Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 28, 2016 2:05 pm
Ugrás egy másik oldalra

Michael Andrew Daniels

29
Aaron Tveit
New Orleans
vérfarkas

csak fecseg a felszín, hallgat a mély...
Egyszer valaki úgy fogalmazott rólam, hogy én vagyok a szőke herceg, fényes páncéllal, fehér lovon, de az ördög bőrébe bújva. Nevetségesen hangzik, de talán mégsem áll annyira távol az igazságtól.  Azért lettem FBI ügynök, mert már egész kis kölyök korom óta úgy éreztem, hogy ki kell állnom a védtelenek és ártatlanok mellett, akiket bántalmaztak, vagy egyéb igazságtalanság ért. Mindig is a jó ügyért akartam harcolni, és ez máig sem változott, de közben bedobtak a mély vízbe, ahol megtanultam, hogy az igazi harcot nem fehér ingben és élére vasalt nadrágban kell vívni egy íróasztal mögül, és az embernek sokszor be kell mocskolnia a kezét, ha eredményeket akar. Az a fajta beépülés, ami  nekem kijutott itt a pokol legmélyebb bugyraiban, megköveteli, hogy rossz dolgokat is tegyünk a nagyobb jó érdekében, ez az élet pedig előbb-utóbb megtöri a lelket, akármilyen erősek is vagyunk. Persze a célt nem tévesztettem szem elől, de olykor megrémít, amikor úgy látom, hogy a valódi énem és az álcám között a határ egészen elvékonyodik. Szerencsére jól vág az eszem, rögtönzésben jó vagyok, és nyomás alatt is jól dolgozom, így többé-kevésbé kézben tudom tartani a dolgokat a kartelen belül, már évek óta. A humorom azonban egy kissé megkopott az utóbbi időben, és nincs túl sok igazi szabadidőm, így nincs túl sok lehetőségem kikapcsolódni sem, vagy bármilyen hobbit űzni. Leginkább a munkának élek.
A külsőm is gyakran úgy változik, ahogy a munka megköveteli. Ha jelenésem van a szövetségi irodában, a jobbik formámat hozom, öltönyt veszek fel, a szőke hajamat oldalra fésülöm, és jobb esetben meg is borotválkozom. Amikor azonban a rossz fiúkkal kell lógnom, inkább hozzájuk alkalmazkodom, póló, bőrdzseki, bakancs, sokszor borosta, vagy szakáll. Nem könnyű két életet élni, de megvannak a maga izgalmai. Világos kék íriszeim vannak, és fiatalos arcom, még így, a harmadik x-hez közeledve is. Magas vagyok, mondhatni nyúlánk, nem éppen a kigyúrt fajta, de azért nem kell félteni.

Becenév
Mike, Mikey, Daniels, Mikey Dee, tökmindegy
User neve
B.
Titulus
the not-so-bad guy with heavy secrets
Foglalkozás
beépült FBI ügynök a mexikói drogmaffiában
Születési hely
New York City
Születési idő
1987. május 17.
Család
Mióta elhagytam New Yorkot, hogy Quanticoba menjek a kiképzésemre, azóta szinte egyáltalán nem tartom velük a kapcsolatot. A saját érdekükben. Ezért nem is szívesen mesélek róluk. Mikor beépültem, az aktámat titkosították, így nem is lehet róluk infókat találni, így a legbiztosabb. Ha beszélek róluk, veszélybe sodorhatom az életüket, tekintve, hogy milyen körökben kell mozognom.

nincs olyan történet, mit ne lenne érdemes meghallgatni...
A fejemet ingatom, majd sóhajtok, és zsebre vágom a telefonom. Aztán kisétálok az irodából a raktárba, egyenesen a csőcselék közé. Karjaimat összefonom a mellkasom előtt, ahogy végignézek a bandán. Néhányan ládákon ülve beszélgetnek a terem egyik felén, a csapat másik része az új fegyvereket csodálja. Elfüttyentem magam, mire minden fej felém fordul, a többségük közelebb is jön, és feszült figyelemmel várják, hogy milyen parancsot készülök ezúttal kiosztani rájuk.
- Hamarosan megérkezik az új szállítmány. Silvano azt akarja, hogy menjetek ki a kikötőhöz, és legyetek készenlétben. Visszafelé pedig kerülőúton gyertek! Nem akarok még egyszer olyan balhét, mint a múltkor az oroszokkal. És ne használjatok fegyvert, ha nem muszáj! Nem kell a feltűnés! - És az sem hiányzik, hogy megint páran meghalljanak. Sajnos egy kis vérontás nem sokat számít ezeknek a srácoknak. Ezért is kell kevésbé szövetségi ügynökös, de mégis értelmes, logikus magyarázatot találnom arra, amikor épp a törvényes irányba igyekszem terelni a kartell terveit vagy gondolkodását. Silvano jobbkezeként, a testőrei fejeként ez az álca igazából szerencsére már hosszú ideje működik, de néha ez sem elég.
- Jimmy, Carlos, ti maradtok itt, pakoljátok át a fegyvereket. És Dyson! Egy szóra – hívom félre a zöldfülű srácot, akit nem rég küldött a nyakamba az ügynökség. Valójában nem ő az első, aki követte a példámat, és beépült a kartellhez. Már egy egész egység dolgozik a bűnbanda és az FBI ranglétráját tekintve is alattam, ami nagyban megkönnyítette a dolgomat az utóbbi időben, hisz sokkal könnyebb fedeznünk egymást, eltussolni a dolgokat, és könnyebben árad az infó is közöttünk. Igazából szerintem nagyon jó az együttműködés, és ha nem sikerülnek félre a dolgok, már hónapokkal ezelőtt leszereltük volna az egész kartellt gond nélkül. A többségük már biztosan a hűvösön lehetne, és pedig végre szabad lennék ez a kettős élet alól. Több mint másfél éve, közel huszonegy hónapja vagyok beépülve. De mielőtt lecsaptunk volna a rohamosztaggal egy nagyobb drogüzlet kellős közepén, akkor jutott a fülembe az infó, hogy a Silvano kartell szoros kapcsolatban áll egy másik családdal, akik viszont lánykereskedéssel is foglalkoznak. Európából hoznak be lányokat, akiknek még csak fogalmuk sincs, hogy mibe rángatják őket bele. Ez az ügy pedig túl nagy és túl komoly ahhoz, hogy kicsússzon a kezein közül, és mivel csak Silvanon keresztül tudjuk megfogni őket, így maradtam a s*ggemen. Nem volt könnyű munka eljutni idáig, nem egy álmatlan éjszakám volt az elmúlt közel két évben, de ha sikerült mindkét sz*rházi bandát a rács mögé juttatni, és megmenteni a lányokat, akkor minden csepp vér és veríték megérte.
- Simson ügynökkel lesz találkád húsz perc múlva. Mindjárt átküldöm a címet is. Neked kell ma jelentened helyettem, mert van egy új nyomom, amit muszáj lekövetnem. Aztán menj a többiek után a kikötőhöz, és tegyél róla, hogy ne csináljanak vérontást – adom le a parancsaimat az új fiúnak, majd vállon veregetem, és az útjára engedem. Ez a mai nap sem lesz egyszerűbb, mint a többi...


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 28, 2016 4:28 pm
Ugrás egy másik oldalra


Gratulálunk, elfogadva!
üdvözlünk a diaries frpg oldalán

Üdvözletem, Mr. Daniels!
Eléggé friss az élmény, azt sem tudom, hol kezdjem, hogy ne legyen teljes sületlenség az, amit össze akarok hordani... 27 Először is, muszáj megjegyeznem, hogy remek arcot választottál ehhez a beépült FBI ügynökhöz! Régóta szemeztem már ezzel az úriemberrel, és... végre itt van vele egy ilyen remek karakter. 31
Már ezzel is képes lettél volna megvenni, de gondoskodtál arról, hogy ismételten ne egy egyszerű alkotást lássunk... mert Mike minden, csak nem közhelyes, egyszerű figura. Magam sem tudom, hogy mikor kezdtem el így rajongatni a rendőr vagy ügynök karaktereknek... valami újdonságot visznek a természetfelettivel átitatott világunkba, ez valami egészen emberi, és valójában fenyegető a természetfelettiekre nézve, már ha valaki olyan tűzről pattant. Wink
Egy szó mint száz, becsülöm a kitartásodat, amiért még nem adtad fel, de hát nektek, ügynököknek ilyennek kell lennetek. Ahogy te mondtad, amíg muszáj, hát maradtok a s*ggeteken. Wink
Nem is tartalak fel, vedd sorba a foglalókat, aztán... remélem, minél előbb olvashatlak! 40 Jó szórakozást, teríts le pár rosszfiút, akad belőlük egy pár! tongue  

Vissza az elejére Go down
 

Mike Daniels

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Mike ---
» Mike Shelby

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Vérfarkasok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •