A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
my dark side. ℘
† Kedvenc dal :
i'm so sorry. ℘
† Tartózkodási hely :
in the hell. ℘
† Hobbi & foglalkozás :
kill yourself. ℘
† Humor :
killer, sweety. ℘



Silas ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 10, 2016 10:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
To Stefan Salvatore
[You must be registered and logged in to see this image.]

Napfény szinte alig szűrődik be az ablakokon keresztül, hisz a függöny kellő mértékben kizárja a fényforrásnak minősülő jelenséget. Ámbár a látási lehetőség teljesen tisztán, és pazarul megmutatja a szoba belsejének látványát, így voltaképpen felesleges megerőltetnie magát bárkinek is ahhoz, hogy elhúzva a sötétítőt, nos világosságot teremtsen. Szinte az összes berendezés darabokban hever a padlózaton, és még a 'káosz' szó kifejezés is csak finomítása a valódi helyzetnek. Széttépett, összegyűrt, helyenként teljesen megsemmisült papírfecnik köszönnek vissza, és egyedül azt furcsállom ebben az egészben, hogy nem kezdenek el integetni a számomra. Üvegszilánkok, bútordarabok, felvert parketták, leomlott faltörmelékek, és még megannyi feleslegesen elpocsékolt berendezési tárgy, avagy eszköz sodródott a végső használhatatlanságának végzetébe. Siralmas, és egyben totálisan visszataszító eme szobának a képe. Nem elég, hogy minden rendezetlenül hever itt-ott a földön, de még totálisan darabokban, mintha épp egy olyan helyre látogattam volna be, aminek már vagy száz éve nem lenne lakója. Stefan-nak tehát kétségtelenül sikerült elnyernie az év "rendezetlen szobája" díjat, és már csak át kellene neki nyújtani.
Szerintem teljesen ironikus ez az egész jelenet, de komolyan. Kezdem lassan úgy érezni magam, hogy nincs is szükségem televízióra, hanem csak elég, ha Stefant bámulom a nap huszonnégy órájában, és olyan szappanoperai előadásokban lehet részem ezáltal, amelyről még álmodni sem mertem volna. Itt van a brazil szappanoperák főhőse! A sármos, és jóképű férfi karakter -, ámbár csak azért fényezem, mert az én alakomban tündököl -, aki meghódítja a nők százainak a szívét. Van itt minden, aminek lennie kell; töménytelen erotika, nyálcsorgatás ezer fokon, és árvíz mértékű sírás.. Már csak egy úszógumi hiányzik mindenki részére, és ezek után tökéletesen végig is nézheti a műsorszámot. Bár nekem nincs szükségem felesleges úszógumira, inkább a pop-cornt hiányolom. Jó lenne bedobni egy-két szemet, és megenni, miközben Stefan drámai arckifejezéseit nézem, és néha-néha a bevillanó gondolatait hallgatom. Teljes mértékben azt kell mondanom, hogy egy szórakoztató srác lenne, ha nem éppen a saját tükörképemnek tudhatnám be. Szóval.. igen, muszáj lesz valamit kezdenem a törékeny lelkével, a megsebzett kis énjével, és valahogy megmutatni neki azt a part szakaszt, amely által elérheti a célállomást, hisz már nekem unalmas, miszerint gondolatban ezernyiféle módon marcangolja önmagát. A halálra fókuszál, és a mérhetetlen fájdalmára, mert mindig mindenki magára hagyja, sőt kihasználja, és éppen emiatt magányos... - Oh, ugyan már, Stefan Salvatore! Azt hiszed, hogy az élet fenékig boldogság mindenki más számára, és mindösszesen csak neked keserű szenvedés? Ha tudnád azt, amit én tudok, s ha sejtenéd azt, amit nem akarsz.. Nos, kérlek, az én életem kínjait hordozod magaddal, az én sebeimet cipeled a lelkeden, s ami nekem kétezer év magányba, kínba, és fájdalomba került, nos neked még csak a kezdet. - Futtatom végig a legmélyebb gondolataimat az elmémben, amelyeket hangosan az Istenért se vallanék be. Nem vagyok már gyenge alkat, hisz a szenvedésem véget ért, viszont Stefan léthelyzete, egy másik témakörbe tartozik.
Nem sokára megszakítom a színészi alakításomat végül, és ezáltal magamra öltöm a saját alakom, hogy hátha ezzel többre megyek, mintsem a másik véglettel. Eleinte mély levegőt veszek, majdan a felismerése hallatán kegyetlen mosolyra húzom az ajkaimat. Érzem a belőle áradó dühöt, amelyet az irányomba mutat, és innentől teljes körűen rácsatlakozom az elméjére, hogy ne maradjak ki a részletekből. Finoman kezdem el neki felvezetni a helyzetét, majdan egyre durvább sebeket tépek fel benne, miközben ő kezdetben arra gondol, hogy csak beképzel magának, és ez milyen kis idilli elmélet egyébként. Majdnem nevetésben török ki, de inkább mégsem teszem meg eme megfontolatlan lépést. Nem kell sokat várni, és tökéletesen igazat ad nekem, ahogy azt is belátja, hogy teljes valójában csakis velem van dolga, és nem pedig a képzeletével, avagy a fantáziája szüleményével. Tekintettem a legutolsó gondolatai folytán, nos kérdővé, és érthetetlenné válik. Félig örülök, és félig őrültté avanzsálom őt. Két végzetes döntésen gondolkozik; kikapcsol, mert számára az nyújt menedéket, vagy pedig könyörögni fog nekem a haláláért. Szerintem a kikapcsolással jobban járna.
Végül a halk, de mégis a fájdalmasan felhangzott rövid mondata térít magamhoz. Gondolataim köddé válnak, és érzéstelenül pillantok a megtört alakjára, amely immáron hátat fordít nekem. Felsóhajtok, és kezeimet megtámasztom az ágy legszélén, míg egyetlen könnyed ugrásszerű mozdulattal, nos állóhelyzetbe kerülök. Megforgatom a szemeimet, és lassú léptekkel indulok meg az irányába, miközben a hátam mögött megfogom a jobb kezemmel a bal csuklómat. Az oxigént óvatosan veszem magamhoz, ahogy tőle csupán néhány centiméterre állok meg.
-Stefan..-Mondom ki egészen halkan a nevét, miközben egy ördögi mosoly játszik az arcomon.-Nincs értelme tagadnod...-Lépek könnyedén mellé, ahogy közelebb hajolok felé.-...mindennél jobban arra vágysz, hogy menedéket találj.-Teszem hozzá viszonylag halkan, ahogy elengedve a csuklómat finoman vállon veregetem.-Nem befolyásollak, nem hazudok neked, és nem is verlek át. Te magad is tudod, hogy semmit sem jelentesz senkinek.-Mondom határozottabban, ahogy bal kezemmel simán megtámaszkodom a falon, és oldalról bámulom immáron a vámpírt.-Rajtad áll csupán a döntés, de szerintem jobban járnál a kikapcsolással, a bosszúval, és az élvezettel, amelyet azaz éned nyújt.-Mondom komolyabbra véve a figurát, de legbelül mosolygok, hisz tudom, sőt érzem azt, hogy sikeresen el fogom érni a célomat. Stefan engedelmes, sőt hű katona, azaz egy olyan valaki, aki nem tűri a fájdalmat, s inkább elmenekül előle, így tehát... ideje, kedves hasonmásom, menekülni..


† Megjegyzés: Hello, my shadow self Cool / Zene: Devil May Cry   ©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :


† Kedvenc dal :
blackbird song ♢
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♢
† Humor :
funny ♢



Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 08, 2016 9:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
hello, me

Egyszer meg fogok halni, mint ahogyan mindenki más is egyaránt. Belegondolva is, elmélyülve annak fogalmában... Milyen lehet a halál? Pokoli előjelű, vagy talán nyugodt? Nem tudom. De azt igen, hogy vágyom rá. Szenvedésem mostanra már a szenvedélyemmé válik, melyben már nem a fájdalmamat, a poklomat, vagy a kínomat látom, hanem csupán a megnyugvásomat, a társamat. Oly régóta van már velem, s való igaz, kellett kis idő, hogy hozzászokjak. Eleinte még nem tűrtem meg magam mellett, sőt, menekültem előle, mint valami őrült. S ahogyan aztán az idők telni óhajtottak, nos, már nem menekültem előle, kezdtem elfogadni, de még mégsem ragaszkodtam hozzá olyannyira. Végül aztán már teljesen elfogadtam, sőt, olyannyira, hogy a nélkül mostanra már képtelen lennék élni. Engem a gyötrelem jellemez, a fájdalom, amely még dobogtatja vérző szívem, mely még erőt ad mindahhoz, hogy éljek ezen a Földgolyón. De hát, mit is beszélek én? Mosolygok, hiszen a világban elférek.
Mikor aztán oda kerülne a sor, hogy hű társam, a fájdalom elhagyjon, valami újra emlékeztet arra, mint amire régen. Hagyták, hogy érezzem ezt évekig, hagyták, hogy értelmet nem remélve újra emlékeztessem magam mindarra, amire már régen rájöttem. Hagyták, hogy visszatérjek nevelőanyámhoz, az éjjeli világhoz, hagyták, hogy ott önnön magam legyek, s végül aztán teljesen elvesszek a sodrással. Erős akartam maradni, nem mutatva fájdalmam, de végül aztán magamnak kellett belátnom, hogy voltaképpen mennyire is gyenge vagyok. Főleg, mikor feladok mindent, és kikapcsolok... tudom, hogy gyenge vagyok. De nem tudom elviselni a magányt, az egyedüllétet, azt, hogy engem mindenki csak kihasznált. Akartam valakihez ragaszkodni, de az akarás, a kívánság, egy álom, nos, ezek mind elfáradt szavak, melyekben ugyan lehet hinni, de nem fognak megvalósulni.
Szóval hát, mindenki hagyta, hogy miattuk érezzem magamat őrültnek, s gondjaim kulcsát ne a megoldásomnak tekintsem, hanem önmagamat ássam el, hogy az ő kezük tiszta maradjon. Mindannyian Isteneket generálva könyörgünk a sors gyilkos kezéért, türelmetlenül várva a pusztulást, melynek eredménye a sötétség, melynek eredménye az a tiszta, egészséges, homogén űr melyből képtelen vagy kitérni. Egy szóval; őrület. Én is csak cseppeket tudtam kiszűrni az élet átkozott rongyából, melyek fojtják tüdőm járatait, de ezek a cseppek is képesek voltak arra, hogy mindenki imát mondjon halálomért.
Képtelen voltam a szavakra figyelni. Hallottam, de mégsem értettem. Magam előtt a tér, mintha egy elkent paca lenne minden, mintha, nem is léteznék. Szédülés von maga köré, de gondolataimban téve egy rövid túrát járva, mélyre belenyúlva a józanságomba, nos, összeszedem magam a pillanat tört része alatt. A magam előtti tér így is káoszt tükröz vissza, hiszen szinte ezen a pontján a háznak, nos, mindent a földdel tettem egyenlővé. Egyszerűen nem tudom elviselni a jelent, szimplán csak az őrület kerülget, mely átfonja az életem, amelyre ráhúzom, hogy összhang... merthogy, olyannyira vált már mindez a részesemmé, hogy már így foghatom fel mindezt.
Szóval... próbálom követni Elena szavait. De hiába minden, hiába akarom elküldeni, ő nem mozdul, csak nevet, hangosan. Nem értem, hogy miért, s olyannyira nehezen tudom összeszedni gondolataimat, hogy képtelen vagyok rájönni arra, hogy még is min nevet.
Mint egy játékszer, hagyom, hogy a falnak lökjön, ezáltal ujjai mellkasomat végigpásztázva, de mire ellenkeznék mindez ellen, valami váratlan látvány fogad.
- Silas... – hangom beleremeg a dühtől. Ez idáig sem voltam túl nyugodt állapotban, de most, hogy választ kaptam minderre a magyarázhatatlan tettre, most már még inkább sem érzem magamat nyugodtabbnak. Mit keres ő itt?
Kérdések sora halmoz el engem, de amikor jobban szemügyre veszem őt, ezek a kérdések eltűnnek, s sematikus tekintettel figyelem őt, miközben ő helyet foglal ágyam szélén. Én csak egy helyben állok tehetetlenül, nem gondolva arra, hogy mit tegyek. Eszembe jutott az is, hogy az őrület meferzőte elmém, és az alteregómat látom, aki bemagyaráz nekem olyan dolgokat, amelyek voltaképpen igazak. De józanul is tudtam, hogy ő Silas, aki mindig is az életemre fog törni. Tanácsokkal lát el, ugyanakkor manipulál, mint ahogyan azt mindenki teszi velem, de ez nem hazugság. Ami érdekesség ebben az egészben, hogy nem hazudik. Pontosan és precízen írja körül a jelenlegi tényállásokat, még akkor is, ha mindez manipulálásnak ígérkezik. Ki akarok kapcsolni, csak erre vágyom. Arra az egy menedékre, ahol talán megmenthetem még magam. Ha nem, akkor könyörögni fogok a halálért.
- Tűnj el...- suttogom halkan, beleremegve a fájdalomtól, s ekkor hirtelen hátat fordítok neki. A szavai mind gondolatként suhannak át agyam rejtett féltekén, mígnem kezdenek teljesen átrendeződni ott a tényállások. Egyre közelebb kerülök a kikapcsoláshoz.
Az élet nem hagy békén. A kín, s annak cinkosa a gyötrelem, üldöznek ketten. Másnak az élet szép, de nekem nem. Mindez nem szerelem, ez csak fájdalom...

Silas & Stefan

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
my dark side. ℘
† Kedvenc dal :
i'm so sorry. ℘
† Tartózkodási hely :
in the hell. ℘
† Hobbi & foglalkozás :
kill yourself. ℘
† Humor :
killer, sweety. ℘



Silas ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 07, 2016 8:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
To Stefan Salvatore
[You must be registered and logged in to see this image.]

Egyféle undort érzek a tőlem nem messze álló hasonmásom iránt. Fogalmam sincsen, hogy mégis hogyan jöhetett össze egy ilyen elcseszetten szánalmas alakmás a részemről. Ha tehetném még a fejemet is letagadnám, hogy semmiképpen se nézek ki Stefanként, ámbár, ami azt illeti, nos pontosan ő volt az a személy, aki ellopta az alakomat. Szívesen, és egy hatalmas nagy örömmel az arcomon tépném le a bőrt a képéről, hogy aztán végleg megnyomorítsam, és könyörögjön az életéért. Persze én magam koránt sem adnék neki olyan kegyelmet, hogy tovább élhessen, mivel kicsit sem érdemli meg. A saját hírnevemet teszem kockára ezzel a nyomorulttal, ezzel a kis senkivel, aki rinyál, nyávog, hápog.. és... már a gondolataimat is teljesen felesleges rá pazarolnom. A sértéseimet nem veszi magára, viszont ez a helyzet felállás, és amiket eközben mégis leművel, nos nincs az ínyemre. Fájdalmas pillantások, kínzó levegővételek, szenvedéssel telt mozdulatok.. mind-mind őt minősítik. Gyenge, törékeny, érzelmes... Mióta gyárt az a bizonyos hasonmás vérvonal ilyen tökéletlen kiadást a részemről? Túl könnyen becsapható, befolyásolható, és átverhető. Csiszolnom kell még az áldatlan kis lelkén, hogy végleg feladja, hogy végleg elszakadjon nála az a bizonyos húr, és aztán elérjem a kívánt hatást. Nekem nem az érzelmes kis lelkecskéje kell, hanem a kegyetlen oldala. Jobban a hasznomra lehetne, mintsem hinné, de ezzel egy arányban lehet, hogy egyszer majdan rá fogok unni, és utána szépen megölöm, hisz a részemről ugyebár semmi sem kizárt cselekmény. Az érzelmeimre nincs hatással, velem nem szórakozhat kicsit sem, hisz minden egyes lépéssel előtte járok. Túl jól sikerült már kiismernem, és épp amennyire nem akartam, nos pontosan úgy kell letagadnom a létét, viszont rendbe hozhatom.. Remélem, hogy megtehettem, mert ha nem, nos akkor meg kell halnia.. Nekem nincs szükségem olyan hasonmásra, aki ugyanúgy néz ki, mint én, de eközben mégis egy pancser jellemű, kis szenilis érzékű, idióta. Kár, hogy nincs olyan képességem, mint az ősi családnak, hisz ha lenne, akkor ráolvashatnék, és megbabrálhatnám az édes kis elméjét, hogy kapcsoljon könnyedén ki... Míg így csak egy rakás szemét az egész lénye. Nos mindegy, hisz nem sok kell, és esdekelni fog azért, hogy hagyjam abba a kis kínzását, avagy lehet önmagától likvidálja még előbb az érzelmeit, és ezáltal azzá a bizonyos lelketlen szörnnyé válik. Tehát nagyon remélem azt, hogy önmagától is belátja, miszerint nem kellenek neki őrült emberi motívumok. Csak elrontja vele az életét, és szánalmasan röhejessé teszi ezáltal a személyét.
Könnyedén megrázom a fejemet a szavai hallatán, hisz egyszerűen hihetetlen még számomra is az a tényező, hogy képes volt túllépni a hasonmás mizérián. Nem, koránt sem tette meg, hisz egyszerűen csak úgy tesz, mintha már régóta nem érdekelné őt sem Katherine, sem pedig Elena. Ismerem, egészen mélyről jövően ismerem őt. Könnyebb tagadásba ringatnia önmagát, és hibáztatnia mindenki mást, minthogy elviselje a kényszeres fájdalmát. Őszintén átérzem a helyzetét -, vagyis nem egészen, mert nem érzek semmit sem, de ez csupán részlet kérdése mindösszesen -, hisz pontosan azért kapta ezt az életet, hogy szenvedjen. Az én elcseszetten fájdalmas életemet éli.. Elmosolyodom kegyetlenül, ahogy elkezdi nekem taglalni azt, hogy merre is találom a kijáratot.
-Köszönöm szépen, Stefan, de magamtól is tudom azt, hogy merre kell kimenni.-Hangom ironikusan csendül fel, miközben egy könnyed nevetésben török ki. Jólesően nevetek perceken át, miközben egyre közelebb, és közelebb lépek hozzá.-Tudod vicces, hogy el akarnál küldeni, és közben még ellenkezel is velem.-Jegyzem meg egészen halkan, ahogy a falhoz nyomva, nos a fülébe suttogok.-Pedig annyival egyszerűbb lenne neked is.-Simítok végig a mellkasán érzékien, ahogy végül könnyedén ellépek tőle. Az alsó ajkamba harapok, majd megemelve a jobb kezemet, nos egyetlen csettintéssel alakot váltok. Immáron az eredeti alakomban tündökölve öltök az arcomra egy érzéketlen mosolyt.
-Lásd be végre, nyuszikám, hogy minden levegővételed fájdalmas kínzás..-Nézek egészen mélyen a szemeibe, ahogy beszélni kezdek.-Nincs senkid, és soha nem is lesz..-Mutatok körbe a mutatóujjammal az üres szobán.-..s azért nem lesz, mert szánalmas vagy.-Teszem hozzá igencsak komolyan, ahogy széttárom a karjaimat.-Mindig is a magány volt neked, az üresség, a szenvedés, és a kegyetlen éned, ami mögé futhattál, ha a baj úgy hozta, ha a vér elvette az eszed, viszont, amint visszatértél a józan Stefanhoz a bűntudatod elnyomott. Emberi életet akartál magadnak, megpróbáltad két hasonmással is, és igyekeztél támogatni mindenkit, aki a barátaid körébe volt sorolható..-Kezdem el részletezni, ahogy végül leülök Stefan ágyának a szélére, és keresztbe vettem a térdemen a lábamat, így kulcsolva össze rajta a kezeimet.-..de cserébe nem kaptál semmit. Mindenki elárult, meghalt melletted, avagy magadra hagyott. Most is egymagad vagy! Most is egyedül vagy, és közben mélyen széttépnek téged az érzelmeid!-Komolyodok el, ahogy mélyen szívom magamba végül a levegőt.-De én értelmet adhatok az életednek, Stefan. Egy célt, és egy tökéletes sorsot, amelyre vágysz. Nincs más dolgod, csak kapcsolj ki, és soha többé ne tárd fel az érzelmeidet. Hisz megéri? Úgy hiszem, hogy nem.-Döntöm oldalra a fejemet, és úgy figyelem őt.-Elena boldog Damonnel, sőt mindenki boldog a maga életében, és te csak is, akkor vagy jó, amikor kell a segítséged. Vedd már észre, hogy kihasználnak!-Emelem fel az utolsó mondatnál a hangomat.-Állj bosszút, kegyetlenkedj, és mutasd meg nekik azt, hogy mennyit érsz! Ne szenvedj, hanem élj, hasonmásom, hisz azért vagy a vérvonalam egyik leszármazottja, hogy kihasználd az adottságaidat!-Mosolyodok el kegyetlenül.-Minden benned van, és neked csak annyi a dolgod csupán, hogy tombolj. Mond csak szeretnéd élvezni az életet? Tehát, hogy döntesz, Stefan? Őket választod, akik szánalmasan cserben hagynak minduntalan, vagy engem, aki megmutathatom neked az igazi életet?-Teszem fel neki végül az egyszerű kérdést, ahogy egy könnyed mosolyt varázsolok az arcomra.


† Megjegyzés: Hello, my shadow self Cool / Zene: I'm a devil   ©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :


† Kedvenc dal :
blackbird song ♢
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♢
† Humor :
funny ♢



Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 09, 2016 12:03 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
hello, me

Fájdalom egyvelege tölti meg testem minden egyes üregét. Szinte már olyannyira válik mindez kínzóvá számomra, mintha a bőröm alatt aprócska ízeltlábúak motoszkálnának, és hiába akarnék tőlük megszabadulni, nos; képtelenség. Számomra a kín és a gyötrelem az életem részesévé vált, mintha mindezek lennének a feltételek arra, hogy életben maradjak. Nem mondhatnám azt, hogy olyan, mint a levegő, vagy a víz, hiszen számomra eme tényezők teljes mértékben elhanyagolhatóak. Fajtámtól fogva nekem a lételemem a vér, az embervér, s mostanra már épp ugyanilyenné vált a fájdalom, vagy pusztán csak a halál és a kikapcsolás gondolata. Egy percig sem tudok szépre gondolni, hiszen abban a pillanatban valami megfertőzi azt a gondolatot, és hiába próbálnék mindezek után pozitívan gondolkodni, egyszerűen nem megy. Képtelen vagyok igaz mosolyt festeni arcomra, így is minden tettem átlátszó.
Egyszerre nagyon sok tényező vesz részt abban, hogy minél jobban felhergeljenek. Például az egyik, hogy a dolgozószobám lassacskán általam egyenlő lesz az anyafölddel, s aztán nem feledkezve meg Elenáról, aki közben betoppant ide, arról azonban fogalmam sincs, hogy még is minek. Damon néha fel szokott járni, ámde én azt hittem, hogy ők sülve-főve együtt vannak, most pedig még sem. Érdekes.
Határozottan ragaszkodom ama tényhez, hogy távozóra fogja jöttét, elvégre nem vagyok olyan állapotban, aki most képes lenne elviselni azt a sipákolást, amit most levág jelen pillanatban előttem. A hangja amely egészen magas hangvételt követelt maga után, nos, egyre inkább csak idegesebbé és feszültebbé válok ennek hatására. Szinte aligha tudom magamat visszafogni, hogy ne tegyek egy hirtelen mozdulatot, ezt követően pedig a következő képkocka annyi lenne, hogy a feje valahol a testétől lenne távol. De nem... nem tehetem meg. Sok dolog visszatart, mint például az, hogy valahol a szívem sötét bugyraiban még szeretem őt, a másik pedig az, hogy nem szeretném ezáltal a bátyám életét megkeseríteni úgy, ahogyan akkor velem tette. Akkor csak ugyanolyan lennék, mint ő. Neki Elena van, számára ez a nő jelenti az életet. Az pedig már más kategória, hogy én mennyire ragaszkodom a családhoz, avagy annak fogalmához. A család, mint maga fogalom, soha sem létezett számomra, még ha jelképesen volt is. De nem bánom. Még itt vagyok, és ugyan még élek, ámde azonban egészen közel állok ahhoz a ponthoz, hogy csak egy gondolat, és véget vessek szenvedésemnek. A kikapcsolás számomra a menedék, a paradicsom, maga egy csónak a mennybe.
Erősen lehunyom szempárom, miközben hallgatom szavait, ami ugyan hiába is készültek számomra sértőnek, a tény az, avagy számára a szomorú hírem, hogy ezzel egyáltalán nem sértett meg. Okozott ennél sokkalta nagyobb fájdalmat, mindez elvegyül a mögött.
- Levegőt is vegyél azért közben. – Szólalok végül fel egy idill hangnemben, ugyan nem bántásnak szánva mindezt, hanem pusztán csak figyelmeztetve őt, hogy jobb, ha abbahagyja ezt a színjátszást. Valamiért olyan furcsa számomra... mintha nem is ő lenne. Ez az erőltetett sírás... szinte már-már szánalmasnak találom mindezt. Mintha egy rémálom lenne mindezt.
- Mint ahogyan az előbb említettem, amott van a szobám ajtaja, ott elmész, és aztán elkanyarodva megtalálod a kijáratot. – vezényelem most már így, ha az előző figyelmeztetésemből nem értett.


Silas & Stefan

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
my dark side. ℘
† Kedvenc dal :
i'm so sorry. ℘
† Tartózkodási hely :
in the hell. ℘
† Hobbi & foglalkozás :
kill yourself. ℘
† Humor :
killer, sweety. ℘



Silas ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 10, 2015 5:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next


To Stefan Salvatore
[You must be registered and logged in to see this image.]

Minden darabokban hever a földön szerteszéjjel, mintha éppen csak egy betörő járt volna itt, hogy elvihessen néhány csecsebecsét magának, avagy, mintha épp egy hurrikán söpört volna végig az egész szobán, mert hát a "házon" szó kissé túlzás lenne, tekintve, hogy Stefan szobája az egyetlen eme házban, ami ennyire igénytelen, ízléstelen, nyálas, és undorító egyszerre. Egyszerűen már túl költőien is viselkedik, mintha épp egy szappanopera főszereplőjét játszaná, avagy, mintha ő maga lenne az egyik romantikus hős egy szerelmes könyvben. Nem is tudom, hogy melyik opció kimenetele a szánalmasabb, avagy az idegesítőbb, hogy ő maga ilyen személyiségjeggyel megáldott egyed, vagy egyszerűen az, hogy túl világfájdalmasan él át minden egyes történés pillanatot. Úgy viselkedik, mintha rajta kívül senki sem szenvedett volna éppen annyit, amennyit. A kis nyuszi lelke olyan bonyolult érzelmeket vált ki benne, hogy legszívesebben szíven szúrnám magamat, miszerint hogyan is lehet ennyire elvetemülten naiv kisfiú. Mint egy öt éves, de komolyan, aki nem kapta meg a játékát az anyucijától. Ah, s hogy én miért pocsékolom rá az értékes időm, nos passz, de mindenesetre ezt a szerencsétlent helyre kell tennem mielőbb, amíg nem csinál valami őrült nagy baromságot, mármint nem vele törődök, hanem csak is kizárólag magammal, mert hát ugyanúgy néz ki, mint én.. Szóval.. muszáj helyre pofoznom, hogy ne legyen ennyire kis.. hogy én már szavakat sem találok arra, amivel illethetném. Túl kedvesek hozzá az ismert szavak, s épp emiatt kifejezhetetlen az, amit róla gondolok, avagy, amit az irányába kifejezésre adhatnék. Tehát ezen nincs is mit ragozni voltaképpen. Felvettem eme női hasonmás alakját, hogy elkápráztassam Stefant, s erre ilyen ridegen fogad.. pedig ő volt szerelmes Elenába. Nem is értem már, sőt követni sem tudom a szerelmi afférjait, de mindenesetre feltűnt, hogy négyből két hasonmás meg volt neki. Szép teljesítmény!
Ahogy kimondja a kis hasonmás nevét, nos azonnal ráemelem a tekintettemet, miközben ő szemügyre vesz. Az alak pontosan, sőt tökéletesen ugyanaz, viszont az már más kérdés, hogy az alakításomat mennyire veszi be, de mindenesetre nem panaszkodhat, mert kiválóan hozom a szerepkört. Lehet megérdemelnék valami kis jutalmat is ezért, de hát, ami késik, az nem múlik ugyebár. Ugyanakkor pedig ez a fájdalmas hangszín.. Gondolatmenetemből végül az zökkent ki, hogy Damon-re gondol, miszerint a drága kis cicácska azt keresheti -, azaz én, mert hát nem tudja, hogy velem van dolga, s nem Elenával -, de igazából nem ám, hisz pontosan miatta érkeztem, szóval nem fogom felkeresni a bátyját semmilyen formában. Meg amúgy is.. Miért ennyire morcos a kicsi Stefi? Lehet csinált valamit ez a nő, ámbár, hogy pontosan mit, nos azt még nem sikerült megfejtenem.
-Stefan, már azonnal hagyd ezt abba!-Állok fel egy hirtelen mozdulattal, ahogy a kezeim közt tartok néhány naplót, és többnyire papírdarabkák sokaságát. A hangszínt teljesen felemelem, és szinte már majdnem ordibálásba megy ez a jelenet át.-Egyszerűen ezt nem engedhetted meg magadnak, csak mert egy idegroncs vagy! A te saját hibád az, hogy ott tartasz, ahol! Nem foghatsz mindent rám, s nem küldhetsz el innen csak úgy, mert nem áll a jogodban megmondani, hogy mit tehettek, és mit nem. Ugyanakkor pedig ne csak a szád járjon, hanem gyere ide, és tedd meg, vagy mi az elment a bátorságod egyetlen röpke pillanat alatt?-Kezdek el üvölteni, ahogy dühösen rámutatok, és próbálom elkapni a tekintetét. Tele vagyok gyűlölettel, s haraggal. Mindezt még alakítanom sem kell, hisz egyszerűen a véremben van, tehát könnyedén megy, s így csak még hitelesebbé válik minden.
-Téged kerestelek egyedül, hogy beszéljük meg ezt az egész dolgot, és hogy segítsek neked összeszedni magad, de ezek után tízszer is meggondolom mindezt!-Magyarázom, miközben továbbra is emelt hangszínen beszélek.-Egyszerűen elegem van belőled, hogy mindig csak sajnáltatod magad, és hogy előadod, hogy te vagy az egyedüli sértett fél! Tudom, hogy volt elég problémád, és hogy az évek alatt rengeteg fájdalom ért, de ezt nem rajtam kell levezetned, hisz nekem is volt épp elég gondom. Vagy te csak azt hiszed, hogy neked fájhat minden?-Arcomon végig folyik egy könnycsepp is, miközben nyújtom eme színészi összhatást a számára. Már-már túl hiteles eme színjáték.-Azzal, hogy engem fenyegetsz, és elküldesz a fenébe, akkor sem oldod meg a problémáidat. Ugyanúgy ott lesz a levegőben, s akárkit is hibáztatsz érte, akkor is te vagy az egyetlen, aki ezekért felelős. Szánalmas vagy, naiv, és idióta, Stefan! Hallod?-Ordibálok, ahogy közelebb lépve hozzá, nos felé dobom a naplóit, és a papírokat, hogy mindez tökéletesen, és pontosan eltalálja őt, majd ezek után dühösen tekintek rá. Úgy hiszem, hogy épp elég nyomást gyakorlok rá a szavaimmal, s a tetteimmel is, de hogy a végeredmény sikeres legyen, nos ennél kissé több kellesz.


† Megjegyzés: Hello, my shadow self Cool / Zene: Ghost Town   ©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :


† Kedvenc dal :
blackbird song ♢
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♢
† Humor :
funny ♢



Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 12, 2015 2:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Silas & Stefan
hello, me

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nevessek, vagy sírjak? A fájdalom az, mely lükteti a szívemet, nem hagyja, hogy megálljék, nem akarja, hogy végre boldogan nyugovóra térhessek. Nap, mint nap azon gondolkozom, hogy válaszra leljek mindarra, hogy miért kell még mindig szenvednem. Azt gondolják, hogy minden fejben dől el. Bármennyire is erőlködöm, és küzdök az életben azért, hogy boldog lehessek, de soha nem adatik meg az érzés, s a pillanat. Ha meg is kapom mindössze egy pillanatra, boldoggá tesz, aztán darabokra tör. Nem akarok boldog lenni, elfogadom a szenvedést, de azt nem, hogy végig ebben a börtönvilágban szenvedjek öreg rabként.
Szemhéjaim remegnek a könnyektől, próbálom visszafogni azokat, hogy ne tűnjek gyengének. Nincs rajtam kívül senki sem ebben a szobában, sőt, de még a házban sem. Pusztán csak magamnak akarom azt a látszatot kelteni, hogy én erős vagyok, nem adom fel az életet pusztán a büntetései miatt. De még is, közel állok ahhoz a bizonyos ponthoz, mely segít elfeledtetni minden szörnyű dolgot, ami egész életemben olyan volt, mint egy démon, mi álmodni sem engedett. Én soha nem fogom megtalálni azt az ösvényt, amely a megnyugvás városához vezet kacskaringós úton. Én a poklot fogom megtalálni meredek és rövid úton. Más választást úgy sem hagy nekem a sors.
Ujjperceim felfagynak a fal hideg felülete miatt, de még is ott tartom, és próbálom magamat visszafogni, hogy ne üssem szét a falat szilánkosra. Lüktet bennem a düh, mely lendületes, és erős, soha nem fog az kialudni. A szívemben ott marad mindig az a szálka, mely az én fájdalmaimból keletkezett. Soha nem fogom elfeledni a múltat, a bánatot, és ez soha nem fog engem nyugodni hagyni. Minden egyes problémám forrására csak a kikapcsolás a jó megoldás, mást úgy sem tudok tenni. Minden lehetővel megbirkóztam már, de soha sem volt annak hatásos és jó eredménye, csupán csak hátránya.
A szobában olyan csönd vándorolt, hogy hallottam a saját szívdobbanásomat, ahogyan a vérem lüktet az ereimben, olyan érzés kerített maga köré, amely egy pillanatig lecsitított, de aztán felélénkültek bennem újra a gondolatok, és megint csak a lendületes gyűlölet vett magához.
Ámde, meghallom, hogy a falakon átszivárog az ajtó csikorgó hangja, ami azt jelenti, hogy kinyitódott. Szempáromat kinyitom, és az ablak felé vezényelem a tekintetem, és akkor látom, hogy a szél sem fújja a fáknak az ágait, a levek sem csilingelnek a szél szelétől, tehát nem a természet nyitotta ki az ajtót.
Halvány nyelés hagyja el szűkölködő torkom, majdan ellököm magamat a faltól óvatosan, és megállok egyhelyben, ahogyan újra lehajtom a fejem, mintha az égiek előtt is szégyellném magam. Mindössze csak azon gondolkozom, hogy megéri e nekem küzdenem az ellen, hogy kikapcsoljak? Minden egyes szavam és érzésem arra ösztönöz, hogy tegyem meg, akkor könnyebb lesz talán még levegőt is vennem. Kevésbé érdekel a tudat, hogy valaki belépett a házba, elvégre bárki lehet az. Lehet, hogy Damon az, elvégre neki is van joga a házhoz, bármikor bejöhet. De akkor sem fogok lemenni, és a nyakába borulni. Mostanában az érzelmek nem szeretnek engem, és én sem őket. Falakat húztam magam elé, hogy mindenkit eltoljak magamtól, csak azért, hogy ne érezzek, azaz ne érezzek olyan fájdalmat, ami darabokra szed egy idő után. Azt mondom, hogy nekem így jó, de valójában nem így van. Vágyom másra, a társaságra, de bennem van a hiba, amiért nem vagyok hajlandó együtt működni másokkal. Nem tudok feledni, sem pedig megbocsájtani, minden egyes dologról eszembe jut a kesernyés múlt, amely miatt ez vagy én, ezzé tett, s ez is maradok mindörökké. Egyedül a kikapcsolás az én paradicsomom, a megváltásom, az fog nekem segíteni egyes egyedül. A kikapcsolás az én képzeletbeli társam, amely soha nem hagyott cserben, mindig ott volt, ha szükségem volt rá. Mindig segített, és eltörölte a gondolataimból a kínzó gondolatokat. És másokat büntettem azok dolgokért, amik velem történtek, és nem pedig magam. Mindennek meg van a maga démonja, de már nem fogok másokért tűrni és nyelni. Feladtam a küzdelmet, és a próbálkozást.
Magas sarkú koppanásait hallom a padló zengésén, és ekkor az ajtó felé fordulok könnyedén. Nem tudom, melyik lány jött be a házba, feltételezem nem olyan ember, vagy természetfeletti, akit én nem ismernék. Egy ismeretlennek időpocséklás lenne ide bejönnie, főleg, ha nőről beszélünk.
Körbepillantok a szoba minden egyes területén, és nos, azt kell mondjam, hogy a szobám a csatatér szinonimájává vált.  Nem azért tettem mindezt, mert unatkozom, hanem mert inkább bútorokon vezetem le a gyűlöletemet, minthogy embereken.
A szekrények mind a földön foglaltak helyet, minden olyannak tűnt, mint egy párhuzamos világ bútorjai. Minden a földön hevert egytől egyig. A naplóimból minden egyes lap kitépve szinte, s azok gyűrve foglalnak helyet a zsúfolt földön.
Végül egy ismerős női alakra leszek figyelmes, amely figyelmemet vonja magára.
- Elena... – ejtem ki egy fájdalmas hang keretében, s tekintetemet jobban megemelem, hogy szemügyre vegyem őt. Nem értem, hogy miért van itt, és hogy minek jött ide. Ó, persze, Damon miatt. Valami miatt mindig elfelejtem, hogy Damon konkrétan itt lakik. Nem egészen azért, hiszen váltogatja a helyét. Mikor hol éppen.
- Inkább menj innét. Látod, hogy mit műveltem. Csak nem akarod, hogy te is a szoba részese legyél darabokban. – Utalok arra, hogy jobb, ha minél előbb távozóra fogja a dolgot, hiszen nem fogok jót állni magamért. Gyűlölöm csak a puszta jelenlétét, hogy itt van. Gyűlölöm, hogy tönkretett, gyűlölöm, hogy becsapott, és gyűlölöm, hogy kihasznált. Miért kellett tönkretennie?
Nem értem, miért izgatja az, hogy a szobámat átrendeztem. Ez az én saját helyiségem, legalább itt hadd tegyem azt, ami jól esik.
- Mit érdekel az téged? Ha Damont keresed, nos, fogalmam sincs, hogy hol van. Szóval tűnj el innét! – Mutatok az ajtó felé fenyegetően.

: D || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
my dark side. ℘
† Kedvenc dal :
i'm so sorry. ℘
† Tartózkodási hely :
in the hell. ℘
† Hobbi & foglalkozás :
kill yourself. ℘
† Humor :
killer, sweety. ℘



Silas ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 31, 2015 6:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next


To Stefan Salvatore
[You must be registered and logged in to see this image.]

Kicsinyes emberi érzelmek, melyek belülről szaggatnak szerteszét, s melyek felemésztve, felégetve, eltiporva löknek kényszeresen a mélység felé. S a mélyben nem lakozik semmilyen jó szándék sem, csak az ártó gondolatok kerítenek be, hogy aztán a hatalmukkal megpecsételjék a sorsodat, s ezáltal a szakadék legvégsőbb pontjára juss, ahol már te önmagadtól megadod mindazt, amit oly annyira óhajtanak. Révbe érsz, s a történeted talán azon a ponton lesz a végzeted is. Tehát emberi érzelmekkel nem éri meg élni, s holmi módon mindezt, ha még netán érzed is, akkor sem kellene kifejezni. Én mondhatom neked, hogy nem kapsz értük semmit, csak a fájdalmat, a kínt, a szenvedést.. S hogy mindez megéri-e? Számodra talán igen, de nekem koránt sem érdekem. Amúgy sem érzek semmit sem, szóval nehéz lenne kimutatnom a nagy semmit, de persze megpróbálhatsz bennem keresgélni, ámbár én mondom neked, hogy teljesen feleslegesen pazarlod az idődet, de ha neked ez a hobbid, akkor sok sikert. Csak ne hogy időközben megőszülj a nagy keresgélésben, s a halálod végórájában jöjj rá arra a tényre, hogy elpazaroltál egy egész ember öltöt a hülyeségedre. Na de elkomolyodva, és nem ily hülyeségeken gondolkozva, nos.. hát.. semmi tervem, semmi ötletem, és kezdem azt hinni, hogy a nagyságos elmémnek kifogyott az ötlet tárja, ami persze eleve lehetetlen, hisz mindig tudok valami újjal elődrukkolni, ámbár most tényleg meglepően nincs semmilyen életbevágóan fontos életcélom. Persze hozzáteszem, hogy szeretek szórakozni, játszadozni, s élni a lehetőségekkel, amelyek szinte tálcán nyújtják elém magukat, de ez nem azt jelenti, hogy egész életemben ezen szeretnék mulatni. Kissé még nekem is unalmas lenne valahol. Szóval.. kell találnom valamit, ami szórakoztat, de nem unok rá egy könnyedén. Kell valami, ami megragad, s amivel még sokáig eljátszhatok. Hmm, nos ez egy igazán jó fejtegetős rejtvény sor. De miért is kell ezt voltaképpen túl bonyolítanom, amikor is épp azzal szemben állok, ami nekem kell?
A Nap gyönyörűen süt az égen, s ugyanolyan szépséggel csillan meg az ablakfelületen, ámbár nem ez lesz az életem legjobb fényes nappala, viszont elmegy egynek. A táj is magában hordozz egyféle harmonikusságot, s a növények.. Tehát szemben állok a Salvatore birtokkal, és épp a külső adottságait szemlélgettem, ahogy próbálok rájönni arra, hogy a kedvenc kis hasonmásom vajon itthon van-e, ámbár nem nehéz kitalálni, hogy a nyuszi ölései után ide húzódik előszeretettel vissza, hogy egy jót sírjon a testvére kis vállacskáján. Mélyen felsóhajtok, ahogy megindulok a magassarkúban egyenesen a ház felé. Oh, hogy majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy a kedvenc női hasonmásaim egyikének a bőrébe bújtam. Kifejezetten utálom a női testeket felvenni, de ebből is lehetne hasznot húzni egyrészről, ha mondjuk elkezdek lefelé öltözni. Oké, nem vagyok perverz, csak szórakoztatom magam, mert mindjárt meghalok az unalmas sorokban, ahogy átlépem a ház küszöbét, de csak persze azután, hogy kinyitottam az ajtót. Lassan közlekedem, finom léptekkel, de mégis halkan, hogy ha valaki van is itthon, akkor ne hallja a közeledtemet, ámbár egy vámpír mindent hall, ezért felesleges is a kis módszerem. Kicsit hallgatózom, ahogy egy pillanatig megállok, és próbálok rájönni, hogy vajon merre menjek, avagy látogassak el a házon belül. Nem sokára meghallok egy-két dolgot. Ámbár nem tisztán, és nem is úgy, ahogy kellene, de a lényeg, hogy sejtéseim szerint Stefan a szobájában lesz. Milyen meglepő, hogy épp a szobájában lehet.. Elenás féle mosollyal közelítem meg a helyszínt, és ahogy benézek a szobába egy kis megjátszott döbbenettel pásztázom a helyiséget, amelyben minden össze-vissza hever. Mondanom sem kell, hogy mire következtettek. Stefan ki van akadva, és elég csak felé pillantanom, hogy mindez sugározzon róla, s akkor még szót sem ejtettem a gondolatairól..
-Úristen, Stefan!-Emelem meg a hangom tele meglepettséggel, de mégis egyféle dühvel.-Mégis... mégis ez itt mi?-Mutatok körbe hirtelen, ahogy elkezdek beljebb menni, s eközben össze felé szedegettem az eldobált naplóit, amelyek olykor-olykor tízféle darabban köszönnek vissza. Úgy látszik szépen átrendezett mindent magának.. Már a gondolata is irritáló, hogy a naplóit kell felfelé szedegetnem, nemhogy az, ami a naplóiban van, mint írás. Valaki, hogy lehet ennyire nyálasan, s érzelmesen szánalmas? Meg ez a magassarkú.. nem is értem ezeket a nőket. Ah, hogy lógatná ki magát az ablakon Elena, amikor ilyet hord..-Most mond meg ezt mi a fenéért kellett?-Akadok ki Elena stílusban, ahogy eközben rosszallóan felpillantok rá, de a szemeimben tükröződik még mindig a harag. Kettejük közt volt valami kisebbféle eltérés, s erre nem is nehéz rájönnöm, amikor is olvasom a gondolatait, ámde, amíg nem tudok biztosat, addig nem szólom el magamat teljesen.


† Megjegyzés: Hello, my shadow self Cool / Zene: Unstoppable   ©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :


† Kedvenc dal :
blackbird song ♢
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♢
† Humor :
funny ♢



Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 31, 2015 3:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Silas & Stefan
hello, me

[You must be registered and logged in to see this image.]
A szobám úgy néz ki jelen helyzetben, mint mellkasomban a szívem, s fejemben a gondolatok. Minden összedőlt, minden a földön hever, de még a polcok is a szőnyegen feküdnek, azok alatt pedig a naplóim. Minden egyes kötetből a fele papír ki van tépve, egyszerűen nem bírtam végigolvasni egy ültő helyemben mindazokat, amelyeket írtam. A betűk olyanok voltak számomra, mint a szögek. Minden egyes betű, és szó a szívem mélyére fúródott hevesen, s azzal vérezni is kezdett. Kerülget a sírás, és egyszerűen nem tudok semmit sem elviselni. Az a szerencse, hogy a szobám tágas. De most, hogy minden elfoglalja a földet, olyan, mintha egy sötét, szűkös pincében járnék. Úgy érzem, összeszorít a szoba, és az érzelmek, amelyek barbár módra támadnak. Nem, nem bírom!
Az összes ujjammal hajamba túrok nyugtalanul, ahogyan a szobában sétálok zaklatottan, és azt nézem közben, hogy még min tudom levezetni a dühömet. Magam előtt csupán csak homályt látok, még akkor is, ha teljesen nyitva vannak szemeim. Nem látok semmi mást, csak elmosódást, amitől egyre jobban csak felbőszülök. Talán lehet, hogy a könnyek miatt van ez. Egyedül maradtam ebben a világban, nincs senkim és semmim, nem találom önmagamat sem. A legrosszabb az egészben, hogy nemrégen kapcsoltam vissza, s most újra azon szakaszon vagyok, hogy újra kikapcsolom az érzéseimet. Mindenkit féltek magamtól, főleg Elenát, akit majdnem megöltem, mikor még kikapcsoltam. Még most is érzem a markomban a lüktetős, s dobbanó véres szívét.  Hallom a dobbanás hangját, hallom, ahogyan felszisszen. Magam előtt látom azt a pillanatot, amikor magamra hagyott, én pedig egyedül maradtam egy örök életre.
A könyveimen taposok, ahogyan a szoba elejétől és a végéig megyek, hol vámpírsebességgel, hol olyan lassan, hogy szinte alig tudom magam tartani.
Végül lassan megállok a szoba közepén, karjaimat magam mellé engedem óvatosan, fejemet pedig felemelem, ahogyan azzal pedig lehunyom szempárom, és egy könnycsepp buggyan ki szempilláim mögül, s az öngyilkos módra rohan le arcomon, majdan le a földön heverő papírcafatokra. Hosszas, s halk sóhaj hagyja el ajkaim, majdan egyet nyelve a földnek hajtom arcomat, még mindig csukva hagyott szempárral. Le kell nyugodnom, kénytelen vagyok, nem kapcsolhatok újra ki. Nem akarok embereket ölni, nem akarom, hogy miattam szenvedjenek emberek. Én nem akarok ártani senkinek sem.
Nemrégen Damontől is elbúcsúztam. Azt terveztem nemrég, hogy elhagyom a várost, és máshol keresem meg a helyemet. Évek óta, hogy nem találom a helyemet a világban. Olyan vagyok, mint egy szellem, amely bolyong a világban, s hiába akar megváltást, de nem találja meg a helyét akkor sem. Eltévedt szellem, aki hiába szólít meg bárkit, azok átmennek rajt, mintha ott sem volna.
Újabb sóhaj hagyja el ajkaim, és egy újabb könnycseppet engedek meg magamnak. Óvatosan leguggolok, majdan az egyik naplómat a kezeim közé veszem. Végigsimítom a vastag borítóját, amely olyan kemény, akárcsak a kád széle. Ahogyan bőröm végigsúrlódik a borítóján, némi port is lesöprök arról. Óvatosan felhajtom a könyv borítóját, s végül azonnal az első lap köszönt benne. Azon a lapon egy dátum is szerepel. 1920. Az év, amikor szintén ki voltam kapcsolva. Embereket öltem, és akkor kezdtem el a falamra felvésni a neveket, azok emberek nevüket, akik én általam haltak meg. Látom magam előtt a pillanatot, amikor végignézek a hosszú névsoron, és elönt egy undor, egy magamfajta undor, amit magam iránt érzek.
Hirtelen újra elönt egy roham, s azzal a lendülettel egy kézlendítéssel a falnak vágom a naplót, majd felállok kiegyenesedve. A levegővételem akadozó, mintha vízbe fojtanának.
A falnak fordulok, ahogyan ökölbe szorítom markom, s azt a falnak nyomom, mintha bele akarnék ütni. De nem, próbálom magamat kontrollálni. Homlokomat a sima felületű falnak nyomom, ahogyan még mindig ott tartom az öklöm, s úgy maradok. Le kell nyugodnom...


kezdő <3 || permanent || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 01, 2014 2:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
- Köszönöm - mosolyogtam, és megigazítottam a cipőmet, majd kinyitottam az ablakot. - Neked pedig jó pihenést - intettem búcsút Layla-nak, azután egy elegáns mozdulattal kiültem az ablakpárkányra, utána pedig leugrottam onnét, és eltűntem szem elől. Mikor földet értem, visszaigazítottam a hajam a fülem mögé, ahonnét a légáramlat kiszabadította, és már ott sem voltam, elindultam a városba.

(folyt. köv. Valahol)


(Nem, én köszönöm a játékot, Layla. Smile 38 :hug:   )
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 01, 2014 12:27 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Layla & Lexi
vampire and the witch

Persze, nyugodtan menj a városba. - mondtam neki habozás nélkül mosolyogva. Nem akartam, hogy bárkinek is pesztrálni kelljen. Jól vagyok, csak egy kis pihenésre van szükségem. Mosolyogva figyeltem őt és közben készülődtem a fürdőzéshez. Ha nem tévedek, akkor Caroline hangját hallottam lentről, meg még valakiét, aki olyan volt mintha Stefan lenne, de akkor miért nem jön fel és köszön nekünk? Mindegy is, biztosan csak képzelődöm az ütésnek köszönhetően.
Vigyázz magadra és jó időtöltést a városban. - mondtam neki kedvesen, majd elindultam a fürdőbe. Alig, hogy kiléptem onnét már előhalásztam a telefonomat. Hívtam Stefan-t, de nem válaszolt így írtam neki egy sms-t. " Merre vagy? Mi történt?" Majd ezek után sietve mentem a fürdőbe és hangos csapódással csuktam be magam mögött az ajtót. Nem érdekelt, hogy kik vannak itt, csak azt akartam, hogy senki se zavarjon. Élvezni akartam kicsit a nyugalmat és a csendet.  
Note: Köszönöm a játékot. 40
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 27, 2014 6:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
- Persze, ahogy érzed, megértem. Én meg... ha tényleg jól érzed magad, lehet hogy elmennék kicsit a városba... tudod... régen volt már, mikor utoljára értelme volt kilépnem a házból... - vonogattam meg a vállam, mikor Layla azt mondta, szívesen venne egy fürdőt. Én meg szívesen láttam volna a várost... bármit... kicsit érezném hogy életben vagyok... végre...
Mikor Layla már a szekrényből vett ki magának ruhát, én is felkeltem az ágyról, és leraktam az eddig a kezemben tartott poharamat az üveggel együtt az éjjeliszekrényre.
- Persze - bólogattam, és az ágytól odébb sündörögve füleltem kicsit. Odalentről hangokat hallottam, így azt már eldöntöttem, hogy arrafelé fix hogy nem megyek. - Ha biztos jól vagy, akkor én is megyek... megnézem a várost, és hagylak pihenni - intettem fejemmel az ablak felé, jelezve, hogy udvariatlan módon ugyan, de arrafelé fogok távozni, ha Ő megvan egyedül...
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 26, 2014 1:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Layla & Lexi
vampire and the witch

Hallgattam őt mosolyogva és néztem őt. Szép lány volt és biztos vagyok abban, hogy mindig is ennyire eleven volt. Olyannak tűnt aki szeret a társaság középpontjában lenni és beszélgetni. Gondolom ez mindig is ment neki, hiszen gyönyörű és bájos teremtés. Bólogattam arra amit mondott, majd közben kortyoltam az inni valómat. Ez most nagyon jól esett, már nagy szükségem volt egy kis lazulásra. Persze nem vagyok alkoholista vagy bármi ilyen, egyszerűen most csak szűkségem volt rá.
Aggódtam Stefan miatt, hogy még mindig nem ért vissza, de csak hamarosan visszajön. Legalább is nagyon reméltem. Hiába volt Lexi kedves, akkor is fura volt kettesben lenni vele. Nem régen még megölt volna legszívesebben, most meg úgy "beszélgetünk" mintha ezer éves barátnők lennék. Persze még magam sem tudtam, hogy mi barátok leszünk-e valaha, de majd a sors eldönti.
Tényleg jól vagyok nem kell aggódnod. - mondtam neki kedvesen, majd felültem az ágyban és megigazítottam a hajamat. - Viszont én lehet vennék egy fürdőt. - mondtam neki még mindig mosolyogva, mert tényleg eléggé koszos voltam. Éreztem ahogyan ragad mindenem és ez kicsit zavart. A hajamból is kivettem egy falevelet és egy apró grimaszt vágtam hozzá. Tényleg sürgősen kell egy fürdés.
Ezt örömmel hallom, hogy ennyire jó érzés ez. -mondtam neki kedvesen és közben kimásztam az ágyból és oda sétáltam a szekrényhez. Kivettem egy farmert és egy pólót, majd egy törölközött.- Én azt hiszem tényleg elmegyek fürdeni. - mondtam neki kedvesen és közben a farmeromba csúsztattam a telefonomat.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 09, 2014 1:43 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
- Khm... nos, nem kérdeznél ilyet, ha láttál volna minket anno Stefan-al, amint a Szabadság-szoborban fetrengtünk részegen - nevettem fel, és eldőltem az ágyon, ahogy mulatva emlékeztem vissza arra a múltbéli bulira, amit a szobor lábánál rendeztünk, és mi valahogy a végén odafent kötöttünk aztán ki... istenem mekkora éjszaka volt, akkor azt hittem még, hogy a következő 100 évben is fájni fog a fejem..
- Elhiheted, én nagyon szeretek mulatni, bulizni, és inni is szeretek. Bár mióta a városba jöttem, össz-vissz egyszer volt alkalmam mulatni, még az ideérkezésemkor. Utána ugye meghaltam, így nem sokat mulattam... aztán szellem voltam, akkor se nagyon mulattam... utána feltámadtam és vak voltam, megint kilőtt a bulizás, bár piáltam, az tény, de hát... az ökör iszik magában, viszont más választásom nem volt, Stefan-t akkor még utoljára szellemként láttam, Damon, Stefan bátyja meg nem igazán volt az a velem iszogatós fajta, végülis felesége van, a Grill-t meg nem találtam meg - hallgattam el, de vigyorogva. Igen... az elmúlt években nem úgy alakult az életem, hogy a bulizás igazán helyet kapott volna...
- Köszönöm hogy ezt mondod, kedves Tőled - mosolyogtam Laylára, mert tényleg jólesett amit mondott. Bár nem tudom mit hoz nekünk a jövő Stefan-al, ha hoz egyáltalán valamit... de... jó lenne ha Laylának igaza lenne... Szeretem a barátomat, ez fix. Nem is tudnám nem szeretni, ha máshogy nem, hát... majd bátyámként...
- Jó, elhiszem, ha Te mondod. De ha mégsem, akkor szólj. Tényleg... szeretném hogy jól legyél. Lelkiismeret furdalásom van, hogy én olyan hülye voltam, Te mégis segítettél rajtam, és még Te lettél rosszul miattam... - vakargattam meg a fülemet pironkodva. Elég szépen indítottam ugye Layla előtt, Ő mégis olyan kedves volt...
- Hogy milyen? - kérdeztem vissza, bőszen mosolyogva, átszellemült arccal. - Olyasmi érzés, mint amilyen feltámadni volt... mintha újra megszülettem volna, vagy... inkább a Világ született meg az én számomra. Csodálatos érzés... Az ember nem is hiszi milyen hatalmas kincs hogy lát... és milyen pokoli nehéz nélküle... milyen nehéz vakon tájékozódni, enni, akár csak kinyitni az ajtót.. még az ágyról felkelni sem mindig egyszerű... Nem irigylem azokat akik az egész életüket vakon élik... én ezt a kis időt is borzalmasan nehezen viseltem... folyamatos félelemben nem-e akar valaki megölni mert vámpír vagyok, vagy... tudom is én... - kezdtem újra piszkálgatni a poharam peremét az ujjammal. - Iszonyú volt... Az az érzés, amikor újra megláttam a világot magam körül... egyszerűen mesebelien csodálatos érzés volt... nem is tudom hogyan írjam körül... - méláztam el kissé...
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 22, 2013 6:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Layla & Lexi
vampire and the witch

Szóval szeretsz inni és bulizni? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert amit eddig mutatott magából az tényleg pont ezeknek az ellentéte volt. Talán annyira még se különbözünk. Én is szeretek bulizni, kikapcsolódni, de azért persze annyira nem örült módon. Figyeltem őt mosolyogva, majd bólintottam egyet.- Nem is baj, nem kell megkomolyodni. Tudni kell élvezni az életet adta örömöket is.- mondtam neki kicsit sejtelmesen, mert sokszor gondolták rólam, hogy komoly vagyok, de közben meg nagyon is kedves és aranyos személy voltam.
Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz köztetek és soha nem fogod őt elveszíteni. Te nem láthattad, de én láttam az aggodalmat a szemében. - mondtam neki őszintén és kedvesen. Mert tényleg aggódott érte Stefan. Mondjuk az kicsit fura volt, hogy máris lelépett, de az biztos, hogy ennyire könnyen nem fog tőlem megszabadulni. Lesz mondandóm számára, nem is kevés.
Tényleg jól vagyok. - mondtam neki mosolyogva, persze fáradt voltam, de most nem akartam egyedül maradni. Lexi nem is tűnt olyan rossz társaságnak, sőt kezdtem megkedvelni, mert a végén kiderül, hogy annyira nem is különbözünk egymástól. - Szóval, milyen újra látni? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert tényleg érdekelt, hogy mit érzett akkor amikor varázsoltam, illetve amikor újra látott.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Dec. 16, 2013 11:35 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
- Áhh, látszik hogy még nem ismersz, hidd el, én magamra is értettem ezt. Nálam nagyobb piás nem is létezik talán a vámpírok közt, és nagyobb bulipárti sincs szerintem, pedig jó sok éve élek már, de az én fejem lágya se nőtt még be, nagyon nem - nevettem, és meglóbáltam a kezemben a poharamat jelzésképpen. Még hogy én az ellen beszélnék hogy hogyan élvezzük az életet? Áhh, kizárt, én túlságosan is vágyom rá hogy élvezzem, ahhoz hogy ez ellen beszéljek.
- Örülök hogy egyetértünk - mondtam felnevetve, és még ha az az egyetértési pont Stefan is, de... azért ennek örülök. Jobb mintha egymás haját tépnénk. Bár okunk nemigen lenne rá, végtére is, azt hiszem elég egyértelmű, tök mindegy én mit érzek Őiránta... Őt az nem érdekli, abban az értelemben, hogy attól még nem fog engem szeretni, hogy én Őt igen. Sokkal inkább szeretheti Laylát, vagy Katherine-t... vagy akárki mást, nem tudom.
- Hát az... egy szép kis kaland... bár ez semmi, ha ismernéd a többit is, uhh... tudnék mesélni neked micsoda kalandjaink voltak... - gondoltam vissza régi múltbéli találkáinkra, a születésnapjaira amiket együtt töltöttünk, a bulikra... a piálásokra... talán nincs is olyan nagyváros a világon ahol ne buliztunk volna együtt...
- Igen, Stefan igaz barát. Mindig ott volt nekem, és igyekeztem ott lenni én is mindig neki, nem hiába a legjobb barátom. Igyekszem vigyázni rá hogy az is maradjon - mosolyogtam. De közben azért fájt a szívem... mert a világ változik, és.. az idő, sok-sok idő... elmúlik... de mégsem sikerült közelebb kerülnöm a mai napig sem a célomhoz. Csak Stefan van, és ha Ő becsajozik, Őt is elvesztem majd. Tennem kell érte hogy ne maradjak egyedül... Stefan már választott, most nekem kell akcióba lendülnöm... újra. Egy másik irányban.
- Hát persze - feleltem, és öntöttem még Layla poharába. Utána végignéztem fekvő alakján, és kicsit gondolkodóba estem. - Biztos hogy jól vagy? Ne hozzak neked még valamit? Vagy... ne hívjak valakit? Rendben leszel? - kérdeztem, mert hát ugye... miattam gyengült le, ha nem segít rajtam, most jól lenne... Persze nem mintha nem lennék boldog hogy látok, de mégis... nem akartam rosszat Laylának...
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Dec. 05, 2013 9:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Layla & Lexi
vampire and the witch

