Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
• Adam Lambert - Runnin •
Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Damon Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Yesterday at 3:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Fogd be, Katherine. A saját érdekedben mondom. – Az a baj, hogy igaza volt, nagyon is. Akárhányszor jót akartam cselekedni, akárhányszor helyesen akartam dönteni, ott motoszkált bennem valami. Nem tudtam akárkivel önzetlen lenni. Elena volt az első, akit tulajdonképpen saját magam elé helyeztem. Ő tanított meg arra, hogy nem csak saját magammal kell törődnöm, hanem a szeretteimmel. Miatta lettem más és pont ezt szerettem benne. Mellette nem voltam annyira romlott, mint jó pár évvel ezelőtt. Megtanultam igazán szeretni és küzdeni. Persze vannak tulajdonságok, amiket az ember nem tud levetkőzni magáról és ezzel volt az igazi gond. Egy ponton túl az ember nem tudja megtagadni önmagát.
Az őszinteségét rohadtul nem tudtam értékelni ebben a percben. Szemforgattam.
- Milyen… megható. Együtt hárman… mégis mit gondoltál? Se én, de még Stefan sem nyugodott volna bele abba, hogy osztoznunk kelljen rajtad. Bár ma már, ha utánam dobnak se kellenél. Kár is erről beszélni, Katherine. – Utáltam visszagondolni a múltra. Arra, hogy mennyire megszállottan és idióta mód szerettem Katherinet, aki csak kihasznált és átvágott. Egy naiv, ostoba srác voltam, fülig szerelmes, aki egy nő miatt képes volt a vámpírrá változást is elvállalni. Ami persze, miután kiderült, hogy Katherine meghalt, már nem volt túl vonzó. Stefannak hála viszont mégis itt vagyok és a kezemben tartom azt a karót, amivel lezárhatom ezt a történetet. Vonzott a gondolat, hogy tényleg véget vessek az emberré változott vámpír életének, de mégsem mozdult a kezem. Szántam. Nem sajnáltam, egyszerűen csak szánalmasnak tartottam, hova jutott és pont ezért… már azt sem érdemelte meg, hogy egy karót elpazaroljak rá.
- Nem vagyok a te „drága, egyetlen Damönöd”. – Figyelni kezdtem, ahogy próbálja elállítani a vérzését, de tudtam, hogy esélye sincs rá. Elég mély sebeket ejtettem rajta és nem is keveset, szóval mindketten tudtuk, hogyha nem segítek neki, belehal. A kérdésre megejtettem egy vigyort és az ajtó felé léptem.
- Ja. Tudod, elég sok a dolgom. Már várnak rám… valahol máshol. – Vállat vontam és rápillantottam az órámra is, majd egy idő után vissza rá.
- Majd hívok takarítót, amiatt ne aggódj. És tudod, mit? Egy szőnyeg ára bőven megéri, hogy meghalj. Sőt, szinte ingyen van. – Röviden felnevettem, aztán sóhajtottam és eltűnt az arcomról minden érzelem. Visszaindultam hozzá, a karót ledobva a földre, közvetlenül mellé. Aztán ahogy leguggoltam hozzá, emeltem is a számhoz a kezem és megharaptam a csuklómat, amiből a vér el is kezdett folyni. A nő szájához emeltem.
- Idd meg, aztán ha jól leszel, tűnj el innen és ne is lássalak többé. – Morogtam, miközben megfogtam a nő fejét és a csuklómhoz nyomtam, hogy még esélye se legyen tiltakozni a vérem ellen, amiről igazából nem tudtam, hogy… nem fog használni.
Az, hogy a véremet itta, eszembe jutatta, amikor én ittam egyszer a véréből. Játszott velem, szórakoztunk este az erdőben. Elfutott előlem, aztán az egyik fának dőlt. Akartam a vérét, hogy átváltozhassak, mire ő azt felelte, hogy vegyem el magam. Felsértette a nyakát és ekkor ittam belőle… Kicsit megráztam a fejem az emlékképre és türelmetlenül néztem Katherinet.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
■■ amen omen
■■ bullet train
■■ ex's & oh's
■■ human

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



Katherine Pierce ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 16, 2017 3:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Damon ellenkezése túlzottan rá volt jellemző. Nem akart olyan lenni mint én, de ez ellen nem tehetett semmit. Megfertőzte a gonosz évtizedekkel ezelőtt, olyan dolgokat tett, amikre bizonyára nem büszke,  s mindezt a szerelem nevében tette. A különbség csak annyi volt köztünk, hogy én a túlélésért tettem mindent, de az ő álláspontja sem volt kevésbé önző. Magának akart engem, s közben észre sem vette, hogy sosem voltam az övé. Sem másé. Ő is és minden férfi eddig hozzám tartozott, én nem tartoztam soha senkihez és sehová. - Talán nem ismerlek, lehet hogy igazad van. De a benned lakozó sötétséget nagyon is jól ismerem. Akárhányszor jót akarsz cselekedni, felüti a fejét, igaz? - Egy keserű mosoly terült el az arcomon, de a rajtam ejtett sebektől még ez a mozdulat is fájt, minden egyes porcikámba belehasított a fájdalom. Béklyóként szegezett a földre és nem múlt el egy pillanatra sem. Dühösen magamba szívtam egy jó nagy adag levegőt, s ahogy kifújtam, szúró érzés hasított a kezembe és a lábamba. - A túlélésért bármire képes vagyok. Amit veletek tettem... tényleg csak szórakozás volt. De komolyan gondoltam minden egyes szavam. Az volt a tervem, hogy mindhárman együtt leszünk örökre. - vallottam be őszintén, de a hangszínem egyrészt fáradt és erőtlen volt a vérveszteségtől, részben pedig egy kis megbánással teli, bár az okát még én magam sem tudtam volna megmondani. Persze ostoba terv volt, majdnem bele is pusztultam, de legalábbis évtizedekre be lettem volna zárva Emily varázslatának köszönhetően. Holott a legjobb megoldás az lett volna, ha egyszerűen csak elengedem a fiúkat, vagy fogom őket és még a hisztéria kitörése előtt magammal viszem. De akkoriban túlságosan is a szórakozásnak éltem, végre nem rettegtem annyira nagyon Klaustól, viszont ennek ellenére tovább kellett volna állnom, amikor még lehetőségem lett volna rá. Végül is Pearlnek lett igaza. - Akkor ölj meg! Ölj meg, Damon! Tegyél jót az emberiségnek! - vetettem oda félig kiabálva, dühösen, kegyetlenül, hűvösen. Nem akartam meghalni, de elegem volt abból, hogy mindenki engem okol mindenért. Én változtattam át Damont, de szörnyeteget nem én csináltam belőle, a piszkos munkát bizony ő végezte el. - Sok mindent elértem már létezésem során, drága, egyetlen Damonöm. - félmosolyra húzódtak ajkaim, miközben azon voltam, hogy legalább a combomban elállítsam a vérzést. A Klausos megjegyzését már le sem reagáltam, mert pontosan tudtam, hogy ő sem akarja hogy megjelenjen a városban. Ha át akar adni neki, majd elvisz New Orleans-ba, de kételkedtem benne hogy bevállalna ennyi macerát miattam. Azt már inkább elhittem hogy elhint egy pletykát rólam, miszerint emberré változtam, mert igaza volt. Rengeteg ellenségem volt világszerte, sokan akarták a halálomat, de ez sem számított. Ha megteszi, elveszem a saját életem, mielőtt más tenné meg. Feltéve ha ezt a mai napot túlélem. - Itt akarsz hagyni? Damon... - néztem rá kissé ijedten. Ha itt hagy, meghalok, de ha marad, talán végez velem. Felsóhajtottam. Igazából teljesen mindegy, hogyan megyek a pokolba. Majd úgyis találkozom Damonnel,
ha eljön az ideje. - Ha meghalok, nem tudom kifizetni a szőnyeget. Te pedig takaríthatod utánam a vért és a holtestem is a te gondod lesz. - vetettem oda félvállról, kezdem beletörődni a tulajdon halálomba.
music: believer [You must be registered and logged in to see this link.] outfit



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
• Adam Lambert - Runnin •
Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Damon Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 26, 2017 12:14 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
Hunyorogtam a szavaira. De, változtam, méghozzá nem is keveset. Ez néha nem volt az ínyemre, máskor viszont pontosan tudtam, hogy… jobb lettem. Bár még volt hova fejlődnöm, sőt. A Hős Stefan nyomába soha nem érhetek, igaz, nem is akartam. Én valahol meg voltam elégedve azzal, amim volt. Amilyen voltam.
- Oh, K.P… már rég nem ismersz. És tudod, mi a legjobb benne? Nem is fogsz soha megismerni. Mert már nem érdekelsz annyira, hogy meg akarjam mutatni, milyen vagyok.
Vállat vontam és élvezettel néztem, ahogy szenved. Láttam rajta, hogy fájdalmai vannak és néha a hangját sem bírta elfojtani. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha még hetekig, hónapokig kínozhatnám. Bezárnám a pincébe, kikötözném és… kínoznám. Persze néha adnék neki enni, hogy ne haljon éhen nekem, de ennyi. Jó, néha talán elsősegélyt is nyújtanék, bár nem igazán értek hozzá. Elvégre nekem sosem volt szükségem elsősegélyre, a vámpírvér mindenre megoldás. A magam és mások sérüléseire egyaránt. Elvigyorodtam a gondolatra, de a további szavaira szemforgattam.
- Istenem, K.P… agyadra ment a magány, hogy ilyenek jutnak eszedbe? Azért utállak, aki vagy, Katherine. Azért, amit tettél velem. Velünk. Ezért utállak. Nem azért, mert annyira hasonlítanánk egymásra. És ezt vésd az eszedbe, ribanc. – Újból ránehezedtem a lábammal a combjára, amíg fel nem nyögött végre. Még akkor is, ha halkan. Kissé gyilkolós tekintettel néztem le rá és hallgattam végig.
- Ó, ennek semmi köze Elenához és az én „jó útra térek” dolgomhoz. Sőt… azzal tennék jót az emberiségnek, ha eltakarítanálak a Föld felszínéről. – Morogtam és közelebb hajoltam hozzá. – Nem érdekelnek a szánalmas monológjaid. Beszélj. Minek jöttél ide?
Hangom egyre ingerültebb volt, pedig már így is eléggé felidegesített ez a nőszemély. Álnok kígyó. Az ok, amiért viszont idejött… felnevettem.
- Na nem. Kétlem, hogy ez összejönne. Tény, Mystic Fallsban bármi lehetséges, de ez túlzás. A gyógyír nem véletlenül készült el. Nincs visszaút, Katherine. Törődj bele a szánalmas kis életedbe, ami rövidesen véget ér. – Sóhajtottam egy aprót, majd leszálltam végre róla a lábammal. – Tudod, mit? Nem öllek meg. Meg fogja tenni más. Ezer haragosod szaladgálhat szabadlábon jelenleg… majd feladok egy hirdetést, hogy „Katherine Pierce Mystic Fallsban lógatja emberként a két csinos lábát és vár a bosszúszomjas ragadozók általi halálra.” Tolongani fognak, meglátod. De… - Megjátszottam, hogy elgondolkodok. Hümmentettem is. - …a legjobb talán mégis az, ha szólok egy-két szót Klausnak. – Elpillantottam felé, majd egy Damonös mosoly kíséretében vállat vontam.
- Ha nem sietsz a kórházba, belehalsz a vérveszteségbe. És nem, nem hívok neked mentőt és nem, nem viszlek be a kórházba, Katherine. Ne is könyörögj. – Biztos voltam benne, hogy nem kérne meg rá, hogy vigyem be, de azért szerettem volna a tudtára adni, hogy eszem ágában sem lenne segíteni neki.
- Összevérzed a padlót… és a szőnyeget, ami egy kész vagyon volt. Ki fogod fizetni. – Ráncoltam a homlokom és gondterhelten sóhajtottam.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
■■ amen omen
■■ bullet train
■■ ex's & oh's
■■ human

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



Katherine Pierce ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 25, 2017 11:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Egyértelmű volt hogy Damon nem örül nekem, de nem is vártam tőle mást. Azonban... a karót kicsit erős iróniának éreztem. Persze, számítottam rá hogy gúnyos megjegyzésekkel dobálózik, morbid viccekkel bombáz, de erőszakra... ha őszinte akarok lenni számítottam erre is. Mélyen legbelül talán reméltem is hogy nekem ront és véget vet a nyomorúságos életemnek. De előtte állva, jobban mondva előtte görnyedve a fájdalomtól már a szívem legmélyén sem akartam hogy megöljön. Pedig úgy tűnt nincs visszaút ebből a földi pokolból. A sérülések borzasztóan fájtak, állandóan éhes voltam, veszélyben éreztem magam és ennek tetejébe még a vámpírvér sem működött. - Te viszont nem változtál. Az ég világon semmit sem. Nem lettél te jobb ember Elena miatt, ez csak mese. Én ismerlek, Damon. - mutattam rá, mert attól még hogy egy ártatlan és állítólag tiszta szívű lányba szeretett bele még nem változott meg. Ugyanaz a gyilkos, heves természetű vámpír volt akivé az évtizedek alatt vált. Én pontosan tudtam milyen ez, mert én sem voltam képes a változásra. - Talán épp azért utálsz ennyire, mert túlzottan saját magadra emlékeztetlek. - Persze hozzám nem ért fel sem ő, sem más, mások nem élték volna túl mindazt amit én, de a jellemünk csakugyan hasonló volt. Neki sosem vallottam volna be, de nyilván ez volt az oka, hogy mindig Stefant választottam, a különbözőt, azt aki nem hasonlít hozzám. Ebből a szemszögből már érthető hogy Elena miért éppen Damont választotta. De ez nem jelentette azt, hogy nem akar belőle jófiút csinálni. És az a Damon Salvatore akit én ismertem sosem ment volna bele hogy belekényszerítsék bármibe is, ahhoz túlzottan makacs. Nem tudtam miféle baromsággal győzte meg magát hogy képes a változásra, de én nem hittem el. Nem arról van szó hogy egy vámpír sem képes a változásra, de egy olyan férfi, aki hozzám hasonlóan belerúg a földön fekvőbe, nem válik jobb emberé, pláne nem egyről a kettőre. Nem hagyhat maga mögött közel kétszáz évet. Szavaira már nem tudtam válaszolni, egyik lábával ránehezedett az enyémre és minden erőmre szükségem volt hogy ne üvöltsek fel megint. A fogaimat csikorgattam, még a szemeimet lehunytam hogy erőt vegyek magamon, de egy halk nyögés még így is kiszökött belőlem. - Damon... - hörögtem erőtlenül és újra kinyitottam a szemeim, őrá pillantva. - Ha tényleg meg akarsz változni a lány kedvéért, vesd el ezt az ötletet. Kérlek... Inkább ölj meg, de ne vigyél el Klausnak! - nem sok erőm volt beszélni, reméltem hogy megérti a tompa szavakat. Ennél többet nem várhatott valakitől, aki ennyi vért vesztett, aki haldoklik. Főleg Katherine Pierce-től. Az erősebb fájdalomtól ezúttal felszisszentem, aztán rögtön nevetésbe fulladt a fájdalom ittas hang. - Tudod milyen régóta nem éreztem valódi fájdalmat? Olyat amitől libabőrös leszel és az agyad egyszerűen kikapcsol, nem tudsz másra fókuszálni csak a kínra. Nem mondhatnám hogy hiányzott. - A kis monológom nem volt neki válasz, így inkább a lényegre tértem, mielőtt még holtan végzem éppen az ő szobájának padlóján. Ez sem az a hely volt ahol szívesen a másvilágra térnék. - Újra vámpír akarok lenni, Damon. És melyik hely lenne erre alkalmasabb, mint Mystic Falls? Ahol bármi lehetséges. - nevettem fel újra, szinte hangtalanul, testem alig rázkódott meg a mozdulatra, a szemeim pedig újra lecsukódtak. Tényleg nem lehetett sok hátra, talán egy óra és elvérzek. Nem voltam benne biztos, mennyi időm van még.
music: ex's & oh's [You must be registered and logged in to see this link.] outfit



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
• Adam Lambert - Runnin •
Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Damon Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 08, 2017 10:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Nos, ha meg is változtál, engem már igazán hidegen hagy. Tényleg. Ne értsd félre, de köztünk már semmi sem lehet. Mármint, szó szerint semmi. Maximum egy nagy fal, akkora, amin nem jutsz át. Vagy inkább egy szakadék, ahova letaszíthatlak. – Gondolkodtam el, majd a továbbiakra kicsit hunyorogni kezdtem. Ez a nő… tipikus. A halál torkában is képes a másikba belerúgni. Talán ezt a tulajdonságot valóban tőle vettem át, mert azt hiszem, én is beleröhögnék a halál képébe és nem adnám meg azt az örömöt, hogy bárki azt lássa, fáj. Igaz, Katherine most elég szánalmasan festett és még a könnyei is eleredtek olykor.
Az, amit mondott, azért nyomott hagyott bennem. Hogy én? Elveszíteni mindenkit? Biztos voltam benne, hogy bármi történjen, Elena nem hagyna el. És az öcsém is volt olyan idióta, hogy kitartson a bátyja mellett akkor is, amikor már senki. Ezt tiszteltem benne, de egyúttal egy méteres baromnak is tartottam miatta. Mindig is azt gondoltam, hogy nem érek én annyit… annyit, hogy áldozatokat hozzanak értem vagy hogy kitartsanak mellettem. Valóban tettem rossz dolgokat. De az évek alatt változtam azon emberek hatására, akik most az életem részét képezik. És nem szabad elfelejtenem Delenát sem. Noha nem a vérszerinti lányom, felelősséggel tartozom érte és szeretem. Szüksége van rám és nem fogok csalódást okozni. A gondolataim kissé más irányt vettek, így gyengén megráztam a fejem, majd a karóra pillantottam, ami még mindig vörösen csillogott Katherine vérétől.
Elnéztem a nő felé, aki kezdett egyre vacakabbul festeni.
- Úgy fogalmaznék, hogy elégtételt vennék, ha visszavinnélek neki. Szép, keretes történeted lenne. Ez tök jó! A végén még irigyelni foglak. – Vigyorogtam rá, ezúttal figyelmen kívül hagyva a sértésnek szánt szavait. A karót továbbra is a kezemben fogtam, de már nem akartam újra belévágni. Lenéztem rá, majd a lábammal a sérült combjára léptem. A föld felé nyomtam, hogy még inkább érezze a törődésem.
- Könyörögj az életedért, Katherine. Különben itt fogsz elpusztulni a Salvatore házban, Damon Salvatore karója által. – Ezúttal nem mosolyogtam. Lábammal még inkább ránehezedtem és tovább figyeltem. – Biztos nem ilyen véget képzeltél magadnak… – Tettem hozzá halkabban, majd újra normál hangerőre váltottam. – Ideje lenne elmondanod azt is, miért jöttél. Biztos, hogy nem azért, hogy megkínozzalak. Bár gondolom, hiába is kérdezem, nem fogod továbbra sem elárulni… de ha megöllek, úgyis mindegy, mit terveztél. – Vállat vontam. Tetszett volna, ha nekiáll könyörögni, de tudtam, hogy ő nem az a fajta. Még ha nem is akar meghalni (és miért akarna?), ezt az örömöt nem fogja megadni nekem. Én viszont türelmesen… mit is beszélek? Egyre türelmetlenebbül figyeltem őt.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
■■ amen omen
■■ bullet train
■■ ex's & oh's
■■ human

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



Katherine Pierce ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 08, 2017 4:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem hittem volna hogy ilyen borzalmasan alakul ez a találkozó, ha tudom, talán meg se jelenek itt. Számítanom kellett volna rá, mert Damon a mai napig neheztel rám a múltban történtek miatt. Azt hiszem alábecsültem őt. De nem ismertem volna be neki, már az is elégtétel lehetett számára hogy látta a könnyeket a szememben. Ami viszont még a belém állított karónál is jobban meglepett és jobban fájt, azok a szavai. Tényleg nem jöttem rá, mennyire elhidegültek tőlem az emberek, csak amikor már késő volt és visszafordíthatatlan. Hogy Elijah eltaszított magától érthető volt, mert ő még néhány évvel ezelőtt is adott volna esélyt nekem, képes lett volna megbocsájtani de elszúrtam. Damon viszont... őt már régen nem sebeztem meg úgy, ahogy a múltban. Valamiért mégis dühösebb volt rám, bár a heves természetét ismerve ennek sem kellett volna ledöbbentenie, csak önmagát adta, az pedig hogy emberként járultam elé, valahogy előhozta belőle a legrosszabb énjét. Szükségét érezte hogy ártson nekem. - És miből gondolod, hogy én az vagyok, aki egykor voltam? Lehet hogy egyáltalán nem ismered Katherine Pierce-t. - vetettem oda dühösen, államat büszkén felemelve tekintettem rá. Nem magyarázkodtam neki, hogy valódi könnyek árasztották el a szemeimet, mert legszívesebben elrejtettem volna az arcom előle, hogy ne lásson ebben a gyenge állapotban. Nem kellett volna idejönnöm. Amikor másodjára szúrta belém a karót, felordítottam és csak néztem, ahogy a lábamból és a kezemből is ömlik a vér, majd egyenesen a padlóra csordogál skarlátvörös patakként. - Nem az számít, hogy... halott leszek. - nyögtem és ép kezemmel letöröltem homlokomról az izzadtságot. - Hanem hogy te szenvedni fogsz. És bárhová is kerülök halálom után, élvezettel fogom nézni ahogy szép lassan mindenkit elveszítesz. - Nem, nem azért látogattam meg hogy átkozódjak és rosszat kívánjak neki, de mi mást tehettem volna? Nem mosolyoghattam rá bűbájosan és köszönhettem meg neki, hogy bántott. A méltóságom még így is megtartottam, a híres, nevezetes Petrova tűz pedig úgy éledt fel bennem, ahogy ő a szavaival és a nyamvadt karójával kínzott engem. Ahogy újra belém döfte a fegyvert, a fájdalom megint szétáradt az egész testemben és levegőhöz is egyre nehezebben jutottam. Letöröltem egy kósza könnycseppet a szemem alól, ami nem a fájdalomtól, sokkal inkább a megalázottságtól szökött a szemembe. Megpróbáltam felnyomni magam a földről, de minden mozdulat fájt. Visszaestem az ágy elé egy halk, félig elfojtott nyögés kíséretében és felpillantottam Damonre. - Hát erre vágysz? Hogy bevágódj Klausnál? Csak rajta! Adj át neki. Legalább az vet véget az életemnek, aki szörnyeteget csinált belőlem. De ha a szenvedésem tesz téged boldoggá akkor nem vagy különb nálam. Ugyanolyan rothadt a lelked. - feleltem erőtlenül és ahogy elhallgattam, lehunytam a szemeimet. Fáradtnak éreztem magam a vérveszteségtől, a sérült kezem remegett, több sebből véreztem, éreztem hogy egyre közelebb és közelebb kerülök a halálhoz.
music: ex's & oh's [You must be registered and logged in to see this link.] outfit



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
• Adam Lambert - Runnin •
Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Damon Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 08, 2017 12:59 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
A szavai kissé mellbe vágtak. Igen, Elena mindig is arra vágyott, hogy újra ember lehessen. Talán az elején még rá is bólintottam volna, hogy tegyen, ahogy jónak látja, hisz valahogy mindig is Elena érdekeit néztem, az más kérdés, hogy a sajátos, önző módomon adtam meg neki mindig mindent, amire vágyott… de tudtam, ha emberré változna, akkor a köztünk levő kötelék gyengülne. Na nem azért, mert kevésbé szeretnénk egymást, de ha ő ember, én vámpír, akkor az idő, amit együtt tölthetünk, baromira végesnek ígérkezik. Ebbe pedig nem voltam hajlandó belenyugodni.
Katherine könnyei viszont most elégtételként csillogtak a szemében. Végre letaszítottam a porba a nőt, aki eddig mindig mindenkit megalázott és kihasznált. Na nem hittem, hogy ezek a könnyek annyira valódiak lennének. Katherine szerette magát megjátszani. Pazar színészi alakítást nyújtott mindig, olyannyira, hogy eleinte még engem is sikerült megvezetnie.
- Nem hatnak meg ezek az álkönnyek. Jó színész vagy, de nem annyira, hogy bedőljek neked. Már nem az vagyok, aki egykor. – Vontam meg a vállam. – Az a naiv idióta gyerek már rég meghalt. Azon az éjjelen, amikor lelőtték. – Sóhajtottam egy aprót és tovább figyeltem őt.
A karó okozta könnyek láttán megejtettem egy félmosolyt. Ha az előbbiek nem is, ez tuti igazi és őszinte. A szavaira viszont összepréseltem az ajkaim, majd újból a lány combjába vágtam a karót. Azaz, ezúttal a kezén is átment, hisz a sebre szorította azt.
- Majd meglátjuk. Térjünk vissza erre a kérdésre úgy 100 év múlva… oké? Ja, hogy te akkor már rég egy koporsóban leszel valahol… ki tudja, hol. – Vigyorogtam rá. Nos, valahol bántott, amit mondott. Valahol jogosnak éreztem. Nem vagyok szent és soha nem is leszek az, a bűneim nem fognak elhalványulni. Amit megtettem, azt megtettem és az esetek 80%-ban, ha újra lehetőségem lenne rá, újra… megtenném. Mert én ilyen vagyok. Önző. És nem érdekel, kin kell átgázolnom. Nem érdekel, ki mit gondol, mi a helyes. Azt teszem, ami szerintem jó. Ami nekem, Damon Salvatorenak jó.
A karót újra kihúztam belőle, majd újra beléállítottam, miközben az arcát figyeltem.
- Annyira szánalmasak a könnyeid… vajon hány áldozatod látna szívesen ennyire kiszolgáltatottnak és gyengének? – Elgondolkodtam. – Klausnak vajon nem kellesz? Újra ember vagy. – Újból megejtettem egy félmosolyt. – Talán, ha átadnálak neki, még piros pontot is kapnék az üzenőfüzetembe.
Nevettem fel, miközben kirántottam egy laza mozdulattal a karót belőle. Élveztem, hogy bánthatom, ez tisztán látszott.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
■■ amen omen
■■ bullet train
■■ ex's & oh's
■■ human

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



Katherine Pierce ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 08, 2017 12:15 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Szerettem hogy ilyen könnyen fel lehetett őt dühíteni, bár nem volt valami okos ötlet ebben a formámban. Könnyedén átdöfhetné azt a karót a szívemen, olyan könnyedén mintha csak a vajba szúrna egy kést. De annyira nem féltettem az életem, hogy a szurkálódásról lemondjak, ha jobban féltettem volna talán akkor sem teszek le róla. Kiegészítettük egymást a gúnyos megjegyzéseinkkel, a sötét humorunkkal és a szúrós pillantásokkal. Viszont épp emiatt nem alkottunk volna jó párost. Ezt inkább már nem említettem, övön aluli ütés lett volna újra előhozakodni ezzel, még ha őt meg se hatja már. - Tudod jól hogy magának akarta. Ha nem teszi meg, én megöltem volna, nem tagadom. De ez nem jelenti azt hogy örülök hogy így alakult. - jegyeztem meg halkan, kicsit sem örömittasan az utolsó mondatot. Azt már nem vallottam be hogy meg akarom bosszulni a Gilbert lány tettét, minél kevesebben tudnak róla annál jobb. Halandó emberként nem tudtam volna megvédeni magam senkivel szemben, nem újságoltam hát hogy mire készülök, amint esélyem lesz rá. - Ugyan máár, Damon! - nyújtottam el a szót és a szemeimet forgattam, miközben néztem ahogy forgatja az ujjai között a karót. Tisztán emlékeztem arra az estére a Lockwood házban, mikor képes lett volna végezni velem, de aztán nem tette. Elena miatt. Akkor tényleg megölt volna, de annyi esélye lett volna azután is. Kételkedtem benne, hogy csakugyan képes lenne végezni velem. Annyira nem gyűlölt már. - Talán igazad van. Senkim sincs. - vágtam egy grimaszt, de nem reagáltam le jobban a szavait. Tényleg nem volt senki, aki törődött volna velem, egy árva lélek sem, akinek számítottam volna, de a lelkem mélyén tudtam, hogy a Salvatore fiúknak valamennyire azért mégis számítok és hogy Elijah is azért volt olyan rideg velem, mert összetörtem a szívét. Kétszer is. Figyeltem, ahogy Damon döntésképtelenül szorongatja a karót a kezében, én pedig csak vártam, mikor szegezi nekem a jelentéktelen fadarabot, ami most még több kárt tehet bennem, mint vámpírként. Igaza volt, ez tényleg ironikus. A szavai viszont dühítőek voltak, kezdtem elveszíteni a kontrollt, összeszorított szájjal, egymásba font karral hallgattam. Nem voltam elég erős hozzá hogy kicsavarjam a kezéből a rögtönzött fegyvert, kénytelen voltam hallgatni, elmenni úgysem hagyott volna. Sértődötten pillantottam fel rá, éreztem hogy szemeim megtelnek könnyel, de visszanyeltem őket, nem csorogtak le arcomon, legalább minimálisan megőrizhettem így a méltóságom. Miközben azzal küszködtem, hogy ne sírjak éppen Damon előtt, ő láthatólag kitalálta, mit kezd velem. A következő pillanatban szóhoz sem jutottam, megnyikkanni sem tudtam. A karót hirtelen a lábamba vágta és azon nyomban Klaus jutott eszembe. Hihetetlen hogy a történelem állandóan újraismétli önmagát, méghozzá ilyen kegyetlen módon. Ahogy megéreztem a fájdalmat és felocsúdtam, egy nyögés szakadt ki belőlem, arcom eltorzult és a könnyek megint elárasztották a szemeimet, de ezúttal a fájdalomtól. Felszisszentem, majd a lábamhoz kaptam és próbáltam elszorítani a sebet azzal, hogy rányomtam egyik tenyeremet. - Gúnyolódj csak. De nehogy azt hidd, hogy te nem leszel még ebben a cipőben. Hibázni fogsz és előbb-utóbb lemondanak rólad. Ahogy rólam is. - jelentettem ki magabiztosan, félig eltorzult arccal.
music: ex's & oh's [You must be registered and logged in to see this link.] outfit



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
• Adam Lambert - Runnin •
Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Damon Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 07, 2017 11:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
Miközben a karót fogtam a kezemben és forgattam az ujjaim közt, őt figyeltem. Utáltam, ahogy a szájára veszi a barátnőm nevét. Utáltam, ahogyan kiejti Elena nevét.
- Elena nagyon is jól tette, hogy lenyomta a torkodon a gyógyírt, mielőtt… te tetted volna ugyan ezt vele. És csak hogy tisztázzuk… biztos vagyok benne, hogy egy csepp lelkiismeretfurdalása sem lenne a halálod miatt, amit egyértelműen én követnék el. Elenának ehhez semmi köze. – Szegeztem le, majd végigmértem.
- Pont ez lenne a lényege, Katherine. Az, hogy nem látnánk egymást. Jobban aludnék tőle, hidd el. – Sóhajtottam egy aprót, majd átvettem a másik kezembe a karót. – Lehet, annyira bekattantál az emberi léttől, hogy elkezdett hiányozni néhány emberi… dolog? Az, hogy valaki törődjön veled és szépen szóljon hozzád? Van egy rossz hírem. Mivel az évek alatt mindenkit elmartál magad mellől, már senki sincs, aki önként és dalolva hullik a lábaid elé. Nincs senki, aki örömmel szólna hozzád. Nincs senki, akinek számítanál… - Magyaráztam, miközben rámosolyogtam. Aztán eszembe jutott a lánya, Nadia. Nos, maximum ő az, aki elviseli a drágalátos anyuci pofiját. Bár magam sem értem, miért. Talán fel kéne világosítanom arról, milyen is valójában az anyja? Mert ha tudatában van annak, Katherine mekkora egy számító, manipulatív ribanc és így van mellette… nos, akkor gratulálni tudok, mert a szememben ő sem lesz különb. Bár, igazából így sem.
A kérdést, miszerint eddig nem öltem meg, most miért tenném… hát, inkább figyelmen kívül hagytam. Én magam sem tudom, mi állított meg annyiszor abban, hogy megöljem. Minden porcikámban gyűlöltem őt, de a múltunk túlságosan is összefonódott ahhoz, hogy csak úgy hagyjam elveszni. Egyszerre akartam gyűlölni és „védeni”. Nehéz magyarázni és nem is az a jó szó rá, hogy „védeni” akartam. Őt nem. Inkább az emlékeket, amik már réges-rég megfakultak és koromfeketévé váltak... már egyszerűen nem volt jó dolog Katherineben.
A másik kérdésére a szemeimet forgattam, majd felnevettem.
- Ó, hogyne, Katherine. Annyira hiányoztam neked, mint nyáron a Télapó. – Megejtettem egy bájos vigyort felé, majd közelebb léptem. – Miért nem keresed fel Elijaht? Vagy nála már próbálkoztál és csúfos vereséget szenvedtél? Elküldött? Neki sem volt szüksége a szegény kicsi Katherine Pierce-re? – Szomorú arcot vágtam, majd megenyhültek a vonásaim és hirtelen a nő lábába szúrtam erősen a karót, amennyiben nem figyelt. Ha megölni nem is akartam, a bosszú akkor is élt bennem és szerettem volna szenvedni látni őt. Látni a fájdalmat az arcán. Mert ezúttal nem fog hamar begyógyulni a seb, amit ejtek rajta. Nem, már nem. Hisz már csak egy törékeny lányka, aki bemerészkedett az oroszlán barlangjába. Hát vállalja a következményeit emelt fővel! A karót egyúttal megforgattam benne, majd kirántottam és elégedetten figyeltem meg rajta Katherine vérét, ami a fadarabról szépen a földre csordogált.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
■■ amen omen
■■ bullet train
■■ ex's & oh's
■■ human

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



Katherine Pierce ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 07, 2017 10:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Hogy hányszor zajlott már le ez a jelenet köztem és Damon között? Ó, túl sokszor! Nem csak halandóként szorongatott már meg, bár vámpírként sokkal jobban élveztem, mert fizikailag is vissza tudtam vágni, nem csak szavakkal és incselkedéssel. De még így sem bántam a közelségét. Még ha nem is éreztem soha úgy iránta mint Stefan iránt, igenis fontos volt nekem és jobban törődtem vele, mint ő azt valaha is gondolta. Nem számított, sokakkal ellentétben nekem fontosabb volt a saját véleményem, mint másoké, s legtöbb esetben elég volt az hogy én tudtam az igazságot. Damon meg amúgy sem hitte el soha egy szavamat se, kivéve mikor arról kérdezett szerettem-e. Azt nehéz lett volna elmagyaráznom neki hogy igen, de nem egészen úgy mint az öccsét, mert úgysem értette vagy fogadta volna el. Talán egyedül épp a drágalátos Elena az, aki érti milyen egyszerre két vasat a tűzben tartani úgy, hogy mindkettő iránt tényleges érzelmeket táplálsz. - Csak nem félsz, hogy emberré válsz a véremtől? Igazad is van, a vámpírság jobban illik hozzád, a helyedben én sem mondanék le róla. Ami azt illeti... nem is szabad akaratomból lettem ember, ugyebár... - keserűen felnevettem és gondolatban átkoztam a kis kedvencét. De igaza volt egy dologban; fogalmunk sem volt róla mi történik ha valakiből kiszívják a gyógyírt. Én nem hittem, hogy egyszerre több mindenki beveheti probléma nélkül. Akiből kiszívják, nem élhet ugyanúgy, mint előtte, nemde? Én arra tippeltem, az illető meghal. És én egyáltalán nem terveztem még elhagyni ezt a világot, pláne nem ilyen módon. A gyógyír jó helyen van a véremben egészen addig, míg nem találom ki hogy szedhetném ki onnan mindenféle gond vagy halál nélkül. - Nem bánom. Legalább többé nem akar senki levadászni a gyógyír miatt. De azért tisztázzunk valamit, ha te megölsz engem, lényegében Elena lelkén szárad a halálod. Mivelhogy ő változtatott emberré. - feleltem két köhögés között, de újra elvigyorodtam. Nem számított hogy az ujjai a nyakamra fonódnak és hogy holnap valószínűleg kék és lila ujjnyomokkal lesz tele a bőröm. Akkor sem adtam meg neki azt az örömöt hogy könyörögni lásson. A levegőm fogytán volt, de a kezeit meg se próbáltam lefejteni magamról, nem voltam elég erős hozzá és nem akartam fölöslegesen pazarolni az energiám. A következő pillanatban elengedett, de mire egyet pisloghattam volna már a földön voltam. A hátam egy kicsit fájt, a padlón fekve felnyögtem, de nem keltem fel azonnal, egy teljes percig még biztosan ott hevertem. Az idő alatt Damon a szekrényhez lépett, s míg kutakodott, feltápászkodtam annyira, hogy a hátamat az ágynak tudjam dönteni. Megint köhögtem és a torkomhoz kaptam, csak akkor láttam meg hogy egy karó van a férfi kezében. - Ha arra várnék hogy hívj, soha többet nem látnánk egymást. És nem akarlak kitenni akkora fájdalomnak és hiányérzetnek, Damon. - oldalra billentettem a fejem. - Ha eddig nem tetted, miért most ölnél meg? - kérdeztem kissé értetlenül. Bármikor megtehette volna már az évek során, eddig mégsem valósította meg az állítólagos vágyát. Egy kicsi félelmet azért éreztem, tényleg nem szándékoztam még feldobni a talpam, de meglepően enyhe rettegés kerített csak hatalmába. Talán tudtam, hogy úgysem teszi meg, vagy hogy ismételjem önmagam, már egyáltalán nem számít élek-e vagy halok. - Ha azt mondom látni akartalak hiszel nekem? - csücsörítettem és hunyorítva néztem rá. Elijah nem hitte el, nyilván ő sem fogja, de egy próbát megért. Végtére is ha emberré válik egy vámpír és törékennyé is, miért ne látogathatná meg a régi szeretőit? Nekem azonban mindig volt hátsó szándékom és elég jól ismertek már ahhoz, hogy ezt tudják.
music: ex's & oh's [You must be registered and logged in to see this link.] outfit



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
• Adam Lambert - Runnin •
Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Damon Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 07, 2017 9:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
Őszintén, örülnöm kellett volna annak, hogy már várt? A saját szobámban? Hát nem. Egyenesen bosszantott, hogy átjáróháznak nézte ezt a lakást. Elhúztam egy fél pillanatra a számat, de az Elenás megjegyzésére a kezem a hajáról áttért egyenesen a torkára. Ujjaimat szépen köréfontam, így néztem farkasszemet a nővel, aki egykoron többet jelentett számomra a saját életemnél, ma viszont már egy porszemnél is kisebb a szememben.
- Nem vágyom a véredre, ahogy rád sem, Katherine. De kíváncsi lennék, mi lenne, ha valaki kiszívná belőled a gyógyírt… - Húzódtak mosolyra az ajkaim. Tényleg, akkor mi lenne ezzel a nővel? Amíg a gyógyír benne van, én biztos nem nyúlok hozzá, mármint a véréhez. Az emberré válás távol állt tőlem és a legcsekélyebb esélye annak, hogy Kat vére emberré tenne… nos, nem volt ínyemre.
- Ja, jó kis kombináció. Legalább szép halálod lesz. – A szexi és bosszúálló Damon által. Igen, vonzott a gondolat, hogy megöljem azt a ribancot, aki miatt elég sok rossz dolgot tettem. Jobban mondva nem is pontosan miatta, hanem azért, amivé váltam a kedvéért. Az ujjaimat egyre szorosabban fontam a csinos, törékeny kis nyaka felé.
- Mit szeretnél, mit tegyek? A megfojtás túl… egyszerűnek tűnik. – Ám addig nem álltam le, amíg egy kicsit nem kezdett könyörögni, hogy engedjem el. Már ha könyörgött. Ha nem, akkor addig folytattam a szorítást, amíg azt nem láttam, elég. De ezután sem engedtem el teljesen. Lerántottam az ágyról, majd a földre taszítottam.
- Máskor, ha nem hívlak, ne keress. Már ha lesz következő alkalom. Még nem döntöttem el, élve távozol-e innen. – Vigyorogtam, miközben az egyik szekrényhez léptem. Kinyitottam és kutakodtam benne egy ideig, mielőtt kiemeltem volna egy karót. Azzal fordultam Katherine felé. Ha menekülni akart volna, az útját álltam a szoba bejáratánál.
- Ironikus lenne, ha egy karó végezne a nagy Katherine Pierce-el, aki már nem vámpír… - Vontam vállat, majd a szemébe néztem. – Mellesleg, minek a reményében látogattál el a Salvatore házba? Mit gondoltál, tárt karokkal fogadunk azok után, amik történtek? – Néztem rá kissé értetlenül.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
■■ amen omen
■■ bullet train
■■ ex's & oh's
■■ human

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



Katherine Pierce ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 06, 2017 10:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem lepődtem meg mikor Damon felbukkant, hiszen az ő szobájában voltam, sőt, azért jöttem ide hogy vele találkozzam. Aki nem zárja a saját házát, az ne számítson jóra, neki pedig biztos nem a "jó" szócska jut eszébe rólam, kellemes meglepetésnek meg végképp nem nevezne. Viszont nem hallottam a lépteit, így kicsit azért mégis meglepett a felbukkanása. Újabb hátránya az emberlétnek. Régen már azelőtt tudtam mások jelenlétéről hogy megpillantottam volna őket, de már nem így volt. Egyszer csak megütötte most már gyönge hallásomat az ismerős hangja és fejjel lefelé néztem végig, ahogy ellöki magát az ajtófélfától és felém indul. Az üres zacskót a földre ejtettem nemtörődöm módon és elmosolyodtam. - Damon. Már vártalak! - széttártam a karjaim az ágyon, ügyelve rá hogy ne csússzak le a földre, de nem kellett túlzottan óvatoskodnom, a következő pillanatban már a férfi szorításában voltam. A hajamnál fogva. Felszisszentem, ahogy ujjai belegabalyodtak a fürtjeim közé, de a mosoly nem fagyott le az arcomról, sőt, kiszélesedett egy kegyetlen vigyorba. Nos, igen, semmit sem változtam. - Csak nyugodtan, táplálkozz belőlem! Majd meglátjuk Elena mit fog szólni hozzá, ha megtudja. - rekedtes hangon felnevettem. Már nem voltam vámpír, így a belőlem való ivás nem lett volna olyan személyes, de azért mégis, az ajkai a nyakamon, a fogai a bőrömbe mélyedve... Egy nő sem akarná hogy a vámpír szeretője ilyen közel kerüljön az ex szerelméhez. Engem nem zavart volna ha belém mélyeszti a szemfogait, ahogy az sem hatott meg, hogy a hajamat szorongatja. Nem féltem tőle, még így, törékeny emberként sem. - A vadságod miatt kedveltelek annyira mindig is. Ez most sincs másként. A bosszúálló, erőszakos Damon szexi. - jelentettem ki és megvontam a vállaimat, már amennyire meg tudtam mozdulni a szorításában. - Ó, igen Damon, mutasd meg mennyire! - incselkedtem vele enyhe gúnnyal megfűszerezett hangon, egyáltalán nem féltettem a bőröm. Mit számít, ha itt és most végez velem? Legalább az ő keze által halok meg és nem a gyógyír miatt csapol meg valami őrült és ostoba vámpír. Persze Damon már rengetegszer végezhetett volna velem, nem kellett volna kivárnia, míg halandó nem lesz belőlem ahhoz, hogy az életemet vegye. Mégsem tette meg, talán ezért voltam bátrabb a kelleténél, vagy mert beletörődtem, hogy emberként bármelyik pillanatban meghalhatok.
music: ex's & oh's [You must be registered and logged in to see this link.] outfit



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
• Adam Lambert - Runnin •
Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Damon Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 04, 2017 12:29 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ahogy beléptem a házba, rögtön éreztem, hogy valami megváltozott. Pontosan nem tudtam, hogy mi, de aztán meghallottam valamit. Vagy inkább valakit. Egyenesen a szobámba indultam és akit ott találtam, nos… hogy is fogalmazzak? Megdöbbentett, hogy így besétált önként az oroszlán barlangjába. Az ajtófélfának dőltem és figyelni kezdtem. Katherine. Már messziről kiszúrom, hogy ő. Párszor ugyan sikerült megvezetnie annak idején, miszerint ő Elena, de ennek már vége. Ekkor gondoltam bele, hogy az a Katherine, akit én ismertem, már nincs. Már csak egy emberi lény van tőlem pár méterre és ha akarnám, két pillanat alatt kitéphetném a szívét. Ugyanis nem tudna védekezni. Ahogy e gondolat végigfutott az agyamon, úgy mosolyodtam el.
- Katherine Pierce. Vagy ahogy önmagát nevezi, „a túlélő”… Micsoda pazar meglepetés. – Törtem meg a csendet és löktem el magam az ajtófélfától, hogy közelebb mehessek hozzá.
- Ingyen házhoz szállítás van ma? Nekem miért nem szólt senki erről? – Méltatlankodtam, majd a lány mellé érve elkaptam a hajánál fogva és feljebb húztam, hogy ne lógjon le az ágyról. Bár nem voltam túlzottan erőszakos, épp hogy csak elkaptam, jelezve, ki itt a főnök. – Mesélj, milyen az emberi lét? Törékeny, igaz? Megmutassam, mennyire?
Mosolyra húzódtak az ajkaim. Fölényben éreztem magam. Végre én voltam az, akinél a hatalom van és ő volt az, aki bármelyik pillanatban a hullaházban végezhette volna.

[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Damon Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Márc. 07, 2017 9:56 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
■■ amen omen
■■ bullet train
■■ ex's & oh's
■■ human

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



Katherine Pierce ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 03, 2017 10:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Amióta emberré váltam nem elég, hogy rendkívül kicsi hólyaggal rendelkezem és fáj a magassarkú viselése, de még a korgó gyomrom is állandóan emlékeztet halandóságomra. Miután szereztem némi kaját a motelben lévő chipses automatából és magamra kaptam egy dzsekit - mivelhogy a fogvacogás is az életem részévé vált -, felkerekedtem és útnak indultam a hatalmas ház irányába. Gyalog nem kevés időbe telt, mire eljutottam a birtokra, a lábaim sajogtak és mily meglepő, a gyomromat is üresnek éreztem. Halkan kopogtattam a bejárati ajtó, de miután egy árva lélek sem felelt, belöktem az ajtót és jó hangosan be is csaptam magam mögött, hátha a Salvatore fiúk vagy valamelyik idióta felbukkan, de senki sem fogadott. Még így törékeny emberként sem zavartattam magam, a gyomrom vezetett egészen a konyháig, ahol először az asztalon hagyott maradék palacsintát tömtem magamba, majd a hűtőben talált néhány hozzávalóból általam készített szendvicset majszoltam el hihetetlenül gyorsan. Egy nálam maradt chipses zacskóval jártam be a ház többi részét, cipeltem magammal mint egy kislány a szeretett maciját, semmi pénzért nem engedtem volna el. Végül az emeleten találtam magam, ahol hatalmas kísértés kerített hatalmába, hogy anyaszült meztelenül várjam Stefant a saját ágyában. Megmosolyogtam a gondolatot, de helyette Damon szobájába tértem be, mielőtt még őrültségre vetemednék. Amúgy is kíváncsi voltam milyen az új, boldog Damon, hiszen megkapta a lányt akire oly nagyon áhítozott. Lassan lenyomtam a kilincset, majd egy ismerős szoba látványa tárult elém, s nem habozva rögtön az ágyra vetettem magam, de ahhoz már nem volt erőm, hogy a cipőt levessem magamról. Fáradt voltam, túl régóta nem feküdtem már ennyire kényelmes ágyban. A motelszobámban lévő ágy egy roncs, a matracból rugók állnak ki, kikészítik az egész testem, a derekam például már egy hete hasogat a fájdalomtól és még egy profi masszőrt sem tudok igézni magamnak! A vámpírlétből leginkább az igézés hiányzott a legjobban, amitől olyan kényelmes volt az egész élet. Annak a képességnek az elvesztése sokba került nekem, elveszítettem tőle jóformán mindent. Legfőképp a szabadságomat, bár azt az erőm elvesztése is okozta. A merengés csak még inkább keserűbbé tett, úgy éreztem magam mint egy érzelmi nulla, legszívesebben az arcomba nyomtam volna egy párnát és addig sikoltottam volna amíg bírom szusszal. Vagy amíg meg nem fulladok. Egy darabig még mozdulatlanul feküdtem a hátamon, majd átfordultam a hasamra és félig lelógva, fejjel lefelé öntöttem a számba az utolsó morzsákat a zacskóból. Hihetetlen módon még mindig éhesnek éreztem magam.
music [You must be registered and logged in to see this link.] outfit



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 04, 2016 7:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Nem hiszek neked - mondtam somolyogva, egész halkan suttogva. Még hogy elviszi a maradékot az éhezőknek... a férfiak mind ilyenek, még a csillagokat is lehazudják az égről, hogy némi felfedezőtúrára nyerjenek engedélyt, de mindazonáltal... azt még nem is bántam volna, függetlenül attó, hogy füllent-e vagy sem. A helyzet inkább az volt, hogy... nem késhetek el. Tényleg nem. Bár ezt még elég sokszor kell elismételnem ahhoz, hogy aztán magamat is komolyan tudjam venni, elvégre van az a kis probléma a mi kapcsolatunkban, hogy tényleg... őrjítő módon tudunk kötődni egymáshoz. Legyen szó öt percről vagy fél évszázadról, nem szívesen töltök külön egy percet sem. De... muszáj.
Elég csúnya pillantást kapott tőlem jutalmul, mikor pincét említett és régi szép időket... - Meg ne próbáld - emeltem fel a mutatóujjamat, habár tény, hogy nálam sokkalta fenyegetőbb jelenségek is voltak az életünkben. Engem nem sokan vesznek komolyan, pedig most tényleg minden kétséget kizáróan nem tréfáltam. - Ha megtudom, hogy csak megpróbálod, én zárlak be abba a pincébe, és éheztetlek ki. De persze a kulcsot nem dobom el, mert... - Szemtelen vigyorra húztam a számat. - Ki tudja, mikor lesz szükségem rád. - Végignyaltam alsó ajkamat, majd egy hajtincsét érintettem meg, miközben felsóhajtottam. - Szeretlek, Damon Salvatore - suttogtam egészen halkan, mintha valami nagy mélázás eredménye lett volna ez a röpke vallomás. De mégis úgy tűnt, mintha kényszeredetten kötelező lett volna kimondanom, mert azt éreztem, hogy többé... talán nem lesz rá alkalmam. És tudnia kellett, hogy így érzek.
- És - billentem fel az ágyról, nem adva meg neki a lehetőséget, hogy visszahúzzon, már kinn is voltam az ágyból. - Most megyek! - kaptam fel a táskámat, elcsábulás jelét nem produkáltam egy pillanatra sem. - Nemsokára.... - vigyorodtam el, miközben háttal az ajtónak sétáltam kifelé, majd lassan eltűntem az ajtófélfa mögött. Nehezen kezdődik ez a nap...  


Köszönöm a játékot! 38
we need each other

damon & elena

[size=10][url=http://diariesfrpg.hungarianforum.com/u11]©[/quote]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
human bloodbags
Kedvenc dal :
fifty shades of delena x cold hearted snake by BonBon x the devil within
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
being near Elena
Humor :
come, and try me



Damon...Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 04, 2015 6:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Elena & Damon
to my LOVE

[You must be registered and logged in to see this image.]
Elvigyorodtam a válasza hallatán. Annyira nem akartam, hogy elmenjen, hogy legszívesebben az ágyamhoz kötöztem volna, hogy egész nap szórakozhassunk és ezért egyszerüen megőrjített az a tudat, hogy hagynom kell őt kilépni a szobám ajtaján. De kényszeríteni sem akartam semmire, pláne, hogy tudom, mennyire komolyan gondolja ezt az egyetem dolgot.
Úgyhogy ahelyett, hogy azon elmélkednék, miként tudnám magamhoz kötözni, inkább kihasználtam az időt vele.
- Azt jobban sajnálom, hogy nem hagyod, hogy folytassam a felfedezőutamat.. - teszem szová szomorúan lebiggyesztett ajkakkal, hogy leállította a kezemet a "munkálkodásában". -Ha hagyod, hogy folytassam az utam, ígérem elviszem nekik  a maradékot - ajánlom fel neki egy sunyi vigyorral, egy kacsintás kíséretében. Mintha elérnék vele bármit is, de egy próbát megért. Oh, a csudába, miért kell nekem folyton kanosnak lennem, ha a közelébe kerülök? Miért van rám ILYEN erős hatással ez a barnaság?
És megint igaza van. Stefan soha sem bántaná őt, legalábbis akkor nem, mikor a tudatánál van. Ám, a ripper Stefben azért mégsem bízok meg teljes mértékben. Rajta kell tartanom a szemeimet, amíg még megtehetem, mert ha így folytatja, semmi jóra nem számíthat. Amit pedig csöppet sem szeretnék látni, az az öcsém lenne, egy koporsóban fekve.
- Bagoly mondja verébnek! - Mintha olyan könnyű lenne vigyázni rá. Meg van a saját élete, oda megy, ahová kedve tartja. Nem követhetem mindenhova. - Mellesleg azért meg fogom próbálni, hátha.. ha kell bezárom a pincénkbe és kiéheztetem, a régi szép idők emlékére - folytatom, egy kicsit eltúlozva az Elena által javasoltakat. De mi vámpírok vagyunk, Jeremyt se könnyű kordában tartani, ezt ő tudja a legjobban, hát akkor ha egy 100 éven felüli vérszívót kell szemmel tartani..!
- Nos, megfontolom az ajánlatod, de nem ígérhetek semmit - mondom ártatlanul méregetve. Általában, ha megtiltanak nekem valamit, még azért is azt fogom tenni, a génjeimben van a csínytevés. Mondjuk ezeket a géneket az öcsi nem örökölte.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 17, 2015 8:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Semmi-semmi - vigyorogtam tovább. Egyáltalán nem akartam reggel azzal indítani, hogy egy pimasz megjegyzéssel felhúzzam az agyát. Annak általában kellemes a vége az esetek többségében, de nem késhetek el. Ha nem egy sárkány lenne a professzorom, valószínűleg nem érdekelne, és heverésznék még vele az ágyban pár órán keresztül, de megígértem magamnak, hogy tisztességesen végig fogom csinálni ezt az egész főiskola-dolgot. És abba nem férne bele az, hogy ilyen módon kezdem el eljátszani a professzoraim bizalmát. Igaza van Damonnek... egy igézéssel mindent el tudnék intézni. De azzal egy idő után elveszne az egész varázsa. Elvégre először csak megigézném őket, hogy nézzék el a lógásaimat. Aztán megigézném őket, hogy adjanak ötöst a vizsgáimra. Aztán a diplomamunkámra. Majd hogy nyomjanak egy diplomát a kezembe. Nem, ez nem én lennék. Emiatt főleg sajnáltam, hogy már csak vámpír lehettem... emberként sosem eshetnék efféle kísértésbe. Bár tudom, hogy Damonben ott lnne a kisördög, és megtenné helyettem.  
Pár másodperc elteltével elkaptam a kezét, és halkan felkuncogtam. - Nagyon úgy tűnik, hogy sajnálnád a rántottád sorsát. Előttem viszont ott az a sok éhező afrikai gyerek... - biggyesztettem le a számat, majd egy apró csókot lehelve a szájára döntöttem úgy, hogy tényleg nem hagyhatom azt, hogy felhúzza az agyamat. Ért hozzá, de ez most nem az az alkalom. És ha a hatása alá kerülök, egész nap azon fogok kattogni, hogy mi francért választottam egy ostoba előadást ahelyett, hogy vele legyek? Mert valljuk be, néha az egész örökkévalóság lepereg a másfél óra alatt, míg ott ülök, és azon ábrándozom, hogy minden reggel omlettet eszem vele.
- Nem fog bántani, és ezt te is tudod - tértem át Stefanra ismét, majd felálltam az ágyból, és a könyveimet is elkezdtem a táskámba tuszkolni. - Sosem tudhatjuk, hogy mi meddig tart. Az életünk már így is kész kabaré, és hidd el, ha valaki meg fog ölni, az nem az öcséd lesz - forgattam meg a szemem. Az életünk tényleg minden percben attól függött, hogy nem dönt-e úgy egy őrült pszichopata, hogy pástétomot csinál belőlünk. - Inkább... - billent oldalra a fejem, és a cipőmet felhúzva visszaültem az ágy szélére. - vigyázz rá. Elvégre a bátyja vagy. Sok más szolgáltatáson kívül az is a dolgot, hogy vigyázz a testvéredre - szemtelenkedtem vele. Bár bizonyos, hogy nem ez volt a kedvenc tevékenysége, hiszen ismertem a szituációt Jeremy végett... néha reménytelenek tudnak lenni.
- Hm. Talán egyszer elviselem, ha meglátogatsz a főiskolán. De csak egyszer! És távol a tanáraimtól - kuncogtam fel jókedvűen. Most tényleg úgy tűnt, hogy minden jó. Hogy senki nem akar az életünkre törni, és nincs más, csak mi... de ott volt bennem az érzés, hogy ez vajon meddig fog tartani ezúttal.  


38
we need each other

damon & elena

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
human bloodbags
Kedvenc dal :
fifty shades of delena x cold hearted snake by BonBon x the devil within
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
being near Elena
Humor :
come, and try me



Damon...Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 31, 2015 12:07 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Elena & Damon
to my LOVE

[You must be registered and logged in to see this image.]
- De..? - húzom fel a szemöldökömet kíváncsian, mikor félbeszakadt a mondata. Persze, hogy mert volna mást mondani, csak épp annak nem lett volna valóságalapja. Mi tagadás, én az ilyesmihez profi módon értek, fölösleges is lenne letagadnom. Ezt ő is tudja, mindössze imádja húzni az agyamat, ahogyan én is az övét. Bár, ha már itt tartunk, nem csak azt szeretem húzogatni..
- És még ennél is izgalmasabbá tudnám tenni, de akkor kárba veszne az étel.. - suttogom, miközben ujjaimat felfedezőútra indítom a testén. - Kész pocsékolás lenne, ugye? - húzom el a számat, mintha kicsit is érdekelne engem, hogy mi lesz az omlett sorsa, de pár percen belül el is vigyorodom. - Ne aggódj, soha egy pillanatra sem fogom megengedni neked azt a luxust, hogy unatkozhass! - Biztosítom, egyfajta ígéretnek is szánva a kimondottakat. Még mit nem! Ha valaha kiderülne, hogy untatom, én magam szakítanék vele, bármennyire is nehezemre esne.
Aztán, kisvártatva, néhány falat rántotta elfogyasztása után, az öcsémre terelődött a szó. Illetve arra a valakire, aki az utóbbi időben a testébe költözött.
- Tessék? - Kerekednek el a szemeim, mikor meghallom, hogy Stefan majdnem kitépte a szívét. Próbálta úgy közölni a dolgot velem, mintha az időjárásról fecsegne, de a célját nem érte el, ugyanis mindazok ellenére, ahogy Stefan korábban viselkedett, újból piszkosul pipa lettem rá.
- Egyszerüen nem értem, mi vagy ki késztethette erre, ő nem ilyen... - folytattam picivel higgadtabban, majd a csókja után a kezemet arcára simítom. - Ha valami visszafordíthatatlant tenne veled, azt soha nem tudnám megbocsátani neki.. - Ő a legfontosabb a számomra. Stefannal a hét poklot is megjárattatnám, ha elvenné tőlem a szerelmemet.
- Oh, szóval már nem vagyok kitiltva onnan? - Juttatom eszébe, amint nem is olyan régen mondott, egy pimaszkás vigyorral az arcomon. - Ez sem tartott sokáig - viccelődök, játékosan egy barackot is nyomva a feje búbjára.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 30, 2015 8:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Tévedsz - ráztam meg a fejem szemtelenül. - Mertem volna mást is mondani, de... - vontam meg a vállam, továbbra is pimaszkodva. Nem tehettem az ellen semmit, hogy mindig is szerettem húzni az agyát. Ezzel pedig ő sem volt másképpen, mert ismertem. Minden alkalmat megragadott arra, hogy hasonlóképpen járjon el velem kapcsolatban. De ezt egyáltalán nem bántam. Jobb volt, mint az unalmas hétköznapok... nem unatkoztam mellette, egyszerűen csak úgy voltam vele, hogy... amíg tudunk játékosan csipkelődni, és mindezt nem komolyan venni, addig nem veszett el az a bizonyos kis szikra. Az életünk így is tele volt komolykodással... elvégre mikor és mennyi ideig adatott meg nekünk utoljára az, hogy csak így, gond nélkül töltsünk el egy reggelit? A legnagyobb gondom jelenleg az volt, hogy elkésem az óráról, de ez is ritkaság. Mindig történt valami... hol Silas, hol Katherine, hol Tatia... az egész annyira nehéznek hangzott, mégis bíztam abban, hogy sok ilyen idő vár még ránk. És közben bíztam valami másban is, de Damon előtt sosem hangsúlyoztam ki azt, hogy ennél boldogabb már csak akkor lehetnék, ha megadatna nekünk az, hogy ismét ember legyek. Vele. De sosem kényszeríteném arra, hogy miattam válasszon emberlétet. Ismertem őt. És belekényszeríteni valamibe, amiből nem lenne visszaút... nem a helyes döntés.
- Még ezt az amúgy unalmasnak tűnő reggelit is képes vagy feldobni - suttogtam halk mormogással, mikor apró csókot lehelt a nyakamra. Hát igen, ő értett ezekhez, nyilván volt ideje megtanulni, ennek ellenére is azt éreztem, hogy nem sok nővel játszotta el ezt előttem. És ez valamilyen önzőség végett nagyon is jó érzésekkel töltött el. - Bár hogy is lehetne bármely melletted eltöltött reggeli unalmas? - kérdeztem mosolyogva, miután érzékeltem, hogy az előbbi mondatom talán nem úgy csúszott ki, ahogyan kellett volna. De nem volt benne olyan szándék, amivel bánthattam volna őt, ez szerepelt a mai teendőlistám végén. Sőt, egyáltalán nem szerepelt rajta.
Bekaptam még pár falat rántottát, majd eltörtem egy pirítóst, úgy hallgattam a szavakat, közben már hangolódva arra, hogy mindjkárt elkezdhetek kapkodni. - Hát... - köszörültem meg a torkomat. - Nem kaptunk össze. Majdnem kitépte a szívemet - vontam egyet a vállamon, de ezt is inkább azért, hogy Damon ne vegye komolyan, és ne érezzen miatta haragot. - Ne engem védjetek meg tőle. Hanem őt kellene megvédeni saját magától - néztem aztán Damon szemébe, majd áthajoltam a tálca fölött, és gyengéd csókot leheltem rá.
- Mikor fogsz meglátogatni a főiskolán? - haraptam játékosan az alsó ajkamba.  


38
we need each other

damon & elena

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
human bloodbags
Kedvenc dal :
fifty shades of delena x cold hearted snake by BonBon x the devil within
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
being near Elena
Humor :
come, and try me



Damon...Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 10, 2015 1:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Elena & Damon
to my LOVE

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ez a lány már a legelső pillanatban, mikor szemtől szembe találkoztunk egymással, megbabonázott engem a kisugárzásával. Valami már akkor azt súgta nekem, hogy ő több, mint a ribanc őse. Ő más, jólelkű. Eleve vele kellett volna találkoznom emberkoromban. Ha úgy történik, most nem lennénk vámpírok, de helyette egy álomszép életünk lehetett volna együtt, házassággal és gyerekekkel karöltve. Pontosan olyan élet, amiről ő titokban még mindig vágyakozik. Ilyenkor azonban az is felrémlik előttem, hogy ha nem lettem volna olyan amilyen a kezdetekben, lehetséges, hogy a választása sem rám esett volt. Azt viszont emberként sem tudtam volna megemészteni. Elena az enyém, rajta nem osztozkodom. Immár ő és Delena a legfontosabbak az életemben. Életem két fényfontja. Ha bármelyiktől megfosztanának engem, teljesen kifordulnék önmagamból.
-Ezt jó hallani - vigyorogtam önelégülten rá, mikor beismerte, hogy meg van elégedve a kiszolgálásommal, egy csókot is lehelve kívánatos ajkaira. - Nem mertél mást mondani, mi? - Vonom fel az egyik szemöldökömet, közben ravaszul mosolyogva.
Nem kellett sokáig vacakolnom a konyhában, pár röpke percen belül már ismét a szobámban voltam, tálcával a kezemben, ami idővel kettőnk közé került az ágyra. Az első dolga, jó szokásáshoz híven persze az volt, hogy szenvtelen megjegyzést tegyen a siettségemre. Viszont elnézem neki, amíg ráadásként egy édes csókkal is megajándékoz.
- Kizárt- tiltakoztam határozottan, mikor ajkaink leváltak egymáséiról, már csak a feltételezés is sértő, hogy pincérkedjek. - Én, csak egy valakit vagyok hajalndó kiszolgálni.. mást nem - suttogtam érzékien a nyakába, közben az egyik villával kóstolót véve az omlettből, majd úgy abban a pozicíban, a nyakához közel vettem azt a számba.
- Szívesen - húzódtam kicsit távolabb, hogy enni is tudjon.
Aztán az újabb falat majd a torkomban is maradt, mikor Stefanról kérdezett. Tipikus, pont mikor minden tökéletes, kell eszembe juttatnia az öcsköst. Mondjuk lehet, hogy így jobb is. Legalább letisztázódik majd egy-két dolog.
- Nem tudom, tudnom kéne valamit? Például azon kívül, hogy összekaptatok, mikor ki volt kapcsolva? Valami nagyon nem stimmel vele,  nem önmaga. Arra kért, hogy óvjalak meg tőle.. - Stefant illetően fogalma sem volt, mit tehetnék. Teljesen kifordult önmagából.. ha Elena többet tud, remélem elárulja, mert a jelenlegi felállás nagyon nincsen rendjén.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 03, 2015 8:59 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Elmosolyodtam. Sejtésem sincsen, hogy milyen láthatatlan képességgel bírt, amellyel képes volt minden másodpercben megnyugtatni. Persze akadtak kivételek, voltak olyan pillanatok, amikor rajtam még az sem segített volna, ha Jenna néni vagy éppenséggel a szüleim sétálnak be az ajtón, hogy megpróbálják lecsillapítani a zakatoló szívemet. Nem, ez az egész másról szólt, arról., hogy... megtaláltam benne valamit, ami nagyon kevés embernek adatik meg. És majdnem le is mondtam róla, mikor gyilkosnak és szörnyetegnek tituláltam. Bár itt a kérdés, tényleg minden bűn megbocsájtható annak, akit szeretünk? Azt hiszem, a válasz igen... érte bármit megtettem volna és tettem is. Kivívtam az egyetlen nővérem haragját, megvetését és gyűlöletét, amiért megölettem Benjamint, csak hogy Damon életben maradjon. Kegyetlen voltam, nem gondoltam másra, csak a saját önös érdekeimre. De nem tudnél nélküle élni... sosem lennék rá igazán képes, és ha valaki erre kényszerítene, valószínűleg én magam sétálnék ki a napsugarak alá, és vetnék véget az életemnek, csak hogy ne kelljen szenvednem. Még sosem éreztem senki iránt ilyesmit... voltam már szerelmes. Ő maga is szemtanúja volt ennek, és az egészben úgy hat, mintha Stefan sosem lett volna az életem igazi mozgatórugója. De őt is szerettem. Csak a szerelem valamiben más volt. Talán pont abban, amiben ez a két férfi is különbözik egymástól.   
- A kiszolgálásod mindig példaértékű - tettem a kezemet a szívemre, csak hogy lássa, tényleg komolyan gondolom, de már ott bújkált az arcomon a cinkos kis vigyor, és el is nevettem magam pár másodpercen belül. Persze tudtam, hogy nem mindig kell szavakat mondanom, működött közöttünk valami láthatatlan telepátia. Bár azért ha éppen készül megölni valakit, jobb ha hangosan is kimondom, még mielőtt baj történne. Hiába a vámpírság, még mindig nem tudnám elfogadni, ha bántana valakit. Ilyen szempontból viszont nem járt jól velem. Több évtized gyilkolás után most mintha jófiú bőrébe kényszeríteném, és ez néha kegyetlennek tűnik még nekem is, de... sosem panaszkodott igazán. Csak még csak érik benne? Megköszörültem a torkomat, mikor hátat fordított, és láttam a csupasz hátsóját, de szerencsére nem kellett sokáig kérlelnem hogy a nadrágot is húzza fel. Nem mintha ellenemre lett volna a látvány, tekintve, hogy akár reggeltől estig szívesen bámulnám az egész testét, de Jeremy lelki világát azért féltettem az ilyesmitől. Nem szükséges, hogy az orra elé táruljon a nővére és annak barátjának nemi élete.
Jólesően visszadőltem egy kicsit az ágyra, bár tudtam, hogy össze kellene szednem a cuccaimat, amíg nincs mellettem. De nem voltam rá képes. Kicsi kuncogás bukott ki belőlem a lehunyt szemeim ellenére is, ahogy felrémlett a tegnap éjszaka, és ebből az zökkentett ki, hogy már vissza is tért, és helyet foglalt mellettem. - Villámgyors vagy - ültem fel vigyorogva. - Nem gondoltál még arra, hogy pincérkedj? - kérdeztem szemtelenül, majd odahajoltam hozzá, és egy csókot nyomtam a szájára. - A kiszolgálás, mint mindig, most is tökéletes. Köszönöm - mondtam őszintén, majd kézbe fogtam egy pirítóst, és a narancslevet is. - Öhm... - gondolkodtam el aztán, miután lenyeltem a falatot. - Stefanról tudsz valamit? - kérdeztem halkan, gyengéden puhatolózva. Sejtésem sincs, milyen a viszony jelenleg közöttük.


38
we need each other

damon & elena

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
human bloodbags
Kedvenc dal :
fifty shades of delena x cold hearted snake by BonBon x the devil within
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
being near Elena
Humor :
come, and try me



Damon...Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 27, 2015 3:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Elena & Damon
to my LOVE

[You must be registered and logged in to see this image.]
Minden párkapcsolatban akadnak bizonyos témák, amikkel a partnerek semmilyen körülmények között nem értenek egyet. Nálunk is akad erre pár példa. Mindez természetes is, hiszen nem ugyanabban a korszakban születtünk. Én egy vén róka vagyok mellette, kész szerencse, hogy az arcom nem tükrözi a koromat. Az emberség kérdése, illetve a diplomaszerzés "problémája" is ezek közé tartozik. Persze, ezek a dolgok eltörpülnek az olyanok mellett, mint Kai vagy Oliver. Ez utóbbiról akaratlanul is eszembe villant Delena, az egyetlen úgymond jó dolog, ami tőle származik. Mai napig nem tudom felfogni, hogy lehet egy olyan dögnek mint Oliver, egy ilyen ártatlan és jó lánya.. Delena minden szempontból az ellentéte. Talán emiatt a hatalmas szakadék miatt, mely apa és lánya között tátongott, tudtam elfogadni Elena félresiklását és sajátomként szeretni a gyümölcsét. Bár, ez is beletellett egy "kis" időbe. De a kislány szerencsére az anyjára ütött..
- Igen, tudom és szerintem büszén is tekintenek le rád odafentről. A tanulmányaidat illetően legalábbis.. a többivel kapcsolatban meg, hát a vonzó férfi legalább adott - vonok vállat egykedvüen. Házasság, család.. a mai világban már nincs is akkora jelentőségük, mint az emberi éveimben. Manapság már nem a halál válassza szét a házastársakat, hanem a válási papírok. Különbenis, amilyen pechünk van, biztos valaki tönkre zúzná az esküvői ceremóniánkat. Jól vagyunk mi így együtt, papírok nélkül.  
- Hát persze - nevetek, mikor nem hitte el elsőre, hogy komolyan gondolom-e az ágyba reggeli opciót. - Mikor nem volt jó a szolgáltatásom? -csavarom ki ügyesen a szavait, egy pimasz mosollyal, kíváncsian várva a válaszát.
- Pirítós és narancslé rendel! Aztán nem lelépni, míg én odalent leszek! - Pattanok fel az ágyból, szúrós tekintettel méregetve, majd indulok el nemes egyszerüséggel az ajtó irányába, úgy ahogy eddig voltam, ruha nélkül. Mint azt sejteni lehetett, Elena utánam is hajított egy nadrágot, arra az esetre, ha véletlenül nem várt személybe botlanék a konyhában. Engem igazából nem túlzottan érdekelt, hogy Jeremy vagy az öcsém miképpen reagálna az Ádám-kosztümös megjelenésemre, de végül arra gondolva, hogy esetleg elszégyelnék magukat a látványom miatt, inkább magamra kaptam azt a fránya alsót a nadrággal együtt, majd lesuhantam a konyhába.
Odalent szerencsére nem futottam össze egyetlen nem kívánt személlyel sem, úgyhogy nyugodtan tudtam ügyködni, a kenyér szeleteket gyorsan a pirítósba helyezve, hogy addig is pirulhassanak, míg én az omlett elkészítésével foglalatoskodok. Nincs is jobb a Damon féle reggelinél, gondoltam, miközben a tojásokat kavargattam, némi bacon-el és sajttal is gazdagítva a végeredményt. Amint megvoltam, a kész ételt ketté osztottam, tányérokba helyeztem, illetve az elkészült pirítósokkal és narancsleves pohárral együtt egy tálcára tettem mindet. Felkaptam a tálcát és fél percen belül már ismét a szobámban is voltam.
- Remélem kellően kiéhezett a kisasszony, míg a reggelijét várta - mondtam, miközben letettem az ágyamra a tálcát, majd én is helyet foglaltam mellette.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Szept. 17, 2015 11:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Álnok galád. Még csak azért sem vett magára semmit. Meglehetősen érdekes lépés részéről, hiszen ismert, tudta jól, hogy egyetlen pillanat alatt képes vagyok megmásítani a döntésemet, és azt mondani, hogy itt maradok, biztosítva egy egész délelőttöt ágyban töltve... de volt egy olyan érzésem, hogy ez is lenne a szándéka, hát visszafogtam magam, és nem arra koncentráltam, hogy mit is látok belőle... khm... habár nagyon is tetszett. De térjünk vissza. Mikrobiológia, mikrobiológia, vizsga, vizsga. Igaza volt abban, hogy képes lennék még egy egyszerű igézéssel diplomát is biztosítani magamnak, de ha ezt tenném, sosem lennék igazán büszke saját magamra, és ezt ő is tudta rólam. Mindent én magam akartam letenni az asztalra, ahogyan egykoron apa is megtette, és a város legjobb orvosává nőtte ki magát. De azt nem tudom, valaha fognak-e alkalmazni... vagy akarom-e majd, hogy alkalmazzanak, tekintve, hogy a vérre egy ideig még biztosan "érzékeny" leszek. Nem akarok senkibe csak úgy beleharapni, hát jó lesz, ha adok még magamnak egy kis időt azt illetően, hogy nyílt terepen is kipróbáljam magam.
- Persze-persze - sóhajtottam fel, majd elmosolyodtam. - De nekem több kell tíz percnél. Azt akarom, hogy ha a szüleim... nincsenek is már velem, de büszkék legyenek rám. Nekem már... semmi más nem maradt belőlük, csak a tudat, hogy milyen jövőt szántak nekem. Egy vonzó férfival, aki boldoggá tesz, na meg házasság és család... - húztam az agyát vigyorogva. Nem tudtam elképzelni magunkat gyűrűvel, esküvői csokorral meg tortával, körülöttünk vendégekkel. És volt egy olyan érzésem, hogy Damon sem. Megvan a saját családunk. Nekem még mindig itt van Delena, akit Damon... szerencsére elfogadott. És nem érdekelte, hogy Oliver vére. Ezt sosem fogom tudni eléggé megköszönni.
Szóval, miután kitiltottam az iskoláról, és fogadni mertem volna arra, hogy mennyire nem fogja ezt tudni betartani, csak mosolyogva olvadtam bele a csókunkba. Túl jól esett, habár majdnem minden reggelünk így indult a múltban, de valamit sosem lehet megszokni... és addig jó, míg nem unjuk egymást, mert ha eljutunk odáig, hát nagy bajban leszünk. Egyelőre még nem terveztem, sőt.
- Kaphatok ágyba is reggelit? - haraptam alsó ajkamba pimasz szemöldökfelhúzással. - Mióta ilyen kedves itt a kiszolgálás? - vigyorodtam el, majd felkuncogtam, és visszaültem az ágy szélére, hogy magamra húzzam a cipőmet. - Akkor élek ezzel az opcióval. Néhány pirítóst és némi narancslét nem fog hiányolni senki, ha eltűnik a konyhából - kacsintottam rá, bár mielőtt elindult volna, felé hajítottam a nadrágomat. - Ezt vedd fel. Az öcsém is a házban van - sóhajtottam fel szigorú nézéssel. De még mindig rémes színész vagyok.    


38
we need each other

damon & elena

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
human bloodbags
Kedvenc dal :
fifty shades of delena x cold hearted snake by BonBon x the devil within
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
being near Elena
Humor :
come, and try me



Damon...Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Szept. 03, 2015 8:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Elena & Damon
to my LOVE

[You must be registered and logged in to see this image.]
Úgy teszek, mintha megsértődnék, de ismer és tudja rólam, hogy ilyen apróságok miatt soha nem lennék képes megorrolni rá. Voltak ennél sokkal komolyabb ügyeink is és azokon is sikerült túltennünk magunkat. Nem egy, és nem is két ilyenre került sor, sőt azt hiszem kicsit sem túlzok, ha azt mondom, hogy már-már az a furcsa, ha egy ideig nem kerül elő a semmiből egyetlen random alak sem, hogy keresztbe tegyen nekünk. Szépen lassan kezdek hozzászokni a mozgalmas életünkhöz. Jöhet bárki, amíg mi ketten szeretjük egymást, bármivel szembe tudunk nézni. Kívéve az emberséget. Az az egyetlen kényes téma, amit minden adandó alkalommal szívesen átaludnék.. vagy valamilyen más formában szkippelném. Én, tisztában vagyok vele, hogy Elena bármit megadna azért, hogy újra ember lehessen, tiszteletben is tartom az akaratát és meg is értem őt, ugyanakkor egy apró, de annál lényegesebb részem elképzelni nem tudna egy olyan alternatív univerzumot, ahol a vámpír létből származó előnyök nélkül keljen leélnie a hátralevő halandó éveit. Hiába, túlságosan is ragaszkodom a sebességhez, az ígézéshez és minden máshoz, ami a vámpírrá válásom óta mindennapossá vált a számomra. Talán, Elena miatt lemondanék mindenről, ha arra kerülne sor, mert Nélküle az életem olyan lenne, mint az étel fűszerek nélkül, lapos és unalmas. Vagy, nem is tudom, mindenesetre inkább nem szeretnék ilyesmin agyalni, amíg nem muszáj.
Halk sóhaja természetesen nem kerüli el a figyelmemet, sőt egy magabiztos és afféle győzelemittas vigyor féleséget is megengedek magamnak, mivel tisztában voltam vele, hogy milyen hatással vagyok rá. Ha jobban belegondolok, egyáltalán nem lehet könnyű dolga, hiszen még mindig Ádám-kosztümben ücsörögtem mögötte, szorosan a hátához simulva. El is feledkeztem róla. Fel kellene kapnom magamra valamit, de minek? Nincs itt senki rajtunk kívül. Őelőtte meg nincsenek titkaim, egy nyitott könyv vagyok a számára.
- Pontosan, egy ember, akit bármikor könnyűszerrel manipulálhatnál, sőt! Tudom, hogy küzdeni akarsz a céljaidért, de gondolj csak bele.. A legtöbb diák a lelkét is eladná az ördögnek, ha cserébe nehézségek nélkül, akár tíz perc alatt letudhatná a vizsgáit! - Csettintek az újjaimmal, mintha ezzel  akarnám szemléltetni, hogy milyen hamar véget vethetne a vizsgaidőszakoknak. Hm, akár én magam is lehetnék az a bizonyos "ördög", annyi eltéréssel, hogy nekem nem az áldozat lelke, hanem az ínycsiklandó vére kellene. Ezt azonban, ha akarnám sem tudnám kivitelezni, mivel a barátnőm az imént tiltott ki Whitmore területéről. - Igenis, megértettem! - szalutáltam, kihúzott háttal, ami így meztelenül, háttal neki, nem kelthette a megfelelő hatást, de annyi baj legyen.
A reggelit, mint kiderült csodálatos ötlet volt felhoznom. Nem csoda, hiszen évezredek óta elismert tény, hogy az ember szívéhez a hasán keresztül vezet az út.
- Igen, tudom.. - mondom, de a hirtelen reakciójával és tüzes csókjával sikeresen belém fojtotta a szót. Reflexszerüen csókolom vissza, majd hagyom, hogy nyelveink érzéki táncot járjanak egymással. Az érintkezési formák közül, ez az egyik olyan, amit képtelenség egyik percről a másikra abbahagyni.. a másikba most inkább nem mennék bele. Végül, nagy megpróbáltatások árán ugyan, de sikerült egy pillanatra elszakadnunk egymás ajkaitól.
- Na és, mit szeretne a Hercegnő..? - Itt néhány másodperces hatásszünetet tartok, ami éppen elég ahhoz, hogy azok a bizonyos perverz gondolatok előtérbe kerüljenek. - Ágyba hozzák a reggelijét vagy helyette inkább az önkiszolgáló szolgáltatást választaná? - folytatom továbbra is hivatalos stílusban beszélve, mintha egy szolga szólna az úrnőjéhez.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 28, 2015 11:11 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Talán tényleg célszerűbb lett volna letagadni az egészet, miszerint nem akartam itt hagyni szó nélkül, de így is és úgy is rájött volna, hát akkor már nem teljesen mindegy? Voltak problémáink... rengeteg olyan, amely emberi életbe kerülhet, akár a miénkbe is. És nem csinál ügyet ő sem abból, ha reggelre eltűnök, főleg mivel tudja, hogy én visszajövök, és nem örökre költözöm a világ másik felére. Nem mintha nem lenne képes megtalálni akkor is, vannak dolgok, amik sosem múlnak el, és azt hiszem, bennünket valami akkor is egymáshoz köt, ha nem vagyunk a szó szoros értelmében egymás mellett. És azt hiszem, pontosan ez az, ami nélkül nem tudnék együtt élni... ami már a részemmé vált, és nem lennék képes lemondani róla. Vele már annyi mindent megéltem, halált és életet, vámpírságot és emberséget... és nem változott a véleményem, örökre vele akarok lenni... de a vámpírlét ijesztő, és nem vágyom rá. Nem sikerült hozzászoknom még így, ennyi idő elteltével sem, hogy vérszívó legyek, és ez az, ami teljesen megzavarja a fejemet. Féltem attól, hogy ezt kihasználva pedig bárki bánthat engem, a családomat... olyat, akit szeretek.
Halk sóhaj tört elő belőlem, mikor a nyakamra lehelt apró csókokat, így szinte minden létező ép gondolatot képes volt eltüntetni a fejemből. Hát igen, ehhez még inkább értett. Hogyan bolondítson meg teljesen. Lassan már doktorálhatna is belőle. Bár azt már ragoznom sem kellene, hogy nincs még egy olyan biztonságos hely, mint a karjai között, így az ellenállásom és a távozási szándékom mértéke is igencsak apadni kezdett.
- A legkisebb problémám, ha a professzor pikkel rám, ő csak egy... ember - sóhajtottam fel ismét. Hát igen, bár tudnom kellene már, hogy egy professzor is lehet maga a sátán, ha éppen úgy dönt, hogy az lesz. A szavai azonban ismét kuncogást csikartak ki belőlem. - Nem jöhetsz a főiskola és a tanáraim közelébe - mondtam tréfás szigorúsággal, mikor a meggyőzőképességét ecsetelte, majd a szemem némileg felragyogott a reggeli hallatán.
- Tudod, mivel kenyerezz le - leheltem halkan, majd megfordultam a karjaiban, és egy gyengéd csókot leheltem a szájára. Talán túl sokáig is tartott, de ez olyasmi ismét, amit nem lehet egyik pillanatról a másikra abbahagyni, főleg ha a csókpartnerünk a hírhedt Damon Salvatore.


38
we need each other

damon & elena

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

Damon szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Damon szobája
» Damon szobája
» Delena Christianna Salvatore - Damon és Elena kislánya
» Greg hálószobája
» Stefan szobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Salvatore birtok-