Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Whitmore melletti park

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 07, 2015 6:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- Köszönöm, akkor csak Augustus. Különleges neve van tudja? Olyan régi. Tudja miért ezt kapta a szüleitől? - mosolyodom el. Nem kifejezetten az a ma megszokott divatos név, bár e téren én sem panaszkodhatom. Nem egy egyszerű Mary vagyok, vagy Sarah, az én nevem sem éppen az a gyakorta használt darab, de hát ennek meg az oka, én nem is vagyok kifejezetten új keletű, bár... őszintén szólva fogalmam sincs róla, hogy vajon a nevem változott-e az évek során. Vajon Connie voltam eredetileg is, vagy a nevem nem maradt meg? Ezt hogyan oldotta meg Christopher? Na igen, ha hajlandó lenne beszámolni a múltamról talán könnyebb dolgom lenne, jobban össze tudnám rakni a részleteket. Egyelőre nem megy, túlságosan sok a kérdés még mindig bennem és Chris mintha egyszerűen nem is akarna nekem ebben segíteni. Finoman szólva is kiborító, hogy még ő az, aki fel tud háborodni a viselkedésemen, miközben ő az, aki ezt tette velem. Gyűlölnöm kéne őt, tiszta szívemből.
- Szerintem nincs ember a talpán, akinek ne tetszene, bár talán csak elfogult vagyok. - nem tűnik el a mosoly az arcomról. Valahogy ez a férfi képes jobb kedvre deríteni még ebben a pocsék időszakban is. A jelenléte, a mosolya, a bátorító szavai és... nem is tudom, valahogy az egész lényeg nyugalmat sugároz felé. Fogalmam sincs, hogy a fenébe csinálja, de attól még jó érzés a közelében lenni, és hát pont ettől lesz olyan remek tanár. Gondolom mindenki más is így érzi, ha vele van, a diákok is, akiknek órát tart. - Igen. Tudom... furcsán hangzik, de mégis. Olyan közelinek érzem magamhoz, fogalma sincs, hogy mennyire megérintett. - oh, hát nem tudhatom, hogy pontosan tisztában van ezzel, de nekem ettől még ugyanúgy remek volt olvasni a könyvét. Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy beleérzett a dologba, és hogy ez valami véletlen sorsszerű találkozás, talán pont ő és a könyve kellettek ahhoz, hogy kicsit tisztába tudjak jönni magammal és rendezni tudjam az életemet, a lelki gondokat. - Köszönöm ez nagyon kedves, féltett kincs lesz. - ez nem is kérdés, vigyázni fogok rá, mert ilyen rövid idő alatt is nagyon sokat jelent nekem az a sok-sok gondolat, amit belesűrített. - Szerencsés az, akiről ír benne, tudja... a maga módján legalábbis, azt hiszem azért, mert valaki figyelemmel kísérte, az ismétlődő szereplő, aki újra és újra feltűnik az életében. Egyáltalán... honnan jött az ihlet ehhez? - finoman megpaskolom a könyv fedelét, miközben rá pillantok. Talán, ha az én életemben is lett volna valaki ilyen, akkor könnyebb lenne? Na persze akkor, ha most itt lenne, de nem hiszem hogy volt. Nekem csak Chris volt ott, aki ki tudja, hogy meddig használt ki, hogy aztán végül segítsen, amikor igazán nagy szükségem volt rá, és aztán mondhatni a mélybe taszítson azzal, hogy kiderült az igazság, bár... én tettem ezt magammal, hiszen én jártam utána, de jobb a fájdalmas igazság, mint a naiv tudatlanság, amiben előtte éltem.
- Igaz, hogy még csak nem olyan régen kezdtem az iskolát itt, de még nem találkoztam önnél jobb tanárral, és nem túlzok higgy el. - tényleg úgy gondolom, hogy csodálatos volt az órája. Valahogy igyekszik közel hozni hozzánk a tantárgyat, a múltat. Olyan átéléssel tud beszélni róla, mintha nem is tudom... ő maga is megélte volna egyes részeit, és pont ettől válik izgalmassá és az egész valahogy igazivá. Remélem, hogy még sok ilyen óráján ülhetek majd bent, mert biztos vagyok benne, hogy azokat is nagyon fogom majd élvezni.
- Remek választás! És én... nem is tudom. Néha csak úgy érzem, hogy bárhol jobb lenne, mint itt és most. - vonom meg finoman a vállamat. Igazából tényleg nem tudom, hogy hol és mikor élnék szívesen. Persze eleve az is benne van a pakliban, hogy régen a nőknek sokkal kevesebb joga volt, mint manapság bármihez is, aztán az előző évszázadot még világháborúk is tarkították, ami megint csak nem valami vonzó jelenség, úgyhogy... a jó ég tudja. - Ha csak a szépségeit nézem, akkor azt hiszem a reneszánsz tetszene. Azok a ruhák és az a sok dísz... tudom, hogy sokak szerint giccses is egyben, de akkor is van valami varázsa. És persze valahogy minden sokkal romantikusabb volt. - manapság már nem így van. Egy kapcsolathoz elég pár szó, vagy egy vacsorameghívás, és ennyi, az udvarlás, mint olyan, már kiveszett az életből, és ez azért valahol szomorú. Nem azt mondom, hogy én is ilyesmit várnék, de... néha az embernek mégis csak jó érzés, ha valaki megpróbálja levenni a lábáról. Kiharcoltuk a nő egyenjogúságot, ami igazából nincs is meg annyira, és közben elveszítettünk valami más nagyon fontosat.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 08, 2015 8:44 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- A családom nagyon…régies, tudja amolyan nemesi család. Az apámat is így hívták, ő utána lettem elnevezve. Francia család, szeretjük az ilyen neveket. De ön sem panaszkodhat, a Constance sem éppen egy túlzottan gyakori név. – mondom mosolyogva. Én nem gondolom azt, hogy a név túlzottan fontos lenne, akár egyedi, akár gyakori. A név csaj egy jelző, nem önmagában jelent valamit, hanem velünk együtt, nekünk kell megtöltenünk azt jelentéssel, hiszen bárki mondhatja csak úgy ki a nevünket, de … máshogy mondja egy barát, mint egy vadidegen, nem igaz? Mi tesszük naggyá a nevet, és nem a név minket, ezért is jöttem el a szüleimtől.
- Elfogult? Nos, örülök, ha így vélekedik, de azért nem véletlen nem lett egy bestseller, igaz? – nem is lehetett volna mondjuk, hisz régen írtam, és igazából maga a téma sem hinném, hogy olyan elképesztően sok embert megmozgatna. Sebaj, soha nem a pénz és a hírnév miatt akartam megírni. – Nem,  higgye el, megértem. Kitudja, talán egy előző életében megtörtént, nem? – pillantok rá kérdő mosollyal. Előző beszélgetésünk során ez is szóba került, erre célzok  most, azt pedig nem kell tudnia, hogy én magam tökéletesen tisztában vagyok az őt értekkel, hiszen jómagamnak is volt részem bennük. Ez volt a szükséges rossz sajnos. – Remélem is, de nálam csak az asztalt támasztja. – rántom meg mosolyogva a vállamat. Természetesen nem, ezzel csak arra akartam célozni, hogy örülök annak, ha így gondol a könyvre, de azt csinál vele, amit csak akar, az övé, mondhatni neki íródott, úgyhogy azt hiszem sorsszerű az, hogy hozzá kerüljön. – Az ihlet? Nos , mondhatni…megálmodtam. Valahol még reálisnak is tartottam. – méghozzá joggal, mert ez teljesen valóságos, megtörtént, ez Connie élete, és mikor elvettem ezt tőle újra és újra, szükségét éreztem annak, hogy megírjam élete történetét, mert… mert elvettük tőle, visszaakartam belőle adni valamennyit. Tudom,hogy nem sikerült eleget, de ennyire futotta. – Az életben elég sok olyan téma akad, melyet nem lehet kimeríteni. A halál utáni élet, az élet értelme…. kérdések melyre nincsenek egyértelmű válaszok és nem tudjuk meg azokat, míg… míg nincs itt az idő rá. – az élet okosan játszik, nem enged minket közelebb kerülni, hiszen így elrontaná a nagy meglepetést.
- Akkor köszönöm, és ezek szerint számíthatok még a jelenlétére az óráimon,igaz? – legalábbis remélem. Sokan vannak, de ez egy főiskola, nem tudom, hogy ki az közülük aki a történelemmel akar leginkább foglalkozni, de mindenképp kötelességemnek érzem, hogy a lehető legjobban elvégezzem a munkámat. A történelem része vagyok valahol én is, igaz? Könnyebb így beszélni róla.
- Azért vegye azt figyelembe, hogy a nők sajnos igen sokáig jóval kevesebb jogot gyakorolhattak, mint a férfiak. – ezt ő is, én is megtapasztaltuk már, csak míg én emlékszem rá, addig ő nem. Persze, Christopher a maga módján gondoskodott arról, hogy ne nyomják el Connie-t, de attól még igaz ez. – Szóval a reneszánsz…végül is, érthető és okos választás, az ember akkor kapott vissza valamit, amit az idő során elvesztett. Kár, hogy aztán újra kihalt ez belőlük. – akkor jött el egy pontja az emberiségnek, legalábbis egy részének, mikor … a legemberibben viselkedtek. Sajnos a fejlődésének gátat vetet az emberi hiúság, de… nem veszett el végleg, bár való igaz, hogy kevés maradt meg belőle.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 10, 2015 10:18 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- Áh így már mindent értek és nem várták el öntől, hogy... nem is tudom... valami olyat csináljon, amit az ilyen nemesi családok várnak? Nem is tudom, hogy legyen ügyvéd, orvos, vagy... playboy. - szélesen mosolyodom el a végére, mert hát na nem mondom persze az utolsót komolyan, de sok gazdag család leszármazottja nem is tesz mást, egyszerűen csak a sok pénznek hála lazán élik az életüket és kész, nem dolgoznak, nem törődnek semmivel, de főleg nem mennek el konkrétan tanárnak. Bár lehet, hogy a családja csak simán nemesi és nem pedig gazdag, mondjuk ezt nem mondta igaz? - Jogos, az én nevem sem... annyira általános. - teszem még hozzá egy széles mosollyal. Bár nekem meg van rá az okom, elég régen kaptam ahhoz, hogy okkal legyen régies a hangzása, még ha nem is száramazom nemesi családból, gazdagból meg főleg nem, bár mint mondtam már ez még esetében sem egyértelmű.
- Oh, hát ez talán csak azért van, mert az emberek nem látnak az orruknál tovább és gondolom nem is mutatta olyan sokaknak nem? Aztán ott a reklám, ma már az is fontos. - csak úgy nem lehet egy sztorit eladni, hiába jó, ha nem elég erős a reklám, akkor nem esélyes, hogy elkapkodják majd. Ez nem az ő hibája, inkább a világé, no meg a felületes embereké, akik sablonkönyveket szeretnek olvasni. - Igaz és jól esik, hogy erre így emlékszik is. Minden diákjával ennyire figyelmes? Mert ez alapján mások is oda lesznek önért. - egy zavart mosolyba sikerül fojtanom a mondatot, mert azt hiszem ezzel sikerült nyíltan kimondanom, hogy én már így vagyok ezzel, pedig nem is konkrétan az én tanárom, de mégis a kedvencem lett rövid idő alatt. Itt ez a könyv, no meg úgy általában a nyílt és kedves viselkedése, szerintem senki se lenne ezzel másképp. - Nálam biztosan nem így lesz, szerintem még párszor átrágom magam rajta. - mert valahogy tényleg magával ragadó a történet és nem is bírnám ki, ha nem olvasnám el még sokszor. Már így második olvasatra is olyasmiket veszek észre benne, amiket elsőre nem sikerült, ez pedig elég nagy dolog, pont ettől tud jól lenni egy könyv. - Akkor az egy remek álom lehetett! Én is szívesen álmodnék ilyesmit. - és valahogy én is reálisnak érzem, de amúgy is egy könyvről beszélünk, annak nem kell feltétlenül annyira reálisnak lennie. Persze lehet az valamelyest, de... nem hiszem, hogy olyan vészes lenne az, ha nem lenne tökéletesen, végül is csak kitalálta igaz?
- És ön hogyan vélekedik ezekről? Ahogyan leírta, vagy... ez inkább csak boncolgatás? - mert nem mindenre van benne egyértelmű válasz, bár a mélyebb gondolatokról nem is lehet egyértelműen kifejteni a véleményünket, főleg hogy az folyamatosan változik is. Nem baj az, hiszen sok minden befolyásolja az embert, amik történnek vele, vagy amiket megtapasztal. Én is egészen máshogy gondolkodom most, mint mondjuk pár évvel ezelőtt, mert sok minden volt, ami befolyásolt, kár hogy... sok rossz.
- Ez még kérdés? Ki nem hagynám! - hát naná, túlságosan élveztem az óráját, hogy kihagyjak akár egy alkalmat is. Ehhez kétség sem férhet. Ahhoz nagyon komoly teendőnek, vagy bajnak kéne közbejönni, hogy ne menjek be. Egyszerűen minden szava leköt, minden pillant, amikor beszél, mint ahogyan most is. Nem tudom, hogy csinálja, van egy... különleges személyes varázsa azt hiszem, eléggé egyedülálló.
A szavaira csak bólintok egyet, igen a nők sokáig el voltak nyomva, valahol még ma is így van ez, maximum már egy fokkal kisebb mértékben, de azért gyökeresen nem változott a dolog, talán gyökeresen soha nem is fog és mindig mi leszünk az a bizonyos gyengébb nem. - Igen és... lehet hogy felületes dolog, de azért azok a ruhák meseszépek voltak! - teszem még hozzá egy széles mosollyal. Aztán néhány másodperc csend következik, amíg a könyve borítójára pillantok kicsit, csak aztán vissza rá. Valahogy motoszkál bennem egy kérdés és úgy érzem, hogy... nem is tudom, úgyis felteszem idővel, akkor már mindegy, hogy mikor igaz? - Tudja nem értek valamit, bár... biztosan van magyarázata. Egy ilyen férfi ujján miért nincs gyűrű, vagy... ki várja otthon? - egyszerűen csak úgy gondolom, hogy bármelyik nő oda lenne azért, hogy egy ilyen kedves valaki legyen mellette, akinek a tetejében ennyire szép gondolatai vannak.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 11, 2015 4:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- Playboy? Nem vagyok én playboy alkat. Viszont való igaz, hogy elvártak dolgokat, de én… már csak dacból sem teljesítettem azokat. – rántom meg a vállamat mosolyogva. A családom sajnos igen…merev volt, mondhatni semmi rugalmasság nem volt bennük semmi és senki iránt sem. Azt akarták, hogy valami nagyon jelentőségteljes munkám legyen és hivalkodó életem, de én..soha nem voltam ilyen. – Na és ön miért pont ezt a nevet kapta? – már ha tudja, de nem hinném, hogy tudja, ahhoz emlékeznie kéne arra, ami volt, igaz? Ennek az egésznek az elejére, de… nem tud, és ez az én munkámat dicséri és ugyanakkor ez minősít is engem.
- Nem értek ehhez, de nem akartam soha sem hírnevet, vagy gazdagságot szerezni ezzel. – nem ezért írtam meg azt a könyvet, amit most a kezében tart. Nem a hírnév, nem a pénz motivált arra, hogy azokat a sorokat papírra vessem. A lelkiismeret, a bűntudatom sarkalt arra, hogy megírjam a könyvet. – Ez csak… magától értetődik. – rántom meg a vállamat. Na igen, az ember figyeljen oda arra, akivel beszél, igaz? Legalábbis szerintem a figyelmesség fontos. Na meg persze az sem elhanyagolható, hogy… sajnos én nem felejtek, a memóriám nagyon is jól működik, évszázadokkal ezelőtti dolgokra is tökéletesen jól tudok emlékezni. – Ahogy gondolja, csak… szenteljen mellette időt azokra a könyvekre is, amikből majd tanulnia kell. – mosolygok rá. Nem parancs ez, inkább csak tanács, hiszen eljön a pillanat, hogy vizsgát tesz. Emlékszem az én időmben még ez könnyebb volt, jóval kevesebb dolgot kellett tudnom, bár… abban a korban az roppant soknak számított. – Hát, tegye! Biztos ismeri: „álmainkban egy olya világban járunk, ami csak a miénk.” – idézek mosolyogva a Harry Potter-ből. Hiába nem vagyok már egy mai darab, azért igyekszem lépést tartani a korral, és sok mai könyvnek is rettentően sok okos és… életszerű kérdése és válasza van. Ez a fontos szerintem, így tudunk meg többet.
- Szerintem minden életnek megvan a maga értelme, mindegy meddig tartson. Ezzel együtt persze a halálnak is. Mindenki alakít egy kicsit a világon. – ő, én, a néni aki a madarakat eteti pár paddal odébb… nincs olyan élet melyre azt mondhatnánk, hogy értelmetlen. Csakis értelmetlenül leélt élet van, és a kettő között a különbség óriási.
- Örülök, hogy számíthatok magára! – nyugtázom elégedett mosollyal azt, hogy ezek szerint a következő órámon ugyanúgy láthatom őt, mint az előzőeken. Nem mondom, hogy jobb tanár vagyok, mint a kollégáim, nekem van egyfajta…előnyöm, hiszen azokat amikről  mesélek személyesen volt lehetőségem megélni, így…kicsit talán közvetlenebb képet tudok róluk adni.  – Nos, ebben…ebben van valami, igaza van. – adok neki igazat egy széles mosollyal az arcomon. Éltem a reneszánszban, nem az elején ugyan, de a végét és talán kicsit még annál is többet  láttam belőle. Az emberek akkor… úgy éreztem, hogy tartanak egy adott irányba. Egy helyes irányba. – Egy ilyen férfi ujján? – kérdezek vissza mosolyogva, ahogy ráncolom a szemöldökömet? Milyen férfi lennék? – A magyarázat igen egyszerű. Soha nem volt… megfelelő pillanat az életem során, hogy… egybe kössem valaki máséval az életemet. – soha, elvégre régóta élek már és… nem is akartam magamat talán soha kínozni az elmúlás fájdalmával. – Önhöz hasonlóan új vagyok a városban, nem igazán vár senki sem otthon. – még csak egy kutya sem, senki.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 13, 2015 2:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



-Tetszetős hozzáállás. - mosolyodom el. Bár igazából szerintem simán elmenne akár playboynak, ami a külsejét illeti, maximum jellemben nem ilyen lenne akkor, szóval egyértelműen nem lenne egy ilyen élet jó hatással rá. Az viszont tényleg tetszik, hogy nem alkalmazkodik az elvárásokhoz. Én se nagyon teszem, bár... nálam ez abban merült ki, hogy megöltem a nevelőapámat, még ha nem is szándékosan. Na igen ez az életemnek azon része, amit kétlem, hogy a közeljövőben bárkinek is elmesélnék. Nem csoda, hogy nem sok értelmes kapcsolatom volt még. Mégis milyen lenne esetemben az ismerkedés? Bocs, de a gyerekkoromra nem emlékszem, és egyébként egy vámpír a legjobb barátom. Ja igen, nem meséltem még, hogy vérfarkas vagyok és a maffiánál nőttem fel, aztán megöltem a tulajdon nevelőapámat, amikor meg akart ölni, mert nem tettem azt, amit akart és nem oltottam ki egy életet. Vicces, hogy végül megtettem, csak épp az övét vettem el... Nem amúgy baromira nem vicces az egész. Szóval egy első randis ismerkedésnél nagyokat hallgathatnék, mert nem tudok mit mondani a másiknak, elég kellemetlen helyzet.
- Őszintén szólva halvány sejtésem sincs... nem sok mindent tudok a családomról. - vonom meg finoman a vállamat. Na igen, nem szeretem saját magamról beszélni, ennek fényében érthető is. A legtöbb normális családot érintő kérdésre nem tudok válaszolni, sőt a legtöbb engem érintő kérdésre se nagyon, akkor meg egy idő után miről beszélsz a másikkal? Ezért is élmény ez a fickó, valahogy el tudok vele filozofálgatni úgy is, hogy ezek a pocsék témák kimaradhatnak.
- Így csak még jobban tetszik. - nem tűnik el a mosolyom, mert tényleg így van, így még szimpatikusabb az, amit csinál, hogy az egész a saját öröme miatt van és nem azért, mert hírnevet akar szerezni vele. Nekem pont e miatt tetszik, mert valahogy az egész szívből jön és érezem benne, hogy nem akart vele senkinek sem megfelelni, senkihez sem alkalmazkodni. Valahogy pont ettől... - Ettől tűnik olyan igazinak tudja? - és pont a miatt tetszik nekem annyira. Nem is lenne jó, ha ott virítana egy könyvesbolt polcán. - Nem mindenkinek, ne hogy azt higgye. - a legtöbb ember sajnos figyelmetlen és nem érdekli őket, hogy a másik mit gondol, vagy érez, hogy milyen hatással van rá pár szó, vagy egy-egy reakció, figyelmetlenség. A legtöbb ember... egyszerűen rettenetes manapság. - Kedves, hogy aggódik, de túlkoros diákként én már nem az a típus vagyok, aki csak heccből jár iskolába, tényleg tanulni akarok. - túlkoros... ha tudná bárki is, hogy mennyire! Bár ez persze még nekem is viszonylag új információ, de attól még így van, nem egy tizennyolc éves fiatal vagyok, aki most kezdi a főiskolát és nem szán időt a tanulásra, mert inkább csak szórakozik és játszik. Nem, én tényleg a tanulás miatt vagyok itt, mert ez az egész érdekel, és mert nem akarok világ életemben pincérnő lenni.
- Újra és újra meglep! Pedig én hallgatok irodalmat és mégis ön is olvas meséket. - mert hát a Harry Potter végül is egy mese, gyerekeknek íródott, de mégis izgalmas és érdekes egy felnőttnek is. Christ soha nem tudtam rávenni, hogy elolvassa, ő valahogy soha sem volt az az elméleti ember, aki szívesen ülne le egy könyvvel, hogy olvasgasson egész este, vagy délután. Ebben nagyon eltérünk és hát... mint kiderül sok mindenben, főleg hogy hogyan illik hozzáállni egy baráthoz teszem azt, hogy nem hazudunk és nem verjük át azt, aki elvileg fontos nekünk.
- Igen, talán bár... én néha úgy érzem, hogy a sajátomnak még nem találtam meg az értelmét. Ön volt már így vele? Néha... olyan nagyon elveszettnek érzem magam. - cél... azt hiszem célom van, de még abban sem vagyok biztos, inkább mindig csak a következő lépésben gondolkodom, jelen esetben, hogy elvégezzem az iskolát, aztán jöhet szépen sorban a többi is. Még azt sem tudom, hogy mi leszek, ha végeztem a főiskolán, csak valami mást akarok, mint idegeneket kiszolgálni, akármit. Azért sikerül magamat kissé zavarba hozni, amikor megint előbb jár a szám, mint ahogyan gondolkodnék és lényegében bókolok neki, pedig a tanárom... nem szabadna igaz?
- Azt hiszem ezt nem is szabadna mondanom, mert a tanárom, de... tudja... azért nem panaszkodhat a külsejére sem és szerintem a jelleme is nagyon különleges, jó értelemben persze. - kicsit még közelebb is hajolok hozzá, mintha épp a legnagyobb titkot akarnám neki elmondani, ami valahol így is van. Elég nagy titok, és nem szabadna ilyesmit mondanom neki, de elég laza, nem hiszem, hogy csak úgy továbbadná másnak és ez még nem azt jelenti, hogy kikezdtem a töritanárommal. Lehet csak úgy e nélkül is szimpatikus nem igaz? - Azért ez sajnálatos, mármint a nő társaimra nézve, mert tuti, hogy bárki jól járna önnel. - ezt biztosra veszem, hiszen kedves és figyelmes és még jóképű is, kétlem, hogy ne örülne neki bárki, akire odafigyel, hogy össze akarja kötni vele az életét. Azért ritka az ilyen férfi manapság, vagy csak én mozgok rossz körökben.
- Szerintem sokáig nem lesz erre gondja, van pár facér tanárnő a tanári karban, ne lepődjön meg, ha nem húzza sokáig egyedül. - mosolyodom el, bár azt hiszem ez a mosoly most nem a legőszintébb, de legalább másoknak adódjon meg valamiféle értelmes élet és boldogság, ha már én úgy érzem nekem ez valahogy esélytelennek tűnik jelenleg és talán még sokáig így is marad majd az életem. No meg, ha bármi rendbe is jön... még mindig megmarad az az "apró" probléma, miszerint vérfarkas vagyok, veszélyes, a maffiával a hátam mögött. Túl sok minden van az életemben, amitől szívesen szabadulnék meg és nem tehetem csak úgy.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 13, 2015 5:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- Mégis melyik fiatal teljesíti azt, amit elvárnak tőle a szülei? Mindenki a saját sorsának a kovácsa akar lenni, én sem voltam ezzel másképpen. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Arról már nem is beszélve, hogy nem érdekelt sem a jog, sem az orvoslás. Nem akartam beállni a sorba. Kiakartam tűnni valahogy.
- Akkor nézze el nekem ezt, nem akartam tolakodó lenni! – látszik,hogy nem szeret róluk beszélni,amit meg is értek teljes mértékben, de még így a tudás birtokában sem fogom tovább erőltetni ezt, ha nem szeret valamiről beszélni, akkor nem is kell. Mindig is tiszteletben tartottam ezt, akármilyen korban is éltünk, és akármilyenek is voltunk.
- Higgye el, vannak azért még páran, akik nem a hírnévért és a pénzért teszik azt, amit. – nem én vagyok az egyetlen ilyen, ráadásul azért hozzá kell tenni azt is, hogy nekem ezekre nincs szükségem, a hírnév csak hátráltatna, pénzem pedig van elég, a családi vagyont is én igazgatom, elvégre én vagyok az egyetlen örökös. Úgy…évszázadok óta. – Nem, nem igazán, de… örülök, ha magának így hat. – elvégre neki íródott, soha nem látta ezt a könyvet, tartogattam addig, amíg el nem jön az a pillanat, hogy többet nem nyúlok az emlékei közé, és lám, el is jött ez a pillanat. – Kezdem úgy érezni, hogy nincs valami jó véleménnyel az embertársairól. – mosolygok rá. Na igen, ez azért nem meglepő, főleg mert igaza van. Az emberek többsége valóban nem arról híres, hogy tiszteletben tartaná a másikat. Könnyebb átgázolni valakin, mint megállni, és segíteni neki felállni. Az ember… sajnos igazán megosztó. – Nincs olyan, hogy túlkoros diák. Csak olyan van, aki akar tanulni, és aki nem. – mert bár lehet közhely, de igaz az,hogy elkezdeni tanulni soha nem késő, és senki ne érezze azt kínosnak, ha már nem huszonévesen ül be az iskolapad mögé. Az tanul, aki akar, és ez nem függ a kortól.
- Tudja, haladni kell a korral. – rántom meg a vállamat. Na igen, hiába vagyok több száz éves, nem engedhetem meg magamnak, hogy lemaradjak, mert akkor kilógnék a sorból, és ha kilógok a sorból az a bukásomat is jelenti, az ügyünk bukását, azt pedig nem tehetem semmiért sem kockára.
- Nincs annak semmi értelme, ha előre eltervezi az életét. Az élet hirtelen, olyan, mint egy… vihar. Újra és újra lecsap, néha felborítja a csónakját,de van, hogy kitisztul az ég. Az életnek nincs előre meghatározott értelme. Az élete arról szól, amivel azt maga megtölti. – gondoljon csak úgy rá, mint egy bőröndre. Azt pakolja bele ami a legfontosabb, igaz? Az élet is így működik.
- Azt mond, amit csak akar. De köszönöm a bókot, ez… nagyon kedves, és persze jó hallani is. – kissé zavartan mosolyodom most el azért. Na igen, nem vagyok annyira ehhez szokva, de kétségtelen, hogy jól esik. – Nem olyan biztos az, higgye el nekem.  Úgy érzem kicsit…többre tart engem, mint ami valójában vagyok. – nézek rá egy szelídebb mosollyal. Na igen, azért nem mondanám, hogy én lennék a főnyeremény, és soha nem is próbálkoztam meg azzal, hogy… az legyek. Egyszerűen ez csak nem az én utam, már évszázadokkal ezelőtt választottam.
- Kezdem úgy érezni, hogy a kelleténél már több szó esett rólam. – mondom egy nagyot sóhajtva, ahogy hátradőlök a padon. – Na és ön, hogy van ezzel? Miért nincsen senki, aki várja otthon? Persze, ha tolakodónak érzi a kérdésem… - akkor nem kell válaszoljon, mert nem muszáj semmi sem.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 14, 2015 9:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- Azért akadnak bőven olyanok is, akik teljesítik, mert nem sok választásuk van, vagy úgy könnyebb nekik. - vagy inkább talán gyávák, nem is tudom. Én soha sem hódolnék be, ha a család pénzzel próbálna fenyegetni, akkor inkább állok a saját lábamra. Eddig is Chris időnként kisegített, nála laktam, de... mivel így viselkedett velem változtatok és a saját lábamra fogok állni, mert nem teheti meg velem senki sem, hogy kihasznál, vagy irányítani próbál, ő pedig ezt megtette. Egyelőre még az sem biztos, hogy egyáltalán beszélni akarok vele még az életben, nem az, hogy... elfogadjak tőle bármit is, vagy netán nála éljek.
- Nem az ön hibája, nem tudhatta. Egyszerűen csak... a családi életem elég bonyolult. - és akkor még finoman fogalmaztam. a bonyolult nem kifejezés. Az életemről még csak nem is tudok, ami a múltban volt mind teljesen ködös számomra és fogalmam sincs, hogy valaha megtudom-e, hogy ki voltam, vagy hogy milyen volt a családom, a szüleim mennyire szerettek, mennyire voltam nekik fontos. Minden embert befolyásol az, hogy milyen gyerekkora volt, de ha én nem emlékszem rá... akkor engem ez vajon mennyire formált?
- Tudom, de azért mégis csak kevesen, de becsülendő, hogy így áll hozzá. - a legtöbben csak akkor szeretnek időt és energiát szánni valamire, ha annak tényleg nagy haszna van, ő viszont egyértelműen nem ilyen. Írt egy könyvet, mert... meg akarta tenni és kész, nem várta el, hogy halálra dicsérjék, még ha én most meg is teszem. Ez azért akkor is ritka. - Ön jó véleménnyel van róluk? Én... talán csak már túl sokat csalódtam. - vonom meg finoman a vállamat. Hát igen, ez a legnagyobb baj, hogy túlságosan sokszor jártam már pórul. Amikor megpróbáltam valakiben bízni, soha sem jött be és most... már nem igazán merek bízni másokban. Talán majd idővel, de egyelőre inkább egyszerűbb rossz véleménnyel lenni az emberek nagy részéről, mint újra elkezdeni bizalmat osztogatni és aztán megint csalódni. - De ön kivétel... remélem. - teszem hozzá azért egy halvány mosollyal. Mégis csak más, kedves és figyelmes, róla jó véleménnyel vagyok. Valami miatt már az elején kialakult a kezdeti szimpátia és nem tudom megmondani, hogy ez pontosan miért is van. Talán azért, amit mondtam, meg van vele kapcsolatban az a furcsa érzésem, mintha ismerném már régről, miközben tudom, hogy még soha sem találkoztunk.
- Oh, hát tudja azért a legtöbben itt most fejezték be a gimit, még... egészen más a világhoz való hozzáállásuk, mint az enyém. - néha úgy érzem nehéz is velük elbeszélgetnem. Mások a problémáink, bár az enyémek a legtöbbekkel szemben mások. Ott a munka, vagy a felnőtt lét, mellette az iskola, és ami persze nem nyilvános az olyan apróságok, mint a vámpír barát, aki átvert és persze a tény, hogy amúgy mellékesen vérfarkas vagyok. Mindez olyasmi, amiről nem beszélgethetek csak úgy emberekkel.
- Én azért néha örülnék neki, ha valamivel több értelme lenne és ha lenne kapaszkodó is abban a viharban. Mostanában... túl sok volt a viharom, mi van, akkor ha az egyik után nem tudok megint felállni? - sóhajtok egyet, de aztán csak megrázom a fejemet és egy félmosollyal pillantok újra rá. - Ne is figyeljen rám, nem akarom terhelni a nyűgjeimmel. - amúgy is ezek csak ködös szavak és így még csak nem is érti, hogy miről is beszélek. Túlságosan zűrös az életem és nem tudom, hogy valamikor kitisztul-e az ég, ahogyan ő mondta. Mostanában csak felhőket látok, de abból folyton sokat és valahogy nem akar múlni a dolog, pedig szívesen nézném a napot és nem foglalkoznék a bajokkal, de egyáltalán nem érzem úgy, hogy ez az én döntésem lenne.
- Ezt nem biztos, hogy a tanári kar többi tagja is így gondolná, ön mégis csak egy tanár. - vonom meg finoman a vállamat. Nem szabadna neki ilyesmit mondani, még ha így is gondolom. Kedves és nem panaszkodhat a külsejére sem, furcsa és meglepő, hogy nincs mellette valaki. Egy ilyen fickóért két kézzel kapkodnának a facér nők nem? - Talán igen, de remélem ez azért nem olyan nagy gond. Amúgy is a tanárom, olyan ez, mint amikor egy híres embert piedesztálra emelünk, még ha az nem is annyira indokolt. - bár én úgy gondolom ez más, őt azért már elég jól ismerem és számomra indokolt, hogy így viszonyulok hozzá, sőt nem is hiszem, hogy változna egy könnyen a véleményem és azért remélem, hogy nem kell csalódnom benne, abban már túlságosan sokszor volt részem.
- Oh, hát sajnálom, remélem azért nem okoztam ezzel problémát, csak kíváncsi típus vagyok. - vonom meg mosolyogva a vállamat, ahogy hátradőlök kicsit a padon, aztán a kérdése hallatán pillantok csak oldalara. Na igen a joker kérdés, hogy úgy mondjam, ezért pár pillanat csend következik. Mégis... mit mondhatnék erre? - Héj miért gondolja, hogy nincs senki? - döntöm azért oldalra a fejemet kissé csipkelődő hangnemben, de aztán végül mégis csak sóhajtok egyet, és az újabb szavakat már inkább csak magam elé mondom, nem rá nézve. - Elég... zűrös az életem és van itt ez a bizalom probléma is, elég nehéz ebbe belevenni egy másik személyt, meg aztán vannak az életemben... kellemetlen dolgok, amikbe nem vonhatok csak úgy bele bárkit. - na igen én meg a pasik... Nem vagyok a röpke kalandok híve, más viszont nálam valahogy teljesen esélytelennek tűnik. Annyi minden van az életemben, hogy szerintem ember nincs, aki ezzel tudna mit kezdeni.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 17, 2015 2:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- Persze, kivételek mindig akadnak, de… azért szerintem a többség a saját lábára szeretne állni. – nem pedig más lábára, hogy így éljenek meg. Akárhogy is, de végül én is teljesítettem a szüleim akaratát, igaz, csak sok évvel a haláluk után vettem át a családi üzletet, de… a lényeg, hogy átvettem, igaz?
- Igen, biztos vagyok benne, hogy nem túloz. – pillantok rá mosolyogva. Na meg persze tudom is azt, hogy nem túloz, elvégre pontosan tisztában vagyok azzal, hogy mi történt vele, jómagam is részt vettem benne, elvégre én feleltem azért, hogy… újrakezdhesse mindig. Nem tűnik ez hősiesnek, és nem is az, de… szükséges volt.
- Köszönöm. – bólintok egyet végül a szavaira. Nem éppen azért írtam, mert akartam, vagyis… az igaz, hogy nem vártam sem pénzt, sem hírnevet, de nem kedvtelésből írtam, hanem mert úgy gondoltam, hogy elvettem valamit Connie-tól, és úgy éreztem, hogy muszáj tenne valamit, hogy vissza is adjak belőle valamit. – Megtanultam már, hogy hiába csalódok akár újra és újra, nem felejthetem el azt, hogy nem vagyunk egyformák. Csak mert csalódtam egy barátomban, nem kell a következő barátomra ferde szemmel néznem. – az ember csak ember, csalódást okoz, csalódik, és igen, ez nyilvánvalóan rossz, de hozzánk tartozik, az embert leginkább a hibája teszi emberré.  – Majd elválik, nem igaz? – rántom meg a vállamat mosolyogva. Na igen, lehetek kivétel, vagy éppen a szabályszerűség a bizalmatlan, folytonosan csalódást okozó emberre. Valószínűleg ha tudná, hogy ki vagyok, akkor nem ezt mondaná, sőt, visszavonna minden szót, amit csak mondott nekem. Nem vagyok jó ember, hiába éltem többet, mint az átlag, ez nem tett jobbá.
- És ez baj? Miért maga érzi ezt rossznak? – miért nem inkább azok akik úgy jönnek ide, hogy szinte semmi tapasztalatuk nincsen még. Nem azt mondom, hogy ne ismerhetnénk el egy fiatalabbat, mert ez mondhatni kötelességünk, azonban nem kell a fiatalság mellett senkinek sem szégyent éreznie.
- Ugyan, nincsen semmi gond. – legyintek egyet. Nem terhel engem, sőt, talán még fel is dobja a napomat, mert az enyémek unalmasak, másról sem szólnak csak a várakozásról már évszázadok óta, és hiába tudom, hogy ez így helyes, már rég cselekedtem volna. Egy hang azt súgja, hogy eleget vártam már. – Nincs olyan, hogy ne tudna felállni. Az ember természetéből fakadóan újra és újra feláll. – nincs olyan, aki ne tudna felállni, csakis olyan van, aki nem akar felállni. Egyesek azt hiszik, hogy a remények melyben csalódnak, a viharok, melyek lecsapnak rájuk, tönkreteszik az életüket. De ez nincs így, ez hazugság. Ez megedzi az embert csak.
- A tanári kar legtöbb tagja szerintem inkább csak irigy lenne. – mosolygok rá. Na jó, egyetértek vele abban, hogy nyilván máshogy vélekednek erről sokan, de nem vagyok annak híve, hogy túl távolságtartóak legyünk a diákjainktól. Nem azt kell éreztetni velük, hogy azért vannak itt, mert muszáj, mert elvárt, hanem azért, mert itt akarnak lenni. – Nem, ez inkább hízelgő, de… tudja, minél magasabbra emel, annál jobban fog fájni, ha kiderül, hogy rosszul döntött. – mármint azzal, hogy engem piedesztálra emelt. Természetesen ez egy nagyon jó érzés, igazán hízelgő, de minél magasabban van az ember, annál nagyobbat esik.
- A legkevésbé sem, csak… nem vagyok ennyire érdekes. – rántom meg a vállamat egy szolidabb mosoly kíséretében. Na igen, nem volt ez kellemetlenség, nem szokásom titkolózni, de… nem vagyok olyan érdekes ember, hogy végig csak én rólam legyen szó, furán is érezném magam, ha azt hallanám valahonnan vissza, hogy én vagyok a téma. – Csak megérzés. De értem a problémáját és… sajnálom, ha az élete ilyen zűrös, nehéz ilyenkor helyrerakni a dolgokat. De…  tudja, az ilyenből egyedül nehéz kilábalni. – esélyt kell adnunk magunknak, az életnek, a lehetőségeknek, másoknak, mert ha elzárkózunk, akkor elkönyvelhetjük, hogy belefulladunk a gondjainkba.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 22, 2015 7:39 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- Igen, azért én is ebben reménykedem, hogy a többség így van ezzel. - mosolyodom el. Persze biztos, hogy bőven vannak olyanok is, akik inkább élvezik azt, hogy mennyi pénz jutott nekik és mennyivel könnyebb az életük, csak alkalmazkodni kell és megfelelni az elvárásoknak. Én se hiszem, hogy képes lennék erre, bár persze fogalmam sincs, hogy milyen családom volt, vagy hogy ki voltam régen, és valahogy félek tőle ezt már nem is nagyon tudom meg a közeljövőben, mert az emlékeim nem térnek csak úgy vissza maguktól. Valahogy... csak vissza lehet hozni őket, csak ahhoz utána kell járnom a dolognak és erre még nem vettem rá magam. Egyelőre próbálom túltenni magamat a sokkon, ami ért, ez most az első lépés.
- Nem szokásom, de azért nem lenne rossz a nyugodt múlt, vagy... nem is tudom, bár ez olyasmi, amin nem lehet változtatni. - ez van, nekem ez jutott. Zűrös családi háttér és ez már nem is lesz hirtelen jobb sajnos. Ettől még jó lenne tudni milyen volt a családom, de az már biztos, hogy nem lesz apám, aki pl. az oltár elé vezessen, vagy anyám, aki tanácsokat adjon az élet nagy dolgaiban. Nekem kell megoldani mindent egyedül emlékek és család híján.