Életet élvezni is kell, nem lehettünk mindig komolyak. - mondtam neki mosolyogva, mert nem találtam semmi kivetni abban, hogy itt is zajlik az élet. Persze ez kisebb-nagyobb szívfájdalmakkal járhat, de egy jó pia és egy kis buli akár csodákra képes. -
Igen, teljes mértékben egyet értek. - mondtam egy apró mosollyal az arcomon, mert jó lett volna beszélni Stefan-nal arról amik mostanában történtek, mert nem éppen volt mondható az, hogy minden rendben van köztük. Igazából fogalmam sem volt, hogy most mi is van.-
Láttam rajta, hogy zavarban van és nem hazudtolta meg magát Lexi. Mindent elmesélt az elejétől a végétől. Figyelmesen és csendes hallgattam őt, néha-néha bólintottam, hogy figyelek, majd közben bele-bele kortyolgattam az inni valóba. Egy idő után felhúztam a lábamat is már, majd mocorogni is kezdtem, mert kezdtek elgémberedni a végtagjaim. Végül újra eldőltem az ágyon, s úgy hallgattam tovább.
Egy idő után párnát is tette ma fejem alá, de egy percre se vettem le a tekintetemet a vámpír lányról. Figyeltem minden apró rezzenést, hanglejtését és megállapítottam, hogy igen szép szőkeségről van szó, de fura volt elhinni azt, hogy az a Lexi és akit én megismertem egy és ugyan az a személy. Annyira ellentétes volt a viselkedése, de lehet csak engem nem kedvelt.
Mondhatni elég kalandos a történetetek. - mondtam neki mosolyogva, majd picit elnevettem magamat.- De annyira szép, hogy ti mindig ott voltatok egymásnak. Szerintem ilyen egy igazi barátság. - mondtam neki kedvesen.- Becsült meg Stefan-t, mert nem minden fán terem ilyen személy. - mondtam neki még mindig kedvesen és közben figyeltem őt. - Inni kérhetek még? - mutattam felé az üres poharamat. -
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 03, 2013 5:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
- Áhh, még ha a fiatalságról is beszélnénk csak... de itt... hmm... hát maradjunk annyiban, hogy egy ezer évesnek sincs több esze, mint egy 15-nek - forgattam meg a szemeimet, miközben körbenézelődtem Stefan cuccain, és hallgattam Layla mesélését.
- Stefan már csak ilyen, igazi lovag - mosolyogtam. Felhajtottam a poharam tartalmát, és töltöttem ki egy új adaggal. Ha már ittmaradtunk, miért is ne bosszuljuk meg, hogy Stefan így faképnél hagyott bennünket.
- Miiii... - kezdtem, kissé zavarba jőve, hiszen én és Stefan sem tegnap ismerkedtünk meg, és nem éppen sima kis körülmények között. - Hát...most megkérdezném, hogy a hivatalos, vagy a nem hivatalos verzió érdekel-e, de... mivel már Stefan-nak is elmondtam, hogy egyes dolgokra nem úgy emlékszik, ahogy igazából voltak... hát most már azt hiszem maradhatok az eredeti verziónál is, szóval... - beleittam a poharamba, és úgy kezdtem mesélni. - Kb. másfél évszázada ismerkedtem meg Stefan-al, amikor Ő még ember volt. Igaz, Ő erre a mai napig nem emlékezett. Itt találkoztunk, a környező erdőben, nem messze a régi Salvatore háztól. Átutazóban voltam a környéken. Abban az időben épp az állatvérrel kísérletezgettem, ezért jártam az erdőben, ahol Ő éppen vadászott valamire, gondolom szarvasra, vagy ilyesmi. Ironikus, mindketten a vacsoránkért mentünk - nevettem el magam halkan. - De szarvas helyett mindketten a másikba botlottunk bele. Ő persze úriember volt, aggódott, mit keres egy fiatal hölgy egyedül az erdőben este... Én pedig, nem tagadom, de megtetszett nekem. Gondoltam, barátkozom kicsit. Én az a fajta vámpír vagyok, aki szeret barátkozni, és nem csak megigéz valakit, hogy legyen társasága, Stefan pedig nagyon kedves és udvarias volt már akkor is. Szóval amikor meghívott magukhoz, persze vele mentem. Beszélgettünk, együtt vacsoráztunk, persze, emberi értelemben - siettem leszögezni -, aztán egyik dolog történt a másik után...
Jobbnak éreztem, ha nem részletezem mi volt akkor este. Mégiscsak jobb, ha a részleteket megtartom...
- De aztán, pár óra elteltével kiderült a számomra, hogy egy bizonyos Katherine Pierce, a ház vendége, és... nos, mondjuk úgy, neki már akkoriban is volt egy hírneve. Vámpírkörökben nem ártott tudni, hogy jobb nem nyúlkálni ahhoz, amire Ő már kivetette a hálóját. És mivel a házban lakott, egyértelmű volt, hogy a Salvatore fiúkra már kivetette. Nekem meg elég volt már egy őrült is az életembe, nem vágytam Katherine bosszújára is, úgyhogy, megigéztem Stefan-t, hogy soha ne emlékezzen arra, ami köztünk történt, és soha ne emlékezzen, hogy mi ismerjük egymást, aztán fogtam magam, és eltűntem onnét, mintha soha ott sem jártam volna... Ez volt az első felvonása a megismerkedésünknek - meséltem, miközben a poharam peremén rajzolgattam az ujjammal.
- Aztán, jóval később, újra a környékre tévedtem, és mit ad Isten, az erdőben kibe botlottam bele újra? Csing-csing, a megfejtés Stefan Salvatore - lengettem meg a kezem a magasban, mint egy győzelmi mozdulat. - Csak épp Katherine már nem volt a környéken sem, ahogy Stefan embersége sem. Vámpír volt, és ohhh... nem is akármilyen... újszülött, kezdő, tanulatlan, neveletlen... vérszomjas. Olyan volt mint az összes vámpír, akit egyedül hagytak az átváltozás után, és még a legalapabb dolgokra sem tanították meg átváltozás előtt vagy után. Még a saját fajtársait sem tudta elkülöníteni a "prédától". Engem is meg akart enni, amikor először meglátott, mert embernek nézett, könnyű prédának, fogalma sem volt róla ki és mi vagyok. Mondhatni, hogy így kezdődött a mi kis barátságunk... A tanára lettem. Ő meg az én legjobb barátom, és... a családom.
Layla talán már el is aludt az én sztorimon, de hát... nem tehetek róla, tudom, hogy nyilván isteni véleménnyel van rólam, de... talán így megért engem, miért voltam olyan idióta... már ha egyáltalán meg lehet azt magyarázni... hisz napestig magyarázhatnám... a bajok, a gondok, a családom, a múlt... meg minden... Hogy lehet ezt elmagyarázni? Sehogy... Nem tudom... de nem akartam hogy Layla utáljon... utálom én magamat éppen eléggé, hogy ilyen félresikerült vagyok, nem akarom, hogy még Ő is ellenséget lásson bennem... mikor én tényleg nem akartam rosszat, se Neki, se Stefan-nak... én csak nem akarok egyedül maradni, ahogy régen voltam...
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 01, 2013 7:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Layla & Lexi
vampire and the witch

Amikor eltűnt Lexi, akkor kicsit megkönnyebbültem. Ő és az én "kapcsolaton" nem mondható annyira jónak. Nem is értem, hogy Stefan, hogy tehette ezt. Miért hagyott itt vele?! Elhiszem, hogy Lexi kedves és aranyos leányzó, de eddig ahogyan viszonyult hozzám nem éppen olyan volt. Viszont sokkal inkább ellenszenves és barátságtalan volt, pedig nem tettem ellene semmit se.
Pár perccel később felültem az ágyban, majd a hátam mögé igazítottam a párnákat, hogy mire visszaér addigra legalább felkészülten várjam őt. Egy darabig még a szobában pillantottam körben amikor meghallottam Lexi-t, majd meg is láttam. Örültem, hogy gondolt a pohárra is, mert nem igen szeretek üvegből inni. Türelmesen vártam amíg töltött, majd egy apró mosollyal az arcomon elvettem. - Igen, a mai fiatalság ilyen. - mondtam neki kedvesen.- De szerintem mindenki úgy él, ahogy szeretne.- tettem hozzá kicsit halkabban, mert tényleg nem törődtem azzal, hogy ki mennyi idősen iszik. -
A kérdése igazán meglepett, még a hajamba is túrtam picit idegesen. - Egészségünkre.- emeltem magasba a poharamat, majd a tartalmának a felét le is húztam, mert szükségem volt valami erősítőre.- Régebben találkozunk. Éppen vámpírok támadtam meg, amikor ő megvédett. Ezek utána lettünk barátok. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, mert nem éreztem azt, hogy azt is meg kell tudnia, hogy Stefan és én mennyiszer is feszegettünk a barátságunk határait.-  És ti? - kérdeztem vissza kíváncsian.-
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 01, 2013 5:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
- Egyetértünk - bólogattam, visszamosolyogva Laylára, és örültem, hogy nem inkább kitessékelt a szobából hogy hagyjam már békén... A kérdésére bólogattam, aztán felpattantam, és lazán lesuhantam a pincébe némi italért, felfelé pedig két poharat is begyűjtöttem a bárpultnál, így tele kézzel tértem vissza Layla mellé, és ültem vissza az ágy végére. Törökülésben elhelyezkedtem Vele szemben, ölembe vettem a kissé poros üveget, és leraktam magam elé a két poharat az ágytakaróra.
- Úgy nézem, a kicsike nagyjából 120 éves lehet - vettem a kezembe az üveget, ami teli volt, a dugója pedig érintetlen, szóval ezt a nedűt bizony jó ideje nem érte már levegő. Letöröltem az ujjammal a port a címkéjéről. - Stefan családja mindig is jól értett az italokhoz, ebben a városban meg ez hatványozottan igaz, hisz itt kb. mindenki alkoholista 15 éves kor felett - vigyorogtam, miközben kibontottam az üveget, és beleszagoltam. Szinte éreztem, hogyan kezdenek táncba a zsigereim. Ez jó féle ital...
Kitöltöttem belőle mindkét pohárba, és az egyiket Layla kezébe adtam.
- Na és... mond, ha nem vagyok tolakodó, mégis hogyan sikerült összeakadnod Stefan-al..? - kérdeztem, miközben belekortyoltam a poharamba.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 01, 2013 12:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Layla & Lexi
vampire and the witch

Figyeltem ahogyan Stefan elmegy és nem értettem, hogy tényleg képes elmenni. Remek már csak ez hiányzott, hogy azzal a nővel hagy egyedül, aki mondhatni utál és legszívesebben még nem is olyan régen tuti, hogy megölt volna. Figyeltem Stefan egyre távolodó hátát, majd ezek után a fejemre húztam a párnát és próbáltam összeszedni magamat, mert úgy semmi bajom se volt Lexi-vel. Engem csak az zavart ahogyan bánt velem, s azt nehéz lett volna elfelejteni.
Megéreztem amint leült mellém, majd nem sokkal ezek után meghallottam a hangját is. Óvatosan lehúztam a fejemről a párnát és Lexi-re mosolyogtam. - Igen. - mondtam neki halkan, mert fogalmam sem volt, hogy mit is mondhatnék neki, majd a következő ötlete mentő ötletnek hangozott, így alap volt, hogy belemegyek.-
Remekül hangzik, ha már itt hagyott minket, akkor szerintem nyugodtan megdézsmálhatjuk az alkohol készletüket. - mondtam egy mosollyal az arcomon.- Nos, akkor iszunk valamit? - kérdeztem vissza és reméltem, hogy Lexi érti a célzást és használja a vámpír sebességét, mert semmi kedvem és erőm se volt még elhagyni az ágyat. -
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 01, 2013 1:00 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Nem kicsit ért váratlanul, amikor Stefan egyszer csak a telefonjának szentelte a figyelmét, azután pedig olyan sietséggel távozott, hogy azt ésszel követni, nekem személy szerint csöppet megterhelő volt így a mai éjszakánk után...
Bár a néma kérésre, amit felém intézett, bólintottam, és mikor elment mellettem, megszorítottam a kezét, jelezve, hogy azért örülnék ha sietne vissza, mert igaziból én is nagyon szerettem volna négyszemközt megbeszélni Vele a most történteket... mert ugye a lányokkal együtt nemigen sikerült úgy megbeszélni a dolgokat ahogy szerettem volna, például Layla előtt nem nagyon lehetne taglalni ezt az egész csók ügyet...
Amikor odalent csukódott az ajtó Stefan után, én ültem le Layla mellé az ágy szélére, és alsó ajkamat harapdálva, kezemmel a kezemet tördelve néztem Rá.
- Hát jól itt maradtunk... - kezdtem idegesen, és érezhette hogy nem vagyok a helyzetnek éppen a magaslatán...
- Lehet hogy hülye szöveg, de nekem nagyon elkélne egy ital... és ebben a házban nagyon jó kis piák vannak raktározva, a régi időkből is. Te nem kérsz egy pohárral? Szíverősítőnek remek - vetettem fel a lehetőséget. Végülis az ökör iszik magában, és inkább ezt javaslom, mint a vérem, mert az ugyan két pillanat alatt helyrerázná, de boszorkányok elég ritkán fogadják el a vérünk gyógyszernek...
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
the other part of my soul
† Kedvenc dal :
war of hearts
† Tartózkodási hely :
✥ seattle ✥
† Hobbi & foglalkozás :
✥ lawyer ✥



Lara Greene ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 29, 2013 10:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Az ágyon ücsörögtem Layla kezét fogva, miközben megéreztem, hogy a zsebemben rezeg a telefon, majd gyorsan kikaptam onnan is olvasni kezdtem az SMS-t, ami Bekah-tól érkezett. Rövid volt mégis lényegre törő tudtam, hogy valami nem stimmel és mennem kell, viszont nem szívesen hagytam itt Layla-t. Bár Lexi-vel jó kezekben lesz, szóval nem kell aggódnom.
Kérését még gyorsan teljesítettem a kezébe adtam egy pohár vizet, majd egy csókot nyomtam az arcára. - Most mennem kell, de ígérem sietek vissza. Pihend ki magad. - Mondtam, majd Lexi felé vetettem egy amolyan "Kérlek vigyázz rá" nézést, majd kirobogtam a szobámból. Fogalmam nincs, hogy mit akarhat Rebekah. Mikor legutóbbi találkoztunk ő volt az, aki lelépett minden különösebb szó nélkül most pedig találkozni akar. Mindenesetre kíváncsi voltam, hogy mi mást kell még tudnom, szóval a lehető leggyorsabban indultam el az SMS-ben említett helyszín felé.

--> Vízesés
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 24, 2013 11:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Layla & Stefan & Lexi
[You must be registered and logged in to see this image.]


Figyeltem őket és kicsit zavaródott tekintettel pillantottam rájuk. Fogalmam sem volt még mindig mit keresek itt. Utolsó emlékem az volt, hogy Lexi újra lát és mindenki boldog volt. Szerencsémre nem egyszerre beszéltek és ez megkönnyítette a dolgomat.
Nincs mit Lexi. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, mert tényleg örültem neki, hogy végre visszakapta a látását, mert végre így megpróbálhat rendes életet élni. Ezek után Stefan hangja váltotta fel Lexiét, de az övét egyre közelebbről hallottam és láttam, hogy már elég közel ül hozzám.
Magam sem tudtam, hogy most ebben a helyzetben örülök-e ennek vagy nem, mert elég sok minden történt. Megcsókolt, majd megkérte Katherine kezét és ezek után még vele is mentem Lexi-t megkeresni, s arról már ne is beszéljünk, hogy még Lexi látását is visszaadtam. És ez az egy dolog volt a legnagyobb, hiszen ebbe akár bele is halhattam volna ,de még is megtettem értük... Magam sem tudom. - vallottam be. - Kicsit zeng a fejem és fáj, de biztosan rendben lesz. Egy kis inni való igazán jól esne. - néztem rájuk bocsánat kérő tekintettel, de még erőt kellett ahhoz gyűjtenem, hogy fel tudjak állni.
Közben Stefan-ra siklott a tekintettem és még magam sem tudtam, hogy mihez is kezdjek azzal ami legbelül foglalkoztat, mi most mik is vagyunk egymásnak?! Tudtam, hogy nem ez a legalkalmasabb idő rá, így nem is kérdeztem meg, de biztos voltam, hogy Stefan tud a tekintetemből is olvasni, hogy sokkal többről van itt szó, mint az elmúlt dolgok eseményei...-
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
the other part of my soul
† Kedvenc dal :
war of hearts
† Tartózkodási hely :
✥ seattle ✥
† Hobbi & foglalkozás :
✥ lawyer ✥



Lara Greene ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 24, 2013 7:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Nem akartam, hogy haragudjon rám Layla, de nem volt kedvem ahhoz, hogy fenntartsam ezt a képletes távolságot. Mindenféle szó nélkül egyszerűen megfogtam Layla kezét és úgy néztem rá, közben oda-oda pillantottam Lexi felé. Tudtam, hogy van, mit megbeszélniük, de nem igazán akartam őket kettesben hagyni. Vagyis inkább nem akartam itt hagyni Layla-t. Azok után, hogy a karjaimban kellett visszahoznom nem szeretnék elmozdulni tőle egy pillanatra sem. Másrészt pedig szeretném megtudni, hogy mi most hol is állunk, mert csókolóztunk.
Elájultál, miután visszaadtad Lexinek a látását. Biztos vagy benne, hogy megvagy? Kérsz valamit? – Készen álltam arra, hogy minden egyes kérésére ugorjak, mert a történtek után ez a legkevesebb, amit megtehetek érte.
Meg akartam vele beszélni a dolgokat, ugyanakkor nem akartam vele kettesben lenni, mert ha kettesben leszünk, akkor lehetséges, hogy le fogja ordítani a fejemet, amiért belerángattam ebbe az egészbe. Látszólag elég jól kezelte, miszerint megkértem Katherine kezét rögtön azután, hogy őt megcsókoltam. Szégyellem magam miatta és, ha tehetném akkor valószínűleg nem tenném meg újból. De megváltoztatni nem tudom a dolgokat, maximum megpróbálhatom helyrehozni őket és most pont ezen vagyok. Nem akarom elveszíteni sem Lexi-t sem Layla-t. Túlságosan is nagy szükségem van rájuk most és nekik is rám. Még ha nem is akarják ezt bevallani.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 24, 2013 7:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Sofia mögöttem kicsit lemaradva érkezett meg a szobába, és kíváncsian pillantottam feléje. Furcsa Őt is most látni, hogy a hang mellé már arc is társul... idegen érzés ez most... ahogy Layla esetében ugyanígy...
A fent említettnek, Sofia hozott egy üdítőt, ami nagyon kedves gesztus volt tőle, és hálásan mosolyogtam Rá érte.
- Jól vagyok, de biztos mész..? - kérdeztem, kissé megilletődve Sofiát, amikor búcsúzkodni kezdett tőlünk... Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet hármasban maradnom Stefan-al és Laylával... Eddig se, de a mai este után főleg nem valószínű, hogy örülnének gyertyatartói státuszomnak...
Sofia azonban ment, így én búcsút intettem neki, és én is reméltem hogy látom még Őt, elvégre megkedveltem.
Amikor odalent csukódott az ajtó, idegesen nehezedtem hol egyik, hol másik lábamra, úgy néztem még mindig jó pár lépés távolságból az ágyon lévő kettőst.
- Öhm... Layla.. - kezdtem lassanként közelebb lépkedni hozzájuk, és végül megálltam az ágy végénél. - Köszönöm neked amit értem tettél... meg sem érdemeltem, és mégis segítettél nekem. Az adósod vagyok. Ha bármiben tudok segíteni, kérlek mond el... - néztem Rá a végtelenségbe nyúló hálámmal, amit éreztem... hogy az egyik legnagyobb kincsem újra az enyém... a szemem világa, ami egyenértékű az életemmel, hisz enélkül annyi voltam csak mint egy bogár a földön, az utca közepén...
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 1:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Vissza az elejére Go down
 

Stefan szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Stefan szobája
» Greg hálószobája
» Szülőszobák és orvosi rendelők
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Salvatore birtok-