne időm őt megismerni, megtapasztalni, hogy milyen valójában, de az esküvő itt lebeg a fejem felett. Anyám szerint legkésőbb pár hét múlva felvehetem a fehér ruhát. – Sóhajtottam halkan. Frida ötlete ragyogónak tűnt, egyébként is értett ahhoz, hogy kihúzza az emberekből, amit meg akart tudni, de nem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni. Az, hogy miattam bűnhődjön vagy kerüljön rossz helyzetbe az apjánál is amiatt, mert a sajátom esetleg rájön a cselszövésre, nem érte meg az egészet. – Ki tudja, talán neked is megvan már a férjjelölted, csak az apád az anyukád miatt nem akarja kikotyogni. De mit szólnál ahhoz, hogy ha már egyikőnk sem tudná elfogadni a másik önzetlen segítségét, akkor a kölcsönösség lesz a megoldás. Te beszélsz apámmal a házasságomról, én pedig megpróbálok minden követ megmozgatni, hátha valaki segíteni tud anyukádnak és talán édesapádat is meg tudom győzni arról, hogy nincs minden veszve. – Anyámnak számos ismerőse volt, akik értettek a gyógyításhoz és ha Frida anyukájának egészsége múlott rajta, akkor akár ismét szóba is álltam volna a saját anyámmal. Mindent megtettem volna azért, hogy a barátnőmnek legalább ezt a terhet levegyem a válláról.
Tudom, hogy rám is hasonló sors vár majd, de nem bocsátkoztam még csak feltételezésekbe sem, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Talán szerencsésnek mondhatom magam, amiért anyám egyáltalán nem örvend olyan egészségnek, hogy egyáltalán számításba jöjjön egy esküvő. De még ez sem elég ahhoz, hogy kibújjak alóla, csak elhalasztani lehet, míg apám nem talál egy hozzám való férjet. Csakhogy ez engem egyáltalán nem riaszt annyira, mint őt. - Ezek szerint nem is jártál rosszul… - vetem fel neki, hátha kicsikarok belőle még pár mondatot, habár tudom, hogy a férfiakról egyébként is elég sokat sugdolóztunk régebben, most egészen más miatt. – Tatia Petrova, te elpirultál! – szaladnak a homlokom közepéig a szemöldökeim meglepettségemben és muszáj a szám elé kapnom a kezem, ha nem akarom mindenki tudtára adni, hogy mennyire mulattat a helyzet. Rég láttam már ilyen reakciót tőle, nem is számítottam rá, hogy pont ebben a szituációban lesz hozzá ismét szerencsém. – Történt valami… köztetek ... vele? Hogy is hívják? – puhatolózom finoman, hogy esetleg megpróbálta-e megcsókolni őt. Tudja, hogy nekem bármit elmondhat, egyik esetben sem ítélném el őt, sőt.. Igazából úgy érzem, hogy az ő boldogsága most az enyém is egy kicsit. Csak egy kicsit. Kár, hogy nem tudom azt mondani, hogy maradéktalanul boldog. Akkor eggyel kevesebb dolog miatt aludnék nyugtalanul, de még úgy is aggódnék. Így is azt teszem, hisz pontosan tudom, hogy az esküvő azzal ját kéz a kézben, hogy elszakítják őt tőlem, és ezt nem tudom megakadályozni. Mi lesz velem nélküle? És vele nélkülem? Egész eddig ezzel a problémával foglalkoztam legkevesebbet, de most már nem lehet elsiklani felette. Talán csak késleltetni. - De, kérheted. És remélem, hogy kérni is fogod. Ugyan, mit tehetne? Gyorsan keres nekem egy férjet? Ha talált volna eddig, már rég férjnél lennék.. – emelem a szemeimet fel az égre és sokért nem adnám, ha most láthatnám a csillagokat. De az égiek még ettől is megfosztanak azzal, hogy sűrű ködbe burkolták az esténket. – És egyébként sem fogok lebukni. Apád tudja, hogy veled ellentétben engem nem borít ki a házasság gondolata. – rántok vállat. Én rég beletörődtem abba, hogy olyan sorsom lesz, amilyet az apám akar nekem. Vele szembeszállni kész őrültség lenne. Makacs, és bogaras, neki mindennél fontosabb, hogy a család jó hírnevén ne essen csorba. Az én esetemben, és anyáméban sem más a helyzet. - Kedves tőled, de kár lenne a fáradozás. Apám mindenképp tudná, hogy tőlem tudja, még ha csak közvetve is. Nincs semmi, amit nem tennék meg anyámért, de apámat ismerve nincs olyan mód, hogy az akarata ellenére sikerüljön ez a terv. Nem lehet vele beszélni.. Már meg sem hallgat. – sóhajtok nagyot. Ami pedig a vajákos asszonyt illeti, nincs annyi pénzem, hogy kifizessem, apámtól csenni pedig egyértelműen komoly következményeket vonna maga után. - De talán neked tudna segíteni.. – kapok hirtelen a fejemhez. Annyit gondolkodtam a témán, hogy eddig eszembe sem jutott. – Mit gondolsz, ha azt hinnék, hogy megbetegedtél, apád akkor is ragaszkodna ehhez a sürgős esküvőhöz? – vetem fel neki az ötletemet. Talán egy kicsit kockázatos és merész terv, de beválhat.
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
A poszt írója ♛Tatia Petrova
Elküldésének ideje ♛Hétf. Márc. 14, 2016 2:12 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Frida && Tatia
i'm afraid i will change
Csodáltam, hogy Frida micsoda lelkesedéssel tudott megszólalni és érdeklődni az életem azon részéről, amit én inkább egy jó mély kútba dobtam volna, hogy ráhúzva a fedelet ne is kelljen foglalkoznom vele. Hallva a barátnőm hangját és lelkesedését mindig rossz érzés járt át és semmirekellőnek, hisztisnek kezdtem tartani magam, akinek még az sem lenne elég, ha a csillagokat pakolnák a lábai elé. A Frida-val való beszélgetéseim egy kis időre visszarángattak a valóságba és elérték, hogy elhiggyem, az a normális, természetes rendje a dolgoknak, amit én is éppen átéltem, nem kellene húznom a szám a történések miatt, hiszen sokkal rosszabb sorsom is lehetne... kereshettek volna nekem egy tőlem több évtizeddel idősebb férjet, akiből ránézésre is csöpöghetne az agresszivitás vagy éppen a nyál a szája széléről, ehhez képest akár azt is mondhattam volna, hogy eszményi társat találtak nekem a szüleim. Ez a tudat viszont csak addig vigasztalt, míg Frida mellettem volt. Ő volt az, aki a földön tartott, a távozásával ismét elszakadtak a padlóhoz ragasztó szalagok. - Tulajdonképpen... - Kezdtem bele mély levegőt véve. - Egészen kedves. Talán elbűvölőnek is nevezhető, de nem tudom, hogy csak azért viselkedett úgy, ahogy, mert el akarta nyerni a tetszésem és majd később bújik ki a szög a zsákból vagy tényleg ilyen. - Adtam hangot a legnagyobb aggályomnak. Ha csak a saját családomban kezdtem volna szétnézni ezután a példa után kutatva, rögtön a szüleim eseténél megtaláltam volna. - És... ő a legjóképűbb férfi, akit valaha láttam. - Lehajtottam a fejem, halványan elmosolyodtam és valószínűleg el is pirultam, mivel kissé égető érzést éreztem az orcáimon. Nem voltam vak, sok mindentől eltekintve Cedric jó partinak mutatkozott, de a gondolataim nem hagytak nyugodni, ezért is kaptam rögtön a fejem Frida felé az ajánlatát hallva. Hogy lehet ennyire önzetlen? - Nem kérhetem ezt tőled. Ha apám rájönne a kettős játszmádra és elmondaná az apádnak, biztosan büntetést kapnál. - Sóhajtottam. A barátnőm volt a világ legkedvesebb és legjószívűbb teremtése, akinek szintén megvoltak a maga bajai, sőt, sokkal komolyabbak, mint az enyémek. Megragadva a kezét néztem rá, mikor az édesanyjáról kezdett beszélni. - Mit tehetek érted? - Kérdeztem abban reménykedve, hogy engedi a segítségnyújtást. - Talán... elmehetnék én az asszonyhoz, hogy elmondjam, mi baja van édesanyádnak. Ha pedig megjelenne a háznál az apád hátha nem utasítaná vissza a segítségét. Majd ráveszem, hogy azt mondja, hallotta a szóbeszédet anyád állapotáról, azért jött. - Az ő családja is befolyásos volt, az emberek könnyedén szájukra vették a családtagok állapotát, de az ő apja is kellőképpen makacs volt. Nem értettem miért, hiszen a felesége életéről volt szó.
Lelkemen viseltem a sorsát. Hát hogy is tehettem volna másképp, hisz a nővérem volt. Ízig-vérig. Nem sokban különbözünk, valószínűleg csupán abban, hogy nekem nincsenek tévképzeteim a házasságról. Ettől eltekintve viszont számottevő különbség nincs köztünk. Nem is volt soha, hisz egymás mellett nőttünk fel. - Hogy mi? Úgy érted, hogy itt van? - kérdezek vissza meglepődve. Kikerekedett szemeimből láthatja, hogy ez valóban váratlan információ. A magam részéről én azt hittem, hogy a szülei azt sem engedik majd, hogy az esküvő előtt találkozzanak egymással. Persze nem csak emiatt aggódom. Ha itt van, akkor azt jelenti, hogy hamarosan sort akarnak keríteni a ceremóniára, hisz nem idevalósi, nem volt szokásos, hogy csak úgy cél nélkül utazgassanak ide-oda az emberek. Főleg, ha mesteremberekről volt szó. - Na és milyen? - bukott ki belőlem a kérdés a kelleténél egy fokkal nagyobb lelkesedéssel. Nem tehetek róla, hogy vele ellentétben a titokzatosságért tudok lelkesedni. - Jóképű? Kedves? Jól bánt veled? Beszéltetek egyáltalán? - faggatom, de amint észbe kapok, be is fogom. Nem akarok a lelkébe gyalogolni azzal, hogy minden részletre kíváncsi vagyok. Persze nem értek egyet az elveivel, de ez vajmi keveset változtat azon, hogy azt akarom, neki jó legyen. Csak ez számít. Annak pedig csak ő a megmondhatója, hogy neki hogy lenne a legjobb. Sejtésem szerint: esküvő nélkül. - I-gen.. - válaszoltam vontatva, miközben a szoknyámat igazgatva leültem mellé. Az apját nem kell bemutatni. Bár azt hinné az ember, hogy örül annak, amiért mellette vagyok. Ha másért nem is, azért mert én úgy állnék az ügyhöz, ahogy az elvárható lenne. Az viszont hamvában holt terv, hogy Tatia véleményét bármikor befolyásolni tudjam. Én pedig ezt elfogadom. Nem vagyok az apja. - Mit szólnál, ha megpróbálnék beszélni velük? Ha azt hazudnám apádnak, hogy támogatom őket, talán sikerülne megtudnom ezt-azt... - ajánlottam neki. Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne, de ha áldását adja, megpróbálhatok közben járni az érdekében. Ha tisztában lenne a dátummal, talán belenyugodna, de legalábbis lenne ideje felkészülni rá. Csak azzal nem vagyok tisztában, hogy lenne időm belefolyni az esküvői előkészületekbe, ha azt is alaposan meg kell fontolnom, mikor töltök vele 3 percnél többet bűntudat nélkül. Talán egy időre elterelné a figyelmemet. Talán segítene elszakadnom anyámtól, arra az esetre, ha... - Nem.. - sóhajtottam nagyot, mintha mázsás kövek nyomnák a szívemet. Voltaképp így is volt, hisz a tehetetlenség már így is egyfajta gyászba taszított. - Úgy hiszem, már nem is lesz jobb. Néha vannak ugyan jó napjai, de.. Egyre gyengébb. A gyógyfüvek sem segítenek már. Próbálom rávenni apámat, hogy menjen el egy vajákos asszonyhoz, de meg sem hallgat.. - Hiába is próbálnék úgy tenni, mint akinek még van hite. Elveszítettem már rég. Viszont megtanultam együtt élni azzal, hogy bármelyik nap lehet az utolsó. Az pedig kétséges, hogy anyám nélkül mi lesz velem..
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
A poszt írója ♛Tatia Petrova
Elküldésének ideje ♛Szer. Feb. 03, 2016 4:51 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Frida && Tatia
i'm afraid i will change
Amint megérkezett láttam, hogy az arca sápadt, a szemei megnagyobbodtak a fáradtságtól, nekem pedig szörnyű bűntudatom támadt, amiért csak a saját bajaimmal foglalkoztam, amik eltörpültek az övéi mellett. Önző voltam és amint kimondta, hogy nincs sok ideje tudtam, hogy az apja ismét ferde szemmel nézne rá, amiért elhagyta a birtokukat és szerinte bájcsevejre jött át hozzám, de szükségem volt rá… és én is mellette akartam lenni, hiszen tisztában voltam azzal, hogy neki sincs kinek elmondania a bánatait. Ezért voltunk mi egymásnak, jobb volt ez bármiféle házasságnál, vérségi köteléknél. Ha nem is tudtam segíteni, meghallgattam. Ha a körülötte lévők nem engedték sírni, én a nap huszonnégy órájának összes percében ráértem, hogy bárhol, bármikor potyoghassanak előttem a könnyei, még ha a szívem is szakadt meg érte. - Nem sokat alszom mostanában. – Vallottam be. – Azóta nem, mióta hivatalossá vált, hogy hamarosan férjhez megyek. Már találkoztam is a jövendőbelimmel. – A keze elengedése nélkül ültem vissza a padra és húztam őt is magammal. Ugyan azt mondta, nem maradhat sokáig, de volt egy olyan érzésem, hogy a sötétedés ellenére is kissé sokáig leszünk. Talán nem olyan nagy baj. Ha majd mennie kell, én nem fogom akadályozni, addig viszont örültem, hogy egyáltalán eljöhetett. – Valószínűleg már az esküvő időpontját is kitűzték, csak még nem közölték velem. Akkor sem tennék, ha beszélnék velük. Minden bizonnyal az anyám is megsértődött rám, amiért úgy döntöttem, hogy inkább nem keresem a társaságát. Apámról nem is szólva… őt már ismered. – Aprót sóhajtottam. Frida-nak bemutatni az apámat időpocsékolás lett volna, hiszen kiskorától kezdve látta, hogy milyen. Róla még azoknak is volt sejtése és kialakult képe, aki csupán hallott felőle. - De szeretném, ha először te mesélnél. Az én állapotom és bajaim a közelébe sem érnek a tiédnek. – Őszinte érdeklődés ült ki az arcomra, amely sajnálattal és a segítésre való hajlammal keveredett hiába tudtam, hogy az édesanyja állapotán egyikőnk sem volt képes javítani, hiába szerettünk volna. Frida anyja kedves asszony volt, megértő, jólelkű… hasonlított az anyámra azzal a különbséggel, hogy az én anyám hajlamos volt ezen tulajdonságait háttérbe szorítani és másokat kialakítani azért, hogy megfeleljen az apámnak. Soha nem értettem, hogy szeretheti ennyire azt az embert. – Hogy van az édesanyád? Javult már egy kicsit az állapota vagy sajnos még mindig az ágyat nyomja? – Pár nap alatt nem volt isteni csoda várható, mégis reménykedtem, hogy egyszer újra olyan mosolyt látok a barátnőm arcán, amely az élete minden részét lefedte.
Annak tekintetében, hogy mennyire vártam az estét, a mai napom rémesen lassan telt el. A kapkodásom azt eredményezte, hogy még a házimunkában sem teljesítettem kifogástalanul, apám pedig képes ilyenkor éktelen haragra gerjedni. Főleg olyan időben, mikor anyám épp gyengélkedik, és ő naphosszat aggódik érte. Még én is csalódást okozok neki azzal, hogy nem vagyok az elvárásainak megfelelő. Vagy csak azért nézett rám egész nap ferde szemmel, mert tudta, hogy nem hiába próbálom a feladataimat minél hamarabb letudni? Sosem próbálta megakadályozni, hogy időnként eltűnve, a kötelességeimet olykor tényleg hanyagolva átlibbenjek a szomszédos birtokra. Mikor még gyerekek voltunk, sokkal könnyebb, volt a dolgunk, nem irányultak felénk túl komoly elvárások. Gondtalanul játszadozhattam a lánnyal, akivel felnőttem és akivel hamar úgy összenőttünk, mintha csak testvérek lennénk. Vagy ikrek. A hasonlóságunk adott volt hozzá, hiába volt idősebb nálam. Ahogy az évek teltek és felcseperedtünk, egyre több tennivaló hárult rám, főként betegeskedő anyám helyett tartottam fenn a háztartást, elvégre az nem volt megengedett, hogy bárki tudomást szerezzen családi helyzetünkről, aki nem volt családtag. Azokból viszont elég kevés maradt, vagy csak apám nem akarta, hogy megismerkedjek a felmenőimmel. Elég szigorú volt, és büszke, semmit nem viselt volna el, ami csorbát ejt a hírnevén. Márpedig, ha az asszonya beteg, az annyit jelent, hogy nem elég erős ahhoz, hogy eleget tegyen hitvesi kötelességeinek. Ezzel pedig rám is bélyeget nyomott volna. Ez volt az ő felfogása. Az én értelmezésemben az volt vétek, hogy nem vállalta fel nyilvánosan az érzéseit és rám hárította a feladatot, hogy vigyem a háztartást és ápoljam anyámat. Nem sok alkalmam volt hát arra, hogy csak úgy a magam szórakozására fecséreljem az időt. A lelkiismeretem mindig közbeszólt. Ahogy már most is munkál bennem, pedig még csak néhány perce indultam el, hogy a családom egy másik tagjára is időt tudjak szakítani. Nem sötétedett még be, de a köd már leszállt a tájra, ilyenkor elég hátborzongató a birtok határa, így illetlenség ide vagy oda, egy kicsit megemeltem a szoknyámat, hogy megszaporázzam a lépteimet. Ha valaki látna, biztos azzal állítana be apámhoz, hogy éjszakai légyottra igyekszik az egyetlen gyermeke. De ha nemzőm valamiben biztos volt velem kapcsolatban, az az, hogy a világért se hoznám olyan helyzetbe, ami kínos lenne a számára, vagy megalázó a családunkra nézve. Másrészt pedig tudta, hogy egyedül Petrovék birtokánál messzebb nem merészkedem. - Sajnálom.. - sóhajtottam nagyot. Abban a pillanatban, hogy megláttam, újra háttérbe szorítottam életem démonait és a nővéremre koncentráltam. Az arcára, a ráncba szaradó homlokára, a néma segítségkérésre, ami kiabált felém a lélektükreiből. A tartására, ami már csak attól is megváltozott, hogy meglátott. - Nincs túl sok időm.. - figyelmeztettem előre, és tudom, hogy nem kell mondanom neki ennél többet. Bár apám rosszallná, előtte képtelen vagyok eltitkolni a helyzetet, és nem is akarom. Ha vele se oszthatnám meg mi zajlik a négy fal között, már rég felrobbantam volna. És persze nem egyszer fordult elő, hogy az ő ötleteit felhasználva sikerült anyám állapotát feljavítani. Néha szükségem van valakire, aki helyettem is átlátja a helyzetet. - Kialvatlan vagy - állapítom meg és közelebb húzva magamhoz megölelem. Azt hittem ezen az időszakon már túl vagyunk. Az érdekházasság nem az ő világa, de azt hittem az apai szigor képes lesz őt is befolyásolni. Nekem még nem kell hasonlótól tartanom, rám anyám mellett van szükség, így nem tudom min mehet keresztül. De vajon apám mikor fog először elgondolkodni azon, hogy Tatia talán rossz hatással van rám és a barátságunk, a köztünk lévő már-már testvéri kötelék képes addig mérgezni, hogy én is ellent mondjak?!
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
A poszt írója ♛Tatia Petrova
Elküldésének ideje ♛Kedd Jan. 19, 2016 7:33 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Frida && Tatia
i'm afraid i will change
Szerencse, hogy Frida elígérkezett mára hozzánk és senki nem szervezett semmilyen programot egyikőnknek sem, hogy keresztül húzza a találkánkat. Csak vele voltam hajlandó beszélni Cedric-en kívül. Anyám azt hiszem már kezdett hozzászokni, hogy megpróbálok átnézni rajta, az apámat pedig nem érdekelte attól függetlenül, hogy néha a hangját felemelve neveletlennek, hálátlannak és ostobának titulált. Rosszul esett. Nem szolgáltam rá arra, hogy a sárga földig lehordjon, soha semmit nem tettem ellene és a családunk ellen, egyetlen szégyenfoltot sem ejtettem senki becsületén, egy árva rossz szót sem szóltam, csupán egyszer mertem kinyilvánítani a nemtetszésemet és úgy viselkedett velem, mintha az ördög fattya lettem volna. Talán az is vagyok, ha baj, hogy nem akartam másoknak engedni a sorsom feletti rendelkezést... miért nagy kérés az, hogy magam dönthessek az életemről? Anyám ígéretet tett, hogy segít, mégsem tesz semmit és én képtelen vagyok beszélni vele. Frida az egyetlen, aki biztosan meghallgat... aki előtt nem kell szerepet játszanom és nem fog ítélkezni, ha kijönnek belőlem azok a szavak, amelyek a szívemet nyomták napok óta és amelyek nem hagytak nyugodni. A belső kertben vártam a húgom érkezését. Alig volt köztünk korkülönbség, fel sem tűnt a pár hónap különbség, Frida tökéletes helyettesítése volt a testvérnek, amit nem kaptam meg. Mindent tudott rólam és én is őróla, a lélegzetvételéből kitaláltam, milyen hangulata volt és éppen ki tette boldoggá vagy szomorúvá. Eszembe sem jutott eltitkolni előle a fejleményeket, meséltem neki Cedric-ről, arról, mennyire ellene vagyok az előre elrendezett házasságnak, de a jelenleg bennem lejátszódó folyamatok számomra is újak voltak... tanácsot akartam, hallgatást, bólogatást, rosszallást, iránymutatást, bármit, ami segíthetne kitisztítani a jövőm képét és ezt egyedül Frida adhatta meg nekem, Benne bíztam a legjobban. - Végre itt vagy! - Felálltam a padról, amikor megláttam közeledő alakját és elé sietve öleltem meg. Mintha már ez is energiát adott volna és levett volna egy darabot a mellkasomra nehezedő nyomásból. - Megőrülök, Frida. - Sóhajtottam megfogva a kezeit, arcára pillantva. Előtte kertelni? Még mit nem! Ha meg is próbáltam volna sem bírtam volna sokáig tekintve, hogy az arcán szinte sajátomét láttam. Akár vér szerint is testvérek lehettünk volna. - Még mielőtt elkezdem a panaszkodást mondd azt, hogy legalább neked szép napjaid voltak. - Vajon érett már az, hogy őt magát én kergessem az őrületbe.
Kezdőlap
