- Silas menjünk, benne nem bízhatunk meg. -kérleltem a karját rángatva. Körbenéztem, de nem láttam egyetlen egy holtat sem. Hirtelen erős fájdalmat éreztem a fejemben. Úgy látszik örökre szenvedésre vagyok ítélve. - Ribanc!!! -üvöltöm feléje, de már ott sem volt. Nem az bántott, hogy nem segített és még el is iszkolt, hanem az, hogy fájdalmat okozott... mintha nem lett volna elég az is amit a horgonysággal művelt velem.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 08, 2014 10:10 pm
Úgy látszik nem vagyok az a nagyon észrevehető fajta a tömegben, mivel Care igazából csak akkor vett észre, mikor mellé érve megszólaltam. Viszont ezek után lelkesen elmosolyodott, és magához ölelt. Viszonoztam ölelését, és mosolyom jobban kiszélesedett. Még mielőtt újra megszólalhattam volna, Caroline valakit nagyon elkezdett keresni a tekintetével, de ezt egyelőre csak annak tudtam be, hogy valami ismerős arcot láthatott a tömegben, és azt keresi, de valahogy aztán elkezdtem rosszat sejteni mikor felsóhajtott, és rám nézve csak annyit mondott érezzem jól. És akkor előkerült a tömegből a legrosszabb rémálmom... bár azért nem kéne túlzásokba esnem. Mr. Seggfej újra előkerült, amint megláttam, pár pillanatra a lélegzetem is elállt a meglepődöttségtől. Nem lehet igaz, hogy csak így elárult Care. Az ördög karjai közé akar engem lökni, és legszívesebben már most utána kiabáltam volna, de eltűnt a szemem elől, és már csak én maradtam, és Nate... meg persze a nagy, és kicsit hangos tömeg. De ennek ellenére is úgy éreztem, mintha összezártak volna vele egy szobába. Megint megpróbálkozik a kedves énjével? Csak mert egy bókkal kezdte, és felém nyújtott egy szál rózsát. Első gondolatom az volt, hogy elveszem, de után hozzá is vágom, de végül meggondoltam magam. - Köszönöm. - Mondtam ki végül nagy nehezen, és elvettem tőle a rózsát. - Újra kedves próbálsz lenni? - Vontam fel szemöldökömet halványan elmosolyodva. Az előző találkozásunknál is próbálkozott, és hát ugyanaz lett a vége mint az első találkozásunknak. Volt egy, vagy kettő kedvesebb megjegyzése, de utána megint egy seggfej lett akire legszívesebben ráborítottam volna a kávém.
Ahogy megláttam őket fel ment bennem a pumpa. - Csak nem kihoztad a dobozából a Barbie babát? - Nevettem fel, majd kulcsoltam össze a kezemet. Flegma pillantásokat vettem régi szolgáló lányomra. - Remélem fáj az öröklétet kis gerle pár. Válaszom az, hogy nem fogom levenni róla. Én élvezem ezt. - mosolyogtam. Silas megrágatta a karomat ami nagyon nagyon fájt. - Engedj el. - mondtam. De ő csak tovább szorított. - Ha találtok egy szellemet, talán át adhatom neki, de csak talán, de ahhoz kell mind kettőtök vére amiből erőt nyeríthetek. - suttogtam, gyáva vagyok, fejbe kéne vágni engem ilyenkor. Hirtelen eszembe jutott valaki, fel emeltem a kezemet és mormogni kezdtem egy varázslatot, majd Silas a földre rogyott és üvölteni kezdett ahogyan a drága barátnője is. Kaptam az alkalmon, hogy eltünhessek onnan és már szedtem is a lábamat. Eltűntem, és rmeéltem többé nem találnak meg.
A múltkori alkalommal megint kis híján tönkrevágtam mindent. Nem tudok nem bunkó lenni. Vagyis igazából nem tudok nem seggfejként reagálni a dolgokra, mert ez számomra már egyfajta automatikus reakció. Ennyi idő után furcsa egy idegennel másképp viselkedni. A húgommal könnyű volt felszabadultan beszélgetni úgy, mint mikor még ember voltam és semmi nem nyomta a vállamat. Nem állítom, hogy nem voltak akkor is nehéz időszakaim, de mindig volt egy biztos pontom az életemben. Most pedig elvesztettem és mondhatni reménytelenül bolyongok. Ha Caroline nem lenne ma lehetőségem sem lenne arra, hogy kárpótoljam Eleanor-t azért, amiért a megismerkedésünk óta egy seggfej voltam vele. Nem mondom, hogy ez nem én vagyok, mert igen is egy rohadt nagy seggfej vagyok. De van azért egy kedves oldalam is, amit nem mutogatok mindenkinek és nem is túl gyakran engedem a felszínre. Most sem túl tanácsos, mivel Warrick életben van és figyelhet minket.. Ahhoz meg tényleg semmi kedvem nincs, hogy veszélybe sodorjam az életét. A távolból figyeltem Caroline-t, mert megbeszéltük, hogy ő lesz a csali. Neki kell idecsalogatnia onnantól pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogyha csak egy kicsit is, de megkedveljen. Mikor megölelték egymást lassú léptekkel közeledtem feléjük a hátam mögé rejtve a rózsát, amit az én cicámnak hoztam.. Hmm.. Ezen este folyamán csak gondolatban hívhatom így.. Mert elég sok mínusz pontot gyűjtenék össze, ha nem így lenne. Caroline szavaira, csak elmosolyodtam. Tüzes. Tetszik. De Eleanor az, akiért én most úgymond harcolok. – Gyönyörűen nézel ki. – Mondtam, majd átnyújtottam neki a virágot. – Remélem elfogadod ezt a kis apróságot tőlem.
Mindig is imádtam egy kicsit segédkezni mások kapcsolatában. Nem mindennap fogom a pártját egy vámpírnak, de most kivételesen megtettem. Nate láthatóan nagyon elszántan be akarja cserkészni magának Eleanor-t. Nem mondom, hogy tökéletes a fazon, mert egy igazi tahó. De vannak jó pillanatai, amik során meg tudja mutatni, hogy igen is van egy kis érzés a sötét szívében. Én pedig, mint mindig csak a jót próbálom meglátni az emberekben ez most sem volt másképpen pontosan ezért segítek neki abban, hogy a mai estén lenyűgözze Eleanor-t. Ha pedig elbukik, akkor jól megszorongatom a golyóit, mert senki nem szórakozhat a barátaimmal.. Azonban, akkor majd magamat is egy kicsit bűnösnek kellene éreznem magam, hiszen én segédkeztem ebben az egészben. Habár nekem az egyetlen dolgom az volt, hogy idecsalogassam Eleanor-t.. Kezdek kételkedni ennek a sikerességében. Annyira kerestem őt a tömegben, hogy észre sem vettem, hogy a táskámban rezeg a telefonom. Nagy nehezen felvettem, de lehetőségem sem volt beleszólni, hiszen Katherine csak úgy lökte a szöveget. Legszívesebben ki is nyomtam volna, de mikor megemlítette Stefan nevét aggódni kezdtem.. Tényleg nagyon régóta nem láttam.. Legalábbis nem emlékszem arra, hogy pontosan mikor láttam. Kicsit kételkedtem Katherine szavahihetőségében, de ha nem cselekszem akkor meg talán nagyobb lesz a baj.. Miféle tó fenekén? Egyáltalán ki jutotta oda? Oké.. Ez az egész zavaros. A zavart gondolataimból Eleanor rángatott ki. – Hát eljöttél. Szia. – Lelkendeztem mosolyogva, majd gyengéden átöleltem és szemeimmel keresni kezdtem Nate-t. Mikor tekintetünk összeakadt megkönnyebbülten sóhajtottam. Akkor nem kell magára hagynom a barátnőmet, de azt sem kell hagynom, hogy Stefan egy pillanattal is tovább szenvedjen. – Érezd jól magad, Eleanor. – Rákacsintottam, majd elsétáltam mellette, de mielőtt végleg eltűntem volna odasuttogtam Nate-nek. – Vigyázz rá, mert ha baja esik megetettem veled a mogyoróid. – Aztán pedig eltűntem. Mondhatjuk azt, hogy ez volt életem egyik leggyorsabb bulija.
Kinyitottam udvariasan az ajtót szerelmemnek. Mikor elindultunk az udvaron megláttam Qetsiyaht, de én nem nem tántorodtam el, megfogtam kedvesem kezét és oda rángattam. - Qetsiyah most azonnal szedd ezt le róla. - mondtam, idegesen és láttam, hogy a nő örül nekem, de annak nem, hogy velem van a kedvesem.
Az utóbb megismert autóval érkeztünk a buli helyszínére, amiről felvilágosítást kaptam útközben, hogy ez egyfajta táncmulatság. Ahogy megérkeztünk Silas udvariasan végigvezetett, egészen a hátsó részig, amit fű borított. Mikor elég közel értünk megpillantottam egy oly ismerős nőt. - TESSA! -riadtan megálltam tőle két három méterre. - Menjünk innen! -mondtam ijedten. - Ő nem segíthet nekünk. -folytattam.
A hozzászólást Amara összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 08, 2014 10:18 pm-kor.
Silastól elválva magamra maradtam az előcsarnokban. Minden olyan új és ismeretlen. Félek. A tömegben még azt sem veszem észre, hogy ki élő és ki halott. Lehunytam a szememet egy pillanatra és azon imádkoztam, hogy senki ne kelljen át rajtam. A ruha, amit rám adtak kissé szűk volt és kényelmetlen. A hajamat valami forró vasalóval rakoncátlan göndör tincsekbe fogták. Egyáltalán nem tetszett. Sosem láttam még magamat így. Kissé melegített is a hosszú, nagy loboncom, hiszen egészen a csípőmig leért. Sosem vágattam le. Egész életemben növesztettem. Egy ember egy tálcát nyom az orrom alá, amin poharak sorakoznak. Ilyet csak az úri hölgyeknek kínálnak fel. De én szemmel láthatóan nem vagyok az, ezért inkább nemet intek feléje a fejemmel. Hol marad már Silas? Miért hagyott megint magamra? Mi olyan sürgős amiért így elkellet szaladnia? Mélyeket sóhajtok. Mérges vagyok. Valaki véletlen nekem jön.- Semmi gond. -mondom kedvesen. - Amara vagyok. -biccentek a fejemmel egyet alázatosan. Nem tudom mi a szokás, még ki kell tapasztalnom a dolgokat. - Milyen szép hosszú világos a hajad. -elcsodálkozom. Ilyen szőke lányt, még sosem láttam ezelőtt. Bár ha belegondolok itt mindenkinek ezer féle színben és árnyalatban tündököl a frizurája. Nem tudom hogy lehetséges ez. De tetszett, hogy végre találkoztam egy olyannal is, akinek a haja normális méretű volt. Pimaszság a rövid haj.
Sebeim amiket Silas okozott mára már jobban néztek ki, remélem nem találta meg azt a kis ribancot és azt is, hogy engem fog választani. Nekem is kell egy kis buli, talán itt megtalálhatom Stefan Salvatorét és elvégezhetem a feladatomat amivel Esther megbízott, hogy védjem meg a fiát. Ott sétálgattam kin az udvaron, nem mertem emberek közé menni először, hiszen még is hogyan viselkedjek? Mit csináljak, hogyan táncolnak és miket szeretnek a mostani emberek?
Igazából nem sok kedvem volt eljönni erre a partira, és szinte már kerestem az okokat, hogy azért tudjak majd valamit mondani Care-nek a telefonba, hogy miért nem megyek. Fejfájás, tanulás, vagy hogy holnap korán kell kelnem. Ezek jutottak eszembe, és valljuk be, hogy ezek eléggé átlátszó kifogások, és nem akartam, már rögtön egy rossz ponttal indítani az újonnan szerzett barátomnál. Igyekeztem ismerkedni, és hát így ismertem meg Caroline Forbes-t. Kedves, viszont sokat beszél, szinte már helyettem is... ez mondjuk nem zavar annyira, mivel én nem vagyok valami beszédes elsőre, főleg ha ismerkedésről van szó. Ezért, talán előny is hogy inkább ő beszél többet kettőnk közül. Bár nem tudom mennyire lesz hosszútávú ez a kezdődő barátság, de meglátjuk. Amint felhozta a parti ötletét, gondolkodás nélkül igent mondtam, hisz olyan lelkes volt. Nem tudtam nemet mondani, és hát akkor még úgy gondoltam, hogy nekem se ártana egy kis buli most már. Nem vittem túlzásba a kiöltözést... egy fehér ruhát húztam magamra, és hajamat kiengedve hagytam. Ez egy buli... holnap senki nem fog emlékezni arra, hogy is nézett ki itt bárki. Bár azért nem egy lyukas mackónadrágba jöttem el, hisz ki tudja... lehet találkozok egy normális sráccal. Nem beszéltünk meg találkozási helyet, így nem volt már lehetőségem mint körbe járni a buli helyszínét, és végül megláttam őt az udvaron. Egy kisebb mosollyal az arcomon közelítettem meg. - Szia, már azt hittem sose talállak meg! - Mosolyogtam rá. Ez tényleg így volt, mivel vagy 15 percig kutattam, mire megtaláltam a tömegben.
Kikapcsolódás.. erre volt most a legnagyobb szükségem, a Kendraval történtek után. Sok jó dolog történt köztünk, de ugyanennyi rossz is. Talán a legrosszabb a végébe pedig az volt, hogy megkellet igéznem őt. Felejteni akarok.. túl sok mindent, ez az egyik indok arra, hogy itt vagyok. Nem éppen egy hozzámillő buli, de most azt hiszem be kell érnem ezzel, az itteni emberekkel. Minél távolabb vagyok tőle, annál jobb. Legalábbis most nem tudnék a szemébe nézni.. meg nem is fogok, egy jó darabig. Egy jó ideje már nem éreztem lelkiismeret furdalást,bűntudatot.. de meg mondom őszintén nem is hiányzott. Eddig ezt bárkivel megcsináltam volna nyugodt szívvel, erre jött ő és egy nap után ilyen érzéseket vált ki belőlem.. furcsa. De talán nevezhetem életem egyik legszórakoztatóbb napjának. Szóval végül itt kötöttem ki a bulin, egy kezembe erőszakolt pia társaságában. Ennyi ember között egyedül érzem magamat, bár nem mintha zavarna. Nem vágyom más társaságára, nem hiányzik hogy valaki még ennél jobban is felbolygassa az életemet. Ami kicsit furcsa lehet, mert normális esetben azért jönnek ilyen helyekre az emberek hogy ismerkedhessenek, de hé. Nekem mikor is voltak normálisnak nevezhető dolgaim? Én mióta vagyok normális? Hát ez az..szóval maradok egyedül, és úgy döntök inkább kimegyek, a friss levegőre, az udvarra egyedül. Elkalandozva gondolataimban nem figyelek magam elé, sietősen megyek előre, céltalanul bolyongva a hatalmas udvaron. Kendra egy nap alatt megváltoztatott.. ha ő nem lenne, már valószínűleg egy nőnemű egyeddel karjaimban lakmároznék, most mégis egyedül vagyok..de nem sokáig. Valakibe belebotlok, s telibe öntve felsőját a pohár tartalmával döntöm fel őt is majdnem, de az utolsó pillanatokba elkapom. - Sajnálom, nem figy-- - Az arcára pillanatva döbbenten, sokkolva figyelem őt. Emlékek ezrei futnak át előttem, a régi, gyilkolós életemből, mikor érzelmeimet ki kapcsolva vészeltem át napjaimat. - Nem hittem volna, hogy még találkozunk. - Mosolyra húzva számat igyekszem leplezni meglepettségemet. Egy főleg nem kívánt személy, akivel roppant kellemetlen a közös múltunk. Még legmerészebb álmaimba sem hittem volna, hogy még találkozunk, illetve pont most és pont itt..
Nem is emlékszem arra, hogy jöttem-e volna valaha is egyedül egy bulira. De egyszer mindent el kell kezdeni.. Mondjuk most sem éppen leszek egyedül.. Megkezdődött a főiskola és volt szerencsém szerezni magamnak egy barátot.. Vagyis, hát valami olyasmi. Nem tudom, hogy a barátságunknak mennyire lesz jövője, de az, hogy úgymond együtt leszünk a bulin.. Az már egy jó kezdet. Legalábbis remélem, hogy az. Na, mindegy.. A lényeg, hogy pozitívan álljak hozzá a dolgokhoz és ne fecsegjek túlságosan sokat.. Még a végén elijesztem. Mondjuk nem tűnik olyannak, aki sokat szeretne beszélni, szóval ha úgy vesszük ezzel csak segítek rajta.. Mármint azzal, hogy helyette is beszélek. Na, de erre még ráérek kitérni.. Egyenlőre még nem is látom. Kinn maradtam az udvaron, mert nem akartam elvegyülni a nagy tömegben. Így valószínűleg könnyebben megtaláljuk egymást, mintha át kellene verekedni magunkat emberek százain aztán a tömeg miatt nem is látnánk semmit ezért vagy ezerszer elmennénk egymás mellett. Az órámat figyeltem.. Nem tudom, miért.. Nem beszéltünk meg semmilyen időpontot, csak már egy kis belső hangocska azt suttogta, hogy nem fog eljönni, mert már régen az agyára mentél.. Próbáltam elhessegetni, de mindig vissza-vissza tért. Azonban, már csak azért sem fogok bemenni, amíg meg nem látom.
Kis város volt ez a Mystic Falls és túl sok pletykás ember lakot itt, én pedig képes vagyok ezt kihasználni. Hallottam egyes híreket arról, hogy az egyetemen egy buli lesz, amire nem muszáj elmennem még a mai este folyamán. Akárhonnan is nézzük ez az este forgalmas lesz mindenki számára. A kellemest a hasznossal összekötöm, ahogyan szoktam, ami jelen esetben egy parti és a tökéletes belépőm. A városban senki sem tudja, hogy a városban tartózkodom ismételten, ez egy remek alkalom, hogy megtudja mindenki, hogy visszatértem. A szobámba tartózkodva figyeltem a ruha darabjaimat, de nem nagyon jutottam közös nevezőre velük. Valami szexit és hivalkodót akartam, de egyelőre nem leltem rá arra a gyönyörű darabra. A választást elhalasztottam ideiglenesen míg lefürdők egy forró fürdőben. A habok közt elmerülve merengtem a dolgaimon és mihez kezdek az életemmel, de eddig céltalanul feküdtem a habokban. Ez amolyan relaxálásnak szántam a nagy buli előtt. Miután kiszálltam a kádból újfent megpróbálkoztam a ruhával, amire most meglepő módon hamar ráleltem. Egy gyönyörű fekete rám simuló miniruha lett a nyertes ami kellően ki volt vágva a dekoltázsomnál. Hozzá találtam egy tökéletes magassarkú cipőt, természetesen a sminkelés is hamar kész lett. Viszont a hajammal vagy még fél órát szenvedtem, végül maradtam a lófarokba kötésnél és behajlakkoztam, hogy a tartás lehetőleg meg is maradjon.
Pár órán belül
Leparkoltam az udvarban az extra gáláns autómmal, de mindeközben szemügyre vettem az embereket akik itt tartózkodnak és a helyszínt is. Nem érzékeltem egyelőre embereken kívül senki mást úgy hogy nyugodtabban zártam be a kocsimat, de ahogy gondolkodtam úgy szűnt meg számomra a külvilág is, mintha egy burokban lennék amit senki nem képes lerombolni. Viszont nem hittem volna, hogy ez a buborék ilyen hamar megszűnik, pláne azt tartottam kétségesnek, hogy egy ezer idegen fogja megszakítani a gondolatmenetemet. Teljes elmélyülésemben azt sem vettem, hogy egy fiatal ismerős, de még sem azzal a lánnyal találtam magam szemben. Szinte majdnem fellöktem a lányt, de szerencsére nem okoztam balesetet, egy jó tanács saját magamnak, hogy ne gondolkozzak el hosszú távon. De most vissza a jelenbe, arra a lányra aki annyira hasonlít Elenyákra, de van egy olyan érzésem, hogy nem ő az, de nem is Katherine. De akkor ki lehet ez a lány? Érzem legbelül a zsigereimben, hogy segítségre szorul, de lehet csak rosszul működik ez a radarom. - Ne haragudj, azt hiszem egy kicsit elgondolkoztam, és nem figyeltem a szemem elé. -
nice to meet you again girl. your nightmare is coming
Nem volt szokásom puccos, gyerekes, nevetséges főiskolai partikon megjelenni, hiszen kinőttem már ezekből. Magam részéről inkább töltöttem egy estét valami elhagyatott helyen egy üveg whisky társaságában, mintsem egy csomó gyerekes suhanc mellett, akik nem tudják, hogyan becsüljék meg az ócska kis életüket. Annak idején, mikor egyidős voltam ezekkel, én se becsültem azt, ami megadatott. Meg is lett az eredménye: vámpír lettem. De ha nem Tatia ránt magával ebbe a vámpírlétbe, nyilvánvalóan a drogok teszik meg. Bár ha jól emlékszem - igaz, nem kristálytiszta az az éjszaka -, így is azok okozták. Vámpírvér volt bennem, minek következtében a drogtúladagolás nem éppen kedvező. Hát... így jártam. A vámpírlétem egy percét sem bánom, hiszen olyan tudás hatalmában állok, melyet senki nem tud felbecsülni. Még maga Tatia sem tudja, milyen fegyver van velem a kezében. De nem is baj... addig sincs problémám belőle. Megálltam az udvaron. Nem kellett ennél tovább haladnom, hiszen itt is népes társaság jelent meg, asztalok a Whitmore ház előtt, egy csomó felszolgáló, pincér, és a többi és a többi. Csak fujjolni lett volna kedvem ezeket a nevetséges figurákat bámulva, hiszen itták az italokat - amelyek nyilvánvalóan alkoholt tartalmaztak, még ha rendkívül csinos álcába is bújtatták őket - felelőtlenül, hirtelen... ki sem élvezik, pedig az italozás minden pillanatát élvezni kell! - Óh... a farkaska Chicago-ból.... - vigyorodtam el aztán, ahogy egy óvatlan pillanatban szándékosan nekisétáltam egy barna hajtömeg tulajának. Sosem cselekedtem véletlenül, céltalanul, ez a lányka pedig amúgy is régi ismerős volt. Remek a memóriám. Az övé is bizonyosan is az. Egy ilyen szép pofikát ki felejtene el? - Hm, ha tudtam volna, hogy ilyen hányatott sorsod lesz, isten bizony, inkább kiderítem, hogy ki vagy... - jegyeztem meg, ahogy megláttam a tálcát a kezében, aztán beletúrtam szőke fürtjeimbe, így lökve ki az arcomból a tincseket. - Bár nyilván nem derült volna ki rólad, hogy te vagy Anastasia, de talán nem ilyen ótvar munkát kellene végezned - fintorodtam el, majd rögtön meg is jelent egy vigyor a képemen. Imádtam másokkal játszani. Ez a lány pedig vérfarkas. Velük felettébb izgalmas egy játék.
Kezdőlap
