Régóta nem keveredtem már ennyire pocsék helyzetbe, de nem is ez lenne az első eset. Tény, hogy ilyenkor azért végig fut mindig a fejemen az, hogy lehet ez lesz az utolsó helyszíne az életemnek, de valahogy golyót kapni még minden esetben egész jó halálnak tűnt, mint esetleg meg kínozva lenni, viszont annyira könnyedén én se adom magam. A miniatűr készüléket könnyedén rejtem el a melleimnél, tény, hogy nincsenek nagyok, de a modernkornak hála egész kicsike felvevő készülékeket is be lehet szerezni és pont nekem ne lenne újságíró lévén? Még szerencse, hogy az irataimat nem hoztam magammal, mert abból könnyedén azonosíthatnának. Ennyire legalább volt eszem, de hamarosan rám is találnak, s a színjáték kezdetét veszi, ami most valahogy nem sikerül a legjobban, legalábbis egy-két arc erről árulkodik és még mielőtt túlzottan végig gondolhatnám a következő lépést két alak kap és máris magukkal ráncigálnak, hogy a többiek is jobban szemügyre tudjanak venni. Kíváncsian pillantok arra a fickóra, aki vélhetően Mike lehet, de ez csak tipp a hangja alapján, hiszen annyira nem láttam jól az előbb őket, inkább csak hallottam, amit beszélnek. Természetesen megpróbálok kiszabadulni a szorító kezek közül, de csak óvatosan. Pontosan annyira, amennyire egy zavarodott, nem régen magához térő nő. A hajam is erről árulkodik, hiszen mielőtt még elkaptak volna sikerült összekócolnom kicsit. Akkor azt hiszem, hogy megvan a főnök is, majd mielőtt még orra bukhatnék elkap. Sietve találom meg az egyensúlyomat, s azért, hogy nem hagyott elvágódni kap ártatlan mosolyt. Amikor a nevem után érdeklődik, akkor oldalra billentem a fejemet, majd zavarodottan kicsit megvakargatom a hajamat is, vagyis a fejemet és riadtan pillantok körbe, mintha csak egy eltévedt lélek akarná felmérni azt, hogy mennyire is lenne jó ötlet, de az ő neve hamar kiderül és bingó, igazam volt. – Skyler vagyok. – felelem végül kurtán és totálisan meggyőződve arról, hogy ez az eredeti nevem. Nem mondhatom az igazit, mert mi van akkor, ha valaki szokott újságot olvasni? Akkor túl hamar lebuknék. - Mert történt valami? – kérdeztem meg zavarodott arckifejezéssel, majd egy ásítást is elnyomtam közben. – Esetleg valakinek nincs aszpirinje, meg vize? – tettem még hozzá angyalian ártatlan arckifejezéssel. Tudom én játszani a buta szőke libát, aki tényleg csak túlzottan bulizott, majd a nézőközönség sorain átpillantva meglátok egy alakot a földön fekve. – Tényleg nagyon jó lehetett az este a buli, ha más is bedobta a törülközőt. – adtam még inkább a hülyét, s egyik lábamról a másikra helyeztem az egyensúlyt. Magassarkúban annyira nem a legjobb állni, de hát tipeghetek egy helyben is. - Bocsánat, hogy közbe szólok, de esetleg a mosdóba ki lehet menni? – tettem még hozzá és úgy csináltam, mintha tényleg fennállna a veszélye annak, hogy bepisilek, pedig valójában csak az elrejtett készüléktől akartam megszabadulni. – Mármint nem szeretnék idepisilni, s azt hiszem túl sok volt a sör is este, meg kicsit rendbe is szedném magam, addigra hátha lesz aszpirin és jobban fog majd az agyam is, ha nem hasogat ennyire. – s még meg is érintettem a halántékomat, mintha tényleg szét akarna robbanni a fejem. Majd eldől, hogy ezt mennyire is veszi be bárki, de azért igyekeztem a legjobb színészi alakítást nyújtani és eddig mindig bejött, hiszen ennyi év alatt megtanultam különféle emberek bőrébe bújni. S közben cukin pásztáztam a többieket, majd kérlelően megállapodott Mike-on.
Szinte mindenki egyszerre indul meg a ládák irányába, hogy előkerítsük azt, aki a zajt okozta. Erősen reménykedek magamban, hogy csak egy macska legyen, vagy egy patkány, és senki más ne ólálkodjon ott, mert az csak további komplikációt jelentene, és őszintén, már igazán elegem van mára a különféle bonyodalmakból, és azoknak kibogozásából. Persze most sem lehet szerencsém. Amint a leányzó felemelkedik a dobozok mögül, halkan elkáromkodom magamat. Még akkor is egyszerűbb lenne a helyzet, ha valami nehéz fiú állna ott, hiszen egyrészt a fajtájukkal már megtanultam bánni, és az ilyen bűnözőket amúgy sem kell nagyon félteni. Bár ez a lány legalább elég ártatlannak tűnik ahhoz, hogy a többiek ne akarják azonnal lepuffantani. Viszont nehezebb lesz őt kimentenem ebből a helyzetből. Ketten a bandából, kérés vagy parancs nélkül már meg is indulnak a szőkeség felé, és két oldalt a karjait elkapva közelebb vonszolják őt. Legalább van annyi esze a kis hölgynek, hogy megpróbálja ártalmatlan részegnek tettetni magát. De ha én átlátok a színjátékán – és igen, elég biztos vagyok benne, hogy csak megjátsza a dolgot, már láttam ilyet párszor – akkor a srácok között is lesz egy-két olyan, aki nem dől be a műsornak, és vért akar. Azt viszont sajnos nem engedhetem, hogy akár csak a gyanúja ébredjen itt bárkiben annak, hogy figyelmetlenségemben futni hagynék valakit, aki beköphet bennünket, vagy hogy nem vagyok elég tökös pontot tenni egy ilyen íre. Na de azt sem hagyhatom, hogy ez a dolog kicsússzoma kezeim közül, és ezek a rohadékok intézkedjenek a parancsom vagy az engedélyem nélkül. - Hé, fiúk, engedjétek el szépen a hölgyet – szólok rá a két túlbuzgóra, miközben a többiek utat nyitnak nekem egymás közt, én pedig közelebb sétálok, egészen a vendégünkig. - Ez nem túl udvarias magatartás, tanulhatnátok egy kis illemet – ingatom a fejemet, mire végre el is engedik a nőt, bár nem túl udvariasan teszik ezt. Szinte eltaszítják őt, úgyhogy ha nem lépnék oda, és kapnám el én magam, akkor valószínűleg a földre is esne. De én csak addig fogom a karját, amíg ismét vissza nem nyeri az egyensúlyát. - Nos, kedvesem... mi lenne, ha elárulnád a neved? - Igyekszem ezúttal a barátságosabb formámat hozni, amit ezek a srácok között ritkán szoktam, és talán nem is vagyok elég meggyőző vagy megnyugtató úgy, hogy közben hat másik nehézfiú szemezik a lánnyal a hátam mögül. - Én Mike vagyok. - Mutatkozom be magam is, hátha egy kis közvetlenség segít a kommunikációban. Nem érzem szükségét, hogy álnevet találjak ki, hisz biztos hallhatta, hogyan szólítanak, meg egyébként sem lenne értelme. - Mondd csak, mennyit láttál abból, ami az imént történt? - Ez lenne most a legfontosabb. És őszintén, nem amiatt tartok jobban attól, hogy látott engem valakit „megölni”, bár ha a zsarukhoz rohanna, azzal kockáztathatná az álcámat, hanem inkább az ő biztonsága miatt. Mert ha ezek a fiúk úgy találják, hogy túl sokat tud, akkor hiába minden behatásom, nem biztos, hogy megérné azt, hogy eljusson a rendőrökig, vagy tárcsázni tudja a 911-et. - Főnök, nem lenne sokkal egyszerűbb csak egyszerűen...? - Fogd be a szád, José! - csattanok fel a szavába vágva, mielőtt kimondaná, hogy öljük meg. Mert valami ilyesmi lett volna a befejezés, én viszont nem akarom, hogy az eddigieknél is jobban megijesszük a lányt. Plusz... szükségem van egy kis időre, hogy kitaláljam, hogyan oldjam ezt meg. Méghozzá minél előbb, hisz Johnny sem marad ájult örökké. A rohadt életbe! Ez a mai este egyre elcs*szettebb lesz!
Sose voltam az, aki cipőkről vagy éppen a legdivatosabb ruhákról akarna írni cikkeket, vagy inkább rovatokat. Én annál inkább őrültebb voltam és nem féltem a saját életemet kockáztatni, mintha semmit se jelentene az, hogy élek-e vagy nem. Pedig számított, hiszen nem akartam meghalni, ennyire azért nem őrültem meg, de ennek ellenére mindig olyan társaságba, vagy éppen helyre tévedtem, ahova nagyon nem kellett volna. Voltak informátoraim, hiszen máskülönben nem jött volna össze, ahogyan már volt olyan eset is, amikor bűnözőnek adtam ki magam, hogy bejussak egy bűnbandába, de szerencsére eddig sose kellett senkit se megölnöm, így nem kellett attól tartanom sose, hogy esetleg kiváltom az átkot így vagy úgy, pedig egyre inkább kezdtek elmosódni a határok. De igyekeztem nem elveszni teljesen a sötétségben, de ennek ellenére olyan alakokkal kellett találkoznom, akikhez semmi kedvem nem volt, ilyen volt például Noah is, de mindegy is. Őt inkább elfelejteném az arrogáns és tenyérbe mászó képével. Vámpír, így sok kárt nem tehetek benne egyszerű emberként, pedig szívesen lekevernék neki néha egy-egy pofont. Vagy éppen egy karót a szívébe is kaphatna, de eddig nem jött össze, mondjuk nagyon nem is próbáltam, mert a végén inkább az én fejem landolt volna földön, azért pedig igazán kár lett volna. Megint kaptam egy fülest, így még szép, hogy kissé álcázva, de végül nekivágtam ennek az útnak is, hogy megpróbáljak elkapni még jó pár bűnözőt, ha már a rendőrségnek nem megy. Lehet, hogy már az idegeik ki vannak tőlem, de pont nem érdekel. Ha ők nem védik meg a várost, akkor megteszem én. Ennyire egyszerű ez a képlet. Nem fogom túl aggódni azt, hogy mi fog két perc múlva történni. Az annyira nem én vagyok, de én is képes vagyok félni, viszont erősnek kell lennem és sose szabad kimutatni azt, amitől félünk, mert a végén még lebuktatna a félelem „szaga” vagy a szívemnek a ritmusa. Csendesen bújtam meg a dobozok között és onnét figyeltem az eseményeket. Közben pedig jegyzeteltem is, de inkább fejben, mintsem papírra, azt csak maximum nagy vész esetén tenném meg, de aztán egy pillanatra megbillentem, hiszen a lábam elzsibbadt, ennek köszönhetően pedig még egy kisebb hangzavar is lett. Remek, már csak ez hiányzott. Sietve tettem úgy, mint aki azt se tudja, hogy merre van. A hajamat összekócoltam, majd pedig az ujjaim közé csíptem az egyik fülbevallómat és úgy kiáltottam fel. – Megvan! – majd mint egy idióta még fel is álltam, hiszen onnét sehova se tudtam volna menekülni, így inkább megpróbáltam menteni a menthetőt. Majd pedig az idegen arcokra pillantottam úgy, mint aki másnapos. – Már vége van a bulinak? Hol vagyok? – kérdeztem érthetetlenül és még hozzá illő fejet is vágtam, majd egy picit meg is billentem, úgy, ahogyan illik. Vagy beveszik, vagy most rohadt nagy szarban vagyok. Magam sem tudom, hogy minek örülnék jobban. Talán a buta és szőke liba szerepét sikerül hoznom, s akkor életben maradhatok. Nagyon remélem…
Megdörzsölöm az arcomat, majd beletúrok a hajamba. Ez az ügy már kezd nagyon elhúzódni, és lassan kezdem azt érezni, hogy sosem érünk a végére. A letartóztatásoknak már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna történnie, és már régen valami új ügy után nézhetnék, fellélegzésképpen mondjuk valami laza drogcsempészésen, vagy fene tudja. Talán egy kis szabadságot is kivehetnék, egy hét valahol Európában… De még mindig a rosszfiút kell játszanom a valódi nehézfiúk között, mintha valami rémhosszú thrillerbe csöppentem volna. Csakhogy ez a valóság. - Főnök, megtaláltuk Johnny-t – kopog be az egyik srác, José, az irodámba. Bár ez konkrétan nem az én irodám, csak egy dolgozószoba, amit a kartell fejétől kaptam, amikor meginvitált a birtokára, mint az emberei biztonsági főnökét. Ez életem eddigi legmélyebb beépülése, és hatalmas fogás lesz, ha végre sikerül felgördíteni ezt az ügyet. Csakhogy minden alkalommal, amikor úgy tűnik, közelebb kerültem a célhoz, kiderül, hogy ez a bűnszervezet bonyolultabb és szerteágazóbb, mint gondoltam, és el kell döntenem, hogy viszem az eddig begyűjtött halakat, vagy kivetem a hálómat az újonnan felbukkant még nagyobb halra is. Hiszen a kettő együtt nem megy. - Silvanonak szóltatok már? – emelkedem fel azonnal a székemből, hogy követhessem a folyosóra az agyontetovált mexikói srácot. - Először magának akartam jelezni – érkezik a válasz, mire azonnal bólintok is. Nagyon helyes. Ha a nagyfőnök megtudja, hogy a srácai ráakadtak az árulóra, valószínűleg megöleti a fazont, mielőtt bármit megtudnánk. Silvano nem éppen a higgadtságáról híres. Igaz, hogy egy igazi bűnözői zseni, de ugyanakkor gyakran előbb cselekszik, és utána gondolkodik. Nekem viszont tudnom kell, hogy mi a franc történik itt, hogy Johnny kinek passzolta le az anyagot. Ha kiderítem, talán sikerül egy kisebb fogást intézni, amíg a többin dolgozom. Azt hiszem, jót tenne a lelki békémnek, ha végre valami kézzel fogható eredményünk is lenne, mert néha tényleg úgy érzem, hogy az egész teljesen hiábavaló. - Majd én tájékoztatom. Előbb biztosra akarok menni, hogy a megfelelő embert kaptátok el… Ne zaklassuk Silvanot marhaságokkal, nem igaz? – Verem hátba Josét „barátságosan”, arcomon komoly tekintettel, majd a karomat kitárva mutatom, hogy csak utána. Negyed óra múlva már egy régi raktárházban vagyunk, ahol a fiúk a fal mellett egy gázvezetékcsőhöz kötözték Johnny fiút. Közelebb sétálok. A többiek dögre leső keselyűkként vesznek körül bennünket. Most légy okos, Mikey! Mind azt várjátok tőlem, hogy némi kínzással faggassam ki a srácot, és szedjem ki belőle az infókat, de nem az én kenyerem a kínvallatás. Bár azt is tudhatják már, hogy én mindig az okosabb megoldást választom, nem az egyszerűbbet. Sóhajtok egyet, majd a fejemet ingatva John elé lépek, és fél kézzel felrántom a földről. - Johnny, Johnny, Johnny… tudhattad volna, hogy nem okos dolog elárulni Silvanot. – Elkapom a nyakát, és a falhoz vágom, kicsit talán még erősebben is, mint szeretném. A feje nagyot koppan, a tekintete kicsit elhomályosodik. De velem még mindig jobban jár, mintha a többiekre, vagy ne adj isten, Rodrigo Silvanora bíznám a sorsát. - Nem tudom, miről beszélsz, Mike, istenre esküszöm! Hiszen ismersz engem… - A srác előbb közvetlenül a szemeimbe néz, majd a tekintete az egyik mögöttem levőre villan. – Sanchez volt az, aki… - mielőtt befejezhetné a mondatot, hallom, amint a megnevezett kibiztosítja a fegyverét. Cselekednem kell! Vagy hagyom, hogy Sanchez lelője, csak hogy fedezze magát, mielőtt még bármi mást megtudhatnánk, vagy… Úgy teszek, mint aki eltöri Johnny nyakát, de valójában egy olyan pontot érintek a vállán, amitől egy időre elkábul. Csak a látszat számít. A srác összecsuklik, mint egy rongybaba. Később majd gondoskodom róla, ha már becitáltam a központba kihallgatásra. - Hazug narkós… úgy sem mondott volna semmi értelmeset, csak mentené az irháját – fordulok szembe a többiekkel. Sanchez alig észrevehető megkönnyebbüléssel teszi el a fegyverét. A mai munkám ezzel azonban még nem ért véget. A srác „hullájáról” nekem kell gondoskodnom, és ha hasznos infókkal tud szolgálni, rá kell beszélnem a bürót, hogy tanúvédelmi program alá helyezzék. Ám mielőtt bármit is lépnék, hangos csörömpölés rázza meg a helyiséget. Mind egy emberként kapjuk a fejünket a ládák felé, ahonnan a hang érkezett. Valaki van itt, és az illető tanúja lehetett az előbbieknek. A francba! Egy fél másodperc, amíg ez mindenkinek leesik, majd szinte egyszerre indulunk meg több irányból a dobozok közé, hogy megtaláljuk az illetőt.
Kezdőlap
