A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
O'Connell lakás


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 20, 2016 6:51 pm
Lezárt játék!
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
★ what i deserve
† Tartózkodási hely :
★ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
★ psychologist
† Humor :
★ in principle



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 04, 2016 4:03 pm


you're my friend in this crazy world
vincent && camille
Fogalmam sem volt, mit tehettünk volna, de nem szerettem volna, ha ez a nő a lakásom padlóján szívja be az utolsó lélegzetét. Mások a helyemben lehet, hogy inkább a szőnyeget féltették volna és azért dühöngenének, mert nem fog belőle kijönni a vérfolt, nekem csak annyi kellett, hogy a nő eltűnjön innen és ha lehet úgy, hogy ne említse meg senkinek ezt a kis összetűzést. Az, hogy a nyakamra járjanak ilyen-olyan boszorkányok és mindegyik az életem elvételével fenyegessen, nem hiányzott. Tudtam, hogy ez lesz, ha valahogyan kiszivárog, hogy nálam vannak a sötét tárgyak, de hová tehettem volna őket? Zártam volna egy dobozba és dobtam volna a folyóba? Vagy mit csinálhattam volna? A nagybátyám tulajdona volt, aki úgy gondolta, hogy nálam méltó helyen lesznek… csak arra nem gondolt, hogy túlzottan benne voltam már a városi mizériában ahhoz, hogy titokban törölgessem róluk a port.
- Jó ötlet lenne, ha lenne pincém, de így mást kell kitalálnunk. – Akár azt is mondhattam volna, hogy neki kell mást kitalálnia, tekintve, hogy én nem igazán értettem ahhoz, mit és hogyan lehetne csinálni. Főleg, hogy nem akartam erőltetni Vincent mágiahasználatát sem: okkal tartózkodott a varázslástól, ismertem az érveit és nem én szerettem volna az lenni, aki miatt megszegi a felállított szabályait. Kétségbeesett helyzet kétségbeesett döntéseket szül, ám mindig muszáj volt figyelembe venni a prioritásokat, csak jelenleg nem tudtam eldönteni, mi a fontosabb. Egy biztos, azt nem akartam, hogy Vincent csak azért használja az erejét, hogy engem megvédjen.
Viszont úgy tűnt, ő nem így gondolkozott. Mire megszólalhattam volna már mormolni kezdett egy varázsigét és a nő sikoltva kapott a fejéhez. Elképzelésem sem volt, Vincent-nek mi juthatott eszébe, mert az utasítására a nő felállt és mikor egy pillanatra rám nézett, láttam rajta, hogy azt sem tudja, hol van és mi történt. Hallottam az ajtó csapódását, csak akkor nyitottam szólásra a számat, amikor már végképp egyedül voltunk. – Mi volt ez a varázsige? Mit tettél vele? – Egyáltalán nem a kérdőre vonás volt a célom, csak kíváncsi voltam, semmi több. És a szorongató érzés is elkezdett szűnni a mellkasomban, kezdtem úgy érezni, hogy végre kapok levegőt.
- Hová vihetném őket, ahol nem találnak rájuk? Nem fogom a vámpírok kezére adni, akkor sem, ha a szavukat adják, hogy vigyáznak rájuk és nem használják őket… a nagybátyám azért hagyta rám, mert az hitte, nálam jó kezekben lesznek. – Felsóhajtottam. Úgy tűnik, Kieren bácsi tévedett, jelenleg nem hittem abban, hogy én lennék a legalkalmasabb személy az őrzésükre.
- Igen, jól vagyok. – Bólintottam. – Köszönöm. Miattam használtad ismét a varázserődet, pedig távol akartad tartani magad a mágiától… inkább nekem kellene megkérdeznem, hogy érzed magad.





Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Peace
† Kedvenc dal :
Don't fear the reaper
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Save the city and the witches
† Humor :
Wierd



Vincent Griffith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 04, 2016 1:41 pm

Cami&Vincent
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
In this cruel word you are my true friend
Nem tudnám megmondani, mit éreztem akkor, amikor utat engedtem a varázserőmnek. Elégedettséget? Megnyugvást? Vagy mintha feléledtem volna? Ezek mind körül sem írták azt az érzést, ami bennem volt jelen pillanatban. Már nem a szerencsétlen, útját kereső férfi voltam. Tenni akartam valamit, megvédeni Camit, és meg is tettem. Tudtam, hogy nem ez a legjobb módja annak, hogy megtegyem, de felbosszantott a tehetetlenség. Meddig húztuk volna az időt? Ameddig megöli Camit? Vagy engem? Nem lehettem gyenge, sem gyáva. Az erő egy olyan részem, mint másnak a karja, vagy a lába. Aligha élhettem az elfojtásával sokáig. New Orleans a természetfelettié. Egy egyszerű ember nem tudta volna megvédeni magát, ahogy Cami sem tudta, és most azért is szenvedett, mert nem léptem előbb. Hittem, hogy megoldható másképp is, de tévedtem. Bolond képzelgés, hogy mindent meg tudok oldani mágia nélkül, mert ez nem igaz. Ez a részem, és a természetfeletti nem hagyta csak úgy, hogy kihátráljak.
– Akkor mit tegyünk vele, hm? Nem zárhatjuk be a pincébe, és hagyhatjuk ott örökre… – sóhajtottam fel, majd egy pillanatra Camire néztem, de nem akartam szem elől téveszteni a nőt, akit még mindig megbénítottam az erőmmel. Elégedetten konstatálta, hogy elérte nálam azt, hogy használjam a mágiámat, és ezt gúnyosan meg is jegyezte.
– Máshogy megoldani? Nem vagyok biztos benne, hogy nem egyedül dolgozik, és hidd el, nekem sem vágyam, hogy lépten-nyomon boszorkányokat végezzek ki, de ha vannak társai is, el fognak jönni érted –folytattam a gondolatmenetemet nem engedve el a nőt. Cami felvetésén gondolkodtam. Talán meg lehetne oldani, talán. De ez biztos, hogy jó megoldás lenne? Hiszen Ezer seb van rajta, amik bár nem véreztek, mégis erős gyanút adna az esetleges társainak. A boszorkányok sem dolgoztak egyedül. Ez egyértelmű volt, hogy valami készült.
– Ha elveszem az emlékeit, gyanús lesz, ha vannak társai, megtörhetik a varázslatot, hacsak… – akadt el a szavam, majd közelebb léptem hozzá. Nem voltam biztos abban, hogy életben kellene hagynunk. Túl nagy volt a kockázat, de egy próbát megért. Ha vissza lehet valakinek adni az emlékeit, akkor meg is lehet változtatni, és bár ismertem az igét, nem adódott alkalmam arra, hogy használjam is. De megpróbáltam. A kezem ökölbe rándult, a nő felordított, és a fejéhez kapott. Ez sem fájdalommentes folyamat volt, hiszen tiltakozott ellene, és erős volt. A kezem megremegett, leguggolva folytattam a folyamatot. Nem hagyhattam itt abba, bár eléggé erős varázslatról volt szó. Végül áttörtem a falakat, és sikerült módosítanom az emlékeit legalábbis egy ideig. Csak abban reménykedtem, hogy a társai nem jönnek rá arra, hogy mit tettem vele.
– Tűnj innen! – förmedtem rá, miután végeztem, majd Cami felé fordultam. – Nincs biztosíték arra, hogy nem jön más, aki ismét az átkozott dolgaidat akarja, Cami. El kell innen vinnünk őket! – néztem rá komolyan. Beszélni akartam arról, hogy milyen érzés uralt el, de valahogy képtelen voltam rá, nem ment.
– Jól vagy? – kérdeztem végül, hogy eltereljem magamról a figyelmet.

Zene ••Bocsi a sok késésért Embarassed ©


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
★ what i deserve
† Tartózkodási hely :
★ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
★ psychologist
† Humor :
★ in principle



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 20, 2016 5:26 pm


you're my friend in this crazy world
vincent && camille
Amilyen lelkesedéssel dobtam a csillagot a nő felé, éppen akkora bűntudatom volt, ahogy láttam rajta a sebeket és hallottam a sikítását. Szenvedett és ez nekem volt köszönhető, de ha nem léptem volna, akkor nagy valószínűséggel én lennék az, aki sokkal rosszabb állapotban feküdt volna a padlón. Rajtam is megmutatkozott az alapvető ösztön, ami a túléléshez segített minket és ami által leginkább hasonlóvá váltunk az állatokhoz: ha veszélyben volt az életünk, akkor az önzőségünk addig nem ismert méreteket hajlamos ölteni. Ijesztő, csakhogy néha muszáj volt engedni a kísértésnek, hogy magunkkal foglalkozzunk… főleg, ha az életünkről volt szó, ezzel próbáltam nyugtatni magam, miközben mély levegőt vettem. A nő szenvedett és nekem csupán az járt az eszemben, hogy mi lesz, ha összeszed magában annyi erőt, hogy ismét megpróbáljon kárt tenni bennünk. Vagy ha kikerül ebből a szobából és napok, hetek vagy esetleg hónapok múlva rám töri az ajtót, mert a szándékszik bosszút állni? Mégis, a tulajdonomban lévő tárgyakat akkor sem adtam volna oda neki, ha az ég szakadt volna le… ki tudja, mire szerette volna felhasználni őket, arról ne is beszéljünk, hogy egyáltalán milyen módon tudhatta meg, hogy nálam vannak? Nem hirdettem őket úton-útfélen, egyedül volt róluk fogalma, akikben teljes mértékig megbíztam és ez a kör nagyon kicsi volt, alig pár ember fért bele, akik szintén nem sodornának ilyen helyzetbe azzal, hogy beszélnek.
Addig meddig gondolkodtam, míg már csak azt vettem észre, hogy a csillag felém repül. Az ütő is megállt bennem, képtelen voltam mozdulni, szinte lepergett előttem az életem, hogy aztán a következő pillanatban éppen a szemem előtt álljon meg a tárgy, így közelebb vehettem az éles kis karjait. Hatalmasat sóhajtottam, viszont a nő szökni készült, a csillag pedig a földön kötött ki, aztán Vincent elállta a boszorkány útját. Egyszerű emberként kevésnek éreztem magam ehhez a szituációhoz, de leginkább az lepett meg, hogy Vincent az erejét használta. Régen volt már, hogy varázsolt és megannyiszor mondta nekem, hogy nem is akar, erre most mégis erre kényszerült… ez a nap egyre csodálatosabb.
- De… nem ölhetjük meg. – Megölhetni megölhetnénk, hiszen ő is pontosan ezt akarta tenni velünk és ebben a városban csak a szemet szemért elv működött, ettől függetlenül… ha arra kerülne sor, hogy bárkit meg kelljen ölnöm, biztosan leszaladnék a lehetőség előle. – Azt hittem, hogy én leszek az utolsó ember, aki arra kér, hogy varázsolj, de… nem lehetne megoldani valami varázsigével vagy bárhogy máshogy? – Kérdeztem összevonva a szemöldökeimet, keresgélve a fejemben az esetleges lehetőségek után, a tekintetemmel pedig azért könyörögtem Vincent-nek, hogy ne kelljen kivégezni ezt a nőt annak ellenére, hogy ő igenis bántani akart minket. – Úgysem fog beszélni. – Állapítottam meg, mire a nőnek gúnyos kacaj tört fel a torkából. – Nem tudnád elvenni az emlékeit? Mint a vámpíroknál az igézés, csak varázslattal. – Ez volt a legjobb, ami eszembe jutott.





Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Peace
† Kedvenc dal :
Don't fear the reaper
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Save the city and the witches
† Humor :
Wierd



Vincent Griffith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 14, 2016 2:25 pm

Cami&Vincent
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
In this cruel word you are my true friend
Ez a helyzet egyre jobban nyúlt, és csak vontuk a dolgot. Pontot kellett tenni a végére, nem kockáztathattam Cami életét a miatt, mert én nem akartam mágiát használni. Ha ezt a nőt elengedjük, akkor visszajön, akár erősítéssel és akkor képtelen leszek Camit megvédeni. Gyorsan akartam cselekedni. Elé álltam, hogy ne követhesse Camit a kis helyiségbe, és feltett szándékom volt viszonozni a kedvességét, mikor összegörnyedve a fájdalomtól próbáltam tartani magam. Bevallom, felbosszantott azzal, amit tett és éreztem, ahogy a bennem lévő mágia ki akart törni, hogy addig kínozzam, ameddig lélegzik.
– Gyűlölöm, ha fenyegetnek. Ezek a holmik nem téged illetnek – mordultam fel, majd megemeltem a kezem, szinte egy időben a nőve, akit eltalált egy csillag, és ennek hatására ezer seb keletkezett rajta. Szenvedett, ez egyértelmű volt, de nem eléggé. Tudtam, hogy nem engedhetjük el, mert nem lesz olyan kegyes, hogy elfelejti majd az összes holmit.
– Kifaggathatjuk, de nem maradhat életben – sétáltam oda a nőhöz, aki nehezen, de kihúzta magából a csillagot. Ennek akár végeznie is kellett volna vele, de nem így történt. Meglepve figyeltem, de a következő pillanatban cselekednem kellett, mert a halálos csillag Cami felé repült, így ellöktem őt az útjából, és felemeltem a kezem. A csillag megállt a levegőben, ahogy az erőmet használni kezdtem, és még abban a pillanatban elindult a nő felé. Ő is kitért az útjából, és menekülni akart, de ismét az erőmet használva bezártam az ajtót előtte.
– Már nem kellenek az átkozott tárgyak? – kérdeztem egy félmosollyal az arcomon, így felém fordult. Egy rövid pillanatig megfeszülve néztük egymást, vártam a reakcióját, figyeltem, ahogy Camire pillantott, majd rám. Aztán hirtelen görnyedt össze, ahogy felemelve a kezem, lesújtottam rá egy erős fájdalommal, olyannal, amivel ő terrorizált minket.
– Ezt azért, mert ártatlan emberre emeltél kezet! – sétáltam közelebb hozzá, és egy pillanatra elragadott az, hogy az erőmet használtam. Rég volt, hogy én uraltam, és bár éreztem magamban a mágiát, nem akartam visszaélni vele. Képes lennék megölni ezt a nőt, sőt, talán meg is kellene tennem.

Zene •• Remélem, jó lesz Embarassed ©


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
★ what i deserve
† Tartózkodási hely :
★ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
★ psychologist
† Humor :
★ in principle



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 13, 2016 10:40 pm


you're my friend in this crazy world
vincent && camille
Tényleg nem akartam, hogy Vincent-nek bántódása essen vagy bármi meggondolatlant csináljon. Bár én beszélek? Szinte csak kávéra nem hívtam meg azt a nőt, aki megtámadott. Attól, hogy behoztam abba a helyiségbe, ahol a sötét tárgyakat tartottam már csak az lett volna jobb, ha leülök beszélgetni vele az asztalhoz. Alig volt időm szétnézni, szinte puszta emlékezetből kellett felidéznem, melyek azok a tárgyak, amelyeket felcímkéztünk Davina-val és volt arról fogalmam, mire valóak és hol találhatóak a polcokon. A pár hónappal ezelőtti Cami-ben fel sem merült volna annak a gondolata, hogy ilyen módon bántson valakit, akkor sem, ha az élete múlott rajta, de úgy tűnt, hogy a New Orleans-ban uralkodó viszonyok engem is megedzettek. Plusz nem szerettem volna, ha Vincent még egyszer kap a nőnek abból a varázslatából, amivel engem is kínzott, elég volt a tudat, hogy belerángattam a barátomat ebbe a faramuci helyzetbe.
Vicent mintha rögtön megértette volna a kívánságomat, miszerint csak néhány másodpercig foglalja le a nőt, nem kell többet tennie. Beszélni kezdett hozzá és normális estben biztosan megforgattam volna a szavaimat a női boszorkány fölényeskedő stílusa miatt, viszont jelenleg muszáj volt arra koncentrálnom, hogy feltűnés nélkül meg tudjak tenni pár lépést és le tudjam venni az egyik tárgyak a szekrényről. Féltem a lebukástól, attól, hogy mit tehet velünk az őrült támadó, ha megneszeli rögtönzött és igazából egyáltalán nem katonai szintű terveimet, mégis muszáj volt lépnem valamit. Ha a rendelkezésére bocsájtottam volna a tárgyakat, akkor is megölt volna minket, nekem pedig egyáltalán nem állt szándékomba rossz kezekbe adni a varázslatnak ezen megnyilvánulását.
Hallottam Vincent a nőnek, majd nekem intézett szavait, de nem gondolhatta komolyan, hogy bárhová megyek innen. A nő úgysem engedte volna és már a kezeim között volt az a csillag, ami a feljegyzések ezernyi sebet ejt azon, akit eltalál. Nagyon reméltem, hogy jó emlékeztem és nem egy sokkal nagyobb erővel felruházott tárgy akadt a kezembe, ám ezen késő bánat volt gondolkozni: a nő majdnem háttal állt nekem és én megragadtam az alkalmat, felé dobtam a csillagot, ami el is találta és a sikolyaiból, valamint a testén megjelenő sebeiből ítélve a törekvésemet siker koronázta.
- Gyorsan ki kellene találnunk, hogy mit csináljunk vele. – Vincent mellé léptem. Legszívesebben elfutottam volna, de ha itt hagyjuk, biztosan vissza fog jönni és akkor nem lesz olyan kegyes kedvében, mint most. – Fogalmam sincs, meddig tart a hatása ennek a valaminek. – Bukott ki belőlem kissé kétségbeesetten.





Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Peace
† Kedvenc dal :
Don't fear the reaper
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Save the city and the witches
† Humor :
Wierd



Vincent Griffith ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 11, 2016 2:19 pm

Cami&Vincent
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
In this cruel word you are my true friend
New Orleans veszélyes város. Én mégis itt maradtam, hogy új életet kezdjek. Ez Caminek köszönhető, mert ha ő nincs, akkor ma már rég egy másik városban élnék. Nem kellene azon görcsölnöm, hogy mikor támadnak rám, vagy találnak meg különféle ajánlatokkal, vagy kérésekkel. Ennek ellenére, vagy inkább a helyzet súlyossága mellett egész jól ment a visszaszokás az igazi életbe még varázslat nélkül is. Cami nem győzködött minden nap, hogy használjam, nem akarta megváltoztatni a véleményét, habár mindketten tudtuk, vagy legalábbis sejtettük, hogy önmagamat is megtagadtam ezzel. De nem akartam többé veszélybe sodorni magam. Az egész családom, az anyám, a nagyanyám rettegett boszorkányok voltak, nem szándékoztam közéjük tartozni.
Valahol a többi természetfelettinek is jó, ha én nem varázsolok. Ám vannak helyzetek, amikor olyan helyzetbe kerülhetek, hogy muszáj lesz. Nem akarom, hogy Caminek bántódása essen, de nem is menekülhetnék el a sorsom elől. Úgy éreztem, szorul a hurok a nyakam körül, és ez belülről emésztett fel.
- Nem hagylak itt! - feleltem Caminek, de nem léphettem felé, mert akkor a nő kínozni fogja. Nem akartam, hogy nagyobb baja essen. Minden idegszálam tiltakozott az ellen, hogy használjam az erőm, de ettől a nőtől nem fogunk máshogy megszabadulni. Nem hagyhattam annyiban a dolgot, de mégis mit tehetnék? Körbepillantottam a lakásban, valami tárgy után keresve, amit használhatnék az erőm helyett.
A következő pillanatban Cami elvonta a figyelmemet, amikor felkiáltott. Hangja megtelt fájdalommal, én pedig összeszorítottam az ajkaimat. Meg kellett volna védenem.
- Cami, nem teheted! Azok az eszközök New Orleans boszorkányait illetik...
- Elég! - csattant fel a nő, és most engem "jutalmazott meg" egy éles fájdalommal, melyre összegörnyedve mordultam fel. Nem, ebből elég volt! Gyűlöltem ezt a helyzetet, tennem kellett valamit, de késő volt, hiszen Cami elindult, és láttam, hogy tekintetével int nekem, így a fájdalom utóérzésével indultam el utánuk. Azt hiszem nem tehettem semmit, ha nem varázsolok, akkor ez a nő megszerzi az összes eszközt, ami a new orleans-i boszorkányokat illette, és ezt nem hagyhattam. Tenni akartam valamit, megmenteni Camit, és saját magamat is. Így amint Cami megállt a polcnál, léptem én is.
Beálltam a nő és a polcok közé, kihúzva magam, így jobban végigmérhettem őt.
- Sajnálom, de nem tehetem! Most menj el, ameddig még megteheted! - figyelmeztettem a nőt, közben a jobbom a zsebemben landolt, míg balom a testem mellett pihent. Esélyt adtam neki a távozásra, és ha élt vele, akkor megmenekülhet, és az szerintem igencsak megfelelő ajánlat.
- Ó, igen? És mit teszel, halálra nézel? - kacagott fel fölényesen a nő, én pedig csak egy félmosollyal nyugtáztam a bátorságát.
- Ha elmész, meghagyom az életed, ha nem, nos... Nem vállalok felelősséget a tetteimért! - néztem a szemébe ridegen,de nem mozdultam. Csak figyeltem a nőt, aki szintén tartotta magát ahhoz, hogy marad, így Cami felé fordultam.
- Jobb lenne, ha kimennél Cami... - pillantottam a nő felé, jelezve, hogy ez innen az én dolgom, nem eshet többé baja, azt nem engedem.

Zene •• Kijöttem a gyakorlatból Embarassed ©

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
★ what i deserve
† Tartózkodási hely :
★ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
★ psychologist
† Humor :
★ in principle



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 08, 2016 7:58 pm


you're my friend in this crazy world
vincent && camille
Mintha fél füllel hallottam volna, hogy valaki belépett a lakásba. Aztán ez a személy felszólította a nőt, aki éppen a kínzásomat folytatta, hogy engedjen el. Vincent volt, biztos voltam benne, hogy az ő hangját hallom. Nem engedhetem, hogy ő is belekeveredjen ebbe, bár biztos voltam abban, hogy nem fog hátat fordítani. Főleg, mert a nő egyre eltökéltebbnek tűnt, nem engedett, felváltva hagyott kissé levegőhöz jutni, hogy aztán elvegye az adományát és ájulásig fojtogasson a varázslattal. Próbáltam Vincent felé pislogni és meggyőzni magam arról, hogy semmit sem segít, ha a nyakamat tapogatom. Egyszerű emberként tehetetlen voltam, a nő mindenféleképpen a tárgyakat akarta.
- Vincent… menj innen. – Kérleltem. Nem tudott volna segíteni, maximum akkor, ha a varázserejét használja, amit nem akart. Nem egyszer mondta már, hogy szeretne kimaradni a természetfeletti csatáiból, ezért nem várhattam és nem is vártam el tőle, hogy ilyen módon segítsen. Ki kell találnom valamit, mit tehetnék. A sötét tárgyak a kamrából kialakított helyiségben vannak, talán a segítségükkel leszerelhetném a boszorkányt. És ha Vincent marad, akkor jó erősítés lehetne belőle. Mert az biztos, hogyha ellenállok, akkor innen nem kerülök ki élve.
- Rendben! – Kiáltottam, amikor a nő ismét Vincent felé fordult. Az esélyét sem akartam megadni annak, hogy felhergelje vagy sakkban tartsa őt, inkább megtámaszkodtam a kezeimen és mélyebb lélegzetet vettem, ahogy a fájdalom alábbhagyott. Feltápászkodtam, a nő úgy nézett rám, mint egy elejtett prédára, de engem nem érdekelt a tekintete, hanem amint tehettem, Vincent felé tettem pár lépést. – Azokat a varázstárgyakat akarja, amit a nagybátyám hagyott rám. – Közöltem vele. A nő noszogatni kezdett, hogy haladjak, csakhogy Vincent nélkül sehová nem mentem. A tekintetemmel üzentem neki, hogy csak maradjon mellettem, nekem ennyi bőven elég. Bár ez is bőven önző lépés volt tőlem, hiszen azért kellett volna harcolnom, hogy elmehessen innen messzire, de féltem. Ha sikerült a tervem, akkor még felemelni sem tudtam volna a nőt, nemhogy eltüntetni a lakásomból. Viszont a nő már nagyon türelmetlen volt, ezért elindultam a lakásomban kialakított kis helyiség felé, közben végig azok kattogtam, vajon mit tehetnék. Nem értettem a tárgyakhoz. Éppen csak elkezdtem a leltározásukat, de sokkal több volt, mint képzeltem volna és abba bele sem gondoltam, hogy a többi milyen erővel bírhat. Nem igazán volt kedvem ilyesfajta fekete mágiával játszadozni, mert ugyan nem voltam boszorkány, de láttam, hogy a varázslatnak mindig ára van.
- Itt vannak. Az összes. – Álltam meg az egyik polc mellett. A nő óvatos volt, viszont megkockáztattam, hogy a tekintetemmel üzenjek Vincent-nek: amíg én gyorsan valamelyik tárgy után kapok, ő szóljon neki, érjen hozzá, bármi, csak foglalja le néhány másodpercre. A kérdés az volt, vajon Vincent értette-e, mit szerettem volna.





Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Peace
† Kedvenc dal :
Don't fear the reaper
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Save the city and the witches
† Humor :
Wierd



Vincent Griffith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 24, 2016 1:31 pm

Cami&Vincent
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
In this cruel word you are my true friend
Soha nem lehetek elég hálás Caminek, amiért mellettem volt akkor, amikor visszakaptam a testem felett az irányítást. Ha ő, akkor nem beszélt volna velem, minden bizonnyal elhagytam volna a várost, amely az otthonomul szolgált. Megemészthetetlen ténynek tűnt az, ami velem történt akkor. Ésszel fel nem fogható, amivel szembesülnöm kellett, és bár tudtam, hogy nem tehettem ellene, valahogy mégis oda lyukadtam ki, hogy ha akkor nem megyek el, és zárom el magam a mágiától, akkor nem lettem volna olyan könnyű préda. Szóval - még ha részlegesen is -, én tehettem arról, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Ez mégsem változtatott azon a hozzáállásomon, hogy végeztem a varázslással. Nem akartam az erőmet használni, és nem csak azért, mert a családom minden tagja gonosz célokra használta azt, hanem azért is, mert akkor nem tudnak segítséget kérni tőlem. Nem akarnak szívességet, és nem fogják kihasználni az erőmet.
Így viszonylag ki tudtam alakítani egy életet ami, bár nem hasonlított a régire, mégis kezdtem ismét megtalálni önmagamat. Sokat köszönhettem Caminek, aki mellettem állva ébresztett rá, hogy igenis volt még jó ezen az átkozott földön. Az ominózus megszállásom óta nem voltak barátaim, és Camiben végre találtam egyre, aki megmutatta nekem az élet szebbik oldalát is, és az ismerősökből talán barátokká lettünk. Annak ellenére is, hogy nem szívleltem a kapcsolatát Klausszal, nem hoztam fel minden egyes alkalommal újra és újra, csupán egyetlen egyszer említettem.
Az elmúlt időben nem nagyon volt alkalmunk összefutni, eléggé sok dolgom volt, és igyekeztem távol lenni a természetfelettitől. Éreztem én, hogy valami készül, nem voltam bolond. A város szokatlanul is csendesnek tűnt, mint a vihar előtti csend, és minden egyes porcikám visítva jelezte a közeledő veszedelmet.
Talán ezért is egyeztem bele, hogy Cami lakásán találkozzunk, mert biztos voltam benne, hogy ő, aki nyakig elmerült a vámpírok világában, tudhat valamit, amit én még nem. Ezért sietve intéztem el a délelőtti teendőimet, majd egy üveg italt is magamhoz vettem, és belevetettem magam a város méhkasként nyüzsgő forgatagába. Viszonylag hamar odaértem a lakáshoz, tudtam, hova kell mennem, így nem kellett felesleges köröket tennem. Szerencsémre hamar fel is jutottam, de a folyosón megtorpantam. Messziről megéreztem az idegen erőt, ami itt tartózkodott velem egy szinten. Idegesség lett úrrá rajtam, ahogy eszembe jutott Cami, és biztos voltam benne, hogy ő az, aki bajban volt. Sietős léptekkel értem el a félig nyitott ajtón, amin egyből benyitottam.
- Engedd el! - szóltam rá a nőre fenyegetően, aki egy gúnyos vigyorral mért végig, mint aki felismert. Ez könnyen előfordulhatott, hiszen Finn megszállása óta olyanok is megismernek, akiket én eddig hírből sem láttam.
- Vincent Griffith... Nincs szerencséd, ez nem fog menni szavakkal. De ha odaadja, amit akarok, akkor életben hagyom! - nevetett fel a nő, melyre összeszorítottam ajkamat. Tudtam, hogy bántani fogja Camit. Nem tűnt városi boszorkánynak, ami azt jelentette, hogy újabb fenyegetésnek néz elé a város. Talán egy újabb réteg, aki a Mikaelsonokat akarja? Könnyen meglehetett, hiszen túl sok ellenségük volt, én pedig nem hagyhattam, hogy Cami lássa kárát.
Léptem egyet feléjük, mire a nő ismét mormolt valamit, én pedig megálltam. Megesküdtem, hogy nem használok varázslatot, így tehetetlen voltam.
- Mit akarsz? - kérdeztem a nőt, aki egy felsőbbrendű mosollyal pillantott Camire.
- Azt ő nagyon jól tudja! - felelt könnyed hangnemben. - De talán te is segíthetsz ezen a problémán - fordult felém a nő most érdeklődve.
- Kizárt, hogy belefolyok bármilyen boszi-, vagy vámpírügybe! - utasítottam el a nőt újfent, de egyre jobban tombolt bennem a harag. Nem akartam, hogy Caminek baja essen, de mágiát használni sem szándékoztam. Mégis, attól tartottam, hogy elkerülhetetlen lesz, ha nem jutok egyezségre a nővel. Camire pillantottam, majd ismét a nőre, és azon gondolkodtam, hogy mit tehetnék.

Zene •• Kijöttem a gyakorlatból Embarassed ©


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
★ what i deserve
† Tartózkodási hely :
★ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
★ psychologist
† Humor :
★ in principle



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 23, 2016 11:08 pm


you're my friend in this crazy world
vincent && camille
Nagy volt a csend. Túlságosan is. Az elmúlt napok eseménytelenül teltek és ez aggodalomra adott okot: ha ebben a városban nem volt mozgolódás, akkor sokkal nagyobb csapások, hirtelen történések lesznek várhatóak a közeljövőben, méghozzá olyanok, amelyeket senki sem fog tudni egyhamar kiheverni. Emiatt számos baljós gondolat fogalmazódott meg bennem, szinte vártam arra, mikor és hol fog becsapódni a ménkő. Klaus még a megszokottól is jobban kifordult magából, a városban pedig annak ellenére is érezni lehetett az ellenségeskedést, hogy én csak egy egyszerű ember voltam. Ugyan körülvettek a vámpírok, farkasok, boszorkányok és különféle történések, konfliktusok, néha még mindig nem hittem el, hogy ebbe én is belekeveredtem. Pedig így volt, nagyon is benne voltam a mélyében.
A gondolataimból kopogás rángatott ki. Megbeszéltem Vincent-el, hogy a lakásomon találkozzunk, viszonylag régen hallottam már felőle és nem csupán aggódtam érte, amiért az egyik Mikaelson átvette felette az uralmat, hanem mert az elmúlt hetekben közelebb kerültünk egymáshoz. Megkedveltem, elkezdtem a barátomként tekinteni rá és nem szerettem volna, ha csak annak a rossz érzésnek csak a szikrája is megmaradna benne, amit az okozott neki, hogy birtokba vették a testét és ő maga szinte teljesen eltűnt. Elképzelni sem tudtam, milyen zavarodottság lehet rajta úrrá, pedig nem is ő tette azokat a dolgokat, amiket Finn Mikaelson csinált, mégis… furcsa volt az egész. Kíváncsi voltam a mai napon hogyan érzi magát, a kopogást hallva rögtön az ajtó felé siettem, ám kinyitva azt nem a várt vendéget találtam magam előtt, hanem egy számomra ismeretlen nőt. A szemei szinte megvillantak felé, egyetlen szó nélkül lépte át a küszöböt és míg ő egyre csak felém tartott, én hátráltam pár lépést. Farkasszemet nézett egymással, de ismételten rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok túlságosan ijesztő: a nő villámgyorsan végighordozta a tekintetét a lakáson, aztán ismét felém nézett, még baljóslóbban, mint előtte.
Aztán megszólalt. Azokat a sötét tárgyakat kereste, amit a bácsikám hagyott rám. Csak egy bennfentes kör tudott arról, hogy a birtokomban vannak, de nagyon úgy tűnt, hogy a pletyka természetfeletti körökben még gyorsabban terjed, mint az emberek között. A hanglejtése, tekintete, szavai hiába voltak fenyegetőek, eszem ágában sem volt megmutatni neki a dobozokat, átadni a tárgyakat szarvashiba lett volna. Megijedtem tőle, de nem annyira, hogy ostobaságot csináljak és ne próbáljak magabiztosan megállni a két lábamon. Csakhogy a nő nem volt türelmes… mormolt néhány szót, mire én úgy éreztem, megfulladok. Hiába kapkodtam levegő után, egyre kevesebb oxigént tudtam belélegezni. A tüdőm fél percen belül égni kezdett, mire a nő mintha engedett volna a szorításon, de mivel így sem válaszoltam neki, újrakezdte. A térdemre rogytam, próbáltam valamiféle kiutat keresni, mégis, a szituáció számomra eléggé kilátástalannak tűnt.




Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
★ what i deserve
† Tartózkodási hely :
★ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
★ psychologist
† Humor :
★ in principle



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 23, 2016 10:54 pm
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 4:58 am
Vissza az elejére Go down
 

O'Connell lakás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Magnus Bane lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Lakónegyed-