Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 31, 2018 3:57 pm
Ugrás egy másik oldalra

Gratulálunk, elfogadva!
● ● üdvözlünk a diariesfrpg oldalán! ● ●

Kedves Raven! 40

Végre ideértem, bocsánat, hogy megvárakoztattalak, de remélem kárpótol, hogy két énem is nagyon örül neked! Wink Rekordsebességgel csaptál le a nőszemélyre és nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon abból, amit megadtam és megbeszéltünk, vajon mit fogsz kialakítani: őszintén, nagyon tetszik a munkád, szerintem sikerült megragadnod a lényeget! 40

Mert mit is vártam? Egy nőt, ki különleges, ugyanakkor vágyik a normális életre. Akiben félig-meddig ott bujkál a szörnyeteg, amit egyszerre próbál elnyomni és megbarátkozni vele és az aranyközépúton maradás közepette néha-néha azért becsúszik egy-egy kilengés. De hát kivel nem? Ez is mutatja, hogy apád lánya vagy, aki itt sugdossa a fülembe, hogy nagyon szeret ám. Wink Összetett személyiség vagy, akin jelenleg az éhség és a rosszaság uralkodik és csak remélni tudom, hogy nemsokára visszabillensz a kiegyensúlyozottabb állapotodba... és nem próbálod kinyírni a férjed haverját, ha szembesít azzal, hogy látott azon az éjszakán. Razz

Menj, foglald le az arcodat, aztán vesd be magad a játéktéren! Jó szórakozást! 40


Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség



A poszt írója Raven Greene
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 24, 2018 8:31 pm
Ugrás egy másik oldalra

Raven Greene
● ● Nincsen rózsa tövis nélkül ● ●

49! Nem ötven! 49!

Thorne of the rose

New Orleans

Natalie Dormer

Dhampír

Nincs. Elég rövid a nevem, ne becézgess.

Pszichiáter

a karakterem keresett


Születési idő, hely   New Orleans,  1968. 07. 28.
Első átváltozás   Nem emlékszem pontosan talán 28 lehettem
Család   Anyámból…. Elegem van egy kicsit.  Jó, alapvetően nem nagyon, mert tény hogy egyedülálló anyaként felnevelt, de azért igazán közölhette volna velem hogy van egy apám valahol, aki amúgy is nem tojja le a fejem, csak anya gondolta úgy hogy jó lesz az, ha nem léphet be az életembe. De ez az én életem! Biztos jobb lett volna felnőni úgy, hogy ha nem is mindig, de legalább néha látom az apámat, és tudom ki az, nem pedig így felnőtt korban állít elém hogy ja amúgy él az apád, és Marknak hívják. Hát kösz.
Ár ezt leszámítva… nem lehet okom a panaszra, mert megadta amit meg lehetett és próbált küzdeni a tini kor ellen is, de...  Hát nem tudom. Szeretem anyámat, mint mindenki általában, de ettől még neheztelek is kicsit.
Apám… őt nem rég óta ismerem, és kedvelem az öreget, tudja hogy olyan vagyok mint ő, és így sok mindenben tud segíteni is. Nem értem miért nem volt kicsit rámenősebb hogy az életem része lehessen, de végül is most itt van, és ez a fontos. Felvettem ám a nevét, ha már van mert ez sokkal szebben hangzik, mint anya neve.  Persze eleinte mérges voltam, és most is előfordul hogy legszívesebben egy kiskanál vízben is megfojtanám. Nem, víz se kéne. Csak kiskanál. Mégis…. Orvos lettem, méghozzá pszichiáter, mert érdekel az emberi elme, és annak minden szövevénye. Az okok és okozatok. Nem tudom, talán büszke rám valahol…  

 

- Raven? Mr Denner megérkezett! - szól a titkárnőm, aki nem olyan régóta dolgozik velem, talán még nem volt alkalma megszokni  kissé érdes stílusomat, de őszintén szólva hol érdekel most engem az ő lelkivilága? Jah hogy elvileg ez lenne a dolgom? Ja. Elvileg. A betegeimé érdekel is, de az övé nem. Ha nem képes megszokni, akkor hamar elbúcsúzunk egymástól.
- És? Még csak háromnegyed három van - szólalok meg, ahogy fel sem nézek a jegyzeteimből, amiket olvasgatok hogy hol hagytuk abba a beszélgetést a betegemmel előző alkalommal. Sok ember jár hozzám, én sem tudok mindent észben tartani.
- Igen de… - kezd bele, de felemelem a pillantásom, és kék szemeimmel belefojtom a mondanivalót.
- Három órára jött hozzám, szóval három órától foglalkozom vele! Üljön le kint és várjon - fordulok vissza a jegyzethez, jelezve hogy nincs más mondanivalóm a túlbuzgó kisasszonynak, aki végül is eltűnik, és hallom ahogy beszélget a pácienssel, hogy a doktornő még elfoglalt, de hamarosan szólítja majd. Azért ám! Nem kell nekem a plusz munka, a végén megszokják és el fogják várni hogy velük foglalkozzak, rendelési időn kívül is.

Felsóhajtok ahogy elcsendesül minden, és marad még negyed órám hogy felkészüljek, és a saját nyomorommal foglalkozzak. Közel ötven éves vagyok, azaz csak leszek idén, de mégis... sikeres orvos vagyok, van egy házasságom, saját lakásom a férjemmel, szép autóm és mégis... vannak napok, mostanában elég gyakran, amikor úgy ébredek fel, hogy legszívesebben lángokba borítanám a világot. Rá lehetne fogni hogy ez azért van mert nő vagyok, és olykor szeszélyes, de ez nem lenne igaz, és még csak  közelében sem járna az igazságnak. Mondjuk valahol egy kicsikét talán, de valahogy mégsem. Az egész onnan indul, hogy anyámra vagy 20 évig nem jött rá az őszinteségi roham, hogy elmondjon nekem olyan alapvető dolgokat, mint hogy az apám nem is akkora rohadék mint amilyennek hittem, és hogy része akart lenni az életemnek, csak ő nem hagyta. Szerinte az én érdekemben. Eleinte nagyon ki voltam amúgy apámra is hogy miért nem volt erélyesebb akkor, de végül beláttam hogy ez nem így működik, és elkezdtem hozzá járogatni, megismerni... része lenni az életének és végül is egészen megkedveltem. Ő mesélt nekem először arról hogy... hogy mégis milyen furcsa lények élnek a világunkban. Először körberöhögtem, de végül... hát fájt egy kicsit a beismerés hogy igaza van.  Nem akartam elhinni, de végül mégiscsak... Elmondta hogy én sem vagyok teljesen ember, hanem dhámpír, azaz félvér. Valahol célpont, valahol ragadozó. Én ezt... én ez nem kértem, és nem akartam, de mégis... aktiváltam a dolgot.
- De minek... - sóhajtok fel, ahogy beletúrok hosszú szőkés hajamba, hiszen nem egy leányálom, de így legalább van esélyem megvédeni magam, ha megtámadnak. Szép válasz lenne, ha ez lenne az igazság, de az igazság ennél sokkal... röhejesebb. Azt hittem ez sem igaz hogy vért kell innom, és majd jól megmutatom apámnak hogy mi a helyzet és így....Megszívtam, mrt felébredt bennem az éhség, és az öregedésem megállt. Pedig már negyvenkilenc éves vagyok! És egyetlen egy ránc sem jelenik meg az arcomon. Ostoba voltam és hoztam egy döntést, amit már nem lehet visszacsinálni, szóval így kellett elfogadnom magam ahogy vagyok. Nem volt egyszerű, és nem volt könnyű így élnem, és beilleszkednem a világba, de végül... apám nyomdokaiba léptek és orvossá váltam. Pszichiáter lettem, mert érdekelt az emberi viselkedés, és az elme rejtelmei, és kriminálpszichológiát is tanultam, de végül mégsem ott helyezkedtem el. Bár így is néha ijesztően sok időt tudok mások agyának analizálásával tölteni mint  a sajátommal.

Aztán.... Aztán találkoztam egy férfivel, aki mellett nem tudtam elmenni csak úgy. Nem adta könnyen magát, és már ezzel felkeltette a figyelmem, hogy nem volt egy egyéjszakás kaland. Noha annak szántam, hogy elcsábítom, eltöltünk egy csodás éjjelt és aztán jónapot. Nem ment bele, és szerintem egyike azon kevés férfiaknak akik elutasítottak engem, de nem törődtem bele. Missziómmá vált hogy megszerezzem, és mire észbekaptam már... nem volt visszaút. Menthetetlenül közel kerültem hozzá, és mindennapossá váltak a telefonüzenetek, és véletlen találkozások, maik néha igazán vad dolgokba fulladtak. Nem voltunk olyanok, mint egy átlagos pár. Órákig tudtunk vitatkozni a legapróbb semmiségekről, mint hogy a cappucino kakaóporral vagy fahéjjal a legjobb, vagy hogy egy könyv milyen lett volna ha máshogy fejeződik be. Valahol lenyűgözött a tudása, és hogy milyen hoggadtan, szinte szemlélődően nézi az életet. A része volt, és közben mégis hagyta hogy elsuhanjon mellette és én is azt akartam hogy a része legyek. Versenyeztünk, hogy kiér hamarabb az erdő széléhez, és persze fizikailag mindig lehagyott, hiszen erősebb nálam, de... mindig valahogy úgy csinálta hogy nem bántam, pedig utálok veszíteni bármiről is legyen szó. Mégis, a mosolya megolvasztotta a szívem, és megroggyasztotta a térdeim. A mai napig képes erre, és a türelme.... szerintem legendás. A dhámpírságom néha borzalmas hangulatingadozással jár, amikor saját magamat sem vagyok képes elviselni, ő még olyankor is képes átölelni, és megvárni hogy elapadjanak a könnyeim.

- Raven? Már csak öt perc... - jelenik meg megint a kis buzgómócsing, és rosszkedvűen pislogok kettőt.
- Igen tudom! Van órám, látod? - emelem meg a karom hogy lássa a rózsakvarc órámat, és olyan pillantást mellékelek, hogy további szavak nélkül húzódik kifelé. El kell vele beszélgessek hoyg ne akaron mindent jobban tudni nálam, mert előbbutóbb fej nélkül találja magát...
Eszembe jut az a nemégi incidens az erdőben. Elképesztően rossz hangulatom volt, és mindennek tetejébe telihold is, és nem bírtam uralkodni magamon. Elkaptam egy fiatal túrázó fiút, aki nem volt elég figyelmes és nem tudnám megmondani mit kerestem én az erdőben, de ... nem voltam egyedül, mert megzavart egy farkas. Rám mordult, én pedig rásziszegtem, és iszonyú dühös voltam rá, és őt is bántani akartam, így hát rátámadtam. Nem tudtam kinek a kére van rajtam. A fiú, a sajátom, vagy az övé, de összecsapunk, aztán kétfelé mentünk, és az életem nem állt meg. Persze azóta elővigyázatosabb vagyok, és őszintén szólva.... nem is igazán juttott azóta eszembe a dolog, se a farkas. Él, nem él, nem érdekel. Az ő baja ha nem.
- Jól van Emily, most már bejöhet Mr. Denner - szólok ki ahogy az óra elkattanja a három órát. Professzionális, semmitmondó mosolyt varázsolok magamra, és összehúzom a kis blézeremet.
- Üdvözlöm Mr. Denner, kérem foglalon helyet... hogy érzi magát ma? - kezdek bele egy órás meredek szenvedésbe, pedig tőlem is megkérdezhetné valaki igazán hogy hogy érzem magam. Talán ha hazaérek este...

Vissza az elejére Go down
 

Raven Greene

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Varjak kódexe

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Halhatatlan évek :: Dhámpírok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Hétf. Dec. 10, 2018 12:09 pm
Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3