| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Május 04, 2015 8:21 am |
Egy bólintással jeleztem, hogy tudomásul vettem szavait. Érdekes barátai lehetnek, bár miközben én őt kerestem, nem igazán jutott időm arra, hogy barátkozzam is. Az egész életem az elmúlt hónapok alatt köré épült, először a miérteket kutattam, majd azt hogy hol találhatom meg ismételten. S ez a pillanat most végre eljött. Ideje volt már, s ezek szerint kettőnk bizalmi kapcsolata sem ingott meg egy pillanatra sem. Nem hiszi rólam, hogy ennyi idő után azért térek vissza, hogy felnyársaljam őt, s ez eléggé nagy siker. Bár nyilvánvalóan bele tudna nézni a fejembe boszorkányként, ha úgy tartaná kedve.
- Szóval egy baráti találkozó küszöbén állok. - mosolyodtam el halványan, majd magam elé néztem pár másodpercig. - Állok elébe. Tudod. - tettem hozzá, hogy lássa, nem csupán azért fogok belemenni, mert ő mondja. Szívesen ismeredem, főleg most hogy végre nekem is van szabadidőm. Candice megvan. Csak nem veszítem el ezek után olyan könnyedén!
Bólintottam szavaira, majd felálltam, s megköszörültem torkomat. Egyelőre nem tűnt úgy, hogy nem jön össze a második találkozó, nem vagyunk már gyerekek, akik ígérettel rázzák le a másikat, ha nem akarnak második randit. Ennél mi érettebbek vagyunk. Jó pár évvel.
- Csak... hívj fel. És megyek oda, ahol vagy. - húztam fel őt kezénél fogva, majd gyengéd csókot adtam szájára, finoman becézve alsó ajkát sajátommal. - Így akkor látsz, amikor szeretnél. - szakadtam el tőle, majd még egy mosolyt villantottam felé. Ezt követően hagytam el a szobát.
// köszönöm a játékot!  // |
|  | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 21, 2015 9:43 am |
Észbe kellett kapnom, amikor rákérdezett arra, hogy mégis miről beszélek. Nem ismerte az életem ezen személyeit, ami nem az ő hibája volt, én nem beszéltem róluk. Boszorkányos ügyek, amelyekbe nem gondoltam volna, hogy bele akar folyni annak ellenére, hogy mind Gen, mint Curtis a barátaim voltak. - Ők a barátaim, akik szintén a városban vannak. Curtis-t nagyon régen ismertem meg, Genevieve-t pedig pár éve, de most ő is idejött. Ó és meg akar ismerni téged, hiába az volt a legutolsó infója rólunk, hogy... nem vagyunk együtt. - Érdekes volt előtte kimondani ezt és azt sem tudtam, hogy most mi a helyzet. Az tiszta, hogy újra megpróbáljuk.. akarom ezt a kapcsolatot és tudom, hogy ő is. Ha nem így lenne, akkor nem keresett volna meg, nem szelte volna át a fél kontinenst és nem beszélgetne most itt velem. Mindenkinek lehetnek botlásai... neki is, nekem is, ezért vagyunk eredendően emberek. Senki sem tökéletes.
- Úgyis érezni fogjuk, hogy mikor tudunk leülni és megbeszélni mindent. Most... túl sok minden van a fejemben ahhoz, hogy belevágjak ebbe. Csak örülni akarok annak, hogy itt vagy. - Talán önző dolog, de pár napra tényleg csak a szőnyeg alá akartam söpörni ezeket a problémákat, hogy majd később tiszta fejjel tudjam, tudjunk mindent átgondolni. Az biztos, hogy amit iránta éreztem életem legjobb és legszebb napjaihoz köthetőek, ezeket az érzéseket nem akartam a kukába dobni. Most már nem. - Mikor látlak újra? - Kérdeztem, amikor bejelentette a távozási szándékát. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 01, 2015 9:48 am |
Mindahányszor valami választ kaptam, újabb és újabb kérdések lettek volna képesek kibukfencezni a számon. Annyi gondolat halmozódott fel bennem, mióta utoljára láttam, s ez köszönhető volt annak, hogy még akkor sem sikerült kimondanom mindent, amit akartam. Sem megkérdeznem.
- Genevieve? Curtis? - kérdeztem némileg értetlenül. Nem tudtam, hogy kikről van szó, ám nem hagytam, hogy sokáig döbbenet időzzön ábrázatomon. Rengeteg emberrel ismerkedhetett össze majd' ezer év alatt, s nem adott róluk névsort. Azt még a legnagyobb harmóniában élő párok sem várják el egymástól, mi pedig csupán a küszöbén vagyunk ennek a kapcsolatnak. Én legalábbis azt gondolom, hogy miután olyan furcsa módját választottuk... választotta az elválásnak, újra fel kell építenünk a mi kis birodalmunkat. Tégláról téglára. De állok készen erre a feladatra! Már egyszer hagytam kisiklani kezeim közül ezt az értékes, gyönyörű nőt. Többször ez nem fordulhat elő.
Nem lökött el, viszonozta becéző csókom, még biztatott is, mikor ujjai melegségét arcomon éreztem. - Talán egyszer eljön az ideje, hogy megbeszéljük, mi történt akkor.. mikor úgy döntöttél, hogy elmész. - súgtam csendesen, egy hajtincsét becézgetve és forgatva ujjaim között. - Nekem talán... lassan mennem kellene. Még ki kell vennem egy hotelszobát. - magyaráztam, hogy okot adjak távozási szándékomra. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Jan. 19, 2015 1:26 pm |
Apró kacaj hagyta el a számat. Furák? Ez a lehető legenyhébb kifejezés, amit a családomra aggattak az idők során. Ettől sokkal cifrábbakat is hallottam már, de az emberek általában miután megismertek el tudtak vonatkoztatni attól a tébolydától, ami a családomat jelentette. Nem velük nőttem fel, a szüleim csak kis ideig neveltek, de így is mindent tudtam róluk. Főleg, mióta lehetőségem adódott arra, hogy bárhová eljuthassak, ezzel tényleg ellenőrzés alá vonva őket. Talán nem olyan a kapcsolatunk, mint egy családnak... nincs meg köztünk az az erős kötődés, de féltem őket. Ahogy önző dolog, de magamat is, mert soha nem lehet tudni, mikor csinálnak olyat, ami rám is kihat.
- Itt akarok maradni Mystic Falls-ban. Itt vagy te, itt van Genevieve, Curtis és ez a ház is. Minden adott, hogy itt élhessek, de azért muszáj megkeresnem őket. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy rövid időre itt kell hagynom a várost. - Sóhajtottam. A rossz érzésem napról napra fokozódott, semmi jót nem hallottam New Orleans-ból. Fura volt ez a hatalmas csend.
Szavai viszont eszméletlenül jólestek, talán semmi más nem tudta volna annyira megmelengetni a szívem, mint ez a néhány hangsor. Ezért is hagytam, hogy megcsókoljon, sőt készségesen viszonoztam a gesztust, kezeimet az arcára csúsztatva vontam őt jobban magamhoz, hogy érezzem itt van velem és nem megy sehová. Szükségem volt rá. Jobban, mint bármikor. - Annyira jó, hogy itt vagy. - Mondtam őszintén, amikor elengedtem ajkait. - Sajnálom, hogy egy szó nélkül otthagytalak... nem kellett volna, maradnom kellett volna, hogy megbeszéljük a dolgokat. - Nyeltem hatalmasat. Nem csak ő volt a hibás abban, ami velünk történt, hanem én is és a megsértett lelkem. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Jan. 17, 2015 5:43 pm |
Nagy levegőt vettem. - Ti... értred. Bonyolultak vagytok. - vontam meg a vállam, majd felsóhajtottam, és rögtön hozzá is tettem. - Mármint a családod. A szüleid... a testvéreid. A hatalommániás öcséd és... fogalmam sincs, hogy hogyan passzolsz pont ebbe a dilis családba. - mosolyodtam el végül halványan, és megfogtam a kezét, hogy gyengéden megszorítsam. Remélem, nem vette sértésnek a szavaimat. Legalábbis nem annak szántam. - Azt gondolom, hogy látszik, hogy... nem azon a földrészen nőttél fel, ahol a testvéreid. - fűztem még hozzá, majd felvontam a szemöldökömet.
- Ezek szerint te nem akarsz odaköltözni? Mert tudd, hogy ha igen... én követlek. Nincs más életcélom, mint veled lenni most, hogy ismét,... veled vagyok. - simogattam meg ezúttal az arcát, majd közeledni kezdtem felé, és gyengéden megcsókoltam ajkát. Nem akartam, hogy lelökjön... remélem, nem lök el. Ez csak egy apró csók.. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szer. Dec. 24, 2014 3:45 pm |
Jólesett megbeszélni a dolgokat. Mindent. Még ha nem is olyan sorrendben, nem olyan intenzitással, ahogy talán a normális emberek próbálnák megoldani a problémájukat, de... legalább együtt voltunk. És már az sem érdekelt, hogy mi történt vagy mi történhet... jelenleg az volt a legfontosabb, hogy Brad itt állt velem szemben, tudtam, hogy jól van, éreztem és felfogtam, hogy azért keresett meg, mert bánja, amit tett és hittem, hogy még egyszer nem fog előfordulni. Szerettem őt. Ebben a szent pillanatban tudatosult bennem, hogy történjen bármi, nem érdekel, hogy vámpír, hogy mi van velem és a családommal... szeretem Brad-et. És mindig szeretni fogom, ameddig csak élek. Ám... nem akartam ez a fejére szórni rögtön, mert... nem akartam elkapkodni semmit.
- Mondd csak el nyugodtan a véleményedet. Nekem is megvan a sajátom a családomról és sok másikat is hallottam már. - Mosolyodtam el halványan. - Meg fogom keresni az anyámat. Ahogy te is tudod, New Orleans-ban van a testvéreimmel és van egy olyan érzésem, hogy nem a békés családi vacsorák miatt csődültek össze mindannyian egy helyre... nem akarok vészmadárkodni, de úgy érzem, hogy valami nagy dolog készül, ami még jobban szét fogja szakítani ezt a családnak gúnyolt embertömeget. - Sóhajtottam egyet. - Igazából... az vigasztal, hogy te most itt vagy. - Mondtam őszintén. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Nov. 29, 2014 3:04 pm |
Tartottam a tekintetét, ahogyan szavait is próbáltam emészteni. A vámpírok több ideig élnek, ezáltal olyan információk birtokába juthatnak, amelyekről más mit sem sejt meg emberi élet alatt. A Mikaelson család egy legenda volt körünkben... de azt soha, egyetlen álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer... a Mikaelson család legidősebb lánya fogja rabul ejteni a szívemet.
- Azt hiszem, hogy értem. - biccentettem egyet, majd megköszörültem a torkom. - De anyád... mindegy. - tettem végül hozzá. Nem hiszem, hogy valaki direkt akarná ezt tenni a saját gyerekével. Ráadásul vajon tudja, hogy a lánya haldoklik, az ereje legalábbis, mióta ő visszatért az élők közé? - Talán jobb lenne, ha kezdenénk valamit a helyzettel, mert... nem akarlak elveszíteni. - csúszott ki a számon, majd megfogtam a kezét. - Ahogyan a hírek szólnak, a családod minden tagja New Orleansban van... |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Csüt. Szept. 25, 2014 4:12 pm |
Majdnem elnevettem magam látva határozott és rezzenéstelen tekintetét. Ismertem már annyira, hogy tudjam nem a teljes érdektelenség, hanem a férfias tartás miatt öltötte magára ezt az arcot és ez a tudat volt az, ami mondhatni megnyugtatott és mindig erőt adott. Ahogy most is és akárhányszor fogom látni. Tény, hogy egyre többször és többször kúszik be elmémbe az elmúlás gondolata, amihez hozzátartozik az a cseppnyi pesszimista hajlam, amit az elmúlt hónapokban szedtem össze, de... talán ostobaság, ám Brad-re pillantva egyszerűen eltűnt minden félelmem, hiába nem azzal indított, hogy "minden rendbe jön".
- Nem szándékos volt. - Válaszoltam a kérdésére a hajamba túrva. - Amikor az anyám meghalt, az ereje nem távozott vele, hanem itt maradt, ebben a világban. És valamilyen oknál fogva, talán azért, mert én voltam az egyetlen élő gyermeke, aki a boszorkány-vérvonalba tartozott, az enyém lett az egész... addig, míg vissza nem tért. - Nyeltem egyet és belső kínlódással megspékelt mosolyt ültettem a számra. - Most pedig próbálom kitalálni, hogy mi tévő legyek... így dióhéjban ennyi az egész, ami miatt aggódnom kell. - Motyogtam kelletlenül, elvégre én magam sem tudtam, hogy kellene pontosan elindulnom. Hiába a sok tudás, a varázsigék, az agyam teljesen leblokkolt, ha előkerült a téma. Más életét egyetlen szempillantás alatt meg tudnám menteni, ha arról van szó, de a sajátomért nem tudok tenni semmit. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 20, 2014 7:20 pm | Hallottam hírét egy ősi családnak, mely az összes vámpír létrejöttéért felelős. Nem is túl meglepő, hiszen egy ilyen legendát amki nem ismer, az nem is lehet valódi vámpír. Legalábbis mikor én újszülött voltam, és valaki beavatott a Mikaelsonok történetébe, azt mondta, hogy milyen nevetséges vagyok, amiért még sosem hallottam az ősi családról. Azt pedig végképp nem sejtettem, hogy egyszer abba a nőbe leszek szerelmes, aki mindegyiküknél idősebb. A legidősebb testvér, aki nem vált vámpírrá mert halottnak hitték.
A szavai némileg megdöbbentettek, de nem hagytam hogy mindez nyomot hagyjon arcomon, próbáltam határozott s rezzenéstelen maradni, annak ellenére, hogy biztosan egy támaszra lett volna szüksége. De most nem merném kimondani azt, hogy mennyire félek az elvesztésétől.. nem élném túl, ha elveszteném. Ez teljesen biztos.
- Szóval az anyád az ősi boszorkány... - köszörültem meg a torkomat. Nem hiszem,m hogy eddig megmondtam volna neki, hogy tudom, honnan származik, és tudom, hogy ki adott neki életet.
- Ő vette el tőled az erőd nagy részét? Vagy... baleset történt? - kérdeztem rekedtes hangon. Talán most már láthatta rajtam, hogy igen.. van bennem aggodalom. Talán több is, mint amit most produkálok. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Aug. 10, 2014 10:22 am |
Szívem szerint megkönnyebbülten sóhajtottam volna, amikor elmondta, hogy maradni tervez s nem csak egy futó látogatást tett a városban, hogy csupán egyfajta mézesmadzagot húzogassunk pár napig a másik orra előtt, aztán mint aki jól végezte dolgát mindketten tovább álljunk. Ennél sokkal több volt köztünk... együtt voltunk, együtt éltünk, szerettük egymást... egyáltalán nem érdekelt, hogy vámpír, ügyet sem vetettem arra, hogy eredetileg nem kellett volna kedvelnünk egymást addig, míg meg nem harapott. Akkor sem utáltam érte... mindössze megijedtem és nem tudtam, hogyan kellene reagálnom, ezért tűntem el a színről. Talán nem így kellett volna reagálnom, talán meg kellett volna várnom, míg mindketten megnyugszunk, hogy megbeszélhessük a dolgokat. De a múlttal már nem tudok mit kezdeni, Brad-nek pedig igaza van: ha nem így történtek volna a dolgok, akkor lehet, most nem lennénk itt, hogy megpróbáljuk helyrehozni azt, ami elromlott.
Halvány mosolyra húzódtak az ajkaim, amikor végigsimított az arcomon. Ebben a pillanatban tudatosult bennem teljesen, hogy itt van. Miattam. Értem. Hogy együtt küzdhessünk egymásért... és a pokolba a régi hibákkal, mindenki változik. Mégis mi lenne velünk, ha nem hinnénk ebben? Hiszen az az egyszeri botlás sem volt képes kiölni belőlem az iránta érzett érzelmeket.
- Az anyám miatt jöttem ide. Megtudtam, hogy életben van és reméltem, hogy ő segít rajtam. - Nyeltem egyet. Brad még nem tudtam, mi történt velem, hiszen minden a szakításunk után gyorsult fel. Vagyis változott meg. - Elvesztettem az erőm nagy részét... ezzel együtt azt is, ami meggátolta, hogy megöregedjek és jelenleg valamiért nem vagyok képes elvégezni a bűbájt, ami ismét hosszabb életűvé tehetne. - Sóhajtottam. Szó, mi szó, féltem, sőt rettegtem attól, hogy meghalok. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Júl. 22, 2014 6:47 pm | - Igen, szeretnék maradni. - bólogattam helyeslően. - Tudod... azok után, hogy ennyi ideig nem akartam a közeledbe jönni a történtek fényében.. nos, már nem akarok távol lenni. Nem kérem hogy találkozz velem minden nap, mert talán túl sok lenne még most. De jó lenne látni téged és megbeszélni a múltat... a jövőt. - köszörültem meg a torkomat, és félrebillentettem a fejem, miközben remegő kezemet megemeltem, és gyengéden végigsimítottam az arcán, mikor már nem beszélt. Jólesett. Érezni a bársonyos bőrét tenyerem alatt. Régi érzéseket ébresztett, s mi több, jól is esett most. Nem akartam tolakodó lenni, ezért alig érezhető volt simogatásom, de ott volt. És ez a lényeg.
- Sajnálom, ami történt. Nem úgy terveztem. - suttogtam halkan, és keserű mosoly jelent meg a szám szélében. - Ha minden másként alakul akkor, ma talán sem te, sem én nem itt lennénk. De... tényleg! Te mit keresel itt? - tettem fel végül a saját nagy kérdésemet, és kíváncsian vártram, hogy mi lesz a felelet. Nem tudtam hová tenni, hogy otthonától ilyen messze merészkedett. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Jún. 14, 2014 11:16 am |
Halkan felnevettem. Igen, nem voltam ahhoz szokva, hogy bőbeszédű és konkrét balladákat fog előadni arról, mi van vele és hogyan érez. Persze nem volt ezzel semmi baj. Én sem adtam ki magam egykönnyen, bár Brad-el más volt a helyzet. Vele együtt voltam, együtt éltem, ismertem őt, szerettem, megbíztam benne. Aztán jött egy incidens, ami a feje tetejére állított mindent, majd eltelt egy kis idő és most már amondó vagyok, hogy milyen ember lennék, ha nem gondolnám újra a történteket? Nem hiszem, hogy ennyi miatt megérné távol tartanom magam tőle. Hiszen magamnak is bevallottam, hogy még mindig szeretem. Ettől nem kell több.
- Akkor... ugye itt maradsz a városban? Örülnék neki, ha együtt tudnánk tölteni egy kis időt. - Mondtam őszintén, apró mosollyal szavai hallatán, amelyek megerősítettek abban a hitben, hogy nem csak én érzek így, hanem ő is. Hogy még mindig fontosan vagyunk a másiknak. - Aztán meglátjuk, mi hogy alakul. Remélem minden a lehető legjobban.
|
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szer. Jún. 11, 2014 10:34 pm | Hallgattam szavait némán. Válaszomat alaposan meg kellett gondolnom. Nem akartam túlontúl rámenősnek tűnni, mert a nők többsége azt nem bírja. És most, hogy ennyi időt kell bepótolnunk, nem akarom azzal kezdeni hogy úgy tapadok rá mint valami mágnes. Mindent be kell előre melegíteni és utána eshet szó a többiről.
- Én még... élek. - bukott ki belőlem hülye vigyorral, mikor a hogylétemről kérdezett. Tudtam hogy nem kifejezetten erre gondolt, de férfi létemre képes voltam zavarba jönni, s bármennyire bántam ezt, nem tudtam leküzdeni. Féltem megnxitni előtte szívemet, mely eddig csak.. utána vágyódott. S most, hogy itt van, újra meg kell szoknom ezt a tényt... talán van esélyünk egymás számára. Ismét.
- Én szeretném. - suttogtam, hirtelen emelve fel a fejemet, és halvány mosoly bukkant elő ajkaim körül. Az, hogy mindeddig mi tartott távol tőle, bonyolult. - Hiányoztál. Nem akartalak... elveszíteni.. túl fontos vagy ahhoz nekem.. - vált hangom rekedté. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Pént. Ápr. 18, 2014 6:10 pm |
Az ágyra ültem. Nem mintha így sokkal könnyebb lett volna kitalálni, hogy mi értelmeset mondhatnék, de sokkal kisebb lett az esélye annak, hogy elájuljak. Jól van, nem voltam egy ájulós típus... mindig is erős nőnek tartottam magam, de az erőseknek is lehetnek gyengébb pillanataik, amikor például a magánéletük romjait próbálják összesepregetni és menteni, ami talán még megjavítható. Nagyot sóhajtva reagáltam a saját gondolataimra és a szőnyegről az ablak mellett ácsorgó Brad-re fordítottam a tekintetemet.
- Hogy miről szeretnék beszélni? - Kérdeztem vissza. - Bármiről. Bármiről, amiről te is szeretnél. Például arról, hogy mi történt vele pontosabban az elmúlt időben... vagy hogy... hogy vagy? Én csak... szeretném valahogy újra elkezdeni ezt az egészet, de az igazat megvallva... - Kínomban felnevettem és kissé feszülten a hajamba túrtam. - Nem tudom, honnan kellene kiindulnunk. Bonyolult egy helyzet. - Szorítottam össze az ajkaimat, majd nagyot nyeltem. Hiába próbáltam, nem tudtam elhallgatni. - Szerinted van egyáltalán értelme annak, hogy újrakezdjük? - Kérdeztem hirtelen felindulásból. Talán nem kellett volna.
|
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szer. Ápr. 09, 2014 5:39 pm | Ujjaim összefonódtak combomon, ajkaimon kibukott egy sóhaj, ahogy tekintetét figyeltem, s próbáltam minden zavaros tényezőt kizárni, mely megszakíthatta volna az egész szemkontatust.
- Én is így vélekedem. - bólogattam, miközben arrébb sétálván megálltam ismét az ablak mellett, és ott időztem kellőképpen hosszú távon. Vagyis, itt szándékoztam időzni, hisz volt bennem némi félsz, hogy mi fog ezek után következni.
- Mit szeretnél tudni? Miről akarsz... beszélni? - kérdeztem rekedten. A félelem uralta a gyomromat. Candice egy rendkívül fontos lány számomra. Nem tudnám elveszíteni. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szer. Márc. 19, 2014 12:55 pm |
Halkan felnevettem. Na igen, én lettem volna a legjobban meglepve, ha nem tájékozódott volna az öcsémről és a családomról. Meséltem már neki róluk, de nem szerettem nagyon belemenni a témába, elvégre nem voltam olyan helyzetben, hogy büszkélkedjek velük. Nem mintha a másik oldalról a családom beszélhetett volna rólam... hiszen sokáig nem is léteztem a számukra. Oké, ez a saját hibám, nem csöngettem náluk, hogy élek és virulok. Mindannyiunknak könnyebb volt így.
- Örülök. - Mondtam őszintén. Tényleg örültem neki annak ellenére, hogy maga a helyzet zavaros volt. - Jó látni, hogy rendben vagy és... jó érzés, hogy itt vagy. - Halványan elmosolyodtam. - És azt hiszem éppen itt az ideje, hogy az elejétől a végégi átbeszéljük a történteket... boldog lennék, ha...túl tudnánk lépni mindenen és ott folytathatnánk, ahol abbahagytuk. - Mondtam ki végül. Persze a természetes tartás ott volt bennem, hogy mi van, ha ismét megtörténik az, ami egyszer már előfordult, de... az elmúlt napokban egyre inkább úgy éreztem, hogy az igény, hogy Brad-el legyek felülírja ez a félelmet.
|
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 14, 2014 5:40 pm | (bocsánat a késésért) Követtem Candice-t, miközben csupán lábaim emelkedését figyeltem, ahogyan az igencsak terebélyes lépcsőn haladtunk felfelé. Magam se tudom, hogy miért esett ilyen jól a közelsége.. talán ez az, amire azt mondják, hogy szerelem? Sosem voltam ezelőtt szerelmes... s szerintem ezt egy ideig bizonyosan le is tagadnám, ha szó esne róla.
- Hallottam a fivéred tevékenységéről ebben a városban. Úgy vélem, sokan örülnek távozásának. - sóhajtottam, majd nekidőltem a falnak, és halkan nyeltem egyet, de tekintetem folyton őt fürkészte.
- Remélem, tényleg örülsz nekem.. nem tudtam mire számítsak, mikor visszajöttem. - suttogtam, miközben végig azt figyeltem, miként néz rám. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Pént. Feb. 07, 2014 4:34 pm | (Kávézó) Nem sok mindent mondtam a séta során, úgy voltam vele, hogy lesz még időm bőven kibontakozni, ha Brad is úgy akarja. Elvégre ha minden igaz, akkor ezért van itt... hogy megbeszéljük a dolgokat és talán rendbe is rakjuk őket. Legalábbis én nagyon reménykedtem abban, hogy erre is sor kerülhet... hiszen ő is láthatta rajtam, hogy nem ellenségesen viszonyulok hozzá, nem utáltam meg, mindössze próbálom tartani magam és racionálisan gondolkozni annak ellenére, hogy mit érzek iránta. Igen, még mindig szeretem és valami azt súgta, hogy mindig is szeretni fogom. Eddig azt mondhattam volna, hogy kész lettem volna egy örökkévalóságon keresztül mellette lenni, de mióta elvesztettem erőmnek azt a részét, ami halhatatlanná tett és vajmi kevés esély volt rá, hogy visszakapjam vagy valamiféle másik bűbájt végeztessek el valakivel, azóta csupán emberi években gondolkozhattam. A természet még egyszer nem lesz hajlandó az örök élet hatalmát a kezembe adni úgy, hogy boszorkány maradjak. - Mióta az öcsém még a városból is elköltözött, azóta csend van a házban. Túl nagy csend. - Szólaltam meg végül belépve a szobámba. - Itt senki sem fog zavarni minket. Nyugodtan beszélhetünk. - Pillantottam rá. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Jún. 08, 2013 2:41 pm | - Hogyne... - Nevettem még fel halkan a mondandója hallatán, de mivel csend lett és csak egyenletes szuszogást lehetett hallani, ezért nyugtáztam, hogy Curtis elaludt. Az én szemhéjaim is egyre nehezebbek lettek, nem is akartam visszatartani magam, úgy gondoltam, hogy nekem is jót fog tenni egy kis alvás. Elvégre az még nem ártott senkinek.
**
Fogalmam sem volt, hogy mennyi lehetett az idő, de a nap már eléggé szépen világított, így lassan kinyitottam a szemeimet. Hirtelen elképzelni sem tudtam, hogy mit keres Curtis az ágyamban, ám mielőtt még elkezdtem volna pánikolni eszembe jutott, hogy tegnap ki volt készülve. Nem mintha bajom lenne azzal, hogy itt aludt. Elvégre a barátom. Óvatosan felültem és nyújtóztam egyet, majd az ágyról is felálltam. Copfba kötöttem a hajam és mivel Curtis még aludt, ezért a fürdőbe mentem, hogy letusoljak, rendbe szedjem magam és átöltözzek. Ruhát vettem elő a szekrényből és halk léptekkel sétáltam át a szobába tartozó fürdőbe, ahol megnyitottam a zuhany csapját, hogy forró víz jöjjön a rózsából. Nem tartott sok ideig, míg lezuhanyoztam és átöltöztem, így vissza is mentem a szobába. A helyzet változatlan volt, Curtis még mindig aludt és éppen abban a pillanatban hallottam kopogást az ajtó felől, amikor készültem felébreszteni őt. Ház |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Pént. Jún. 07, 2013 5:24 pm | Nem is tudom, miért esett olyan különösképpen jól az, ami történt. Talán mert épp azt se tudtam, hol vagyok, és ki vagyok. Candice volt az egyetlen barátom. És egyáltalán nem éreztem azt, hogy nekünk ezt nem lenne szabad megtennünk. Elvégre nem feleségül venni akarom, csak hogy érezzem egy barát támogatását... ha egy öleléssel, hát azzal...
- Reggelre nyolc fogásos reggelit kérek... - búgtam még halkan, majd oldalra fordítottam a fejemet, és nem tudom, mennyi idő telt el, de azt tudom, hogy hamarosan a szuszogásom egyenletessé vált. Sikerült elaludnom. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szer. Jún. 05, 2013 12:16 pm | - Persze, hogy értem. Talán ha kitisztul a fejed, akkor te is megértesz mindent magad körül. - Néztem, ahogy elterül az ágyon és egyáltalán nem volt ínyemre ilyennek látni őt. Nem mintha bajom lett volna azzal, hogy szökőévente egyszer megmutatja, hogy ő is emberből van, csak... furcsa volt ezt látni tőle. Ilyenkor olyan volt, mint bármelyik normális személy a földön.
- Oké. - Mosolyodtam el, amikor azt kérte, hogy öleljem meg. Én is lefeküdtem az ágyra és átöleltem, elvégre a barátja vagyok. Mellette kell állnom és támogatnom, vigasztalnom kell. - Most már aludj, kisfiú. - Csúszott szélesebb mosoly az arcomra. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Jún. 03, 2013 8:45 pm | Vigyorogva hallgattam őt mindvégig, majd felsóhajtottam, és lassan de feltápászkodtam a kanapéról. - Nem akartam én leinni magam... csak muszáj volt kikapcsolnom... utálom, ha egy nő kihasznál engem, érted? - suttogtam kesergő hangon, majd nagyot nyelve felsóhajtottam, és az ágyra zuttyantam.
-Nem akarsz megölelni? - biggyesztettem le az ajkaimat. Te jó ég, de utálom, mikor ennyire elesett vagyok. Mint egy óvodás. De egy ilyen én is lakik bennem... aki vágyik a szeretetre. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Jún. 01, 2013 10:54 pm | Én is elvigyorodtam, amikor nevetni kezdett, de leginkább azon, ahogy nevetett. Látszott rajta, hogy nem teljesen tiszta és józan, viszont nem csodálkoztam azon, hogy úgymond ide jutott. Azokból kiindulva, amiket elmesélt... én már kiugrottam volna az ablakon. Curtis ahhoz képest még egész jól bírja.
- Na jól van, nekem mindegy. - Vontam meg a vállamat. - Ha szeretnél, akkor aludj az ágyon, nem bánom, de ha nagyon mocorogni fogsz, akkor kizárlak még a szobából is. - Néztem rá először komoly tekintettel, de rájöhetett, hogy viccelek. - Ha gondolod tusolj le vagy amit szeretnél, de én már abba belefáradtam, ahogy végighallgattam, hogy mit csináltál és hogy kikkel fogtál össze. - Huppantam le az ágyra és beletúrtam a hajamba. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Jún. 01, 2013 8:59 pm | - Hogy mi van a fürdőkáddal? - lepődtem meg, majd ahogy eljutott a tudatomig, hogy mi is van, rögtön röhögésben törtem ki és elborultam a kanapén, hogy ott nevessek tovább.
- Ez jó vicc volt... bár én az ágyat találnám a legkényelmesebnek... - sóhajtottam fel, az ujjaimat bámulva. - gondolom, annak nem örülnél... pedig nem bújnék hozzád... és nem is ölelgetnélek... legalábbis akkor nem, ha teljesen tudatomnál vagyok - vigyorodtam el szemtelenül. |
| | | |
|
Elküldésének ideje ♛Szer. Május 29, 2013 8:56 pm | Dolgozószoba
Szerencsére a jelenlegi szobám nem volt messze anyám dolgozószobájától és mivel a folyosón sem járkált senki, így nem figyeltek fel a vendégemre sem. Benyitottam az ajtón, majd miután Curtis is sikeresen betoppant a szobába, be is csuktam azt.
- Nos... választhatsz a kanapé és a fürdőkád között. Én a kanapét választanám, de a te döntésed. - Tettem magam elé mosolyogva a kezeimet. |
| | | |
|
A poszt írója ♛ Ajánlott tartalom Elküldésének ideje ♛ | |
| | | | |
Similar topics | |
|
| | Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
• az új oldal nyitásáig •
• ROTM FRPG •
|
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm Szer. Május 29, 2019 1:28 am Kedd Május 28, 2019 8:31 pm Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm Szer. Május 22, 2019 12:03 pm Hétf. Május 20, 2019 10:43 am Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm • ROTM FRPG • |
|
Kezdőlap