Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Szept. 05, 2017 10:23 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Kai & Stefan

[You must be registered and logged in to see this image.]- Úgy tűnik, érdekel, miért vagy itt? – A legkevésbé sem volt kedvem csevegésbe bonyolódni, főleg, mivel a tenyérbemászó képe és viselkedése eleve taszított . Ha jó hangulatomban talált volna, valószínűleg akkor sem teli vigyorral az arcomon néztem volna rá, hanem szintén kitanácsoltam volna az ajtón. Arról nem is beszélve, hogy az elmondása szerint a bátyámmal sem ápolt jó viszont, tehát semmi okom nem volt itt tartani. Nekem nem volt hasznom abból, hogy beszéljek vele, a bátyámmal nem bírták egymást, minden másodperc, amit itt töltöttem ahelyett, hogy mással foglalkoztam volna, időpocsékolás volt.
- És az ellensége pontosan mit akar tőle? – Mit is akarhatna tőle egy ellenség? Gondolom a fejét. Damon-nek a zsigereiben volt mások bosszantásának képessége és ennek a srácnak még a szeme sem állt jól, ha ők ketten összekerültek, abból csak rossz sülhetett ki. Várjunk egy pillanatot… Kai? Jobban belegondolva ismerősnek tűnt a név, Damon mintha már említette volna egyszer. Beszélt egy idegesítő, pszichopata boszorkányról, aki ugyanabban a börtönvilágban volt, ahová ő is került, de nem gondoltam volna, hogy egyszer ez a mesebeli alak besétál a házunk ajtaján. Senki más nem hiányzott ebbe a közegbe, csak még egy őrült. Így is voltak elegen, de úgy látszik, emelni kellett a színvonalat.
- Ha te az a Kai vagy, akire gondolok, akkor mindenki jobban jár, ha nem találod meg a bátyámat. – Nem faggattam ki Damon-t arról részletesen, mi történt a börtönvilágban, mert ahogy észrevettem, nem akart róla beszélni, de a szavaiból nagyon szépen kirajzolódott, hogy a háta közepére sem kívánta ezt a srácot. Kezdem érteni, hogy miért, pedig még csak pár perce tartózkodtunk egy légtérben.
- Mégis hogyan lehetnél te a kulcsa annak, hogy megtaláljam? Ugyanúgy nem tudod, hogy hol van, mint én, úgyhogy megbocsáss, de inkább nem dőlnék be a manipuláció szagú felajánlásodnak. – Elég tapasztalatom volt a hozzá hasonlóakkal, elég Katherine-re gondolnom ahhoz, hogy tudjam, nem lehet megbízni a hozzá hasonlókban. Az, hogy színészeket megszégyenítő lassúsággal indult kifelé csupán azt váltotta ki belőlem, hogy összevontam a szemöldökeimet, mielőtt utána szóltam volna. Közel sem azért eresztettem ki a hangom, amiért ő szerette volna, mégis szólásra kellett nyitnom a számat. – És ha megkérhetlek rá, ne is kezdd el keresni. Nem hiányzik, hogy még te is a bátyám nyakára akaszkodj. – Elég lesz nekem megküzdenem egy kikapcsolt Damon-nel, egy őrült által felidegesített vagy éppen egy őrülttel összefogott Damon túlmenne a kapacitásomon.
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
● me and the devil walking side by side ●
Tartózkodási hely :
● maybe in hell ●
Hobbi & foglalkozás :
● i want to kill you ●
Humor :
● sociopath ●



A poszt írója Kai Parker
Elküldésének ideje Kedd Aug. 29, 2017 9:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

stefan || kai
[You must be registered and logged in to see this image.]Minden jel arra utalt, hogy a mi barátunk öccse korántsem örül szerény lényem jelenlétének. Talán megtudom érteni, hisz lássuk be... ha az én rezidenciámba betérne egy tökfilkó, valószínű, hogy a feje azonnal repülne is vissza az ajtón kívülre, a testét meg dobnám a kobakja után. Velem ellentétben azonban Stefan - merthogy így hívják-, adott egy lehetőséget miszerint végtagjaimat megőrizve távozhatok békében kifele oda az ajtón túlra. Ezzel semmi problémám lenne, persze csak abban az esetben, ha ok nélkül térnék ide be. Márpedig a legkevésbé sem térnék be ide ok nélkül, szóval el kell, hogy keserítsem.
- Ennyire nem is érdekel, miért vagyok itt? - Kérdően ívelem a szemöldökeimet, egy sejtelmes, mégis szelíd mosoly keretében. - Ami azt illeti, egyáltalán nem áll szándékomban elmenni. - Mutatóujjamat a földre mutogatva feszítettem ki, s azzal a lendülettel álltam meg vele szemben, egyáltalán nem tartva tőle. - Sőt. - Villanásnyira összeszűkítettem íriszeimet, s elvigyorodtam újra de mostanra már kevésbé kajla vigyorral. - Érdekes jelenség, hogy az ellensége jobban keresi őt mint a saját testvére. - Leplezett jelzőt húztam ezzel most az előttem álló személyre, merthogy a helyett, hogy engem kergetne el, nos, megerőltethetné a keresést a testvére iránt. Ezzel a mondatommal azonban el is árultam, hogy a legkevésbé sem a haverja vagyok Damonnek. Annál valami jóval másabb. - Baklövés, hogy pont egy olyan embert próbálsz elkergetni, aki talán kulcsa lenne annak, hogy megtaláld őt. Már, ha persze szeretnéd vagy eljátszod a hőst, hogy mennyire aggódsz érte és megszeretnéd találni. - Szánalmat keltve megforgatom a szemeimet, s mély levegőt szívok tüdőm járataiba.
- Szóval elment. - Bólintok, ezáltal is igazolva, hogy megértettem. - Hm. - Leveszem a számomra már nagyon jól ismert Stefanról a tekintetemet, s azzal az ajtó felé veszem az irányt. - Hívj csak mást a megkeresésére. Ha egyáltalán találsz. - Kacsintottam rá ördögien, hisz valljuk be, elküldött egy olyan embert aki képes lenne arra, hogy megtalálja Damont.
Elindultam a kijárat felé lassabb léptekkel, merthogy hátha meggondolja magát a kérésével kapcsolatban. Én képes vagyok arra, hogy segítsek megtalálni. Az már más kérdés, hogy milyen áron. Amíg az ajtót el nem hagyom, van ideje eldönteni, hogy kér -e a segítségemből avagy sem. Még ellenségesnek sem tarthat, hisz jelenleg látványosan kéretem magam, miszerint mondja ki, hogy kér a segítségemből. Különben meg egymagam is megtalálom azt a nyomorultat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 26, 2017 7:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Kai & Stefan

[You must be registered and logged in to see this image.]Ennek a srácnak a szeme sem állt jól, összevont szemöldökkel vizslattam. Otthonosan érezte magát, mintha világéletében ezen falak között mászkált volna, a kanapé lett volna a kedvenc helye, bármikor begyújthatna a kandallóba vagy az ő dolga lenne kiválasztani a whiskyt, amit esténként iszunk. Próbáltam felidézni, láttam-e már valahol, majdnem kétszáz év emlékeit kellett átkutatnom és jó néhány emlékem ködös volt vagy szinte teljesen kiesett, ennek ellenére megrendíthetetlenül biztos voltam benne, hogy nem ismerem. Átutazóként lenne ennyire magabiztos? Sokfajta emberrel találkoztam már és a legtöbbjükkel elfogadó voltam, meg akartam érteni a működésüket, de azok, akik illetéktelenül lépik át a házam küszöbét úgy, hogy még életünkben nem váltottunk egy szót sem, kihúzták nálam a gyufát.
- Kai. – Ismételtem el a nevét. – Ismernem kellene valahonnan? – Alig tettem fel a kérdést, máris megválaszolta. Túl sokat beszélt és a hanglejtése túlságosan komolytalan volt, olyan hatást keltett, mint egy önkéntes tréfamester, akire egyébként senki nem lenne kíváncsi, ha ő nem produkálná magát.
- Ha nem lenne reális azt mondanod, hogy a bátyám haverja vagy, akár mehetsz is. Pont ott találod az ajtót, ahol az előbb, amikor bejöttél. – A be- és kijárat felé intettem, nem volt se kedvem, sem energiám vele foglalkozni. A napjaim nagy részét a testvérem megtalálásával töltöttem, híreket böngésztem és a térképen rajzolgattam, próbáltam kitalálni, merre járhat és merre mehet. Azokat is hanyagoltam jelenleg, akik az életem szerves részét képezik, nemhogy egy betévedt kölyökkel, aki unalmában azt se tudja, mit csináljon, ezért bejött abba a házba, ahol egy ismerőse lakik.
- Damon nincs itt és egy darabig nem is fog hazajönni, szóval az előző ajánlatom még mindig áll. Ha esetleg arra tetted fel a napjaidat, hogy megkeresd és már a nyomában jársz vagy megtalálnád valahol, csörögj rám. – Bármilyen segítség jól jött volna, jelenleg kicsit reménytelennek tűnt, hogy egyhamar rátaláljak a bátyámra, hiába dolgoztam az ügyön. Két napja ment el és úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Egyetlen gyilkosság kivételével teljes rádiócsend volt körülötte.
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
● me and the devil walking side by side ●
Tartózkodási hely :
● maybe in hell ●
Hobbi & foglalkozás :
● i want to kill you ●
Humor :
● sociopath ●



A poszt írója Kai Parker
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 17, 2017 2:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

stefan || kai
[You must be registered and logged in to see this image.]Mindenesetre megbékültem volna azzal a ténnyel, ha az asztalon lenne valamilyen lerágott pizzaszelet, még annak is örültem volna. Egyébként meg úgy hírlett, hogy a mi drága barátunk megtalálta azt a bizonyos piros gombot. Gyenge módon fajult ahhoz, hogy nemes egyszerűséggel kapcsolja ki azt a szánalmasan nyálas érzelmeit. Milyen érdekes, hogy a vámpírok rendelkeznek ilyesféle tulajdonsággal is. Olyan gombot nem találtak ki, hogy fölrobbanjanak, huh? Hasznosabb lenne egyes vámpírnak, köztük a mi kis pajtásunknak is. Feltételezem, hogy most kikapcsolt állapotban úgy fog garázdálkodni az utcákon mint valamilyen homályos vihar. Öcsikéd meg van áldva veled, Dam.
Bestiális vigyor feszült ki a képemre, amikor is hallom a hátam mögül szivárogni léptek pattanását a padlón. Feltételeztem egyébként, hogy van itthon valaki, hisz az ajtó tárva nyitva volt egymagában. Azt is sejtettem, hogy nem Damon az, aki itthon tartózkodik ugyanis nem láttam a ház körül azt az ocsmány módon kékülő kocsiját. Amúgy, vámpíroknak minek kocsi, ha olyan gyorsaságuk van, hogy Flash sírva elbújhatna mellettük? Igazi rejtély!
Ecc-pecceznek sem kellett a fejemben lévő személyek között, hogy még is ki a kakukk, hiszen lássuk be, ez nem csak Damon házikója. Ha jól hallottam, akkor van egy öccse aki szintén itt időzik ráérős idejében. Pont abba a fazonba futnék bele? Hm. Nem elképzelhetetlen. (..)
- Te lennél Stefan, nem igaz? - Kérdően ívelem a hangomat, ezáltal is felé mutatom mutatóujjamat egy pillanatra. Lássuk csak, külsőre korántsem hasonlítotok. Már a hajatok állása se egyforma. Ugyan nem tudok túl sok mindent az ő kis históriájukról, de annyit biztosan tudok, hogy nem volt tükörsima útjuk ezidáig. Damon kimondottan sokat nyalogatta a sebeit odaát a barna csajjal együtt, szóval ... én voltam a néma hallgató..
- Uh, az én nevem Kai.- Felpattanok azonnal a fotelból, mintha csak egy villám csapott volna le mellém.-  Nem tudom, hogy mennyire lenne reális ha azt mondanám, hogy Damon haverja, szóval... - Felszívtam a levegőt egy komolytalan vigyorral. - Elég csak annyi, hogy régi ismerősök. - Tudtam le ennyivel az egészet. Réginek régi, ismerősnek ismerős, az már más kérdés, hogy hányszor követtünk el egymás ellen merényletet. - És most jönne a kérdés, hogy minek jöttem, nem igaz? - vakarom zavartan az államat. Párszor már megkaptam a kérdést másoktól, és kezdem már unni.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 12, 2017 11:51 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Kai & Stefan

[You must be registered and logged in to see this image.]Mikor lett átjáróház a birtokból és mit lehetne csinálni, hogy mindenki leszokjon arról, hogy akkor nyitja ki az ajtót, amikor kedve tartja? A pincében voltam, de így is hallottam a nyikorgást: mióta újra megpróbáltam ráállni az emberi vérre úgy, hogy nem ölök és fokozatosan haladok, az érzékszerveim újra kiélesedtek. Vagy még mindig a ripper-korszakom alatt elfogyasztott mennyiség hatott volna? Inkább nem is gondoltam erre, nem volt kedvem visszazuhanni az emlékezésbe. Damon-nek igaza volt, semmi értelme azon rágódni, ami elmúlt, akkor sem, ha rossz dolgokat tettem: nem tudtam visszacsinálni, visszavarrni az áldozataim fejeit, újra életet lehelni belőlük, Caroline és a testvérem mellett lenni. Annak az ígérete maradt, hogy normális legyek és jóvátegyem a régi hibáimat. Erre koncentráltam és most, hogy azt hittem, senki sincs a házban azt hittem, lesz egy kis időm magamra és arra, hogy rendszerezzem a gondolataimat. Szükségem volt a csendre ahhoz, hogy a vérre nézve tisztázhassam, mit akarok csinálni, hogy akarok belekezdeni az új életvitelembe, mennyire szeretnék engedni magamnak és milyen szorosan fogom fogni a gyeplőt… fogalmam sem volt, mennyi ideig álldogáltam a hűtő előtt és forgattam a tasakot a kezemben, amikor végre úgy döntöttem, hogy belekortyolok. Ekkor hallottam meg az ajtó nyitódását, az ismeretlen lépteket, amelyek ráérősen koppantak a padlón, majd pár percen belül elhallgattak. Damon lépteit felismertem volna, ahogy bármelyik barátomét is, ezért nem marat más, mint összevont szemöldökökkel felsétálni a pincéből és a nappali felé venni az irányt. Senkit sem vártam és azokon kívül, akik közel álltak hozzám vagy akiket ismertem, nem volt itt másnak keresnivalója.
- Te meg ki vagy? – Töprengésem megzavarójára néztem, aki szemmel láthatólag nyugodtan ücsörgött azon a kanapén, ahol nem lett volna helye. Próbáltam felidézni, hol láthattam a srácot, de nem rémlett, egyre inkább biztosabb voltam benne, hogy teljesen ismeretlen a számomra, ő viszont olyan természetességgel nézett körbe a helyiségben és dőlt hátra, mintha ő birtokolta volna a házat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
● me and the devil walking side by side ●
Tartózkodási hely :
● maybe in hell ●
Hobbi & foglalkozás :
● i want to kill you ●
Humor :
● sociopath ●



A poszt írója Kai Parker
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 03, 2017 11:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

stefan || kai
[You must be registered and logged in to see this image.]- Te jó ég! - Megrezzenek az összetört pohár hallatán. Basszus, hogyan lehet így unatkozni, hogy még egy szerencsétlen poharat is képes vagyok összetörni közben?! Ó Damon, ez is a te hibád! Ha nem késnél, akkor már nem unatkoznék, és ha nem unatkoznék, nem állnék neki játszani egy pohárral, aztán ha nem játszanék a pohárral nem lennék ügyetlen. De ügyetlen vagyok, mivel összetörtem a poharat, merthogy unatkoztam, és mert  megváratsz ezért összetörtem a Ebay-en vásárolt olcsó kopi poharadat. Ez már nem az én gondom. Szóval, a nagyját besöpörtem az indiai szőtt szőnyeged alá, bocs. Remélem hordasz papucsot.
Viccet félretéve egyáltalán nem nevezném ügyetlenségnek, hogy összetörtem a poharat. Épp a kezemben volt, és ilyen ez a popszakma, ha épp egy törékeny tárgy birtokában vagy és eszedbe jutnak a régi szép idők emlékei. Nos, körülbelül ilyen szinten tudnám megfojtani az ikremet, de aztán persze hatszor megszorozva azt az erőt és azt az élvezetet. Komolyan, hol a bánatban van már?! Még a végén eszembe jut az üvegszilánkokkal is szórakozni. Lassan megéri 3D-s puzzle-ként tekintenem a tárgyra. Hm... ?
Na jó, odáig nem fajultam kínomban, hogy végül aztán a szilánkokat egymáshoz illesszem épp úgy -illetve majdnem-, mint ahogy újkorukban voltak, szóval az őrült gondolat helyett inkább egy másik őrült gondolat jutott az eszembe! (...) Mivel a legkevésbé sem észleltette velem a taszító képét, ezért arra jutottam, hogy a citromból limonádét csinálok, szóval ideje körbenézni, ha már ő nem vezet körbe!  Nem vagyok már kisgyerek, szóval nagyon ügyesen kitudom magamat szolgálni, haha!
- Lássuk csak... a családi fotók a gyengéim! - Már épp nekiálltam volna a szekrényben matatni egy olyan Damon fotót, ahol pelenkában rohangászott kicsiként az udvaron, de mire rájöttem, hogy egy közel kétszáz éves fószerról van szó, hirtelen az inamba szállt a keresési lendületem. Persze, egyáltalán nem azért, mert épp idősebb, hanem mert az őskorban nem voltak fényképezőgépek. Szomorú. Különben meg fotókat sem találtam, bármennyire is ráizgultam a Salvatore-féle nosztalgiára. Rengeteg sok haszontalan irodalmi könyvek. Csak nem gyújtós? Annyi itt a kacat, hogy kezdem újra magamat a börtönvilágban érezni.
Végül szomorúan, de újra visszaültem a fotelba, s unalmamat elűzve nosztalgiázni kezdtem az első találkozásról. Komolyan, marha vicces volt végignéznem azt a civakodást amit azzal a barnával lerendezett. Huszonkét év magány után még azt is felüdülés volt látnom.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
i wanna stay inside all day, i want the world to go away

i want blood, guts, and chocolate cake, i wanna be a real fake
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Hétf. Május 08, 2017 4:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Lezárt játék!
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 29, 2017 10:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Stefan • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Még mindig nem szoktam meg az emberlétet, valószínűleg soha nem fogom. Stefan közelében lenni és törékenynek érezni magam... új volt, de a halandólétnek ez a formája még kicsit tetszett is. Nem én voltam az erősebb, ahogy az máskor lenni szokott, én most csak egy gyenge lány voltam, aki ötszáz éves lélekkel rendelkezett. Hunyorogva meredtem rá pár másodpercig, aztán oldalra billentettem a fejem. - A jelenlétem nem bosszant? - kérdeztem rá egyenesen, mindenféle kertelés nélkül. A történtek után azt gondoltam, majd ő is nekem ront, mint Damon, vagy kitessékel a házból, ehelyett... még szóba is állt velem. Ez az egész nagyon megdöbbentett, bár Stefan sosem az erőszakosságáról volt híres, kivéve a ripper korszakában. Ő az a fajta férfi volt, akinek bármikor odadobtam volna magam pislogás nélkül, legyen az bármelyik énje, bármelyiket szívesen fogadtam volna. - Ó, hidd el, erősen próbálkozott. Amíg te házon kívül voltál, én majdnem elvéreztem az emeleten. De aztán... úgy gondolta nem érek annyit, hogy bepiszkolja a kezét és a szőnyeget miattam. Neki már a halálra sem vagyok érdemes. És neked? Mennyire számítok, Stefan? - kérdeztem incselkedve, még így fájdalomtól görnyedve sem hagytam fel a szokásommal, a vele való flörtöléssel. A szokások rabja vagyok, kár lenne tagadni. Felvettem az asztalról a poharamat, kiittam az utolsó kortyot belőle és talpra kecmeregtem, hogy töltsek magamnak még egy adaggal, de a térdem újra megbicsaklott. Felszisszentem és inkább visszahuppantam a kanapé párnájára. - Lennél olyan szíves és töltenél nekem még egy adagot? - kértem kelletlenül, nem voltam hozzászokva hogy kiszolgáljanak vagy segítséget kérjek egy ilyen apró dologban. Nem tudtam, hogy nevessek a szerencsétlenségemen, vagy inkább sírjak, de szerencsére mindkettőnek megálljt tudtam parancsolni és csak felsóhajtottam. - Ebben van valami. Nem is várom el, hogy másképp reagáljanak, csak... belefáradtam ebbe az egészbe. Tudod, sokkal egyszerűbb lenne kiállni a Wickery híd szélére és belevetni magam a folyóba, vagy kést tartani a csuklómhoz. - vallottam színt a sötét gondolatokról, amik olykor kergetőztek a fejemben. Stefannak valahogy természetes volt az érzéseimről beszélni, egyáltalán nem szégyelltem magam még így sem, hogy a saját halálomról beszéltem. Neki még erről is túl könnyű volt beszélnem, szinte gyerekjáték. Kicsit... furcsa érzés volt. - Meg akartam őt ölni, oké? És ha nincs nála a gyógyír, sikerrel járok. Szerencséje volt annak a... - dühösen összeszorítottam a számat, aztán ismételten felsóhajtottam és nekidőltem a kanapé háttámlájának. - Most már mindegy. Ember vagyok és valószínűleg az is maradok. - Szerettem volna újra vámpírként élni, de erre semmi esélyt nem láttam, bármivel próbálkoztam és bárhogyan, nem változhattam vissza, a szervezetem visszautasította a vámpírvért... és nem találtam semmilyen módot a visszafordítására. Szívesen visszaforgattam volna az idő kerekét, elhagynám volna a várost ahelyett, hogy Elenára támadok, vagy talán megkörnyékezem Stefant újra. De ez az élet felért egy kínszenvedéssel. Gyűlöltem minden pillanatát.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]cukivagyok:



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 14, 2017 3:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Katherine && Stefan

you are still the same
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Dögösség ide vagy oda, ha nem csináltál olyat, ami miatt bosszankodnom kellene, akkor most nem fogod látni a haragos énemet. - Katherine-nek nem igazán kellett megerőltetnie magát ahhoz, hogy kihozza az embereket a sodrukból, egy buddhista zent is könnyűszerrel az őrületbe kergetett volna, ha van rá lehetőségre. Engem leginkább azzal tudott tönkre tenni, ha a légből kapott őrültségei vagy bosszúálló törekvései a szeretteimet, a családomat, a barátaimat fenyegették valljuk be, erre már nem egyszer volt példa. És arról még nem is beszéltem, hogy konkrétan ő volt az, aki miatt hosszú évtizedekkel ezelőtt meghaltam és aki miatt minden egyes nap ittam a vámpírlét levét. Neki lehet, hogy bejött a halhatatlanság, de én megelégedtem volna egy normális hosszúságú élettel. Ha nem szerettem volna halálosan és ő nem lett volna önző, mindkettőnknek könnyebb lett volna.
- Csodálkozom, hogy Damon nem használta ki a sebezhetőségedet és ölt meg. Azok után, amit tettél vele, az a meglepő, hogy visszafogta magát. – Belekortyoltam az italba. Én is megjártam Katherine-el, szenvedtem miatta, de a bátyám több, mint száz év múltán sem tudta elfeledni a nőt, az egész létezését arra tette fel, hogy visszahozza az állítólagos halálból, miközben Katherine mindvégig élte a világát. Damon-t jobban megviselte, hogy a nő a bolondját járatta velünk és a testvérem természetét ismerve nem döbbentem volna le, ha fellógatja Katherine-t a lépcsőre. A nő egyetlen szerencséje az volt, hogy Damon lelki működései sokkal tisztábbak és nyugodtabbak voltak, hála Elenának. Egyébként nem sok esélye lett volna az életben maradásra.
- Biztos vagyok benne, hogyha tűzijátékra vágysz, akkor máshol megkapod. Túl sok embernek tettél keresztbe ahhoz, hogy mindenki hozzám hasonlóan kedvesen reagálj le a hírt. – Katherine-nek eddig is megvolt az oka arra, hogy folyamatosan a háta mögé nézzen, hát még ha elterjed annak a híre, hogy sebezhető ember lett belőle, abban nem lesz köszönet. Sőt, volt egy olyan érzésem, hogy a leleményesebbek már most elkezdtek sorba állni Katherine életének elvételi jogáért.
- Most, hogy mondod… - Előre dőltem és a térdeimre könyököltem. – Meghallgatnám a történetet. Kíváncsi vagyok, hogy jutottatok el odáig, hogy Elena túlélte, te pedig… bocsánat, de eléggé összeszakadtál.

:033: ● ● [You must be registered and logged in to see this link.] ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 25, 2017 11:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Stefan • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudom mit vártam Stefantól. Hogy megnyugtat vagy aggódni fog értem, netalántán visszafogad a szívébe? Nem. Őszintén szólva néha még én magam sem tudtam kiigazodni a tetteimen. Nem terveztem el mindent előre, néha éppoly hirtelen döntöttem, mint Damon. Csak annyit tudtam, hogy látni akartam a fiatalabb Salvatore tesót. És pont. Stefan mindig is egyfajta gyengeség volt a számomra, rengeteg döntést miatta hoztam meg, s ő még csak nem is sejtette. Ahogy azt sem, hogy mindig figyelemmel kísértem az életét, figyeltem a távolból, de a biztonságom és az ő biztonsága életében nem állhattam meg, nem mutatkozhattam, árnyékként követtem csak. Néztem, ahogy élvezi a koncerteket, a bulikat a már idegesítően optimista Lexivel, ahogy a pletykákat is figyelemmel követtem róla. Amikor vámpírrá változtattam őket nem az volt a célom, hogy szenvedjenek, főleg nem Stefan, de mint mondtam, néha még én magam sem értem a cselekedeteim okát.
Ez a találkozás mégis jobban indult mint a másik fivérrel, Stefan legalább nem tört az életemre. De hogy valójában mit vártam ettől az egésztől? Nem tudom. Abban viszont biztos voltam hogy Stefant magamnak akarom tudni és ha elkerülöm őt, azzal nem jutok előrébb. Látnom kellett. - Igazad van. Nem várhatom el tőled hogy kedves légy. Valójában dögösebb vagy mikor nem vagy kedves. - enyhén oldalra billentettem a fejem és úgy néztem őt. Elégedetten nyugtáztam, hogy ez a mozdulat legalább nem fájt. - Gúnyolódj csak. De igen... mindketten tudjuk, kész csoda hogy élve távoztam a találkozóról. - kissé dühösen beszéltem Damonről, pedig nyilvánvaló volt, hogy még Stefan is úgy gondolja, megérdemlek bármit amit velem tesz. Ha nagyon elgondolkodtam volna a dolgon, biztos én is így vélekedek róla, de nem érdekelt túlzottan. Fájdalomcsillapítót kellett szednem, hogy egyáltalán képes legyek a járásra és ne hason kúszva közlekedjek. Tehát nem, nem tudtam megértő lenni Damonnel, sőt, a pokolra kívántam. A bourbon pedig csak még inkább előhozta belőlem az érzelmeket, s miután az utolsó cseppeket kiittam, a poharat az asztalra tettem ahelyett hogy újabb adagot töltöttem volna magamnak. Emberként borzalmasan viseltem az alkoholt, a gyógyszerre pedig eleve nem volt jó ötlet inni. Kissé kábának éreztem magam, de annyira nem, hogy ne érezzek fájdalmat. A pirulák hatása már kezdett elmúlni.
Furcsa arcot vághattam, mikor a szavak ténylegesen eljutottak a tudatomig. Hát, legalább valaki nem örvendezik a hír hallatán. Ez is valami, már megérte eljönni ide. - Nocsak, kicsattanó örömre számítottam vagy minimum egy jóízű nevetésre. De se tűzijáték, se örömtánc... - vontam fel egyik szemöldököm és még egy meglepett mosolyt is produkáltam. Őszintén szólva, kicsit féltem ettől a találkozástól, Stefan reakciójától, attól hogy tényleg kicsattanó örömmel fogadja a hírt. - Hallani akarod az egész történetet? Vagy nem vagy kíváncsi sem a sztorira, sem rám? - Igen, kész voltam elmondani neki hogy nem vagyok olyan ártatlan, hogy nem én vagyok az áldozat. Elena életére törtem, ő pedig túl gyenge volt ahhoz hogy felülkerekedjen rajtam. Ha nincs nála a gyógyír, meghalt volna. Senkinek nem árultam el a teljes történetet, ha valakinek el fogom mondani az elejétől a végéig, az Stefan lesz. De ez sokkal nehezebb volt mint hittem.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]cukivagyok:



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 16, 2017 3:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Katherine && Stefan

you are still the same
[You must be registered and logged in to see this image.]
Tényleg más volt. Általánosságban mindig sütött belőle az önelégültség, a büszkeség, ami már-már kevélységbe ment át és a hangjában mindig ott volt egy cseppnyi ravaszság, ami… Katherine Pierce-é tette. De most, mintha ez is eltűnt volna belőle. Nem csak az arca és a teste tűnt megfáradtnak, hanem a személyisége is, de nem akartam magam belelovalni annyira ebbe a lehetőségbe, hogy a végén meglepődjek, ha ismét erőre kapva előhozza magából a benne rejlő ördögöt. Katherine csupa meglepetés volt, akkor sem lehetne azt mondani rá, hogy kiismerhető, ha az ember fia egy örökkévalóságot töltene a társaságában. Sokáig kellett volna gondolkoznom, ha meg akartam volna számolni, mennyi időt szántam már rá az életemből, de igazából, teljesen lényegtelen lett volna, mert ha azt is hittem, hogy kisétál a mindennapjaimból, valahogy úgyis felbukkant. Mondvacsinált indokokkal vagy fenyegetésekkel, de mindig a közelembe került és mindig egy új oldalát mutatta. Jobban belegondolva, talán még csodáltam is a folyamatos megújulása miatt.
- A bátyám nem volt annyira kedves, mint én? Meglepő. – Damon soha nem fog felülkerekedni azon a seben és haragon, amit Katherine okozott neki. Régebben a sajgó szíve miatt viselkedett vele úgy, ahogy, viszont mostanra szerintem szimplán csak elege lett abból, hogy a nő szüntelenül az életünk része volt és sehogy sem lehetett eltüntetni. Az pedig, hogy Katherine megmozdulásai sokszor Elenára, valamint a barátainkra és családtagjainkra is kihatottak, szintén nem sokat dobtak a régi szerelmünk helyzetén. – Pedig Damon-ra jellemző, hogy megesik a szíve az elesetteken. Nem is értem, hogy lehetett gonosz veled. – Persze, hogy ironizáltam. Belekortyoltam az italomba és próbáltam megtalálni a helyes képet annak reprezentálására, hogy Elena lenyomta Katherine torkán a gyógyírt. Ha nem Katherine maga mondta volna el az igazán rövidre fogott történetet, akkor el sem hittem volna… Katherine erősebb, tapasztaltabb és szabályszegőbb volt attól, hogy alulmaradjon egy harcban Elenával szemben. Úgy tűnik, valami mégis megakadályozta abban, hogy megvédje magát és ennek most issza a levét.
- Örülök? Nem éppen. – Az arcomra sem a kárörvendés ült ki, inkább az érthetetlenség, pedig az lett volna a normális reakció, ha pezsgőt bontva ugrálni kezdek, amiért Katherine elveszítette a vámpírsággal járó összes előnyét. Mégis, látva a tekintetét és a fájdalommal teli mozdulatait, nem éreztem helyesnek az ünneplést. – Katherine, pontosan tudod, hogy mindig magadnak keresed a bajt. Várható volt, hogy egyszer jön valaki, aki keresztbe tesz neked és az, hogy ez a valaki éppen Elena volt, elég komikussá teszi a helyzetedet. – Erre szokták mondani, hogy aki másnak vermet ás… de arra még mindig nem tudtam rájönni, Katherine mit akarhat tőlem. Vigasztaljam? Mondjam neki, hogy minden rendben lesz? Legyek mellette, míg hozzászokik az emberi léthez? Tőle egyik kérés sem lenne meglepő.

:033: ● ● [You must be registered and logged in to see this link.] ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 09, 2017 10:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Stefan • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
A szavaival azt bizonyítja, hogy tényleg ismer, inkább veszem őket bóknak mint sértésnek. Végtére is igaza van. Mindig elérem amit akarok. Az sem zavart, hogy miféle hangszínt ütött meg, mert akár gúnyolódott, akár nem, az igazat mondta és ezzel ő is tisztában volt. - Ahogy most is. Szabadulni akarsz tőlem, de azért meghallgatsz, szóval igen, mindig elérem amit akarok. - értettem egyet vele, de ezúttal ez csak egy kijelentés volt, nem voltam rá büszke, de még önteltségről sem árulkodott a hangom. Nem volt kedvem efféle játszadozáshoz és fáradt voltam a néhány nappal ezelőtti történések miatt. A kierőszakolós megjegyzésén azért halkan nevettem, de a hang erőtlennek hangzott, kiérződött rajta a fájdalomcsillapító hatása és a kialvatlanság, ám ezzel ő nem volt tisztában, csak annyit láthatott rajtam hogy szörnyen festek. És tényleg borzalmasan néztem ki, az arcom színtelen volt és kissé beesett, a tartásom pedig enyhén görnyedt. Damon említésére felszisszentem és ökölbe szorultak a kezeim, mérhetetlenül dühös voltam, de inkább azért, mert nem tudtam megvédeni magam vele szemben. Rá nem haragudhattam, de azért megfogadtam magamnak, hogy ha visszaváltozom vámpírrá megbosszulom az ő tettét is. Velem senki sem játszhat macska-egér játékot. - Ó, hidd el, megtettem és meg is bántam. - felemeltem a sérült kezemet, amely be volt kötve, jelezve hogy a találkozó nem volt éppen eseménymentes. - A bátyád még mindig gyűlöl és igencsak kihasználta az új... állapotom. Nem mintha hibáztatnám érte! - feleltem nagyot nyelve, majd újra felnevettem, ezúttal sötéten és nagyon keserűen. Sajgott a lábam és a kezem is a legutóbbi Damonnél tett látogatásomnál, a karó helye még mindig látszott de legalább a kötéseket már nem kellett óránként cserélnem. Stefan felé fordultam meglepettségemben és azon nyomban eltorzult az arcom a fájdalomtól, de nem érdekelt. Nem tudta. Stefan nem tudott az ég világon semmit sem! Valahol azt hittem, Elena majd elújságolja mindenkinek hogy leszerelte a nagy, gonosz Katherine-t, de jobban belegondolva rá vallott a titkolózás. Valószínűleg akinek elárulta, annak sem büszkén számolt be róla, sokkal inkább még ő szenvedett miatta, mint egy rossz mártír. Rosszul voltam még a gondolattól is. - Szóval nem tudtad. - feleltem szomorkás mosollyal arcomon, mintha bármit is számított volna, tud-e róla vagy sem. Nem mintha azt láttam volna rajta hogy szomorú a hír hallatán vagy aggódna miattam. Inkább kíváncsi volt, hogyan vitte véghez ezt Elena, ami kicsit fájt, de igyekeztem nem kimutatni. - Lenyomta a torkomon. Most örülsz? - mérgemben letettem az italt az asztalra és nagy lendülettel felkeltem a kanapéról, ami nagyon-nagyon rossz ötlet volt. Meg kellett kapaszkodnom a karfában hogy a térdem ne rogyjon össze, amitől még gyengébbnek és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Még arra sem voltam képes hogy felkeljek a nyamvadt díványról és hátat fordítsak a férfinek. Helyette dühösen kifújtam a hajam az arcomból és visszahuppantam, hogy aztán karba font kézzel, Stefantól félig elfordulva duzzogjak.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]cukivagyok:



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Márc. 08, 2017 9:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Katherine && Stefan

you are still the same
[You must be registered and logged in to see this image.]
- A megtorpanásom azt jelezte, hogy semmi kedvem nincs belemenni a játékaidba. Úgysem engedtél volna el szó nélkül, ismerlek már annyira, hogy tudjam, mindig eléred, amit akarsz. – Ironizáltam, megpróbáltam azt a hangnemet megütni, amit Katherine használt, amikor ezt a tulajdonságát hangoztatta. Nem egyszer mondta már el, hogy semmi sem állhat az útjába és egy idő után szinte az ember fülébe ég a hanglejtése, akkor is, ha egyébként felettébb unalmasnak tűnt annak ismételgetése, mennyire önző tud lenni. A játszmái veszélyesek voltak és ha felhúzta magát, képes volt elindítani akár egy háborút is és őszintén, most egyáltalán nem volt szükségem a hisztijére. Így megadtam neki, amit kívánt: a maradásomat és a társaságomat, hátha hamarabb szabadulok.
- Nem mondanám, hogy kiérdemelted. Te sokkal inkább kierőszakolod magadnak a dolgokat. – És ebben nem volt semmi sértő, egyszerűen tényt közöltem. Aki ismerte Katherine-t és hallotta volna, amit mondok, bőszen bólogatni kezdett volna. Régen voltak már azok az idők, amikor azért tettem valamit Katherine-ért, mert igazán szerettem volna és az volt a célom, hogy a kedvében járjak. Akkoriban nem igazán arra voltam kihegyezve, melyik pillanatban ver át vagy szeretné megfenyegetni a szeretteimet, esetleg ártani nekik. Ma már óvatosabb voltam.
- Miért nem keresed meg inkább a bátyámat? Szerintem vele jobban elszórakoznátok. Vagy csak ülj be a Grillbe, rögtön találnál magadnak társaságot. – Hagytam, hogy végigsimítson a karomon. Nem voltam rá allergiás és egy érintésbe még senki sem halt bele, sokkal nagyobb erőfeszítés lett volna elhúzni a karom, aztán visszatenni a helyére. Sokkal inkább az kötötte le a figyelmemet, hogy megfejtsem, vajon mi lehet a külső változásának az oka. Eleget élt már és a vámpírlét ellenére csak elkezdett öregedni? Szép büntetés lenne a természettől, az angyali szépségébe való belerondítás elég nagy arcon csapás lett volna Katherine-nek. Aztán választ kaptam a kérdésemre, olyat, amire őszintén, egyáltalán nem számítottam. Mi történt itt, amíg távol voltam? Lehet, nem lenne rossz ötlet mindenkitől jelentést kérni arról, milyen események és fordulatok következtek be az életükben… de az, hogy Katherine – állítása szerint – emberré vált, már most toronymagasan vezette a rangsort.
- Szabadságon voltam. – Reagáltam le az arra vonatkozó meglepődését, hogy én nem tudtam erről a… balesetről? Vagy Elena direkt tette volna ezt fele? A két szemöldököm összeráncolódott, pedig az sem lett volna rossz reakció, ha mosolyra húzódik a szám. – Elena beadta neked a gyógyírt? És mégis hogyan? – Kíváncsi lettem volna az egész jelenetre. Kár, hogy lemaradtam róla.

:033: ● ● [You must be registered and logged in to see this link.] ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 06, 2017 11:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Stefan • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sosem bántott Stefan viselkedése, a nemtörődömsége valahogy még inkább vonzott. Persze a ragaszkodó, odaadó Stefan is őrjítően hatott rám, de mikor próbál eltaszítani magától és játssza a tartózkodót, annak valahogy... megvolt a saját varázsa. Egy hullámos tincset a mutatóujjam köré tekertem és kihívóan néztem rá a poharam fölött. Máshogy is el tudtam volna képzelni az együtt töltött időt, mint a nappaliban ücsörögve, de egyelőre ezzel kellett beérnem. Végtére is túl sokat ártottam ennek a fiúnak ahhoz, hogy megbocsásson és a karjaiba zárjon. Ugyan! Még szerencse, hogy ilyen elvárásaim nem is voltak tőle... még. - És a megtorpanás mit jelez, Stefan? - felvontam az egyik szemöldököm és belekortyoltam az italba. Talán az emberlét tette vagy az alacsony tűréshatárom, de az alkohol égette a torkomat és a gyomrom is kicsit émelygett tőle. Nem beszélve arról, hogy a másnaposság kegyetlenül sújtott le rám akárhányszor az italhoz nyúltam. Most azonban jobban megérte, mint bármikor máskor, mert vele fogyaszthattam el. Kezdetnek nem rossz. - Stefan Salvatore kedves hozzám. Wow! Mivel érdemeltem ezt ki? - forgattam a szemeimet és gunyoros vigyor ült ajkaimra. Persze, nevezhetjük azt is kedvességnek hogy szóba állt velem és mellém ült a kanapéra. Az a kedvesség sokkal inkább ínyemre volt, mikor hazakísért és az ajtóm előtt lopva csókot nyomott kipirosodott orcámra. Az az idő már elmúlt, de azt a pillanatot sosem fogom elfelejteni, bármennyi rossz is történik velünk. - Ez könnyű. Téged. - a vigyor bájos mosollyá szelídült és kinyúltam felé hogy megérintsem a karját. Ha nem húzódott el vagy lökte el a kezemet, óvatosan végigsimítottam a karján majd a sajátjaimat egymásba fontam magam előtt. A szememet nem vettem le róla, még akkor sem mikor újabbat kortyoltam a pohár tartalmából. A whisky már nem esett olyan jól mint vámpírként, de az utóhatása, a kellemes bizsergés a bőrömön és a gyomromban még mindig csodás érzés volt. - Te talán még nem értesültél Elena hőstettéről? Ember vagyok, Stefan. Egy törékeny, halandó ember. Köszönhetően a Salvatore házi kedvencnek. - morogtam és most először fordítottam el róla a tekintetem. Nem akartam neki beismerni, hogy rettegek, akárhányszor utcára lépek és hogy olyan gyenge vagyok mint még sosem. Így hát nem szóltam többet, a fejemet pedig lehajtottam és a pohár falán fel-felcsapódó folyadékot bámultam helyette.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]cukivagyok:



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 06, 2017 8:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Katherine && Stefan

you are still the same
[You must be registered and logged in to see this image.]
Körülbelül annyira volt szükségem Katherine jelenlétére, mint egy alapos hátba vágásra. Vagy egy karódöfésre. Megannyi hely létezik, ahová mehetett volna, neki mégis itt kellett kikötnie… vajon milyen megfontolásból jutott arra a döntésre, hogy ennek a háznak a küszöbét lépje át? Mit gondolt, kinek hiányzott itt vagy ki lesz az, aki mosolyogva üdvözölni fogja? Vagy történt valami a távollétemben, ami a feje tetejére állította volna a dolgokat és elintézte, hogy Katherine szívesen látott vendég legyen az otthonunkban?
- Azt hittem a hátat fordítás jelzi, hogy mennyire nem hiányoztál. – Menet közben szóltam vissza neki, aztán mégis megtorpantam. Katherine-től úgysem szabadulhat az ember addig, míg meg nem hallgatta, mit akar. Ha elmegyek, utánam jön a szobámba is és egy pillanatra sem fog beállni a szája. Legyen az teljes értelmetlenség, önmagára irányuló szavak tömege, esetleg egy újabb a városlakók orra alá való borstörésre irányuló terve, muszáj lesz meghallgatnom. Hamarabb szabadulok. Legalábbis nagyon reméltem, hogyha kicsit úgy érzi, kielégítem a feltűnési viszketegséggel egyenértékű szükségleteit, akkor eltűnik.
Ismét fordultam egyet a tengelyem körül és ahhoz az asztalhoz sétáltam, ahol az italt tartottuk. Kitöltöttem magamnak egy jókora adagot és mankónak használva a kristálypoharat ültem le a kanapéra. Még élveztem is volna, hogy a bőr besüllyed alattam, ha nem Katherine lett volna a társaságom. Elképesztő, hogy azonos vonásokon osztozik azzal a nővel, aki a világ egyik legkedvesebb teremtménye volt. Bár, egy ideig Katherine-ről is azt hittem, hogy egy földre szállt angyal.
- Látod? Kedves vagyok. - Belekortyoltam az aranyszínű folyadékba. Azt már inkább meg sem említettem, hogy nem ő volt az első lány, akibe vesztemre halálosan beleszerettem. Ez egy másik történet. - Mit akarsz? - Kérdeztem rá mégis. Nem mondhatnám, hogy az érdeklődésem hatalmasat nőtt az elmúlt másodpercekben, de szerettem volna megtudni, miért ver azzal a sors, hogy virrasztanom kell vele a kanapé előtt. A komótos kortyok nem akadályoztak meg abban, hogy szemügyre vegyem őt. Régen láttam utoljára és mintha valami változott volna rajta. Rá jellemző módon kihúzta magát, keresztbe tette a lábait és jellegzetes félmosoly ül az ajkain, de valami hibádzott az egyenletben. - Meg ne sértődj, de eléggé nyúzottnak tűnsz. - Jelentettem ki. És tényleg, mintha beesettebb lett volna az arca, a válla is görnyedtebbnek tűnt. Vagy csak én szerettem volna így látni?

  :033:   ● ●   [You must be registered and logged in to see this link.] ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Vas. Márc. 05, 2017 9:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Stefan • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem éppen ilyen fogadtatásra számítottam Stefantól, bár inkább csak nem ebben reménykedtem. De attól még hogy emberré váltam nem várhatom el másoktól hogy rögtön kedveljenek is, hiszen minden okuk megvan rá, hogy gyűlöljenek, főleg rá igaz ez és Damonre. Nem is vártam el ilyesmit senkitől, nem túlzottan törődtem másokkal, mert még mindig a túlélés volt a legfontosabb. Stefannal azonban mindig törődtem, még akkor is mikor nem voltak érzelmei és Klaus ölebeként járta az országot. Akkor is szemmel tartottam, mikor azt sem tudta hogy életben vagyok, ez pedig mit sem változott. Nem Mystic Fallsban kellene lennem, ahol bárki rám találhat, de elegem volt már a menekülésből és ha már úgyis törékeny halandóvá lettem és bármelyik pillanatban meghalhatok, előtte látnom kellett őt. Akkor is ha nem épp kellemes fogadtatásban van részem. Ahogy a nevemet kiejtette az minden volt, csak nem izgatott vagy boldog, de nem számított, még így is magával ragadó volt az ő szájából. - Hiányoztam?- villantottam rá egy elbűvölő mosolyt és keresztbe vetettem a lábaimat. Az említett italt az asztalra helyeztem és kissé előredőltem, fejemet pedig oldalra billentettem, mintha nem érteném miért viselkedik ilyen ridegen velem. - Ugyan már, Stefan! - szóltam utána és bíztam benne hogy nem hagy faképnél, és kíváncsibb annál. Végtére is úgyis azt gondolja majd hogy valamiféle hátsó szándékkal érkeztem, ahogy Elijah is tette. Nem mintha hibáztatnám őket érte. - Kedvesebb is lehetnél az első szerelmeddel. Inkább csatlakozz hozzám egy italra. -  kérleltem finoman és megveregettem magam mellett a kanapét. Tényleg szükségem volt arra, hogy beszélhessek valamiről, s bár ezt Elijahtól vártam volna el, Stefanra még inkább szükségem lett volna ezekben a nehéz időkben. Nem vártam el, hogy tényleg mellém üljön és régi barátokként cseverésszünk, nem, Stefan képtelen lett volna rá, valószínűleg annyira nem érdekeltem mint egy vadidegent, de reménykedni még szabad. Újra a poharamért nyúltam és nagyot kortyoltam az italból, hátha legalább az én kedvem feldobja. A szobában legalább egyikünk megszabadulhatna ettől a letargikus hangulattól, úgy döntöttem én leszek az, ha már Stefantól úgysem várhatok csodát. Néha úgy gondoltam hogy miattam változott meg, hiszen régen lehetett vele szórakozni, mosolyt is gyakran látni véltem az arcán, mostanra pedig mintha az a fiú megszűnt volna létezni. Meghalt és a vérem által kelt újra életre, az ártatlan, halandó énje csakugyan megszűnt, de reménykedtem benne hogy még ott van valahol az a személy valahol mélyen benne.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]cukivagyok:



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Vas. Márc. 05, 2017 6:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Katherine && Stefan

you are still the same
[You must be registered and logged in to see this image.]
Jobbnak láttam nem itthon tölteni a nap nagy részét. Ismertem már magam annyira, hogyha nem mozdulok ki, akkor csak jobban belelovalom magam az önsajnálatba és ha ez megtörténik, akkor semmi sem rángat ki onnan. Így ugyan nagy erőfeszítésembe került, de végül mégis csak rávettem magam, hogy járjak egy vagy éppen több kört a városban. Érdekelt, vajon a felmerülő emlékeim segítenek-e a teljes visszatérésben vagy erősítik bennem azt a teóriát, hogy nem sok minden maradt már ebben a városban, amiért megérné küzdeni. Semmi sem olyan volt, mint régen. Az iskola előtt elhaladva felrémlett bennem az a nap, amikor hosszú évtizedek után döntöttem úgy, hogy visszajövök Mystic Falls-ba és találkoztam Elenával, hogy aztán életem egyik legboldogabb időszakát töltsem el vele.  A tornapályán labdát dobáltunk a bátyámmal és egy pillanatra azt hittem, hogy az akkori felbukkanásának semmi köze nincs ahhoz, hogy keresztbe tegyen nekem. A Grillben, italszürcsölgetés közben eszembe jutott, hogy pár asztallal odébb néhány évvel ezelőtt Caroline-t próbáltam pátyolgatni, aki a vámpírrá válásával küzdött, a régi, mára szinte teljesen eltűnt birtokunkon pedig még eszembe sem jutott, hogy egyáltalán létezhetnek természetfeletti lények, nemhogy egyszer én is egy leszek közülük. Többször kellett volna ehhez hasonló túrákra vállalkoznom, a nap végére a negatívak mellett kezdtek kiegyenlítődni a pozitív élmények és ugyan arra nem tettem volna rá a nyakamat, hogy a holnapi napon újult erővel fogok belekezdeni bármibe is és a világ megváltására fogok vállalkozni, de ki tudja… legalább nem annak a vágyával lépek be újra az otthonom ajtaján, hogy szívesen beleugranék a kandallóba.
Eredetileg a szobám felé vettem volna az irányt, ha nem hallottam volna meg a nagy csendben valamiféle apró szuszogást. Damon biztosan nem volt itthon, ő már jelezte volna, ha a nappaliban tartózkodna, így elindulta megnézni, ki is lehet a nem várt látogató. Szükségem volt néhány másodpercre ahhoz, hogy beazonosítsam a női alakot: először azt hittem, Elena ugrott be, aztán rájöttem, hogy ugyan külsőre teljesen hasonlítanak, a tartásuk, a tekintetük, a kisugárzásuk véletlenül sem hasonlít.
- Katherine. – Sóhajtottam egyet. Most a legkevésbé sem volt kedvem a társaságához, főleg úgy, hogy elképzelésem sem volt arról, miért a kanapénkat választotta az ücsörgéshez. És hogy őszinte legyen, ahhoz sem éreztem huzalmat, hogy egyáltalán gondolkozni kezdjek vagy rákérdezzek a miértjeire. - Idd meg az italod, aztán menj innen. Tudod, hol a kijárat. - Hátat fordítottam neki és elindultam a lépcső irányába.

  :033:   ● ●   [You must be registered and logged in to see this link.] ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Pént. Márc. 03, 2017 11:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Stefan • Katherine

[You must be registered and logged in to see this image.]
Már másodszorra tettem be a lábam a Salvatore birtokra, de baromi unalmas volt a halandók élete, ráadásul drága is. Ez a ház hatalmas volt, volt kaja a hűtőben és tömérdek alkohol a bárszekrényben, amit szerencsére a fiúk nem zártak, bár igazán megtehették volna. A whiskyre rányúlva töltöttem magamnak egy pohárkával, de figyelnem kellett hogy két pohárnál több ne csússzon le a nyelőcsövemen, félő volt hogy más is lecsúszik és Stefan a hálószobájába belépve engem talál az ágyában, vagy még rosszabb esetben a vécé fölé görnyedve. Ezért hát lassan kortyolgattam a bronz és arany színekben játszó folyadékot, miközben letelepedtem a puha kanapéra. Képes lettem volna egész nap itt ücsörögni vagy az egyik szobában lévő hatalmas ágyon heverészni. Olyan hihetetlenül kényelmesek! De legalább most a gyomrom tudott uralkodni magán és nem zengett az egész ház a különös hangoktól, amiket produkált ha rám tört a farkaséhség. Az is igaz, hogy a Grillt ma már kétszer is megrohamoztam és hatalmas adag sült krumplit tömtem magamba, hamburger kíséretében ami még a fejemnél is nagyobb volt. Ahogy az itallal, úgy a gyors kajával is óvatosan kellett bánnom, nem tudhattam az elhízásra hajlamos vagyok-e, vagy sem, kockáztatni pedig nem akartam. Halandóként is olyan jól akartam kinézni, mint vámpírként, a stílusomból nem engedtem bár - szégyellem - már így is többször merészkedtem az utcára kényelmes melegítőben és edzőcipőben. Természetesen a fiúk előtt nem mutatkozhattam úgy. A hajamat újra és újra az ujjam köré csavartam, miközben a bejárat felé sandítottam és reménykedtem benne, hogy Stefan lép be rajta. Nem találkoztam még vele, mióta átváltoztam és úgy éreztem éppen itt az ideje, az ital csak ráadás volt. Merengtem egy kicsit a múlton, arra az éjszakára gondoltam mikor megszöktem a vérfarkas segítségével még sok-sok évtizeddel ezelőtt, de előtte még elbúcsúztam az eszméletlen, látszólag halott férfitől. Tényleg úgy hittem hogy egyszer még egymásra találunk, de minden igyekezetem ellenére nem így lett. Szerettem volna tudni milyen párt alkotunk, mielőtt még minden elromlott volna és pokollá változott. Így már semmi esélyt nem láttam rá hogy az ő karjaiban feküdjek és az ő ajkait csókoljam. Rég elfelejtette már azt ahogyan irántam érzett, s még ha pokoli nehéz is volt ezt beismerni, kénytelen voltam. Attól még persze nem adtam fel, küzdeni akartam érte, vagy minimum ráébreszteni arra, mit is veszít nélkülem. A ruha nélküli mutatványt érdemesebb lett volna megpróbálni, de nem akartam rögtön kihúzni nála a gyufát, a végén még karót döf belém én pedig a nappalijuk kellős közepén vérzek el. Nem érte meg a kockázatot, még nem.
[You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.] [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 04, 2016 10:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next



Elena & Nadia

Egész életemben azt hittem a családom tökéletes és boldogságra találhatok ezen a földön. De az-az este mindent megváltoztatott, azóta egyetlen cél lebegett a szemeim előtt. Megakartam találni azt a nőt, aki életet adott nekem. Számon akartam élni, mégis miért hagyott el? Miért mondodd le a lányáról? És az apámmal mi történt? Mint kiderült az anyám nagybátyjáék neveltek fel, akikről azt hittem egész gyermekkoromban, hogy a szüleim, őket szólítottam anyának és apának tévesen. Mikor megszöktem tőlük nem tudtam mitévő lehetnék, hiszen csak a nevét tudtam a szülőanyámnak. Katerina, Katerine Petrova. Miatta változtam vámpírrá, ezt az új létformát persze hamar megszoktam, de nem számított. Azért tettem, hogy rá lelhessek egyszer végre. Pár régi, kopott képet találtam róla és hallottam, hogy Mystic Fallsban ténykedik, oda menekült a Mikaelsonok elől.
Itt, a Salvatore házban előttem ül ő, élet nagyságban és még most is hazudozik. Képtelen vagyok elhinni, hogy ez megtörténhet. Hát ennyit jelentek neki? Amint kimondom a pontos időt, mikor életet adott nekem. Összezsűkülnek a szemei, amint ezt meghallja, elgondolkodik, majd kicsit enyhülnek az arcvonásai. Csak egy hang bukott ki a száján, semmi több, előre lendült, egy pillanatig reménykedtem benne , hogy megölel, de tévedtem újfent. Újra beszélni kezd, amin felhorkanok. Még, hogy apám szakított el tőle? Ez mekkora marhaság! Nem is ismerem azt az embert...
- Remek! Még valami hazugság? Nem is ismerem az apámat! - csattanok fel, aminek köszönhetően a karfából egy kis rész letörik. Nagyot nyel, majd tekintetét a nappali kandallója felé fordítja, egy képre mered, ezt követően elkezd magyarázkodni és mutogatni. A lánya...Delena... Mi van ezzel a korral, egyik nő se tud normális nevet adni a gyerekének?!? Elena, Delena... Borzasztó! Több se kell nekem, felkelek és jobban szemügyre veszem az előbb említett képet, amin ő van, kezében egy kisgyerekkel. Három éves... Abban igazat kell neki adnom, hogy a vámpírok képtelenek szülni és ha a képen lévő vakarék tényleg csak három éves, akkor ő nem lehet Katerina.
- Persze, senki se gondolt bele, hogy én is vámpírrá válhattam, ahogy ő tette? - a szavaim tocsognak a gúnytól. Haragudni? Tényleg nem értem ezt a lányt. Nagyot sóhajtok, letörlöm könnyeimet, majd vissza fordulok felé.
- Nem haragszom rá. Miért kellene? Csak megakarom találni és választ kapni a kérdéseimre - mondom elkeseredetten, miközben összetörten leülök a fotelba. Nem omolhatsz össze, te egy Petrova vagy! Nagy levegőt veszek, kihúzom magam, arcomra vissza helyezem a hűvösség maszkját.
- Bocs, hogy raboltam az idődet, meg mindent - kelek fel, táskámmal a kezemben és elindulok az ajtó helye felé - A nevem Nadia Petrova - egy pillanatra vissza fordulok felé, hogy a szemeibe tudjak nézni.

▲ music: Daugthers▲ ▲Note: szeretés van azért  :hug:  

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena Gilbert
Elküldésének ideje Szer. Aug. 03, 2016 1:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
Elég sokan voltak, akik - mondhatni - eltévesztették a házszámot. Azzal kapcsolatban legalábbis, hogy összekevernek Katherine-nel. Még én magam is meg tudtam őt különböztetni magamtól, de még Tatiától is. Mindannyiunknak megvolt a maga stílusa, ők nem kifejezetten voltak azok a tornacipős, farmernadrágos lányok, helyette inkább kifosztottak egy ruházati üzletet, csak hogy még száz év múlva is legyen egy-egy rongyuk, amit nem viseltek. Ezt a dolgot sosem éreztem át igazán, talán bennem volt a hiba, félresikerültem, és nem érdekelt az, hogy tele legyen a ruhatáram különböző csillogó, drága, fekete és mini ruhával. Ezért is örültem annak, hogy egyre kevesebbet láttam mindkettőt. Nem értesültem elsőkézről szinte rögtön, hogy éppen mivel verik ki a biztosítékot. A velem szembenülő lány viszont... fogadni mertem volna arra, hogy soha, egyszer sem állt még szemben azzal, akit keresett. Katherine mindig értett ahhoz, hogy fel tudjon szívódni, ha akar. Ezzel nem akadtak gondjai. Ez a nő pedig... aligha mondhatta el magáról, hogy jól van informálva. Mert ha engem képes volt összekeverni a többi Petrova-hasonmással, hát... nem, biztosan nem ismeri Katherine-t személyesen.
- Ez Mystic Falls. Minden lehetséges. De ezt minek magyarázom olyannak, aki csak annyit hall, amennyit akar? Ez így eléggé egyoldalú beszélgetés lesz - köszörültem meg a torkomat. Nem féltem tőle, habár éreztem a korát, idősebb volt. Jóval idősebb, mint én. És az én hátsóm még mindig fájt a puffanástól, ahogy a kanapéra kerültem. Pontosabban, ő lökött a kanapéra.
A körülményekhez képest próbáltam összeszedni a gondolataimat, és kényelmesen elhelyezkedni a párnákon, de minden erőm kellett ahhoz, hogy ne nevessem el magam, mikor letagadta a Katherine mániáját. Persze. Én pedig a Dalai Láma vagyok. Még sosem láttam senkit, aki enyire ragaszkodott volna az igazához. Érzelmi kötődése volt Katherine-hez. Meg akarta találni. És ennek érdekében képes lett volna... tényleg süket fülekkel elhinni, hogy én vagyok ő?
Összeszűkültek a szemeim az évszámot hallva. Nekem nem mondott semmit, habár tudtam, hogy Katherine akkoriban volt hasonmás, aztán megölte magát. Végül csak elhangzott az, aminek már a legelején el kellett volna hangoznia.
Kicsit enyhültek az arcvonásaim. Már nem akartam hergelni vagy viccet csinálni belőle. Előttem ült az, aki Katherine önzőségének elsőszámú bizonyítéka lett. - Óh - bukott ki belőlem aztán, majd kicsit előre lendültem, hogy közelebb legyek hozzá, de ettől még láttam, hogy küzd maga ellen. Visszafogta magát. - Hallottam már rólad. Bár Katherine azt mondta, hogy az apja szakított el tőle - mondtam, majd nagyot nyeltem. Mit kellett volna tennem annak érdekében, hogy elhiggye, nem az anyja vagyok? Végül a nappali kandallója felé fordítottam a tekintetem, az egyik képkeretre meredve, amin Delena és én voltam. - Ő ott... Delena. A lányom - fordultam vissza a nő felé. Nem tudtam a nevét, talán bemutatkozott már, de nem maradt meg. - Most három éves. Márpedig te is tudod, hogy... vámpírnak nem lehet gyereke, így kizárólagos alapon... ember voltam, mikor a világra jött - sóhajtottam fel. Nem akartam gonosz lenni, nem is hergeltem, helyette inkább a békességet választottam. - Senki nem hitte volna, hogy te még élsz. Azt hiszem, jelenleg te vagy az egyedüli, akinek tényleg oka van haragudni Katherine-re - mondtam aztán. Emlékeztem még arra, hogy mikor a saját lányom megszületett, én is le akartam róla mondani. Normális világba küldeni, távol ezektől a vámpíroktól.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 01, 2016 11:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next



Elena & Nadia

Fintorog, majd magyarázkodni kezd, miszerint ő is éppen olyan dühös magára. Persze, mert nem ő Katherine, hanem valami Elena nevezetű lány. Nem bírtam tovább a felesleges beszédet, minél előbb a lényegre akartam térni, éppen ezért a kanapéra tessékeltem, majd leültem vele szemben. Az anyám ember lett? Mégis hogyan?!? De az lehetetlen egy vámpír sem tud emberré változni, az maga a képtelenség.
- Persze én meg egy tündér vagyok. Mégis minek nézel te engem? Egy vámpírból nem lehet ember - vágom oda, miközben szereim szikrákat szórnak. Nyel egyet, miközben folytatja bárgyú magyarázatát, miszerint érezhetem rajta, hogy ő vámpír. Nem erre számítottam a nagy Katerina Petrova-tól, reménykedtem benne, hogy rafináltabb, ahogy azt pletykálták. Hangja ingerültebbé válik, miközben hebeg a hasonmásságról.
- Először is nincs Katherine mániám. Másodszor mondj már valami újat! - kezdett elfogyni a türelmem, hangom megemeltem. De mielőtt elszakadt volna a cérna egy mély levegőt vettem, majd hosszasan kifújtam azt.
- 1490. junius 4-e óta tudok a hasonmások ágáról, akkor halt meg az anyám - elérzékenyültem, ahogy vissza gondoltam "az igazságra - Te vagy az anyám, Katerina! - sziszegem a fogaim közül. Tekintetem az ő mogyoróbarna szemeimbe fúrom, miközben kezeimmel a karfát szorítom, ami hangosan megroppant ujjaim alatt.

