chloe && hannah

Úgy döntöttem, a megvilágosodással még várom egy rövid időt. Valószínűleg azért, mert szerettem volna kiélvezni minden percét annak, hogy ismét itt vagyok. A hírek szerint lett volna mitől félnem, méghozzá igencsak rendesen, hiszen a vámpírok ebben a városban olyanok, mint a vadászkopók... és erről eszembe jutott, hogy életemben egysze bíztam meg egy vérszívóban. Meg is bántam eléggé rendesen, miután kiderült, hogy sosem volt igazán a barátom... csak akart tőlem valamit. Én pedig túl naív voltam ahhoz, hogy észrevegyem, csak egy eszköz voltam a kezében. Tudtam valamit, amit ő nem... én is anyától és apától tanultam mindent, a családunk nem egyszerű vérfarkas família, hanem ennél jóval több. Családi titkokat őrzünk, én pedig... ostoba voltam. Hagytam magam megvezetni abban a távoli városban, miután végső elkeseredésemben megszöktem itthonról. Talán látta rajtam, hogy kihasználható vagyok, talán már azóta követett, hogy innét elszöktem... hogy is hívták? Nem mintha annyira felejthető lenne. Chloe.  
Kisétáltam a hatalmas házból. Már generációk óta a családunk tulajdonában áll, mindenki hozzátett egy kics újat ebből, egy kicsi újat abból... évről évre változott, modernizálódott, de amikor újra beléptem nemrégiben, ugyanúgy éreztem a régi fa illatát. Emlékeztem arra, milyen volt ebben a házban felnőni. Volt egy dajkánk, aki mindig reggelivel várt bennünket, de ő nem maradhatot velünk örökké. Amint én is betöltöttem a tizenötöt, anyáék elbocsájtották. Utána derült ki, hogy ő is vérfarkas volt, és nem véletlenül ő foglalkozott velünk. Neki is volt mit átadnia, a tudása felbecsülhetetlen. Azóta sem tudom, hogy mi történt vele, de talán Fayenek vannak információi.
A frissen érkezett újságot hajtottam szét, hogy belelessek... na, nem volt annyira friss, már besötétedett, és ezt reggel hozták. De nem volt benne hír arról, hogy történt-e valami a városban, ami igazából számítana is. Ám egy ismerős illat keveredett a levegőbe. Az orrom úgy mozgott hirtelen, mintha nyúllá változtam volna, és tekintetemet csak lassan emeltem fel. Egy mosolygó arccal találtam szemben magamat. Éreztem, hogyan koccannak össze a fogaim. Azt hittem, őt már sosem látom viszont. Azt hittem, gondoskodtam arról, hogy ne bukkanjon a nyomomra, hiszen... a barátom volt! De ő elárult. Heteken, hónapokon keresztül bizonyította azt, hogy a legjobb barátom... és hazudott. Egy ócska csaló volt. És ez fájt. Megbíztam benne. Neki adtam át minden információt, a legnagyobb kérdéseimet, aggályaimat... valószínűleg jobban ismer, mint én saját magamat. - Chloe - bukott ki belőlem hirtelen, mikor elöntött a felismerés, és némileg megremegett a hangom.