Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Aug. 16, 2017 10:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

to my brother

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem jött ki szó a torkomon, mert ha elkezdtem volna vele vitatkozni azon, hogy én mit csináltam volna a helyzetében, lehet, hogy önmagammal találtam volna szemben magam. Helyzetfüggő, hogyan reagálnék: ha eleve rosszabb hangulatomban kapnék egy hírt, ami fejbe vág és már egyébként is túl sok minden tornyosulna a fejem fölött, valószínűleg megfordulna a fejemben a kikapcsolás gondolata és végül amellett is döntenék, de jobb esetben csak kisírnám magam, depresszió-közeli állapotba zuhannék és próbálnám kideríteni, hol rontottam el. Mindemellett szükségem lenne a családomra és a barátaimra, de Damon más volt, ha gyászolt, mindenkit elmart maga mellől, mert egyedül akarta végigjárni az utat, amit választott magának. Kikapcsolta az érzelmeit és tudtam, hogy hiába beszélek, eredményesebb lenne, ha az előbb a kezében tartott fotónak kezdenék magyarázni.
- Mit szólnál egy házibulihoz? Inkább, mint hogy emberek közé menj. - A pince volt az első ötletem, de semmi sem volt nálam, amivel Damon fölé kerekedhettem volna. Ha kikapcsolt, veszedelmessé vált és valahogy erősebbé is, mintha az érzelmei elzárása fizikai erőt szabadított volna fel benne. Segítség nélkül képtelenség volt leállítani. A szemeim az ágya, íróasztala, foteljei felé kalandoztak. Vajon milyen gyorsan tudnám letörni az egyik lábát, hogy spontán karót eszkábálva ledöfhessem és esélyt kaphassam arra, hogy a házban tartsam. - Miért nehezíted meg a dolgomat? Csak annyit kellene tenned, hogy ép ésszel végiggondolod azt, amiről... - Elakadt a szavam. Damon a hátam mögé került, a kezei a nyakamra kulcsolódtak és miután hallottam a csontjaim roppanását, elsötétült előttem a világ. Még egy utolsó gondolatra futotta: ha Damon elmegy a városból, remélem, valami szép helyre kell utána mennem.



legközelebb nem leszek ilyen cukorfalat Very Happy <3
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Aug. 16, 2017 9:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Salvatore Brothers

turn it off

[You must be registered and logged in to see this image.]
A visszakérdezését amennyire csak lehet, figyelmen kívül hagytam, hisz mindketten tudtuk a választ. Igaza volt és nem voltam a legjobb formámban a lehengerlő visszaszólásokhoz. Az aggodalmait nem tudtam eloszlatni, de a végén már nem is akartam túlzottan. Hisz tisztában volt vele, mire készülök… túl jól ismert.
A szavaira megejtettem egy gúnyos mosolyt felé.
- Nézzük másképp. Ha mondjuk téged töröltek volna ki a fejéből, akkor, amikor még a barátnőd volt, mégis hogy reagáltál volna rá? Ne mondd, hogy ugrándozva, vidáman fütyörészve jártad volna végig Mystic Fallst. – A szemeimet forgattam. Nyilván dolgozott volna a megoldáson is, de nem erre céloztam. Hanem magára az érzésre, ami a hatalmába kerített, mikor rájöttem, Elena nem az, aki volt. Hogy már semmi pozitív érzése nincs felém. Elviselhetetlen volt a fájdalom és kétségbeejtő is. – Ezt a helyzetet nem igazán lehet megoldani. Csak el kell fogadni. – Egyelőre.
Az újabb monológomra is volt válasza, egy grimasszal reagáltam rá.
- Tévedsz. Nem vagyok jó neki. – Ezzel akartam nyugtatni magam. – Most majd olyan életet élhet, amit mindig is megérdemelt. Nem lesz az életében egy hozzám hasonló gyilkos. – Fürkésztem Stefan arcát. – Nem kell többször elmondanod, úgysem hiszem el. – Ha egyszer a fejembe vettem valamit, elég nehéz volt onnan kiverni.
A képet nézegetve azért még felidéződött bennem egy-két boldogabb pillanat, amin Elenával keresztülmentünk, de aztán vége. Megnyomtam a kapcsolót és nem voltam többé önmagam.
Stefan szemébe néztem és az ajkaim mosolyra húzódtak. Aztán visszapillantottam a kezemben tartott képre. Elenára. De már nem váltott ki belőlem semmit. Egyszerűen összeroppantottam a kezemmel a képkeretet és vele együtt a fotót is. Az üveg a kezembe vájt, de nem törődtem vele. Hagytam, hogy végül a földre hulljon a kezemből. Stefanra néztem egy vigyorral.
- Ugyan már, Stefan. A buli most kezdődik. – Mértem végig. Közelebb jött és mindenre fel voltam készülve. Volt egy sejtésem, hogy ezúttal majd be akar zárni abba a bizonyos pincébe, amíg vissza nem tér a jobbik énem, de… nos, eszemben sem volt kötélnek állni.
- Mielőtt bármivel is próbálkoznál, gondold végig, mennyire jó ötlet. – Biccentettem felé és rákacsintottam játékosan, majd mögé suhantam. A kezeim mozdultak, hogy egyúttal a fejéért nyúljak, rántsak rajta egyet és ezzel kitörjem a nyakát. Habár megölni nem akartam, kiiktatni annál inkább, hogy leléphessek végre és az igazi móka elkezdődhessen.
Úgy éreztem, fel vagyok töltve. Mintha tele lettem volna energiával. Nem számított semmi és senki. Még az öcsém sem. Lepillantottam rá, amennyiben sikerült a tervem. Egy ideig fürkésztem, majd leguggoltam hozzá.
- Sajnálom, kisöcsém. De jobb, ha nem avatkozol bele a nagy tesó dolgaiba. – Még a fejét is megpaskoltam aranyosan, mielőtt felegyenesedtem volna. Átléptem a teste fölött, hogy elindulhassak kifelé, a szabadságom felé.


433 szó ❖ ha valami nem jó, sikíts Very Happy megállíthatsz meg minden *-*  ❖ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Aug. 16, 2017 8:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

to my brother

[You must be registered and logged in to see this image.]Ne aggódjak érte? Persze, mintha az olyan könnyű lenne. Évekbe, évtizedekbe, sőt, több, mint egy évszázadba telt, hogy a bátyám végre olyan formát öntsön, amit nem csak a körülötte lévők, hanem ő maga is elfogad annak ellenére, hogy nem a gyilkolás és a másoknak keresztbe tevés tölti ki a napjait. Talán volt némi szerepem abban, hogy a lényének ez a része vette át az irányítást felette az elmúlt időkben, de én kevés voltam ahhoz, hogy segítsek neki fenntartani: egyetlen személy létezett, akire hallgatott és akiért bármit megtett volna, aki nem más volt, mint Elena. Az ő képletes elvesztésével Damon is odalett és ha a bátyám értelmetlennek látja a küzdelmet, senki sem fogja visszarángatni őt a szakadék szélérő, legalábbis egyhamar nem. Jártathattam a számat, megpróbálhattam az útját állni és kivenni a kezéből a slusszkulcsot, értelmetlen volt minden. Ha menni akar, menni fog, el fog tűnni, ön-és közpusztításba kezd és én az útjában fogok loholni, mert nem tudom majd visszafogni magam. A szokásos forgatókönyv.
- Pontosan azt jelenti. Te még nem ismered magad? – Hülyének akart nézni vagy csak szerette volna elaltatni a fellobbanó aggodalmamat? Valószínűleg az utóbbi az előbbi köntösébe csavarva. Meg kellett volna értenem, hogy egyedüllétre vágyik, de nála az egyedüllét nem fog kimerülni abban, hogy elutazik egy másik városba, kiül a parkba és egy itallal a kezében elkezd merengeni az élet értelmén és a hogyan továbbon. Testvérek voltunk, ismertem és az ilyen krízishelyzetek megoldásában jobban hasonlítottunk, mint azt bármelyikünk hitte volna. A végletek emberei voltunk, nem tudtuk megtalálni a középutat.
- Vagy éppen, hogy neked kellene megemésztened és nem beleőrülni abba, hogy elveszítette az emlékeit. Sok mindent megoldottunk már, ezt is megfogjuk, de úgy nem fog menni, ha elhagyod magad. – Ilyenkor miért nem tud annyira kiállhatatlanul rendíthetetlen lenni, mint mikor engem akar visszarántani a jó útra? Törlesztésként kapom, amiért én sem engedelmeskedem neki és egyre mélyebbre süllyedek az önsajnálatban és a rossz döntésekben? Nem is volt elég időm azon gondolkozni, ő milyen módszerekkel próbált engem visszacsalogatni, csak egy morranásra futotta, amikor azt mondta, nem elég jó Elenának. Megint itt tartunk?
- Azt hittem, Elena ás a mi sorozatos bizonygatásunk elég volt ahhoz, hogy rájöjj, igenis jó vagy hozzá. – Ha nem így lett volna, Elena még mindig az én barátnőm lenne, nem a testvéremé, de ezt inkább nem emlegettem fel, mivel nem lett volna értelme. Damon tudta, hogy már nem neheztelek rájuk, mert láttam, hogy jót tesznek egymásnak és ettől nekem nem kellett több. Őket egymásnak teremtette a sors vagy bármi, ami elintézte, hogy együtt legyenek. – Ha kell, addig fogom ezt mondogatni neked és komolyan nézni, míg észhez nem térsz. – Egész nap ráértem, nem volt fontosabb dolgom annál, hogy visszarángassam őt annak a szakadéknak a széléről, amibe ugrani készült. Az érzelemmentes Damon-nél nincs rosszabb, persze, hogy elkezdett bennem pislákolni a remény, amikor a kezeibe vette a képet, amit az ágya mellett tartott és amin Elenával úgy mosolyogtak, mintha semmi bajuk nem lenne. Reméltem, hogy ránézve a lány arcára meggondolja és összeszedi, esetleg még fel is hergeli magát a lehető legjobb értelemben, ám amikor ismét felém fordult, a kék szemei olyan hidegnek tűntek, mint a jég. Ijesztő volt. Kikapcsolt.
- Damon… - Közelebb léptem hozzá. – Nem csináld ezt. Kapcsold vissza. Semmire sem mész azzal, ha most feladod. – Beszéltem, de nem volt értelme… nem fogom visszakapni, a könnyebb út mellett döntött.


:hug:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Aug. 15, 2017 8:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Salvatore Brothers

turn it off

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Össze fogom. Méghozzá a magam módján. Nem kell értem egy percig sem aggódnod. – Ejtettem meg egy mosolyt felé, bár az érzéseim és ez a mosoly nem voltak épp szinkronban. Amikor azzal jött, hogy éppenséggel most jön az a rész, amikor homokba dugom a fejem, a szemeimet forgattam. És folytatta. Miért ne folytatta volna?
- Az, hogy kicsit fel akarok szívódni, neked máris azt jelenti, hogy megfutamodok és tudomást sem akarok venni arról, ami itt folyik? – Néztem rá kérdőn, bár belegondolva nem kellett volna feltennem ezt a kérdést, hisz igen, pontosan erről volt szó. Az, hogy az érzelmeim kikapcsolását tervezgettem, egyet jelentett a gyávasággal. Azzal, hogy tényleg homokba dugom a fejem. De nem volt jelenleg elég kitartásom ahhoz, hogy még egy napot végigcsináljak Elena nélkül. Túlságosan függtem tőle, ehhez kétség sem férhetett hozzá. És ő most nem volt sehol. Olyan, mintha mindent elvesztettem volna, ami az ép eszemhez csatolt ez idáig. A normális Damonhöz, akit emberek közé lehet gond nélkül engedni. De ez az énem kezdett semmivé foszlani.
Amikor közölte, hogy nem adja vissza a kulcsot, nem lepődtem meg. Picit megráztam a fejem, némileg hitetlenkedve.
- Mit nem fogunk eljátszani, Stefan? Azt, hogy kimegyek ezen az átkozott ajtón? De, ezt pont el fogjuk játszani. – Morrantam rá. Ezután vágtam a falhoz az üveget, de úgy tűnt, nem túlzottan hatottam meg vele. Kár. Túlságosan hozzászokott a dühkitöréseimhez. Nem tagadtam, mindig is dühkezelési problémáim voltak és olykor, azaz az esetek többségében, sőt, nagyobb részében nem tudtam uralkodni magamon.
Elenát a szájára vette és ez tetszett jelenleg a legkevésbé. Morrantam, végig az öcsémet fürkészve.
- Még szép, hogy jobb lesz, ha elhúzok innen, Stefan. Elena nem fog visszatérni hozzám és ideje lenne ezt megemésztenie mindenkinek. – Legfőképp nekem. lemondtam volna Elenáról? Valahol igen. Mert tudtam, hogy Tatia nem fogja csak úgy, varázsütésre visszacsinálni. És abban is biztos voltam, hogyha egyszer elmegyek hozzá, valamelyikünk holtan végzi… vagy én, a nagy szám miatt, vagy ő, amiért nem fordítja vissza azt, amit csinált. Kilátástalannak ítéltem meg a dolgot, épp ezért akartam egy kis időt magamnak. Azért, hogy összeszedjem kissé magam és ez csak a Damonféle módszerrel ment volna. -  És tudod, mit? Így a legjobb. Én mindig is rossz voltam neki… - Újabb morranás a részemről. Felrémlettek bennem Caroline szavai, miszerint minden lány arra vágyik, amit én adtam, nyújtottam Elenának és hogy egyáltalán nem boldogabb nélkülem… de könnyebb volt elengedni és nem törődni ezekkel a dolgokkal.
Nem engedett kimenni. A kezére néztem, amivel megállított, majd a szemébe pillantottam a lehető leggyilkolósabb tekintetemmel. Nyilván nem akartam ártani neki, de abból elegem volt, hogy megpróbál megállítani.
- Nem tudom, meddig gyakoroltad ezt a „komoly” nézést, de nem áll jól. Meddig próbálsz még megállítani? – Kérdeztem, aztán lefejtettem a karomról a kezét. Ezúttal csak hátrébb léptem, vissza a szobába. Egyetlen egy utat láttam már csak magam előtt. Méghozzá azt, hogy itt és most nyomjam meg a kapcsolót és szálljak ki ebből a reménytelenségből. Stefanra pillantottam, aztán visszaléptem az ágyhoz, majd a polchoz, ahonnan nem rég elvettem azt a fotót, amin Elenával voltunk. Újra a kezembe vettem, hogy még egyszer az eszembe véshessem a boldog arcát, aztán ahogy visszaraktam a helyére, lehunytam a szemeimet. Hosszan. Ahogy végiggondoltam mindent és a döntést meghoztam, az érzéseim egyszerűen elkezdtek kiszivárogni belőlem. Megszűnt a fájdalom. Megszűnt a reménytelenség. Megszűnt minden kételyem. Nem maradt semmi a helyében. Még bűntudat sem, amiért itt és most feladtam az életemet. Amikor legközelebb felnéztem, egy érzelemmentes, kikapcsolt vámpír nézett vissza az öccsére.


570 szó ❖ turn it off, bro  27  ❖ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Aug. 15, 2017 7:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

to my brother

[You must be registered and logged in to see this image.]- Mert reménykedem benne, hogy összeszeded és kicsit megerőlteted magad. - Bagoly mondja. Én is hozzá hasonlóan szoktam viselkedni a rosszabb napjaimon, sőt, idegesítőbben, mert míg ő kiadja magából a dühét és nem fogja vissza magát, ha valami nem tetszik neki, én duzzogok, passzív-agresszív módba váltok és szó nélkül eltűnök. Ha Damon távozik, nagy csinnadrattával teszi, alkoholgőzzel, fékcsikorgással, az első hulláját és azok kocsiját a városhatárban hagyva, mérges arckifejezéssel kezdi meg a túráját, amiből semmi jó nem szokott kisülni. Nem akartam, hogy kikapcsoljon, de féltem tőle, hogy így fog tenni, szinte a zsigereimben éreztem, hogy meg fog történni. Ha így lesz, utána kell mennem, nem fogom tudni visszafogni magam, míg el nem érem, hogy a józan eszét használja. Újra magam mögött kell hagynom Mystic Falls-t, pedig csak most jöttem vissza... éppen, hogy ki tudtam békíteni Caroline-t, bár, jobban belegondolva nem voltam biztos abban, hogy ismét feltétlen lett volna a felém irányuló bizalma. Hogyan hagyhatnám ismét magára? Hogyan fogom rávenni magam, hogy így tegyek?
- Szóval most jön az a fejezet, amikor a homokba dugod a fejedet? - El fogok kezdeni lottózni, Damon esetében úgyis mindig ráhibázok a helyes megoldásra, pár számot miért ne lennék képes eltalálni? - Vagy az, amikor sérthetetlennek képzeled magad? - Kijelenteni, hogy győzedelmeskedne egy ősi vámpírral szemben nem volt tőle vakmerő, a volt az ijesztő, hogy komolyan is gondolta, pedig amennyiben tervezte volna az előbb említett látogatást, nekem nem lett volna más dolgom, mint a bátyám hulláját felnyalábolni a nő házának padlójáról.
- Nem adom vissza őket. Nem fogom végignézni, ahogy kisétálsz az ajtón és valami hülyeséget csinálsz. Nem fogjuk azt eljátszani, amit pár hónapja. - Csak éppen fordított felállásban. Amíg az erőm, türelmem és kitartásom engedi, itt fogom tartani őt, nem fogom engedi, hogy lazítás, tagadás vagy bármilyen címszó alatt ostobaságot csináljon és elvágja az utolsó kötelékét is a normális élethez. Az sem tántorított el, hogy az üveg akkora erővel csattant a mellettem lévő falon, hogy majdnem megrezzentem: csak majdnem, volt időm hozzászokni Damon kirohanásaihoz. - Damon, nézz már magadra! Szerinted ezzel jobb lesz? Neked nem szabadságra van szükséged, hanem arra, hogy Elena visszakapja az emlékeit. Ha megnyugodnál, kitalálhatnánk, mit tehetünk érte, de amíg egyre mélyebbre süllyedsz, semmire sem fogsz jutni. - Én már csak tudom, a letargia és önsajnálat örökös bajnoka voltam, ezért nem terveztem végignézni, ahogy a bátyám elsüllyed ennek a mocsarában, úgyhogy amikor félre akart lökni, megragadtam a karját és elővéve a legkomolyabb nézésemet megkerestem a tekintetét. Segíteni akartam.


:hug:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 14, 2017 7:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Salvatore Brothers

turn it off

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem kellett volna, hogy a testvérem jelenléte zavaró tényező legyen, de az volt. Jobb lett volna, ha ma nem akar tesós napot tartani. Sőt, az elkövetkezendő időben úgy egyáltalán nem volt erre szükségem, egy kicsit sem vágytam erre. Azt akartam, hogy levegye rólam a kezét és a saját életét rendezze. Szerettem volna, ha Caroline és közte alakulnak végre a dolgok, de nem, hisz Stefan, a bolond kisöcsém jelenleg is velem akart foglalkozni ahelyett, hogy a saját kis útját egyengesse… zavart. Nem akartam ennyi figyelmet. Elég nagy, elég idős voltam már ahhoz, hogy a dolgaimat magam intézzem. Szusszantam.
Értetlenül néztem rá, felvontam az egyik szemöldökömet is. Néhány pillanatig méregettem őt, aztán persze kérdőre vontam.
- Ha úgyis tudod a választ, mert mint te magad is kimondtad, napok óta mást sem hallasz tőlem… akkor mégis mi értelme feltenni a kérdést? – Teljesen logikátlan volt a helyzet. Sőt, értelmetlen. Tényleg akartam egy kis nyugit, amikor nem zargat senki és amikor nem emlékeztet minden arra, hogy mennyire megváltozott minden. – Hagyhatnál lógva kicsit, Stef. Rám férne pár nap, amikor nem szembesülök a csúf valósággal. – Mutattam kissé körbe, majd ráemeltem a tekintetem.
Zavart, hogy elállta az utamat és a düh egyre inkább eluralkodott rajtam. Nem tudtam, mégis melyik részét nem fogta fel annak, hogy menni szándékozok. Az, hogy próbálta oldani a hangulatot, csak még rosszabbá tette a helyzetet. Szemeim szikrákat kezdtek szórni, majd mérgemben a kiürült üveget közvetlenül az ajtó melletti falhoz vágtam, így az szilánkokra törve érkezett meg a földre. Hangos volt, de nem érdekelt.
- Nem, nem hozzá megyek. Ha odamennék, Ő nem élné túl a találkozást… - Arra gondolni sem akartam, hogy esetleg az én fejemet tépné le az a nő. Lehet, ő volt az „ősi”, de magamat tapasztaltabbnak és erősebbnek tartottam.
Az öcsémre villantottam a tekintetem. A kulcs már nála volt, de szándékomban állt visszavenni tőle, hogy tényleg eltűnhessek innen végre. Nyújtottam a kezem, egyelőre mindenféle ártó szándék nélkül.
- Kérem vissza a kulcsokat, Stef. És ne kelljen kétszer kérnem. – Az ő érdekében. Láthatta, érezhette rajtam, hogy kezd sok lenni mindaz, ami körülvesz. Tudnia kellett azt is, hogy rövidesen elvesztem a fejem… szükségem volt arra a bizonyos szabadságra. – De tudod, mit? Még kocsi sem kell ahhoz a szabadsághoz, amire szükségem van. – Ezúttal rámosolyogtam, amolyan Damonösen, majd visszahúztam a kezem, akár benne volt a kulcs, akár nem. Még lepillantottam a szilánkokra a földön, majd vissza Stefre. Megpróbáltam kisuhanni azon az ajtófélfa és Stef között a szobából. Ha kellett, erővel félre is löktem őt.


