- Íme a férfi, aki mindenre gondol. - mondtam lenyűgözve, bár szerintem nem is Klaus lenne, ha nem így lenne. Hiszen ezer éve él már, megtanult egy-két dolgot.
- És ez csak emeli az este fényét. - sóhajtottam, látva, hogy megigézi a férfit. Jó módszer. Azt hiszem, én is ezt tettem volna előbb-utóbb, nem éppen a türelmesebbik fajtából származom.
- Bírom, hogyne bírnám. - kacsintottam rá, és ugyan nem egyedül voltunk a liftben, de ez még inkább izgalmassá tette a helyzetet. Hát a lift hátuljánál állva, rezzenéstelen arccal meredve előre, gyengéden végigsimítottam a nadrágja elején, direkt az ágyékát érintve. A liftes akciók mindig izgalmasak, de ha ezt most nem lehet, máshogyan vezetem le. És bennem valami benső démon rendkívül jól szórakozott.

- Már foglaltam asztalt. Vagyis foglaltattam, a recepcióssal. Nekünk már csak be kell mennünk, és jól kell magunkat érezni. Bár azt hiszem, ez még némi időbe telik - néztem a liftet, ami a torony teteje felé vitt minket.ű
- Gyere... ne maradjunk le - siettem, magammal húzva Erint, és megfogtam egy férfi vállát. - Nem akarsz te oda felmenni haver. Ugye? - mélyedtem a szemébe, mire a pasas bólintott révetegen, és eloldalazott a lift elől.
- Látod? Máris nyert ügyünk van - léptem be Erinnel, majd bezártam a lift ajtaját. - Remélem, bírod a magasságot.

Soha nem láttam még ezt a helyet, csakis képről, de körülbelül Klaus fejében is az fogalmazódott meg, mint az enyémben. Mégpedig, hogy egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez ekkora!
Klaus szavaira elmosolyodtam, és egy pillanatra megállítottam, megfogva a kezét. - Vigyázz, hogy mit mondasz. - leheltem egy kedves csókot a szájára. - Nos? Itt kell előre asztalt foglalni, vagy...? - kéztem kérdőn Klaus szemébe.

(hotel)

Lassan sétáltunk el a toronyig, magunkba szívva Párizs atmoszféráját, és nézve magunk körül az emberek forgatagát.
- Nem gondoltam, hogy ilyen magas, és ilyen szép így kivilágítva - álltam meg, figyelve a színes lámpák fényében fürdő szökőkutat, a háttérben a toronnyal. - Örülök, hogy veled vagyok itt.