▲ music: Daugthers▲ ▲Note: szeretés van azért  :hug:  

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena Gilbert
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 23, 2016 10:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Voltak olyan szituációk, amikből már nem lehetett jól kijönni. Ez is kezdett egy ilyen helyzetté válni, pedig isten volt a tanúm rá, hogy én megpróbáltam elmagyarázni a valódi történetet. Legalábbis az első fokát, tekintve, hogy húsz másodperc alatt nem keríthettem elő a családfámat, megmutatva, hogy Katherine az egyik ősöm. Talán olyan messzire már nem is mennek vissza ezek a mai családfák, a legtöbbjük csak díszként funkcionál egy családon belül, méghozzá azért, hogy legyen miért hencegni. Engem sosem foglalkoztatott ez az egész, talán mert ismertem a város alapításának történetét, tudtam, hogy az egyik ősöm volt az egyik aláíró tag, a városi tanács egy főfejese, és mi több, a vámpírok egykori legnagyobb ellensége a kis szerkentyűjével. De az, hogy előtte ki volt Gilbert és ki nem, hát... arról fogalmam sem volt.
Elhúztam a számat. Azt hiszem, az anyám nem örült volna ennek a bóknak, amit a nevemet illetően erőltetett ki magából a velem szembenálló, hívatlan vendég. - Oké, én... elhiszem, hogy dühös vagy rá. Megölte az anyádat, én is gyűlöltem, amikor vámpírrá tette a legjobb barátomat. De... nem higgadnál le addig, míg... - kezdtem volna bele, de sok lehetőség ezúttal sem adódott. Ezúttal azért, mert megragadta a tarkómat, és a nappali felé vonszolt. A városnak ismét egy újabb elmebetegre volt szüksége. Szuper.
A hátsóm a kanapéra vágódik, a tekintetemmel rögtön megkerestem az új beszélgetőpartnerem tekintetét. Erősebb volt, mint én, ki tudja, hány éves. - Esetleg... észrevehetnéd a részleteket. Katherine pár hónapja ember lett - nyeltem egyet, miközben eszembe jutott ez az új ötlet arra nézve, hogy kimentsem magam, mert ha Katherine-nek néz, és dühös, akkor... annak jó vége nem lesz. - Én pedig... szerintem éreznéd, ha ember lennék. De ha annyira nagy a Katherine mániád, utána járhattál volna annak, hogy egy hasonmás-ágba születtünk - vált némileg ingerültebbé a hangom. Ez volt a vámpírság átka. Könnyebben fel tudtam kapni a vizet, mint kellett volna. És semmi kedvem nem volt azt bizonygatni, hogy nem Katherine vagyok. Soha nem kellett még ilyet csinálnom... talán mert mindenki, aki ismert, már úgy jött képbe, hogy Katherine és én egyszerre voltunk egy helyen, láthatták, melyikünk milyen. Én pedig soha nem pályáztam Katherine helyére, kivéve mikor szükségszerű volt őt eljátszanom. Az sem tegnap volt már... és soha nem voltam túl jó színész.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 09, 2016 11:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next



Elena & Nadia

Újabb vállvonást kap az ajtós célzására, ha annyira teetszik neki az a szar, hát vegyen helyette egy másikat. Egyik Salvatore testvértől sem félek, jóval idősebb vagyok náluk, nem hiszem, hogy hozzám tudnának érni akár egy ujjal is. Szemei összeszűkülnek mondandómra, talán gondolkodik honnan ismerjük egymást. Kőkemény 9 hónapot együtt töltöttünk, bár akkor nem láthatott ebben a formámban. De éreznie kellene valahol mélyen, nem? Nem, hiszen elhagyott...
- Ne aggódj fel foglak, csak várd ki a végét! - vágom oda kicsit élesebben. Fél tőlem? Ezt el sem hiszem.  Ahogy elé érek felemeli a kezeit és mentegetőzni kezd. Milyen bugyuta történet ez, hogy ő nem az akinek hiszem? Mégis milyen név az, hogy Elena? Ismerem az anyámat és a kis trükkjeit, ennyivel nem fog lerázni magáról az biztos. Újra nyel egyet, majd megrázza a fejét. Gyönyörű mese, kár, hogy hazugság minden egyes szó.
- Egész életemben csak erre a napra vártam, azt hiszem  elég volt. Mégis milyen idióta név az, hogy Elena? Komolyan jobbat nem tudtál volna kitalálni Katherine?!? Nem úgy veszem észre, hogy nincs itt - minden egyes szónak nyomatékot adok. Tekintetem végigfuttatom rajta, tökéletesen illik rá a leírás és a képek alapján is megegyezik vele. Tudom, hogy ő az és azt is, hogy ennyivel nem fogja megúszni.
- Ha tetszik, ha nem most beszélgetni fogunk és bármilyen nehezedre is esik végig fogsz hallgatni mellébeszélés nélkül. A hazugságaidra nem vagyok kíváncsi - szűröm ki a fogaim közül a kezdődő fenyegetésem - Megértetted? Elkapom a tarkójánál fogva, szorosan tartom és úgy kezdem el a kanapé felé taszigálni.

▲ music: Daugthers▲ ▲Note: we love family

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena Gilbert
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 02, 2016 5:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Bármit is látott az arcomon, nem díjaztam az ilyesfajta belépőket. Bár tény, az az ajtó nem az enyém, hanem a Salvatore testvéreké, de ebben az esetben én inkább félteném az életemet. Damon a whiskyje mellett a birtok berendezésére is kényes volt. Nyilván ezért szerettem teljesen véletlenül poharakat ejteni a földre, mikor nem volt ott. De ezt szándékosan nem dörgöltem az orra alá. A múltkori kínos beszélgetésünk után nem hiszem, hogy díjazná a pohármegsemmisítő akcióimat.
- Öhm... ezt mondd el nekik te is, kérlek - utaltam még az ajtóra. Ő elég könnyen kezelte, nyilván nem ismerte őket. Stefan még könnyen megpuhítható, de Damon... ne is beszéljünk róla. Vannak még valóra váló rémálmok az életben, és ő éppen készült egy ilyen a saját nyakára szabadítani. De ha ennyire megunta az életét... hát tegyen tönkre pár ablakot is.
Összeszűkültek a szemeim, de nem a mondanivalójától, inkább attól, hogy mély gondolkodásba kezdtem. Ő ismert engem... de nekem egyáltalán nem ugrott be, hogy láttam volna valahol. Elég markáns arca van, ezt biztosan megjegyeztem volna. Bár elég sokan kevernek össze másokkal - érthető okokból -, talán megint belefutottam egy ilyen esetbe. - Akkor talán fel kellene világosítanod, mert bárhogy is erőlködöm... - nyeltem egyet. Nem szerettem senkit pofára ejteni. Habár nem ismertem az indítékait, amikkel beállított ide. És az ajtós jelenet után sem tudtam eldönteni, békések-e a szándékai. Mert ha nem, esélyes, hogy még ma a rövidebbet húzom.
- Várj-várj! - emeltem fel a kezemet, mikor elhagyta az a bizonyos mondat a száját. Katherine... megölte az anyját. Hát, megint nem csalódtam. De ha ismén én húzom a rövidebbet Katherine miatt, talán... az már annyira nem fog jólesni. - Te azt hiszed, hogy Katherine vagyok, de... - Ismét nagyot nyeltem. Az volt a probléma, hogy aki ismerte Katherine-t, ismerte a trükkjeit is. Melyik normális ember venné be ezt az egész hasonmás-dolgot, ha még sosem hallott róla előtte? - A nevem Elena. És nem tudom, hogy ki volt az anyád, de... Katherine-t nem fogod megtalálni ezen a birtokon - ráztam meg a fejem. Vajon tudja, hogy emberré vált? Nem szándékoztam csak úgy kimondani hangosan. Azért... annyira rosszat még neki se akartam, hisz ha ezt művelte ez a nő az ajtóval, mit művelne egy ember nyakával?
[/quote]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 26, 2016 11:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next



Elena & Nadia

Másképp képzeltem el a nagy Katerina Petrova-t, többet vártam tőle ennél a pár szónál. Csalódás fogott el egy pillanatra, de arcom ugyan olyan hűvös, érzelemmentes. Az ajtó helyére pillantok, majd újra az előtte állóra.
- Majd vesznek másikat - közlöm félvállról. Értetlen tekintetét nem csodálom, hiszen nem ismerhet, legalábbis ilyen formában. Hátrafelé lép egyet, mintha félne tőlem, menekülésre esélyt sem adok neki. Világ életemben őt kerestem, hogy megválaszolja a kérdéseimet, most már nincs visszaút. Felelnie kell a tetteiért.  
- Nem, de én ismerlek téged - egyetlen szempillantás alatt előtte termek. Vádló szemekkel tekintek rá, majd apró sóhaj hagyja el ajaimat. Mégis mit vártam ettől? Gratulálok Nadia! Betörtél egy villába, tönkre tettél egy ajtót és most itt állsz a szülőanyád előtt... képtelen vagy kinyögni egyetlen értelmes szót. Eőrt kell vennem magamon! Itt a megfelelő alkalom egy kellemes anya-lánya beszélgetésre.
- Te ölted meg az anyámat Katherine - vágom oda hozzá egyből. Ennyit a finom, nyugodt emberi beszélgetésről. Megint csak kiütközött rajtam a Petrova tűz, amiről annyiszor hallottam már. Vajon örülni fog nekem, ha elmondom ki vagyok? Nem, azt nem hiszem, eldobott magától. Egy áratatlan csecsemő voltam, semmi több. Miért nem kellettem neki eléggé?

▲ music: Daugthers▲ ▲Note: mik lesznek még itt

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére Go down
 

A nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Salvatore birtok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3