409 szó ❖ remélem, jó lesz, bro :szeri:  ❖ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 14, 2017 6:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

to my brother

[You must be registered and logged in to see this image.]A rossz érzésem nemhogy múlott volna, egyre csak növekedett. Ha ember lennék, rám jött volna az öklendezés, így be kellet érnem azzal, hogy farkasszemet bámulok a testvéremmel és próbálok megfejteni, mi játszódhat le a fejében. Kezében a whiskyüveg már-már megszokottá vált, legalábbis az utóbbi napokban hozzáragadt az ujjaihoz, savanyú arckifejezése azt hittem, teljesen ráragadt az arcára. A szemében eddig a remény és lemondás, a düh és a visszafogottság ellentéte keveredett, viszont most nem láttam mást, mint a teljes apátiát, ürességet, semmit, ami arra utalt volna, hogy mindössze kocsikázni megy, aztán visszajön és talán még mosoly is húzódik az arcára. Ettől féltem a legjobban: Elena elvesztésével hatalmas esély lett rá, hogy a bátyám kiforduljon önmagából, a jobbik énjéből, amit a lány csalogatott elő belőle és tartotta fent a kedvességével, törődésével, szerelmével. Ezért nem bántam, hogy Elena végül Damon-t választotta… sokkal jobban szerettem az emberi oldalát megmutató Damon-t, mint amennyire szerelmes voltam Elenába. Sokáig tartott erre rájönnöm, kemény harcokba került, míg ki mertem gondolni és mondani, de ma már mindkettejük tudja, hogy egyáltalán nem bánom a kapcsolatukat.
- Napok óta mást sem tudsz mondani, minthogy ejtsük a témát. – Mély levegőt vettem, nekidőltem az ajtófélfának, hogy ne férjen ki az ajtón és keresztbe fontam magam előtt a karjaimat. Ha akartam volna sem tudtam volna levenni róla a tekintetemet, belőlem fakadóan meg szerettem volna fejteni, hogyan húzhatnék ki belőle valamit, akármit, amivel a segítségére lehetnék. A baj csak az volt, hogy őt ismerve egyáltalán nem igényelte a segítségemet, mérget vettem volna rá, hogy eltökélt szándéka maga rendezni a dolgokat és ennek a hozzáállásnak köszönhetően a vesztébe rohanni.
- És azt, hogy nincs hangulatod. – Bólintottam. Nem vártam, hogy a nyakamba ugrik és örömében visítozva elkezdi keresgélni a régi baseball labdákat és ütőket, de a lelkesedés teljes hiánya arra utalt, hogy rosszabb a helyzet, mint amire számítottam. – Mi az a fontos dolog, amiért rögtön faképnél kell hagynod az öcsédet? – Felvontam a szemöldökeimet, hangomban mégis játszott egy kis cinkosság, próbáltam oldani a hangulatot. – Talán beülsz a kocsidba, elautózol ahhoz a nőhöz, aki kitörölte Elena emlékeit és addig dumálsz, míg le nem tépi a fejedet a helyéről? Ha igen, veled megyek. – Kikaptam a slusszkulcsot a kezéből és egy pillanatra sem vettem le róla a szememet, nehogy kislisszoljon a szobából.

:hug:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Aug. 09, 2017 2:38 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Salvatore Brothers

turn it off

[You must be registered and logged in to see this image.]
Azt kívántam, bárcsak lett volna még egy üveg Bourbon a birtokomban, hogy tovább ihassak, vagy hamarabb ittam volna meg az előző üveg tartalmát és már rég odakint lehetnék, útban egy ismeretlen városka felé, kikapcsolva, hogy végre kitombolhassam magam és levezethessem a bennem felgyülemlett feszültséget és keserűséget. E helyett viszont itt álltam, a szobámban, útra készen, szemben a kisöcsémmel, Stefannal, akiről tudtam, hogy nem fogja hagyni, miszerint elmenjek. Sőt, azt sem fogja hagyni, hogy kikapcsoljak. Bár ezt nem tudta volna megakadályozni, de valahol féltem attól, hogy bántanám. Jelenleg még érzelmekkel telve sem találtam magam túlzottan beszámíthatónak, de érzelmek nélkül… nos, nem akartam a szeretteim közelében lenni. De a jó hír, hogy nem itt, nem most akartam megnyomni a gombot. Szusszantam.
- Miből jöttél rá? – Vágtam meglepett arcot, majd felmutattam az üres üveget, ami még mindig a kezemben volt. – Csak nem ebből? Gratulálok, Stef. Tényleg nincs jó napom, de tudod, mit? Ejtsük a témát, ugyanis dolgom van. – Magyaráztam, majd készültem indulni újra, de a további próbálkozására a szemeimet forgattam. Az üveget kissé megmarkoltam, de nem annyira, hogy széttörjön. Még. A hangjából kiéreztem az aggódást, de őszintén, nem akartam, hogy aggódjon! Csak egy kis időt akartam magamnak. Időt arra, hogy kitaláljam, mihez kezdjek. Időt arra, hogy rájöjjek, mennyire képtelen vagyok Elena nélkül élni. Időt arra, hogy megszabadítsam Tatiát a csinos fejétől. Időt. Időt akartam, de valahogy ezt a környezetem nem értette meg. Ezért is akartam lelépni… egy időre. Morrantam az öcsém szavaira és kissé ingerülten válaszoltam az ötletére.
- Nem, Stefan, most nagyon nincs hangulatom ehhez. Máskor örültem volna a tesós programnak, de ez a nap nem az. Most csak annyit kérek, hogy hagyj elmenni. Tényleg sürgős dolgom van, és nem, nem mondom meg, hogy mi. – Ejtettem meg egy mosolyt felé, aztán az asztalhoz léptem és felmarkoltam a szabad kezemmel a kocsi kulcsot. Nem néztem az öcsémre, így akartam kisétálni a szobából. De valószínűleg az utamat állta, így rápillantottam.
- Mehetnék? – Összepréseltem az ajkaim és igyekeztem leküzdeni minden mérgemet. Nem Stefanra haragudtam, hanem az egész „univerzumra”, ami folyamatosan kicseszett velem. Pont ezért kellett elmennem, hogy ne olyanokon töltsem ki a mérgem, akik fontosak. Ennyit megtehettem értük és magamért is.


356 szó ❖ remélem, így jó lesz, bro :szeri:  ❖ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Vas. Aug. 06, 2017 8:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

to my brother

[You must be registered and logged in to see this image.]A város szokatlanul csendes volt és ez emlékezést indított el bennem. Felrémlettek azok a napok, amikor hosszú évtizedek után visszatértem ide és beszippantottam a panzió régi, megszokott illatát, bejártam az összes, modernné vált utcát, aztán beiratkoztam a középiskolába és ezzel egy teljesen új élet kezdődött. Új élmények, érzelmek, szereplők, a dolgok pillanatok alatt álltak a fejük tetejére és fordultak minden egyes adandó alkalommal 180 fokot. Volt idő, amikor az indulatok és a változások lecsendesedtek, ez a mostani is hasonló volt: azzal a kivétellel, hogy meg kellett küzdenem azzal a fenyegetéssel, hogy elveszíthetem a bátyám után legfontosabb személy, valamint az, hogy Damon mindensége teljesen elfeledkezett a testvéremről. Az utóbbi miatt a ház légköre megváltozott. Damon nem volt otthon, vagy ha igen, akkor sem volt annyira elviselhető, mint régebben, esetleg a kandalló előtt üldögélt egy üveg itallal a kezében, pont úgy, mint ahogy én szoktam a tűzbe meredni egy filozofikus kedd este. Nem tetszett nekem a fennálló állapot és mivel általában a bátyám szokott engem kirángatni a letargiából, kevés tapasztalatom volt arról, mivel tudnám kihúzni őt a gödörből.
Talán jót tenne neki, ha egyszerűen leülnék mellé és meghallgatnám. Baromság, Damon nem szeret beszélni a bajairól, elbagatellizálja a dolgait, legyint egyet és csak annyit mond, hogy „nem nagy ügy”, aztán bourbon-nel kínál, és ismét nem jutunk semmire. Mégis, muszáj volt tennem egy próbát, nem nézhettem tétlenül, hogy a bátyám szellemként járkált a folyosókon és csak az árnyéka volt önmagának. Sőt, az árnyékát megsértettem volna, ha Damon mostani állapotával azonosítom. Ezt a feltételezésemet támasztotta alá, hogy felsétálva a lépcsőn csörömpölést hallottam a bátyám szobájának irányából, így csak egy mély levegőt véve, az ajtón kopogtatva léptem át a küszöbét. Mostanában nem kellett attól tartanom, hogy hullákkal és nőkkel tarkítja az útját, de nem tetszett, hogy ismét a kezéhez ragadt az alkohollal teli üveg és azzal a tekintetével nézett rám, amiről azt kívántam, bár ne létezne. De létezett és nem jelentett jót.
- Jól látom, hogy ez a nap sem az igazi? – Kérdeztem távol állva az egyszerűségtől, hangomban hallhatta a megbúvó aggódást. Rossz érzésem támadt, a lehető legrosszabb és némán könyörögtem azért, hogy a sejtésem ne igazolódjon be. – Figyelj csak, mit szólnál, egy kicsit erősítenénk a testvéri köteléket? Te és én, lógnánk egy kicsit, kiszellőztetnénk a fejünket. Mint régen. – A válasza eldönti, mi is történt, addig marad a csendes fohászkodás.

:hug:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Aug. 01, 2017 1:45 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Salvatore Brothers

turn it off

[You must be registered and logged in to see this image.]
A napom nem alakult a legjobban. Az, hogy Elena elfelejtett, majdnem egy tőrdöfés volt a szívemben és még meg is forgatták bennem párszor. A tekintete, amivel rám nézett. Az érzés, amit ezzel keltett bennem. Hiába fogadta el a tényt, hogy együtt vagyunk, hála a fotónak, amit a naplójában talált, valahogy kevés volt. Sőt, szinte semmit nem ért. Annyit értem el vele, hogy elhitte, nem hazudok. Egy ilyen fontos dologban mégis ki hazudna? Maximum Katherine Pierce, aki be akar férkőzni még a mai napig is Stefan ágyába. Vele biztos sok mindent elhitetne, ha tehetné. De jelenleg ő a legkisebb gondom, még így, emberként is. Bár legutóbb nem sokon múlt, hogy nem öltem meg, de úgy tűnik, némi könyörület még belém is szorul az évek során.
Idegesen léptem be a szobámba, ahol alig egy nappal ezelőtt Katherinet kínoztam. A szőnyeg még mindig csupa vér volt, azonban nem vettem a fáradtságot, hogy eltüntessem a nyomokat. Nem volt kedvem feltakarítani utána. De most nem Katherine, vagy a fel nem takarított mocska idegesített a legjobban, hanem maga Elena és az, hogy bár sokan voltak mellettem, mégsem tudtam semmit tenni a barátnőm szelektív emlékezetvesztése ellen. Egy dolog volt, amit világéletemben utáltam és az a tehetetlenség. Sosem tűrtem sokáig, sosem tudtam semmit téve ülni a babérjaimon és várni a csodát. Általában behúztam fülem-farkam és elhúztam a csíkot jó messzire, vissza sem nézve, ha nem tudtam szembenézni valamivel. Most is hasonlóan éreztem. Egy üveg Bourbon volt a kezemben, egy tehetős kis üveg, ami tele volt az égető, mégis édes nedűvel, ami csak arra várt, hogy a torkomon lefolyjon. Más vágyam sem volt, csak inni és elfelejteni, mekkora egy káosz az életem. És mennyire nem akarok itt lenni, ezen az átkozott helyen és mennyire nem akarom látni Elena vádló tekintetét, ahogy szinte egy idegenre bámul – hisz mi más lehetnék a számára, ha nem egy idegen? Vagy csak egy gyilkos. De nem, az sem vagyok, hisz tudja, hogy elméletileg szeret. Együtt vagyunk. De ez nem elég. Nem elég, hogy elméletben tudja, mert gyakorlatban semmi ilyen nincs.
Az üvegről egy határozott mozdulattal lecsavarom a tetejét és azon nyomban a számhoz érintem, hogy kortyolhassak belőle. Eldöntöttem. Egy időre muszáj kikapcsolnom és eltűnnöm innen. Még győzködnöm kellett magam, de nem volt más út, legalábbis nem láttam. A sok sajnálkozó tekintet, amit ma kaptam, mindennél jobban zavart. Még Rose is, pedig ő nem akart sajnálni, sőt, eléggé megmondta a magáét, de valahogy ez sem segített a helyzetemen. Emlékszem, azt mondta, szóljak, ha valamit tenni akarok, mert hogy nélküle semmi őrült cselekedet ne vigyek véghez. Azt hiszem, ez a dolog ezekben a pillanatokban vált semmissé. Mondhatni, köddé foszlott. Mert igen, ki akartam kapcsolni. Fájt, őrülten fájt, hogy Elena nem emlékszik rám. Kettőnkre. Mikor nekem ő a világot jelenti. Azt hittem, hogy én, a nagy Damon Salvatore bármivel megbirkózik, de úgy tűnik, tévedtem. Egy valamivel nem. Azzal, ha még valakit elveszt. Nos, van ilyen, nem?
Elemeltem a számtól az üveget, hogy rápillantsak, majd leültem az ágyra és magamhoz vettem a polcról egy képet. Egy közös fotót Elenáról és rólam. Annyira boldognak tűnt rajta… és velem volt! Velem! Sóhajtottam egy aprót, majd kissé hevesen, de visszadobtam a polcra a képet. Újabb korty folyt le a torkomon, a whisky égette, de nem zavart. Jól esett. Aztán még több. Az üveg tartalmát lassan kiittam és magam mellé raktam, majd körülnéztem. Itt kell hagynom mindent. Eldöntöttem. Így hát felálltam, hogy távozóra fogjam, de ekkor hallottam, hogy valaki odakint van a folyosón, így megálltam. Nem tudtam, ki az. Észrevétlenül akartam távozni a házból, hogy senki se állítson meg.


587 szó ❖ remélem, így megfelel a kezdő, bro  41[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
i wanna stay inside all day, i want the world to go away

i want blood, guts, and chocolate cake, i wanna be a real fake
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Pént. Júl. 28, 2017 9:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Lezárt játék!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 28, 2017 3:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Fogd be, Katherine. A saját érdekedben mondom. – Az a baj, hogy igaza volt, nagyon is. Akárhányszor jót akartam cselekedni, akárhányszor helyesen akartam dönteni, ott motoszkált bennem valami. Nem tudtam akárkivel önzetlen lenni. Elena volt az első, akit tulajdonképpen saját magam elé helyeztem. Ő tanított meg arra, hogy nem csak saját magammal kell törődnöm, hanem a szeretteimmel. Miatta lettem más és pont ezt szerettem benne. Mellette nem voltam annyira romlott, mint jó pár évvel ezelőtt. Megtanultam igazán szeretni és küzdeni. Persze vannak tulajdonságok, amiket az ember nem tud levetkőzni magáról és ezzel volt az igazi gond. Egy ponton túl az ember nem tudja megtagadni önmagát.
Az őszinteségét rohadtul nem tudtam értékelni ebben a percben. Szemforgattam.
- Milyen… megható. Együtt hárman… mégis mit gondoltál? Se én, de még Stefan sem nyugodott volna bele abba, hogy osztoznunk kelljen rajtad. Bár ma már, ha utánam dobnak se kellenél. Kár is erről beszélni, Katherine. – Utáltam visszagondolni a múltra. Arra, hogy mennyire megszállottan és idióta mód szerettem Katherinet, aki csak kihasznált és átvágott. Egy naiv, ostoba srác voltam, fülig szerelmes, aki egy nő miatt képes volt a vámpírrá változást is elvállalni. Ami persze, miután kiderült, hogy Katherine meghalt, már nem volt túl vonzó. Stefannak hála viszont mégis itt vagyok és a kezemben tartom azt a karót, amivel lezárhatom ezt a történetet. Vonzott a gondolat, hogy tényleg véget vessek az emberré változott vámpír életének, de mégsem mozdult a kezem. Szántam. Nem sajnáltam, egyszerűen csak szánalmasnak tartottam, hova jutott és pont ezért… már azt sem érdemelte meg, hogy egy karót elpazaroljak rá.
- Nem vagyok a te „drága, egyetlen Damönöd”. – Figyelni kezdtem, ahogy próbálja elállítani a vérzését, de tudtam, hogy esélye sincs rá. Elég mély sebeket ejtettem rajta és nem is keveset, szóval mindketten tudtuk, hogyha nem segítek neki, belehal. A kérdésre megejtettem egy vigyort és az ajtó felé léptem.
- Ja. Tudod, elég sok a dolgom. Már várnak rám… valahol máshol. – Vállat vontam és rápillantottam az órámra is, majd egy idő után vissza rá.
- Majd hívok takarítót, amiatt ne aggódj. És tudod, mit? Egy szőnyeg ára bőven megéri, hogy meghalj. Sőt, szinte ingyen van. – Röviden felnevettem, aztán sóhajtottam és eltűnt az arcomról minden érzelem. Visszaindultam hozzá, a karót ledobva a földre, közvetlenül mellé. Aztán ahogy leguggoltam hozzá, emeltem is a számhoz a kezem és megharaptam a csuklómat, amiből a vér el is kezdett folyni. A nő szájához emeltem.
- Idd meg, aztán ha jól leszel, tűnj el innen és ne is lássalak többé. – Morogtam, miközben megfogtam a nő fejét és a csuklómhoz nyomtam, hogy még esélye se legyen tiltakozni a vérem ellen, amiről igazából nem tudtam, hogy… nem fog használni.
Az, hogy a véremet itta, eszembe jutatta, amikor én ittam egyszer a véréből. Játszott velem, szórakoztunk este az erdőben. Elfutott előlem, aztán az egyik fának dőlt. Akartam a vérét, hogy átváltozhassak, mire ő azt felelte, hogy vegyem el magam. Felsértette a nyakát és ekkor ittam belőle… Kicsit megráztam a fejem az emlékképre és türelmetlenül néztem Katherinet.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 16, 2017 3:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Damon ellenkezése túlzottan rá volt jellemző. Nem akart olyan lenni mint én, de ez ellen nem tehetett semmit. Megfertőzte a gonosz évtizedekkel ezelőtt, olyan dolgokat tett, amikre bizonyára nem büszke,  s mindezt a szerelem nevében tette. A különbség csak annyi volt köztünk, hogy én a túlélésért tettem mindent, de az ő álláspontja sem volt kevésbé önző. Magának akart engem, s közben észre sem vette, hogy sosem voltam az övé. Sem másé. Ő is és minden férfi eddig hozzám tartozott, én nem tartoztam soha senkihez és sehová. - Talán nem ismerlek, lehet hogy igazad van. De a benned lakozó sötétséget nagyon is jól ismerem. Akárhányszor jót akarsz cselekedni, felüti a fejét, igaz? - Egy keserű mosoly terült el az arcomon, de a rajtam ejtett sebektől még ez a mozdulat is fájt, minden egyes porcikámba belehasított a fájdalom. Béklyóként szegezett a földre és nem múlt el egy pillanatra sem. Dühösen magamba szívtam egy jó nagy adag levegőt, s ahogy kifújtam, szúró érzés hasított a kezembe és a lábamba. - A túlélésért bármire képes vagyok. Amit veletek tettem... tényleg csak szórakozás volt. De komolyan gondoltam minden egyes szavam. Az volt a tervem, hogy mindhárman együtt leszünk örökre. - vallottam be őszintén, de a hangszínem egyrészt fáradt és erőtlen volt a vérveszteségtől, részben pedig egy kis megbánással teli, bár az okát még én magam sem tudtam volna megmondani. Persze ostoba terv volt, majdnem bele is pusztultam, de legalábbis évtizedekre be lettem volna zárva Emily varázslatának köszönhetően. Holott a legjobb megoldás az lett volna, ha egyszerűen csak elengedem a fiúkat, vagy fogom őket és még a hisztéria kitörése előtt magammal viszem. De akkoriban túlságosan is a szórakozásnak éltem, végre nem rettegtem annyira nagyon Klaustól, viszont ennek ellenére tovább kellett volna állnom, amikor még lehetőségem lett volna rá. Végül is Pearlnek lett igaza. - Akkor ölj meg! Ölj meg, Damon! Tegyél jót az emberiségnek! - vetettem oda félig kiabálva, dühösen, kegyetlenül, hűvösen. Nem akartam meghalni, de elegem volt abból, hogy mindenki engem okol mindenért. Én változtattam át Damont, de szörnyeteget nem én csináltam belőle, a piszkos munkát bizony ő végezte el. - Sok mindent elértem már létezésem során, drága, egyetlen Damonöm. - félmosolyra húzódtak ajkaim, miközben azon voltam, hogy legalább a combomban elállítsam a vérzést. A Klausos megjegyzését már le sem reagáltam, mert pontosan tudtam, hogy ő sem akarja hogy megjelenjen a városban. Ha át akar adni neki, majd elvisz New Orleans-ba, de kételkedtem benne hogy bevállalna ennyi macerát miattam. Azt már inkább elhittem hogy elhint egy pletykát rólam, miszerint emberré változtam, mert igaza volt. Rengeteg ellenségem volt világszerte, sokan akarták a halálomat, de ez sem számított. Ha megteszi, elveszem a saját életem, mielőtt más tenné meg. Feltéve ha ezt a mai napot túlélem. - Itt akarsz hagyni? Damon... - néztem rá kissé ijedten. Ha itt hagy, meghalok, de ha marad, talán végez velem. Felsóhajtottam. Igazából teljesen mindegy, hogyan megyek a pokolba. Majd úgyis találkozom Damonnel,
ha eljön az ideje. - Ha meghalok, nem tudom kifizetni a szőnyeget. Te pedig takaríthatod utánam a vért és a holtestem is a te gondod lesz. - vetettem oda félvállról, kezdem beletörődni a tulajdon halálomba.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Vas. Márc. 26, 2017 12:14 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
Hunyorogtam a szavaira. De, változtam, méghozzá nem is keveset. Ez néha nem volt az ínyemre, máskor viszont pontosan tudtam, hogy… jobb lettem. Bár még volt hova fejlődnöm, sőt. A Hős Stefan nyomába soha nem érhetek, igaz, nem is akartam. Én valahol meg voltam elégedve azzal, amim volt. Amilyen voltam.
- Oh, K.P… már rég nem ismersz. És tudod, mi a legjobb benne? Nem is fogsz soha megismerni. Mert már nem érdekelsz annyira, hogy meg akarjam mutatni, milyen vagyok.
Vállat vontam és élvezettel néztem, ahogy szenved. Láttam rajta, hogy fájdalmai vannak és néha a hangját sem bírta elfojtani. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha még hetekig, hónapokig kínozhatnám. Bezárnám a pincébe, kikötözném és… kínoznám. Persze néha adnék neki enni, hogy ne haljon éhen nekem, de ennyi. Jó, néha talán elsősegélyt is nyújtanék, bár nem igazán értek hozzá. Elvégre nekem sosem volt szükségem elsősegélyre, a vámpírvér mindenre megoldás. A magam és mások sérüléseire egyaránt. Elvigyorodtam a gondolatra, de a további szavaira szemforgattam.
- Istenem, K.P… agyadra ment a magány, hogy ilyenek jutnak eszedbe? Azért utállak, aki vagy, Katherine. Azért, amit tettél velem. Velünk. Ezért utállak. Nem azért, mert annyira hasonlítanánk egymásra. És ezt vésd az eszedbe, ribanc. – Újból ránehezedtem a lábammal a combjára, amíg fel nem nyögött végre. Még akkor is, ha halkan. Kissé gyilkolós tekintettel néztem le rá és hallgattam végig.
- Ó, ennek semmi köze Elenához és az én „jó útra térek” dolgomhoz. Sőt… azzal tennék jót az emberiségnek, ha eltakarítanálak a Föld felszínéről. – Morogtam és közelebb hajoltam hozzá. – Nem érdekelnek a szánalmas monológjaid. Beszélj. Minek jöttél ide?
Hangom egyre ingerültebb volt, pedig már így is eléggé felidegesített ez a nőszemély. Álnok kígyó. Az ok, amiért viszont idejött… felnevettem.
- Na nem. Kétlem, hogy ez összejönne. Tény, Mystic Fallsban bármi lehetséges, de ez túlzás. A gyógyír nem véletlenül készült el. Nincs visszaút, Katherine. Törődj bele a szánalmas kis életedbe, ami rövidesen véget ér. – Sóhajtottam egy aprót, majd leszálltam végre róla a lábammal. – Tudod, mit? Nem öllek meg. Meg fogja tenni más. Ezer haragosod szaladgálhat szabadlábon jelenleg… majd feladok egy hirdetést, hogy „Katherine Pierce Mystic Fallsban lógatja emberként a két csinos lábát és vár a bosszúszomjas ragadozók általi halálra.” Tolongani fognak, meglátod. De… - Megjátszottam, hogy elgondolkodok. Hümmentettem is. - …a legjobb talán mégis az, ha szólok egy-két szót Klausnak. – Elpillantottam felé, majd egy Damonös mosoly kíséretében vállat vontam.
- Ha nem sietsz a kórházba, belehalsz a vérveszteségbe. És nem, nem hívok neked mentőt és nem, nem viszlek be a kórházba, Katherine. Ne is könyörögj. – Biztos voltam benne, hogy nem kérne meg rá, hogy vigyem be, de azért szerettem volna a tudtára adni, hogy eszem ágában sem lenne segíteni neki.
- Összevérzed a padlót… és a szőnyeget, ami egy kész vagyon volt. Ki fogod fizetni. – Ráncoltam a homlokom és gondterhelten sóhajtottam.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 25, 2017 11:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Egyértelmű volt hogy Damon nem örül nekem, de nem is vártam tőle mást. Azonban... a karót kicsit erős iróniának éreztem. Persze, számítottam rá hogy gúnyos megjegyzésekkel dobálózik, morbid viccekkel bombáz, de erőszakra... ha őszinte akarok lenni számítottam erre is. Mélyen legbelül talán reméltem is hogy nekem ront és véget vet a nyomorúságos életemnek. De előtte állva, jobban mondva előtte görnyedve a fájdalomtól már a szívem legmélyén sem akartam hogy megöljön. Pedig úgy tűnt nincs visszaút ebből a földi pokolból. A sérülések borzasztóan fájtak, állandóan éhes voltam, veszélyben éreztem magam és ennek tetejébe még a vámpírvér sem működött. - Te viszont nem változtál. Az ég világon semmit sem. Nem lettél te jobb ember Elena miatt, ez csak mese. Én ismerlek, Damon. - mutattam rá, mert attól még hogy egy ártatlan és állítólag tiszta szívű lányba szeretett bele még nem változott meg. Ugyanaz a gyilkos, heves természetű vámpír volt akivé az évtizedek alatt vált. Én pontosan tudtam milyen ez, mert én sem voltam képes a változásra. - Talán épp azért utálsz ennyire, mert túlzottan saját magadra emlékeztetlek. - Persze hozzám nem ért fel sem ő, sem más, mások nem élték volna túl mindazt amit én, de a jellemünk csakugyan hasonló volt. Neki sosem vallottam volna be, de nyilván ez volt az oka, hogy mindig Stefant választottam, a különbözőt, azt aki nem hasonlít hozzám. Ebből a szemszögből már érthető hogy Elena miért éppen Damont választotta. De ez nem jelentette azt, hogy nem akar belőle jófiút csinálni. És az a Damon Salvatore akit én ismertem sosem ment volna bele hogy belekényszerítsék bármibe is, ahhoz túlzottan makacs. Nem tudtam miféle baromsággal győzte meg magát hogy képes a változásra, de én nem hittem el. Nem arról van szó hogy egy vámpír sem képes a változásra, de egy olyan férfi, aki hozzám hasonlóan belerúg a földön fekvőbe, nem válik jobb emberé, pláne nem egyről a kettőre. Nem hagyhat maga mögött közel kétszáz évet. Szavaira már nem tudtam válaszolni, egyik lábával ránehezedett az enyémre és minden erőmre szükségem volt hogy ne üvöltsek fel megint. A fogaimat csikorgattam, még a szemeimet lehunytam hogy erőt vegyek magamon, de egy halk nyögés még így is kiszökött belőlem. - Damon... - hörögtem erőtlenül és újra kinyitottam a szemeim, őrá pillantva. - Ha tényleg meg akarsz változni a lány kedvéért, vesd el ezt az ötletet. Kérlek... Inkább ölj meg, de ne vigyél el Klausnak! - nem sok erőm volt beszélni, reméltem hogy megérti a tompa szavakat. Ennél többet nem várhatott valakitől, aki ennyi vért vesztett, aki haldoklik. Főleg Katherine Pierce-től. Az erősebb fájdalomtól ezúttal felszisszentem, aztán rögtön nevetésbe fulladt a fájdalom ittas hang. - Tudod milyen régóta nem éreztem valódi fájdalmat? Olyat amitől libabőrös leszel és az agyad egyszerűen kikapcsol, nem tudsz másra fókuszálni csak a kínra. Nem mondhatnám hogy hiányzott. - A kis monológom nem volt neki válasz, így inkább a lényegre tértem, mielőtt még holtan végzem éppen az ő szobájának padlóján. Ez sem az a hely volt ahol szívesen a másvilágra térnék. - Újra vámpír akarok lenni, Damon. És melyik hely lenne erre alkalmasabb, mint Mystic Falls? Ahol bármi lehetséges. - nevettem fel újra, szinte hangtalanul, testem alig rázkódott meg a mozdulatra, a szemeim pedig újra lecsukódtak. Tényleg nem lehetett sok hátra, talán egy óra és elvérzek. Nem voltam benne biztos, mennyi időm van még.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Márc. 08, 2017 10:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Nos, ha meg is változtál, engem már igazán hidegen hagy. Tényleg. Ne értsd félre, de köztünk már semmi sem lehet. Mármint, szó szerint semmi. Maximum egy nagy fal, akkora, amin nem jutsz át. Vagy inkább egy szakadék, ahova letaszíthatlak. – Gondolkodtam el, majd a továbbiakra kicsit hunyorogni kezdtem. Ez a nő… tipikus. A halál torkában is képes a másikba belerúgni. Talán ezt a tulajdonságot valóban tőle vettem át, mert azt hiszem, én is beleröhögnék a halál képébe és nem adnám meg azt az örömöt, hogy bárki azt lássa, fáj. Igaz, Katherine most elég szánalmasan festett és még a könnyei is eleredtek olykor.
Az, amit mondott, azért nyomott hagyott bennem. Hogy én? Elveszíteni mindenkit? Biztos voltam benne, hogy bármi történjen, Elena nem hagyna el. És az öcsém is volt olyan idióta, hogy kitartson a bátyja mellett akkor is, amikor már senki. Ezt tiszteltem benne, de egyúttal egy méteres baromnak is tartottam miatta. Mindig is azt gondoltam, hogy nem érek én annyit… annyit, hogy áldozatokat hozzanak értem vagy hogy kitartsanak mellettem. Valóban tettem rossz dolgokat. De az évek alatt változtam azon emberek hatására, akik most az életem részét képezik. És nem szabad elfelejtenem Delenát sem. Noha nem a vérszerinti lányom, felelősséggel tartozom érte és szeretem. Szüksége van rám és nem fogok csalódást okozni. A gondolataim kissé más irányt vettek, így gyengén megráztam a fejem, majd a karóra pillantottam, ami még mindig vörösen csillogott Katherine vérétől.
Elnéztem a nő felé, aki kezdett egyre vacakabbul festeni.
- Úgy fogalmaznék, hogy elégtételt vennék, ha visszavinnélek neki. Szép, keretes történeted lenne. Ez tök jó! A végén még irigyelni foglak. – Vigyorogtam rá, ezúttal figyelmen kívül hagyva a sértésnek szánt szavait. A karót továbbra is a kezemben fogtam, de már nem akartam újra belévágni. Lenéztem rá, majd a lábammal a sérült combjára léptem. A föld felé nyomtam, hogy még inkább érezze a törődésem.
- Könyörögj az életedért, Katherine. Különben itt fogsz elpusztulni a Salvatore házban, Damon Salvatore karója által. – Ezúttal nem mosolyogtam. Lábammal még inkább ránehezedtem és tovább figyeltem. – Biztos nem ilyen véget képzeltél magadnak… – Tettem hozzá halkabban, majd újra normál hangerőre váltottam. – Ideje lenne elmondanod azt is, miért jöttél. Biztos, hogy nem azért, hogy megkínozzalak. Bár gondolom, hiába is kérdezem, nem fogod továbbra sem elárulni… de ha megöllek, úgyis mindegy, mit terveztél. – Vállat vontam. Tetszett volna, ha nekiáll könyörögni, de tudtam, hogy ő nem az a fajta. Még ha nem is akar meghalni (és miért akarna?), ezt az örömöt nem fogja megadni nekem. Én viszont türelmesen… mit is beszélek? Egyre türelmetlenebbül figyeltem őt.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Szer. Márc. 08, 2017 4:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem hittem volna hogy ilyen borzalmasan alakul ez a találkozó, ha tudom, talán meg se jelenek itt. Számítanom kellett volna rá, mert Damon a mai napig neheztel rám a múltban történtek miatt. Azt hiszem alábecsültem őt. De nem ismertem volna be neki, már az is elégtétel lehetett számára hogy látta a könnyeket a szememben. Ami viszont még a belém állított karónál is jobban meglepett és jobban fájt, azok a szavai. Tényleg nem jöttem rá, mennyire elhidegültek tőlem az emberek, csak amikor már késő volt és visszafordíthatatlan. Hogy Elijah eltaszított magától érthető volt, mert ő még néhány évvel ezelőtt is adott volna esélyt nekem, képes lett volna megbocsájtani de elszúrtam. Damon viszont... őt már régen nem sebeztem meg úgy, ahogy a múltban. Valamiért mégis dühösebb volt rám, bár a heves természetét ismerve ennek sem kellett volna ledöbbentenie, csak önmagát adta, az pedig hogy emberként járultam elé, valahogy előhozta belőle a legrosszabb énjét. Szükségét érezte hogy ártson nekem. - És miből gondolod, hogy én az vagyok, aki egykor voltam? Lehet hogy egyáltalán nem ismered Katherine Pierce-t. - vetettem oda dühösen, államat büszkén felemelve tekintettem rá. Nem magyarázkodtam neki, hogy valódi könnyek árasztották el a szemeimet, mert legszívesebben elrejtettem volna az arcom előle, hogy ne lásson ebben a gyenge állapotban. Nem kellett volna idejönnöm. Amikor másodjára szúrta belém a karót, felordítottam és csak néztem, ahogy a lábamból és a kezemből is ömlik a vér, majd egyenesen a padlóra csordogál skarlátvörös patakként. - Nem az számít, hogy... halott leszek. - nyögtem és ép kezemmel letöröltem homlokomról az izzadtságot. - Hanem hogy te szenvedni fogsz. És bárhová is kerülök halálom után, élvezettel fogom nézni ahogy szép lassan mindenkit elveszítesz. - Nem, nem azért látogattam meg hogy átkozódjak és rosszat kívánjak neki, de mi mást tehettem volna? Nem mosolyoghattam rá bűbájosan és köszönhettem meg neki, hogy bántott. A méltóságom még így is megtartottam, a híres, nevezetes Petrova tűz pedig úgy éledt fel bennem, ahogy ő a szavaival és a nyamvadt karójával kínzott engem. Ahogy újra belém döfte a fegyvert, a fájdalom megint szétáradt az egész testemben és levegőhöz is egyre nehezebben jutottam. Letöröltem egy kósza könnycseppet a szemem alól, ami nem a fájdalomtól, sokkal inkább a megalázottságtól szökött a szemembe. Megpróbáltam felnyomni magam a földről, de minden mozdulat fájt. Visszaestem az ágy elé egy halk, félig elfojtott nyögés kíséretében és felpillantottam Damonre. - Hát erre vágysz? Hogy bevágódj Klausnál? Csak rajta! Adj át neki. Legalább az vet véget az életemnek, aki szörnyeteget csinált belőlem. De ha a szenvedésem tesz téged boldoggá akkor nem vagy különb nálam. Ugyanolyan rothadt a lelked. - feleltem erőtlenül és ahogy elhallgattam, lehunytam a szemeimet. Fáradtnak éreztem magam a vérveszteségtől, a sérült kezem remegett, több sebből véreztem, éreztem hogy egyre közelebb és közelebb kerülök a halálhoz.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Márc. 08, 2017 12:59 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
A szavai kissé mellbe vágtak. Igen, Elena mindig is arra vágyott, hogy újra ember lehessen. Talán az elején még rá is bólintottam volna, hogy tegyen, ahogy jónak látja, hisz valahogy mindig is Elena érdekeit néztem, az más kérdés, hogy a sajátos, önző módomon adtam meg neki mindig mindent, amire vágyott… de tudtam, ha emberré változna, akkor a köztünk levő kötelék gyengülne. Na nem azért, mert kevésbé szeretnénk egymást, de ha ő ember, én vámpír, akkor az idő, amit együtt tölthetünk, baromira végesnek ígérkezik. Ebbe pedig nem voltam hajlandó belenyugodni.
Katherine könnyei viszont most elégtételként csillogtak a szemében. Végre letaszítottam a porba a nőt, aki eddig mindig mindenkit megalázott és kihasznált. Na nem hittem, hogy ezek a könnyek annyira valódiak lennének. Katherine szerette magát megjátszani. Pazar színészi alakítást nyújtott mindig, olyannyira, hogy eleinte még engem is sikerült megvezetnie.
- Nem hatnak meg ezek az álkönnyek. Jó színész vagy, de nem annyira, hogy bedőljek neked. Már nem az vagyok, aki egykor. – Vontam meg a vállam. – Az a naiv idióta gyerek már rég meghalt. Azon az éjjelen, amikor lelőtték. – Sóhajtottam egy aprót és tovább figyeltem őt.
A karó okozta könnyek láttán megejtettem egy félmosolyt. Ha az előbbiek nem is, ez tuti igazi és őszinte. A szavaira viszont összepréseltem az ajkaim, majd újból a lány combjába vágtam a karót. Azaz, ezúttal a kezén is átment, hisz a sebre szorította azt.
- Majd meglátjuk. Térjünk vissza erre a kérdésre úgy 100 év múlva… oké? Ja, hogy te akkor már rég egy koporsóban leszel valahol… ki tudja, hol. – Vigyorogtam rá. Nos, valahol bántott, amit mondott. Valahol jogosnak éreztem. Nem vagyok szent és soha nem is leszek az, a bűneim nem fognak elhalványulni. Amit megtettem, azt megtettem és az esetek 80%-ban, ha újra lehetőségem lenne rá, újra… megtenném. Mert én ilyen vagyok. Önző. És nem érdekel, kin kell átgázolnom. Nem érdekel, ki mit gondol, mi a helyes. Azt teszem, ami szerintem jó. Ami nekem, Damon Salvatorenak jó.
A karót újra kihúztam belőle, majd újra beléállítottam, miközben az arcát figyeltem.
- Annyira szánalmasak a könnyeid… vajon hány áldozatod látna szívesen ennyire kiszolgáltatottnak és gyengének? – Elgondolkodtam. – Klausnak vajon nem kellesz? Újra ember vagy. – Újból megejtettem egy félmosolyt. – Talán, ha átadnálak neki, még piros pontot is kapnék az üzenőfüzetembe.
Nevettem fel, miközben kirántottam egy laza mozdulattal a karót belőle. Élveztem, hogy bánthatom, ez tisztán látszott.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Szer. Márc. 08, 2017 12:15 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Szerettem hogy ilyen könnyen fel lehetett őt dühíteni, bár nem volt valami okos ötlet ebben a formámban. Könnyedén átdöfhetné azt a karót a szívemen, olyan könnyedén mintha csak a vajba szúrna egy kést. De annyira nem féltettem az életem, hogy a szurkálódásról lemondjak, ha jobban féltettem volna talán akkor sem teszek le róla. Kiegészítettük egymást a gúnyos megjegyzéseinkkel, a sötét humorunkkal és a szúrós pillantásokkal. Viszont épp emiatt nem alkottunk volna jó párost. Ezt inkább már nem említettem, övön aluli ütés lett volna újra előhozakodni ezzel, még ha őt meg se hatja már. - Tudod jól hogy magának akarta. Ha nem teszi meg, én megöltem volna, nem tagadom. De ez nem jelenti azt hogy örülök hogy így alakult. - jegyeztem meg halkan, kicsit sem örömittasan az utolsó mondatot. Azt már nem vallottam be hogy meg akarom bosszulni a Gilbert lány tettét, minél kevesebben tudnak róla annál jobb. Halandó emberként nem tudtam volna megvédeni magam senkivel szemben, nem újságoltam hát hogy mire készülök, amint esélyem lesz rá. - Ugyan máár, Damon! - nyújtottam el a szót és a szemeimet forgattam, miközben néztem ahogy forgatja az ujjai között a karót. Tisztán emlékeztem arra az estére a Lockwood házban, mikor képes lett volna végezni velem, de aztán nem tette. Elena miatt. Akkor tényleg megölt volna, de annyi esélye lett volna azután is. Kételkedtem benne, hogy csakugyan képes lenne végezni velem. Annyira nem gyűlölt már. - Talán igazad van. Senkim sincs. - vágtam egy grimaszt, de nem reagáltam le jobban a szavait. Tényleg nem volt senki, aki törődött volna velem, egy árva lélek sem, akinek számítottam volna, de a lelkem mélyén tudtam, hogy a Salvatore fiúknak valamennyire azért mégis számítok és hogy Elijah is azért volt olyan rideg velem, mert összetörtem a szívét. Kétszer is. Figyeltem, ahogy Damon döntésképtelenül szorongatja a karót a kezében, én pedig csak vártam, mikor szegezi nekem a jelentéktelen fadarabot, ami most még több kárt tehet bennem, mint vámpírként. Igaza volt, ez tényleg ironikus. A szavai viszont dühítőek voltak, kezdtem elveszíteni a kontrollt, összeszorított szájjal, egymásba font karral hallgattam. Nem voltam elég erős hozzá hogy kicsavarjam a kezéből a rögtönzött fegyvert, kénytelen voltam hallgatni, elmenni úgysem hagyott volna. Sértődötten pillantottam fel rá, éreztem hogy szemeim megtelnek könnyel, de visszanyeltem őket, nem csorogtak le arcomon, legalább minimálisan megőrizhettem így a méltóságom. Miközben azzal küszködtem, hogy ne sírjak éppen Damon előtt, ő láthatólag kitalálta, mit kezd velem. A következő pillanatban szóhoz sem jutottam, megnyikkanni sem tudtam. A karót hirtelen a lábamba vágta és azon nyomban Klaus jutott eszembe. Hihetetlen hogy a történelem állandóan újraismétli önmagát, méghozzá ilyen kegyetlen módon. Ahogy megéreztem a fájdalmat és felocsúdtam, egy nyögés szakadt ki belőlem, arcom eltorzult és a könnyek megint elárasztották a szemeimet, de ezúttal a fájdalomtól. Felszisszentem, majd a lábamhoz kaptam és próbáltam elszorítani a sebet azzal, hogy rányomtam egyik tenyeremet. - Gúnyolódj csak. De nehogy azt hidd, hogy te nem leszel még ebben a cipőben. Hibázni fogsz és előbb-utóbb lemondanak rólad. Ahogy rólam is. - jelentettem ki magabiztosan, félig eltorzult arccal.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Márc. 07, 2017 11:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
Miközben a karót fogtam a kezemben és forgattam az ujjaim közt, őt figyeltem. Utáltam, ahogy a szájára veszi a barátnőm nevét. Utáltam, ahogyan kiejti Elena nevét.
- Elena nagyon is jól tette, hogy lenyomta a torkodon a gyógyírt, mielőtt… te tetted volna ugyan ezt vele. És csak hogy tisztázzuk… biztos vagyok benne, hogy egy csepp lelkiismeretfurdalása sem lenne a halálod miatt, amit egyértelműen én követnék el. Elenának ehhez semmi köze. – Szegeztem le, majd végigmértem.
- Pont ez lenne a lényege, Katherine. Az, hogy nem látnánk egymást. Jobban aludnék tőle, hidd el. – Sóhajtottam egy aprót, majd átvettem a másik kezembe a karót. – Lehet, annyira bekattantál az emberi léttől, hogy elkezdett hiányozni néhány emberi… dolog? Az, hogy valaki törődjön veled és szépen szóljon hozzád? Van egy rossz hírem. Mivel az évek alatt mindenkit elmartál magad mellől, már senki sincs, aki önként és dalolva hullik a lábaid elé. Nincs senki, aki örömmel szólna hozzád. Nincs senki, akinek számítanál… - Magyaráztam, miközben rámosolyogtam. Aztán eszembe jutott a lánya, Nadia. Nos, maximum ő az, aki elviseli a drágalátos anyuci pofiját. Bár magam sem értem, miért. Talán fel kéne világosítanom arról, milyen is valójában az anyja? Mert ha tudatában van annak, Katherine mekkora egy számító, manipulatív ribanc és így van mellette… nos, akkor gratulálni tudok, mert a szememben ő sem lesz különb. Bár, igazából így sem.
A kérdést, miszerint eddig nem öltem meg, most miért tenném… hát, inkább figyelmen kívül hagytam. Én magam sem tudom, mi állított meg annyiszor abban, hogy megöljem. Minden porcikámban gyűlöltem őt, de a múltunk túlságosan is összefonódott ahhoz, hogy csak úgy hagyjam elveszni. Egyszerre akartam gyűlölni és „védeni”. Nehéz magyarázni és nem is az a jó szó rá, hogy „védeni” akartam. Őt nem. Inkább az emlékeket, amik már réges-rég megfakultak és koromfeketévé váltak... már egyszerűen nem volt jó dolog Katherineben.
A másik kérdésére a szemeimet forgattam, majd felnevettem.
- Ó, hogyne, Katherine. Annyira hiányoztam neked, mint nyáron a Télapó. – Megejtettem egy bájos vigyort felé, majd közelebb léptem. – Miért nem keresed fel Elijaht? Vagy nála már próbálkoztál és csúfos vereséget szenvedtél? Elküldött? Neki sem volt szüksége a szegény kicsi Katherine Pierce-re? – Szomorú arcot vágtam, majd megenyhültek a vonásaim és hirtelen a nő lábába szúrtam erősen a karót, amennyiben nem figyelt. Ha megölni nem is akartam, a bosszú akkor is élt bennem és szerettem volna szenvedni látni őt. Látni a fájdalmat az arcán. Mert ezúttal nem fog hamar begyógyulni a seb, amit ejtek rajta. Nem, már nem. Hisz már csak egy törékeny lányka, aki bemerészkedett az oroszlán barlangjába. Hát vállalja a következményeit emelt fővel! A karót egyúttal megforgattam benne, majd kirántottam és elégedetten figyeltem meg rajta Katherine vérét, ami a fadarabról szépen a földre csordogált.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Kedd Márc. 07, 2017 10:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Hogy hányszor zajlott már le ez a jelenet köztem és Damon között? Ó, túl sokszor! Nem csak halandóként szorongatott már meg, bár vámpírként sokkal jobban élveztem, mert fizikailag is vissza tudtam vágni, nem csak szavakkal és incselkedéssel. De még így sem bántam a közelségét. Még ha nem is éreztem soha úgy iránta mint Stefan iránt, igenis fontos volt nekem és jobban törődtem vele, mint ő azt valaha is gondolta. Nem számított, sokakkal ellentétben nekem fontosabb volt a saját véleményem, mint másoké, s legtöbb esetben elég volt az hogy én tudtam az igazságot. Damon meg amúgy sem hitte el soha egy szavamat se, kivéve mikor arról kérdezett szerettem-e. Azt nehéz lett volna elmagyaráznom neki hogy igen, de nem egészen úgy mint az öccsét, mert úgysem értette vagy fogadta volna el. Talán egyedül épp a drágalátos Elena az, aki érti milyen egyszerre két vasat a tűzben tartani úgy, hogy mindkettő iránt tényleges érzelmeket táplálsz. - Csak nem félsz, hogy emberré válsz a véremtől? Igazad is van, a vámpírság jobban illik hozzád, a helyedben én sem mondanék le róla. Ami azt illeti... nem is szabad akaratomból lettem ember, ugyebár... - keserűen felnevettem és gondolatban átkoztam a kis kedvencét. De igaza volt egy dologban; fogalmunk sem volt róla mi történik ha valakiből kiszívják a gyógyírt. Én nem hittem, hogy egyszerre több mindenki beveheti probléma nélkül. Akiből kiszívják, nem élhet ugyanúgy, mint előtte, nemde? Én arra tippeltem, az illető meghal. És én egyáltalán nem terveztem még elhagyni ezt a világot, pláne nem ilyen módon. A gyógyír jó helyen van a véremben egészen addig, míg nem találom ki hogy szedhetném ki onnan mindenféle gond vagy halál nélkül. - Nem bánom. Legalább többé nem akar senki levadászni a gyógyír miatt. De azért tisztázzunk valamit, ha te megölsz engem, lényegében Elena lelkén szárad a halálod. Mivelhogy ő változtatott emberré. - feleltem két köhögés között, de újra elvigyorodtam. Nem számított hogy az ujjai a nyakamra fonódnak és hogy holnap valószínűleg kék és lila ujjnyomokkal lesz tele a bőröm. Akkor sem adtam meg neki azt az örömöt hogy könyörögni lásson. A levegőm fogytán volt, de a kezeit meg se próbáltam lefejteni magamról, nem voltam elég erős hozzá és nem akartam fölöslegesen pazarolni az energiám. A következő pillanatban elengedett, de mire egyet pisloghattam volna már a földön voltam. A hátam egy kicsit fájt, a padlón fekve felnyögtem, de nem keltem fel azonnal, egy teljes percig még biztosan ott hevertem. Az idő alatt Damon a szekrényhez lépett, s míg kutakodott, feltápászkodtam annyira, hogy a hátamat az ágynak tudjam dönteni. Megint köhögtem és a torkomhoz kaptam, csak akkor láttam meg hogy egy karó van a férfi kezében. - Ha arra várnék hogy hívj, soha többet nem látnánk egymást. És nem akarlak kitenni akkora fájdalomnak és hiányérzetnek, Damon. - oldalra billentettem a fejem. - Ha eddig nem tetted, miért most ölnél meg? - kérdeztem kissé értetlenül. Bármikor megtehette volna már az évek során, eddig mégsem valósította meg az állítólagos vágyát. Egy kicsi félelmet azért éreztem, tényleg nem szándékoztam még feldobni a talpam, de meglepően enyhe rettegés kerített csak hatalmába. Talán tudtam, hogy úgysem teszi meg, vagy hogy ismételjem önmagam, már egyáltalán nem számít élek-e vagy halok. - Ha azt mondom látni akartalak hiszel nekem? - csücsörítettem és hunyorítva néztem rá. Elijah nem hitte el, nyilván ő sem fogja, de egy próbát megért. Végtére is ha emberré válik egy vámpír és törékennyé is, miért ne látogathatná meg a régi szeretőit? Nekem azonban mindig volt hátsó szándékom és elég jól ismertek már ahhoz, hogy ezt tudják.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Márc. 07, 2017 9:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
Őszintén, örülnöm kellett volna annak, hogy már várt? A saját szobámban? Hát nem. Egyenesen bosszantott, hogy átjáróháznak nézte ezt a lakást. Elhúztam egy fél pillanatra a számat, de az Elenás megjegyzésére a kezem a hajáról áttért egyenesen a torkára. Ujjaimat szépen köréfontam, így néztem farkasszemet a nővel, aki egykoron többet jelentett számomra a saját életemnél, ma viszont már egy porszemnél is kisebb a szememben.
- Nem vágyom a véredre, ahogy rád sem, Katherine. De kíváncsi lennék, mi lenne, ha valaki kiszívná belőled a gyógyírt… - Húzódtak mosolyra az ajkaim. Tényleg, akkor mi lenne ezzel a nővel? Amíg a gyógyír benne van, én biztos nem nyúlok hozzá, mármint a véréhez. Az emberré válás távol állt tőlem és a legcsekélyebb esélye annak, hogy Kat vére emberré tenne… nos, nem volt ínyemre.
- Ja, jó kis kombináció. Legalább szép halálod lesz. – A szexi és bosszúálló Damon által. Igen, vonzott a gondolat, hogy megöljem azt a ribancot, aki miatt elég sok rossz dolgot tettem. Jobban mondva nem is pontosan miatta, hanem azért, amivé váltam a kedvéért. Az ujjaimat egyre szorosabban fontam a csinos, törékeny kis nyaka felé.
- Mit szeretnél, mit tegyek? A megfojtás túl… egyszerűnek tűnik. – Ám addig nem álltam le, amíg egy kicsit nem kezdett könyörögni, hogy engedjem el. Már ha könyörgött. Ha nem, akkor addig folytattam a szorítást, amíg azt nem láttam, elég. De ezután sem engedtem el teljesen. Lerántottam az ágyról, majd a földre taszítottam.
- Máskor, ha nem hívlak, ne keress. Már ha lesz következő alkalom. Még nem döntöttem el, élve távozol-e innen. – Vigyorogtam, miközben az egyik szekrényhez léptem. Kinyitottam és kutakodtam benne egy ideig, mielőtt kiemeltem volna egy karót. Azzal fordultam Katherine felé. Ha menekülni akart volna, az útját álltam a szoba bejáratánál.
- Ironikus lenne, ha egy karó végezne a nagy Katherine Pierce-el, aki már nem vámpír… - Vontam vállat, majd a szemébe néztem. – Mellesleg, minek a reményében látogattál el a Salvatore házba? Mit gondoltál, tárt karokkal fogadunk azok után, amik történtek? – Néztem rá kissé értetlenül.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 06, 2017 10:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem lepődtem meg mikor Damon felbukkant, hiszen az ő szobájában voltam, sőt, azért jöttem ide hogy vele találkozzam. Aki nem zárja a saját házát, az ne számítson jóra, neki pedig biztos nem a "jó" szócska jut eszébe rólam, kellemes meglepetésnek meg végképp nem nevezne. Viszont nem hallottam a lépteit, így kicsit azért mégis meglepett a felbukkanása. Újabb hátránya az emberlétnek. Régen már azelőtt tudtam mások jelenlétéről hogy megpillantottam volna őket, de már nem így volt. Egyszer csak megütötte most már gyönge hallásomat az ismerős hangja és fejjel lefelé néztem végig, ahogy ellöki magát az ajtófélfától és felém indul. Az üres zacskót a földre ejtettem nemtörődöm módon és elmosolyodtam. - Damon. Már vártalak! - széttártam a karjaim az ágyon, ügyelve rá hogy ne csússzak le a földre, de nem kellett túlzottan óvatoskodnom, a következő pillanatban már a férfi szorításában voltam. A hajamnál fogva. Felszisszentem, ahogy ujjai belegabalyodtak a fürtjeim közé, de a mosoly nem fagyott le az arcomról, sőt, kiszélesedett egy kegyetlen vigyorba. Nos, igen, semmit sem változtam. - Csak nyugodtan, táplálkozz belőlem! Majd meglátjuk Elena mit fog szólni hozzá, ha megtudja. - rekedtes hangon felnevettem. Már nem voltam vámpír, így a belőlem való ivás nem lett volna olyan személyes, de azért mégis, az ajkai a nyakamon, a fogai a bőrömbe mélyedve... Egy nő sem akarná hogy a vámpír szeretője ilyen közel kerüljön az ex szerelméhez. Engem nem zavart volna ha belém mélyeszti a szemfogait, ahogy az sem hatott meg, hogy a hajamat szorongatja. Nem féltem tőle, még így, törékeny emberként sem. - A vadságod miatt kedveltelek annyira mindig is. Ez most sincs másként. A bosszúálló, erőszakos Damon szexi. - jelentettem ki és megvontam a vállaimat, már amennyire meg tudtam mozdulni a szorításában. - Ó, igen Damon, mutasd meg mennyire! - incselkedtem vele enyhe gúnnyal megfűszerezett hangon, egyáltalán nem féltettem a bőröm. Mit számít, ha itt és most végez velem? Legalább az ő keze által halok meg és nem a gyógyír miatt csapol meg valami őrült és ostoba vámpír. Persze Damon már rengetegszer végezhetett volna velem, nem kellett volna kivárnia, míg halandó nem lesz belőlem ahhoz, hogy az életemet vegye. Mégsem tette meg, talán ezért voltam bátrabb a kelleténél, vagy mert beletörődtem, hogy emberként bármelyik pillanatban meghalhatok.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 04, 2017 12:29 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nostalgia's a Bitch
Damon & Katherine
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ahogy beléptem a házba, rögtön éreztem, hogy valami megváltozott. Pontosan nem tudtam, hogy mi, de aztán meghallottam valamit. Vagy inkább valakit. Egyenesen a szobámba indultam és akit ott találtam, nos… hogy is fogalmazzak? Megdöbbentett, hogy így besétált önként az oroszlán barlangjába. Az ajtófélfának dőltem és figyelni kezdtem. Katherine. Már messziről kiszúrom, hogy ő. Párszor ugyan sikerült megvezetnie annak idején, miszerint ő Elena, de ennek már vége. Ekkor gondoltam bele, hogy az a Katherine, akit én ismertem, már nincs. Már csak egy emberi lény van tőlem pár méterre és ha akarnám, két pillanat alatt kitéphetném a szívét. Ugyanis nem tudna védekezni. Ahogy e gondolat végigfutott az agyamon, úgy mosolyodtam el.
- Katherine Pierce. Vagy ahogy önmagát nevezi, „a túlélő”… Micsoda pazar meglepetés. – Törtem meg a csendet és löktem el magam az ajtófélfától, hogy közelebb mehessek hozzá.
- Ingyen házhoz szállítás van ma? Nekem miért nem szólt senki erről? – Méltatlankodtam, majd a lány mellé érve elkaptam a hajánál fogva és feljebb húztam, hogy ne lógjon le az ágyról. Bár nem voltam túlzottan erőszakos, épp hogy csak elkaptam, jelezve, ki itt a főnök. – Mesélj, milyen az emberi lét? Törékeny, igaz? Megmutassam, mennyire?
Mosolyra húzódtak az ajkaim. Fölényben éreztem magam. Végre én voltam az, akinél a hatalom van és ő volt az, aki bármelyik pillanatban a hullaházban végezhette volna.

[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Damon Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Márc. 07, 2017 9:56 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Pént. Márc. 03, 2017 10:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Damon • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Amióta emberré váltam nem elég, hogy rendkívül kicsi hólyaggal rendelkezem és fáj a magassarkú viselése, de még a korgó gyomrom is állandóan emlékeztet halandóságomra. Miután szereztem némi kaját a motelben lévő chipses automatából és magamra kaptam egy dzsekit - mivelhogy a fogvacogás is az életem részévé vált -, felkerekedtem és útnak indultam a hatalmas ház irányába. Gyalog nem kevés időbe telt, mire eljutottam a birtokra, a lábaim sajogtak és mily meglepő, a gyomromat is üresnek éreztem. Halkan kopogtattam a bejárati ajtó, de miután egy árva lélek sem felelt, belöktem az ajtót és jó hangosan be is csaptam magam mögött, hátha a Salvatore fiúk vagy valamelyik idióta felbukkan, de senki sem fogadott. Még így törékeny emberként sem zavartattam magam, a gyomrom vezetett egészen a konyháig, ahol először az asztalon hagyott maradék palacsintát tömtem magamba, majd a hűtőben talált néhány hozzávalóból általam készített szendvicset majszoltam el hihetetlenül gyorsan. Egy nálam maradt chipses zacskóval jártam be a ház többi részét, cipeltem magammal mint egy kislány a szeretett maciját, semmi pénzért nem engedtem volna el. Végül az emeleten találtam magam, ahol hatalmas kísértés kerített hatalmába, hogy anyaszült meztelenül várjam Stefant a saját ágyában. Megmosolyogtam a gondolatot, de helyette Damon szobájába tértem be, mielőtt még őrültségre vetemednék. Amúgy is kíváncsi voltam milyen az új, boldog Damon, hiszen megkapta a lányt akire oly nagyon áhítozott. Lassan lenyomtam a kilincset, majd egy ismerős szoba látványa tárult elém, s nem habozva rögtön az ágyra vetettem magam, de ahhoz már nem volt erőm, hogy a cipőt levessem magamról. Fáradt voltam, túl régóta nem feküdtem már ennyire kényelmes ágyban. A motelszobámban lévő ágy egy roncs, a matracból rugók állnak ki, kikészítik az egész testem, a derekam például már egy hete hasogat a fájdalomtól és még egy profi masszőrt sem tudok igézni magamnak! A vámpírlétből leginkább az igézés hiányzott a legjobban, amitől olyan kényelmes volt az egész élet. Annak a képességnek az elvesztése sokba került nekem, elveszítettem tőle jóformán mindent. Legfőképp a szabadságomat, bár azt az erőm elvesztése is okozta. A merengés csak még inkább keserűbbé tett, úgy éreztem magam mint egy érzelmi nulla, legszívesebben az arcomba nyomtam volna egy párnát és addig sikoltottam volna amíg bírom szusszal. Vagy amíg meg nem fulladok. Egy darabig még mozdulatlanul feküdtem a hátamon, majd átfordultam a hasamra és félig lelógva, fejjel lefelé öntöttem a számba az utolsó morzsákat a zacskóból. Hihetetlen módon még mindig éhesnek éreztem magam.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

Damon szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Damon szobája
» Damon szobája
» Delena Christianna Salvatore - Damon és Elena kislánya
» Greg hálószobája
» Stefan szobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Salvatore birtok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3