A lábaim egyre lassabban és lassabban követték egymást, ahogy elkezdtem közeledni a ház felé. Hiszen most arra készülök, hogy ez életem nagy részét eldobjam magamtól. Tyler volt a mindenem. A múlt idő most nagyon fontos. A legfontosabb, hogy magamban lezárjam ezt az egészet, hiszen egyáltalán nem egészséges, ami köztünk van.. Ő nem akar velem lenni.. Csak erre még nem jött rá. Én pedig nem ragaszkodhatok hozzá.. Nem hunyhatok szemet minden megcsalásánál.. Ez egyszerűen nem helyes. Csak azt sajnálom, hogy erre nem előbb jöttem rá.
Ahogy a lépcsőn megyek felfelé úgy érzem, mintha egy szikla nehezedne a mellkasomra. Meg kell tennem.. Ez mindkettőnk érdeke.
Amint az ajtajához érek egy hatalmasat sóhajtok. Nem lesz könnyű az egyszer már biztos. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy kopogtatnom kell. Nem akarok több olyan helyzetet, hogy rányissak egy nővel.
Kopogtattam és vártam, de semmi.. Hallgatózni kezdek, de semmit nem hallok. Összeszedem a bátorságomat és benyitok. Az egész szoba üres. Az ágya ugyan úgy van hagyva, mint amikor utoljára itt jártam.. Vajon baja eshetett? Nem.. Vagyis nem tudhatom. Mindenesetre először azzal kell foglalkoznom, amiért jöttem. Mivel nincs itt ezért kénytelen leszek papírra vetni a dolgokat. A helyzet eléggé ismerős lesz a számára.. Hiszen a legutóbbi ilyen alkalomnál eléggé rossz passzban voltam.. Ő pedig rögtön elhitte. Viszont most legalább meg lesz az oka arra, hogy felkeressen. Ezt még személyesen is át kell beszélnünk.. Nem szeretnék gyerekesen viselkedni és egy papírfecni segítségével elbúcsúzni.
Kerestem egy papírt és egy tollat, majd az ágyára ülve lehúztam a gyűrűt és írni kezdtem.

Tyler!

Tudom, hogy ez az egész helyzet nagyon ismerős lesz a számodra, hiszen volt már ilyen búcsú levél dolog és hát az nem végződött túlságosan jól.. Hiszen akkor elrabolt egy dilis boszorkány. Nem hiszem el, hogy még ilyenkor is baromságokat zagyválok össze nem azt amiről igazából beszélni szeretnék.. Vagyis inkább írni. Az érzéseim. Valahogyan papírra kell vetnem azt, amit érzek. Amin keresztül mentem.. Hogy ő is megérthesse.
Nem akarok kertelni egyszerűen szeretnék rátérni a lényegre. Én nem bírom tovább csinálni, ami köztünk van. Nem akarlak magamhoz kötni, hiszen annak nem igazán lenne értelme. Érzem, hogy nem állsz még készen egy kapcsolatra. Tudom bizonyítani akartál.. Hogy képes vagy rá. Én pedig pont most nem adok neked esélyt rá. Nem azért van, mert nem akarom.. Egyszerűen.. Nem bírnék elviselni még egy megcsalást.. Vagy bármi mást. Mindig lesz egy ember, aki fontosabb lesz a számodra nálam. Ezen csak te tudsz változtatni. De megértem, ha nem akarsz. Nem kényszeríthetlek semmire..
Csak szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek. Mindig is szeretni foglak. De talán ez még sem a mi időnk.. Viszont egy örökké valóságunk van arra, hogy vissza találjunk egymáshoz.. Ha tényleg ez van megírva nekünk..
Vigyázz magadra!

U.i.: A gyűrűt visszaadom. Talán egyszer majd egy olyan személynek adod, aki megérdemli. Vagy esetleg, majd pár évszázad múlva újra az én ujjamon lesz majd.. De akkor örökre..

Caroline

Mire végeztem az egész papírt szinte teleáztattam a könnyeimmel.. Még csak a közelében sem jár ez a papírfecni annak, amit érzek. Amit éreztem. De képtelen vagyok leírni. Hiszen az csak feltépné az összes régi sebet.. Ezt pedig el szeretném kerülni. Félek, hogy megint ott lyukadnék ki, hogy az érzelmeim nélkül bántanék meg másokat.
Nem tudom melyik a rosszabb nem érezni és egy szörnyeteggé válni, vagy pedig érezni és darabokra hullani..? Az első természetesen a könnyebb út, de nem csinálhatjuk örökké. Minél tovább csináljunk annál nehezebb lesz utána tükörbe néznünk.. De ebből is tanulunk.. Ki kell tartani és erősnek maradni..

Nem tudom mennyi ideig ücsörögtem az ágyán.. Magamhoz szorítottam a párnáját.. És még egyszer utoljára önmagamba véstem az illatát..
Megtöröltem a könnyeimet, majd a papírt és a gyűrűt az éjjeli szekrényére helyeztem, majd elindultam kifelé a szobájából.. Az ajtóból visszanéztem és elmosolyodtam, hiszen annyi emlék köt ide.. Volt jó is és rossz is.. De most valahogy csak a jó emlékek lepték el a gondolataimat..
Nagyot nyeltem, majd becsuktam magam mögött az ajtót és szapora léptekkel hagytam el a házat.

(Forbes ház)

Tylernek még mindig semmi jele. A sietek nála elég hosszú időtartamra nyúlik ki. Még csodálkozik, hogy nem bízom benne. Azt hiszem, ha elkezdenék töprengeni, hogy vajon most mit csinálhat azzal csak saját magamat kínzom.. Inkább én is elmegyek valamerre. Nem akarok valami túlzsúfolt helyen megjelenni.. Egyszerűen csak gondolkoznom kell. Hogy tényleg vissza akarom kapni Heathert. Hiszen egy gyerek annyi felelősséggel jár.. A másik része meg az, hogy félek Tyler reakciójától. Lehet, hogy a terhességem alatt velem lenne.. Aztán meg elmenekülne..
Na épp az ilyen gondolatok miatt kell most kicsit kikapcsolódnom. Magamra kaptam egy világos topot és ehhez egy sötétebb shortot, majd el is hagytam a házat.

(Erdei kis bár)

- Jól van. - Csak ennyi bukott ki belőlem. Nem tudom miért. Egyszerűen most annyira ellepte minden gondolatomat az, hogy visszakaphatom Heathert. De biztos, hogy ez az amire vágyom? Hiszen még olyan fiatal vagyok és ez az egész felelősség messze áll tőlem. Valamiért nem vagyok már abban sem biztos, hogy jó anya lennék. Egyszerűen mindenben elbizonytalanodtam. Csak meg akarom adni a lehetőséget neki, hogy élhessen. Méghozzá egy boldog életet. Én nem akarok neki csalódást okozni.
Mivel Tyler már el is tűnt valami édességet hozni kimásztam az ágyból bár valahogy most nehezebb volt, mint máskor. Olyan erőtlennek éreztem magam mostanában. De nem tudom miért. Talán csak az utóbbi események. Heather elvesztése.. Aztán az újbóli találkozásom Haydennel. Minden olyan gyors volt.
De ezeken ráérek gondolkozni egy jó forró fürdő közben.

(Fürdő)

-Egyrészt nem lehet olyan könnyen megölni, másrészt pedig nem pont olyan dologra gondoltam amiben leszedik a fejemet. -rántottam meg a vállamat és felkaptam magamra a dzsekimet és a cipőmet is miközben Caroline-t hallgattam.
-Szerintem nem szükséges. Odamegyünk, bekopogunk megkérdezzük, ha nem akkor meg megyünk tovább egy másik boszorkányhoz. -magyaráztam el egyszerűen. Bár azt hiszem ez mégsem olyan könnyű mint ahogy én előadtam, de nem baj, lesz ami lesz.
-Viszont én most elugrok hozok neked valami édességet. Pihenj egy kicsit, vagy vegyél egy jó meleg fürdőt! Sietek haza. Ha bármi gond van telefonon elérsz. -nyomtam egy csókot a homlokára, majd miután zsebre vágtam a telefonomat azzal a lendülettel ki is viharzottam a lakásból.

[folyt. Cukrászda]

- Azért nem akarom, hogy a gyereknek apa nélkül keljen felnőnie, mert belemész valami hülyeségbe. - Jelentettem ki határozottan. Az kellene még, hogy őt elveszítsem. Heather elveszítésének a fájdalma már kezd megszokottá válni. Már amennyire ez megszokott lehet. De nem akarom még egyszer ugyan azt a fájdalmat átélni..
- Rendben van akkor holnap.. Bár nem kellene először valamilyen módon beszélni vele. Nem akarom, hogy abból legyen problémánk, hogy csak úgy "rátörjük" a ház ajtaját. - Az biztos, hogy nem akarom megzavarni a nyugalmát keresztbe tenni neki meg még annyira sem. Végül is édesanya.. Talán megérti a helyzetemet.. Meg kell értenie.

-De ha olyat kérne ami nem lenne előnyös rád nézve akkor hivatkozzunk rám. Mert nekem mindegy. Megmondtam, hogy a lényeg az, hogy te rendben legyél és a pici. - vágtam rá szinte azonnal. Tudom, hogy Caroline bármire képes lenne csak azért, hogy Heather-t visszakapjuk, de nem engedem, hogy olyanba menjen bele amiből baj lehet.
-Mit szólnál a holnaphoz? Szerintem ma már ehhez késő van. Holnap reggel elmennénk és meglátjuk, hogy mi lesz. -vetettem fel az ötletet. Meg Caroline-nak sem árt a pihenés. Kitudja milyen megterhelő lesz számára ez az egész.. Tényleg remélem, hogy nem lesz ebből komolyabb gond...

- Maximum valamit kér cserébe.. De engem az sem érdekel. Bármit megadnék érte. - Jelentettem ki határozottan. Ha meg tudja csinálni nem érdekel mibe fog kerülni.. Bármit megadnék azért, hogy visszakaphassam őt. Hiszen ő mindennél fontosabb volt számomra. Tudom, hogy itt van Tyler és ez valamennyire elég is.. De a teljes boldogságunkhoz az kell, hogy visszakapjuk őt.
- Én tényleg nagyon szeretném. Nem tudnánk minél előbb megejteni ezt? - Kérdeztem izgatottsággal a hangomban. Legszívesebben már most kiugranék az ágyból és elindulnék Esterhez, majd addig dörömbölnék az ajtón míg ki nem nyitja. De vissza kell fognom magam.

-Hát csak nem fogja. Maximum ha igen akkor keresünk mást. Mert mások is vannak a városban csak nem olyan erősek mint ő. -rántottam meg a vállamat. Igazából az lenne a legjobb ha Esther csinálná meg.. Azt hiszem az úgy biztonságos lenne. -Minden rendben lesz. Szeretném ha újra boldog lennél. A lányunkkal és velem, vagy nélkülem. Mindig fontos leszel a számomra. -simitottam végig arcának puha bőrén, majd egy lágy csókkal illettem ajkait. Sok reményt fűzök ehhez az egészhez, lehet, hogy túl sokat is, ezért is lesz annál rosszabb ha mindez nem jön össze, de remélem, hogy nem így történik.

Esther.. Nem is választhatott volna jobban, mint Klaus anyja. Nekem előnyöm, nála? Na ne vicceljünk már. Attól, hogy egyszer beszélgettem Klaussal is kivételesen jó kedvében találtam nem lesz előnyöm nála semmiben. Főleg azok után, hogy milyen lekezelő voltam vele. Személyes tapasztalatom szerint nem olyan, mint ahogy Tyler elmondta.. De lehet, hogy tényleg csak a jó kedve miatt volt velem kedves.
- Nem hiszem, hogy bármi előnyt is élvezhetnénk miatta. De remélem azért, hogy ha megkérjük nem csapja ránk az ajtót. Mindennél jobban szeretném őt visszakapni. - Mikor még épphogy megtudtam már arról álmodoztam, hogy a karomban tarthatom. Még mindig nem vagyok képes feldolgozni, hogy elveszítettem és nem is akarom. Ha lehet.. akkor bármit megteszek azért, hogy visszahozzam az én kisbabámat. Még meg sem született.. De biztosra mondhatom, hogy még az örökkévalóság sem lenne elég ahhoz, hogy elfelejtsem.

Több jelöltem is lett volna erre a kis akcióra, de azt hiszem a legerősebbet kell megemlítenem mind közül, mert akkor biztosan sikerrel járunk. -Esther... Esther Mikaelson.. Klaus anyja. -böktem ki a nevet halkan- Már csak az a kérdés, hogy segítene-e. Neked lehet némi előnyöd nála, már csak Klaus miatt is. -Reméltem, hogy ezt nem célzásnak veszi, de ahogy láttam egész jól kijöttek egymással, bár ez a sztori egyáltalán nem érdekel már.
-De mindenféleképpen elmegyek veled. Egyedül nem is engednélek oda. -mondtam már eléggé keserű ábrázattal. Lehet, hogy kedves volt Caroline-al, de kitudja miket tehet vele ha elgurul a gyógyszere. Mellesleg az anyját sem ismerem, csak hallásból. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Heather élhessen újra, és megszülethessen. Igazságtalan volt az élet Caroline-al, és ezt muszáj helyrehozni mielőtt komolyabb lelki következményei lennének. Nem emésztheti magát egy egész örökkévalóságon át.

Annyira örülnék annak, ha ezt az egészet vissza lehetne csinálni valahogyan. De semmi ötletem nincsen arra, hogy hogyan mehetnék vissza az időben vagy valami ilyesmi.
Tyler ötlete kicsit meglepett. Szóval ő is gondolkozott ezen. De nem tudom.. Nem járna ez valamilyen komplikációkkal? Hiszen akik meghalnak azoknak nem szabadna visszatérniük. Vagyis hát ez eléggé természetellenes. De most ez sem érdekel. Ha visszakaphatom a kislányomat nem érdekel semmi más.
- Mégis ki lenne az aki képes lenne erre? - Kérdeztem miközben a remény apró szikrája megcsillant a szememben. Ha ez lehetséges lenne.. Azt hiszem én lennék a legboldogabb ember-vámpír a földön. Mindent megadnék azért, hogy őt visszakaphassam. Akár a saját életemet is.

-Akkor jó.. Ennek örülök. -nyugtáztam egy halványabb mosollyal az arcomon. Nem nagyon akartam tovább taglalni a Heather-es témát, de eszembe jutott valami ami talán nem is olyan rossz ötlet. -Ömm..-kezdtem bele eléggé bizonytalanul- Nem fogom többet felhozni ezt a témát, de eszembe jutott, hogy mi lenne ha felkeresnénk egy boszorkányt?! Olyan sok embert visszahoznak a halálból. Heather-rel ezt miért ne tehetnék meg? Nem szabad ennyiben hagynunk a dolgot mert csak emésztenéd magadat. Hátha sikerül.. -magyaráztam el a lehető legértelmesebben. Bár még nem született meg Heather, és nem is éltem át azt amit Caroline, de én is rettentő nagy ürességet érzek nélküle, hisz elvégre ő volt az első közös gyerekünk, legalábbis lett volna...
-Ismerek is egy pár erősebb boszorkányt.. Semmi sem lehetetlen. Csak a megfelelő eszközökre van szükség hozzá. -tettem még hozzá.

Néha annyira feleslegesnek érzem magam, hogy azt nem tudnám szavakba önteni ha akarnám sem. De vannak pillanatok amikor ezt olyan könnyen elfelejtem..
Mondjuk most igazából ami a legjobban megviselt az Heather elveszítése. Próbálom túltenni magam rajta, de azt hiszem ez örökös nyomot hagyott bennem. Hiába van egy örökkévalóságom, hogy ezt az egészet elfelejtsem.. Tudom soha nem leszek rá képes. Hiába akarom. Elvesztettem az egyik dolgot amitől teljes lett volna az életem.. És semmit nem tehettem ellene. De ez az egész, majdnem az életembe is került. De az én életemnél valahogy az övé sokkal fontosabb volt még sem voltam képes arra, hogy megvédjem.. Annyira tehetetlennek és szerencsétlennek éreztem magam.. De nem szabad erre gondolnom. Csak önmagamat kínzom vele...
- Rendben van.. Én is szeretlek.. - Egyeztem bele miután végighallgattam a kisebb monológját. Azt hiszem később úgy s rájövök, hogy mit is titkolt el előlem.. Akkor majd eldöntöm, hogy jól tette-e avagy sem.

Egyáltalán nem arról volt szó, hogy nem bízom Caroline-ban csak nem akartam neki rosszat. Mostanában így is túl sok lelki és fizikai trauma érte, nem akarom még ezt is a nyakába zúdítani. Lehet, hogy kismilliószor megcsaltam amit bánok és szégyellek is, de az sem most volt, azóta sok minden változott és már tudom, hogy ő a legfontosabb az életemben.. Nincs szükségem másra, csakis rá, vele vagyok boldog és ezt nem akarom egy éjszakás kalandokkal a porig rombolni. A bizalmát már úgysem vívhatom ki újra, de remélem ez idővel javulni fog.
-De, bízok benned, de vannak olyan dolgok amikkel nem akarlak terhelni, ez egyedül az én saram. -fogtam továbbra is a kezét mintha csak az életem függne tőle. -Szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban, és bár tudom, hogy sokszor kijátszottam a bizalmadat, de most nem ez a helyzet. Hidd el, hogy nincs semmi! Nem kérhetem azt, hogy teljes mértékben bízz meg bennem mert a bizalmadat már régen eljátszottam, ebben biztos vagyok. De kérlek most az egyszer próbálj meg hinni nekem, legalább egy kicsit. -tűrtem hátra arcába lógó tincseit.

Nem akarok vele veszekedni, de valahogy mindig oda lyukadunk ki. Vagy én reagálom túl a dolgokat vagy ő. Erről tényleg le kellene szoknunk, de egyszerűen nem megy. Mindketten elég makacs személyiségek vagyunk és állandóan marjuk egymást, de emellett szeretjük is egymást. Én legalábbis szeretem őt. Habár sokszor megkérdőjelezem, hogy ő tényleg szeret-e engem. A megcsalások aránya nem ezt mutatja.
Lehúzta rólam a takarót, majd felhúzott magához és a szemeibe nézett. Talán a szemembe nem képes hazudni. Bár amúgy is könnyen észreveszem rajta.. De ha így mondja azt, hogy nem csalt meg azt hiszem képes leszek elhinni neki.
- Sajnálom, hogy túlreagáltam a dolgot, de nem szeretem ha eltitkolsz előlem dolgokat.. Úgy érzem, hogy nem bízol bennem.. - Nem tudom mi lehet olyan eget rengetően fontos és titkos, hogy nekem nem képes elmondani. De ha egyszer úgy is megtudom miért ne mondaná el most..?

Mondhatnám, hogy nem akartam neki hazudni, de valahogy mégis szükségesnek éreztem. Ha elmondom akkor rögtön kidobna és ezt nem akarom. Elvégre csak nem mondhatom a szemébe, hogy "Héé, megakarjuk ölni Elenát, de amúgy nincs semmi..."
Éppen a gatyát rángattam már magamra, amikor láttam, hogy Caroline a fejére húzza a takarót az előbbi mondata után. Bűntudatom volt? Erősen...
Odasétáltam az ágy széléhez, majd leülve mellé óvatosan lehúztam róla a takarót, ezt követően pedig felhúztam magamhoz, hogy őszintén nézhessek a szemeibe. - Igen, nem ez a teljes igazság, de semmi olyanról nincs szó ami neked árthatna, és nem, nem is csaltalak meg ha ez eszedbe jutott volna már. - Ami végül is igaz. Erin csókolt meg, nem én őt. Én Caroline-t szeretem. -Hidd el semmi komoly csak volt egy két dolog amit tisztáznunk kellett Ben-nel. Ennyi, és semmi több. -nyúltam a keze után amit lágyan cirógatni kezdtem.

Annyira utálom, ha magában tart valamit.. De mi közöm van hozzá? Végül is csak a menyasszonya vagyok. Akkor pukkadjon meg magában. Nem értem miért nem bír őszinte lenni velem. Nem hinném, hogy olyan nehéz. De inkább nem szólok egy szót sem, mert megint én lennék az aki kezdeményezi a vitát.
- Persze, az én érdekem az, hogy titkolózz előttem. Hát köszönöm szépen. - Motyogtam, majd a fejemre húztam a takarót. Nem akartam veszekedni se semmi. Így legalább kevesebb az esélye annak, hogy valami olyat mondok ami miatt már megint én leszek a hibás. Nem értem miért nem tud őszinte lenni velem. Ettől fel tudnék robbanni.. Semmi okot nem adtam arra, hogy ne bízzon bennem.. Ő már annál inkább.

-Benjamin Lockwood. - böktem ki, majd inkább a hátamra feküdtem, hogy kerüljem a szemkontaktust. Utálok neki hazudni, de amint látom ez most nem is sikerült, mivel a következő kérdésével eléggé a lényegre tapintott.
-Tök mindegy. Tényleg lényegtelen..Majd megoldom. -nyeltem egyet.. Vita lenne ha elmondanám, vita lenne ha nem mondom. Most akkor mégis mi a fenét kéne tennem? Mindkettőnél ugyanott lyukadok ki szóval édes mindegy. -Van egy két dolog amiről jobb ha nem tudsz. Hidd el ez a te érdeked is.. -suttogtam eléggé közömbösen- De nem akarok ezen vitatkozni és kérlek ne is kreáljunk belőle vitát. Majd rájössz ha eljön az ideje. - tettem még hozzá miközben kikászálódtam az ágyból és öltözködni kezdtem.

Szinte érezhető volt, hogy valami nyomasztja. De volt az az érzésem, hogy nem fogja csak úgy kitálalni én pedig utálok faggatózni, de ha ez kell, hogy megtudjam az igazat.
- Ó, tényleg? Ki az? - Kérdeztem kedves mosollyal az arcomon, mint aki teljesen bedőlt ennek az egyszerű hazugságnak. Oké.. lehet, hogy tényleg igaz, de nem ez az ami nyomasztja.. Érzem egyszerűen látom rajta. Mert ha csak ennyi lenne sokkal megkönnyebbült lenne, de nem az. Még ugyanolyan feszült. Azt hiszi nem ismerem már ennyire, hogy tudjam mikor hazudik és mikor nem?
- Aztán pedig kifejthetnéd, hogy pontosan mi is nyomja a lelkedet, mert látom rajtad, hogy ennek semmi köze az igazsághoz. - Tudni akartam és kész. Nem érdekel, hogy megint veszekedés lesz a vége.. Egyszerűen nem tűröm el, hogy hazudjon nekem.. Ez az egyetlen amit utálok.

-Tudom. -suttogtam. Igen, így utólag én voltam a hülye aki megint sokat képzelt bele a helyzetbe, de nem is értem miért hisz aki itt mindig félrelép az nem Caroline hanem én vagyok.
-Akkor jó. -húztam egy halványabb mosolyra a számat. Ezt a témát valószínűleg többször nem is fogom felhozni. Nekem se könnyű, neki meg főleg nem, és bár ez most sikerült, de nem akarom mindig ezzel terhelni. Amikor rákérdezett arra, hogy valami bajom van-e, egy hatalmasat nyeltem. Nem mondhatom el neki. Nem, nem és nem. Magammal csesznék ki. Ezért sem fogom neki elmondani a teljes igazságot. Biztos vagyok benne, hogy nem hagyná és akkor bukik az egész terv.
-Semmi, csak a bálon találkoztam az egyik ősömmel.. -jelentettem ki egyszerűen, és ha úgy vesszük ez az igazság, csak nem a teljes. -És kissé meglepett a dolog, ennyi az egész. -tettem még hozzá.

- Én csak neked akartam jót, semmi mást. Nem tehetek róla, hogy kétszer is vele sodort össze a sors. - Először a táncnál kellett jó képet vágnom hozzá aztán pedig a tombolánál.. De ott már kicsit más volt. Kellemesen csalódtam benne. De ki tudja... Lehet, hogy ez egy olyan énje volt amit ezer évente mutat meg. Nem is tudom és nem is akarom őt kiismerni. Egyszerűen azt akarom, hogy semmi közöm ne legyen hozzá. Se Tylernek.
- Semmi gond. - Soha nem volt az a személy aki tudja mikor, mint kell mondani. Bizonyos helyzetekben ez aranyos, de most nem oda tartozott. De ettől még nem fog a feje tetejére fordulni a világ. Pont ezért szeretem. Soha nem vágytam a tökéletesre csak, hogy viszont szeressenek.. Ennél több nekem nem kell.
- Valami baj van? - Éreztem rajta a feszültséget és, ha már nem haragszik a bálon történtek miatt akkor nem értem, hogy mi oka lehet rá. Ha megint megcsalt.. Én esküszöm, hogy helyben tépem darabokra.

-Nem, nem haragszom, és sajnálom, hogy annyira túlreagáltam. -nyeltem egyet, hisz mindig is nehezemre esett kimondani a sajnálom szót. Nem mintha nem úgy érezném, csak már hozzászoktam, hogy én ilyen vagyok mióta az eszemet tudom.
Az arckifejezéséből ítélve nem kellett volna feltennem a Heatheres kérdést. Istenem mekkora egy barom vagyok. Már, hogy a francba heverte volna ki? Most legszívesebben felpofoztam volna saját magamat, csoda, hogy Caroline nem tette meg.
-Ne haragudj! Nem akartam megint felhozni, csak kicsúszott. -szabadkoztam és óvatosan magamhoz húztam és egy csókot nyomtam a homlokára.
Annyira furcsa érzés volt így vele lenni, hogy olyat fogok tenni ami neki is rossz lesz, de nincs más választásom. Remélem Caroline nem tudja meg, de mégis akkora bűntudatom van emiatt.

Nem akartam rákérdezni, hogy történt-e vele valami azután, hogy kiment a bálteremből, mert látszólag nem is akart róla beszélni. Én pedig nem fogok minden egyes szót kihúzni belőle. Ha el akarja mondani elmondja. De ha mástól kell, majd hallanom azt hiszem sokkal rosszabbul fog járni.
- Még mindig haragszol rám a Klaus-os dolog miatt? - Kérdeztem nagyot nyelve. Ez volt az a téma ami elkerülhetetlen volt. Meg kell beszélnünk. Most tényleg ki van rám akadva ezért vagy csak a pillanat hevében reagált úgy. Annyira rossz, hogy még ennyi idő után se sikerült kiismernem teljesen.. Mindig okoz nekem még meglepetéseket. Ha nem így lenne valószínűleg már teljesen ellaposodott volna a kapcsolatunk és unatkoznánk egymás mellett. Bár ő mindig is gondoskodott arról, hogy ne unatkozzunk vagy legyen egy icipici nyugalom. A megcsalásaival már az idegeimre megy. Csak még egyszer.. És tényleg elfelejthet örökre.
Mikor felhozta Heather-t legszívesebben elüvöltöttem volna magam, hogy Nem te idióta! Szerinted ennyi idő után elfelejtem?? Vagy könnyebb lesz?? Annyira ki akartam zárni magamból ezt az egészet, hogy azt hiszem idáig sikerült is. Nem akarom így érezni magam. Ez a halálnál is rosszabb. - Jól leszek. - Mondtam miközben próbáltam valami mosoly féleséget az arcomra festeni.

-Nekem is az volt... -köszörültem meg a torkomat- Eléggé.. -tettem még hozzá eléggé mogorván, de nem akartam neki elmagyarázni mert tudtam, hogy akkor végleg vége.. Nem tudom miért, de az előbbi sóhaja kételyeket keltett bennem, bár azt hiszem túlreagálom mint mindig.
-Na, de nem is lényeges. Végre vége! -erőltettem egy halvány vigyort az arcomra és az oldalamra fordultam, hogy szembe kerülhessek Caroline-al és egy lágy csókkal illessem puha ajkait. Ez már kimondhatatlanul hiányzott, hisz hetek óta nem voltam vele úgy isten igazából együtt, és nem is tudom mit csinált ez idő alatt, de azt hiszem nem is érdekel mert most legfőképpen nekem lenne miért magyarázkodnom, de nem fogok.. Nem tehetem meg, hogy elmondom, még akkor se ha nem egy nagy dolog.
-Jobban vagy már a...-csuklott el a hangom szerencsétlen módon- .. a lányunk elvesztése után? - szorult össze a szívem is egy pillanatra amikor rákérdeztem erre.

Nem tudom mennyi ideig nézhettem őt, de melegséggel töltötte el a szívemet. Annyira békés volt. Párszor legszívesebben odahajoltam volna, hogy csókkal illessem puha ajkait, de inkább visszafogtam magamat és hagytam aludni. Neki is ugyanúgy szüksége van a pihenésre, mint ahogy nekem volt. De talán azért is nem akartam felébreszteni, mert tudtam, hogy amint felébred mindent meg kell beszélnünk a tegnap estéről. És nem akarom, hogy veszekedés legyen a vége. Az utóbbi időben azt hiszem elkerülhetetlen számunkra a veszekedés. Csak pár napig bírnánk ki veszekedés nélkül.
- Jó reggelt. - Mosolyogtam rá teljes boldogsággal. - Eléggé zűrös volt. A tiéd? - Mondtam egy rövid sóhajtással egy ütemben. Nem akarom részletezni neki, hogy találkoztam Haydennel. Nem hiszem, hogy az lenne a legjobb téma közöttünk most, hogy találkoztam azzal a férfival akivel életemben legelőször feküdtem le. Sőt szeretném, ha erről neki fogalma sem lenne.. Nem akarok ebből semmi kavarodást közöttünk. Hiszen így is eléggé féltékeny típus.. Mi lenne akkor ha tényleg lenne rá oka? Hiszen Stefanra is az.. Pedig vele csak barátok vagyunk.. De Hayden.. Ő sokkal másabb.