- De egy-egy nagy csalódás után azért mégis csak nehezebb nem? Újra bízni valakiben, ha már túl sokszor és túl keményen játszották el a bizalmadat. - hát igen nem egyszerű, az amit a nevelő apám tett, vagy Chris, ezek után újra tényleg megbízni valakiben... és ezzel nagyban ellent mond az, hogy ezek után úgy beszélgetek minderről egy tanárommal, mintha a legfőbb bizalmasom lenne, pedig pont, hogy bíznom nem szabadna benne sem igaz? És mégis most itt vagyok és ilyesmiről beszélek neki, aztán meglepődöm, amikor jön a jól megszokott csalódás. Az én butaságom ez az egész, hiszen egy kedves tanárról van szó, minden bizonnyal mindenkivel pont ilyen kedves, így talán annyira nem nagy dolog elmondani neki, ami a lelkem mélyén van. - Igen, majd elválik. - de azért mégis csak örülnék neki, ha végül nem okozna csalódást, fájdalmat nekem, hanem végül tényleg az derülne ki, hogy rendes ember, akivel van okom megosztani a mélyebb gondolataimat is.
- Nem is tudom, néha azért túl negatívnak érzem magam hozzájuk képest. Nehéz... úgy látni a dolgokat, mint azoknak, akiknek egyszerűbb. - akiknek még csak annyiból áll az élet, hogy szórakoznak és tanulnak. Én dolgozom mellette, és túl sok fájdalom van már mögöttem, amitől nem tudok csak úgy könnyedén szabadulni. Az én életem valahogy zűrösebb, mint az átlagé, és pont e miatt nem tudom, hogy be tudok-e illeszkedni a nálam fiatalabbak közé.
- Tényleg így gondolja? És ha valaki nem elég erős, vagy elfárad? Ha az ember újra és újra felállni... nem lenne, aki feladja végül. - vannak, akik magukba fordulnak, lezüllenek és vannak öngyilkosok is. Az ember sem képes mindig felállni, van hogy eljön az a pont, amikor már nem megy, amikor már képtelen rá, mert egyszerűen sok volt neki mindaz, ami történt, egyszerűen nem tudott belőle tovább lépni. Én azt hiszem még nem értem el ezt a pontot, de fogalmam sincs, hogy mikor érkezik majd meg, néha úgy érzem, hogy már elég erősen közelítek hozzá.
- Irigyelnék? Oh hát ez kedves, de nem biztos, hogy mindenkit annyira érdekelnek a diákjai. - vonom meg a vállamat. Ő valahogy más, kedves és figyelmes, a legtöbb tanár elvből inkább távol tartja magát a diákoktól, mert valahogy nem értik meg őket és nem is akarják. A korkülönbség miatt, vagy csak mert más pozícióban vannak, igazából nem tudom, de azt hiszem ez nem is igazán számat jelenleg. Nekem épp elég az, hogy ő ilyen. - Akkor reméljük, hogy nem derül ki, hogy rosszul döntöttem. - mosolyodom el. Mert hát akkor ez a lényeg, hogy végül ne az legyen, hogy tévedek, hanem tényleg azt mondhassam, hogy jó ember és okkal kezdtem el megbízni benne. Ahogy már ő is tudja sokat csalódtam, és... nem megy olyan könnyen amúgy sem a nyitás igazán mélyen mások felé, tényleg jó lenne nem csalódni többet.
- Csak épp... tudja a gondjaim olyan természetűek, amiket ha elmondanék valakinek vagy őrültnek nézne, vagy... azt hinné, hogy csupán viccelek, így azért nehezebb megosztani bárkivel is. - vonom meg a vállamat kissé elbizonytalanodva. Tudom, hogy igaza van, könnyebb a gondokkal úgy megbirkózni, hogy van melletted valaki, aki segít, de esetemben ez azért más. Csak nem mondhatom azt valakinek, hogy na szóval vérfarkas vagyok, tuti, hogy a legtöbben ezt még véletlenül se hinnék el igaz? Rosszabb esetben beutaltatnának a pszichiátriára. Így azért cseppet sem egyszerű.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 23, 2015 4:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- Régen így volt. Manapság… talán még lázadóbb a fiatalság. – rántok egy aprót a vállaimon. Na igen, a mai fiatalság igen megosztó az én szememben. Egyeseken nagyon is szembetűnik az, hogy lázadnak, ami nem egy feltétlen rossz dolog, de másokon viszont azt látom, hogy büszkék. Ami viszont szerintem egyértelműen rossz. Mert nem magukra büszkék, hanem arra amijük van, és amijük van, azt nem maguknak köszönhetik.
- A múlton valóban nem, de… a jelenjén változtathat. Ezt teszi most is, igaz? – ezért van itt a főiskolán, ezért nem Christopher-rel van most, ezért döntött úgy, hogy az életét a kezébe veszi. Az ember mindig azon gondolkodik, hogy mi mindent változtathatna meg a múltján, de az nem érné meg, mert a múlt teszi azzá az ember, aki a jelen pedig határozz róla, hogy melyik irányba kíván tovább haladni. Sok döntés van, amit megbánunk életünk során, de sok hibánk szükségszerű hiba. Ugyanis csak így lehet fejlődni. Unalmas lenne az élet, ha tökéletesek lennénk.
- Nehezebb, de szükségszerű. Tudja, minél inkább megnyílik valaki előtt, annál sebezhetőbbé válik. Azonban nem teheti meg, hogy a csalódások után bezárkózik. Tartozik annyival magának, hogy boldog legyen. A boldogság pedig soha nincsen ingyen. – mosolygok rá biztatóan. Ha valamit tudok, akkor ez az. Semmi nincs ingyen. Az ember küzd, mert küzdenie kell.  A szavaira csak némán, visszafogott mosollyal bólintok egyet. Nem akarom azt mondani, hogy ne bízzon bennem, mert megbízhat, amit mond azt nem fogom tovább adni senkinek sem. Nem most játszottam el a bizalmát, hanem még évszázadokkal ezelőtt, egy másik korban.
- Nem kell úgy látnia semmit sem. Higgye el, hogy amit átélt nehézségeket, kifizetődőbbek, mint a sok-sok másnaposan kezdett reggelek. Önben van valami, ami bennük nincs meg. Kitartás. Ez sokat ér. – főleg a mai világban, mert… sok minden változott, de azért maradtak dolgok, amik nagyjából ugyanazok. Például az ember. Az ember még most is újra és újra padlóra kerül. Van aki nem áll fel. És van aki igen. Ilyen Connie is.
- Így gondolom. Az, hogy nem állnak fel, nem jelenti, hogy nem is állhatnának fel. – Connie is itt van, nem igaz? Persze, egyesek úgy döntenek, hogy elveszik a saját életüket ahelyett, hogy küzdenének, de… ez a könnyebb út. Csak az a baj, hogy nem egyezik a helyes úttal.
- A legtöbb diákot sem érdeklik annyira a tanáraik. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem csak a tanár tartja a távolságot, de olykor-olykor bizony a diákság sem esik túlzásba. Ez egyén függő, én szeretek jobban lenni a diákjaimmal, és nem csak diákként szeretnék tekinteni rájuk.  – Valóban ezt akarná? – pillantok rá kérdőn. Mármint azt akarná, hogy ne derüljön ki, ha esetleg rosszul döntött volna? Hazudna magának, csakhogy ne kelljen tudnia arról, hogy hatalmasat csalódhat? Nem ítélek el senkit sem ilyen miatt, pusztán kíváncsi vagyok.
- Valaki biztosan van ezen a világon, akivel megoszthatja. Higgye el nekem, ha valaki szereti magát, akkor a gondjaival együtt fogja, meghallgatja, és segít. Ha tud,ha nem. – mert szerintem ez így működik, én legalábbis mindig így voltam ezzel, segítettem neki az összes életében, ha tehettem. Sokszor akkor is mikor nem.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 25, 2015 10:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- És nem érzed úgy, hogy néha már csak elvből is lázadnak, azért, mert... ez a dolguk fiatalokként? - nem is tudom, lehet hogy butaságot mondok ezzel, de valahogy így érzem. Nem mondom, hogy olyan sok fiatal ismerősöm van, de itt a főiskolán sok mindent láttam már és azért néha úgy gondolom, hogy vannak, akik egyszerűen csak már túlzásba esnek, hogy már csak azért is mást tesznek, mint az elvárás. Nem azt mondom, hogy éjt nappallá téve csak tanuljanak, de azért... mégis csak elvileg azért vannak itt egy iskolában, hogy többnyire ezt tegyék és valahogy én nem ezt látom. Vagy csak én viszem túlzásba, mert már idősebb vagyok náluk és sok mindenen mentem keresztül?
- Igen, csak épp... ez elég zűrös. Néha mások is megpróbálnak beleszólni az életembe és hiába alakítom a jelenemet, ha aztán... más ebbe beleszól és máshogyan alakítja. - egy pillanatra húzom csak el a számat, aztán csak sóhajtok egyet. Na igen, így nehezebb. Biztosan régen is sok tervem volt, a régi jelenemben, de aztán keresztül húzta a számításomat más, teszem azt Chris, amikor mindent kitörölt a fejemből és teljesen új irányt adott mindennek, amit eddig kialakítottam. Kár lenne tagadni, azért valahol tartok tőle, hogy mi van akkor, ha mondjuk újra meg teszi? Azért is nem akarok mostanság a közelében tartózkodni, mert esetleg sor kerülhet rá és én... nem akarok mindent újra kezdeni, nem akarok megint emlékek nélkül maradni. Persze, ha megtörténne, akkor nem tudnék róla, hogy... megtörtént.
- Ön is így tesz? A nehézségek ellenére is próbálkozik tovább, újra feláll és... próbál nyitni? Ez... elég nehéz. - újabb apró sóhaj. Kár lenne tagadni, tényleg nem könnyű, pedig én igyekszem. Az életem túlságosan zűrös tud lenni és én tényleg félek bízni. Pedig valahol most is ezt teszem megint. Azért beszélek vele, azért nyitok felé, mert próbálkozom, de attól még a félsz megmarad bennem akaratomon kívül is és ugyanúgy valahogy mégis csak aggódom, hogy aztán rosszul jövök ki a helyzetből és újra csak csalódom és... nem tudom, hogy mennyire bírok még ki belőle.
- Remélem, hogy még ki tudok tartani egy ideig. Igyekszem és... jól esik, hogy így gondolja, pedig nem is ismer még igazán. - nem is tudom, nem hiszem, hogy a homlokomra van írva, hogy kitartó típus vagyok. Bár persze az, hogy itt vagyok most az iskolában, tanulok, miközben dolgozom is ezt mutatja, ha esetleg ebből gondolná így, de nem ismer régóta még, ez akár kósza fellángolás is lehetne. Sokan kezdik el az iskolát úgy, hogy aztán nem fejezik be, mert végül elfogy a lendület, vagy egyszerűen feladják.
- Nem is tudom a többi tanár engem sem érdekel annyira, de... önben van valami. Bután hangzik, de a szemében... nyitottság és érdeklődés, a legtöbbekben ez nincs meg. - és persze ott van az az apróság, amit már mondtam neki legutóbb, ami butaságnak tűnhet, mintha már találkoztam volna vele, mintha ismerném és talán e miatt könnyebben is bízom meg benne. Nem tudom... talán tényleg butaság így gondolkodni, de mégis így vagyok vele. Egyszerűen meg van az az alapvető szimpátia, amit nem tudok megmagyarázni és talán nem is kell.
- Persze... ha más nincs tudnom kell, ha tévedtem, de... mégis nem tudom. Bonyolult témákat boncolgatunk, lassan átmehetne filozófia tanárnak. - röpke nevetéssel próbálok meg kicsit azt hiszem kilavírozni a komoly téma elől. Azért ez nehéz, a kérdése is, meg válaszolni is rá. Nem akarnék önként felejteni, hiszen pont arról van szó, hogy emlékezni akarok azokra a dolgokra, amik velem történtek, tudni akarom, még ha nehéz és fájdalmas lenne is, amit végül a tudtomra hozni valaki... akárki, mégis tudni akarom. De persze attól még meg van bennem a félsz, hát kiben ne lenne meg? - Önnek nincs semmi olyan az életében, amit ha tehetné elfelejtene? - nem is tudom, valami rossz emlék, vagy tett. Azért tökéletes ember nincs, bizonyára sokaknak van olyan emléke, ami rossz és, amire nem szívesen emlékszik.
- És honnan tudom, hogy ki az a valaki? Hogy ki az, akiben megbízhatok és... nem reagál rosszul? - ez itt a baj. Nincs az emberek homlokára írva, hogy ki az aki erre alkalmas és így... elég nehéz dolgom van. Nem tehetem meg, hogy kísérletezek, annak rossz vége lehet... nagyon rossz.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 27, 2015 6:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- Ez csak természetes. Kamaszként mind lázadunk valaki, vagy valami ellen. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Ez mindig így volt. Ez az a kor, mikor rátalálunk magunkra,  mikor szinte naponta változik a jellemünk, a kinézetünk, a gondolkodásunk… mi. Ebben a korban találunk rá magunkra, ezért fontos az, hogy lázadjunk. Hogy ne azok legyünk, akiknek szánnak minket. – Talán csak a mértéke volt más, mint ma. Ez már egy rohanó, ijesztő világ, ami egyszerű, az sokaknak inkább… szükségtelen újítás. – mint például nekem. Nehezen tudtam alkalmazkodni ehhez az új világhoz, és kicsit még ma is fura, sok dolog van, amit nem tudok még mindig. De tanulni soha nem késő.
- Hát ne engedje nekik. Ne adjon erre módot. Úgy gondolom már elég idős, hogy tudja mi kell önnek, igaz? – na igen, idős… ő sem éppen huszonöt éve született, de ezzel talán már ő is tisztában van. Az utóbbi időben a távollétem alatt sok dolog történt. Nyugtalanító dolgok.
- Nem, nekem nincs senkim, akiben csalódhatnék. Nem akarok képmutató lenni. Nekem is volt ilyen időszakom, és akkor ezt tettem. – mert kellett, mert szükség volt rám, mert ott kellett lennem Christopher mellett, tennem kellett a célért, a közös ügyért. Nem volt könnyű, sok fájdalom ért, de… túléltem mindig.
- Valóban nem. De jó emberismerőnek tartom magamat. Úgy érzem, hogy nem mondtam az előbb ökörséget. – mosolygok rá. Azzal kapcsolatban, hogy kitartó. Sokféle ember volt már ő is, de egyvalami mindig megegyezett. Kitartó volt. Újra és újra, nem tudott róla, de így volt, és így van ez mind a mai napig is.
- Ez kedves, köszönöm. – biccentek a szavaira mosolyogva. Természetes dolog az, hogy jólesnek ezen szavai, azonban… nos, én nem érzem úgy, hogy rászolgáltam volna erre. Épp elég dolgot tettem már ellene, csak nem emlékszik rá, mert én elvettem az emlékeit. Megfosztottam őt sok-sok életétől. Bánom ezt,mindig is bántam. – Tudja, fiatalabb vagyok, mint a legtöbb kollégám. Könnyen lehet ez az oka ennek. - na igen, a legtöbb egyetemi tanár már bőven a negyvenes éveit tapossa úgy nagy általánosságban, de szerintem én nem tűnök harmincnál annyival idősebbnek. Illetve nekem mondhatni létkérdés, hogy nyitott szemmel járjak a világban.
- Bocsásson meg, sajnos néha hajlamos vagyok túlzásokba esni. – szabadkozom. Na igen, nem szerettem volna őt ezzel terhelni, sajnos tényleg elég gyakran előfordul az, hogy túlságosan is komoly irányba terelek egy beszélgetést, ez pedig a mai korban nem éppen valami szerencsés, hiszen mást sem látok az emberek arcán egy beszélgetés közben,  csak mosolyt. – Szinte csak olyan van. – válaszolok mosolyogva a kérdésére. Szívesen elfelejteném azt, amit vele tettem, vagy azt, amit tennem kellett, hogy időről időre megvédjem is titokban tartsam az ügyünket. A szükséges rossz, ezzel nyugtattam magamat mindig, de az ember lelkiismerete kegyetlen vádló, és nem lehet győzni ellene, ez bizonyos.
- Ezt…érzi. Ezt megkockáztatja. Az élet igen ritkán engedni, hogy teljesen bizonyosak legyünk. – ez pedig igaz, mindig is az volt, az életemre legalábbis tökéletesen igaz. Soha nem volt egy biztos pont az életemben, mindig pengeélen táncoltam, mindig két oldalt kötöttem össze, míg az egyiknek segédkeztem a másik megbuktatásában. És teszem ezt most is.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 10:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- Igen, biztosan így van. - kamaszként... halvány sejtelmem sincs róla, hogy milyen voltam kamaszként. Nem tudom, hogy lázadó típus voltam-e, vagy inkább megfeleltem a szüleim elvárásainak és kész. Azt hiszem ez örök rejtély marad, legalábbis Chris nem hajlandó részletesen beszámolni. Az is benne van persze a pakliban, hogy nem tud, mert nem emlékszik már ennyi mindenre, és gondolom nem számított rá, hogy egyszer majd eljön az ideje, amikor válaszokat várok tőle, amikor azt akarom, hogy elmondja nekem, hogy ki voltam, hogy milyen voltam. - Ebben azt hiszem tökéletesen egyetértünk. A rohanóban és a rémisztőben is. - halványan mosolyodom el. Azért jó dolog, ha olyasvalakivel találkozol, aki hasonlóan gondolkodik, mint te. Ő is úgy gondolja, mint én, hogy ez a világ már valahogy nem nekünk való. Nem tudom, hogy ő miért van így vele, de én tényleg szívesebben élnék máskor, jóval régebben... és hát éltem is, csak nem emlékszem rá egyáltalán.
- Oh, hát... néha csak szimplán nincs beleszólásom. Csak úgy... történnek a dolgok. - talán kissé keserűen sikerül felnevetnem. Tudom, hogy nem értheti ezt meg olyan, aki nem lát bele az életembe, de mégis hogyan akadályozhatnék meg bármit is? Talán... védekeznem kéne. Igen, lehet hogy ez lenne a jó megoldás. Keresni egy boszorkányt, aki segít, aki megvédi az emlékeimet, hogy újra ez ne történhessen meg. Nem akarom, hogy Chris megint megtegye egyszer csak, mert... azt már nem bírnám ki. Na persze ez így vicces, hiszen nem is emlékeznék rá. - Akkor megérti, hogy ez cseppet sem könnyű. - bízni másban akkor, ha már amúgy is túl sok nehézségen mentél át. Ez... nem megy csak úgy egyik napról a másikra, akármennyire is szeretnéd. Talán majd idővel, de most még túlságosan frissek és mélyek a sebek.
- Akkor azt hiszem köszönöm, hogy így gondolja. - mosolyodom el. Nem mondanám magam olyan nagyon kitartónak, vagyis... persze küzdök én, de néha úgy érzem, hogy nem eléggé és ki tudja, hogy nem volt-e már olyan, hogy végül feladtam, mert hát nem emlékszem rá, nem tudhatom igaz? - Látja ön fiatalabb, én pedig kicsit idősebb, mindketten kilógunk. - halvány mosollyal rántom meg a vállamat. Hát igen, úgy fest mindkettőnknek van elég gondja, és minden bizonnyal lesz is még. Azért remélem, hogy idővel majd tényleg helyre áll az életem... egyszer... az azért jó lenne.
- Ne kérjen elnézést, nem azért mondtam. Jól esik ilyesmit is megbeszélni valakivel. Egyszerűen csak... sok zűr van az életemben, amivel nem tudok mit kezdeni. - azért az meglep, amit ez után mond. Olyan sokat hibázott volna életében? Meglepetten nézek rá, de végül nem kérdezek. Nem hiszem, hogy az ember szívesen beszél a hibáiról, én se tenném, tőle sem várom el. Ez nem olyasmi, amit az ember előszeretettel oszt meg egy szinte még idegennel. Majd, ha egyszer talán jobban megismerjük egymást gondolom, végülis lehet erre még esély, hiszen az óráira fogok járni és már csak az írása miatt is közelebb érzem magamhoz, mint a legtöbbeket.
- És ha tévedek? - én még csak nem is vagyok olyan, mint egy vámpír. Nekik könnyű, ha valami nem jó, akkor törlik és kész. Ha elárulják a titkot és végül kiderül, hogy a másik nem kezeli jól, még mindig semmissé tehetik az egészet. Én ha valakinek a képébe mondom, hogy vérfarkas vagyok, vagy kiröhög, vagy halálra rémül, vagy valahol a kettő között, de már nem szívhatom vissza, maximum az első esetben, ha azt mondom, hogy csak vicceltem, ne vegyen komolyan. Szóval... mint már említettem ez elég bonyolult. Végül újra rá pillantok, miután pár pillanatig elidőztem kicsit a távolban lévő kis kertecskén, ahol lassan már kezdenek nyílni a tavaszi virágok. - Hisz ön a természetfelettiben Augustus? Olyasmiknek a létezésében... amit nem tudunk megmagyarázni és ami nem... teljesen emberi. - végül is ez lehet egy egyszerű érdeklődő kíváncsi kérdés is nem? Nem kell feltétlenül komolyan venni.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 31, 2015 11:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- Higgye el, így van. Ön is lázadt, ha magára akartak valami olyat erőszakolni, amit nem akart. Mindenki lázad, aki a saját útját akarja járni. – én is ezen okból tettem. A szüleim orvosnak, vagy épp jogásznak szántak, nem gondoltak bele abba, hogy én mit akarok, nem kérdezték meg tőlem, csak kiadták az utamat. De nem járhattam olyan utat, amit nem akarok. – Ezt teszi a világgal az idő. De az emberrel is. Aki vár, annak túl lassú, aki fél, annak túl gyors. Hosszú annak, aki búsul, és túl rövid annak, aki boldog. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Az idő soha nem lesz az ember barátja.
- Mindig tehet valamit, Connie. Néha azt, ami helyes, és néha azt, ami szükséges. Csak meg kell találnia rá a módot. – a saját bőrömön tapasztaltam meg azt, hogy nem létezik megalkuvás, ha az életünkről van szó. Nem engedhetjük meg, hogy mások uralkodjanak felettünk, és nem is tehetik. Az ember a létéből adódóan vágyik a szabadságra.
- Persze, megértem. Azonban nem ragadhat le egy csalódásnál, legyen az bármilyen nagy és fájdalmas. – mert az élet megéri, hogy megéljük, ahogy a mondás tartja, és ha egyszer leragadunk, nem vár meg minket, nem ad második esélyt, hanem egy életen át nyöghetjük  a hibáink következményét.
- Magának köszönje, hogy ilyen. – ő nem tudhatja, de én tudom. Leginkább én voltam az, aki  majdnem feladta. Persze, neki is voltak nehéz időszakai, de átvészelte mindegyiket, valahogy elérte, hogy sikerüljön neki. Nem élne, nem lenne itt, ha nem lenne kitartó és nem küzdene azért, ami az övé. Az életéért. – Igen, de kilógni nem rossz. Tudja, soha nem az átlagos ember emelkedett ki a sokaságból. – mosolygok rá biztatóan. A történelem nagy alakjai nem voltak átlagosak, mind különlegesek voltak, és igen, volt aki ezt rosszra használta, de nem ez most itt a lényeg. Átlagosnak lenni sem rossz, de akarni annak lenni… az már igen.
- Igen, a gondja ismerős. Tudja,közhelyként hathat, de előbb-utóbb ezek elülnek. Tudja, ha látni akarja az élet szebbik oldalát, meg kell ismernie a rosszat. Ahogy szivárvány sincsen eső nélkül. – ezzel csak azt akarom éreztetni, hogy a jó és a rossz nem létezik egymás nélkül. Álmokba ringatja magát, aki ezt hiszi.
- Akkor téved. De megpróbálta, és  rájön arra, hogy azaz ember nem az, aki kell magának,akiben megbízhat. Tovább kereshet abban a reményben, hogy előbb-utóbb megleli ezt az embert. – a hibáink útján fejlődünk, az ember azért embert mert képes hibázni, és ez egy gyönyörű dolog, még ha nagyon sok fájdalommal is tud járni. – Miért is ne? A világ túl emberi, nemde bár? Kell legyen ellenpólusa. – szinte már vártam, hogy mikor kérdezi ezt meg. A legtöbb ember csak abban hisz, amit lát, azonban a legtöbb dolog a világon láthatatlan az átlag ember szeme előtt, csak az látja, aki képes hinni. – De egész pontosan mire céloz? Földönkívüliek? Boszorkányok és varázslók? – halovány mosoly játszik ugyan az arcomon, de korántsem a hitetlenségem jelei ezek, remélem annyira már ismer, hogy ezt tudja. Én tudom mire gondol, de nem mondhatom ezt ki. A természetfeletti létezik, ő is, én is azok vagyunk.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 10, 2015 4:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- Ebben igaza van persze, csak én... nálam ez bonyolultabb azt hiszem. - hiszen olyan korból származom, amikor a nőknek nem sok beleszólásuk volt az életükbe, a sajátjukba sem, meg úgy általában semmibe sem. Nem biztos, hogy akkoriban ellent mondtam a szüleimnek, bár Chrisnek megtettem, pont azért kerültem ebbe az egészbe zűrbe. Na igen neki nem szabadott volna és akkor most nem lennék bajban, de hát mit tehetnék már utólag. Az ember nem tesz meg mindent csak azért, hogy ne legyen nagyobb baja, mert mégis csak vannak elveink, nekem is voltak, vannak... lesznek is jó eséllyel, még ha bajba is kerülök miattuk. - Tudja pont ezért szeretek önnel beszélgetni. Olyan máshogy látja a dolgokat, mint az átlag, olyan mélyen. - mások a gondolatai, mint az átlagnak, és pont ez tetszik. Őszintén szólva valahogy nehezen igazodom néha ki az embereken és nem is tudom... pont e miatt nem is vannak sokan mellettem, mert hát lássuk be én képtelen vagyok nem komolyan gondolkodni, nem tudom úgy igazán elengedni magam, mások viszont ezt várnák el tőlem, akiknek egyszerűbb élete volt.
- Bár így lenne Augustus, bár így lenne! - ha azt tehetném, amit csak akarok és nem szólna bele más az életembe, de sajnos nem így van. Bármikor változhat valami, bármikor... nem is tudom Chris újra elvehet mindent, ha úgy dönt, hogy már sok volt neki, ha vissza akarja csinálni. Próbálok rá felkészülni, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez egyáltalán lehetséges valahogy. Ha eddig se tudtam semmiről, akkor erős boszorkány lehet az, akivel kapcsolatban áll és... nagyon is árthat nekem.
- Tudom, de... nehéz. Azt hiszem csak idő kell, hogy túl tudjak lépni a bajaimon. - nem megy azonnal, bármennyire is igyekszem. Egyelőre inkább próbálom elvonni a figyelmemet. Azzal, hogy a tanulásra figyelek, vagy a sulira, a munkára, és akkor legalább egy kicsit ki tudok szakadni abból, ami annyira zavar. El tudok vonatkoztatni kicsit Christől és nem gondolni rá, a hibáira, amiket elkövetett ellenem. Még csak át se tudom érezni teljesen, mert nem emlékszem rájuk, de ki tudja, hogy mit tett ellenem még, amiről nem tudok.
- Azt mondta, hogy túl sokat gondolok magáról, hát... valahogy én is néha így vagyok ezzel, pedig nem vagyok annyira különleges. Én... csak én vagyok. - esetlenül emelem meg a vállamat aztán ejtem vissza, ahogyan kicsit hátradőlök a padon és elrévedek a távolba. Jól esik persze, hogy így gondolkodik rólam, de mégis úgy érzem, hogy többet gondol, mint ami vagyok. Én nem érzem magamat olyan erősnek és kitartónak, mint amit ő gondol. Nem is tudom, jó lenne persze annak lenni, és persze tény, hogy kénytelen vagyok kitartani, de néha én se vagyok benne teljesen biztos, hogy meddig bírom még vajon. Jó eséllyel azért örökké biztosan nem.
- Mindenre van egy tökéletes válasza nem igaz? - igazán elmehetne irodalom tanárnak is, vagy filozófusnak, meg mindenre tud mondani valamit, ahogy eddig észrevettem. Ez nem baj, jó dolog, ha akivel beszélgetsz nem hagy figyelmen kívül. Így látszik, hogy tényleg foglalkozik a problémáiddal, hogy tényleg fontos neki az, hogy mi van veled, hogy próbál tanácsot adni és segíteni akkor is, ha tudja, hogy nem tud.
- Ez... ez ennél azért bonyolultabb. Mi van, ha olyan titkot osztok meg rossz emberrel, ami veszélyes? - ami nem tudódhat csak úgy ki? Nem mondhatom el bárkinek azt, hogy mi vagyok, és ez így elég nehéz. Mi van, akkor ha valakit megkedvelek, majd elé tárom az igazságot, ő pedig megijed és ennyi. Ha viszont előre teszem meg, talán már akkor sokkolódik és bár nem sérülök, de beláthatatlan következményei lehetnek, ha utána szalad valakihez, hogy elmondja, amit hallott. Ez... tényleg nagyon bonyolult, de nem is lehet úgy elmagyarázni, hogy csak rébuszokban beszélek, én is tudom. - Olyasmi végülis. Boszorkányok, varázslók, vámpírok... vérfarkasok. Ön hisz az ilyesmiben? - csevegünk csak nem igaz? Ezzel még nem mondtam ki nyíltan azt, hogy én is egy lennék közülük, hogy vérfarkas vagyok. Hát pont ez az, amit nem mondhatok csak úgy valakinek. Nem állhatsz egy szimpla ember elég azzal, hogy vérfarkas vagy. Kinevetne, bolondnak nézne, ha pedig elhinné... halálra rémülne és mindegyik reakció egyébként teljesen normális és érthető.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 10, 2015 5:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- Az élet soha sem egyszerű, ez tény, de bűn valamit meg sem próbálni. – biztos vagyok abban, hogy lázadt, ahogy teszi azt most is, hiszen itt van, igaz? Saját életet szeretne, nem pedig menekül az elől, amit esetleg megtudhatna, és ez mindenesetre egy nagyon tisztelnivaló tulajdonság. Nagy bátorságra vall az, ha valaki a kezébe veszi az életét másoktól. – Nem feltétlenül máshogy csak… mondjuk, hogy megtapasztaltam az élet sok arcát már, amivel az emberre mosolyoghat. – rántok egy egészen aprót a vállaimon egy halovány mosollyal az arcomon. Az életből többet láttam, mint a legtöbb ember, jól tudom azt, hogy az idő és az ember egy örök ellenfél marad, kibékülni soha nem fognak.
- Így van. Csupán csak meg kell látnia a lényeget, a színfalak mögé kell, hogy lásson és… lehetségessé válik. – nem hiszek a lehetetlenben, soha nem hittem, és furcsa is lenne, ha hinnék, hiszen valamilyen szinten én magam is annak számítok, nemde bár? De ez elmondható mindazon másokról is, kik velem együtt hosszú ideje élnek már ezen a földön.
- Nos, az idővel aligha lesz gond. Fiatal még, az élet sok mindent tartogat még ön számára, ebben biztos vagyok. – és nem csak rossz dolgokat, hanem nagyszerű, sorsfordító pillanatokat is, ahol majd azt fogja kapni, amit megérdemel.
- Tudja Connie, én úgy látom, hogy ebben van a nagy erőssége. Annyira magát adja, hogy észre sem veszi valójában mennyire különleges. Ez egy nagyon szép, és becsülendő tulajdonság. – mosolygok rá kedvesen. Az ember sajnos sokszor csak szerepet játszik, ez teszi boldoggá, pedig ennél mindenki többet érdemel.
- Nem, nem hinném, hogy tökéletesek. Kitudja, talán több rossz tanácsot adok,  mint hinném, és hát… közhelyeket sorolgatok csak,  nem igaz? – nem, soha nem bátorkodnék tökéletes választ adni senki kérdésére sem, mert az lehetetlen, a tökéletes,akárcsak az ember, mindig más és más, ami nekem tökéletes, korántsem biztos, hogy például Connie-nak az.
- Minden titok egy kicsit veszélyes, sokszor egy apró, elejtett megjegyzés is képes egy világot lerombolni az emberben. – tapasztaltam már, hogy milyen ez, mikor egy meggondolatlan szó annyira beleissza magát az emberbe, hogy képtelen attól szabadulni, hogy egy olyan tüskét hagy benne, amit nem lehet már eltüntetni belőle. – Tudja… ez a fajta titok a legrosszabb. Úgy értem, hogy mikor a titkot nem az ön hallgatása eredményezi, hanem az, hogy nem talál embert ki megértené. Szörnyű érzés, de… úgy gondolom, hogy ha valaki, ön megtalálja azt az embert, akivel megoszthatja ezt a veszélyes titkot. – akárki is legyen az, a lényeg, hogy bízzon benne, bár a bizalom egy törékeny és veszélyes dolog, de az ember nem teheti meg, hogy ne bízzon. – Nos, az embereknek  minden bizonnyal valami okot adott arra, hogy ezen meséknek tartott történeteket a természetfelettiről megtartsák és őrizzék. Úgy vélem tehát, hogy kell legyen valami valóságalapja, még ha nem is tudom, hogy mi az. – hit, ennyiről szól a dolog, de nyilvánvaló, hogy én is másként látnám a helyzetet, ha nem lennék egy ezen felsoroltak közül. Egy átlag ember nem hisz ebben, és jobb is, a kegyetlen igazság nem való mindenkinek.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 16, 2015 9:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- Szóval ön mindig mindent megpróbált, amit akart? - nem hiszem, az ember azért időnként nem elég bátor ahhoz, hogy megpróbálja azt, amitől tart. Persze mondhatjuk, hogy jobb hibázni, mint elszalasztani a lehetőséget, de azért érthető, ha még sem vagyunk elég bátrak, hogy mindig a hiba esélyét válasszuk. Engem is már túlságosan sok rossz ért ahhoz, hogy ne akarjak szándékosan rosszat magamnak. Talán csak egy kis bizonytalan nyugalom kell, egy ideig, magam sem tudom. - Ezért tetszett, amit írt, abból látszik, hogy már sok mindent tapasztalt. - és ezt meg is tudta fogalmazni és ez jó. Én még annyit nem, bár már sok rosszba sikerült belefutnom, és sok minden van, ami megtörtént, de nem emlékszem rá, és ezekből tanulni sem tudok, ahogyan ő a saját tapasztalataiból igen.
- Szeretnék olyan bizakodó lenni, mint ön. - mert elég optimistának látom, én pedig nem érzem magam annak egy ideje. Jó lenne, ha történne több jó dolog is az életemben, de mostanában sajnos nem sok volt, és szeretnék már végre jobb dolgokat is. Egy kis nyugalmat... rendes életet, nem is tudom, valami kellemesebbet. Félretenni végre mindent, ami mostanában történt, a fájdalmat és a zavarodottságot.
- Én is ebben reménykedem, értékelném, ha több jó dolog lenne az életemben. - szó se róla, remélem, hogy jövendőmondó és nem csak ő is reménykedik a dologban. Azt hiszem már épp eleget szenvedtem ahhoz, hogy végre az életemnek egy jó szakasza következzen igaz?
- Talán csak nem sokan éreztették velem ezt, magától pedig az ember nem jut erre a következtetésre, de ön nem is ismer engem még igazán. - halványan mosolyodom csak el, hiszen így van. Nem ismer, akkor mégis miből gondolja azt, hogy olyan különleges vagyok. Átlagosnak mondanám inkább magamat, hiszen nem tettem kiemelkedő dolgokat, nem tettem le semmit sem az asztalra, és az eddigi életem inkább csak menekülésből állt. Nem hiszem, hogy olyan különleges lennék ennek fényében.
- Én valahogy úgy érzem, hogy nekem jól jönnek a tanácsai, még ha közhelyek is. - de tudja, hogy melyiket mikor kell beszúrni és hova, és azért ez is számít. Meg egyébként is legalább foglalkozik a gondjaimmal, és ez most nekem nagyon számít, fogalma sincs, hogy mennyire, legalábbis szerintem nincs, nem tudhatom, hogy igazából többet tud rólam, mint ahogyan hiszem. Na igen, ahogyan mondtam nem egyszerű csak úgy megbízni bárkiben is, főleg akkor, ha aztá az ember majd mégis rosszul jár, mert megtette.
- Mondom, hogy ön sokkal bizakodóbb, mint én. Remélem, hogy tényleg megtalálom azt a valakit, akinek el tudom mondani egyszer... a legnagyobb titkaimat. - igazából nincs olyan sok, csak ilyen kis apróságok, mint hogy vérfarkas vagyok, vagy hogy úgy mellékesen üldöz a maffia. Nem nagy dolog, mások életében is egészen általánosnak mondható nem igaz? Nem... nanáhogy nem! Egy normális ember jó eséllyel már az elsőtől megijedne, nem hogy még tovább tetézzem a problémáimat a többi infoval. Ezért nem tudom csak úgy a képébe mondani valakinek, hogy igen, vérfarkas vagyok, mert nem tudom hogy mennyi esély lenne rá, hogy elfogadja. Mennyivel jobb lenne vámpírnak lenni... ott az emléktörlés és kész, ha valami nem jön össze. Sokkal egyszerűbb.
- Valóságalap, mint az a betegség, amikor valakinek rendkívül sok a szőr a testén, vagy az albínó állapot? - hát igen valami alapja, csak épp most itt arról van szó, hogy ez így van és kész, hogy... én is egy vagyok a természetfeletti lények közül. - És ha valaki azt mondaná önnek, hogy léteznek ilyen lények, akkor elhinné? - elhinné vajon, vagy kinevetné az illetőt és kész? Én nem tudom igazából, hogy ő hogyan reagálna, vagy egy átlag ember. Persze azt nem tudhatom, hogy ő éppenséggel nem egy átlag ember, mégis honnan tudhatnám?


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 17, 2015 4:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- Nem, természetesen nem, de… sok mindent azért igen, és egyiket sem bántam meg. – rázom meg a fejemet egy mosollyal az arcomon. Nem hinném, hogy félni kéne az élettől, de persze erre én is csak akkor jöttem rá, mikor már túlvoltam legalább a második évszázadomon. Ráébredtem arra, hogy az élet is csak egy akadály, a legnagyobb akadály. – Oh, azért van abban olyan is, amiről én csak álmodhattam, de… örülök, ha tetszik, akár maga is megpróbálkozhatna eggyel,ha ideje és energiája lesz rá. – mosolygok rá bátorítóan. Miért is ne? Csinálja az embert azt, amit akar, gazdálkodjon a lehetőségeivel, és használja ki az életet, mert mind ezt tesszük, akarva-akaratlanul.
- Nem vagyok mindig bizakodó, de nem mondhatom magának, hogy törődjön bele a rosszba, nem igaz? – nem is mondanám egyébként sem, de azért meg kell jegyezni, hogy nem voltam és nem is vagyok mindig bizakodó, de tudom, hogy vannak dolgok, amik nem változnak. Connie túljutott régen is már sok dolgon, most is túl fog.
- Lesz is. Azok, akik megérdemlik meg is kapják. – és ő jó ember, miért ne lehetne az élete jobb? Az lesz, nem kell többet az emlékeit elvennem, élhet most már úgy, ahogy ő akar, és ahogy elnézem, Christopher sem zaklatja, bár kitudja, a vámpírok igen kiszámíthatatlanok tudnak lenni.
- Soha nem ismerhetjük meg igazán a másikat, igaz? Mindazonáltal én úgy hiszem, hogy nem tévedek, megkockáztatom, hogy különlegesnek véljem anélkül, hogy jobban ismerném önt. – mint diákot a tanár, de jobban ismerem ennél, legalábbis mindig jobban ismertem ennél, még ha ő ezt nem is tudja.
- Akkor örülök, hogy segítségére lehetek. – villantok meg felé egy széles mosolyt. Az embernek vannak olyan dolgai, melyeken nem lehet segíteni, ezt jól tudom, nekem is vannak ilyenek, néha csak jó kibeszélni a bajunkat magunkból, máskor pedig többre megyünk,ha inkább elhallhatjuk azt, de… ez a ritkább eset, kevés ember tud a bajaival együtt élni tartósan.
- Ezek szerint több is van? – pillantok rá mosolyogva, de láthatja rajtam, hogy a kérdésem inkább szánom viccnek, csak a többes szám miatt kérdezem ezt, amit használt, de persze választ nem várok rá, ez teljes mértékben az ő dolga, nekem nem kötelessége elmondani.
- A vérfarkasokra kíván itt gondolni? – pillantok rá kíváncsian, de szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy így van, elég egyértelműen utalt rá. Persze, tudom, hogy mi ő, tudtam már egy évszázaddal is ezelőtt, de nem mondhatom ezt most ki, mindazonáltal nehéz ez, manapság nem hisznek az ilyen dolgokban az emberek, talán jobb is. – Ha azt mondja önnek egy csoporttársa, hogy látott egy földönkívülit, akkor azt elhiszi? – mosolygok rá, kérdéssel felelve a válaszára, de végül újra szóra nyitom a számat. – Nézze, Connie! Nem nézem bolondnak önt, ha azt mondja, hogy hisz a természetfelettiben, de tudja pár szónál több kell, hogy az ember higgyen valami olyanban, mint egy….vérfarkas, vagy boszorkány, ugye megérti? – remélem, hogy igen, mert nem akarom, hogy úgy érezze nem értem meg őt, nagyon is értem, de ezt nem mondhatom csak úgy ki.  –A válaszom tehát, hogy… hinnék, ha látnék egyet. – ha valaki csak azt mondja, hogy látott az…más, nem kézzelfogható, nekem pedig most így kell gondolkodnom.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 23, 2015 2:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- Én már bántam meg dolgokat, talán ezért félek jobban sok mindentől. - ezek szerint ő bátrabb nálam, de bennem nagy adag félsz van. Nem tudom, hogy minek mi lesz a vége és nem tudom, hogy mikor lesz majd olyan, hogy annyira beletörik valamibe a bicskám, hogy képtelen leszek majd felállni belőle, mert erre is meg van az esély. Túl sok minden van már, ami nem igazán mondhatom, hogy jól sikerült az életemben, sőt amik kifejezetten rosszul alakultak és igenis benne van a pakliban, hogy csak még több sikertelenség áll előttem. - Hogy én könyvet írjak? Oh, nem hiszem, nekem sokkal inkább való az olvasás, netán a versek. - verset már írtam néhányat, de egy könyv... nem is tudom. Ahhoz sok mindent kell tapasztalni, hogy ilyen sokat írj és ahhoz tényleg sokat is kell tudni. Neki ez meg van, de én annyira kevés dologra emlékszem és olyan kevés jóra... félő, hogy rendkívül depresszív lenne, amit írnék, nem tenne az jót senkinek sem, aki olvasná.
- Igaz, szóval ez csak a kötelező bátorítás. - nem gondolom komolyan, látszik ez a mosolyomból. Egyébként is kedves tőle, hogy próbál meggyőzni arról, hogy vannak jó dolgok is az életben, még ha mostanában nem is sikerült ezeket megtapasztalnom, de majd idővel... hátha jobb lesz igaz? Csak túl kell lépnem a mostani rosszon és majd szépen idővel jönnek a jó dolgok... tényleg remélem, hogy így lesz. - Legyen önnek igaza és a végén eljön majd az én happy endem is. - ha nem is pontosan úgy, mint a mesékben, ha nem is jön majd a szőke herceg hirtelen, de azért mégis csak jöhetnek még jó dolgok az életemben. Muszáj, hogy igaza legyen, mert én sem bírom ki a végtelenségig az újabb és újabb fájdalmas pofára eséseket.
- És mondhat ilyet egyáltalán egy diákjának? A végén még elpirulok, amikor erre jön egy kolléga és mindketten megütjük a bokánkat. - persze csak viccelek. Ettől még kedves tőle, hogy így gondolja, hogy különlegesnek tart és az is, hogy egyáltalán foglalkozik velem, hiszen van még nem kevés diákja, nem lenne köteles. És tényleg vannak rosszindulatú tanárok,a kik netán ebből valami rosszat feltételeznének és rosszul jönnénk ki belőle.
- Nem tudnám összeszámolni, sőt a legtöbb összefügg, de... mindenkinek vannak titkai nem igaz? Bizonyára még egy olyan tökéletes tanárnak is, mint ön. - persze fel sem merül bennem az, hogy olyan mértékű titka lehet, amiről szó van a háttérben. Nem is tudom, hogy azt hogyan tudnám kezelni, azt hiszem felvéshetném a csalódások listájára, mint egy újabb ide passzoló pontot.
- Vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok, amiktől az emberek általában félni szoktak és igazából joggal. - naná, hogy joggal, hiszen veszélyesek, veszélyesek vagyunk. Én is, ha azt nézzük, bár csak teliholdkor és Chris is, hiszen velem is ezt tette. A boszorkányok pedig... isten ments tőlük! Mindig csak az üzleten jár az eszük, hogy miért mit kaphatnak viszonzásul, vagy hogy kivel mit tehetnek meg. Túl nagy az erejük és ez... nem fair, hogy nincs valahogy kordában tartva, így lényegében azt tesznek, amit csak akarnak az olyanokkal, is, mint én. Amikor visszakérdez földönkívüli témában csak esetlenül vonom meg a vállamat. Nem tudom, talán még el is hinném ezt, ha olyan valaki mondaná, aki sosem hazudna nekem, mert ki tudja, simán lehet igaz. - Persze, megértem, ez... Végül is nem néz bolondnak csak mert felhoztam és ez már jó igaz? Pedig őrültségnek tűnhet. - halkan sóhajtok egyet. Én még csak bizonyítani sem tudok ilyesmit, főleg mert nem tudok csak úgy bármikor átváltozni. Nem fogom megkérni, hogy sebesítsen meg, hogy aztán lássa, hogy gyorsabban gyógyul be a seb. Talán csak szimplán próbál kedves lenni, mint eddig, hogy ne bántson meg, én pedig a frászt hoznám rá ezzel.
- Egyébként én elhinném, ha olyan mondaná, akiben bízom, a földönkívülieket. - teszem még hozzá halkan. Hát pont erről van szó, az én kis titkaim, nem olyanok, amiket csak úgy elmondhatok bárkinek is, így viszont hogyan lehetnék együtt bárkivel is? Még a legjobb barátom is eltávolodott tőlem. Én löktem el, mert bántott nem is kicsit, és így csak még inkább egyedül érzem magam, mint valaha.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 24, 2015 2:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- Majd megfogja látni, hogy minden tettével csak önmagát igazolja. A szálak összefutnak egy pontban, csak… ki kell várni, hogy megtalálhassa azt a pontot. – ötszáz éve élek már, pontosan tudom, hogy minden tettem és gondolatom hatással van a következőkre, ahogy a hibáim is. Egyes hibáim száz év elteltével is kísértenek.  – Ezek szerint verseket szokott írni? Jómagam nem értek azokhoz, túl sok a formai követelmény, jobb szeretem, ha… az alkotáskor szabadkezet kapok. – ha azt tehetem amit csak akarok, és persze így is kötöttem ki inkább az írásnál, ahol én döntök, ahol nem határozzák meg előre, hogy hány sort kell írnom, és abban hány szótagnak kell lennie.
- Ha innen nézzük, akkor az ön dicsérete is csak kötelező dicséret, nemde bár? – mosolygok rá. Elvégre a tanára vagyok, nyilván nem akar velem rossz viszonyt ápolni, tehát nem mondaná a szemembe azt, hogy a könyvem szörnyen rossz, és jobban teszem, ha elégetem az összes lapját, hogy ne lássa többet senki. – Remélhetőleg tényleg az lesz. – bólintok mosolyogva. Sok élet végét láttam már, és azt kell, hogy mondjam, a legtöbb egyáltalán nem volt boldog, hiszen a halál mindig is egy szörnyen rossz, de szükséges dolog marad. A halál a megkoronázása az életnek, ezzel tesszük fel az I-re a pontot, ahogy manapság mondják.
- Nem az előadómban van vagyunk, és … azt mondok, amit csak akarok, ahogy maga is. Soha ne tartsa vissza, hogy a tanítom önt, úgy ez az egész mesterkélté válna. – a végén még azért büntetném meg, hogy nem mond ki valamit, amit gondol. Ellentétben a legtöbb kollégával, én nem tartom úgy, hogy távolságot kéne tartani a diáksággal.
- Az első titkom az, hogy nem vagyok tökéletes. A többi pedig… túlnő rajtam. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Sok a titkom, világéletemen sok titokkal kellett együtt élnem, de ebben jó vagyok,a mi szomorú ugyan, de legalább hasznos.
- De a vérfarkasoktól csak teliholdkor kell, igaz? – de persze igaza van, a természetfeletti mindig is veszélyes volt, és mindig is az lesz. Én eltökéltem magam, hogy minden boszorkánytársamat felszabadítom aki egy vámpír fogságában van. Sőt, tovább is mennék, véget vennék a vámpírságnak. A vámpírok… a természet szégyenei. – Természetesen nem nézek annak, butaság lenne. Nem tűnik őrültségnek, de… ez is csak attól függ, hogy ezt kinek mondja. – a mai világban a legtöbb ember már nem hisz ezekben, és jobban is járnak, mert ha tudnának arról, hogy mi folyik a színfalak mögött, a világ sokkal rosszabb és bizonytalanabb lenne, mint most.
- Nos, akkor ön minden bizonnyal nagyon jó barát lehet. – mosolygok rá. Én magam nem hinném el, ha egy átlagos ember fejével kellene gondolkodnom. Azonban része vagyok annak, amiről beszélt, és sok mindent tudok a természetfelettiről. Sokkal többet, mint akarnék, de nem kevesebbet, mint szükséges volna.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 28, 2015 7:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- Fogalmam sincs, hogy csinálja, hogy ennyire pozitívan áll mindenhez. - nekem ez mostanában nem megy. Képtelen vagyok igazán pozitívan állni a dolgokhoz, mert túlságosan sok rossz dolog történik, amiket kezelnem kéne és ezek mellett még úgy is venni, hogy majd egyszer minden szép és jó lesz és majd minden rendbe jön, az nem valami egyszerű. Nem tudom, hogy neki milyen élete volt, hány csalódás volt benne, az enyémben ha azt nézem, amire emlékszem is, akkor végül is nem volt annyira sok, de azok olyan nagyok voltak, hogy iszonyú nehéz őket leküzdeni magamban és elfogadni, hogy nem lettem tőlük még teljesen defektes. - A versek sem feltétlenül olyan kötöttek, van szabad stílus is, de ezt is inkább csak néha űzöm. Maximum egy-egy novella, amit már írtam, valahogy... nem mernék nagyobba belevágni. - az hosszú idő és sok ötlet kell hozzá és sok figyelem. No meg állandóság, mert nem írhatsz meg egy egész könyvet pár hét alatt, főleg ha mellette dolgozol és suliba is jársz, és ki tudja, hogy pár hónap múlva majd megint milyen fordulat következik be az életemben, amit majd... nem tudok hogy kezelni és mellette nem menne az írás.
- Oh, hát én nem kötelezően járok az órájára, szóval... nem lennék köteles dicsérni. - hiszen irodalom szakos vagyok, a történelmet azért vettem fel, mert érdekel és nem azért, mert szükségem van rá, hogy jól zárjam az évemet. De persze vehetjük úgy, hogy mivel tanár, ezért nem akarok összetűzésbe kerülni vele, hiszen más tanároknál is alááshatna.
- De nem gondolja úgy, hogy ebből gondja lehet, nem tart tőle? - mert rendben van, nem az iskolában vagyunk, de azért mégis csak sok rosszindulatú tanár van, akik már csak azt sem nézik jó szemmel, ha egy tanár és egy diák barátkozik, és... mi van, akkor ha valakivel barátkozik és aztán abból több lenne? Bár gondolom, ha eleve így gondolkodik, akkor ő így áll minden diákjához, nem én vagyok a különleges, tehát minden bizonnyal tudja is ezt az egészet kezelni, lehet már gyakorlata benne.
- Ez nem olyan hatalmas titok, senki sem az igaz? - de nem kérdezek rá a többire. Túlnő rajta, minden bizonnyal akkor olyasmik, amik bonyolultak és nem igazán tartoznak rám, egy szimpla diákra az osztályából. Meg tudom érteni, az én titkaim is elég bonyolultak, amiket nem tudok csak úgy bárkinek kiteregetni, de ő mégis sokkal pozitívabb, mint én még a titkai ellenére is.
- Nem hiszem, hogy ha azt mondanám bárkinek is, hogy vérfarkas vagyok, akkor megnyugodna, hogy mivel nincs telihold semmi baj sincs. Persze csak példaképp. - na persze, jó példa, ami még igaz is. De tényleg nem hiszem, hogy ha valakinek azt mondanám, hogy vérfarkas vagyok amúgy, hogy ez nem nagy cucc. Az illető már a ténytől sokkolódna, rosszabb esetben teljesen idiótának nézne, hogyan mondhatok ilyesmit. - És ha tényleg azt mondanám önnek, hogy én magam vagyok az... vérfarkas? Akkor sem nézne őrültnek? Elhinné? - ha látná gondolom, de nem tudom neki csak úgy megmutatni. Nem gyógyulok látványosan gyorsan, mint egy vámpír. Valamivel gyorsabban, mint egy ember, bár az ezüst nem tesz jót nekem, de az efféle bemutatás azért elég drasztikus tud lenni, azt pedig őszintén nem szívesen nézetném végig senkivel sem, ami teliholdkor történik, mert más valamiről kedélyesen beszélgetni és megint más látni is azt. Végül mégis csak halkan sóhajtok egyet, és megrázom a fejemet. - Ne vegyen komolyan, ezek azt hiszem csak költői kérdések. - mégis mit tudna mondani erre? Én pedig nem akarom elriasztani a természetfeletti kis képzelgéseimmel, hiszen kedves ember és nem szeretném ezzel elmarni magam mellől.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 29, 2015 1:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- Azért mindenhez nem, de nem tehetem meg, hogy ellenkezően cselekszem. Sok mindent láttam már, hogy tudjam milyen érzés az mikor az ember nyakig ül a… szószban. – mosolygok rá. Nem gyakran használom a modern kor szállóigéit és mondásait, de a kivétel mindig csak a szabályt erősíti igaz? Legalábbis, ahogy a mondás tartja. – Pedig talán nem ártana. Kitudja, talán majd ebben találja meg azt, amit keres. Az embernek néha szüksége van rá, hogy úgy érezze valami… nagynak a részese. Miért is ne alkothatna nagyot? – ahogy egy festő, vagy zenész… írhat, miért is ne olvasná el valaki? Nem szabad engednünk, hogy elhitessük magunkkal azt, hogy senkit nem érdekel amit a papírra vetünk. Valakit fog, valakinek igenis sokat számít, és ha már egy ember életét jobbá tette azzal, hogy segített neki átvészelni egy nehezebb időszakot, akkor máris megérte igaz? Nem a világnak, nem nekünk szól az, amit írunk. Mindig másnak, másoknak, nem lehet egy író önző.
- De mindig jó az, ha az ember jó kapcsolatot ápol egy tanárral, igaz? Kitudja, talán majd kikérik a véleményemet önről a kollégák. – rántom meg a vállam. Elvégre nem kötelezően, de bejár az óráimra, megkérdezhetik azt, hogy milyen mikor éppen nem azért jár valahova be, mert muszáj.
- Nos… nem, nem hinném, hogy bárkinek is szándékban állna eltávolítani az állásból. Ha mégis, túlélem, nem először kell megszoknom a változást, megtanultam alkalmazkodni. – a helyzethez, az időhöz, az emberekhez… mindenhez, ami azzal jár, hogy változik a világ. Már ötszáz éve élek, sok mindent láttam, már semmi sem lep meg.
- Nem a szó szigorúan vett értelmében. De ettől függetlenül lehet még valaki tökéletes, elvégre nézőpont kérdése mit lát annak, nemde? – nem hiszek abban, hogy a tökéletes eltúlzott dolog lenne, mert létezik, csupán csak egy ember számára, mert nem láthatunk két ember mindketten tökéletesnek. Más-más a tökéletes mindenkinek, és ez így van rendjén.
- Miért kéne félniük magától, ha vérfarkas lenne? Annyi mindentől félhetne az ember, ami a nap bármelyik pillanatában megölhetné. Miért pont attól félne, ami kevésbé esélyes, hogy végez vele? – persze, a válasz egyszerű, mert az ember ilyen, attól félünk, amit nem érthetünk, nem pedig attól, amit igen. – Na és ön, ha azt mondom, hogy boszorkány vagyok? – válaszolok egy kérdéssel a kérdésére, de mosolyogva teszem azt. Persze, tudom, hogy igazat mondott, ahogy most én is, de nem hinném, hogy elhinné ezt rólam. Miért is lennék az, nem igaz? Annak lenne valami jele, és nem egy egyetemen mulatnám az időmet. – Amúgy meg nem nézném őrültnek, bár… kíváncsi lennék azért arra, hogy mi teszi önt azzá. – tudom, hogy mi, de egy átlag ember honnan tudhatná? A legendák szerint harapás útján történik, de ez így nem igaz, a vérfarkas akkor lesz az, ha kiváltja az átkot. Nem kellemes öröksége ez egy családnak. – Attól még miért ne lehetne őket komolyan kezelni? – csak mert valamire nem vár választ, már nem is kell, hogy az fontos legyen? Minden fontos, amit annak tartunk, amivel foglalkozunk, amin gondolkozunk, amiért teszünk.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 03, 2015 4:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- Tudja talán az is a baj, hogy... nem is tudom, néha úgy érzem nem vagyok valami nagynak a része, az életem is csak folyton hullámvölgyekkel tarkított. - és túl sok benne a völgy, túl sok benne a megoldhatatlannak tűnő rész. Túl sok benne az olyan, ami fáj és nem tudom megoldani, és most is épp ilyen völgyben érzem magam, pont e miatt olyan nehéz nekem regényt írni és úgy érezni, hogy valami nagynak vagyok a része. Vagy... ha annak is, hát az csak még nagyobb rosszat jelent, legalábbis eddig valahogy így sikerült megtapasztalnom. Nálam még az a szósz is mindig túl nagy mennyiségű, amiről beszélt.
- Ez igaz, és akkor remélhetőleg jó véleményt mondana rólam. - és nem azt, hogy túlságosan nyomulósan viselkedem, mert aztán ki tudja, hogy mit gondol igazából. Bízni azért mégis csak nehéz valakiben, akit alig ismer az ember, én pedig még azért olyan nagyon nem ismerem őt. A tanárom, és tényleg kedves és megértő, de ki tudja, hogy nem ugyanilyen másokkal is esetleg? Nem biztos, hogy olyan kivételes vagyok, mint aminek hiszem magam. Csalódnék, ha elhinném, hogy így van, aztán kiderülne, hogy még sem.
- Persze, igaza van, mindenkinek más a tökéletes és jó dolog egyszer legalább egy ember szemében annak lenni. - hát igen tényleg nem lenne rossz, csak az illető komolyan is gondolja, hogy tökéletesnek lát. Nem is tudom, hogy engem látott-e valaki valaha is annak. A családomra nem emlékszem, az életem nagy részére sem és Chris... kétlem, hogy tökéletesnek látott, ha ezt tette velem igaz?
- Mert a vérfarkasok veszélyesek és vérengzőek minden létező történetben nem igaz? - és ki ne ijedne meg, ha azt mondanám neki? Már csak azért is, mert tuti, hogy azonnal minimum őrültnek nézne úgy első blikkre, aztán ha még el is hinné, akkor meg pont e miatt félne tőlem annyira, szóval őszintén szólva sehogy se látok ebben pozitív végkimenetelt. Nem rukkolhatok elő azzal, hogy vérfarkas vagyok. A következő kérdés viszont határozottan meglep. El is kerekedik azért kissé a szemem, nem is csak olyan kissé. - Boszorkány vagy? Úgy értem... boszorkány lenne? - véletlenül váltok tegezésre a döbbenet miatt. Ez nem vicces, ha ezzel példa miatt szórakozik, akkor nem fogom a dolgot jó néven venni, mert nem szórakoztató, egyáltalán nem az. Én nem tudom bizonyítani, hogy vérfarkas vagyok, de ha ő boszorkány... azt tudja és akkor miért nem mondta meg, miért engedte, hogy hadováljak arról, hogy nem hinne nekem senki, ha ő eleve hitt, mert ismeri ezt a rettenetes világot, amiben élek? - Ne vicceljen ezzel kérem. - pillantok rá újra, amikor tovább beszél. Nem boszorkány, hiszen nem kérdezné meg, hogy engem mi tesz vérfarkassá, akkor csak játszik velem és ez nem olyan téma, ahol ez jól esik és el tudom viselni.
- Mi tesz azzá? Mint... bármilyen vérfarkast, mint a mesében. Tudja telihold, átváltozás, ilyesmi. - és mégis tényleg értelmetlennek tartom ezt, hiszen csak valamiről beszélünk elméletben és őszintén szólva nem is tudom, hogy elhiszi-e komolyan, azt sem tudom, hogy ő tényleg boszorkány-e. Azt hiszem sikerült úgy istenesen összezavarnia és nem tudom, hogy ezt most hirtelen hogyan kezeljem le. Az életem már épp elég kusza, és nem tudom, hogy okos ötlet-e még kuszábbá tenni és közben mégis úgy érzem, hogy bízhatok benne, de tartok is tőle, hogy mi van akkor, ha megint tévedek? Ő is cserben hagy, vagy átlép rajtam, mint ahogyan Chris is megtette gond nélkül.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 05, 2015 9:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Connie & Augustus



- Minden ember valami nagynak a része, akkor is ha nem tud róla, vagy épp nem érzi úgy, hogy így lenne. Az élet nem görgetne akadályokat az ember elé, ha az nem tudna vele megbirkózni. – persze, az is igaz, hogy az élet igazából mást sem ad, csak akadályt, néha hagyj megpihenni minket, kiélvezni egy röpke kis békét, megnyugvást, de ezen kívül nem ad semmit, magunkra hagy mikor a legnagyobb szükségünk lenne valakire, vagy valamire. Az élet… nem az embert segíti, soha nem ez volt a dolga. Az élet inkább dolgozik az ember ellen, mint érte de ezt is kilehet bírni.
- Igen, minden bizonnyal jó véleményt mondanék önről. Más kérdés, hogy mennyire adnak hitelt a szavamnak. – új vagyok, sok kolléga sokkalta idősebb, mint én… már ami a látszatot illeti, mert ha azt nézzük, hogy ötszáz éves múltam, akkor aligha akad idősebb tanár, mint én. De ez persze  nem verseny, nem is szándékozom azzá tenni.
- Ez a lényeg. Az ember soha ne mindenkinek akarjon tetszeni, csakis egyetlen egy embernek. – nem lehet, hogy mindenki tökéletesnek lásson minket, nem tetszhetünk minden embernek a Földön, éppen ezért arra kell inkább koncentrálnunk, hogy egyetlen egynek viszont tökéletesnek hassunk. Onnantól nem érdekel, milyennek lát más minket.
- Ahogy az ember is vérengző és kegyetlen. Elég csak belelapoznia egy történelem könyvbe. – az ember ilyen, elvesz onnét, ahonnét eltud venni, tönkretesz, kizsákmányol, hogy ő hatalomhoz jusson, míg másoknak csak a morzsa jut ebből. Nem az emberről kell mintázni a tökéletest, mert olyan messze állunk tőle, amennyire csak lehetséges az. – Tehát elhinné. – ez kissé meglep, és talán óvatosabb is  lehetne, vannak itt is olyan emberek akik előtt nem titok a természetfeletti és ha megtudják, hogy mi ő… talán úgy érzik, hogy kötelességük elrendezni őt, közel sem jó értelemben véve. A mi fajtánknak óvatosnak kell lenni. Nem csak bűntudatos vérfarkasok vannak. – Távol álljon tőlem, nem szándékoztam viccelni. Kíváncsi voltam csak. – nem, közel sem a vicc volt az, amit elakartam érni, pusztán csak kíváncsi voltam, de már megkaptam, amit akartam. Remélem, hogy óvatosabb lesz, nem hihet el csak úgy mindent, még ha ez a jelen pillanatban igaz is. Sokan nem szeretik a fajtánkat.
- Nem így értettem. – rázom meg a fejemet. – Senki nem születik annak, amíg… - amíg meg nem öl valakit. Sok vérfarkassal volt már dolgom, köztük Connie-val is. Láttam őket átalakulni, láttam őket szenvedni, de ugyanakkor láttam őket embernek, normális embernek, vagyis… inkább úgy, mintha azok lennének.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 07, 2015 9:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next





Augustus & Connie



- Szóval ön mindig minden akadállyal sikeresen megbirkózott? - én valahogy nem vagyok teljesen biztos magamban, hogy mindig menni fog. Néha tényleg gyengének érzem magamat és attól félek, hogy egyszerűen nem fog menni. Most is baromi nehéz tovább lépnem és elfogadni azt, hogy ami volt így volt és kész. Élni kéne tovább az életemet, talán elfelejteni Christ és nem foglalkozni vele többé, de ez nem olyan könnyű, hiszen mégis csak évekig sokat jelentett nekem, mégis csak ő volt az egyetlen aki mellettem állt, akinek fontos voltam és ez most egy pillanat alatt szertefoszlott. Kiábrándító és fájdalmas, nagyon fájdalmas.
- Nem számít, nekem azért jól esne, ha jó véleményt mondana rólam, miközben alig ismer. - hiszen még nem voltam bent sok óráján és mégis így gondolja, ami azért felettébb jó érzés nekem. Persze nem kell mindent és mindenkit komolyan venni, de ő nem az a típus, nem nézem ki belőle, aki csak azért mond valamit, hogy mondja és nem azért mert úgy is gondolja. Én sok jót látok benne és talán tévedek, de... remélem, hogy nem, az már tényleg sok lenne.
- Igen, épp elég egy embernek a legfontosabbnak lenni, az biztosan remek érzés. - és én nem ismerem, hogy milyen az, vagy ha valaha volt is rá példa, akkor sem emlékszem rá, hogy bárki kimutatta volna ezt felém. Chris simán átvert és amúgy is ott van neki a lánya és Erin... valahogy ki tudja egyszer majd újra összeáll a családja, de nem tudhatom. Viszont én úgy érzem, hogy mindig egyedül vagyok és talán ez így is marad. Nem valami kellemes érzés.
- Tudom, de mégis csak ijesztő lehet valakitől aszt hallani, hogy az illető vérfarkas. - és talán azt is, hogy valaki boszorkány, de már nem értem őt. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy csak játszik velem, vagy komolyan mondja ezt az egészet. Sok jót gondolok róla, de mi van akkor, ha tévedek? Mi van akkor, ha rosszul gondolom? - Én... én már nem tudom, hogy mit higgyek az az igazság. - rázom meg a fejemet. Nem tudom, nem értem, mert olyan ködös ez az egész, amiket mond és ahogyan és... nem tudom, hogy ebből mit gondol komolyan, hogy most csak tesztel-e, hiszen én komolyan próbálok beszélni vele. Ő mondta, hogy néha meg kell próbálni bízni a másikban. Én próbálok, de... talán teljesen felesleges. - Kíváncsi, de pontosan mire? Boszorkány, vagy sem? Vagy... Nem értem. - megrázom újra a fejemet. Tényleg nem tudom, hogy mit is akar ebből kihozni és ezért gondolom úgy, hogy csak viccel az egésszel és nem tudom, hogy miért teszi, hiszen ő nem tűnt ilyennek. Nem az a típus, aki tréfát űz a másikból, most mégis úgy érzem, mintha pont ezt tenné.
- Amíg meg nem öl valakit. Akkor tudja, hogyan megy ez? Hat tudja miért nem beszél nyíltan? - miért ködösít, miért tesz úgy, mintha nem értené, miért indította úgy a beszélgetést, mint aki csak egy szimpla ember, akinek félnem kell elmondani ezt, mert a végén kiborulna és rossz lenne a vége? Miért csinálja ezt, amikor már így is épp eléggé össze vagyok zavarodva és épp elég pocsékul érzem magam?


Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Vissza az elejére Go down
 

Whitmore melletti park

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Abigail L. Whitmore
» Georgiana Whitmore
» Georgiana Whitmore
» Jason Whitmore
» bár melletti sikátor

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Whitmore főiskola-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •