Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 17, 2014 12:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Charlotte & L
memories.

Ó igen... a szerelmet soha nem kerestem. Azonban a nőket, annál inkább. Hosszas idő után még mindig teljesen előttem van pár együtt töltött, felejthetetlen éjszaka.. nem csak emberekkel. "Sajnos" ők túl törékenynek bizonyultak.
- Megváltoztam. Már nem keresem a hozzád hasonló nők társaságát. - Kacsintok rá, s ezzel lényegében udvariasan lekurváztam. Bár mi soha nem kerültünk olyan viszonyba, de tudom a dolgait. Nem hiába tartottuk fogva.. megkellet tudnunk pár dolgot róla, mielőtt teszünk is valamit. Viszont.. család, hozzátartozók.. egyáltalán nem jött a képbe, ezért is lep meg annyira hogy felemlegeti. Talán hazudna? Nem igazán állna messze tőle a dolog, s ezért is nem hiszek neki. Legalábbis addig, míg nem bizonyítja. Soha ne bízz az ellenségeidben... bár őt nem igazán tartom annak, csak egy újabb múltbéli hibámnak, akivel ebben a szent pillanatban szembesülnöm kell.  
- Nem is tudom melyikünk sírt kétségbeesetten a másiknak..könyörögtél.  Engedjelek el? Vér kell? Rémlik valami? - Lépek közelebb hozzá mit sem foglalkozva a frissen alkotott vámpírommal. Valószínűleg amint felkel hatalmas kínokat fog átélni.. talán a halál megváltás lett volna neki. Amolyan büszkeséggel tölt el.. akaratlanul is, de valamilyen szinten kínzásnak számít.
- Mindenesetre.. sajnálom szegény húgodat. - Igyekszem nem foglalkozni vele. Neve hallatán egy nagyobbat dobbant a szívem. Kendra.. nem hinném, hogy ilyen kicsi lenne a világ és az én Kendrámról lenne szó.. nem ő az egyetlen a világon, akit így hívnak. Bár így belegondolva veszélyesen hasonlítanak.. vagy csak már bebeszélem magamnak.
Azt hiszem nem igazán volt más választásom. Mire észhez kapok már a vele koccintok egy olyan dologra, amit ismételten nehézkes elhinnem. Pont ő ajánl békét, mikor én kínoztam meg? Érzek egy kis hátsó szándékot felőle.. mint mindenkiben, benne meg még úgy aztán nem bízom meg 100%-ban.
- Békét ajánlasz? Csak nem megijedtél, Charlotte? - Gúnyos mosolyra húzom számat, s mindezek ellenére azért a pezsgőt lehúzom. Még ha nem is kötünk békét, én sem azért jöttem hogy józan  maradjak, szórakozni akarok. Úgy, hogy közbe nem akar valaki hátba szúrni.
Hasonlóképp teszek.. az üres poharamat leteszem a fekvő kis újonc vámpíromra, majd kitépve szívét teszem a pohárba. Ezek után nem látom értelmét életben hagyni.. A lány felé nyújtom kezemet, s végig nézve rajta mosolyodom el.
- Bemehetünk, szépségem? - Bent több a lehetőség a szórakozásra.. több a fejét vesztve szórakozó préda , aki mit sem sejt arról hogy közeleg a végük, személyünkben.



382 ezt hallgatom.  27  ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 14, 2014 6:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Jer & Elena
Feelings change, but memories don't


Nem akartam, hogy Elena sírjon. Tudom, hogy erre másképpen nem lehetett volna reagálni, de, most már én is abbahagytam a sírást, hiszen Bonnie összetartóan segített abban, hogy vajon hogyan lehessen visszahozni. Bonnie okos lány, és jól tudta, hogy hogyan lehetne. Csak fél, hogy ez áldozatokkal fog járni. Megpróbálom úgy kalkulálni, hogy ne úgy legyen, de ha még is, akkor Isobelt kicserélem Bonnie helyére. Azt hiszem, ez ellen senkinek sincs kifogása.
- Elena...- Mosolyogtam ki a hangját, s könnyektől vizes arcához nyúltam, s ujjaim lecsúsztak állához, s lehajtott fejét kényszerítettem arra, hogy rám nézzen. A könnyek még az én arcomon is rajt voltak, de már nem sírtam. Tudom, hogy ennek a rémálomnak vége lesz, és csak ez fog engem éltetni, semmi más.
- Ne sírj. Nem jöttem volna ide, hogy ha nem tudom a módját, hogy hogyan legyen köztünk. Ami azt illeti, látom őt. Láttam. Beszéltem vele, de az érintését nem éreztem. Ő ellenezte ugyan, hogy elmondjam neked, de mivel te jobban értesz a szeszélyes boszorkányok nyelvén, így rád van szüksége Bonnienak. Egy kicsit elszúrtad a dolgot ezzel az "anyavisszahozással", de nem csúsztunk félre. Bonnie nem bánja, sőt, örül, hogy segíthetett rajtad.- Tűrtem el göndör, barna fürtjét füle mögé, s gyorsan letöröltem az arcomra rászáradt könnycseppeket.
- Egy Tessa nevű boszorkányról van szó. Esetleg, ismerős a neve? - Tértem rá a lényegre, hiszen Elena csak ismeri. Nincs olyan boszorkány, aki ne találkozott volna vele, hiszen egy vámpír hasonmás, akárcsak Katherine, igen csak híres. Csak nem mindegy, hogy melyik miről.
- Bonnie ajánlotta a boszit. Aki képes rá, hogy visszahozza őt, remélhetőleg áldozatok nélkül. Persze ha ez áldozattal oldható meg, azt hiszem, nem lesz túl nagy gond akkor sem.- Gondoltam ekkor megint Isobellre. Nem tudom, hogy jogom van -e ehhez, hogy Elena biológiai anyját áldozzuk fel Bonniért, de Isobell van annyira szánalmas, hogy beleegyezik csak azért, hogy Elena megbocsásson neki. Az a nő csak púp az ember hátán.


szószám ezt hallgatom megjegyzés Nem lett egy „Schwarzenegger” Reag ~ Bocsánat a késésért Könnyes szemek


For everything a reason



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 14, 2014 5:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
L & Charlotte


-Egyáltalán nem éreztem hiányodat. -fintorodom el, majd a fintor átül kisebb gonosz mosolyra. -Meglepő, hogy itt találkozunk. Csodálkozom, hogy nem egy lebujban töltöd az idődet valamiféle szajhával. Nem is ismerek rád! -vonom fel a szemöldökömet, vigyorral a képemen. Feltűnéskeltésről pont ő beszél, aki éppen próbálja újraéleszteni a lányt. Hiába válik vámpírrá, a gerincét törtem, nem a nyakát, már úgysem lesz a régi.
-Ohh kérlek mesélj még! Ha te azt kínzásnak nevezed, esküszöm a húgom, Kendra is jobban megkínzott régen minden egyes nap, amikor kicsi volt.. -sóhajtok fel gúnyosan. -Tudod.. Char légyszi hozzál enni, nenciii fáj a hasam.. És sorolhatnám.. -forgatom meg a szemem, majd elmosolyodom. -Kár, hogy nem ismered, jól kijönnétek. -rántom meg a vállam, ismét elvigyorodva. Mindketten húzzuk egymás agyát, ez nem vezet semmi jóra... Tehát lépek egyet feljebb.
-Tudod mit?.. Békét ajánlok. -rebegtetem meg a pilláimat. -Azt hiszem mindenféle hátsó szándék nélkül. -kacsintok egyet, majd a felénk elhaladó felszolgáló tálcájáról leemelek két pezsgőt, az egyiket a kezébe adom.
-Na? -nevetem el magam, miközben az ő poharához koccintom az enyémet, és lehúzom a tartalmát. Szívesebben mókázok egy vámpírfiúval, minthogy gyilkolnánk egymást. Abban semmi izgalom, így is van elég ellenségem.
-Tehát, mit mondasz? Persze, vannak feltételeim. Ahogyan neked is lennének, úgy sejtem. -dobom el a pezsgőspoharat, lenyalva a szám szélét, miközben egy lépéssel közelebb lépek hozzá. -Csupán csak jól akarom érezni magam. -teszem ölbe a kezemet. -Persze a békeszerződés nem szól örökre.. Aztán ki tudja, lehet megkedvelnénk egymás társaságát. -rántom meg a vállamat, felnevetve, miközben az ég felé nézek. Bár kétlem, hogy így lenne, ezen a világon csodák bizony léteznek...

▲ ▲ ▲
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 12, 2014 2:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Kenzi & Connie




Nagyon nehezen viselem el azt, hogy itt van, hogy feltart, hogy... direkt piszkál, mert ezt teszi. Gondolom határozottan élvezi, amit művel, én ellenben kicsit sem. Jó hogy a saját tálcámon lévő bort iszogatom, különben csak egy választás lenne, ha az egész adagot a nyakába borítanám és azt tuti, hogy sem ő, sem a főnök nem vennék túlságosan jó néven. Így hát kénytelen vagyok egyedlőre végighallgatni a dolgait, és nem elküldeni a sunyiba, akármennyire is ahhoz lenne a legtöbb kedvem.
- Gondolom akkor örüljek, hogy most épp nem vagy undok, mert akkor jaj de rossz lenne most nekem... - egyértelműen a gúnyos a hangom, mert most jó. Jah, most örülhetek, hogy milyen kellemesen elcsevegünk. Egy élmény ez a nap komolyan és még nincs vége! Sejtelmem sincs, hogy mi jöhet még, de őszintén szólva minél előbb szeretnék lelépni, ahogy lehetőségem adódik rá végre. El innen, jó messzire. Haza, az ágyamba, a takaró alá, ahol szépen kitudok zárni mindent és mindenkit. Csak ennyit akarok. Komolyan örülök, hogy egyesek már szállingóznak elfelé, ez azt jelenti, hogy talán ez az undok perszóna is lelécel lassan.
- És az is benne van a pakliban, hogy az ég világon semmit se tudsz, csak nagy a szád és direkt akarsz bennem kételyeket ébreszteni. Elég könnyen kinézem belőled. - szökik fel kissé a szemöldököm. Tudom, hogy ez a célja, hogy elültesse a fülemben a bogarat. Lehet, hogy semmit sem tud. Bárki mondhatja, hogy ne bízz másokban, hogy elárulnak, csak azért, hogy lássa a szemedben a kétkedést. Hát én ezt nem fogom megadni neki! Így nem, hogy csak célozgat.
- Tudod mi van? Nem érdekelnek a piti kis játékaid és az sem, amit mondasz... Abban bízom, akiben akarok és nem fogsz senki ellen sem hangolni, mert épp rohadtul unatkozol. - összeszorítom a számat. Nagyon erős a késztetés, hogy azt az epret kivegyem a kezéből és finoman szétkenjem a képén, nagyon-nagyon erős! És végre az utolsó borospoharat is leveszik a tálcámról, amivel az ki is ürül. - Ha megbocsátasz... én itt dolgozom. - komolyan villámokat szór a tekintetem, és ha ezek után sem enged ki legalább pár perc szünetre az a némber, akkor biztos vagyok benne, hogy a konyha fogja kárát látni a dühömnek. Ilyenkor utálom azt, ami vagyok. Sokkal nehezebb kontrollálni az érzéseket, a dühöt. Azzal hátat is fordítok neki és szó szerint elviharzom a konyha felé. Már csak az kell, hogy ne törjem ripityára a poharakat, amikor leteszem a tálcát.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 09, 2014 8:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Connie& Kenzi
nice to meet you again girl. your nightmare is coming

Constance számomra azért volt nagy kedvenc, mert vele lényegében tényleg jól éreztem magam. Nem úgy, ahogyan két barátnő érzi magát egymás mellett, ugyan dehogy! Nevetséges lenne, nem barátkozom vérfarkasokkal, de nagyon másokkal sem. Minden ártalmas lehet, nemde? Én pedig sosem kockáztatok. Az már elmúlt. A gyerekkorom végetért, és felnőttem. Most már van mit veszítenem. És nem hagyom, hogy bármi is elvegye az életem valódi értelmét.
Legyintvén csak újabb pohár után nyúltam. Engem nem ütött ki két pohár pezsgő, de ahogy látom, eléggé későn érkeztem, hiszen már szállíngóztak az emberek (és egyéb lények), valamint nekem sem volt túl sok hangulatom itt időzni, miközben lehet, hogy más dolgom is lenne. De ezt a nőt nem lehetett csak úgy szó nélkül hagyni.
- Nyilván igen. Bár akkor kicsit másképpen fogalmazom... - emeltem fel mutatóujjamat, általában ezzel jelezvén, ha tényleg fontosat akarok mondani, majd elvigyorodtam a magam ravaszkás, ámde mégsem túl gonosz módján. - A magam módján ez a jómodor, ha szabad ezt a szót használnom - tettem még hozzá, de tudtam, hogy ezek után bizonyára már teljesen más irányt fog venni a beszélgetésünk. Nem is akármilyet, legalábbis remélem.
- Nem ismersz te semennyire. Ezzel ellentétben én ismerlek téged... és igazad van, nem árulom el könnyen. De még nem tudom, hogy milyen árat szabjak. Talán előlegezzem meg az egészet? Megéri az nekem? - kérdeztem költőien, majd felsóhajtottam, miközben legyintve egyet letettem a poharat.
- Csak annyit mondok, hogy körül vagy véve álszentekkel. És tudod, abban bízol a legjobban, aki viszont téged a legjobban elárul. Legyen elég ennyi. Szerintem tudod, hogy kiről beszélek. Ha nem... rá fogsz jönni, mikor őfelsége úgy óhajtja majd, hogy elmondja neked - vettem az ujjaim közé egy szem édes epret.


nem túl sok szó ezt hallgatom bocsi a pici késésért Embarassed  ©
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Udvar           - Page 2 Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 08, 2014 6:39 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

gilbert siblings; family above all

Egy pár pillanatra engedte csupán, hogy az elmúlt hónapokat valamelyest megpróbáljam elfelejteni az ölelésében. Nem voltunk ugyan vérszerinti testvérek, de mégis sokat jelentett az, hogy ennek ellenére mégis képes rám nővéreként tekinteni. Ahogyan ebben meg is állapodtunk. Mi mindig testvérek maradunk, próbáljon egymás ellen fordítani bennünket akárki. Hiszen ez a család lényege. Összetartás... és támasz. Jeremy viszont az utóbbi időben... érthető okokból mellőzte a társaságomat. Valamiért... meg tudom őt érteni. Talán tényleg velem van a baj?
- Megijesztesz - suttogtam riadtan, mikor egy-két szó elhagyta a száját, majd egy halk nyelést követően elszakadtam az öleléstől én magam is, így pislogva a szemeibe, hátha ez elárulja számomra is, hogy vajon miről lehet szó. Már az első másodperctől kezdve éreztem, hogy itt valami nem oké. Nem jött volna csak úgy ide, bár az lett volna a legszebb, ha tényleg csak találkozni akar... de soha nem történik semmi ok nélkül. Ezt megtanulhattam volna már.
Szavai nem okoztak nagyobb megnyugvást, ahogyan még mindig nem a lényeget mondta, hanem csak beszélt és beszélt, és ezáltal még nagyobb félelemérzet kezdett el kibontakozni bennem.
- Mondd már el, Jeremy! - vált hevessé hangom. Nem tudom, mikor lettem ilyen türelmetlen, talán az elmúlt időszak váltotta ki belőlem ezt a reakciót, nem tudom.

És abban a pillanatban, ahogy elhangzott egy mondat... ami ugyan két szóból állt csupán, mégis egy egész világ összeomlását jelentette a szívemben... nem... ez nem lehet igaz. Bonnie... - Mi... micsoda? Miket beszélsz? - kérdeztem megdöbbenve, már-már most a sírás határán, de a könnyek rögtön homályosították a tekintetemet, még ha eleinte azt sem voltam hajlandó elhinni, hogy ez megtörténik.
Ajkaim mozogni kezdtek, próbáltam szavakat formálni, de nem hagyta el semmi ajkaimat. Nem voltam képes egyetlen szót sem megalkotni. Nem ment... pedig tudtam, mit akarok tudni. Hogy mi történt. Mégis, mi a fene történt? Aztán eszembe jutottak Bonnie utolsó szavai. Ígérd meg nekem, hogy bármi is történik, boldog leszel.
- Én miattam... ugye? - kezdtek el a könnyek hullani mindkét szememből, és talán a környező emberek bizonyára megnéztek maguknak, nem tehettem semmit. Én kértem Bonnie-t, hogy hozza vissza az életbe az anyámat... és nem gondoltam bele, hogy mi történik majd. Visszakaptam anyát... de elveszítettem őt... nem gondolkodtam... én... önző voltam...

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 03, 2014 9:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Elena & Jeremy
Feelings change, but memories don't



Nem is tudtam, hogy mire gondoljak. Hogyan mondjam el a nővéremnek az igazat Bonnieról. Úgy szeretném mind ezt, hogy annyira ne legyen durva. De szerintem ez a hír mindenhogyan is sokkoló. Nem szabad azt tennem, amit Bonnie mondott, hogy csak hallgassak az ő haláláról. Nem, azt nem tehetem. Akkor nem fogunk a végére jutni. Ez olyan, mint egy lidérces álom, amiből az ember nem ébred fel soha többé. Az a lidérces álom inkább a halál. Abból nem lehet felébredni. És hát az érzéseim arra vezetnek, hogy szerintem ameddig élünk, soha nem lesz vége.
Mióta vámpírvadász lettem, megpecsételte a jövőmet. Az érzések, amik uralnak, még Elena közelében is, hogy meg kell, hogy öljem. De ezek pár másodperces érzések, a valódi énem elűzi a vadászösztönömet.  Szerencse, hogy vadászoknál megmarad némi kis emberség is. Sőt, meg is marad, de a vámpíroknál… igen erős ok kell, hogy ne öljük meg. És ez kínoz. Felemészt. Beleőrülök.
A gondolatok közepette, az emberek közt Elena arca bukkant fel. Álmélkodó arcára felfigyeltem, s ahogyan közeledett hozzám, már-már futva, én is szintén úgy, s átöleltük egymást. Mosolyogtam, de abban a mosolyban semmi öröm sem volt. Csak az, hogy végre Elena itt van. De a gyötrelem azt is elnyomta. Zaklatottnak éreztem magam. A szívem sajgott, levegőt alig, ha kaptam. Nem tudom, hogyan mondjam el neki, hogy Bonnie Bennett halott. Meghalt.
És ez szörnyű. Olyan, mintha az egész szívem vele ment volna el. Egy nagy krátert érzek a helyén. Nekem Bonnie több mint barát. Magamban ezt érzem, ugyan. Az életem részévé vált, ami hirtelen korhadt el, mikor meghalt. Eltűntem, egyedül vagyok.  
Elenát óvatosan engedtem el, s kilógó, piros tincsét eltűrtem füle mögé, hogy lássam az arcát. Jó végre őt látni. Biztosan ő neki is begyűrtek voltak a napjai, hogy már egy jó ideje nem találkoztunk. Szinte elmentünk egymás mellett, mikor nem vettük egymást észre. A családunk… egyszerre estek szét. És hát sajnos már nincs olyan, hogy Elena meg a kisöccse. Régen ő vigyázott rám, amikor a drogok hajtottak, de most már ilyen nincs. Ő Damonnel ment tovább, én pedig maradtam. Az élet megy tovább, így ezt el kell fogadni.
Nagy levegőt vettem, ami fájt. A levegővételbe is belehalok. Gyengének, és elveszettnek éreztem magamat. Bolyongtam a nagyvilágban, míg Elenát nem találtam meg. És Bonnie… ő nélküle minden veszni látszik. Szeretem őt. Szerelmes vagyok belé. Nem hagyhatom, hogy egyedül maradjon. Vissza akarom hozni!
- Valamit el kell mondanom. – Hajtottam le a fejemet, s fekete hajtömeg omlott a szemembe, eltakarta már könnyező arcomat.
Fejemet újból felemeltem, de addigra a duzzadt könnycsepp kiszivárgott szememből. Nem bírtam tovább. Nehéz.
- Ebbe a tudatba én magam is beleőrülök. Amit mondani szeretnék, nem tudom, hogy hogyan fogalmazzam. De mindenhogyan beleroppannál, mint ahogy én is. De…- Szorítottam össze ajkaiamat, s szemeimet, hogy összeszedjem magamat lelkileg. A szívem darabokra tört össze.
- Bonnie meghalt. – Emeltem fel a fejemet, s azonnal Elena karjához kaptam gyengéden, hogy megnyugtassam, mielőtt könnyezne.
Az arcomból ekkor már szöktek a könnycseppek, s azok zuhanásnak indultak a földnek.
A szívem beleremegett ebbe az egészbe. Szörnyű volt. Főleg Elenának most.


szószám ezt hallgatom megjegyzés  Könnyes szemek ©
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Udvar           - Page 2 Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 03, 2014 9:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

gilbert siblings; family above all

Szokatlan volt ezeket a folyosókat járni, hiszen magam is csak pár napja tartózkodom itt. Féltem, hogy fény derül arra, amit kiterveltünk Damonnel és Enzo-ékkal. Maxfieldnek nem szabad minderről tudomást szereznie, hiszen az valamennyiünk életébe kerülne. Nem akarom, hogy az történjen, ami mindig... hogy engem kelljen megmenteni. És ezt ugyan sosem mondanám el nyíltan, de tisztában vagyok ezzel a furcsa, és rettentően zavaró szokásommal.
Nagyot nyelve túrtam egy hajtincset a fülem mögé, miközben lesétáltam a campus lépcsőin, és az udvar felé vettem az irányt. Még az első napon összeakadtam Aaron Whitmore-ral, akit éppen Megan megemlékezésén pillantottam meg. Rögtön tudtam, hogy nem véletlen az egész. És lám, nem is tévedtem olyan nagyot. Hiszen ő egy Whitmore.
- Jeremy? - kérdeztem meglepve, ahogy egy ismerős arcot véltem felfedezni a tömegben. Mindenki mozgott körülötte, egyedül ő támaszkodott a falnak, és várt valamire... talán rám. Vagy... nem?
Nem tudtam parancsolni az érzéseimnek; a furcsa öröm, mely úrrá lett testemen, szinte rohanásra késztetett. Az öcsém. Nem tudom, mikor láttam utoljára. Azt tudom, hogy szinte belekényszerítettük abba, hogy vadász legyen. Talán azóta... nem változtak az érzései. Talán még mindig megvet.
Összesen pár másodperc kellett ahhoz, hogy a karjaiba vessem magam, és szorosan magamhoz öleljem. - Jeremy... annyira örülök, hogy végre láthatlak! - motyogtam a nyakába, de mindenféle mosoly elkerülte most az arcomat. Ez nem azt jelentette, hogy nem örülök, éppen ellenkezőleg: majd' kicsattantam... csak éppen ez nem az a helyzet volt, ahol szívesen és szabadon vigyorogtam volna. Hiszen nem vagyok tisztában a reakciójával.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 03, 2014 7:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Elena & Jeremy
Feelings change, but memories don't


Ideje elmondanom Elenának az igazat. Talán ő is tud Tessaról, akiről Bonnie szót ejtett, de nem mondott róla túl sok információt hogy hol találnám. Sőt, egyáltalán nem is mondott róla semmit. Nem baj, én megígértem neki hogy akárhogyan, de vissza fogom őt hozni, különben megőrülök.
Annyira utálom magamat amiatt, hogy csak most jöttem rá. Nem nagyon lett volna alkalmam rá, hogy előbb megtudjam, hisz Bonnie az elején is nagyon titkolta, még az öleléseket is mellőzte. Később kellett rájönnöm, hogy miért. Anyánkat visszahozta, de sajnos nekem sem volt annyi eszem, hogy utána meg hirtelen eltűnik, és nem tudom az okát, ráadásul a telefont se vette fel senkinek sem. Ennyi eszem nekem sem volt.
A Whitmore főiskolára mentem vissza, ahol még mikor Parti volt, összefutottam Roryval, valamint az egyik Whitmoreral, Aaronnel. Sajnos akkor nem Elenával találkoztam, vagy Damonnel, vagy akárkivel, akinél általában Elena szokott lenni. És ez idegesít.
Szeretném végre elmondani a nővéremnek az igazat. Nem maradhatok tétlenül, és karba tett kézzel nézem azt, hogy Bonnie halott, és senki sem tud róla, csak én.
Remélem, hogy Elena jól kezeli a dolgokat. Félek talán, hogy beleőrül a tudatba. De muszáj megtennem, hogy ha Bonnie érdekét akarom nézni, nem másét.
Szeretnék végre békét látni a Gilbert családban. Mostanában minden olyan… rémálom volt. Damon hallucinált, és hát az sem volt túlságosan is könnyű menet. De Elena érdekében tettem mindezt. Akartam, hogy boldog legyen. Igaz, talán nem mindig sikerült a kedvére tennem, hisz ő rá nehezedett minden baj. És sajnálom. És azt is sajnálom, hogy egy újabb csapás fogja őt érni.
A Whitmore iskola teljesen üres volt. Azaz, nem volt akkora zsongás, mint amikor a parti volt. De nem is baj. Talán így Elenát előbb meg fogom látni. Szeretném. Nagyon hiányzik. Nekem már csak ő maradt. És ha Bonnie visszajön, akkor Elena, és Bonnie fogja nekem az életet jelenteni. Miattuk megéri élnem. Csak ez számít.
Az udvaron bolyongtam, ahol már eltakarították a szemetet. Legalábbis a partiról maradt szemetet.
A Whitmore iskola falának nekidőltem, s keresztbe tettem mellkasom alatt karjaimat. Talán meglátom Elenát. Előbb, vagy utóbb, de erre kell, hogy jöjjön. Muszáj vele közölnöm a tényeket.



szószám ezt hallgatom megjegyzés ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 20, 2014 9:44 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Kenzi & Connie




Oh, hogy mennyire remélem, hogy hamar elfogynak a poharak a tálcámról, vagy legalábbis az üresek veszik át a telik helyét, hogy végre elhúzhassak egy újabb adagért, aztán már persze arra vegyem az irányt, ahol még véletlenül sem botlom majd bele ebbe a nőszemélybe. Kimondottan nem élvezem a beszélgetést, de persze ő épp ezért annál jobban. Már az egész nap nem épp kedvemre való, de mégis kénytelen vagyok itt lenni legnagyobb bánatomra és valahogy ki fogom bírni, ha más nem, hát a bor majd segít, amiért persze ugyanúgy meg fogom majd kapni a leszúrást, ebben is biztos vagyok.
- Akkor ha már olyan nagy vízválasztó, miért nem keresel szépen magadnak valaki mást, akivel beszélgethetnél, és aki olyan, mint te? - aljas, számító, kiborító... még csak nem is arról van szó, hogy ez a nő vámpír, az cseppet sem érdekel. Sosem gondoltam úgy, hogy valakit azért kéne utálnom, mert az, ami, egyszerűen azért kell, mert olyan, amilyen. Vajon Kenzie volt valaha normális, elviselhető... kedves? Állati nehéz elképzelni róla és az tuti, hogy nem is fogom erről megkérdezni. Az persze kellőképpen kiakasztó, amit mond, mégis próbálom higgadtan kezelni, már amennyire ez egyáltalán lehetséges. Tudom én, hogy csak direkt ki akar borítani, csak azért csinálja, hogy felhúzzon, hogy ellene hangoljon, ennyi... ennyi!
- Ez nálad a jó modor? Azt hiszem más értelmező szótárat használunk, és tudod nekem csak annyira kell kedvesnek lennem a vendégekkel, amennyire ők azok velem. - rántom meg a vállam, hiába hogy ez sajnos nincs így. Kénytelen vagyok legalább távolról azt láttatni, hogy mosolygok... próbálok, és rendesen viszonyulok még az ilyenekhez is. Akármennyire is nem akarok, de az újabb szavakra mégis csak kénytelen vagyok felfigyelni. Mennyire szívesen mondanám azt neki, hogy menjen a fenébe! Hogy hagyjon békén és szépen kopjon le, annyira szívesen tenném!
- Ha tudnál rólam bármit, úgyse mondanád el nem igaz? Vagy legalábbis nem tennéd csak úgy ingyen, ennyire már nagyon is ismerlek. És honnan tudhatnám, hogy nem csak szimplán átverni akarsz? Bocs, ha... rosszat feltételezek rólad, csak tudod ez a faji ellentét. - Meg a jó francokat! Ki nem állhatom ezt a nőt és nagyon is tudom, hogy milyen, így hát eszem ágában sincs csak úgy bízni benne és elhinni, hogy vannak rólam olyan információi, amiket meg is osztana velem csak úgy... ingyen.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 17, 2014 10:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Charlotte & L
memories.


A bulizástól való indokkal vezérelve tettem be ide a lábam, ebbe a kicsit számomra valamiért hátborzongató házba. Mégis miféle kikapcsolódás az ha egyedül van az ember? Ilyenkor? Egy ilyen helyen? Tény hogy sosem szerettem igazán bulizni, de ezzel hogy ilyenkor is egyedül kell hogy maradjak csak rontok a helyzeten.  Nagyon nehezemre esik visszafogni magam a vérengzéstől.. s talán idővel nem is fog menni. Kendra kénytelen lesz így elfogadni engem, már ha.. engem választ.. vagy egyáltalán választ bármelyikőnket is. Tény hogy nehéz helyzetben van, s nagyon nem lennék a helyében most.. mert ez az egy biztos, hogy valakit elfog veszíteni maga mellől remélve, hogy az nem én leszek.. bármennyire is önző dolog ez tőlem.
Hirtelen nem hittem a szememnek.. most komolyan itt kell találkoznom egy olyan múltbéli személlyel akivel szörnyű dolgokat tettem? Pont most? Nem örültem neki.. mert ezzel egy darabot vissza hozott a régi énemből, s egyáltalán nem bántam a dolgot, amit tettem a lánnyal. Talán még újra is megtenném.
- Csak nem hiányoztam, szépségem? - Állom a közelségét, amit aztán hamar megtör egy újabb áldozattal.. érzem a vért rajta. Nem ismerem, így nem tudhatom milyen volt előtte, de miután találkozott velem bizonyára rontottam rajta.. nem becsüli az életet, ahogy én sem, ahogy a legtöbb vámpír teszi. Még csak nem is érdekelve hogy egy elég nyilvános helyen öldös..
- Látom igen csak szeretsz feltűnést kelteni.. de..- Felhúzva kezemet magam elé mélyesztem bele saját karjaimba fogamat, s a lány fölé hajolva csöpögtetem nyitott szájába a véremet. Szokatlan tett tőlem hogy valakit megmentek, és most is csak hátsó szándékkal teszem.. Hallva ahogy szervezetében végig folyik a vámpírvér, egy mozdulattal kitöröm nyakát. Már csak egy teendő van hátra.. hogy felkelljen, s öljön. Én élvezném a legjobban, ha megpróbálna bosszút állni..bár valószínűleg nem élné túl, de legalább..feldobná az estémet.
- Ó, és még a szád is nagyobb lett.. ha úgy akartam volna, már rég halott lennél. Szándékosan hagytalak életben..élveztem minden egyes pillanatot mikor kínoztalak, s ennyi idő elteltével, újra megtenném. - Nem zavartatva magam közlöm magabiztosan álláspontomat. Az hogy ketten szinte összezárva ezen a helyen találkoztunk semmi jót nem sugall..



344 szó A little party never killed nobody. kicsit béna. ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 16, 2014 7:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Connie& Kenzi
nice to meet you again girl. your nightmare is coming

Hm, tényleg ez lenne a valóság? Alkoholba üldözöm az embereket? Hiszen alig szólaltam még meg, máris úgy vedeli azt a bort, mintha dézsából öntenék, ráadásul egyenesen az égből. Hát nem tudom, kezdek félni, hogy ez a velejárója annak, hogy én társalogni kezdek valakivel... ennyire elviselhetetlen vagyok? Erre a gondolatra végül nevethetnékem támad a fejemben, és azt hiszem, egy halvány mosoly meg is jelent az ajkaimon, de nem engedtem el tekintetemmel ezt a lányt. Még közel nem zártunk le semmit, és úgy vélem, hogy van is mit lejátszanunk. Nem félek tőle. Akármilyen kis vérfarkas. Egyelőre maximum a körmömet féltem, semmi mást.
- Tudom a nevét, az tény... de nem vagyok biztos abban, hogy... öhm... egy vámpír veled egy lapon akarok emlegetni. Tudod... a nagy ellentét a fajaink között nagy vízválasztó - juttattam eszéme ezt. Nem is értem, amúgy szerintem ez hülyeség. Nincs olyan, hogy ösztönből utálják egymást a vérfarkasok és vámpírok. Egyszerűen csak... így alakul ki a sok pletyka miatt. Mert nem hiszem, hogy ránézés alapján megállapítanák, hogy akkor most már utálnunk kell egymást.
- Ne légy ilyen goromba. Én éppen azt kockáztatom, hogy kivágom a saját nyelvemet, amiért ilyen jómodorral beszélek hozzád, te pedig máris elüldöznél? Pedig ha tudnád, milyen információim vannak veled kapcsolatban...! - emeltem meg hangomat kecsesen, és tovább vigyorogtam, de ez sokkal inkább volt kislányos vigyor, mintsem az a gonosz szajhás vigyor, amit általában produkálok. Pedig nem hiszem, hogy most ártatlankodni akartam, mégis így jött össze. - Vagy már nincs szükséged az információra? - tettem fel a nagy kérdést. Ha ezt is hárítja, lelépek. De direkt úgy kérdeztem mindezt, hogy érezhesse hangomban azt, mennyi mindent tudhat meg tőlem... kíváncsivá akartam tenni. És azt hiszem, sikerült.


nem túl sok szó ezt hallgatom bocsi a pici késésért Embarassed  ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 16, 2014 6:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Rory & Aaron




Mielőtt elmentem volna, megkért, hogy kísérjem el a koleszba. Nincs messze, mint ahogy az én lakásom sincs túl messze.
- Miért is ne? - Mosolyodtam el, s egyet fordulva biccentettem, hogy akkor induljunk.
Elég érdekes volt, hogy még nem találkozott a szobatársaival. Akkor ezek szerint nem rég jöhetett a Whitmore főiskolára. Itt mindenki ismer mindenkit; majdnem. Engem senki.
Annyira nem volt kedvem menni a temetőbe. Most lehet, hogy a nagyszüleim megfordultak párszor a sírjukba, de ha meglátom a sírköveket, mindig elkap az a gondolat, s az az emlék, amikor ők meghaltak, és a családtagjaim. Talán, ideje hazamennem, és lepihennem. Nagyon hosszú nap volt ez. Sírás, öröm... ebben a pár órában minden érzelem megfordult. Aztán hát, egyes fiatalok nem így végzik a bulikat. Azok négykézláb mennek haza.
Milyen szerencse, hogy én nem tartozom ezekbe. Kissé érdekes lenne, ha egy Whitmore arra képes lenne. Azért belém is szorult annyi erkölcs, hogy az ilyen eszembe se jut. Hiába haltak meg a szüleim, akik neveltek volna, de engem ő helyettük megnevelt az élet.
Amíg ezen járt az eszem, közben vártam, hogy Rory vezessen, melyik az ő szobája.
Jól esett ez az est. Aztán pedig szerintem, még mindig ott ülnék az erdőben, azon a kényelmetlen, korhadt fán, hogy ha Rory autója nem állt volna le.
- Hálás vagyok az autódnak.- Poénkodtam egy kicsit a kocsijával. És ez igaz is, különben ha az nem állt volna le, akkor mi valószínű nem is találkoztunk volna.




₪ words: - ₪ music: - ₪ note: Írhatsz a szobádba ^o^

©



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 16, 2014 6:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Aaron & Rory
 Aaron reakcióját látva, hamar rájöttem, hogy ő sem rajong az efféle emberi viselkedésért, mint amit itt kint műveltek a részeg nemtörődöm egyetemisták.. á, jobb nem is idegesíteni magamat ilyesmin. Egy biztos, amíg mi nem süllyedünk ilyen mélyre, addig nincs gond. Bár, én tuti nem fogok. Egész életemben cigi és szemét ellenes voltam és azt hiszem ez az érzés már életem végéig ki fog tartani.
Akaratlanul is mosolyre görbült az arcom, amikor láttam, mennyire felderült a válaszomra, miszerint elkísérem őt a temetőbe. Hát, ha már ennyire akarja, akkor elmegyek. és erőt veszek magamon, megpróbálok nem sírni a sok sírkő láttán.
Mikor megérintette a vállamat, majd hüvelykujjával megérintette az arcomat, hirtelen valami bizsergető érzés futott végig rajtam.. aztán elengedett és ez az érzés elmúlt. Hátra lépett egyet, amiből arra véltem következtetni, hogy bizonyára nem akar hiu reményekkel áltatni engem. Bár, hogy őszinte legyek, magam sem tudom, hogy mi ez az egész.. Aaron személye. Látva, hogy habozva bár, de menni akar, gondoltam jobb ,ha magam huzakodok elő az ötlettel.. bár szívem szerint még elhúznám azt a pillanatot egy ideig.
- Azt hiszem, ideje lenne hazamennem. Hátha összefutok a szobatársaimmal, amit kétlek - forgattam meg a szemeimet, hisz a cuccaikat, illetve viselkedéseiket látva, tuti valamelyik csávó szobájában dekkolnak. Esetleg a poszteres csajszi lehet otthon.. - Ha a kolesz közelében laksz, esetleg elkísérhetnél.. - javasoltam, bár neki kell meghoznia a döntést, én csak felajánlottam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 16, 2014 3:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Rory & Aaron



Rory arcán tisztán lehetett látni, hogy nem igen örül a szennyezésnek, s ezt szóvá is tette, min csak halványan mosolyogtam el.
Az éjjel szele lassú volt, nem túlságosan hideg. De kellemes volt végre valami frisset érezni, mit sem a piaszagot, miből kijöttünk.
- Ne várj többet az emberektől.- rúgtam arrább egy műanyag poharat az útból.
De amikor megálltunk, Rory beleegyezett abba, hogy eljön velem a temetőbe. Tudom, nem a legjobb odahívni egy ilyen kedves hölgyet, de Mystic Falls nem arról híres, hogy mennyi olyan helye van, ahová el lehet vinni egy lányt valahová. De így legalább jobban megismerhetem.
Rory megérintette a felkarom, s érintett kezére néztem.
Én pedig Rory vállára érintettem tenyeremet, közel a nyakához, s hüvelykujjammal simogattam arcát mosolyogva.
- Akkor majd holnap találkozunk, remélem.- Bizakodtam.
Tulajdonképpen, még így egy lányhoz sem álltam közel. Soha nem éreztem azt, hogy valaki után érezzek barátságot, szerelmet, kedvességet. De a minap ez megtörtént.
Rory hideg arcától elvettem tenyeremet, s magam mellé engedtem a karomat, s egyet hátraléptem, készülve hazamenni, vagy még valahova elsétálni, egyedül elgondolkozni.





₪ words: - ₪ music: - ₪ note: -

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 16, 2014 2:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Aaron & Rory
 Szerencsére beérte a válaszommal és nem faggatózott tovább a témával kapcsolatban. Nagyon megkönnyebbültem, hisz így hazudnom sem kell neki.. Elképzelhetetlenül nagoyn nehezemre esett volna megtenni azt.
A friss levegőre érve jól esett az a hideg, csípős hideg, ami hirtelen az arcomba csapott,  mintha elűzte volna a megmaradt könnycseppeket is a szememből. Csak egyszer kellett a földre pillantanom és máris felfordult a gyomrom attól a rengeteg elhajított müanyag pohártól, illetve szivatcsikktől. - Elképesztő, hogy egyesek mennyire nem törődnek a természettel - bukott ki belőlem az észrevételem. Valahogy mindig elönt a düh, akárhányszor ilyet látok. Még jó, hogy nincsenek dühkezelési problémáim. Csendben sétáltunk egymás mellett, míg végül az udvarba érve meg nem álltunk, és Aaron szembe fordult velem.
Ajánlata hallatán először meglepődtem, majd mosolyogva egyeztem bele a dologba. Bizonyára nagyon nehéz lehetett neki feltenni ezt a kérdést valakinek.. jól esett, hogy pont nekem címezte mindezt.
Bár, mindemellett egyáltalán nem rajongtam a temetőbe menésért..
- Öhm, rendben elmehetek, ha az segít - villantottam egy barátságosn mosolyt, majd reflexszerüen, megérintettem a felkarját. Nem is tagadom, nagyon rossz döntés volt a részemről, hisz másodpercek alatt ismét gondolatok ezrei suhantak át az agyamon. - De csak órák után, ha nem gond - tettem hozzá jókislányhoz méltóan. Holnap lesznek ugyanis megtartva az első 'igazi' óráim, dramaturgia és hangképzés. Alig várom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 15, 2014 7:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Rory & Aaron



/ szalon/

Roryval elhagytuk a parkettet, s a teraszt lépve át, már az udvaron voltunk, ahol minden telis-teli volt szórva műanyag, piros poharakkal, néhol díszdarabok. De a whitmore partinak már régen vége volt, már mindenki elment, még talán pár ember maradt.
Csendben léptem Rory mellett, s zsebre tettem markjaimat, hisz ha elfelejteném önmagamat, akkor talán megfognám a kezét. De nem tehetem.
- Holnap eljönnél velem a temetőbe? A szüleimet szeretném csak meglátogatni, meg a nagyszüleimet. - Néztem rá mosolyogva, mintha hót természetes lenne, hogy valaki ott látogatná meg a szüleit, valamint a nagyszüleit.
Mindig is a nagymamám volt az, aki anyám helyett anyám, a nagypapám pedig apám helyett apám. Mindig náluk voltam, hisz otthon mindig terrorban éreztem magamat. Kiskorom óta odanőttem, de soha nem sikerült odakerülnöm.
Aztán, hiába kalapáltak el a szüleim szinte mindennap, de azért még is megszeretném őket látogatni. Nem csak a rossz, de jó pillanatok is voltak velük. De abból nagyon kevés.




₪ words: - ₪ music: - ₪ note: -

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 15, 2014 3:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
L & Charlotte


Nem gondoltam volna, hogy itt fogok kikötni végül, amikor Kendrával azt beszéltük, hogy elnézünk valami szórakozóhelyre, erre itt vagyunk valami puccos fősulis bulin. Bár, nem mintha bánnám. Helyes pasik, fantasztikus vércsoportok, italok, zene. Végül is minden megvan, amit kerestünk.

Édes szokásaihoz hívően Kendra nem bírja, ha előtte vadászom emberekre, mert nekem is "farkasnak kellene lennem", ezért amíg szépen szárazra szívok valakit, ő elment táncolni valamerre, néhány kis, a buliba belógott suhanc gimnazista gyerekkel.

Tulajdonképpen mindig is undorodtam attól, hogy szőrös állattá változzak alkalmanként. Ezért szedettem le magamról egy időre az átkot, amit egy megigézett boszorkány vitt véghez, így akkor még emberként nem változtam át, miután véletlenszerűen kioltottam egy ember életét. Végül vámpír lettem. Kendra igaz, nehezen fogadta el, de szerencsére a kapcsolatunk nem romlott emiatt, de az eleje, ahogyan minden másnak is az eleje, nehéz volt, és nem túl akadálymentes, de mi, ahogy eddig mindent, remekül átvészeltünk, hiszen szinte mondhatni, hogy én neveltem fel, bármivé is váltam, jobban ragaszkodott, ragaszkodik hozzám, mint bárki máshoz. Külső tulajdonságainkat megnézve, ő amúgy is farkasnak született. Lerí róla ugyanaz, mint apánkról. Már születése óta benne vannak a farkas gének. Már a kiskori képeken is teljesen látszik, még a csontozatunk sem egyforma, ő apánkra, én anyánkra hasonlítunk. Közülük pedig apu volt farkas, Ken jobban is ragaszkodott hozzá, mint anyuhoz, bár tagadhatatlanul én voltam a kedvence, amire igazán büszke vagyok. Olyanná formáltam, amilyen én vagyok, és tökéletes testvérekké lettünk, akik mindig kitartanak egymás mellett, és együtt keserítenek meg életek százait. Tehát, ami a belső tulajdonságainkat illeti.. Akár ikrek is lehetnénk. Mindketten számítóak, manipulatívak, szeszélyesek, önzőek és erősek vagyunk, de nem egymással szemben. Néha talán anyáskodni próbálok felette, mert féltem, bármilyen hihetetlenül is hangzik.

Gondolataimból kizökkentenek, amikor néhány alkoholista fiatal, folyton bulizó főiskolás srác, egymásba kapaszkodva elém toppannak, úgy vigyorognak, mint akik éppen elvitték a lottón a főnyereményt. Már éppen átfut az agyamon, hogy prédaként nézve rájuk, lerántsam a bőrt a torkukról, de amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan tűntek el, nagy röhögések keretében, egy ötdecis, piros, műanyag poharat hátrahagyva, amit a kezembe nyomtak, és ami tele volt valami piával. Nem álszenteskedni jöttem, hanem szórakozni, semmi jónak nem vagyok az elrontója, így egy húzásra kiiszom az egész tartalmat, ami égetően folyik végig a torkomon. Bár, az, hogy semmi jónak nem vagyok az elrontója, teljesen relatív, mert különben ez a felvizezett, kevert lötty egészen szar volt különben, de legalább megteszi a hatását.
Ezzel a kezdeti lendülettel a táncoló emberek közé sétálok, a pohárral a kezemben, miközben magamhoz rántok egy fiatal, nagy átéléssel bulizó férfit, majd vigyorogva a szemébe nézek, és megigézem.
-Azt teszed, amit mondok, és élvezni is fogod azt. Nem fogsz kiáltani, segítesz rajtam, ám te nem kérsz segítséget. Cserébe pedig meghagyom az életedet.
Most pedig add a csuklód.
-vigyorodom el ismét, miközben a kezembe csúsztatja a kezeit, én pedig a számhoz emelve átharapom a bőrét, elharapva a csuklóján az ereket, amiből patakzani kezd a vér. Elengedem a számtól, és a poharam felé emelem, hogy abba csorogjon.
Amikor már szinte tele van az egész pohár, és a férfi is már teljesen sápadozik, elengedem.
-Most pedig menj, törj össze egy üveget, vágd vele meg magad, hogy a harapásnyom ne látszódjon, és mond azt, hogy az üveg tette. Ezt pedig felejtsd el, az arcom viszont örökre égjen a tudatodba. -mosolyodom el, miközben puszit nyomok az arcára, majd mindenféle feltűnés keltése nélkül ellököm magamtól és továbbállok.
Miközben iszogatom a saját készítésű málnaszörpömet, valaki előjelek nélkül, valamit nagyon bámulva belém ütközik. Már éppen jönnek a nyelvemre a szitkozódó szavak, ahogyan ő is elkezd bocsánatot kérni, amikor szinte tizedmásodperc pontossággal találkozik a tekintetünk. Nevetésre késztet a helyzet, ám ezt elfojtva, gúnyos félmosoly ül ki a szám szélére.
-Ezer éve nem láttalak, kedvesem. -lépek hozzá közelebb, miközben elkapok egy mellettünk táncoló lányt, akinek a stílusa egy picikét konyít az enyémhez, majd miután úgy teszek, mintha táncolnék vele, eltöröm a gerincét, hogy aztán lecserélhessem a vizes pólómat az övéjére.
-Én sem gondoltam volna, hogy épp egy ehhez hasonló helyen ütközöl belém. Már alapból az sem merült fel bennem, hogy nekem mernél jönni, bárhol is. De úgy tűnik, ugyanolyan figyelmetlen vagy, mint voltál.. -nézek fel egy pillanatra az égre, majd vissza rá, fogva tartva a tekintetét.

▲ ▲ ▲
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 13, 2014 11:38 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Kenzi & Connie




Nem vártam ezt a napot, a sok puccos vendég között lavírozni, no meg még a főnököt is elviselni, aki itt sajnos már előre tudtam, hogy rémes lesz. Sajnos volt már olyan party, ahol vele együtt dolgoztam és akkor is az idegeimre ment finoman szólva is. A tetejében pedig még egy ismerős arc is felbukkant, akit ha tehetném úgy hagynék faképnél, mint annak a rendje, sőt legszívesebben csúnyábbat is tennék, csak sajnos kénytelen vagyok legalább látszólag kedvesnek lenni a vendégekkel, habár minden szava arra mutat rá, hogy nagyon erősen ki akarja húzni nálam a gyufát... hát majd meglátjuk, hogy meddig megy el, vagy én meddig bírom majd. Már nem is mondok semmit a pincérkedést illető szavaira, csak kissé felszökik a szemöldököm. Komolyan indulnék már tovább, ha egyszer nem kell neki a bor, mert jól meg van a maga pezsgőjével, csak az újabb szavak állítanak meg. Baromira nem szeretem, amikor valaki az életembe ugat bele és ő határozottan az a típus, aki ezt előszeretettel teszi meg. Nem segített és még direkt köszörüli is rajtam a nyelvét. Egészen penge vékonyra préselődik a szám, ahogy összeszorítom, hogy ne mondjak semmit erre a hátvéd dologra. Rendkívül nehéz megállni.
- Mintha nem lennél tökéletesen biztos a nevében... - rázom meg a fejem, és újabb pár nagy korty csusszan le a torkomon a borból. Ez az pohár már úgyse lesz jó senkinek, de érzem, hogy úgyis meg kapom majd a nekem járó lecseszést, hogy bele mertem inni egy ilyen mártás italba. Francokat se érdekel! Valami kell, amikor egy ilyen nőszemély fáraszt.
- És pont egy magadfajtában kéne bíznom helyette? Szavaid akár a méreg... azt élvezed, ha más bizonytalan, úgyhogy inkább hagyjuk a játékot, nincs hozzá kedvem. - és persze időm sincs arra, hogy itt cseverésszek. Persze a bogarat azért elülteti a fülemben ez nem kérdés. Nem bízom maradéktalanul senkiben, így aztán Chrisben sem, de mégis csak ő volt az, aki átsegített életem eddigi egyik legnehezebb időszakán és az azért sokat számít. Persze attól még néha... van egy kellemetlen érzésem, de nem fogom hagyni, hogy ez a nő még több kétséget ébresszen bennem. Amikor leül a székre, én lazán nekidőlök a mellette lévő asztalnak. Tuti, hogy már most kapnék valami megjegyzést, vagy lesújtó pillantást a főnöktől, ha le merészelnék ülni. Bájos mosolyt villantok a közeledő párocskára, akik elvesznek a tálcáról egy-egy poharat. Legalább fogy, és leléphetek, ha utánpótlásért kell mennem.
- Elég, ha annyit mondok, hogy semmit, ettől te remekül érzed magad és szépen tovább állsz, hogy másnak keserítsd meg az életét? - sose tudtam, hogy egy ilyen kis hiénát mivel lehet lekoptatni. A rossz modor nem segít, de a jó sem. Attól tartok, hogy amíg nem unja meg a bosszantásomat, addig nem fog tovább állni. Remélem, hogy ez nem túl soká következik be. Azt pedig sejtem, hogy többet tud rólam nálam, de... nem is vagyok benne mindig biztos, hogy tisztában akarok lenni azzal, amit homály fed.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 12, 2014 11:42 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Connie& Kenzi
nice to meet you again girl. your nightmare is coming

A pezsgő továbbra is ott időzött kezemben. Nem voltam hozzászokva eme nemes italokhoz annak ellenére, hogy jóformán vámpírként azt engedek meg magamnak, amit csak szeretnék. Nem kérdés viszont, hogy mi vámpírok sem szeretünk annyira... hogy is mondjam? "Lecserélni a whisky-t", hiszen valamiért a mi vérünk attól érzi jól magát. Bár kissé nevetséges gondolat, de ténylegesen így is van.
- Nézd, ha neked a pincérkedés az álmok netovábbja, felőlem csináld - kacsintottam rá szemrebbenés nélkül, miközben ajkaim elvékonyodtak, és gyengéden végighúztam nyelvemet alsó ajkamon, hogy ezzel nedvesítsem be.
Kezemmel szőke tincseimbe túrtam egy pillanat erejéig, majd ismét minden figyelmemet erre a nőre szenteltem. Imádtam húzni midnen egyes vérfarkast, hiszen nem féltem tőlük. Jobb lenne inkább, ha... ők félnének tőlünk. De még mindig nem képesek belátni, hogy hol van a helyük. És hol nincs... - Még mindig annak a dögös kis vámpírkának vagy a hátvédje? - tettem csípőmre az egyik kezem, arcom pedig kíváncsivá vált, de nem túl őszinte kíváncsiság volt mindez. Nem is tudja, hogy mi mindenre vagyok képes csak azért, hogy csillapítsam éhségemet a kíváncsiságra vonatkozóan. De hát... ez vagyok én. Egy valódi informátor, aki olyanokat tud meg, amiket talán ők maguk sem tudnak még magukról. - Hogy is hívják? Óh, igen... Christopher - csettintettem hirtelen, ahogy látszatra abban a pillanatban beugrott a név, arcomra pedig gonosz, gúnyos vigyor ült ki. - Biztos vagy abban, hogy... pont egy olyan vámpír mellett vagy a legnagyobb biztonságban, aki hazugságban tart? - kérdeztem felvont szemöldökkel, tekintetem pedig kérdővé vált. Hogy ebből mi az igazság? Részemről szeretek mindent megfűszerezni némi fikcióval, de lényegében egy ezer éves vámpírban amúgy sem érdemes bízni!
Kényelmesen visszaültem a székemre, miközben a pezsgőspoharam szinte teljesen kiürült. - De nekem nem mondhatod, hogy mogorva és modortalan vagyok... - jegyzem még meg aztán egy apró kis sóhajtás kíséretében, majd tekintetem olyan gyorsan téved Constance szemeibe, mint a villámcsapás feltűnése a fa törzsében. - Tudsz már magadról valamit, kicsi Anastasia? - Részemről az Ő története amúgy is mindig ehhez hasonlított. Körülbelül annyit tudott magáról, mint az a lány az oroszoknál... hangom pedig egyértelműen hangsúlyozta azt, mennyire imádom azt, hogy valószínűleg többet tudok róla, mint ő saját magáról.


nem túl sok szó ezt hallgatom bocsi a pici késésért Embarassed  ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 9:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Kenzi & Connie




Ez a nap is csak egy lehetőség arra, hogy lefoglaljam magam és persze egy kis plusz pénzt keressek. Másra nem jó, mert az hogy nekiálljak is mindenféle kölykökkel party-zni, akiknek a legnehezebb dolog az életükben valami szakítás, vagy az okozza a legnagyobb fejfájást, hogy épp melyik rucijukat vegyék fel... Hát komolyan hányni tudnék a sok nyafogástól. Ha én felvázolnám neki az életemet, vagy csak részét leélték volna annak, amit nekem kellett már rég sikítva rohantak volna ki a világból, vagy vették volna el a saját életüket bánatukban. Én ennél jóval erősebb vagyok, most sem a bulit jelenti nekem ez az egész, csak hogy nézhetem a nagyon vidám arcokat, akik őszintén szólva kicsit sem hatnak meg. Majd egyszer ha nincs szerencséjük megismerik, hogy milyen is az igazi élet és akkor jön a nagy pofára esés. Oh, de szívesen nézném ezt a pillanatot végig, de sajnos nincs rá lehetőségem, ha csak nem követném mindegyiküket egyesével, ahhoz viszont kedvem sincs és idővel sem rendelkezem annyival pluszban.
Természetesen én már a party előtt jó fél órával itt voltam, hogy felvehessem a munkaruhát persze a szervezők minden elmondjanak részletesen, hiszen ilyenkor is van, aki rémesen értetlen tud lenni, szóval az a tuti, hogy a szájukba vannak rágva a részletek. Amire viszont nem számítok az az ismerős arc, vagyis első körben hang. Az arcom persze kellő mértékű unalmat tükröz, amikor megfordulok, miután sikerült majdnem fellöknie, miközben én valami száraz vörösborokkal teli poharas tálcát igyekszem egyensúlyozni. Az a jó, hogy vérfarkasként elég fejlett az ügyességem, no meg a reflexem, így csak nem öntöm senkinek sem a nyakába. Én kapnám meg érte a megrovást akkor is, ha nem az én hibám volt.
- Már csak te hiányoztál... - jó rég volt már, amikor egyszer vettem a fáradtságot, hogy megkeressem őt. Azt tudom, hogy elég jól gyűjt infokat és gondoltam miért ne gyűjthetne rólam is, csak épp... rohadtul nem segített. Bár megmondom őszintén, hogy egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy nem kamuzik-e, mert érzem... tényleg érzem, hogy nem mond igazat. De amennyire zakkant nőszemély simán van rá esély, hogy azért mond ferde dolgokat, hogy direkt gyanakodjak rá. Arról nem is beszélve, hogy nem vagyok még most sem biztos benne, hogy kíváncsi vagyok a múltamra. Vannak dolgok, amik okkal vannak elrejtve és lehet, hogy ez is ilyen?
- Nincs hányattatott sorsom, ne hogy aggódni kezdj értem. - szökik fel kissé a szemöldököm és gondolkodás nélkül iszom bele az egyik pohárba. Vékonyka rúzsnyom marad a szélén, szóval ebből már tuti, hogy nem fog más inni, engem meg igazán nem érdekel, ha beszól a főnök, mert ennyi igenis nekem is jár, főleg ha ilyen kellemetlen ismerőssel vagyok kénytelen pár szót váltani. Persze a végén el is fintorodom... nem szeretem a bort, de most ez van nálam és legalább alkohol tartalma van, és állítólag ez valami minőségi lötty... hát nem érezni rajta.
- Ha nem inni akarsz, akkor esetleg tovább is mehetsz, hogy a neked megfelelő társasággal tudj beszélgetni. Nehogy le kelljen alacsonyodnod egy magamfajtához. - hát őszintén a hátam közepére sem kívánom most, hogy még vele is beszélgetnem kelljen.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 11:09 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Eleanor & Nate

Caroline alig egy hete a barátnőm, és már kerítőnőt játszik. Ami mondjuk nem is lenne baj, csak hogy ő ezzel a bunkóval akar összehozni. Persze a múltkor is igyekezett kedvesebb lenni az átlagnál, de valahogy a végére ez mégse jött neki össze neki, ugyan az lett a vége mint a másik találkozásunknak. Fogtam magam, és otthagytam, amit azóta se bánok. Azt viszont valahogy mégse sikerült felfognia, hogy egy ideig nem akarom látni... addig legalábbis nem, míg egy ilyen seggfej. Mert ha az lesz mint a múltkor, akkor nem hiszem, hogy sokáig fogja élvezni a társaságomat, hanem itt hagyom, és inkább egyedül töltöm el az estémet. Talán még új társaságot is találnak, nem tudom.
Nem akarok negatívan gondolkodni, hisz még virágot is hozott nekem. Talán nem is lesz olyan rossz ez az este. Nem gondolhatok rögtön arra, hogy hogyan fogom faképnél hagyni, miközben eddig egészen kedves volt. Nem fogok itt elkezdeni bunkóskodni, még ha most ehhez is lenne kedvem, így elsőre. De nem vagyok semmi jónak az elrontója, hisz ki tudja, meddig lesz kedves. Mert hát azért ez sokkal jobban tetszik, mint mikor egy bunkó
Ahogy arcán megjelent egy féloldalas mosoly, az én ajkaim is mosolyra húzódtak, és mindenféle ellenkezés nélkül belé karoltam. Azért tudni kell, hogy ennek ellenére nem adtam be minden szó nélkül a derekamat. Nem megy ez ilyen egyszerűen. - Nem hittem volna, hogy így alakul az este. Én inkább egy csajos estére számítottam! - Sóhajtottam fel, bár azért nem bántam annyira a helyzetet, főleg hogy nem tudni hogy fognak alakulni a dolgok. Max. mentő ötletem van, ha rosszra fordulnának a dolgok.
- Nem hiszem el, hogy Caroline-al összedolgoztatok. - Mosolyodtam el halványan.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 7:43 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Amara & Lexi
Meglepően kedves ez a lány. Elmosolyodtam a bókjain. - Rendben. -egyeztem bele. Lexi. Micsoda modern név. Hirtelen mindenki neve olyan idegen. Mintha újra meg kellene tanulnom járni. - Köszönöm. -mondtam kedvesen. - Hol hagytad a társaságodat, Lexi?-kérdeztem kíváncsian, miközben körbenéztem, hogy nincs e a közelben egy férfi, akit eltudnék képzelni, mint Lexi jövendőbeli urát. - A férfiak annyira eszetlenek. Fogalmam sincs, hova tűnt az enyém. -haraptam idegesen az ajkamba. - Ha szépen kérlek, megtudnád nekem mondani, hogy melyik évet írunk és a világnak a melyik részén vagyok? -kérdeztem óvatosan. Valakitől meg kellett tudnom végre.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 1:35 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
nathaniel & eleanor

A legutóbbi találkozásunkkor is próbáltam a lehető legkedvesebben viselkedni vele szemben, de ez valahogy nagyon nem akart összejönni. Nehéz elszakítanom magamtól a bunkó viselkedésmódot, amihez már körülbelül száz hosszú éve hozzászoktam. Ezzel távoltartottam mindenkit magamtól és magamat is annak a veszélyétől, hogy eláruljanak. Most azonban újra arra vágyom, hogy valakivel törődhessek.. Ezeket az érzéseket pedig Eleanor keltette életre bennem. A legkevesebb, hogy megpróbálok úgy viselkedni, mint egy normális udvarló.. Vagyis legalább valami hasonló. Mert azt el kell ismerni, hogy nem vagyok egy átlagos srác és ennek semmi köze nincsen ahhoz, hogy az egómnak nincs, ami határt szabhatna.
Nem tudom, hogy Caroline mekkora bajba keverte magát ezzel az „árulással” Eleanor-nál, de hálám örökké üldözni fogja, amiért hajlandó volt ezt megtenni értem. Nem volt túl nehéz, hiszen a nők annyira reménytelenül romantikusak. Ezzel nem arra akarok utalni, hogy én a nőket csak kihasználom.. Nem.. Most érzem igazán, hogy vele más lesz. Pontosan ezért is hívom cicának, mert ő más. Nem olyan, mint a többi nő az életemben. Sokkal több. Számomra a nők többsége nem más, mint egy üres porcelánbaba.. Egyikben sincs meg az, amit keresek. Viszont az élő kivétel pontosan itt áll előttem.
Ha megengedi kegyed, akkor megpróbálnám. – Megint csak megjelent az arcomon az a bizonyos féloldalas mosoly, majd a karomat nyújtottam neki, hogyha benne van a dologban karoljon belém és együtt sétálunk be ennek a flancos épületnek az ajtaján és megpróbálok úgy viselkedni, mint egy átlagos srác, aki úgymond életének az első randevúján a falnak rohan a tehetetlenségtől. A különbség csak annyi, hogy nem vagyok annyira tapasztalatlan, szóval.. Menni fog ez. Ma estére kikapcsolom a bunkó beszólásaim. Muszáj lesz, ha elakarok érni valamiféle pozitív hozzáállást a részéről.  
 




Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 10:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Rá kellett döbbenem, hogy ez a lány kiköpött más Elena-nak, ami azt jelenti ő is egy hasonmás, de vajon melyik?! Elena kizárolagosan, ahogyan Katherine sem, de egyelőre nem tudom behatározni, hogy milyen személyisége van ennek a lánykának. Viszont elsőre az arcáról kedvességet, bájosságot, de mindeközben mérhetetlen fájdalmat és szomorúságot is látok a gesztenyebarna szemeiben. Ugyan olyan pillantása volt, mint Elena-é, de közben még is szelídebb és védtelenebb volt, mint Elena maga. Úgy érzékelem, hogy sok sérelmet hordozz magába, ő egy olyan lélek lehet aki segítségre szorul. A gondolataim megint elterelődtek teljesen másik irányba, és nem figyeltem minden szavára, ennek következtében lemaradtam a beszélgetés feléről.
-Amara, szép neved, tetszik amolyan régies hangzású. Az én nevem Alexia, de nyugodtan hívj Lexi-nek, minden barátom így szokott hívni. -Barátságosan mosolyogtam Amara-ra, meg kell mondanom azt hittem, hogy a következő hasonmás megint egy Katherine fajta lesz.
-Köszönöm szépen, de nem kell ez a nemesi fej bolintás féleség. És ami téged illet bájosak a szemeid, az pedig csodálatos, hogy tükrözi a szemeid a jelenlegi érzelmi állapotodat. -Magabiztosan állapítottam meg ezt a tényt, bár nehéz beismernem, hogy van még egy olyan hasonmás mint Elena. A radarom pedig készenléti állásba helyezte magát, mintha egy újabb megmentésre szoruló lányt látnék Amara-ban.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Udvar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Udvar
» Udvar
» Udvar
» Udvar
» Udvar

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Whitmore főiskola :: Whitmore ház-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •