Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 30, 2014 11:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Carrie, Judith & Greg

Nem igazán értettem, hogy mit kérdezett Carrie az anyjától. A hallásom tökéletes, minden szavát kihallottam de fogalmam sem volt arról ki az a Buddy… Bár amilyen kislányos Carrie, nem lepődnék meg azon ha egy kutyáról vagy akár egy macskáról lenne szó. A kutya még oké, de ha macska akkor ebbe a házba nem fog bejönni. Kivéve ha meg tudnak győzni, akkor még talán de egyébként kétséges, hogy ilyesmiben ők nyerhetnének. Főleg mivel olyan makacs vagyok mint egy öszvér, ezt pedig Judith tudhatná a legjobban. Mire visszatértem az üveggel és a poharakkal akkor örültem meg csak igazán, hogy nem egy macskát hoztak. Megráztam a fejemet, mikor Carrie megszólalt, ez a kutya fajta egyébként sem hullatja a szőrét túlságosan.
- Egyszer nekem is volt egy francia bulldogom, csak végül a kis Yoda meghalt. Bár elég sok ideig élt, szóval ha más nem, legalább ő tudott boldogítani és elűzni a magányt. Aztán jöttél te Judith. - Mondtam neki mosolyogva mielőtt leültem volna a fotelomba. Kiöntöttem az innivalókat, és megráztam a fejemet mikor Carrie az anyjára nézve kért „engedélyt.” 21 éves, de engedélyt kell kérnie az iváshoz? Ez a lány egyáltalán nem hasonlít rám és erre egyre inkább kezdek ráeszmélni. Nem baj, jobb is, hogy nem az én tulajdonságaimat örökölte, hanem az anyjáét.
Figyeltem mikor Carrie felpattant, de nem tudtam túlságosan együtt érezni vele, mert ez még túl gyors volt nekem. Ő neki persze jó, mert az apjával ma találkozott hosszú idők után és az anyja is betoppant az ajtómon… De nem tudom, ez kicsit gyors volt nekem. A poharam tartalmát megittam, aztán az előttünk lévő asztalra tettem a poharat, és hátradőlve a fotelban tettem keresztbe a lábamat.
- Épp azt kezdtem volna el mesélni, hogy hogyan találkoztunk. Gondolom a lányod nem teljesen hitt neked, ha ennyire tőlem akarja hallani a dolgokat. De kíváncsi vagyok mit mondtál neki, így mesélj… Maximum közbe szólok, vagy pedig Carrie fog. Így vagy úgy, de ha füllentettél valamit akkor most kiderül. - Mondtam neki mosolyogva, hiszen tényleg érdekelt, hogy mit mondhatott rólam, és úgy egészében a kapcsolatunkról.



zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 29, 2014 11:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Carrie & Gregory & Judith

There's no place I'd rather be...


Az, hogy Carrie nem haragudott rám, amiért rájuk törtem, boldogsággal töltött el. Fogalmam sincsen, hogyan voltam képes arra, hogy egy ilyen jóságos és okos nőt neveljek fel, de úgy néz ki valamit jól csináltam. Imádtam benne, hogy nem rejti el az érzelmeit, ahogy azt is, hogy nem bánta, ha kislányomnak neveztem. Hiszen lehetne akár száz éves is, számomra mindig az én kicsi lányom marad. Az pedig megkönnyítette a dolgomat, hogy nem vágott ki semmiféle hisztit, azzal, hogy ő már bizony nagy lány. Talán emiatt is fogadtam el könnyebben azt, hogy felnőtt.
Éppen a kilincset készültem lenyomni, mikor Greg hozzám ért és hirtelen magához fordítva megölelt. Igazából nem tudtam, hogy viszonyuljak ehhez a tettéhez. Kicsit kellemetlenül is éreztem magam, mivel amiatt, hogy igazából jól esett az ölelés, tudtam, hogy mennyire hiányzott az, hogy Ő öleljen meg. De ugyanakkor egy kicsivel sem akartam többet beleképzelni ebbe az egészbe, mint ami valójában volt, úgyhogy szimplán csak örültem a kialakult helyzetnek, az agyamat pedig megpróbáltam kikapcsolni. Zavaromban csupán annyira futotta, hogy megveregettem a hátát, mikor pedig elhúzódott, szabadkozni akartam. Nem akartam a nyakába dönteni mindent, ahogyan azt sem vártam el tőle, hogy befogadjon minket. De ránézve kislányom, vagyis kislányunk arcára, aki szabályosan a föld felett lebegett három méterrel, nem volt szívem visszakozni az ajánlatától.
- Igen, kint van. - Mondtam, majd oda is nyomtam a kulcsot a kezébe, hisz rögtön tudtam mi lesz a következő lépése. Közben elindultam a nappali felé és jó alaposan szemügyre vettem mindent.
- Köszönjük. - Hangom kimért és talán egy kicsikét nyers is volt, viszont muszáj voltam ezt a falat felhúzni magam köré, a saját érdekemben. - Nagyon szép házad van! - Megdicsértem, mivel tényleg eszméletlenül tetszett. Mi, Carrie-vel jóval kisebb házban éltünk, így ekkora terekhez nem szoktunk hozzá, de ahogy a lányunkat ismertem, biztos voltam abban, hogy ő már most otthon érzi itt magát. Ám ezzel kapcsolatban voltak fenntartásaim, illetve kérdések tömkelege lepte el a gondolataimat. Meddig szeretné Greg ápolni a kapcsolatát a lányával? Meddig maradhatunk itt? Biztos jó ötlet volt idejönni? És hasonló, tipikus aggódó anyai kérdések cikáztak össze-vissza a fejemben, így nagyon megörültem, mikor megláttam a whiskey-s üveget és a három poharat.
Mosolyogva bólintottam a lányom felé, miszerint "áldásomat" adtam rá és az alkoholadagjára. Nem mintha az engedélyemre lenne szüksége, és nem mintha megtiltanám neki, hisz ennyitől semmi baja nem lesz, ha pedig igen, hát akkor legalább itt vagyunk mellette és nem idegenek veszik körül.
Elvettem én is a nekem szánt üvegpoharat a feszültségoldó itallal töltve és néztem, ahogy Carrie felpattan és a "családunkra" mondja a tósztot. Ahogy visszahuppant mellém, mosolyogva és bátorítóan megsimogattam a hátát. Ilyen boldognak talán még sohasem láttam és nem most akartam lelohasztani a lelkesedését. Viszont féltem attól, hogy hamarosan sor fog kerülni rá és már előre tartottam tőle.
Mindkettejük felé megemeltem a poharam, így üdvözöltem újraegyesült, kicsi családunkat, majd húzóra megittam a poharam tartalmát. Ha már tényleg nem kell ma vezetnem, akkor erre a hangulatoldásra igenis szükségem lesz.
- Na és, engem kibeszéltetek már? Őszinte választ várok... - Kérdeztem viccelődve és mosolyogva, pillantásom pedig ismételten kettejük között ugrált.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 29, 2014 11:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

to mommy & daddy
Nem gondoltam volna, hogy anyum ennyire hamar utánam fog jönni, de abban biztos voltam, hogy hamarosan újra láthatom őt. Amikor megláttam az üzenetét, akkor egyszerre voltam boldog és egyszerre ijedtem meg kicsit, hiszen tényleg fogalmam nem volt arról, hogy vajon mi fog akkor történni, ha ő és édesapám, egykori szerelme, akit soha nem tudott elfejteni találkoznak. Kicsit nagyon izgultam, hiszen mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer teljes lesz a családom és mindenki boldog lesz. De amikor láttam, hogy minden rendben van, akkor boldogon, mint egy aprócska kislány úgy szaladtam édesanyám karjai közé. Talán ennyi idősen fura reakció lehetett, de soha se szégyelltem kimutatni azt, hogy mennyire is szeretem őt és azt se, hogy bármennyi idős is leszek, akkor is az ő pici kislánya leszek. Ezzel is tisztában voltam.
Soha nem tudnék rád haragudni anya és örülök annak, hogy itt vagy. - mondtam neki boldogan, hiszen ez volt az igazság. Most már tudtam, hogy semmi baj se érhet még akkor se, ha majd kilépek eme ház bejárati ajtaján. Mindig is tudtam, hogy édesanyám bárkitől megvédene és valójában nem lennék az a személy se, aki ártani szeretne neki, mert erős és okos boszorkány, de ugyanakkor jóságos, mint egy jó tündérkeresztanya. Boldog voltam és egyszerre voltam olyan izgatott, mint amikor a kisgyermek szalad a karácsonyfához, hogy megnézze mit kapott. De hirtelen a mosoly eltűnt az arcomról, amikor távozni készült anyu. Szerettem volna, ha marad, mert nem zavart meg semmit se, de én nem kérhetem, hogy maradjon, hiszen ez nem az én házam. Reménykedtem abban, hogy nem fogja engedni Greg, hogy elmenjen és szerencsére nem is engedte. Ezt jó jelnek vettem, hogy van esély még arra, amiről minden egyes éjszaka álmodtam vagy kívántam.
Elindultam a nappali felé, de hirtelen megálltam és édesanyámra pillantottam.- Buddy is veled van? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen ő még se maradhat az autóban, mert az állat kínzás lenne, illetve nem is nagyon szerettem volna elmenni, meg szembeszállni se szerettem volna édesapámmal, de akkor se fogom hagyni, hogy a legjobb barátomat kint sínylődjön egyedül. Amint megkaptam a választ elviharoztam érte és mire apum visszatért a nappaliba, addigra egy kutyával is bővült a társaság, aki az ölemben pihent.
Remélem nem baj. - mondtam neki ártatlan tekintettel, majd óvatosan elvettem az italt. Anyumra néztem bátorításként, hiszen lehet nagykorú vagyok már, de nem igen szoktam inni és emiatt féltem kicsit, hogy meg fog ártani, de alig, hogy mindenki helyet foglalt magasba emeltem a poharat és talán túl lelkesen, de megszólaltam. - A családra! - széles mosollyal csücsült az arcomon, majd gyorsan visszahuppantam a kanapéra és összehúztam magam. Azt hiszem túlzottan pörgök és boldog vagyok. - Bocsánat.. - mondtam kicsit halkabban és reménykedtem abban, hogy nem rontottam el semmit se.


Ƹ̵̡ 40 Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 29, 2014 10:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Carrie, Judith & Greg

Ha őszinte akarok lenni magammal, akkor ő lett volna a legutolsó személy akire számítottam, hogy fel fog tűnni az ajtómban. Még azt is nagyobb esélyűnek tartottam, hogy a bátyám jelenik meg az ajtómban, aki egyébként halott már vagy 70 éve. Plusz-mínusz 5 év. De ő is a múlté már, és azt hittem a lányom valamint a régi nagy szerelmem is csak egy szép emlék fog maradni de valami nagyon az ellenkezőjét akarta. Becsapnám magamat is, ha azt mondanám, hogy nem örülök annak, hogy ők nem csak a múltam részét képezik. Most már nem.
Éreztem, jobban mondva HALLOTTAM, ahogyan a szíve már-már a torkában dobog, és körülbelül én is ilyen lehettem. Habár én hamar kontrolláltam magam, gyorsabban mint ő. Újabb mosolyra húzódott a szám, amint megláttam ahogyan szorosan átölelik egymást. Nekidőltem az ajtófélfának és karba tett kézzel figyeltem. Nem akartam beleszólni ebbe a kis eseménybe, hiszen azt sem tudtam mióta van Carrie úton. Bár azon sem lepődnék meg, ha csak néhány napja, ő pedig rohant volna utána ahogy csak tudott. Semmi alvás, semmi evés-ivás csak jön és jön. Mosolyogva ráztam meg a fejemet, amint próbálták felfogni ezt az egész helyzetet. Nem így képzeltem el az első közös találkozásunkat, de az igazat megvallva… Sehogy sem képzeltem el. Úgy voltam vele, hogy egy fejezetet lezárok az életemben azzal, hogy az övéjükből kilépek. De látszólag nem felejtett el Judith, Carrie pedig kitartott amellett, hogy egyszer találkozni fog az apjával.
Nem is értettem, hogy miért akar ilyen gyorsan elmenni. Hiszen csak most jött egy perce. A szó szoros értelmében… Talán még annyi se volt. Felhúzott szemöldökkel néztem le rá, mikor azt mondta vigyázzak rá… Megfogtam a karját, amelyikkel a kilincset fogta meg, aztán pedig felém fordítva őt öleltem magamhoz. Nem akartam tagadni, hogy nagyon örültem a viszontlátásnak.
- Nem mész te sehova, ahogyan te sem Carrie. Ha már így összegyűlt a… khm… „család.” Na, gyerünk… - Mondtam ezt azután, hogy a rövid ölelés véget ért, aztán pedig az utat megnyitva előttük hagytam, hogy megtalálják a helyüket a nappaliban.
- Arról meg ne is álmodjatok, hogy valami olcsó motelben szálltok meg. A házam nagy, a plusz hálószobákat meg csak azért csináltattam, mert megtehettem…- Vontam meg a vállamat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Aztán pedig a konyhába mentem, és kihoztam a whiskys üveget, valamint három poharat. Mindháromba töltöttem, és mindegyikük kezébe nyomtam egyet, végül pedig lehuppantam a fotelba.


zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 07, 2014 8:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Carrie & Gregory
Daddy, is that you?
▷ - ▷ Zene

Nem akartam hazudni és eddig se tettem. Nem olyan típus voltam, aki nem mondja el az igazságot legyen szó bármennyire is fájdalmas dologról. Persze talán nem mindig mondtam ki azt, amit érezte, de nem hazudtam. Egyszerűen csak nem beszéltem néhány dologról. Biztos voltam abban, hogy őt se fogja ridegen hagyni, amit mondok és nem is azért mondtam el neki, hogy felkeltsem az érdeklődését, esetleg a bűntudatát. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy jogában áll tudnia a valóságot, illetve azt, hogy én miként is tudtam meg róla dolgokat. Biztos vagyok abban, hogy ha ez nem történik meg, akkor egy darabig még nem toppantam volna be Greg életébe....
Bólintottam csak arra miatt mondott, hiszen úgy éreztem, hogy ha azzal kezdem, akkor se változott volna semmi se. Hiszen édesanyámat már egyszer szerette, karjaiba zárta és hasonló dolgokat tett vele. Biztos voltam emiatt abban, hogy még mindig nem közönyös számára ő. Én viszont azért jöttem ide, hogy én is esélyt kapja arra, hogy legyen egy édesapám. Az a személyt végre megismerjem, akiről gyerekkorom óta ábrándozom és akit mindennek ellenére mindig is szerettem, pedig soha nem is ismertem őt.
Amikor elkezdett villódzani a lámpa, akkor már tudtam, hogy ebből semmi jó nem fog származni. Nem hiába nem akarta még azt anyum, hogy idejöjjenek, de nem tudott megállítani. Még az erőm se igazán érdekelt. Egyszerűen csak egy normális lány szerettem volna lenni, aki 21 év után visszakapja az édesapját. Ami ezek után történt az eléggé meglepett. Nem számítottam arra, amit tett. Lassan megéreztem a közelségét, majd pedig hamarosan már a karjaiba zárt, ahogyan egy apa tenné a lányával. Egy darabig még haboztam, majd pedig óvatosan viszonoztam az ölelését és az arcomat, pedig a mellkasába fúrtam, mint egy elveszett és talán kicsit megtört lány, aki sok idő után megtalálta azt, amiről, akiről oly sokáig ábrándozott.
Talán csak úgy gondolta, hogy nem akarja feltépni a régi sebeket sok év után és ezért nem kérte a segítségedet. - mondtam egy kicsit halkan, hiszen magam sem tudtam azt, hogy miért nem kért segítséget. Talán úgy gondolta, hogy Greg-nek így jobb lesz, mert az pontosan tudom, hogy édesanyámnak a mai napig hiányzott. - Nem voltam nagy teher. Igazán jó kislány voltam. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, majd óvatosan rápillantottam. - Sajnálom, hogy csak így betoppantam, de fogalmam sem volt arról, hogy mit kellene tennem és ez tűnt a legjobbnak. - mondtam neki egy kisebb bocsánat kérős arc kifejezéssel.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 07, 2014 4:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Carrie & Greg

Judit haldoklott? HaldokLOTT? Rendesen le is fagytam, így nem tudtam rá sem figyelni túlságosan. Csendben álltam, és úgy gondolkoztam mindenen. Nagyon remélem, hogy a haldoklás alatt nem azt értette, hogy kínzó gyötrelmek mellett egy kórházi ágyon, hanem hogy csak egyre inkább látszott rajta az elgyengülés, míg… 21 éve láttam utoljára őt is, mégis ez a hír teljesen megfagyasztotta bennem a vért, mert fontos része volt az életemnek, főleg, hogy 10 évig együtt voltunk. Nem akartam elhinni, hogy elment, pedig annyira idős sem volt, másrészt pedig boszorkány is. Tudta, hogy mi vagyok és ki vagyok, ő mégis feltétel nélkül szeretett ember létére is… Mármint boszorkány létére is. Végül pedig fellélegeztem mikor meghallottam, hogy mára már jobban van. Egy kicsit meg is ráztam a fejemet, aztán Carrie-re néztem.
- Legközelebb ezzel kezdd…. - Mondtam kissé parancsolóan, és kissé kérlelően is. Túl sok pofont kaptam már az élettől, hogy ezt is el tudtam volna fogadni. Kerestem is volna egy boszorkányt, aki segíthet őt az életbe visszahozni, persze ha Carrie azt mondja ne tegyem, akkor hagyom az egészet.
Felpillantottam mikor halványodni kezdett a lámpa, aztán nagy pukkanással tört darabokra. Látszólag sikerült már a sodrából is kihoznom őt, annyira viszont rá kellett jönnöm, hogy az erejét még nem tudja irányítani teljesen. Az anyja nem tanította volna meg erre? Eléggé lehetetlennek tűnik, mert eléggé gondoskodó volt, még velem is, pedig tudta, hogy én nem szorulok gondoskodásra túlságosan. Ő pedig valószínűleg a lányát is biztonságban szerette volna tudni ha legrosszabb bekövetkezik, ami majdnem be is következett. Viszont egyre rosszabbul esett már, hogy ennyire nyers vagyok vele, mikor ő rajta látszik, hogy tényleg csak az apját szeretné megismerni, és bepótolni az elvesztegetett időt. Bár 21 évet eléggé nehéz lesz bepótolni. Ellöktem magamat a faltól, aztán végül karjaim közé zártam a lányomat, akit már túl régen nem láttam.
- Utoljára születésedkor értem hozzád, aztán miután anyád elmondta nekem, hogy rendben lesz egyedül, el is tűntem onnét. Mondtam, hogy bármi probléma esetén hívjon fel engem, mert nem szeretném, ha túlságosan nagy terhet kéne a vállára vennie. Végül csak megtette az a makacs nőszemély. - Fejeztem be a mondatomat egy röpke kuncogással és egy mosollyal. Igen, eléggé makacs tudott lenni, de ebben is egymáshoz hasonlítottunk még anno.

zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 06, 2014 10:35 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Carrie & Gregory
Daddy, is that you?
▷ - ▷ Zene

Magam sem tudom, hogy mit gondoltam akkor, amikor idejött. Talán esetleg azt, hogy 21 év dolgait be lehet pótolni vagy esetleg helyre hozni. Vagy csak szimplán hittem abban, hogy amire mindig is vágytam, ami miatt egy kisebb fajta űr tátongott a szívemben, a lelkemben az végre meg fog szűnni. Sokszor gondolkodtam azon, hogy vajon milyen lehet az édesapám és miért lépett le, de valahogy soha nem tudtam hibáztatni. Még akkor se, amikor úgy éreztem, hogy mindennél jobban szükségem lenne rá. Amikor úgy éreztem, hogy az ő oltalmazó ölelése képes lenne megvédeni attól, amitől rettegek. Képes lenne megszabadítani a démonaimtól, de nem volt ott. Akkor se, amikor a legnagyobb szükségem lett volna, amikor úgy éreztem, hogy az egész életem romokba hever.
Semmivel. – mondtam neki röviden és elfordítottam a tekintetemet. Én semmivel nem vettem rá, az élet vette rá és a betegsége arra, hogy mondja el… Éreztem, amint a gyomrom görcsbe rándul és a hangom is pár pillanatra eltűnt. Lenéztem az ölemben heverő kezemre és lassan kezdtem el beszélni, mintha minden egyes szót kiejteni fájdalmas lenni, de ezt próbáltam leplezni több, kevesebb sikerrel. – Édesanyám akkor mondta el, amikor haldoklott. Soha nem kérdeztem tőle, mert nem akartam fájdalmat okozni. Mindig is úgy gondoltam, hogy igazán szeretett téged és ezért nem lett soha mostohaapám. És azt hiszem nem tévedtem. Elmondott mindent, hogy miért mentél el és ki vagy, mi vagy. . – mondtam szinte alig hallhatóan, de még mindig nem néztem rá .- Talán mindig is tudta azt, hogy szeretnélek megismerni és azért mondta el akkor. . – mondtam neki komolyan, majd pedig újra rápillantottam. Egy darabig csak figyeltem, majd sietve végül hozzátettem. – De szerencsére meggyógyult és mára már mondhatni jól van. .– mondtam egy halovány mosoly kíséretében, hiszen fogalmam sincs arról, hogy mit csinálnék anyukám nélkül.
Tudom, hogy nem tündérmese. Szerinted erre még nem jöttem rá? . – kérdeztem újra kicsit bosszankodva, majd pedig hirtelen megráztam a fejemet, hogy megpróbáljak lenyugodni, de kicsit elkéstem, hiszen hamarosan egy villanykörte pattant szét a szobában. Talán nem kellett volna idejönnöm, mert a végén még benne is kárt teszek. Nem tudom még teljesen uralni az erőmet és lám megint bajt okoztam vele. – Sajnálom. Én nem akartam. Egyszerűen csak nem értem, hogy mitől félsz. Azért jöttem ide, mert szerettem volna esélyt kapni és nem azért, hogy számon kérjelek, hogy hol voltál az elmúlt évek alatt… .- mondtam egyre halkabban, majd pedig óvatosan rápillantottam. Ez volt az igazság. Nem számon akartam kérni, egyszerűen csak szerettem volna az élete részese lenni, de azt is tudtam, hogy akár ő nem akarja ezt…


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 06, 2014 8:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Carrie & Greg

Nem akartam még mindig elhinni, hogy itt van. Ennek nem így kellene történnie. Nem akartam, hogy se ő, se az anyja felkeressen, azt szerettem volna, hogyha csak egy fantom lettem volna mind a kettejüknek, akik tudják, hogy létezik, de azt is tudják, hogy csak bajt hoz a fejükre ha kapcsolatba lépnek vele. Erre tessék, itt van Carrie is, a nappaliban ül, és próbál az eszemre, vagy inkább a szívemre beszélni. Örülök, hogy itt van, persze, de egyben féltem is. Bár lehet, hogy ez csak azért van, mert mégiscsak az apja vagyok, szeretem, noha úgy gondoltam, hogy a legjobb lesz neki is ha nem kutakodok utánuk. Az viszont egyben esett jól, és ütött szíven, hogy ez volt az egyik legmélyebb vágya… Hogy találkozzunk valaha is. Ha tudtam volna ilyeneket, talán még én kerestem volna fel őket. Nem hittem volna, hogy ennyire ragaszkodni fog az apjához akit nem is ismer, de látszólag tévedtem. Ki tudja még mennyi dologban. Judith-tól talán azt kellett volna kérnem, hogy azt mondja majd a kicsi Carrienek, hogy meghaltam.
- Megkértem rá anyádat, hogy ne beszéljen rólam, maximum csak foszlányokat szökőévenként… Mivel vetted rá, hogy ennyi mindent elmondjon rólam, amivel megszegte a nekem adott szavát? - Kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel, mert tényleg kíváncsi voltam, hogy az anyjával mi van, szándékosan kérdeztem így, hiszen így is meg tudhatom, hogy hogy van ő.
- Hadd mondjak el neked valamit, Carrie. Az élet nem egy tündérmese, és nincsenek boldog végek! Egyesek későn realizálják ezt csak, én viszont saját káromon tapasztaltam ezt meg. -

zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 05, 2014 7:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Carrie & Gregory
Daddy, is that you?
▷ -  ▷ Zene

Egy dolgot már ennyi idő alatt megtanultam, hogy az emberek néha úgy bánnak a másikkal, ahogyan valójában nem szeretnének. Egyszerűen néha csak az emberek félnek valakit közel engedni és azért beszélnek velük úgy, azért próbálják a tetteikkel is elüldözni őket. Hazudnék, ha tagadnám azt, hogy nem esett rosszul a viselkedése, de nem hibáztattam érte, hiszen én állítottam be váratlanul, minden előrejelzés nélkül. Bár az is igaz, hogy már régebben megtettem volna, ha tudok róla, ha tudom, hogy kit kell keresnem. Talán a sors akarta, hogy "felnőtt" fejjel találjam csak meg őt. Magam sem tudom, de mindennek ellenére boldog vagyok, hogy megtaláltam őt és itt lehetek.
Figyeltem őt és nem értettem, hogy miért ennyire távolságtartó. Nem akarom megenni őt, egyszerűen csak egy lány vagyok... egy kislány, aki szeretné visszakapni az édesapját, hiszen minden gyermeknek szüksége van az édesapjára, de egy leánygyermeknek meg legfőképpen. Hálás voltam azért, hogy nem szakított félbe, hiszen akkor nem biztos, hogy mindezt el tudtam volna mondani, majd amikor megláttam a szemforgatását, akkor tehetetlenül huppantam vissza a kanapéra és nem mozdultam. Csak bámultam magam elé, miközben hallgattam őt. Nem szólaltam meg, mintha minden egyes szavát szerettem volna memorizálni, de sokkal inkább őt akartam megőrizni az emlékeimben, hiszen magam sem tudom, hogy fogom-e még valaha látni őt, ha egyszer kiteszem innét a lábaimat...
Soha nem mondtam, hogy élet könnyű. - mondtam szinte elcsukló hangon, hiszen jóval fiatalabb voltam nála, még ha külsőre nem is tűnt úgy. - Az a személy nélkül kellett felnőnöm, akit a világon mindennél jobban szerettem volna megismerni, de amint megtudtam rólad dolgokat nem ültem többé karba tett kézzel, nem vártam a csodára többé, hogy betoppanj, hanem úgy éreztem, hogy én magam foglak felkeresni, mert szerettem volna valóra váltani azt, amiről minden egyes nap álmodoztam. - mondtam neki komolyan és nem vettem le róla a tekintetemet. Nem tudok sok mindent, de azt tudom, hogy az élet nem tündérmese, illetve azt is tudom, hogy amit szeretnénk, azért tennünk kell és nem várhatunk örökké a csodára....
Semmi jó nem származik belőle? - kérdeztem újra csodálkozva, majd egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat.- Amikor a szemedbe nézek, ahogyan nézel engem, akkor a szemeid teljesen másról árulkodnak. Én is annak köszönhetem az életemet, hogy akkor kimutattad az érzéseidet. Nem futhatsz örökké előlük. Lehet, hogy fájnak, de.... - nem tudtam befejezni, hiszen mit is mondhatnék? Hogy néha érdemes kockáztatni? Hogy előbb vagy utóbb az eltitkolt érzések felemészthetik belülről? Esetleg azt, hogy annak ellenére, hogy nem ismerem mégis aggódok érte és féltem? Nem számít mit tesz, mert mindig is az apám marad és szeretni fogom? Mind igaz volt, de valahogy egyszerűen nem jöttek ki a szavak a számon. Elcsuklott a hangom és csak ültem őt és figyeltem őt csendesen.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 05, 2014 10:02 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Carrie & Greg

Magamat sem értettem, hogy miért beszéltem így vele, ilyen hangnemben, ilyen nyers szavakkal… Örülök, hogy ennyi idő után láthatom, mert 21 év az rengeteg idő. De legbelül talán pont ezzel a stílussal akarom őt elüldözni távolra tőlem. Én egyszer már meghaltam, sőt, kétszer is, ő neki viszont nem kívánok ilyen „szerencsét.” Azt nem mondhatom, hogy azért mert még gyerek, mert már egy felnőtt nő ül ott a kanapémon… De azért mégis csak a lányom, aki most keresett fel ennyi idő után. Nem láttam értelmét, hogy miért MOST, 21 év után keresett fel engem, miért nem korábban? Vagy netalántán később? Bár ha korábban keres meg, akkor Rioban sem lettem volna akkor. Mindegy is, nem fogok a „mi lett volna, ha” kérdésen gondolkozni.
Karba tettem a kezemet, mikor felállt és úgy kezdett el „dühöngeni.” Nem szóltam semmit mikor befejezte, és közbe sem vágtam, csak csendben álltam a tekintetét. Mikor viszont elkezdte ecsetelni, hogy én hoztam meg a legnagyobb áldozatot amit csak meg lehet akkor megforgattam a szemeimet, mert ezzel tényleg sokra jutottam…
- Lemondtam rólatok mert nem akartalak bajba keverni titeket, ez való igaz. Viszont azzal a nagy „áldozattal” olyan sokra jutottam, tényleg. Az elmúlt 21 évben a legemberibb dolog amit csináltam az volt, hogy jártam egy-két országban megismerni a kultúrákat és hasonló. Nem is, helyesbítek, az elmúlt 4 évben csináltam ezt, azelőtt ugyanis csak ültem otthon, akik velem szembe jöttek vadászok azokat meg megöltem. Van egy nagy házam, ami üres. Sorra értek pofonvágások meg tökön rúgások, plusz azóta már egyszer meg is haltam. - Álltam a tekintetét, a hangom egy pillanatra sem változott meg ugyanolyan komolysággal mondtam mindent végig, és nem is szépítettem mert úgy gondoltam már elég nagy ahhoz, hogy ilyeneket hallja…
- Én vagyok az „apád” viszont nem vagyok olyan mint amilyennek elképzeltél. Rá kellett jönnöm, hogy az érzelmek kimutatása az nem nekem való, mert semmi jó nem származik belőlük. -

zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 04, 2014 11:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Carrie & Gregory
Daddy, is that you?
▷ -  ▷ Zene

Sejtettem azt, hogy nem fog egyből a karjaiba kapni és nem fog agyon szeretgetni, hiszen 21 évig nem látott engem, de mondjuk titkon reménykedtem abban, hogy néha esetleg a közelemben volt és megfigyelt engem. Esetleg kíváncsi volt rám, hogy milyen lány lett belőlem és éppen mit csinálok. Mondhatnám azt is, hogy távolból esetleg az őrangyalom volt, de most amikor itt ülök vele szemben már nem vagyok abban se biztos, hogy esetleg gondolt rám, hogy mi lehet a gyermekével. Nem olyannak tűnt, mint aki minden nőbe beleszeret, vagy aki csak úgy megajándékoz valakit gyermekkel és talán emiatt élt még bennem a remény, hogy hiányoztam neki. Csak egyszerűen számára is idegen ez a helyzet, mint számomra. Egyszerre voltam boldog és féltem is kicsit, vagy talán nagyon. Azt hiszem legbelül úgy remegtem, mint a szélben a falevelek. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy meg kell őt ismernem. Főleg azok után, amit édesanyám mesélt róla. Csendesen hallgattam őt, majd pedig hirtelen felpattan és idegesen a hajamba túrtam. Tettem az egyik irányba pár lépést, majd a másik irányba is. Végül pedig rápillantottam.
- Pontosan tudom, hogy miért mentél el. De az akkor a te és édesanyám döntése volt. Senkit se érdekelt az, hogy számomra mi lenen jó. Ti se tudhattátok azt, hogy ez vagy a másik dolog lett volna a legjobb számomra. Lehet régóta éltek, de ti se tudtok mindent. Hiányoztál annak ellenére, hogy nem is ismertelek és minden egyes nap abban reménykedtem, hogy egyszer csak be fogsz toppanni, de talán tévedtem azzal kapcsolatban, hogy esetleg hiányozhatok neked.... - mondtam egyre halkabban és közben újra földre pillantottam. Vettem egy mély levegőt és próbáltam visszatartani azt a pár könnycseppet, ami a szemem sarkában megjelent. Még mindig örülök annak, hogy idejöttem és még mindig nem bánok semmit se. Egyszerűen csak kicsit úgy érzem, hogy abban tévedtem, hogy ő kíváncsi lenne rám. Tudni szeretné, hogy mi történt velem...
Nem tettél értem, értünk semmit se? - kérdeztem visszadöbbentem, mint aki nem jól hallotta. Még mindig nem voltam képes leülni, de újra őt kezdtem el figyelni.- Lemondtál azokról, akiket szerettél csak azért, mert azt láttad helyesnek. Talán a legnagyobb áldozatot hoztad meg, amit egy apa megtehet, hogy megvédje a gyermekét és a szereteteit. - mondtam neki komolyan és összefontam magam előtt a karomat. Éreztem, amint a félelem mardosni kezdi a torkomat, de a remény erősebb volt és így folytattam. - Lehet nem voltál mellettem az elmúlt 21 évben, de még előttem az élet. Idejöttem, mert szerettelek volna megismerni. Esélyt kapni arra, hogy visszakapjam az édesapámat, akinek a nevemet is köszönhetem és akit sok éve elveszítettem. - mondtam neki komolyan és a hangomban ott lappangott a szeretet is. Mindig is kitartó voltam és most is az leszek. Nem fogok egyből elmenni és megfutamodni, ha akadályba ütközőm. S ezért is voltam még mindig itt és ezért reménykedtem abban, hogy legalább kapok egy esélyt arra, hogy az élete részese lehessek.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 04, 2014 9:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Carrie & Greg

Emlékszem még a pillanatra mikor megszületett ő. Az anyja hagyta, hogy én válasszak nevet neki, persze olyat, amibe ő is bele megy. Ez a név volt az egyik legszebb amit találni tudtam, és neki is megfelelt. Ezért sem volt néhány napig neve Carrie-nek, mert ezen „vitatkoztunk” állandóan. Aztán döbbentem rá, hogy nem maradhatok velük, és habár a szívem megszakadt, de hosszas bocsánatkérések sorozata után végül elengedett engem ő is. De legalább békében és nyugalomban váltunk el egymástól. Viszont megkértem őt, hogy rólam ne meséljen a kicsi Carrie-nek csak burkoltan, akkor talán hamarabb bele törődik, hogy miért nem lehettem velük. De úgy tűnik, hogy nem igazán sikerült meggyőznie őt arról, hogy ne keressen fel engem. Nem volt egy túl nyugodt múltam, ezért sem akartam, hogy megtaláljon, mert lehet hogy most fog utolérni engem is a múltam. De remélem, hogy nem… Mindenesetre örülök, hogy itt van, mert jó érzés látni, hogy mennyit változott, milyen gyönyörű nővé érte ki magát, talán viszont kissé kényelmetlenül is érzem magam. Elvégre én hagytam őket ott, megfosztva egy családi életformától. Mégis, magyarázkodni nem fogom, Judith pontosan tudja, hogy miért hagytam ott őket. Ha pedig azt elmondta, hogy nézek ki, mi a nevem, hol lakom, akkor kétlem, hogy ezt kihagyta volna a részletekből.
- Ha tudtad, hol találsz meg, valószínűleg azt is tudtad, hogy én döntöttem úgy, hogy ott hagylak titeket. Nem azért mert nem akartalak titeket, de az okát meg remélhetőleg tudod. Ezért nem értem, hogy miért vagy itt. - Mondtam neki miközben neki dőltem a falnak, és karba tett kézzel néztem le rá amint a kanapén üldögél. A hangján és ahogyan mondta mindazokat amiket már nekem is egyre rosszabbul esett mindez. Nem hittem volna, hogy ennyire mélyen érinti az, hogy nincsen apja. Azon nem lepődtem meg, hogy Judith viszont egyedül akarta nevelni a lányát, mintsem egy idegen férfival. Úgy tűnik az erős nőszemélyek a gyengéim, elég ha csak őt megemlítem, vagy Charlotte-ot.
- Találkoztál, de a karjaimba nem foglak zárni. Egyedül a vér köt össze bennünket, meg hogy mindketten szeretjük az anyádat, többet nem tettem érted, vagy értetek. - Mondtam neki nyersen, mert tényleg ez volt az igazság. Habár… Még nagyobb veszélybe kevertem volna őket, ha maradok velük. Így meg legalább megelőztem ezeket.

zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 04, 2014 6:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Carrie & Gregory
Daddy, is that you?
▷ -  ▷ Zene

Talán nem életem legjobb döntése volt az, hogy csak úgy minden szó nélkül beállítottam ide, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy miként érez velem kapcsolatban. Pontosan tudtam, hogy miért hagyott el engem és miért nem volt ott mellettem, amikor szükségem lett volna egy apára, de pontosan emiatt nem tudtam hibáztatni. Minden félelem és rossz gondolat ellenére mégis úgy éreztem, hogy ennél jobb döntést nem is hozhattam volna. Fura volt ezt a kettősséget érezni, de talán ilyen helyzetben nem annyira meglepő, hiszen a bennem lakozó angyal és ördög úgymond egymással vívtak csatát.
Egy apró mosoly jelent meg az arcomon szavait hallva, s próbáltam úgy viselkedni, ahogyan máskor szoktam. Önmagamat adni, szabályosan lélegezni. Sok mindent tudtam a vámpírokról, de még mindig úgy éreztem, hogy keveset. A lényeg az, hogy nem akarom magamat semmivel se megsérteni, hiszen egy vámpírnál soha nem lehet tudni, hogy mekkora az önuralma. Bár ettől egyáltalán nem tartottam, hogy esetleg nekem fog támadni, hiszen mégis csak az apám.
Sajnálom, csak annyira ideges vagyok, hiszen ez számomra is új. - mondtam neki mosolyogva és boldogan. Követtem őt, majd pedig szót fogadva neki a nappaliba mentem és leültem a kanapéra. Óvatosan körbepillantottam és hirtelen fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék. Viszont próbáltam minden egyes vonását megjegyezni, mert egy apró része a lényemnek rettegett attól, hogy soha többé nem láthatom őt.
Mert az édesapám vagy. - mondtam úgy, mint aki nem érti azt, hogy miként lehet ilyen kérdést feltenni, majd mielőtt válaszolhatott volna újra megszólaltam. - Mindig arról álmodtam, hogy egyszer megismerem az apámat. Minden egyes születésnapomkor, amikor elfújtam a gyertyát ezt kívántam, hogy egyszer találkozzak veled, vagy hogy betoppanj és a karjaidba zárj. - mondtam egyre halkabban, majd pedig lepillantottam az ölemben pihenő kezeimre. Nem akartam letámadni, de ez volt az igazság, hiszen minden lánynak szüksége van az édesapjára.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 04, 2014 6:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
********
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» A nappali
» A nappali
» Nappali
» Nappali
» Nappali

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Sutton ház-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •