Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Petrova birtok

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 16, 2013 10:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Meglepne, ha szeretnél holtan látni. - kacsintottam rá szemtelenül. Nem is igazán tudok mit mondani erre már, mert a szülei egyértelműen a tudtomra adták egy-egy pillantásukkal is, hogy a lányukat nem egy ilyen suhancnak szánják, mint amilyen én vagyok. De ezt egy szülő helyében el is tudom képzelni.
- Előbb ott leszek. - leheltem még egy csókot ajkaira, majd végigsimítottam arcán gyengéden. Olyan finom volt, és bársonyos.. nem tudnám mihez hasonlítani. - Te ne várass engem. - szakadtam el tőle végezetül, majd még rákacsintottam, utána hagytam el a szobáját, méghozzá az ablakon keresztül.

- Zárt játék ; majd kezdesz az erdőben, szépség? :hatodjmeg: -
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 11, 2013 12:04 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Nem szóltam közben, csöndben hallgattam szavait, és ahogy a végére ért egy nagyot nyeltem. Ki tudja meddig marad meg a kitartása... hisz ahogy mondta, egy nőben néha több a kitartás. - Ezt nem tudhatjuk előre... - Sütöttem le szemeimet. Igen, még most úgy tervezzük, hogy minden akadályon túl fogunk jutni, de azt nem lehet előre megtervezni, hogy mikor adjuk fel ezt. Ő is belefáradhat a szenvedésbe... ahogy én is.
Az éjszaka közepe van, hamar eltelt az idő, és talán már feltűnő lehet, hogy motoszkálás van a szobámba. Nagy valószínűséggel befognak nézni a szobámba, és ezt Victor is tudtam. - És épp ezért nem is szeretném, hogy itt találjanak! - Vigyorodtam el. - Holnap.... az erdő szélén találkozunk. - Nem nagyon szerettem volna búcsúzkodni, mert holnap úgyis találkozunk, ha ráér!
- Csak aztán nem várass sokáig. - Tettem még hozzá utolsó mondatként halványan elmosolyodva, és búcsúzásként egy lágyan megcsókoltam, majd el is távolodtam tőle. Az ablakon lesz kénytelen távozni, mint mindig. Más választása nem is lehetne, mert nemsokára az ajtómon fognak kopogni hogy már rég ágyban kéne lennem. Mintha még mindig egy gyerek lennék...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 09, 2013 12:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Egy nőben.. - léptem oda elé, és végighúztam ujjaimat az oldalán, gyengéden becézve ezzel őt, de halk nyeléssel néztem tekintetét. - Néha több a kitartás, mint egy férfiban. Képesek több szenvedést kiállni, elviselni, mint Mi.. s talán itt az első akadály, hogy ez ismét bebizonyosodjon. Pedig csak egy ősi tévhit.. talán nem is az. - sóhajtottam fel, majd az ajtó felé pislogtam, egyértelműen hallva, hogy nem valószínű, hogy sokáig egyedül leszünk.
- Ebből ma már.. nem lesz semmi. Ha a szüleid itt találnak, fellógatnak. - vigyorodtam el.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 27, 2013 1:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Azért mert elsőre nem hangzik valami biztatónak, de egy szóval sem mondtam, hogy nem akarnám! Mert akarom... és igen lehet hogy szenvedni fogunk ahogy mondod, de akkor sem fogok meghátrálni. - Mondtam teljes komolysággal a hangomban, és hagytam magam hogy gyengéden magához vonjon, és viszonoztam édes csókját. Nem gondoltam az elején, hogy idáig elfogunk jutni, nem így indult ez az egész... akkor még nem tűnt, olyan komolynak ez, erre most itt tartunk! Arról beszélünk hogy mi lesz a jövőnkkel.
- Nem! Én ezt akarom, erre vágyom. - Csattantam fel hirtelen szavaira válaszolva. Ha azt mondanám, hogy nem akarom, akkor az egyet jelentene azzal, hogy elhagyna! De nem... azt semmiképp nem akarnám!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 26, 2013 1:17 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Úgy teszel, mintha nem lenne számodra hívogató egy boldogabb, mégis kalandosabb élet. Szenvedni fogunk? Nincs kizárva az sem... de engem aztán nem érdekel, hogy mi áll kettőnk közé. - fontam át karomat derekán, s gyengéden magamhoz húztam, hogy csókot leheljek szájára. Nem voltam mindig ilyen romantikus alkat, most ezúttal mégis kihúzta belőlem. De ez még nem olyan vészes romantika, nem?
- Vagy.. csak egy szavadba kerül, és nem lesz belőle semmi.. ha nem erre vágysz.. - sóhajtottam fel.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 21, 2013 11:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Szavai hallatán egy kisebb mosoly jelent meg az arcomon. Ezer sárkánnyal, és viharral megküzdeni, egy életen át? Ha vele lehetek közben akkor végigcsinálom, még ha nehéz is lesz. - Nem hangzik valami biztatóan, de legalább izgalmas életünk  lesz! - Mosolyodtam el és közelebb húzódtam hozzá. Igazán szerettem... még ha mondhatni ő az első aki iránt ilyen érzéseim vannak, és bármit megtettem volna érte.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 17, 2013 3:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Lenéztem tenyereimre, s mi tagadás, meglátszott már rajtam a korom. Nem voltam a tipikus kamasz tékozló, sokkal inkább voltam tudatos nőcsábász, így nem foghatták a kedvenc időtöltésemet arra, hogy fiatal vagyok még. Az vagyok, de nem olyan szinten, mely magyarázná, miért szeretem meghódítani a nőket ilyen nagy mennyiségben. De Katerina más volt.. valamiben. Őt nemcsak meghódítani akartam. Őt teljes mértékben magaménak akartam.
- Soha nem lehetünk boldogok? Hát.. abban az esetben ezer sárkánnyal, viharral fogunk megküzdeni, és úgy éljük le együtt az életünket. - mondtam egy halvány vigyorral.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 15, 2013 4:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Percekig csöndben voltunk mind a ketten, míg Victor félbe nem szakította a csendet a bocsánat kérésével. Rögtön felnéztem szemeibe és éreztem, ahogy keze végigsimít arcomon. Őszinte volt ez a bocsánat kérés.. legalábbis annak tűnt, de nem mondtam semmit.
- És ha ez az egész nem megy? Ha soha nem lehetünk boldogok? Akkor is folytatni foglyuk? - Tettem fel hirtelen a kérdéseimet, amik megfogalmazódtak fejemben. Hisz ezt... akár örökké fogjuk folytatnia? Mert lehet nem csak most, de máskor sem fog összejönni bármi is...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 09, 2013 4:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Kezdett lelkiismerefurdalásom lenni, de még mindig nem akartam hogy ez látszódjon rajtam. Milyen lenne, ha egy hozzám hasonló férfi hirtelen elkezdene azon görcsölni, hogy megbántott valakit? De Katerina túl fontos volt nekem ahhoz, hogy ennyiben hagyjam.
- Sajnálom. - kértem olyan őszintén bocsánatot, ahogy eddig talán még soha senkitől nem sikerül, majd megsimogattam arcát, már mindenféle hátsó szándék nélkül.
- Beléd szerettem. De ha ez így lesz... ha ez fog folytatódni... akkor sem akarom, hogy más legyen az életedben. - súgtam halkan.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 04, 2013 10:23 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Amint elengedett, és hátat fordítva nekem felült az ágy szélén, én is felültem. Magamra húztam a vékony takarót, hisz már nem volt rajtam sok ruha, és így húztam fel térdeimet mellkasomhoz, és fontam át karjaimmal. - És talán nem is fog menni... - Mondtam lesütve szemeimet. Hát igen... mindig történik valami, vagy egy kérdés, vagy bármi, de rögtön félbeszakad minden. És ez lehet mindig így is lesz. Ez a kérdése is...
- Pedig sikerült megbántanod. Nem is hazudtam neked! - Mondtam egy kis fájdalommal a hangomban felnézve szemeibe egy pillanatra. Neki nem hazudtam volna soha, és mégis egy ilyen kérdést kapok tőle. - Nem voltam még férfival. - Mondtam ki halkan, nem nézve Victor-ra.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 02, 2013 10:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Kezei elengedtek engem, és meg is tudtam őt érteni. Éppen nem a legjobb pillanatban jöttem elő ezzel a témával, de úgy éreztem, hogy tudnom kell: nyíltan ki kell mondania, hogy nem volt még senkivel. S ezt egyedül így tehettem csak meg.
-Sajnálom, Katerina. - nyeltem egyet, s elengedtem őt, hogy felüljek az ágy szélén. - Úgy hiszem, nekünk ez nem megy. - mondtam az ajkaim alatt, és a mennyezetre szegtem tekintetemet.
- Nem akartalak megbántani. - néztem vissza rá ismét.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 29, 2013 4:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Pedig én nem tudok sokat, csak próbálkozok! - Vigyorodtam el, és még egyszer végigsimítottam a hátán, és a végén beletúrtam a hajába.
Kérdése hirtelen ért, nem gondoltam volna, hogy esetleg kétsége lenne afelől, hogy voltam-e már valakivel. - Hogy gondolhatod, hogy ilyet eltitkoltam volna előled? - Nyeltem egy nagyot, és ez a kérdése szinte rögtön észhez is térített. Kezeim rögtön lehullottak róla. Nem hiszem el, hogy ilyen jutott az eszébe. Gondolná, hogy hazudnék neki erről!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 28, 2013 10:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Drágám.. drágám.. - súgtam fülébe. - Ahhoz képest, hogy ezelőtt senkivel nem osztottad meg ágyadat, nagyon jól tudod, hogy mit kell tenned, hogy felperzselj.. - hajoltam nyakára, arra utalva, ahogy hátamat simogatta, s szinte éreztem körmeit.
- Vagy netán eltitkoltál valamit? - emeltem fel hirtelen szemeimet, hogy így meredjek rá. Volt már férfival? De kizárt! Arról én már tudnék.. nagyon jó emberismerő vagyok.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 27, 2013 11:46 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Ahogy felállt, én felültem, és figyeltem, hogy az ajtóhoz lép. Közben hátra nyúltam kezeimmel a fűzőhöz, amit már Victor elkezdett kibontani kevés sikerrel, de végül lazítottam annyira rajta, hogy kitudjak bújni belőle, és megkönnyebbülten vettem egy mély levegőt. Sosem fogom megszokni a fűző szorító érzését. Victor elfordította a kulcsot, és már fordult is vissza hozzám. - Ha elég hangosan keresnek akkor talán hallani fogom.. - Mosolyodtam el, és már hajolt is hozzám vissza Victor. Kezem a nyakára csúszott, és már viszonoztam is a csókját. Hátamat visszadöntöttem az ágyra, és húztam magammal Victort. Közben próbáltam megszabadítani megszabadítani ruháitól.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 24, 2013 10:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Mindig jobb óvatosnak lenni, drágám. - súgtam a fülébe, majd felálltam, s odalépve az ajtóhoz, elfordítottam a zárban a kulcsot, s újra széles vigyor jelent meg ajkaimon. - Most már... félig biztonságban vagyunk. Most már csak egy faltörő kossal tudnak ide betörni. És ha keresnének... hallani fogod. - hajoltam vissza az ágyra hozzá, és szenvedélyesen kezdtem csókolni őt ismét. Nem érdekelt az hogy nincs köztünk házasság.. egy papír nem változtat semmit. Én férfi vagyok, Ő nő... egy gyönyörű nő. akinek teste most az enyém lesz.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 21, 2013 3:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Becézgetése hallatán elmosolyodtam, és a következő pillanatban már azt éreztem, hogy ledönt az ágyra.
- Egészen addig nem gondoltam erre, míg most te eszembe nem juttattad - Nyeltem egy nagyot, és halkan felsóhajtottam. Eddig tényleg nem jutott eszembe, hogy mi lenne ha "lebuknánk". Valahogy ki is ment a fejemből, hogy erre gondoljak éppen most.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 20, 2013 10:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Drágám.. kedvesem.. - becéztem őt tovább, ahogy láttam tekintetében a beleegyezést, és vigyorogva döntöttem őt le az ágyra, már nem törődve azzal hogy a fűzőt nem tudtam kibogozni.
- Nem félsz a szüleidtől? - csókoltam meg fülcimpáját, miközben dekoltázsán simítottam végig ujjaimmal.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 17, 2013 9:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Ahogy meghallotta a hangomban a könyörgést, láttam, hogy halványan elmosolyodott, de ezt nem láthattam sokáig, mert visszahúzott magához, és újból ajkaimra tapadt, míg az széléhez húzott. Itt viszont megállt, és azt hittem, hogy le fog állni, de ahogy a nevemet súgta... minden kétségem elszállt. Olyan szerelemmel súgta, hogy szinte kirázott a hideg.. persze jó értelemben.
Kezei végigsimítottak fűzőmön, és a tekintetünk újra találkozott. Mintha csak egy válaszra várt volna, hogy tovább mehet-e, én pedig megadtam neki a választ ha kellett, ha nem. Bólintottam egyet, és egy nagyot nyeltem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 17, 2013 12:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Hangja könyörgőn csengett, és halványan elmosolyodtam erre, míg halkan felsóhajtottam s újra visszatapadtam ajkaira, és magammal húztam őt, egyenesen az ágy széléig, de ott ismét megálltam.
- Katerina... - súgtam nevét olyan halkan, mintha dalolni akarnék, s annyi szerelemmel, mely soha nem tűnt még fel hangomban. Egyedüli és páratlan volt nő volt az életemben.
Kezeim végigsimítottak fűzőjén, közben tekintetét néztem s vártam, hogy most se állítson meg. Abba belebetegetnék ebben a helyzetben.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 15, 2013 2:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Az arcomat cirógatta, ahogy ajkaimat csókolta, és elkezdett hátrálni, de éreztem ahogy belevigyorog. Kérdése hallatán én is elvigyorodtam, de végül ez egy halványka mosollyá szelídült. - Ne... Csak ne állj meg! - Suttogtam fülébe szinte vágyakozva.. könyörögve.
Nem akartam leállni, és reméltem, hogy Victor se fogja ezt tenni. Szerettem, és akartam őt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 10, 2013 5:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Nem szakadt el tőlem, nem.. teste ugyanolyan lázas volt, mint az enyém, s tudtam, hogy.. itt és most.. itt van az idő. De bántani sem fogom, mert ő az egyetlen, akit hosszú életem során képes voltam szeretni.
Arcát cirógattam ujjaimmal, miközben csókoltam őt, majd lassan hátrálni kezdtem vele, és belevigyorogtam mindebbe.
- Megálljak? Katerina.. - túrtam ujjaimat hajába, és jólesően szívtam tüdőmbe az illatát.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 07, 2013 5:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Nem mondott semmit, sőt egy kis ideig meg sem mozdult, de aztán ahogy kimondtam újra, hogy szeretem őt, kezei közé fogta arcomat, és tapadt ajkaimra. Nem ellenkeztem egy pillanatig se, viszonoztam csókját miközben közelebb húzódtam hozzá, így áthidalva a köztünk lévő kis távolságot is.
Végül is nem hazudtam neki szavaimmal... szerettem. Vele érzem ezt először, és habár azt mondják, hogy az első szerelemnek hamar vége szakad, engem nem túlságosan érdekelt. Csak kiakartam élvezni az időt amit vele tölthetek. A jelennek kell élni!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 06, 2013 4:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Hallottam, miként újra kimondta, s tudtam, hogy nem húzhatom tovább mindezt. Akarom ezt a nőt, vagy inkább leányt, hiszen még fiatal, s olyan gyönyörű, mit a nap is megirigyelhetne tőle. És az a szó, hogy szeretlek, milyen édesen hangzik ajkai közül..
Nem tudtam türtőztetni magam. Ott termettem előtte, s kezeim közé fogtam arcát, úgy tapadtam mézédes ajkaira, s nem zavartattam magam. Jöjjön az anyja, az apja, akár ezer vihar, az sem zavarna jelen helyzetemben.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 04, 2013 11:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Hagyjuk inkább... - Forgattam meg szemeimet. Úgy gondoltam, hogy jobb lesz hagyni ezt a témát. Jobb lesz mindkettőnknek... már csak azért is, mert igaza lehet. Tényleg nem ismerem minden oldalát apámnak. Fogalmam sincs miket tesz, vagy hogy milyen bűnei vannak.
Az arcán a ledöbbenést láttam, és egy kis ideig nem is nagyon tudott megszólalni szavaim hallatán. Úgy reagált mintha csak most mondtam volna neki először, de hisz nem most mondtam először. Nem is olyan rég a téren is mondtam neki. Biztos a kis vitánk miatt csodálkozott így rá, hisz nem rég még kiakartam dobni a szobámból. - Ezek szerint még sokszor ki kell mondanom! - Húzódott egy halványka mosolyra ajkam. - Szeretlek! - Mondtam határozottan, és jól artikulálva ezt a kis szót. Mégegyszer hallani szerette volna, hát most megkapta. Sőt még annyiszor elmondom neki ahányszor csak akarja!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 04, 2013 8:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Én nem ismerem?! Te nem ismered az apádat, nem én! - mondtam némiképp méltatlankodva de nem akartam erre több szót pazarolni hiszen mindenféleképpen ő fog kijönni belőle nyertesen, és én csupán vesztes lehetek. Meg.. mi értelme lenne az apja ellen hergelni? KÖzel se olyan jó ember mint azt bárki gondolná.
Válasza hallatán teljesen ledöbbentem és nagy nyeléssel próbáltam tudomásul venni hogy mit mondott a képembe. - Hogy.. mi? - kérdeztem, s reméltem, hogy újra hallhatom a szájából azt az apró szót.. mely nekem a világot, és a paradicsomot jelenti.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Petrova birtok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Birtok
» Carson birtok
» Radev birtok
» Lockwood - birtok
» A birtok és az előcsarnok

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Múlt :: 1490 - Bulgária-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •