Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 12, 2016 6:13 pm
Ugrás egy másik oldalra

Warren Norton

37 év
Wentworth Miller
New Orleans
warlock

csak fecseg a felszín, hallgat a mély...
Szemet szemért, fogat fogért.
Az elterjedt tévhit az, hogy egy bűnözőnek nem szent semmi és senki. Hadd kezdjem azzal, hogy ezt a hitet egyszer és mindenkorra megdöntöm a fejedben. Mindannyiunk életében van valami, amit a horizontunkban őrzünk, legyen az egy családi fénykép, egy hőn szeretett társ, egy félkezű plüssmackó, vagy akár vallás. Aki gondolkodás nélkül ragad fegyvert és húzza meg a ravaszt, az nem bűnöző, hanem ostoba gyilkos. Ne keverd a kettőt. Bár jogos lenne a kérdés, az én kezemen nem szárad vér? De, méghozzá nem is kevés. Nyilván nem hinnéd el abban a kis fülkében, amiben üldögélsz, hogy ilyenkor csak önvédelemből cselekszem. Kattant már bilincs a kezemen gyilkosság vádja miatt, de mindannyiszor sikerült is bizonyítanoim az igazamat. A magam jeges, tárgyilagos modorában. Gyakorta tűnik úgy, hogy nem érdekel mások élete, ahogyan az sem, ha az az élet a padlón folyik el. De nem fér össze az értékrendemmel a felesleges halál, a beteges kínzás. Persze, megvannak az eszközeim. Szeretem elhitetni másokkal, hogy kemény vagyok, az arcvonásaim ritkán tükröznek vissza érzelmes vonulatokat. Az idő múlásával, a rengeteg ügylettel az ember megtanul úgy bánni a reflexszerű szájrángással, hogy abból ne származzon hátránya. Hogy ne higgyék gyengének. Én nem voltam az. Sosem inogtam meg. Trükkös voltam, de gyáva soha. Néha előfrodult, hogy egyet előre, aztán kettőt hátra kellett lépnem a célom elérése érdekében. De sosem adtam fel. Ha nem lenne ez a furcsa adrenalin löket, amit a mindennapokban érzek, régen leáldoztak volna a csillagaim. De túlzottan tetszik az a hatás, amit másokból kiváltok. Félnek tőlem, akik napnyugta után meglátnak. A vonzó nők kacérkodnak, de az utóbbi időben inkább a kedvenc nyomozónőmre gondolok, ha nőneműekről van szó. Hát igen, a fogócskázás is kedvelt szokásom. Azt gondoltam, előbb-utóbb megunom, de ezt a játszmát még ezek után sem voltam képes.
A külsőmet illetően... gyakorta attól függ, milyen benyomást keltek, hogy mit viselek. Ne gondolj öltönyös tücsöknek, mert még a temetésemen sem fognak egy szmokingot rám erőltetni. Magas vagyok, a férfiak körében középmagasnak saccolnám magam, a szemeim pedig kékek. Beszélhetnék a hajamról, de abból sajnos nem sok van. Tetoválásomból valószínűleg több, de azokat már nem nagyon számolom.   

Becenév
Próbálkozz csak!
User neve
G.
Titulus
the criminal
Foglalkozás
Üzletember
Születési hely
New York
Születési idő
1979. december 15.
Család
Kérdezz kettőt és könnyebbet. Mondjuk úgy, sokan nem jósolnak kezdvező jövőt egy olyan tinédzsernek, aki tizenhat évesen úgy döntött, hátrahagy mindent, és átvágja a családi ház kerítésének drótját. Nem néztem hátra, holott nem volt biztos talaj alattam. Lázadó kamasz voltam, mi olyan meglepő ezen?  
Nem mondom, hogy nem voltam kíváncsi a szüleim életének menetére, de többé nem találkoztam velük, leginkább azért, mert az a hír járta, hogy meghaltam. A szüleim jelképes sírkövet helyeztettek el a temetőben, és az évek elteltével belenyugodtak abba, hogy az egyetlen csemetéjük életét vesztette. Jobbnak láttam meghagyni őket ebben a hitben.

nincs olyan történet, mit ne lenne érdemes meghallgatni...
2014.
- Nem-nem-nem. Itt nem arról van szó, hogy mennyi. Hanem hogy nem ezt rendeltem, Jamie. - tartottam a kezemben egy köteg papírt, amin a rendelés adatait fürkésztem. Még egészen nyugodt voltam, ahhoz képest, hogy az ilyen tévesztések után kedvem lenne a nem létező hajamat tépni. A tisztességes út számomra soha nem volt túl vonzó, megtaláltam alóla a kibúvót, méghozzá akkor, mikor átvágtam azt a bizonyos kerítést a szüleim kertjében. Mások, akiknem nem adatott meg, hogy anya és apa nevelje fel, önzőnek tartottak, amiért én eldobtam magamtól a család lehetőségét. De lehetséges, hogy csak engem nem érdekelt más emberek értelmetlen oktatóvideója a család szentséges fogalmáról. Idm sem volt azon gondolkodni, hogy mit dobtam el, mindig volt munkám. És ha éppen nem dolgoztam, szerettem a rendőrök és nyomozók arcába vigyorogni, mikor azt hitték, hogy találtak ellenem valamit. Közben pedig ismét zsákutcába juttatták saját magukat, ahonnan én tudtam emelt fővel elsétálni. - Két órád van, hogy leszállítsd azt, ami ezen a papíron van. Különben bukod az egészet. - Tudtam, hogy ez a legnagyobb fegyegetés számára, elvégre elég gyakorta rendeltem tőle. Nagy kiesés lenne a bevételéből, ha fognám magamat, és széttépném az amúgy némileg illegális alapokon fekvő szerződésünket. Amit én műveltem, az túlment a legalitás határain, éppen ezért szerettek rám vadászni. Vittek már be testisértésért, pénzmosás gyanújáért, vagy amikor éppen úgy vélték, hogy valamelyik ügyletem nem éppen szabályos. De aki ismert, hát tudta, hogy tökéletesen takarítok magam után.
Láttam, hogy felhúzta az orrát, de a tekintetemmel sugalltam felé, hogy ne is próbálkozzon kötözködni, nem voltam arra vevő hangulatban. Nem akartam betörni az orrát. - Kösz. - vetettem még utána, majd  szippantottam az rágyújtott cigarettából.  
Besétáltam a bárba. Ez volt a kedvenc helyem, én alkottam meg, az én vendégeim voltak. - Főnök! - jött egy hang, mire odakaptam a fejem. A pult mögött álló kislány kiabált, aki előtt Miller foglalt helyet. KÍváncsi voltam, ezúttal mi oka van arra, hogy előállíttasson. - Miller nyomozó, milyen megtisztelő, hogy ellátogatott ide. Ismét. - vigyorodtam el, elnyomva a cigarettát. Az utolsó szót muszáj volt odabiggyesztenem. Ha most is talált valami fogást rajtam, hát három hét alatt másodjára fog becipelni magával. Bár nagyon szerettem nézni az arcát, mikor kénytelen volt rólam levenni a kedvenc munkafelszerelését.
Sejthettem volna, hogy ezúttal is megtalálja az okát a bilincsnek. Talán csak szeret velem szórakozni a kihallgatóteremben...


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 12, 2016 8:57 pm
Ugrás egy másik oldalra


Gratulálunk, elfogadva!
üdvözlünk a diaries frpg oldalán

Kedves Warren,

nem hiszem, hogy újat mondanék azzal, hogy Kelsey igazán szerencsés lehet, amiért ennyire gyorsan elkelt a keresettje. 40 Az arcod pedig igazán lehengerlő és szerintem sokan oda vannak érte, ahogyan én is, de most nem is ez a lényeg. Embarassed

Remek lapot olvashattam, annak ellenére is, hogy mennyire gyorsan lettél kész. Ilyenkor azért szerintem mindenkiben van egy kis félsz, hogy ennyi idő alatt milyen lapot lehet összehozni, de te könnyedén bizonyítottad be, hogy rövid idő alatt is lehet remek dolgot alkotni. 40 Nagyon tetszett az első betűtől kezdve az utolsóig! 31 Pontosan tudod, hogy miként keltsd fel az olvasod figyelmét, s szerintem tökéletesen megragadtad azt, ami kiírásra került, illetve remekül színezted ki is. 40
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog még veletek történni, miként változtok egymás mellett, vagy éppen milyen bonyodalmak fogják övezni az utatokat, hiszen rengetek lehetőség rejlik a két karakter szálában. 40 Bravúrosan tudsz fogalmazni, engem teljesen megnyertél és csak ismételni tudom magam, hogy Kelsey tényleg szerencsés, így nem is szeretnélek tovább feltartani, hiszen ő is biztosan már nagyon vár, ahogyan te is szeretnéd még inkább felbolygatni a csöppet se unalmas életét.. 40

A karaktered természetesen elfogadva. Foglalózz gyorsan egyet, majd mehet is a játék! Very Happy
Jó szórakozást és sok kalandot kívánok! 40

Vissza az elejére Go down
 

Warren Norton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Warren Norton
» Warren _ Norton
» Warren Norton
» Warren Norton
» Warren hálószobája

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Boszorkányok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •