Amikor kijelentette, hogy tud valakit erre a célra felvont szemöldökkel hallgattam végig, hogy kire gondol, de nem mondott túl sokat ez a név, még csak nem is csengett ismerősen.
-Oliver...Oliver...-dörzsöltem meg közben az államat, de még mindig semmi- Nem, nem ismerem. -vágtam aztán rá, de aztán eszembe jutott Caroline. Elég durván lepattintottam, és azt hiszem tisztázni kéne egy-két dolgot kettőnk között.
-Figyelj ha összeraktad magadban a tervet akkor itt megtalálsz.. Nekem muszáj most megkeresnem valakit mielőtt megint elcseszem a dolgokat.. -hadartam el, majd körbepásztáztam a tekintetemmel az előcsarnokot, de akit kerestem azt nem találtam, ezért a szobám felé vettem az irányt hátha ott van, de még előtte egy intés kíséretében otthagytam Ben-t.

[folyt. szoba]

Változott a hangja, ami felettébb tetszetős volt nekem. Hm, még mit nem... nagyon jó, ezek szerint talán tényleg megbízhatok benne, és mi több, képesek vagyunk összedolgozni.
- Remek! - csaptam össze a két mancsomat, majd a kijárat felé néztem, amerre mutatott, de nem távoztam. Persze, hová gondol...?! - Akkor... azt hiszem, én tudom, ki lesz az, aki használható erre a célra. - vigyorodtam el, ahogy felrémlett egy név. - Mond neked valamit az a név, hogy Oliver? - vált a vigyorom már ravasszá.

-Az egy dolog, hogy régóta ismerem és szinte együtt nőttünk fel, de sosem volt olyan jó a kapcsolatunk, hogy ezt ne merjem bevállalni. Mert még ha nem is néznéd ki belőlem, de az ügy érdekében ezer örömmel megteszem.. Ha egyszer valamit megígérek azt be is tartom.. Ezt jegyezd meg haver! -keltem ki egy kissé magamból. Bármit el lehet mondani rólam, de azt nem, hogy az utolsó pillanatban visszavonulót fújok. Persze, még mit nem..
-Igen, az vagyok, de ha nem vagy benne olyan biztos akkor egészen nyugodtan távozhatsz és kereshetsz mást, de előre szólok, hogy valószínűleg egy jó darabig keresgélhetsz, mert nem sokan utálják Elenát.. -böktem a fejemmel az ajtó felé, hogyha kételkedik bennem akkor akár távozhat is.

Felvontam a szemöldökömet. - Bocsáss meg, Tyler, de számomra te vagy az, akiből kinézem, hogy az utolsó pillanatban meggondolod magadat. És tudod, hogy miért? Egyszerű... - léptem hozzá közelebb. - Elenát már évek óta ismered, egy iskolába jártok, mióta csak megszülettetek. És tudod, milyen erős tud lenni egy ilyen kötelék? He? - kérdeztem tőle már eléggé mogorván.
- Válaszolj! Te teljesen megbízható vagy? - kérdeztem tőle magas hangon. Kezdtem nyugtalan lenni.

-És mi biztosítja, hogy meg is teszi? Mi van ha az utolsó pillanatban meggondolja magát és beköp, aztán megint mi kerülünk a terítékre. Ha már megakarod ölni akkor muszáj jobban megtervezni vagy különben tényleg az lesz a vége, hogy mindkettőnket kinyírnak. - forgattam meg a szemeimet utolsó szavaimra.. Ha esetleg tényleg ez lenne a végkimenetele a dolognak azt sem bánnám, a halálból is vissza lehet jönni ha van egy erős boszorkányunk, de remélem nem jutunk el idáig.
-Ha már megakarod ölni akkor ne mással végeztessük a piszkos munkát. Ha jól csináljuk az se derül ki, hogy mi voltunk. -vontam meg a vállamat. Istenem nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt mondom.

Felvontam a szemöldökömet. Tudtam, hogy hazudik. Ez mindig olyan nyílt titok volt számomra, hiszen egy hozzá hasonló biztosan ismer néhány jóval idősebb vámpírt, de rendben, hát akkor játsszuk ezt a játékot.
- Az indok egyszerű... tudod, ha ő viszi véghez, mi csak sugalljuk neki, hogy tegye meg, mert Klaus terveit ezzel áthúzza, így... a gyanú rá terelődik. És nekünk nem kell attól rettegnünk, hogy megtalál és kifiléz. - sóhajtottam fel, majd megrántottam a vállamat. Másfajta célok is ébredtek a fejemben, de jelenleg ez épp elég volt.

Kérdésére először nem tudtam normális választ adni, azért mivel nem jutott eszembe egy ősvámpír sem. Lehet, hogy mostanában túlságosan is zárkózott vagyok. Van egy két dolog amin változtatnom kéne, de ráér ez még.
-Nem, senkit nem ismerek. Nem nagyon vannak ilyen kapcsolataim. Annak ellenére, hogy már én is az vagyok még mindig utálom őket. -vágtam egy keserű fintort. Talán ez csak berögződés.. Azok akiket valaha is közel engedtem magamhoz az Caroline és Erin, de az utóbbit már csak azért sem említettem mert nem tudom, hogy mi a helyzet vele és Klaussal. Nem áll szándékomban bekavarni Erin életébe.
-És minek kell egyáltalán neked egy ősvámpír? -kérdeztem eléggé értetlen arckifejezéssel, valahogy sehogy sem illett a képbe egy ősvámpír, vagy hát nem tudom, mert igazából még abba se nagyon avatott be bővebben, hogy hogyan tervezi.

Elgondolkodtam, még inkább, mint eddig. Mert egyszerű volt a recept: nincs hasonmás, nincs több hibrid. Csak a megfelelő módszert kell megtalálni ahhoz, hogy ezt biztosítsuk is. Sajnálatos módon, ehhez azonban kevés az eszközünk.
- Nem ismersz egy olyan ősvámpírt, aki... pikkel Klausra, és ezért bármit megtenne, hogy ártson neki? - kérdeztem elgondolkodva. Ő jártas ebben a városban, biztosan tud valakiről.

Valahogy sejtettem, hogy ide fogunk kilyukadni, de nagyon is komolyan át kellet gondolnom ezt az egészet.. Ott van nekem Caroline, és ha esetleg tényleg balul sülnének el a dolgok akkor egyedül maradna, de ahogy ismerem biztosan túltenné magát rajtam, vagy hát nem tudom.. Ott van Elena is.. Gyerekkorom óta ismerem és most segédkeznem kéne abban, hogy megöljük?! Bár az tényleg igaz, hogy ezzel megszűnne Klaus rémuralma a vérfarkasok fölött és ezáltal sebezhetőbb is lenne, azt hiszem ezt az áldozatot muszáj meghozni, és szükséges is. Bármennyire is sajnálom Elenát, de nincs más választásunk.
-Képes vagyok rá. -bólintottam egyet határozottan- De mégis, hogy tervezed ezt? -kérdeztem felvont szemöldökkel.

Tudta ő nagyon jól, hogy miről beszélek, és szerencsére nem kellett sokat várnom rá, hogy be is fejezze a mondatomat. - Ez az egyetlen lehetőségünk, Tyler. Ha a hasonmás meghal... nincs több hibrid. De vállalnunk kell annak a kockázatát, hogy ezzel együtt magunkat veszélyeztetjük. Én képes vagyok egyedül kiállni magamért. A kérdés csak az, te képes vagy-e az életedet áldozni a vérfarkastársaid életéért cserébe, hogy ők ne jussanak ilyen sorsra? - kérdeztem tőle komolysággal.

-Hát igen... Kár, hogy a mai boszorkányok már nem utálják annyira a vámpírokat mint régen. Máskülönben már régen kicsináltam volna az egyiket... -dörzsöltem meg a tarkómat egy keserű vigyorral az arcomon. Következő szavai eléggé lesokkoltak, már ha ez a legjobb kifejezés rá..
-Akkor ez megszakad.. -fejeztem be a mondatát, majd kifújtam a levegőt ami zavaróan kezdte nyomni a tüdőmet. -Szóval meg akarod ölni Elenát? -kérdeztem kissé bizonytalanul. Soha nem volt semmi bajom Elenával, szóval ez egy kicsit most meglepett, de ha úgy vesszük akkor igaza van. Áldozatokat kell hozni annak érdekében, hogy vége legyen ennek az egésznek.

- Hát haver... meg kell hagyni, hogy a Salvatore-ok mindig bekavartak az életünkbe. Mármint, nekünk Lockwood-oknak. Kár, hogy már nincs mód arra, hogy hidegre tegyem őket olyan könnyen. Ebben a mai világban már... pff... akkor hozza vissza őket valai erős boszorkány, amikor csak akarja. - sóhajtoztam már folyamatosan.
- Meg. Bármi áron - bólintottam, amikor rákérdezett, hogy meg akaork-e szabadulni Klaustól. - De sajnálatos módon, neki nem lennénk nagy veszteség. A hasonmás annál inkább... - gondolkodtam el. - Az ő vérével képes hibrideket teremteni... és ha a hasonmás meghal... - ütött a saját mondandóm szöget a saját fülembe. - Akkor vége ennek - mondtam szinte úgy, mint akit nyakon vágtak.

-Már rég megtettem volna ha nem lenne semmi az én rovásomon... Nem egyszer csaltam meg Caroline-t, de mégis megbocsájtott, és azt hiszem nekem is ezt kellett tennem amikor Stefan megcsókolta.. Pedig legszívesebben ott helyben leszedtem volna a fejét. -köszörültem meg a torkomat, úgy éreztem, hogy feltudnék robbanni, utálok erre gondolni... Kitudja lehet máskor is előfordult ez közöttük, de nem szabad erre gondolnom, hisz én sem vagyok makulátlan. Sőt egyáltalán nem vagyok az...
-Megakarsz szabadulni Klaustól? -tettem fel a költői kérdést vigyorogva, majd elvettem a teli poharat amit felém nyújtott. -Apámról ne is beszéljünk.. -sóhajtottam egy hatalmasat.. Na ez volt az a téma amit mindennél jobban utáltam.

Megdörzsöltem az államat. - A barátnőddel él egy házban? És te még nem ölted meg? Ha csak rátenné a kezét az én nőmre, nem élné meg a másnap hajnalt sem - mondtam a fejemet rázva, eléggé indulatosan, de ezt annak tudtam be, hogy mostanság egy kicsit feszültebb voltam, mint kellene. De ki tudja, lehet... hogy még mindig van rám hatása a teliholdnak, hiszen... ha azt nézzük, bárhogy is legyen, nekem már nem kell átváltoznom akkor, csak... megérzem, hogy közeleg.
- Leginkább azért érdekel, hogy hány hibrid van itt, mert... egyszerűen hihetetlen ez a kötelékes dolog, hogy... hiába minden gyűlölet, kötődünk Klaushoz - sóhajtottam fel, újabb pohár után nyúlva, de ekkor már Tylernek is nyújtottam egyet.
- Hallottam, az édesapád két éve halt meg. Egy szerencsétlen véletlen folytán. Hát igen... közismert, hogy Johnatan Gilbert kis ketyeréje nemcsak a vámpírokat volt képes bezavarni - sóhajtottam.

-Sajnos nekem nincs ilyen szerencsém mivel a barátnőmmel él egy házban, és szerintem nem közömbös neki. -köszörültem meg a torkomat. A tény, hogy egy háztartásban vannak nem éppen nyugtatóan hat rám.
-Elena...-böktem ki csak ennyit, majd megráztam a fejemet. Sok minden jutott eszembe most róla, de mindegy is... -Stefan már szerintem rég túl van rajta, de nélküle is ugyanolyan selejtes maradt. -vigyorodtam el gunyorosan.
-Elvileg vannak... Legalábbis ezt hallottam és én is elképzelhetőnek tartom. -vontam meg a vállamat nemtörődöm módon- Miért érdekel? -kérdeztem aztán eléggé érdeklődő tekintettel.

- Nehezen viselem el mindkettőt, bár Stefannal ritkábban találkozom - sóhajtottam fel, közben gondolkodva, hogy mit tehetnék még ehhez hozzá, majd úgy döntöttem, nem mondom el, hogy kis híján múltkor megöltem Damont. Szép is lett volna, ha akkor elpatkol, már csak egy hajszál híja volt, de a hasonmás megmentette... aztán meg... pfff, mindig megmentette őt. Megérdemli egyáltalán? Bár nem mondanám, hogy Elena megérdemli-e bármelyiket.
- Hát, ami engem illet, azt hiszem, nem lennének ilyen nagy selejtek, ha képesek lennének elvonatkoztatni attól az idióta Gilberttől - csóváltam a fejemet közben. Közismert volt, hogy gyűlölöm a hasonmásokat.
- Lényegtelen. A kérdésem: van más hibrid is a városban, vagy tudsz másról? - kérdeztem halkan.

Amikor Damon-t és Stefan-t említette keserű mosolyra húztam a számat, de inkább az utóbbi miatt. Bármennyire is akarta anno Caroline, hogy megkedveljem nem jött össze és a közeljövőben nem is tervezem ennek az ellenkezőjét.
-Megeshet, hogy ők voltak... Sőt én kinézem belőlük lelkifurdalás nélkül. -forgattam meg a szemeimet és az én arcomról sem tükröződhetett jelenpillanatban a megvetésen és a gyűlöleten kívül más.
-Stefan-t különösen rühellem. Az előző bálon majdnem volt is szerencsém kinyírni, azóta is bánom, hogy nem tettem meg. - Emlékezetes percek voltak az már biztos. Ha nem lett volna Caroline vagy az a másik nő akkor megtettem volna szemrebbenés nélkül.

- Háh, tudod... nem lennék meglepve, ha a vámpírok keze lenne benne. Damon és Stefan Salvatore két olyan ellenségem, hogy... erre már megfelelő kifejezés sincs - sóhajtottam fel. Hát igen... ez van. Utálnak, én utálom őket, kell még ezt ragozni? - Utálnak engem, én utálom őket, nem tudnék meglepődni azon, ha ők ketten tették volna azt, amit - vontam meg a vállamat, majd elvigyorodtam.
- De ne mondd, hogy te kedveled őket - böktem meg a vállát.

-Mondjuk azért nincs okom különösképpen panaszkodni.. -rántottam meg a vállamat. Igen, ez így volt, az életem így sem volt átlagos, és most sem változott szinte semmit azon kívül, hogy erősebb lettem.
Figyelmesen hallgattam amiket az életéről mondott.. Amikor a Bennett nevet említette egyből Bonnie ugrott be, de ezek szerint nem csak ő az egyetlen Bennett boszorkány a városban. Párperc alatt elképesztő, hogy mennyi új infót tudhatok meg..
-Erről hallottam valamit... Még anyám mesélte, hogy ő úgy tudja vámpírok keze volt a dologban. -jegyeztem meg, bár erről elég sok mendemonda járja, kitudja, hogy ezekből mennyi igaz.

- Azt hiszem, egyelőre lehetetlen, hogy semmissé tegyük ezt az egészet - sóhajtottam fel kesergő hangon, majd vontam egyet a vállamon. Mondjuk nekem eddig semmi hátrányom nem származott ebből az egészből, szóval... egyáltalán, mit tudnék én panaszkodni a hibrid létre? Csak a táplálkozási szokásaim változtak meg.
- Nos, Benjamin Lockwood vagyok. Az 1840-es években születtem, 1864 végén lettem Mystic Falls polgármestere. És 1865 januárjában megöltek. Hát... ennyi a történet. A gyilkosomat azóta sem derítettem ki, hogy ki lehetett, de egy polgármester meggyilkolása már nem is lehet meglepő. Az öcsém vette át a helyemet... - vontam egyet a vállamon. - És körülbelül két éve egy Emily Bennett nevű boszorkány támasztott fel - sóhajtottam újabbat.

-Rám se, de addig jó. Addig is elvagyok mint hal a vízben. -sóhajtottam, majd én is levettem egy pohár pezsgőt a tálcáról és nyugodtan kortyolgatni kezdtem. -Bár örülnék ha semmissé lehetne tenni ezt az egészet. -tettem még hozzá annak ellenére, hogy ez egyáltalán nem lehetséges, szép is lenne.
-Apropó, ha már így találkozhattunk, mesélj magadról, mert azon kívül, hogy az ősöm vagy nem tudok rólad túl sokat.. Persze csak ha nem veszed tolakodásnak. - mondtam miközben ismét a pezsgőmbe kortyoltam.

Felsóhajtottam, miközben beletúrtam a hajamba, és megfogtam egy pohár pezsgőt. Ahhoz képest, hogy bál van, én eléggé lazára vettem a figurát ezzel a farmerral, de nem ez volt itt a lényeg.
- Szóval megtalált... engem is - bólintottam. - Talán pont a Lockwood-okra utazik, nem tudom. De azóta sem bagózott rám, remélem, hogy el is felejtett - fintorodtam el.

Szavaira csak beleegyezően bólintottam egyet. Bármiről is akar beszélni ezzel kapcsolatban nincs ellenemre, hisz az ősöm és érdekel, hogy mi történt vele.. Viszont következő kérdésére egy keserű fintor ült ki az arcomra..
-Rosszkor voltam rossz helyen. Szokásomhoz híven. Próbáltam ellenkezni, de nem jött össze. -vontam meg a vállamat- És téged hogyan talált meg? -kérdeztem meg végül én is.

- Nos, azt hiszem, tisztában vagy azzal, hogy az ősöd vagyok. Ennek fényében, talán egy-két dolgot nem ártana tisztáznunk - sétáltam egy kissé még beljebb, de ekkor gyorsan felé fordultam és szinte követelőzően meredtem a szemeibe.
- Hogyan lehetsz te is hibrid? Klaus megtalált? - néztem rá kérdőn.

-Örülök, hogy végre találkoztunk. -ráztam meg a kezét egy halványabb mosolyféleséggel az arcomon. Nem akartam magyarázatot találni arra, hogy hogy lehet itt...életben... Már csak azért sem mert valószínűleg már nem tudna meglepni. Bár azt hiszem az itt élő emberek többsége már nem lepődik meg semmin.
-Én is megakartalak ismerni.. Mondjuk csak pár hónapja, mióta tudom, hogy élsz. -jelentettem ki őszintén. Hát igen, ha nem tettek volna arról említést, hogy még mindig él akkor most valószínűleg halál sápadtan álltam volna itt és ennél ezerszer jobban meglepve.