Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Belvárosi sikátor

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Bryan L. Foster
Belvárosi sikátor  Tumblr_inline_oes899D2Hj1utzj8e_500
Keresem :
■ my girl on the fire
Belvárosi sikátor  Tumblr_ocqqi45N831vr5m5eo1_250
Tartózkodási hely :
■ actually - mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one



A poszt írója Bryan L. Foster
Elküldésének ideje Szer. Okt. 21, 2015 10:19 am
Ugrás egy másik oldalra
***
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 19, 2016 6:02 pm
Ugrás egy másik oldalra
Belvárosi sikátor  9bhr7a2fi6ennywi4sgi
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 19, 2016 6:20 pm
Ugrás egy másik oldalra
Az autó lehúzott ablakán keresztül érzem az éjszaka kissé hűvösebb, bár még így is túl meleg levegőjét. A hőség szinte beleette magát a városba, mint a túl kedélyes vendég, ki távozni sem óhajt. Nappal kihalttá tette az utcákat, megtöltötte a fürdőhelyeket és a Central Parkot, éjjel pedig aki tehette, és lehetősége volt rá, bepótolta a nappali életet. A kövek még a napnyugta után is árasztották magukból a napközben beszívott forróságot, a virágok és a nyár illata pedig megmásíthatatlanul tudatta mindenkivel, hogy elérkezett az augusztus, az év legforróbb hónapja.
Türelmetlen mozdulattal lekattintom az autórádiót, belefojtva a visongást egy önmagát művésznek gondoló énekesnőbe. Ma idegesít a zene, és igazából minden más is. Nem volt kedvem a hosszú gyilkoláshoz sem, az élveteg percekhez, míg az áldozat rájön, ki vagyok, és mi vár rá. Nem, valahogy az összes idegszálam valami másra, és valaki másra szomjazott ma éjjel. Így hát gyorsan, kíméletlenül öltem, és ettem, aztán egyenesen ide hajtottam, hogy a hetek óta tartó várakozás végre meghozza gyümölcsét.

Néhány hete, mikor magamhoz tértem a szállodai szobámban, már egyedül voltam, és Angel eltűnt, csak az illatát hagyta ott a levegőben, mint egy lassan eltűnő álmot. A nyakam szúrt, fájt, és égett, nem kellett hozzá túl nagy logika, hogy kitaláljam mi történt. Testem még mindig borzongott közelségétől, a vágy szinte minden pillanatban megrohant, ha csak eszembe jutott az észvesztő éjszakánk. Különös, hogy évszázadok múltán találkoztam vele újra. Még különösebb, hogy a korszakokon átívelő létezésünk kitörölte mindkettőnkből a másikunk külsejét, arcát, mégis úgy érzem, valahol tudat alatt éreztük, hogy volt már közünk egymáshoz. Talán nem a véletlen okozta, hogy meglehetősen gyorsan kerültünk egy hullámhosszra, majd az ágyamba.
Az elmúlt hetek ideje alatt pedig megtettem azt, amit búcsúzáskor - még mielőtt kitörte volna a nyakamat - ígértem neki. Hogy soha nem fog tudni leválasztani magáról. Mert ismerem már őt, és bármerre is járjak, elég egy apró, lenge szél, ami felém sodorja illatát, hogy tudjam, őt magát merre találom. Néha éjszakákon át követtem, mint az árnyék, anélkül, hogy tudomása lett volna róla. Figyeltem a mozdulatait, hajának zuhatagát, ahogy a lámpák fénye játszik rajta. Hallottam hangját, nevetését, és akárhány nőt is rángattam az ágyamba azóta, őt képtelen voltam kiverni a fejemből. Egyrészt, mert szomjaztam a megtorlást, és a bosszút. Az a hallatlan, elvetemült merészség, amivel kiroppantotta nyakcsigolyáimat a helyükről, azóta is fájó tüskeként élt bennem, és meglehetősen megtépázta önérzetemet. Bűn volt szememben, a legvakmerőbb bűnök egyike, és alighanem leköptem volna önmagam, ha büntetés nélkül hagyom e manővert.
A másik ok viszont az volt, hogy - magam sem értem, miért vagy hogyan - de mintha attól az éjszakától kezdve valami láthatatlan kötél tekeredett volna mindkettőnkre, hogy a város ezer utcáján, kanyargós sarkain át is összefűzzön minket. Ez a kötél képes volt engedni, nyúlni, feszülni, de elszakadni soha. Még akkor sem, ha ő maga talán vágyott rá.

Ma éjjel pedig eljött az alkalom, hogy előlépjek a több hetes rejtőzködés és kémkedés homályából. A tervem már készen áll, hogyan kerüljek a közelébe úgy, hogy ne szándékozzon ismét rajtam tesztelni a boszorkányerejét.
A vérfarkasok alja faj, nem méltóak a létezésre, és noha ma éjjel, a telihold korongja alatt ők uralják az utcát, ez nem jelenti azt, hogy emberként megigézhetetlenek. Egy bolond, részeg kölyök egy bárban, alig egy perc, hogy rávegyem arra, amit ma éjjel meg kell tennie nekem. Amit ugyanis Angel még nem tud: én mindig, MINDIG, és minden körülmények közt megszerzem azt akit, és amit akarok.
Kiszállok a kocsiból, nyújtózom egyet, és leoldom nyakkendőmet. Nos igen... a gazdag élet néha áldozatokkal is jár. Konkrétan olyannal, amit az emberek átlagos világában üzletnek hívnak.
A sikátor kihalt, néptelen, csak távolról szűrődik el idáig a főúton járkáló emberek hangja, és a szinte végeláthatatlan sorokban rajzó autók zúgása. Láttam már Angelt az elmúlt napokban, és tudom, tapasztaltam, mekkora előnyben részesíti a sikátort, hogy vagy itt vadásszon néhány hajléktalanra, vagy óvatlan emberre, vagy nemes egyszerűséggel ide cipeli azokat, akik a két lábon járó ételhordó szerepét töltik be nála.
Nem tudom honnan, vagy miért van bennem ez az érzés, ez a bizonyosság, hogy ma éjjel újra eljön, de érzem, szinte minden porcikámban vibrál ez a gyanú. Én pedig akarom őt. Eltiporni, megalázni, megbüntetni, de mindenekelőtt: érezni forró testét az enyémen, hallani kéjes sikolyait, ahogy a mennyekbe repítem őt.
Ma éjjel kockára teszek érte mindent.
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Aingeal Hearn
Belvárosi sikátor  Tumblr_inline_nsh5dk6Y161qkszlf_100
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
always behind you
Hobbi & foglalkozás :
singer, model, collector



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Szer. Júl. 27, 2016 11:52 pm
Ugrás egy másik oldalra
Végre az éjszaka hűvösebb, mint a nappal, bár még így is melge volt a levegő. A hőség egyértelműen beitta magát a városba, a betonba szívódott, ahonnan apránként párolgott még magasabbra emelve a hőfokot. Nap közben az emberek többsége hűvös helyre menekült; tengerpartra, fürdőkbe vagy a Central Parba, ahol árnyékot találhattak. A kivirult virágok és a nyár pezsgő illata szállt a levegőben, minden élővel tudatva az augusztus eljövetelét. Az év legmelegebb hónapja itt dübörgött, miközben az élet nem állt meg. Nappal végeztem a munkámat a légkondival ellátott szobákban, ahol csinosabbnál csinosabb ruhákban tetszelgetem a fotókon. Alig vártam mikor ér véget az a pár óra, mit ott töltöttem, majd sietve folytattam az utam, hogy felkutassam és bíróság elé állíthassan az adott személyt.
Monotonon teltek a napok, próbálom lefoglalni magam. Néhány hete munkamániássá változtam, hogy eszembe se jusson se az-az éjszaka, se ő. Büszke voltam magamra mikor egyetlen szempillantás alatt kitekertem a nyakcsigolyáját és ott hagytam egyetlen szó nélkül. Megérdemelte azt, amit kapott tőlem. Mégis vonzz magához, hiába próbáltam elrejteni magam előle lehetetlennek bizonyult. Éreztem az illatát, mikor a szél felém sodorta, abban a pillanatban a másik irányba indultam tovább. Nem akartam vele találkozni, még az árnyékát se akartam látni. Ennek ellenére attól az éjszakától kezdve, mintha valami láthatatlan kötél tekeredett volna kettőnkre, hogy a hatalmas város utcáin át is összefűzzön minket. Ez a kötél olykor engedett, nyúlott olykor megfeszült, de sosem szakadt el, összekötött minket kíméletlenül.
Heti kétszer táplálkoztam, hogy jobban érezzem magam olykor kíméletlenül, gyilkos módjára falatokzok a szerencsétlen áldozatokból, máskor eljátszadozok velük, akár egy vad, aki az áldozatát cserkészi. De ma másképp döntöttem, az egyik bárban szedtem fel a félnótást, kit hamar megigéztem hála vámpírságomnak. Édes kettesben haladtunk a jól bevált sikátorhoz, amit már hetek óta használtam. Kihalt, néptelen volt, csak távolról szűrődtek idáig New York különböző hangjai. Az égre pillantottam, majd fogamat szivogattam mérgemben. Francba is! SIetnem kell, ha nem akarok találkozni egy szőrös fajzattal, a vérfarkasok aljanépe uralja ilyenkor az utcákat. A telihold fénye világította meg arcom, falhoz löktem a férfit, miközben fogaim megnőttek, arcom egyből eltorzult. Következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy lassanként üresre szívom a kétlábon járó vértasakomat, miközben ajkaimat kéjes nyögések hagyják el. Bárkivel voltam sosem bizonyult elégnek, senki sem volt képes olyat nyújtani, mint az a szemét, pár héttel ezelőtt. Így egy idő után már nem érdekelt a testiség, csak az, hogy olthassam szomjamat. Imádtam a vér fémes ízét, ahogy végigcsordult a nyelőcsövemen lefelé. Varázslatos, pezsdítő érzés fogott el, de tudtam véget kell neki vetnem. Ajkaimat elvettem az általam okozott sebről, a szerencsétlen szemeibe néztem és újra megigéztem, miszerint sosem találkozott velem. Ezt követően helyenként megütöttem, majd a sarokba dobtam, mint egy megunt játékszert.
Hiába siettem annyira a hold magasan ragyogott fenn az égen, orromba bekúszott egy iszonyatos szag. Undorító, ázott kutyára hasonlított, ezt követően meghallottam az állatias morgást is. Előbb az árnyékot láttam, majd a farkas termetes alakját is, aki határozottan közeledett felé.
- Jó kutyus, ott maradsz! Nem akarsz engem bántani... - próbáltam rá venni arra, hogy menjen el. Kezeimet magam elé helyeztem védekezően, miközben hátrálni kezdtem a sikátor vége felé. Tudtam semmi esélyem sincs a menekülésre, ha mégis megpróbálnám annak halál lenne a végkimenetele. Nincs kedvem még meghalni egy korcs harapásától. Mivel épp most ettem így a másik énem erejét se tudom használni, sajnos a kettő egyszerre nem megy. Vagy vámpír vagyok, vagy boszorkány. Ahogy hátrálok fokozatosan egyszer csak megbotlok egy kőben, minek köszönhetően a fenekemre esek. Egyre közeledik felém az állat, arcomon érzem lihegéstől kifolyt nyálát, amivel beterített. Látom, amint ugrik, hogy végezhessen velem. Becsukom a szemem és várom a véget, reményeim szerint gyors halálom lesz.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 29, 2016 7:16 pm
Ugrás egy másik oldalra
Az utcalámpák meglehetősen gyér fénye, és a hiányzó körték - vagy a hanyagság, vagy a helyi vagányok műve - meglehetős félhomályba burkolja a sikátort, csak egy-egy nagyobb körben támad világosság, mintha egyenesen a rivaldafény lenne. Én viszont nem vágyom szereplésre, behúzódok hát a sötétbe, eggyé válok a fallal, mint egy árnyék. A sarkok vizeletszaga meglehetősen bántja orromat, a kukákból áradó szemét bűze csak viszolyogtató. Nem épp nemes környéknek mondanám, némileg méltóságon aluli, ha a pórias, már-már primitív környezetet nézzük. Én amondó vagyok, a magunkfajta válogassa meg a gyilkolás helyszínét, mint ahogy az emberek is tiszta, szépen terített asztalhoz ülnek le. Ugyanakkor a helyszín eldugott, rejtett, nincs veszélye a lebukásnak, így hát valamiféle elismeréssel mégis adózom Angelnek, amiért rátalált erre az apró sikátorra. Remélem az ízlése azért fejlettebb annál, hogy egy büdös, piszkos, végtermékektől bűzlő hajléktalanból táplálkozzon.
Nem teszi próbára a türelmemet túlzottan, még akkor sem, ha nincs fogalma az ittlétemről. Csakhamar megjelenik egy fickóval, aki olyan jámborul, és engedelmesen követi, hogy biztosra veszem, igézés hatása alatt áll. Noha jobban kedvelem a sikítozó, vergődő, halálra rémült vacsorát, ő szemmel láthatóan jobban preferálja a csendes megadást. Nos, stílus dolga. Ha neki ez kell, ám legyen. Nem szólok bele.
Alig fél perc telik el, hogy a többi érzékszervem is életre keljen, megérezve a vér semmi mással össze nem hasonlítható illatát. Kissé előbbre dőlök fedezékemben, érdeklődéssel nézve, mit kezd a már-már gyengülő áldozattal. Kissé csalódottan húzom el a számat mikor látom, hogy életben hagyja, bár elpüföli. Kár, igazán kár. Szívesen néztem volna végig, hogyan öl. Talán ideje lesz némileg kezelésbe vennem, és megtanítanom arra, amit évszázadokkal ezelőtt elmulasztottam, ahogy magára hagytam, boldoguljon új életében ahogy tud. Valaki ugyanakkor szemmel láthatóan megtanította túlvilági létünk néhány alapfogására. Ha nem így lenne, nem évszázadokat, de akár évtizedeket sem élt volna át.
Amikor az immár használhatatlanná vált vacsora elterül egy szemeteskonténer mellett végre megjelenik az én adu ászom is. Feltűnik a farkas, bűzös nyálát csorgatva halad Angel felé, és most először veszem észre pillantásában a halálfélelem csillogását.
Az állat elrugaszkodik, körmei megcsikordulnak az aszfalton, de a célig már nem ér el. Angel előtt termek - aki ekkor már fektében bámul fel biztosnak hitt végzetére - és egy reccsenéssel eltöröm a farkas nyakát, majd ugyanazzal a lendülettel gondoskodom a félig holt emberről is. Jobb szemtanúkat nem hagyni... azt pedig végképp nem engedhettem, hogy a farkas - magához térve - esetleg visszaemlékezzen rám, és fecsegni kezdjen, ha megtörne rajta az igézésem. Szeretem a tiszta munkát, és mindig is teszek róla, hogy azt végezzek.
Csak mikor már csend honol körülöttünk fordulok újra Angel felé, és még mielőtt felfoghatná, miféle szerencse lánya a megmenekülése miatt, kezem nyújtva felhúzom a földről.
- Bárki is volt a mestered, úgy tűnik arra elfelejtett megtanítani, hogy teliholdkor csak egy szuicid típusú vámpír kóborol a városban egyedül. Sose tedd, ha nem vagy erősebb egy effélénél - mozdítom meg kissé lábammal a farkas tetemét, majd kajánul belevigyorgok Angel arcába. - Hello újra, szívem. Úgy tűnik, a te esetedben a "most láttál utoljára" klisé nem állja meg a helyét.
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Aingeal Hearn
Belvárosi sikátor  Tumblr_inline_nsh5dk6Y161qkszlf_100
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
always behind you
Hobbi & foglalkozás :
singer, model, collector



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 30, 2016 8:55 pm
Ugrás egy másik oldalra
Sosem gondoltam volna, hogy így fogok meghalni. De ha már meg kell halnom, olyas valakiért teszem.... Na várjunk csak! Ez nem az a sztori. Itt nincs semmiféle happy end, se csillogó vámpírpasi, aki miatt bajba keveredek, ahogy ember sem vagyok. A gyilkos igazság az, hogy elrontottam, hittem, reméltem és a végén egyetlen dolgot kaptam. Egy hatlamas arcul csapást, ami az évek során vissza-visszatért. Talán ez a végzetem mindazért, amit elkövettem hallhatatlan életem során? Gyilkoltam, túlságosan sokat is. Éppen most, mikor mutatok egy kis együttérzést és meghagyom egy szerencsétlen életét, akkor ér utol a halál. Vicces kimondani, hiszen állítólag nehéz megölni egy vámpírt. A karón kívül egyetlen gyengepontunk van, ami nem más mint a farkasharapás.
Az előttem morgó, nyáladzó állat elrugaszkodik, körmei csikorognak az aszfalton, mi fájdalmat okoz éles füleimnek. Sikítani akarok, akár egy halálra rémült kisgyerek, de a torkomat fogva tartja egy hatalamas gombóc. Csukott szemhéjaim alól vízesésként záporoznak a könnyek, magamban imádkozok. Imádkozok, Istenhez? Azt nem hinném, sosem voltam az a fajta, aki hisz egy felsőbb hatalomban. Hogy mihez vagy kihez fohászkodtam? Azt magam sem tudom...
Már éreznem kellene hegyes körmeit a húsomban, tépőfogait a torkomnál, ahogy kiszakítja a torkomat. De ehelyett, csak hirtelen jött szelet érzek, mintha valaki előttem termett volna. Egy nyakreccsenést hallok és még egyet, majd megérzem az ismerős illatot. Szemeim kipattannak, éppen akkor fordul velem szembe, remegő kezemet az övébe helyezem. Mire feleszmélek már a karjaiban vagyok, két lábon állva. Magyaráz, közben megmozdítja a farkast vagyis már csak annak a tetemét, így már értem mi volt az a reccsenés. Sosem hittem volna, hogy éppen Chad fog megmenteni.
- Nem volt mesterem, ha csak nem Calderre gondolsz, ő boszorkányként ismert, de megöltem - vonok vállat, mintha nem érdekelne az egész.
- Neked kellett volna a mesteremnek lenni, te változtattál át! - ujjammal megbököm a mellkasát, miközben szemeim szikrákat szórnak felé.
Kaján vigyorától eláll a lélegzetem, hallgatom fölényeskedő monológját, miszerint klisé a "most láttál utoljára", amire szemeimet forgatom.  Kezemet felvezetem a tarkója mentén, ujjaimmal dús hajába túrok, annál fogva magamhoz húzom. Ajkaimat vadul az övére tapasztom, miközben hozzá simulok.
- Azt hiszem tartoztam neked, feltéve, ha nem direkt csináltad az egészet. Ha jól emlékszem azzal fenyegetőztél, hogy a nyomoban leszel - suttogtam ajkai közé, majd ellenállhatatlan szemei fúrom az enyémet. Bármi is hagyta el az előbb a számat, mind csak kifogás arra,amit érzek iránta. Most, hogy itt van számomra minden tökéletes, de ezt magamnak is képtelen vagyok bevallani. Kezem magam mellé ejtem, majd ellépek tőle.
- Kösz a segítséget, de most mennem kell... Hello édes! - azzal a lendülettel el is indulok, hogy minél hamarabb itthagyjam a sikátort. Kereshetek magamnak új helyet...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 31, 2016 3:40 pm
Ugrás egy másik oldalra
Gyors, tiszta, és határozott munka. Igazából büszke is lennék rá, ha nem lenne ez számomra oly természetes, és megszokott, mint a levegővétel. Két reccsenés árán megmentettem őt a vésztől, amit én szabadítottam rá, de ezzel természetesen nem lehetett tisztában. A tervem ahhoz tökéletes volt, hogy a hős lovag szerepében tetszelegjek előtte, és megtaláljam az utat, ami közelebb visz hozzá. Kíváncsi vagyok a reakciójára, mert a bőven ömlő könnyei arról árulkodnak, hogy ő önmagában már elkönyvelte a halála napját.
Felhúzom a földről, nézem, ahogy a váratlan ijedtségtől ugyan még reszketegen, de mégis stabilan megáll a lábán, és megforgatom a szemeimet sokatmondó arccal, amikor az első szavaival nem köszönetet mond, hanem nemes egyszerűséggel képletesen beledöngöl a földbe.
- Fogalmam sincs, ki az a Calder akit emlegetsz cicám, de ha megölted, már jó pont. Nyilván feltűnt már, hogy kedvelem a vérmes, és tüzes nőket, akik semmilyen téren nem fogják vissza magukat - vonom fel a szemöldökömet, aztán széttárom a karjaimat, amikor múltbeli bűneimre tereli a szót.
- Tessék, marcangolj csak. Tényleg olyan nehezedre esik elfelejteni azt az apróságot, hogy táplálkoztam belőled, aztán megöltelek? Oh bocsánat, azt kifelejtettem, hogy még mielőtt megöltelek, elég jól elszórakoztattam magam veled - pimaszkodom, de még mielőtt tovább folytatnám a monológomat érzem, ahogy kezét felcsúsztatja a tarkómon, amitől azonnal végigfut a már jól ismert bizsergés a gerincem mentén. Hozzám simul egész testével, és olyan szenvedélyesen csókol meg, mintha ki akarná szívni belőlem a lelket is. A vágyakozás abban a másodpercben, szinte elemi erővel rohan meg, és épp köré akarnám fonni a karjaimat, mikor elválik tőlem, és sarkon fordul. Alighanem néhány másodperc múlva el is tűnne a szemem elől, persze ha hagynám. A vámpírsebességet kihasználva termek ismét előtte, és állom el az útját. Na nem, ilyen könnyen nem menekül meg tőlem!
- Oké, akkor úgy veszem, hogy ez a meglehetősen varázslatos és őrjítő csók volt a köszönet érte, hogy megmentettelek a fájdalmas és napokon át tartó kínhaláltól - vonom meg a vállamat, majd egyik kezemet kényelmesen zsebre vágom, másikkal nekitámaszkodom a sikátor mocskos falának. - Mellesleg, ha nem lettem volna a nyomodban az elmúlt napokban szívem, akkor alighanem már nem sokáig élveznéd a vámpírlét szépségeit - fúrom bele tekintetem az övébe, és nézem a kéklő szempárt, amely szinte megbabonáz. Fogalmam sincs, mi van ebben a nőben, mit tett velem aznap éjjel, mikor nekem adta magát, de még egyetlen nő sem érte el nálam életem folyamán, hogy ilyen mérvű érdeklődést tanúsítsak iránta, és igyekezzek a fókuszába kerülni.
- Oh, újabb fájó seb szegény vérző szívemnek - emelem el kezem a faltól aztán, hogy mellkasomra szorítsam színpadias mozdulattal. - Vágd újra fejemhez, hogy felelőtlen módon belekényszerítettelek az új létedbe. Igen, talán igazad van, tanítanom kellett volna téged, de a fenébe is, tényleg úgy nézek ki, mint egy pedagógus? - kérdezem tőle fintorogva. - De amondó vagyok, hogy sosem késő elkezdeni semmit. Igen, számodra én vagyok a testet öltött Sátán, ahogy ennek hangot is adtál legutolsó találkozásunk alkalmával. Bár elég fogalomzavarban vagy a vallást illetően, mert nem sokkal azelőtt még sűrűn mantráztad az "istenem!" kezdetű felsikításokat - teszem hozzá mérhetetlen, és öntelt pimaszsággal, aztán megfogom a vállát.
- Figyelj, ha már ez a teliholdas éjszaka összehozott bennünket, mi lenne, ha nem hagynál faképnél? Egyrészt jobb, ha ma éjjel nem csavarogsz szál egyedül, másrészt pedig úgy vettem észre, kedveled a kihívásokat. Hagy adjak neked egy újabbat. Ismerj meg, beszélgess velem. Tudom, hogy akarod. Ahogyan azt is, hogy hatással voltam rád - simulok ezúttal neki testemmel én. - Gyere. Van a közelben egy hangulatos hely. A hamburgerük egyenesen mennyei. A vendégem vagy. Ne utasíts el - és hozzáteszem azt, amit évszázadok alatt még szinte senki nem hallott a számból - kérlek.
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Aingeal Hearn
Belvárosi sikátor  Tumblr_inline_nsh5dk6Y161qkszlf_100
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
always behind you
Hobbi & foglalkozás :
singer, model, collector



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 01, 2016 10:46 pm
Ugrás egy másik oldalra
Mosolygok csak szemforgatásán, majd én teszek ugyan így. Persze, hogy fogalma sincs róla, mivel nem hagyta, hogy elmeséljem a történetem. Éppen akkor kapta el a nyakam és szívta ki a vérem. Felvonja a szemöldökét, majd széttárja karjait, ahog szemére vetem a múltbéli tettét újra.
-  Apróság? Brannagh, az azért nem volt apróság! Voltak terveim, férjhez akartam menni, gyerekeket szülni és a szerelmem mellett megöregedni - kezdtem bele a kislányos álmodozásba, de torkomra fagyott minden szó - Muszáj azt felemlegetned minden egyes alkalommal? - szemeimet forgatom piszkálódásán. De egyből vissza is vágok neki, tudom mekkora hatással vagyok rá egyetlen érintéssel.
Ezt az előnyömet kihasználva akarok gyorsan távozni a sikátorból, de vámpírsebességgel előttem terem és elállja az utamat. Miért is hittem, hogy ilyen egyszerű lesz a mai estém. Talán könnyebb lenne ha megint kitörném a nyakát, akkor nem tudna utánam jönni... újra. Kuncogok azon, hogy elismerte a vereségét, miszerint nem számíthat tőlem nagyobb köszönetre. Vállat von, mintha az előbb elhangzott mondatoknak semmi jelentősége se lenne, egyik kezét zsebre vágja, míg én a sajátomat keresztbe fonom kebleim előtt.
- Csak nem?!? Ekkora hatást gyakoroltam volna a nagy Chad Brannagh-ra? A végén még kiderül, hogy menthetetlenül belém estél - nevetek gúnyosan, míg ő a sikátor mocskos falának támaszkodik. Magamnak is nehéz bevallani, de tetszene, ha nem csak a testem miatt mentett volna meg ma éjjel. Valami megfoghatatlan húz hozzá, minden egyes porcikám vágyik a közelségére. Mondandója közben kék és zöld szemeit az enyémbe fúrja, mitől úgy érzem ott helyben elvesztem egyetlen szempillantás alatt, lélegzetem elakad egy másodpercre. Színpadiasan kezét a szíve helyére teszi, de nekem ennyi kell ahhoz, hogy végre meglássam a szabadságot.
- A te legnagyobb bánatodra igaz? - kérdezek, de nem hagyom, hogy válaszolhasson - Hogy minek? Szíved sincs édesem... - vágom hozzá, majd mosolyra húzódnak ajkaim. Édes, ahogy fintorogva elmeséli a legújabb kifogását, amivel kissé lágyít jegyes szívemen.
- Végre bevallod, hogy igazam van! Kettő- null nekem - piszkálom tovább megállás nélkül. Van benne igazság, ő lehetne az ördög is, régen talán ezt gondoltam, de azóta sok minden változott. Arcomat elönti a pír, majd nagy levegőt veszek. Öntelt pimaszságára válaszul csak egy ütést kap, ami a mellkasán csattan hangosan. Megfogja vállamat, nyílt titok, hogy érintésétől jóleső bizsergés fur végig rajtam. Kérdésén mosolygok és magamban elgondolkodok rajta, hogy faképnélhagyjam-e újra. Komolyan ilyen kifogással él? Mintha nem tudnám magamat megvédeni most, hogy már táplálkoztam. erősebb vagyok. Elkerekedett szemekkel rá meredek, miközben ajkaim elnyílnak. Újra pír emeli ki arcom, mikor arra utal, hogy milyen nagy hatást gyakorolt rám. Most ő simul nekem, aminek köszönhetően erős vágyat érzek az után, hogy ott helyben, ebben a borzalmas sikátorban magamévá tegyem. A szenvedély szikrázik közöttünk, a levegő megtelt valami megmagyarázhatatlan melegséggel.
- Mit nyerek én ezzel? - kérdezem meg hatalmas önuralommal, arcomra a nyugalom álarcát helyezem fel. Utolsó próbálkozásként felajánlja, hogy meghív egy hangulatos helyre enni, még hozzá emberi ételre. Végső elkeseredésében kipréselt magából egy szót, amit ha jól sejtek nem igazán mondott senkinek. Egészen a mai napig...
-  Te most komolyan randevúra hívsz? - teszem fel a bárgyú kérdést, amire reményeim szerint igennel fog válaszolni. Ha lehet, ha nem még inkább hozzá préselem magam, miközben kezeimet mellkasán át felcsúsztatom nyakához, ahol átkarolom és a fülébe súgdosok.
- Még sokszor, sok helyzetben akarom hallani tőled ezt a szót - búgom fülébe, miközben óvatosan a cimpájába harapok - De ha már a kihívásnál tartunk, nekem is vannak szabályaim. Szerezz meg magadnak úgy, hogy én is akarjam, hadd mondhassam neked azt a bizonyos szót. Viszont nem folyamodhatsz agresszív és természetfeletti eszközökhöz. Ismerj meg, tudd mikor, mit akarok és mire vágyom - suttogok, majd puha ajkaihoz érintem az enyémet. Egy másodperccel később már el is engedtem mintha mi sem történt volna, ellépek mellőle. Megindulok kifelé a sikátorból, pár lépést követően vissza pillantok.
- Jössz már? Kezdek éhes lenni egy hamburgerre - felhúzott szemöldökkel nézek végig rajta, miközben ajkaimon levakarhatatlan vigyor terül szét.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 02, 2016 2:24 pm
Ugrás egy másik oldalra
To: Aingeal
Tudom, feltűnt az együtt töltött egyetlen alkalom során is, hogy képes vagyok két mondattal, vagy akár csupán két szóval kiborítani. Régebben is kedvteléssel űztem ezt a foglalatosságot, és ez most sem változott. Jól elszórakozom a tényen, ahogy alig ejtek ki néhány szót a számon, és máris úgy szikrázik felém a szeme, mint egy zárlatos lámpa.
- Ugyan már, tervek - vágok egy olyan fintort, amivel azt jelzem, hogy a tervek - legalábbis az ilyen nagyszabásúra vett rózsaszín álmok, mint az övé - marhaságok. - Hagy mondjak neked valamit, cicám - simítom a haját a füle mögé. - Nekem voltak terveim veled, abban a pillanatban, amikor megláttalak. Veled ellentétben, én valóra is váltottam őket. És meg kell, hogy mondjam - fut végig pillantásom a testén szemtelenül - roppant élvezetes módon tettem mindezt - vonogatom a szemöldökömet kajánul, aztán lenézek a mellkasomra, amit az ujjával bököd. Tényleg jól elszórakoztat a reakciója, és ez csak fokozódik, mikor felveti egy olyan érzelmet részemről, amit soha nem éreztem még, soha nem is fogok, és abszolút nem is akarok. Meg amit mellesleg még csak nem is ismerek.
- Mi van? - köhögök egyet a jókedvtől fuldokolva. - Szívem, a szerelem a hülyéknek való. Meg a kislányoknak, akik cukorból építenek maguknak szivárványos álmokat - mondom végül megvetően. A jelek szerint ő még nem tudja, ennyi év tapasztalata után sem, hogy a szerelem gyengévé tesz, ostobává, együgyűvé és elveszi a talajt bárki lába alól. Talán nem véletlen, hogy ez elmúlt nyolcszáz évben igyekeztem elkerülni az ilyesféle érzelmeket, roppant sikerrel. Nagyon jól elvagyok egy olyan világban, ahol nincsenek sebzett szívek, könnyek, csalódások és ahol nem szerepelnek fehér kerítéses házak a kertjében boldogan rohangáló gyerekekkel jellegű álmodozások.
Nézem a mosolyát, ami feltűnik az arcán, és imádom, amikor ezt műveli. Ez nem az a fajta mosoly, amitől bárki biztonságban érezhetné magát, sőt. A ragadozó barracuda halnak lehet ilyen mosolya, vagy idősebb Drakulának, amikor negédesen rámosolyog az áldozatára.
- Jól látod, édes. Nincs szívem, toplistás megállapítás. Van helyette azonban másom, és ahogy láttam, az a más a múltkor igencsak kielégítő volt számodra - suttogom, ahogy teljes testemmel hozzá simulok, és némileg meglep, hogy ezúttal veszi a lapot. Nem húzódik el, sőt. Szemében megjelenik egy különleges fény, amit akkor este is láttam, a vágy fénye. A jelek szerint nem csak ő van totális hatással rám, fordítva is működik a dolog.
- Hogy mit nyersz ezzel? - ismétlem utána a kérdést, miközben elmerülök szemei kékjében, és figyelem az arcán szép lassan eláradó pirosságot. - Egyszerű a válasz. Engem - vonok vállat, és mikor felveszi a kesztyűt, és fülembe harap finoman, önkéntelenül is felsóhajtok, mert minden mozdulatával képes azonnal vágyat szítani bennem. Hallgatom a "feltételeit", persze teljesíteni eszem ágában sincs őket. Már csak abból kifolyólag sem, mert nem ismerem azon érzelmeket és viselkedésformákat, amikről beszél, így hát nem is tudom magamévá tenni őket.
- Randevú? - nevetek fel kissé gúnyosan, és hitetlenkedve. - Nem vagyok randevúzós fajta, szívem - fordulok utána, mikor eltávolodik tőlem egy lépésre, és szemmel láthatóan rám vár, ahogy szavai is meggyőznek róla. - Én elveszem, amit akarok, ennyi az egész. De lehetek nagylelkű, és tehetem ezt úgy, hogy te is minél nagyobb élvezetet találj benne. És mondjuk, talán egy közös vacsora is része lehet ennek az élvezetnek - mormolom lágyan, aztán mellé lépek. Egyelőre jól haladok, mert nem lettem sem felképelve, sem elutasítva.
- Gyere - fogom meg a kezét úgy, ahogy a bárból kifelé jövet is. Ellentmondást nem tűrően indulok meg a főutca felé, magammal húzva őt is... bár számomra is meglepő módon, de roppant finoman teszem ezt, legalábbis önmagamhoz mérten.
music: | note: - | words:


(Steak and Shake gyorsétterem)
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Belvárosi sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Belvárosi utcák
» Egy belvárosi kocsma
» Belvárosi park
» Sikátor
» Sikátor

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: A határokon túl-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •