Mindig is indulatkezelési problémáim voltak, melyek a mai napig megmaradtak, tudjátok ez a farkas dologgal jár. Hamar eldurran az agyam és akkor azt csinálok, amit jónak látok, de sajnos sokszor nem tudom mérlegelni, hogy mit teszek. Próbálok változtatni, próbáltam megváltozni, de örök életemben egy szemétláda voltam és nem tudok róla lemondani. A legjobb haverom nővérével jártam, sőt még az anyjával is csókolóztam, hát nem vagyok épp egy példakép. Rosszul bántam a barátaimmal, sok mindenkit lenéztem, volt akiket terrorizáltam és porig aláztam. Valójában én voltam mindig is a polgármester fia, aki mindent megtehetett és sose lettek belőle komoly következmények, de minden megváltozott, mikor aktiváltam az átkomat. Belecsöppentem egy olyan világba, amibe talán nem kellett volna, nem én akartam természetfeletti lenni, azzá tettek. Az ember azt hinné, hogy menő vérfarkasnak lenni, de senki sem tudja, hogy mekkora kínnal jár, sőt sose tudhatod, hogy egyik teliholdkor nem e az egyik szerettedet tépted apró cafatokra. Nem jó farkasnak lenni.. Klaus próbált megtörni, mindent bevetett, hogy tönkre tegye az életem és sikerült, volt egy időszak, amikor nem voltam önmagam, mikor nem láttam kiutat és csak egy dolog lebegett a szemem előtt, valakinek a halála..
Kitartó és bosszúszomjas vagyok, látni akarom Klaust szenvedni, látni akarom hogy megtörik és összeomlik, ahogy eltűnik a büszkeség és felsőbbrendűség érzete.. Semmi másra nem vágyok jobban, csakhogy Klaus Mikaelson szenvedjen és kívánja a halálát. Miatta lettem hibrid és ezzel együtt sajnos a csicskája is, hisz volt az a sarjkötődéses dolog. Rühellem Klaust és nem akartam a csicskása maradni, szerencsére megtörtem a kötödést és szabad lettem, de utána.. Mondhatni átestem egy újabb változáson, új célt kellett találnom, egyedül voltam. Nem volt mellettem Caroline -aki megcsalt Klausszal-, családom sem volt és a barátaim is kezdtek cserbenhagyni. Senkihez se fordulhattam, pont ezért léptem le a városból egy időre.
Az igazat megvallva azért jöttem vissza három hónap után, mert hiányzott ez a város, hiányoztak a barátaim.. Nem mondom, hogy egy földre szállt angyal lettem, mert még mindig bennem van az a szemétláda, aki egykor voltam, de egy dologgal azonban problémám van, nem tudom nagyon uralni a sóvárgást. Ha éhes vagyok, akkor táplálkozom és segítségre van szükségem.. Két dologban kell segíteni nekem: 1. megtanulni kezelni a hibrid életet, 2. megölni Klaust és végleg elpusztítani, ha még az életembe is kerül! -természetesen azzal is megelégszem, ha valamilyen alternatívát találunk-.


Tudjátok, ha tükörbe nézek, akkor mindig elgondolkodom azon, hogy valaki hogyan lehet ilyen piszok jóképű, mint én? Teljes mértékben megvagyok elégedve önmagammal, nincs semmi gondom a kinézetemmel. Magas vagyok, nem vagyok alacsony ember, szeretem ezt, így nem kerülök annyira alul egyetlen verekedésben sem. Sportoltam, sokat sportoltam és ennek köszönhetően kigyúrt és izmos vagyok, sokkal jobb kondícióban vagyok, mint mások. Nyugodtan mondhatom, hogy a csajok buknak az ilyen testű pasikra, mint én. Világos bőrömhöz fekete haj párosul, ami nem hosszú, nem ér vállig, mint egy hímringyónak és mindig fel van zselézve. Arcom sose szőrös, mindig borotválkozom, de az t nem mondom, hogy egy kis borosta nem fordul elő. Adok magamra és szerintem ez a normális. Sötétbarna igéző szempárral áldott meg az ég. Helyes vagyok, a legtöbb nő helyesnek titulál és jóképű vagyok, na.. erről nem tehetek.
Mindig ízlésesen és alkalomhoz megfelelően öltözködöm, bár be kell vallanom nem vagyok épp az öltönyös pasi, rühellem az öltönyöket. Legtöbbször V-nyakú pólót vagy izompólót hordok, melyek általában egyszínűek. Jobban kedvelem a sötét színeket, bár nem mondom, hogy nem fordul elő világosabb szín. Nadrág terén jobban szeretem a farmert, bár azért mondjuk sportokhoz inkább melegítőt választok. De mondjuk ez teljesen felesleges elmondani, minden normális ember így gondolkodik.

Elmesélhetném nektek az életemet, a történetemet, de mostanra már mindenki ismeri, tehát elmesélem nektek, hogy hova és miért léptem le. Igaz egy kissé megszokott és unalmas is lesz, olvassátok csak végig King Tyler meséjét.
Az egész úgy kezdődött, hogy kerestem Klaust kiiktatásának a módját, de sajnos Mystic Fallsban erre nem volt lehetőségem, el kellett hagynom a várost. Nem akartam, hogy a többiek megtudják, pont ezért léptem le anélkül, hogy bárki is tudta volna. Úgyis csak lebeszéltek volna az egészről, de ők ezt nem érthetik meg, sose fogják megérteni… Klaus tönkre tett, megölte anyámat és egy gyilkost csinált belőlem, egy szörnyet. Utáltam magamat, sokáig így voltam, de végül elfogadtam azt, aki vagyok, egy hibrid. Ritka faj vagyok felruházva a vámpírok és a vérfarkasok erejével, ami nagyon kellemes páros tud lenni. Tehát leléptem, csak egyetlen egy bökkenő volt, nem volt semmi nyomom, amin elindulhattam volna, nehéz a Mikaelson családot megtalálni. Nem adtam fel, túlságodan is fűtött engem a bosszúvágy, túlságosan is akartam Klaus halálát, de… nem lehet megölni, tényleg nincs rá mód. Volt egy tervem, sok boszi barátot szereztem úgy, hogy megvédtem őket a vámpíroktól -nem reagálnak valami jól a harapásomra-. Az egyetlen megoldás az, ha Klaust egy másik testbe helyezzük, mondjuk egy emberi csecsemőébe, ott nem tudna nekünk ártani jó sokáig, csak sajnos ezt senki sem merte bevállalni, túlságosan is féltek.
Mivel nem volt segítség é kivitelezhető megoldás, ezért próbáltam élvezni az életet, dögös csajokat igéztem meg és szinte mindennap partykat tartottam valami gazdag fószer lakásában. Nem igazán fogtam magam vissza táplálkozás terén sem, de megjelentek a vadászok, akik mindent elrontottak. Pontosan két hétig kergettek és hiába öltem meg közölük húszat, nem akartak elfogyni. Így végül tehát nem volt más lehetőségem, mint visszatérni Mysticbe és megtanulni kezelni ezt az éhéges dolgot. Csak azt nem tudom, hogy kihez forduljak, így inkább csendben és halkan visszasurrantam a családunk házába és ötleteket gyűjtöttem… lassan fel kéne keresnem Stefant és segítségét kell kérnem, de kezdem úgy érezni, hogy túl sok mindenről maradtam le a távollétemben.