Már sötét volt, mikorra ideértünk. Nagyon kellemes volt a levegő, magam sem tudtam volna jobb időpontra tenni ezt a báli kavalkádot. Zseniális időpontválasztás, ha fogalmazhatok így. Megálltam az ajtónál, és kinyújtottam jobbomat Rosemarie-nek, hogy karoljon bátran belém. Hiszen... szüksége lehet a karomra, és ez illedelmességet mutat. - Örülök, hogy végül velem jöttél. - mondtam neki mosolyogva.
Megleptem magamat is, hogy pont Marcusszal jelenek meg. De mit tehettem volna? Nem lehet neki ellenállni... túl sokáig. De most nem lehetek sokáig vele. Meg kell majd keresnem az anyámat. Majd Klaust. Kicsit veszekedni támadt kedvem, és azt nem tudom társaságban csinálni. Talán Marcus kiröhögne, hogy kicsinyes módszereim vannak. - Nos, Marcus... - mosolyogtam rá. - Érezd jól magad ma este itt. Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni az első bál ebben a városban. - nevettem fel. - Vegyülj csak el. - kacsintottam rá.
- Nem tudom... még nem találtam ki az esti programot. - Sóhajtottam fel tanácstalanul, még úgy is, hogy közben felsorolt kb. két lehetőséget a sok közül. - De én most elmegyek kiszellőztetni a fejem. Mindjárt jövök. - Engedtem el Victor karját, és elindultam az erkély felé.
Folyt. Erkély
A hozzászólást Katherine Pierce összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 02, 2013 7:57 pm-kor.
Megérkeztem a hatalmas villa elé, leparkoltam a kocsimat majd egy perces elgondolkozás után kiszálltam és elindultam befelé. Ez a ház szép volt és óriási, de még ez sem volt fogható, ahhoz ahol én éltem még ember létem alatt. Hiszen én voltam Forstland hercege, királyi körülmények között éltem, mindaddig bátyám tönkre nem tette ezt. Viszont nem haragudhatok rá ezért, hiszen miattam az ő gyermekkora borzalmas volt. Végig kellett nézni, ahogy sorra elveszít mindenkit és végül egyedül kellett boldogulnia. Ezek a gondolatok jártak a fejembe amíg elértem az ajtóhoz. Ez után beléptem, még nem tudom kivel fog összehozni a sors ezen az estén, de bárki is legyen, az már nem a "jóvámpírral" fog találkozni aki 25 éven keresztül voltam. Többé már nem fogok úgy élni, ha emberek életébe kerül, hogy jól érezzem magam ám legyen.
«Előcsarnok»
A hozzászólást William M. Ackworth összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 02, 2013 9:34 pm-kor.
- Igen, eléggé nagy a tömeg. - kezdtem el bólogatni, majd nyelve egyet, felsóhajtottam. Nem voltam a tömeg embere, nem is szerettem azt, szóval.. miért kellett nekem ide eljönnöm? Megőrültem? Beteg vagyok? - Kedvesem, mit csináljunk? táncoljunk vagy előtte együnk egy keveset? - böktem az asztalok felé.
A bálra megérkezve, már kifejezetten szép tömeg várt minket. Úgy néztem még idejében... mert a tánc nagyjából most lesz induló, ahogy látom és hallom, az emberek a bálterem felé tartottak. - Engedje meg szép hölgyem, hogy bekísérjem - mosolyogtam a lehető legvidámabb arcommal Clarissára, ahogy kezét finoman húzva karomra, beljebb vezettem Őt a bálterem felé.
Hamar meg is érkeztünk, aminek felettébb örültem. Második bál, vajon mit tartogat számomra, számunkra? Az ajtó nyitódott, mi pedig egy csöppnyi tömegbe toppantunk. Meseszépen feldíszített ház, meseszép ruhákba bújt hölgyek és urak. Mintha egy másik világba léptünk volna be. Határozottan tetszik.
Még mielőtt eljöttünk volna leellenőrizte magát a tükörben. Nem is ő lehet volna, ha nem teszi meg. Nem szóltam hozzá habár kicsit furcsálltam a viselkedését, mert úgy csinált mintha nem történt volna semmi. Miután megérkeztünk rögtön kipattantam az autóból és kisegítettem őt is. - [lightgreen]Menjünk be. [/color]- Karoltam át a derekát, majd elindultam a bálterem felé.
Amikor odaértem leparkoltam a kocsimmal, majd eltéve pár fakarót és verbénás fecskendő, kiszálltam a kocsimból és elindultam befelé. Rengetegen voltak és bizonyára akad köztük pár vérszívó is, szóval ez jó alkalom lesz arra, hogy kicsit felmérje szokásaikat és talán le is vadásszak párat az este folyamán.
Elindultunk, és csakhamar meg is érkeztünk a bálra. Már elég sokan lézengtek itt-ott, és már látszott hogy lassan de biztosan mindenki megérkezik, aki tervezte, hogy eljön erre a nagy eseményre. - Itt lennénk! - Mosolyodtam el halványan Victor-ra nézve, és belé karolva beléptünk a Lockwood birtokra. - Ahogy látom Mystic Falls nagy része eljött a bálra. - Mondtam elgondolkozva kicsit körülnézve.
A hozzászólást Katherine Pierce összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 02, 2013 6:15 pm-kor.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
- Ne légy ilyen pesszimista... veled biztosan nagyon sokan szeretnének most itt lenni. Nehezen dolgozzák fel, hogy végül én kaparintottalak meg - mosolyogtam rá, majd bólintottam. - Igen, mehetünk.
Kiszálltam az autóból, majd odasétáltam hozzá ő pedig belém karolt. - Én erre elég kis esélyt látok, Mrs. Salvatore. - Nem hiszem, hogy bárki is igényt tartana a társaságomra az este folyamán. -Bemehetünk? - Néztem rá egy féloldalas mosoly kíséretében. Nem tudom, hogy Caroline itt lesz-e egyáltalán. Bár azon se csodálkoznék, ha nem jönne el. Bár az nem rá vallna, de majd úgy is kiderül, hogy döntött.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, de most nem is vártam el, hogy csevegjünk. Olyasmi történt, amire egyáltalán... nem számítottam. Care... istenem. Összeszorult a szívem, ahányszor csak rá gondoltam, és tudtam, hogy túl fogja élni, mert túl kell élnie, de naghyon nehéz lesz talpra állnia. - Nos... Mr Salvatore - suttogtam, miközben kimásztam magam is az autóból, és egy mosollyal belékaroltam. - Mit gondol, mennyi az esélye, hogy elrabolják önt ma este tőlem? - kuncogtam.
Lassan hajtottam közben néha-néha Elenára pillantottam. Nem tudtam semmi konkrétat leolvasni az arcáról ezért inkább csak szótlanul vezettem. - Megérkeztünk. - Jelentettem ki mikor leparkoltam az autóval.
Azt hiszem a vérem a legtöbb esetben segített volna, de most nem volt túlzott nagy hatással rá. Hiszen pár korty után, majdnem felköhögte az összeset. Átvette az irányítást felettem az aggodalom. Nem tudtam mit csináljak, hogyan segítsek neki. De azt biztosan tudom, hogy jól ellátom annak a baját aki ezt tette vele. Csak kerüljön a szemem elé. - Rendben, csak előtte jussunk fel a szobádba. - Karját átemeltem a vállam felett, hogy úgy állítsam talpra, majd vámpírsebességgel rögtön a szobája felé indultam. Az volt az utolsó remény. Ha az sem segít nem tudom mit tehetnék.
Homályosan láttam és perceken belül jutottak el csak Caroline szavai a tudatomig, de akkor sem tudtam elsőre egy értelmes mondatot összehozni, sőt még utána sem tudtam. Amikor a számhoz nyomta a véres csuklóját, egy pár kortyot tudtam csak lenyelni össz-vissz mert szinte azonnal fel is köhögtem. Nem tudtam, hogy most mi a francért történt ez, de nem tudtam hangot adni a kérdéseimnek. Igyekeztem továbbra is feltornázni magamat, de mindig ugyanaz lett a vége. -Az emeleten van...-nyögtem ki ennyit csak akadozva ezzel a tündérvéres tasakra gondolva- ..az a vér...az segít. -legalábbis remélem segíteni fog.
Kirohantam amilyen gyorsan csak tudtam, majd az ajtó előtt megtaláltam őt térdre rogyva, véresen. - Tyler. Jézusom. - Letérdeltem hozzá és két kezem közé vettem az arcát és szemeibe néztem ami már, majdnem kezdett lecsukódni. - A francba.. Megint mi történt? - Kérdeztem kicsit ingerülten, majd felszakítottam a csuklómat és a szájához nyomtam. Nem tudom mi a franc történhetett és hogy ki tette ezt vele de amint képes lesz beszélni ki fogom szedni belőle. Esküszöm, hogy megkeserüli aki ezt tette vele.
Nagy nehezen, de végül hazaértem. Reméltem, hogy Caroline itt van mert másképp nem nagyon jutnék be. A kezeim és a lábaim teljesen elernyedtek aminek az volt a következménye, hogy térdre estem az ajtó előtt. Próbáltam felállni, de ez ment most a legkevésbé. -Caroline....-nyögtem ki csak ennyit és egy hangos puffanással elterültem az ajtó előtt. Ha nem lettek volna ilyen rohadt mélyek a sebek és a nyakamat sem törte volna ki az a nő, akkor talán nem lennék ilyen szar helyzetben. Igazából nem is nagyon tudtam akkor, hogy mit teszek, de az életem volt a tét..
- Rendben. - Csak ennyit tudtam kinyögni, hiszen már szinte el is tűnt. Megrántottam a vállamat, majd úgy döntöttem jól esne még egy fürdő mielőtt lefeküdnék. Meg hát szerettem volna a karjaiban elaludni szóval próbálok minél tovább ébren maradni. Még egy ideig élveztem a friss levegőt, majd elindultam befelé egyenesen a fürdőszobába.
Nem is válaszoltan az étteremben elhangzott szavaira csak egyetértően bólogattam. Mert igaza van, egy rohadt szar alak, de ha ezt a szemébe mondanám ott helyben le is szedné a fejemet. Rövid autókázás után leparkoltam a birtok előtt, majd kiszállva a kocsiból Caroline-nak is ajtót nyitottam. -Menj be nyugodtan és pihenj le! Hamarosan hazajövök, csak muszáj egy kicsit kiszellőztetnem a fejemet. De tényleg ne menj el! Sietek.. -nyomtam egy lágy búcsúcsókot ajkaira és futva elindultam az erdő felé.
Olyan hamar békültünk ki mint amennyire gyorsan sikerült összekapnunk. Azt hiszem elmondhatom, hogy nem tudunk sokáig haragban lenni. De nem is akarok. Mostantól sokkal jobban fogok figyelni arra, hogy mit mondok és mit csinálok. A legjobb lenne ha elszámolnék tízig mielőtt kinyitnám a számat akkor valószínűleg sokkal kevesebb lenne a probléma közöttünk. Ezen gondolkoztam, na meg persze mosolyogtam mint egy kisgyerek aki nem rég kapott cukorkát. Bár nekem a cukorka most az édes csókja volt és a mellé tartozó érintése. Egyszerűen nem tudom elképzelni nélküle az életem. A Stefannal töltött tegnap estémről azt hiszem jobb lesz, ha nem beszélek. Csak elrontanám az egész hangulatunkat, meg mivel nem is történt semmi nem kell, hogy feleslegesen felhúzza magát. Egész jól megy ez a gondolkodj mielőtt megszólalsz. Megmarad a tegnap este a mi titkunknak. Senkinek nem kell róla tudnia. Amikor a birtokra értünk megszorítottam összekulcsolt ujjainkat, majd elindultam vele felfelé a szobájába. Hozzá akarok bújni és karját magam körül érezni. Ez kell nekem most. Ez nyújt biztonságérzetet.
Végre megvolt, amit akartam.. Elfogadta az ajánlatot, ami igazából három dologra engedett következtetni. Ad1: még mindig szeret és nagyon rosszul titkolja. Ad2: megpróbál a lelkembe taposni az elkövetkezőkben, esetleg újra az életemre törni. Ad3: Ő sem tudja mit akar. A három közül a legutolsó a legvalószínűbb. Ha tudná mit akarna, a szemembe mondaná. A mostani énje nem olyan kis mimózalelkű jókislány, mint volt. Komoly fejtörést okoz. Elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy megnyertem egy csatát, de még a háború nincs eldőlve. Ez egyenlőre, csak az én felemre billenti a mérleg nyelvét. - Angyalom... - nyújtottam felé karomat, hogy belém karolhasson, majd mikor láttam, hogy ódzkodik tőle hozzátettem. - Ugyan, sokkal többet megéltünk már mindketten.. Külön és együtt is.. - ingereltem, hátha elfutják az elméjét az emlékképek. Nem sokat kellett sétálni, és a kocsimhoz értünk. Az ajtót udvariasan kinyitottam neki,, majd megkerültem a járgányt és a házam felé vettem az irányt.
- Tökmindegy - vontam vállat, mikor azt állította, nem most jár itt először. Különösebben jobban izgatott a tény, hogy ezek után is itt fog lézengeni körülöttem és én egyre kevésbé tudok majd uralkodni magamon.. Annak meg semmiképpen nem lenne jó vége. Nem akarok újra elcsábulni és az ágyában kikötni.. pedig, ha itt marad, érzem az hamarosan be fog következni. A csudába Lucy, szedd már össze magad és próbálj meg egy picikét jobban uralkodni az ösztöneiden! De hiába parancsoltam magamra, semmit nem használt. - Hm, mintha láttam volna már valahol - huzódott pimasz mosoly az ajkamra, miközben belementem a játékába. Szóval, gyönyörű barna szemek, mi? De ezuttal több kell nekem a bókjainál, hiába nehéz, muszáj megerőltetnem magam és nem beadni a derekamat a csábításainak. - Lássuk csak, túl csábító az ajánlat ahhoz, hogy nemet mondjak neki - próbáltam elgondolkodva nézni, közben pimaszul mosolyogva. Nem tudom miért, de úgy éreztem, Wyettnek köszönhetően ismét felszínre került bennem az a kiskapu, amit ezidáig rejtegetni próbáltam, ami összeköttetésben áll régi énemmel.. azaz valamikor még a vérengző ripper külső alatt egy szerény kislány lapult.
- Igen, az otthonom. Mindig is az volt. Mondd, emlékszel egyáltalán arra, amit annó mondtam neked? Emlékszel egyáltalán bármire, ami elhagyta a számat? Vagy azt hiszed, hogy minden szavamban kételkedned kell? Tudod, ez nem normális... - ráztam meg a fejem, nagyot sóhajtva, mikor előttem termett. - Nem most járok itt először... - hagytam annyiban a dolgot. Nem kötöm az orrára az életem apró részleteit, amíg nem kíváncsi a fejemre. Viszont a fejemben összeállni látszott egy kis terv. Igen.. Muszáj kiigazodnom rajta és ez az egyetlen módja, tekintettel arra, hogy viselkedése a teste reakciói szöges ellentétei egymásnak. - Édesem... - búgtam ellenállhatatlan hangon. - Bizony én most elmegyek... Azért jöttem, hogy szórakozzak, de valaki keresztülhúzta a számításaimat.. Körülbelül ilyen magas, hosszú, barna hajú, és gyönyörű barna szemei vannak.. Nem ismered? - forgattam a szemeimet. - Viszont, ha akarsz, velem jöhetsz... Rajtad áll a döntés, és talán még a kérdéseidre is választ kapsz... - villantottam rá féloldalas mosolyt. Kezd visszatérni a régi énem, és jelenleg nem tudom, hogy ez jó e vagy sem.
Csak néztem és vártam a reakcióját a szavaira... de jobban tettem volna, ha kezeimet fülemre tapasztom és meg se hallgatom. De nem akartam hisztizni, ezért végig hallgattam a mondandóját.. - Ha nem vetted volna észre, az előbb irónikusan fogalmaztam - jegyeztem meg nyersen, szememet égnek emelve. - Nagyon is jól tudom, milyen voltál, fölösleges részletezned - villantottam erőltetett mosolyt az arcomra. Pontosan, az esküvőre miattam, de főleg a szüleim miatt volt szükség.. bár anno sejtésem sem volt arról, hogy nélküle is lehetnénk boldogok. Abban az időben, fel sem merült bennem az ötlet. Így tűnt helyénvalónak és ezt akkor sem változtatnám meg, ha valahogyan vissza tudnék menni a múltba. Nem, mert ez volt az egész életem legeslegszebb momentuma. - Ó, milyen igazad van - kaptam kezem a szám elé döbbenetet színlelve. - De attól még igaz.. - motyogtam, hogy még azért se hallgassak. Tudom én jól, hogy micsoda, dehát nekem még akkor is igazam van! - Az otthonod? - huzódott össze a szemöldököm. - Elég hirtelen megfogalmazás, ahhoz képest, hogy most jársz először errefele.. - mutattam rá. Vagy tévednék? Járt már régebb is a városban? - Én viszont, már régebb óta lakom itt.. - folytattam volna még ha közelebb nem lép hozzám és a falnak nem szorít. Kérdése hallatán hirtelen megdermedtem. Szó nélkül maradtam, megmozdulni se bírtam. Mit is akarok én? Nem tudom, elfelejtettem.. Mintha az agyam egy hatalmas fekete lyuk lenne, gondolatok nélkül. Szemeim akaratlanul is lecsukódtam, majd néhány mély lélegzetvétel után ismét kinyíltak, majd próbáltam némileg összeszedni elpuhult önmagamat egy kicsi kanállal. - Kb, miért is mondtam volna el? - tért végre valahára vissza a normális pimasz hangsúlyom. - Héé - tiltakoztam volna, de ekkor váratlanul megcsókolt. Alig tartott néhány másodpercig, de számomra valamiféle idegen okból kifolyólag sokkal többet jelentett. Hirtelen sarkon fordult és én egy pillanatig haboztam.. most meg mi a fenét csináljak? Teljesen kicselezte a tervecskémet.. Nem hagyhatom így lelécelni. Villámgyorsan előtte termedtem és oldalra döntve a fejemet állítottam meg. - Nem mész te innen sehova, amíg meg nem tudom, miért jöttél - figyelmeztettem, ám a hangom csöppet sem volt már annyira magabiztos, mint eddig.
Kezdőlap
)
